Kategória: Extra

  • Racingline.hu képgaléria a DTM hungaroringi hétvégéjéről

    Racingline.hu képgaléria a DTM hungaroringi hétvégéjéről

    Kaiser Erika és Tóth Zsombor fotóit mutatjuk meg nektek a DTM hungaroringi hétvégéjéről.

    © Kaiser Erika, Tóth Zsombor

    [Best_Wordpress_Gallery id=”19″ gal_title=”2017 DTM, Hungaroring”]

  • Martin a GT-zésnek köszönheti, hogy sosem esik ki a DTM-ben

    Martin a GT-zésnek köszönheti, hogy sosem esik ki a DTM-ben

    Maxime Martin a túra- és sportautózás egyik de facto királya, önéletrajzában olyan jól csengő statisztikák szerepelnek, mint DTM-futamgyőzelem, Le Mans-i összetett hetedik pozíció vagy a 2016-os Spa 24 órás verseny megnyerése. A BMW gyári pilótájának idei DTM-szezonja kissé nehézkesebben indult, mint az eddigiek; amikor vasárnap reggel beszélgettünk vele, öt futamból már két DNF-je volt (az eddigi maximum szezononként egy volt), vasárnap délután azonban az utolsó sorból rajtolva megszerezte első idei dobogóját René Rast és Mattias Ekström mögött. Hölgyeim és uraim, Maxime Martin.

    Sajnos tegnap [szombaton] nem volt valami jó futamod. Szerinted ma több esélyed lesz ezzel a BMW-vel, tekintve, hogy az Audik tempója kiemelkedően jó?
    Igen, az Audi kétségtelenül nagyon erős. A tegnapi versenyt követően nálunk csökkentettek kicsit a súlyon, ami valamennyire azért segíteni fog. Jobbak az esélyeink, de szerintem még mindig van náluk egy nyilvánvalóbb előny. Természetesen nem adjuk fel, nyomjuk majd, hogy megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni magunkból. A tegnapi napból rengeteget tanultunk az autó viselkedését és a javulási lehetőségeket illetően, szóval majd meglátjuk, mi lesz ma.

    Mi a titok nyitja az Audi remek versenytempójához?
    Hogy őszinte legyek, nem is tudom, hogy van-e valami titok a háttérben. Az biztos, hogy sokkal jobban kezelik a gumikat, mint a BMW vagy a Mercedes, ez egyértelműen látszik, de ha van is valami titok, sajnos én nem tudom! Szerintem a gumikezelési képességeik a kulcs, illetve úgy fest, hogy az egykörös tempójuk is nagyon jó, különösen itt Budapesten, ahol tegnap az első öt helyet ők szerezték meg az időmérőn. Sajnos fogalmam sincs, van-e valami titkuk vagy hogy honnan húzzák elő ezt a teljesítményt.

    Idénre megtiltották, hogy a csapat rádión üzenhessen a versenyzőknek.
    Igen. Versenyzőként te beszélhetsz a csapatnak, ők azonban nem válaszolhatnak neked; nem adhatnak semmiféle instrukciót, kivéve ha a boxutcában vagy (biztonsági okok miatt), valamint a safety car mögött kaphatsz némi információt. De ezen kívül semmi mást nem mondhatnak.

    Áttérve a GT-versenyzésre: tavaly megnyerted a Spa 24 órást. Idén meglesz a címvédés?
    Ez a tervünk legalábbis! Tavaly nagyon nehéz versenyünk volt. Egy 24 órás versenyen azonban rengeteg paraméternek együtt kell lennie, hogy egyáltalán a futam végéig eljuss, ami már önmagában hatalmas kihívás. A győzelemhez emellett még tempó és jó autó is szükséges, illetve szerintem az sem árt, ha van egy kis szerencséd is. Tavaly nekünk kijutott belőle, idén nem tudom, sikerül-e ismételnünk, de mindent megpróbálunk.

    Még négy győzelemre szükséged van ahhoz, hogy te legyél a család legjobbja! [Jean-Michel Martin, Maxime apja négyszer nyerte meg a legendás belga versenyt – a szerk.]
    Ez így igaz! *nevet* Egyelőre nekem van otthon a legkevesebb, így nagyon igyekezni fogok, hogy ne én legyen a családban az utolsó!

    Egyéb Blancpain-versenyek is tervben vannak?
    Jövő hétvégén a Paul Ricard-on leszek az 1000 km-es versenyen, ami Spa mellett a legjobb verseny a naptárban – egyelőre ez a terv.

    A BMW jövőre visszatér a WEC-be. Te is tagja leszel a pilótafelállásnak?
    Még kicsit korán van ahhoz, hogy erről bármit tudjak. A főprojektem jelenleg ténylegesen a DTM. Természetesen ez egy nagy beruházás a BMW részéről, aminek örülök. Le Mans mindig jól mutat, én is már háromszor részt vettem rajta, és szeretnék ismét a részese lenni, de végső soron itt van nekem a DTM, amire jelenleg koncentrálok, és egyelőre arra leszek kíváncsi, itt mi történik. Még korai ezen spekulálni.

    Vezetési stílus szempontjából mi a legfőbb különbség egy DTM-szerű rövid verseny és egy hosszútávú futam között?
    Teljesen más tészta a kettő. [Endurance-ban] minden az autó megosztásáról és a kompromisszumokról szól az ülések, a beállítások és minden egyéb terén, elvégre itt három versenyzőt kell kiszolgálni, nem csak magadat. Vezetési stílus terén is vannak különbségek: egy 55-perces versenyen, amikor te egyedül vagy az autóban és minden (vagy legalábbis sok minden) már az időmérőn eldőlt, már az első körökben támadnod kell, míg egy 24 óráson semmi sem dől el az első kanyarban. Eltérő hozzáállással kell kezelni a dolgokat, de mostanra már mindkettőt megszoktam, mert sokat versenyeztem itt és ott is. Átállás, megszokás és hozzáállás kérdése az egész, de azt sem szabad elfelejteni, hogyan és mikor támadsz és mennyi kockázatot vállalsz. Persze, egy 24 óráson sem lazsálsz és a határon autózol, de azt mindig észben kell tartani, hogy 24 órát kell teljesítened, végig kell bírnod és az autót is olyan állapotban kell átadnod, ahogyan te megkaptad – végeredményben minden a csapatmunkán múlik. Teljesen más szellemiség uralkodik itt, mint a DTM-ben.

    Ha ennyire radikálisan különbözik a kettő, akkor lehetséges egyáltalán a például DTM-ben felszedett képességeket felhasználni egy hosszútávú versenyen, vagy egyáltalán semmi közös pont nincs a kettő között?
    Fel lehet használni. A DTM-ben olyan magas a színvonal és olyan szoros a mezőny, hogy kénytelen vagy mindig a határon autózni, ami pedig hasznos lehet egy 24 óráson, amikor hátulról kell visszakapaszkodnod, ki kell építened egy előnyt, vagy bármi ilyesmi. Már hozzá vagy szokva, hogy a határon autózz, mert erre van szükség a DTM-ben. Azonban nekem szerintem a hosszútávú versenyzés többet segített a DTM-ben, olyan szempontból, hogy megpróbálok nem összeütközni másokkal és befejezem a versenyeket. Az elmúlt négy év alatt rengeteg versenyt fejeztem be – habár idén már két DNF-em van, de ez abszolút rekord négy év alatt –, és úgy hiszem, ezt a GT- és hosszútávú versenyzés világából hoztam magammal, ahol mindig a versenyek befejezése és a kontaktok elkerülése a célom. Vannak közös pontok a kettő között, de általánosságban véve mindkettő külön műfaj.

    A Martin által említett Paul Ricard-i 1000 km-es versenyt érdemes lesz majd nézni, minden évben remek futamoknak lehetünk szemtanúi. A verseny szombaton este hatkor rajtol, hossza pedig megegyezik egy standard WEC-fordulóéval (azaz hat óra), az éjfélig tartó viadalon tehát nappali, szürkületi és éjszakai körülményekkel is meg kell birkózniuk a GT-autóknak és pilótáiknak. Aki még mindig másnapos Le Mans után, feltétlen vessen rá egy pillantást.

  • Talmácsi már azt is sejti, hogy ki lehet majd az utódja!

    Talmácsi már azt is sejti, hogy ki lehet majd az utódja!

    Oldalunkon autósporttal foglalkozunk leginkább, de a hazai motorsportos élet megkerülhetetlen figurája Talmácsi Gábor, aki 2007-ben ért fel a csúcsra. Ezen apropóból is beszélgettünk vele, motorozásról, autókról, hazai versenypályákról, valamint azt is elárulja Gábor, hogy kiben látja a legtöbb fantáziát ahhoz, hogy újra olyan sikereket érjen el a kétkerekűek világában, mint egykoron ő maga…

    Tíz éve lettél világbajnok a 125 cm3-ben, és ez talán a kezdete is volt a legújabb kori magyar motorsportos sikereknek, hiszen ha gyorsasági autós szinten nézem, utánad robbant be Michelisz és Kiss Norbi is…

    Én is úgy gondolom, hogy lehetett a sikerem egyfajta mérföldkő a technikai sportokban, talán motiváció volt minden technikai sportolónak. Előtte csak reménykedtünk, hogy jó lenne oda elérni, majd látták, hogy igenis meg lehet csinálni. Úgyhogy igen, és gratulálok is a kollégáknak is a sikereikhez. Egy pici országból vagyunk, autó és motorsportban is szezonálisak, kis piaccal, kis támogatással, habár én nem panaszkodhatok, hiszen mindig nagy cégekkel tudtam együtt dolgozni, de ez egy nagyon nehéz terület. Nincs motorgyárunk, nincs MotoGP pályánk és ennek ellenére nekem ezt mind sikerült elérnem, úgyhogy csupa öröm és szép emlék az egész. Elkezdtem motorozni négy évesen a Bosnyák téren, édesapám kiépített nekem egy pályát, aztán még régen a BNV motorfesztiválján bemutatóztunk a parkolóban, később pedig az egyik legerősebb bajnokságban lehettem ott és képviselhettem az országot minden kategóriában.

    Az elmúlt 10 évben belekezdtél pár dologba. Ahogy említetted a MotoGP-ben a legnagyobb kategóriában is kipróbálhattad magad, de üzletemberként is tevékenykedtél, saját növendékeid vannak, iskolát vezetsz, sőt raliban is megfordultál már. Visszatekintve az elmúlt időszakra, mi az, amit megbántál, vagy másképp csináltál volna?

    Hát, az Aspar csapattal nem vesznék össze az biztos, és kihagynám azt a Portugál Nagydíjat, ahol szétrobbant a motorblokk. Persze az ember követ el hibákat, de próbálok mindent pozitív oldalról megközelíteni. Én nem szoktam bánkódni, emberek vagyunk, folyamatosan hozunk döntéseket, és az adott helyzetben a legjobb utat próbáljuk választani. Elégedett vagyok a múltammal, és a jelenemmel is.

    Mi kell szerinted ahhoz, hogy a MotoGP újra megjelenjen a Hungaroringen?

    Ha megvalósul az a terv, amit én is olvastam, az nagyon jó lenne az országnak, a sportnak, a motorversenyzőknek. Én szurkolok nekik és abszolút az ügy mögé állok. Van ugye egy fantasztikus Pannónia-Ringünk, ami eladó jelenleg, illetve épül a Balaton Park Circuit. Ha sikerülne elhozni a MotoGP-t a Magyarországra, az fantasztikus lenne.

    Ausztriában sok évvel ezelőtt visszavitték a Red Bull Ringre a MotoGP-t és a Forma-1-et is. Tavaly a MotoGP telt házas volt, sőt extra nézőteret kellett biztosítani, míg a Forma-1, a kezdeti lelkesedést követően visszaesett hatvanezer nézőre. Szerinted a MotoGP esetében Magyarországon is megtörténhetne ugyan ez?

    A kérdés nagyon jó. A Red Bull, a KTM és az osztrákok szervezésének köszönhetően azonnal nézőszámot döntött a sorozat. Magyarország rendkívül jó helyszín, nálunk a Forma-1 is nagyon jól működik, a turisták szeretik Budapestet és szerintem itt is lehetne egy nagyon nagy nézőszámot generálni. Tényleg bízom abban, hogy látunk a jövőben MotoGP-t a ringen.

    Említetted a KTM-et, ők most a MotoGP-ben egy teljesen új motorral próbálják felvenni a harcot, mi a meglátásod erről, mint ex-KTM-es versenyző?

    Amit csinálnak az nagyon jó, egy osztrák gyár felveszi a versenyt a japánokkal, az olaszokkal, ami egy nagyon jó dolog. A MotoGP-ben el vannak maradva, de mégsem annyira, hogy ez behozhatatlan lenne. Látjuk mennyire picik a különbségek és ahhoz képest, hogy egy új motorról van szó, ez a másfél-két másodperces lemaradás nem sok. Jó versenyzőik vannak, és azt gondolom, hogy ezt az évet végig kell nyomni, és jövőre akár nagyobb eredményeket is behúzhatnak. Egyébként nagyon jó emlékeim vannak a KTM-es időszakról.

    Beszélj egy kicsit a Talmácsi Group-ról. Mik azok a tevékenységi körök, melyekben szerepet vállaltok?

    A Talmácsi Group az aktív éveim alatt is létezett, csak nem volt köré arculat kialakítva. Láttuk azt, hogy vannak olyan támogatók, akiknek nem a logós megjelenés kell, hanem egyfajta szolgáltatás, például egy családi nap, vagy egy motivációs előadás, és ebből alakítottuk ki a Group-ot. Több elemből áll mindez. Az én nagyköveti szerepem a BMW
    motor-autó, Motoflywear szemüveg, Shell kenőanyagok és a Shell Hungary együttműködésből áll. Emellett ott van a menedzsment része is a dolognak, ott van a csapatom, próbálunk minél több gyereket oktani és ha lesznek más lehetőségek, akkor EB-n és VB-n is indítanánk őket. Van egy rendezvényszervező cégem is, itt családi napokat szervezünk, illetve egyéb rendezvényeket. Aztán van a Talmácsi Ring, ami ugyan szezonális, de ott is rendezünk különféle eseményeket, és az utánpótlásnak egy rendkívül jó helyszín.

    Ezen kívül privát ügyfeleknek is szoktam tippeket adni pályamotorozással kapcsolatban, motorkonfiguráció, vezetési stílus és egyéb témakörökben, amelyekkel gyorsabbak tudnak lenni. Olykor motivációs előadásokat is vállalok, ilyenkor cégek keresnek meg, hogy mondjam el mi a siker titka, meséljek a karrieremről, milyen csapattal dolgozom. Ezt nagyon jól összeállítottuk a kollégáimmal és egy fantasztikus, interaktív prezentációról van szó.

    Egykori vasiként muszáj megkérdezzem: autóval, vagy motorral nagyobb élmény végigmenni a Pannonia-Ringen?

    Érdekes, de versenyautóval még nem mentem a Pannónia Ringen, motorral már igen. Egy rendkívül jó és biztonságos pálya, és ezért nagyon szeretem.

    Idén egy teljesen új szerepkör várt rád, a Spíler TV megszerezte a közvetítési jogokat Superbike-ra és MotoGP-re…

    Ahogy az előbb említettem, nem sok időm marad, tehát csak a MotoGP-t vállaltam be, ami így is 18 hétvége és nagyon sok felkészülést igényel egy ilyen közvetítés. Nagyon sokat kell még fejlődnöm, viszont vannak olyan információim, amikkel csak én rendelkezem, hiszen részt vettem ebben a bajnokságban. Nem olyan egyszerű ennyi mindent menedzselni, de amíg jól vagyok, és jó tudok lenni, addig csinálom.

    Beszéljünk egy kicsit a magánéletedről, hogy van a kutyád?

    A neve Turbó és jól van. Egyébként édesanyám vette és közösen nevelgetjük, nagyon szeretem. Úgy tartják, a kutya az ember legjobb barátja és ez igaz. (És azóta már lett egy Gina is. – a szerk.)

    https://www.instagram.com/p/BBh8aIFHR7d

    Láthatunk téged még valamilyen versenyen?

    Nem célom a versenyzés, viszont lesz egy pályamotorom. Az előző évben hívtak az endurance világbajnokságra, de megmondom neked őszintén, hogy a lábam miatt ezt nem vállaltam, mert annál felelősségteljesebb embernek tartom magam, mint hogy így részt vegyek egy ilyen szintű versenyen. Ha ebben az évben a lábam javul, akkor nem
    zárkózom el egy-egy versenytől, de mint mondtam, nem célom a versenyzés.

    Végezetül. Ki lehet a következő Talmácsi Gábor?

    Keressük-keressük! Akit mondanék – utánpótlás versenyző – Laczkó Máté, aki tavaly megnyerte a ADAC KTM Junior kupát. Jó irányba halad és reméljük, hogy sokat fejlődik még. Sok sikert kívánok neki!

     

     

  • Tassi szerénykedik, pedig vezeti a TCR bajnokságát

    Tassi szerénykedik, pedig vezeti a TCR bajnokságát

    Új sztár született Tassi Attila személyében 2017-ben a magyar gyorsasági autósport világában. Akik már régebb óta figyelemmel kísérik Attika pályafutását, pontosan tudhatták eddig is azt, hogy egy tudatos építkezés folyik vele, immáron több mint 5 éve. Több évnyi Suzukizás után tavaly Tassi már a TCR-ben találhattuk magyar csapattal és egy SEAT-tal, de az még csak a tanulóév volt. Idén márkát váltott, és Michelisz Norbi csapatába igazolt, ő meg nekiállt látványosan jól autózni, olyannyira, hogy még a széria kétszeres bajnoka, Stefano Comini elismerését is kivívta magának, pedig ez nagy szó, a szertelen svájci esetében. Próbáljuk magunk is összerakni a mozaikot, hogy mi történt Atillinoval, hogy ilyen jól megy úgy bő fél éve. Interjúnk, a dupla diadala után készült, a Hungaroringen.

    Salzburgringen előbb elszaladt a szekér, utána viszont meg, és most dupla győzelem… Mi ennek az oka?

    Nagyon köszönöm a csapatnak, ez még mindig az az autó, amit Salzburgban bejárattunk a nagy baleset után. Az autó nagyon jó, hálás vagyok a csapatnak, hogy egy ilyen jó autót tettek alám. Az első versenyem nagyon jól sikerült, hiszen megszereztem életem első győzelmét, és ott tartunk most – a második verseny után – hogy egy nap, kétszer is győzni tudtam. Nem gondoltam volna, hogy ez sikerülhet. Ráadásul itthon, magyar pályán történt mindez. Leírhatatlan érzés.tassi attila

    Te vagy az, aki egy év alatt a legnagyobbat fejlődött a fiatal magyar pilóták közül. Mi a titok?

    Januárban megkeresett a (Michelisz) Norbi, és ez engem annyira inspirált, hogy egész télen készültem. Heti öt napot edzem a Matics Zsoltival, kéz-láb koordinációt fejlesztünk, emellett rengeteget szimulátorozok. Napi két órát legalább, hétvégeken pedig, akár 8-10 órát is a gép előtt ülök, állítgatom az autót és szimulátorozok. Szerintem ennek köszönhető javarészt, meg persze annak is, hogy Norbi ott van, akár a pályám, akár a pályán kívül. és nagyon sokat segít vezetéstechnikailag.

    Ez a hétvége, hogyan volt megbeszélve köztetek? Volt valamiféle forgatókönyv, amit szem előtt tartottatok?

    Megmondom őszintén, hogy nem volt semmiféle stratégiánk a versenyekre. Úgy készültünk, hogy nekem meg a Robertónak fog segíteni, de azt semmiképp nem akartuk, hogy egy elengedéssel szerezzem meg a győzelmet. Lehet, hogy sokan azt gondolják, hogy direkt rontotta el a rajtot, de megkérdeztem és azt mondta, hogy nem. Elfelejtett rajtpróbázni a szabadedzésen, így volt egy pici előnyöm volt és le tudtam rajtolni. Szóval nem egy szimpla elengedés volt. A második versenyen, hát… nem igazán találkoztam vele, (nevet) úgyhogy nagyon jó érzés volt úgy állni a dobogón, hogy azt saját erőből sikerült összehozni.

    Vezeted a bajnokságot, kapsz is ezért majd jó sok plusz kilót a következő versenyre. Változtat ez a stratégián? Csapattársad, Roberto Colciago esetleg beáll mögéd?

    Mindketten a bajnokságért harcolunk, hétvégéről hétvégére változik, hogy ki vezeti a bajnokságot. Nagyon sok tapasztalt pilóta van a mezőnyben. A célom, mint mindenkinek, a bajnoki cím megszerzése, úgyhogy a következő hétvégén is megpróbáljuk a legtöbbet kihozni, és reméljük, hogy hasonlóan jó eredménnyel zárjuk.

    Sokan már most a 2017-es év legjobb magyar gyorsasági autóversenyzőjének Tassi Attilát tartják. Mit gondolsz erről?

    Hát nem is tudom. Nem szeretek ilyesmibe belemenni…

     

  • Most akkor lesz hibrid-DTM vagy nem?

    Most akkor lesz hibrid-DTM vagy nem?

    Az Autosport még tavaly novemberben számolt be a hibridrendszerrel is felszerelt DTM-autókról, amelyeket az idei szezonban terveztek bevetni. Gary Paffett és Robert Wickens tesztelték is a masinát Németországban és Portugáliában, pozitív eredményekkel, ám amikor a hungaroringi DTM-fordulón erről faggattuk Uli Fritzet, a Mercedes DTM-es csapatfőnöke kategorikusan tagadta a hibridjelenlétet és kizárta annak jövőbeli megjelenését is. Nem tudjuk, mi állhat az éles ellentét hátterében, de két versenyzőt (és akkor az Audiról még nem esett szó) nem szoktak viccből kiküldeni két pályára is tesztelni… de beszéljen magáért az alábbi interjú.

    Először is a DTM-autókban lévő hibridrendszerről szeretnék kérdezni… vagy talán nem azok?

    Nem.

    Pedig olvastam valahol, hogy idén először előzéshez lehet használni hibridalapú segítséget.

    Nem.

    Az Autosport írta.

    Akkor az Autosport hibázott, ugyanis biztos lehetsz benne, hogy nincsen hibridrendszer az autóban. Még mindig V8-as szívómotorok vannak, belsőégésű motor hibrid nélkül. Az egyetlen dolog, amit előzésre lehet használni, az a DRS a hátsó szárnyon, de lényegében ennyi.

    Ez esetben: van rá esély, hogy a jövőben hibridautók versenyezzenek a DTM-ben?

    Soha ne mondd, hogy soha! Az autóipar jövője ténylegesen az elektromosságban rejlik. Jelenleg is zajlanak a megbeszélések a jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban, de őszintén szólva jelenleg nem tervezzük, hogy hibrid autók legyenek a sorozatban, mert számunkra a legjobb show nyújtása és az észszerű költségek az elsődlegesek. Ha hibridizálnánk az autókat, az a rajongók számára nem feltétlenül javít a show minőségén, viszont a költségeket nagyon megdobja – egy döntés meghozatalánál mindent figyelembe kell venni.

    Rengeteg szurkolóbarát szabályváltozást vezettek be idénre. Ezzel szeretne a széria a mostaninál globálisabb nézettségre szert tenni?

    Elsődlegesen a DTM kulcskompetenciájára és kulcserősségére koncentráltunk, ami pedig a látványos túraautózás biztosítása. Az idei változásokkal pedig – lágyabb gumik, kevesebb aerodinamika és több motorerő – szerintem több mozgástere lett az autóknak, több előzési manőver, ami pedig automatikusan jobb show-val jár együtt. Természetesen örülnénk, ha globálisabb közönséget érdekelne a sorozat, de végeredményben mi a teljesítmény és a show javítását célozzuk meg, minden ezen alapszik.

    A szélesebb közönség együttjárna a versenynaptár kibővítésével, több nemzetközi pálya bevonásával?

    Jelenleg azt mondanám, hogy szerintem elég jó a naptár, egy egészséges adag versennyel Németországban, de megfelelő számú futammal a közeli országokban is. Persze Moszkva elég messze van, de Ausztriával, Zandvoorttal és Budapesttel együtt egész közeli események is a naptár részét képezik. Szerintem jó az arány, és ez egyébként is inkább magukon a pályákon múlik, mint a tényleges helyszínen. Fontosabb, hogy a pályákon lehessen előzni és jó versenyzést lehessen bemutatni, mint az, hogy hol helyezkedik el.

    Nincs tervben egy Kínába való visszatérés? Elvégre hatalmas piacról beszélünk.

    Biztonsággal állíthatom, hogy jelenleg nem tervezünk oda visszatérni.

    Áttérve kicsit a DTM-es Mercedes autóra: nem mondanám, hogy gumikezelési problémákkal küszködtök, de az Audi egyértelműen sokkal jobb ezen a téren. Időben meg tudjátok oldani ezt a problémát erre a hétvégére vagy a közeljövőre?

    Nagyon boldog lennék, ha erre igennel felelhetnék! Úgy fest, mindegyik autónak más az erőssége – nekünk talán inkább az egykörös tempónk a jó, míg az Audinak inkább a hosszútávú tempó versenyszituációban. Természetesen rajta vagyunk az ügyön, igyekszünk megoldást találni és javulni minden hétvégére. Mint a motorsportokban általában, mindent optimalizálni kell.

    Szerinted az idei bajnoki cím megnyeréséhez a kiegyensúlyozottság lesz a kulcs a nyers tempó helyett?

    Attól függ. Az elmúlt években láthattuk, hogy a DTM-ben különösen fontos, hogy rendszeresen pontokat szerezz, ez tavaly is így volt. Nem feltétlen kell neked a leggyorsabbnak lenned (habár ez sosem árt); igyekezned kell, hogy lehetőleg minden futamon a pontzónában legyél, annak is inkább az első felében.

    A jelenlegi kép alapján a TCR jövőre átveheti a WTCC szerepét. Amennyire én tudom, a Mercedes már fejleszt egy CLA 45-öst a TCR-re.

    Remek! Én nem tudtam róla.

    Még saját weboldala is van az autónak! Mindenesetre azt akartam csak kérdezni, hogy láthatunk-e majd Mercedest a TCR-ben jövőre vagy kicsit később.

    Nem hiszem, hogy ez WTCC-platform lenne. Szerintem inkább privát kezdeményezésről van szó, akik ilyen projekten dolgoznak.

    Szóval nem gyári a dolog.

    Nem, a gyártól semmi ilyesmi nem jön. Egyébként volt egy ilyen autó, egy CLA 45-ös versenyautó, ami ténylegesen versenyzik is Brazíliában, de azoknak nem sok köze van a TCR-szabályzathoz, szóval… sajnos csalódást kell okoznom.

    Akárhogy is legyen, Uli Fritznek egy dologban igaza lett: nehéz hétvégét jósolt a pénteken még éllovas Lucas Auernek, két nullázás pedig tökéletes megfelel a „nehéz hétvége” fogalmának.

  • Bernd Storck is kint járt a DTM-en

    Bernd Storck is kint járt a DTM-en

    A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck is kint járt a DTM hungaroringi hétvégéjén.

    Tóth Zsombor fotói

    Bernd Storck  Bernd Storck

  • Ismét világbajnoki futamot rendeztek a Pannónia-Ringen

    Ismét világbajnoki futamot rendeztek a Pannónia-Ringen

    Az FIM Sidecar világbajnokságot már 1949 óta, megszakítás nélkül minden évben megrendezik.

    A sorozat korábban több alkalommal is ellátogatott Magyarországra, ám ezen alkalmakkor a Hungaroringen versenyeztek, 2015 óta pedig a vasi aszfaltcsík szolgáltatja a magyarországi forduló helyszínét.

    Ezeket a versenygépeket speciálisan úgy alakították ki, hogy kizárólag  két versnyző közreműködésével legyen irányítható. Pedálok nincsenek, mindkét versenyző térdel az autóban. Az első számú pilóta feladata a gázadás, illetve a fékezés, míg a másodpilóta az irányváltásokért felel.

    Az idei ötfordulós bajnokság harmadik versenyhétvégéjét tartották Magyarországon, ahol mind a sprintversenyt, mind a főversenyt a Birchall testvérek, azaz a Ben Birchall/ Tom Birchall páros nyerte. Nagyszerű teljesítményüknek köszönhetően pedig komoly esélyük van arra, hogy 2016 után ismét világbajnoki címet üneppelhessenek.

    A következő versenyt a hollandiai Assenben, augusztus első hétvégéjén rendezik.

     

    A győztesekA győztesek

         Parc fermé
    Parc fermé a verseny után

     

     

  • TCR ajándékcsomagot nyerhetsz a Racingline.hu-val!

    TCR ajándékcsomagot nyerhetsz a Racingline.hu-val!

    Kaptunk egy TCR ajándékcsomagot, melyet átruháznánk egy kedves olvasónkra! Ez a szerencsés nyertes akár te is lehetsz!

    Mit kell tenned?
    A DTM/F3/TCR hungaroringi versenyhétvégéjén (június 17-18) a Racingline.hu logója három versenyző autójára is felkerült: Stefani Cominiére (TCR, Comtoyou Racing), Jedlóczky L. Márk (TCR, Team Unicorse), és Ferdinand Habsburg (F3, Carlin Motorsport).
    Ha részt szeretnél venni a játékban, nincs más dolgod, mint vasárnap (06.17) készíteni ezen három versenyző legalább egyikének autójáról egy olyan fotót, melyen látható a Racingline.hu logója, és ezt a képet elküldeni Facebook oldalunkra.
    A képeket június 23., 18.00-ig várjuk.

    FIGYELEM: A játékban való részvétellel a játékos vállalja, hogy az általa küldött fotót maga készítette, nem az internetről töltötte le!

    A csomag tartalma: szürke TCR-es póló, notesz, toll, mini érintőceruza okostelefonhoz, hűtőmágnes, bluetooth kioldó iOS és Androidos készülékekhez.

       

  • A Monacói Nagydíj gridgirljei

    A Monacói Nagydíj gridgirljei

    Tóth Zsombor fotós kollégánk válogatása a Monacói Nagydíj rajtrácslányairól.

    [Best_Wordpress_Gallery id=”15″ gal_title=”Monacói gridgirl-ök”]

  • Arcok a monacói paddockból

    Arcok a monacói paddockból

    Régi F1-es ismerősök, valamint sportolók és modellek is feltűntek a monacói paddockban: Nicolas Hamiltontól Winnie Harlow-ig.
    Tóth Zsombor fotói.

    [Best_Wordpress_Gallery id=”14″ gal_title=”Arcok a monacói paddockból”]