Kategória: Extra

  • Szirotkinnal nyomorogtunk egy Mercedes hátsó ülésén

    Szirotkinnal nyomorogtunk egy Mercedes hátsó ülésén

    A Racingline.hu csütörtökön Spielbergben a Williams csapat társaságában pályabejáráson vett részt, ám az első szektor megtétele után meglepetésszerűen fokoztuk a tempót.

    Történt ugyanis, hogy több csapatnak is félbe kellett szakítania a szokásos csütörtök délelőtti programját – többek között a Williamsnek is, miután megjelent mögöttünk egy Race Control Mercedes, aki figyelmeztetett minket, hogy el kell hagynunk a pályát, mert néhány percen belül drift autók veszik birtokba a spielbergi aszfaltcsíkot.

    A Mercedest vezető fiatalember felajánlotta, hogy visszavisz minket a pitbe, és többek között Szergej Szirotkin is csatlakozott hozzánk, aki biztatta az FIA sofőrjét, hogy cseréljenek helyet, mondván vele gyorsabban visszaérnénk a bokszutcába.

    https://www.instagram.com/p/BkkE8P2lZ6p/?taken-by=hdani_01

  • Hungaroringi DTM-es fotógaléria

    Hungaroringi DTM-es fotógaléria

    A DTM és a Formula 3 hungaroringi versenyhétvégéjéről állítottunk össze egy galériát, Kaiser Erika csodás fotóiból! 🙂

    [Best_Wordpress_Gallery id=”116″ gal_title=”2018 DTM Hungaroring”]

  • Kesjár Csaba emlékművet avattak ma Zuglóban, ott voltunk!

    Kesjár Csaba emlékművet avattak ma Zuglóban, ott voltunk!

    Az egyik legnagyobb tehetsége volt a magyar autósportnak a 80-as években Kesjár Csaba. Közel járt már a Forma-1-hez is, azonban ma 30 éve végzetes balesetet szenvedett a Norisringen. Pontosan sosem derült ki, hogy mi történt valójában, azon a napon 1988-ban, de feltehetően Formula 3-as Dallara műszaki hibája okozhatta az akkor 26 éves magyar reménység elvesztését.

    Generációjának egyik legnagyobb ikonja volt, az akkori ma már tisztes családanyákká cseperedett tinilányok érte epedeztek, a fiúk pedig tisztelték az elhivatottságáért, a kitartásáért, és azért is, mert nem ment a szomszédba némi csibészségért, mindig kapható volt az ugratásra, remek humora volt. Valamint a lehetőségekhez képest, pokolian gyors is volt.

    A mai napon a zuglói önkormányzat egy szobrot leplezett le Budapesten, a Thököly út – Róna utca sarkán, közel Csaba egykori lakóhelyéhez. Az alkotás Lengyel Géza szobrászművész kezét dicséri, és az avatóra rengeteg rajongó, sportbarát, sőt korábbi versenyző érkezett. Köztük volt az egykori hungarocamionos versenyző Dinnyés László is, aki beszélt Kesjár azon szerepvállalásáról, amikor őket oktatta még és mentorálta, amikor egyáltalán elkezdődött Magyarországon az a dolog, hogy kamionversenyzés.

    dinnyés lászkó, kesjár csaba
    A mai Kesjár csapat és Dinnyés László a szoborral. Fotó: Szabó István

    Videónk az avatásról, sajnos a hangból nem tudtunk többet kicsiholni, minden jóindulatunk ellenére, így kérünk benneteket, hogy hangosítsátok fel amennyire csak lehet a készülékeiteket.

  • Elintéztük, hogy legyen Formula E Budapesten!

    Elintéztük, hogy legyen Formula E Budapesten!

    Először mentünk el Formula E versenyre, ráadásul rögtön a festői Zürichbe, tehát Svájcba, ahol 1955 óta nem volt tisztességes, rendes nemzetközi autóverseny. A dolog onnan indult egyébként, hogy valamikor azt találtam mondani a német kollégánknak, hogy akkor megyünk el hozzá, ha lesz Svájcban újra autóverseny, erre tessék, hát nem megrendezik Alejandro Agagék?!

    Bevallom, én is jól kihegyezett ceruzával készültem az első Formula E versenyemre, hogy majd jól megírom a szokásos fanyalgásokat a dologgal kapcsolatban, de gyakorlatilag az első öt perc után eldobtam azt. Az egész széria lenyűgöző, és sok tekintetben meghalad minden autós szériát, ahol eddig jártam, beleértve a Forma-1-et is. Maga az impozáns fa box-VIP-teraszok-átjáró híd épület önmagában is egy fantasztikus teljesítmény, pláne, ha belegondolunk abba is, hogy itt egy legkisebb elektromos szikra is micsoda bajt okozhatna. Aki netán nézeget régi autósportos képeket, akár az 1936-os Magyar Nagydíj idejéből, ami a Népliget parkjában volt, az láthatja pontosan azt, hogy nagyon hasonló volt akkoriban, csak kisebb. A jelenkori brutális, tiszteletre méltó, és ha szerencsénk van, nem csak Zürichben lesz látható jövőre, hanem a legtöbb európai ePrix-n.

    És az igazán jó hír, amit tudtam, de nem sejtettem: egyáltalán nem annyira vészes a hangjuk a „hajszárítóknak”, mint ahogy az átjön a tévén keresztül, sokkal hangosabb, és van egy hangulata, valamint tényleg gyorsak ezek a nagyra nőtt távirányítós autók, hát még majd jövőre, amikor jön az új Gen2-es villanyautó! Aki tehát továbbra is fanyalog eltartott kisujjal, tényleg azt tudom csak neki tanácsolni, hogy látogasson ki egy Formula E versenyre, meg fog lepődni, annyira profi az egész, és remek a hangulat, élvezetesek a versenyek!

    Évek óta foglalkoztatott is amúgy a kérdés, hogy lehetne-e Budapesten ilyen rendezvény, a maga logisztikai bravúrjaival, hiszen parádés az, hogy gyakorlatilag ellentétben más utcai autóversenyekkel ahol hetekre lezárnak bizonyos szakaszokat, ők tényleg megoldják mindezt pár nap alatt biztonságosan, és minőségben. Akárhonnan is nézem, az ideális helyszín továbbra is fővárosunkban a Népliget lenne, a jó 80 évvel ezelőtti verseny történelmi hagyományai miatt, másrészt közlekedésileg is kiválóan megközelíthető, végül a terület végre kaphatna egy jó rehabilitációt, az egykori pálya pedig egy új aszfaltot, mert ráfér mindez az elhanyagolt közparkunkra. Rajtunk tehát nem múlt, egy egész konkrét összefoglaló anyagot juttattunk el a széria Bernie Ecclestonejának, Alejandro Agagnak. Az igazán remek hír pedig az, hogy már előrehaladott tárgyalásokat is folytatnak egy budapesti rendezésről a kormányzatunkkal, tehát nem is annyira földtől elrugaszkodott az ötletünk…

    Végül, de nem utolsósorban, egyre komolyabb sztárparádét vonultat fel a széria, hiszen soha ennyi ismert arcot nem kaptunk mikrofonvégre ilyen rövid idő alatt. Emerson Fittipaldi, Felipe Massa, Max Biaggi, Tiago Monteiro, Alejandro Agag, Stefan Johansson, Nick Heidfeld, Sebastién Buemi és Jerome d’Ambrosio is a rendelkezésünkre állt, és ezt tette volna Jean-Eric Vergne, Jean Todt, Mark Webber és Neel Jani is, ha épp a kameránk nem lett volna a töltőn a média centerben. Az ötletünkért egyébként mindenki lelkesedik azok közül akiket megkérdeztünk, ahogy az látható majd a videónkból, és ennek örömére most megmutatjuk azt is, hogy mikor lenne ideális a versenynaptárba szerintünk a magyar ePrix!

    népliget, formula e
    Gen2-es autókkal 2020-ban igazán remek élmény lenne a Népligetben száguldozni. Hát még az utána következő helyszínen… Fotóbolt művész: István Miklós Péter

    Igen, napra pontosan 2020-ban akkor lehetne újra verseny a Népligetben, amikor volt az 1936-ban is, azt gondoljuk, ez kellően magas labda ahhoz, hogy minden érintett elismerje ennek a jelentőségét, és addig pont lehet is rendezni a park állapotát, közös akarattal…

  • Kollégánk Günther Steinerrel beszélgetett a Francia Nagydíj előestéjén

    Kollégánk Günther Steinerrel beszélgetett a Francia Nagydíj előestéjén

    A Forma-1-es paddock egyik legkisebb és legbarátságosabb csapata egyébként a Haas, akikről most már elmondhatjuk, hogy megvetették a lábukat a királykategóriában, amerikai csapatként. A vezetőjük pedig a németesen hangzó Günther Steiner, aki egyébként Olaszországban született. A Franciaországba visszatért széria előestéjén őt sikerült kollégánknak mikrofonvégre kapni.

    – Günther, mit vársz a csapatodtól itt Franciaországban?
    – Nagyok az elvárásaink! Remélem, hogy újra a legjobbak lehetünk a „futottak még” kategóriában, olyan formában, ahogy kezdtük a szezont. Kanadába vittünk egy nagyobb fejlesztési csomagot, és jól működött. Nem tudtuk ugyanakkor bemutatni azt, hogy mire képes, mert szerencsétlenül alakult az időmérő edzése Romainnak és Kevinnek meg a versenye ment pocsékba. A nyers teljesítménye az autónak azonban jó volt, és persze azt se feledjük, hogy ez Romain hazai versenye.

    Milyen versenyre számítotok itt a Paul Ricardon? Érdekes lehet a futam, sok előzéssel?
    – Az előzés feltehetően ezen a pályán is olyan nehéz lesz, mint a legutóbbiakon. Még nem kaptuk meg az adatokat a arra vonatkozóan, hogy mik lehetnek a legjobb előzési pontok, de a versenyzőinket nem kell félteni, ha erről van szó. Másrészt, esélyes hogy esni is fog, az meg segíthet nekünk.

    – A jövő évi Forma-1-es szabályzás pont orvosolná az előzések problematikáját. Szerinted lehet fejleszteni így is a versenyeket?
    – Nem, ez szerintem nem sokat segít! Az lehet a megoldás ezen autók között, ha a gumik terén lenne nagyobb változás. Nézd meg az IndyCart, csak a gumik adják a különbséget, semmi más! Többé-kevésbé egyforma autókkal versenyeznek, és sokat előznek a versenyeiken, mert nem használhatnak gumimelegítőket, amitől kijöhetnek komoly különbségek az autók között, amikor hideg gumikon kijönnek a pitből, és azok között, akik meg már bemelegedett gumikkal haladnak. Továbbá csak kétféle gumikeverékük van, amelyek között nagy a különbség. A Forma-1-ben túl nagy a választási lehetőség, örökké tartanak, és elhanyagolható közöttük a különbség.

    – Mit változtatnál még, hogy jobbá váljon a Forma-1 a jövőben?
    – Addig, amíg a csapatoknak megengedett az, hogy annyi pénzt költsenek, amennyit nem szégyellnek, mindig is nagy lesz a különbség a top csapatok teljesítménye és a többieké között. A példa kedvéért, ha a Mercedesnek valami fejlesztésre kell egy jól látható nagyságú összeg, akkor azt el is fogják költeni, nem érdekli őket, hogy mennyibe is kerül. A kisebb csapatoknak esélyük sincs a nagy csapatokkal tartani ezen a téren, így ez a hátrány mindig is meglesz egészen addig, amíg egy költségvetési sapka bevezetésre nem kerül valamilyen formában. Olyan versenyautókat szeretnék látni, amelyek nagyon erősek, de kevés a leszorítóerejük, – olyan jellegű sprint versenyeket képzelj el, mint amilyenek Amerikában vannak. Homokos és murvás pályákon 900 lóerős autókkal mennek, de alig van leszorítóerejük, ez látványos versenyeket eredményez. Nem azt mondom ezzel, hogy a Forma-1 is költözzön a sivatagba, de a legtöbb aero elemet ha leszednénk, már biztosan segítene. Másrészt azt is el kell hogy mondjam, hogy a Forma-1-nek egyáltalán nincs annyi előzésre szüksége, mint amennyit a nézők akarnak: az F1-nek vannak további alapértékei is, olyanok mint a történelme, a nyers tempója, a technológiai vezér szerepe, a személyiségek, és így tovább.

    – Köszönjük Günther, sok sikert a versenyekre!
    – Köszönöm!

  • Kiss Norbert támogatja a Racingline – B2Sky Travel buszos programját!

    Kiss Norbert támogatja a Racingline – B2Sky Travel buszos programját!

    Vasárnap délelőtt még az időmérő edzés előtt találkozott Kiss Norbert, a legeredményesebb magyar kamionversenyző, illetve B2Sky Travel utazási iroda ügyvezetője, Kenderes Bálint. A Tankpool24 sátránál történt vendégség apropója az volt, hogy a Racingline.hu az utazási irodával közösen egy új kezdeményezést hívott életre: egy szurkolói buszt indítanának a Slovakia Ringre, ahol a FIA ETRC mezőnye mellett a túraautó világkupa szereplői, így Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport és sokan mások mellett ott lesznek a Swift Cup Europe magyar pilótái is, valamint a KIA Lotos kupában érdekelt magyar csapat is. Norbit kifejezetten érdekelte, hogy miképp áll a szervezés, mit és milyen minőségben biztosít a rajongóknak az utazási iroda, és amit látott és hallott, elégedettséggel töltötte el. Tetszik neki az ötlet, így immáron az ő ajánlásával is szervezi a B2Sky a buszutat Szlovákiába, július 14-15-én.

    Kiss Norbert, kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző:

    „Remek ötlet volt a Racingline.hu-tól az, hogy a Slovakia Ringre szurkolói buszt szerveznek. Kifejezetten tetszik az, hogy ezen vállalkozásukhoz megnyerték a B2Sky Travel utazási irodát, így természetes, hogy ezen kezdeményezés mögé állok. Talán mondhatom azt, hogy a Dunaszerdahely melletti pálya számomra a második legfontosabb versenyhelyszín, hiszen közel van Szombathelyhez, a szülővárosomhoz. Budapestről indulva azonban egy kifejezetten jó ajánlatot sikerült összerakniuk a július 14-15-ei versenyhétvégére, és nagyon örülnék annak, ha minél többen jönnének el Magyarországról is szurkolni nekem, illetve Michelisz Norbinak a Zengősöknek és a többi magyar versenyzőnek a kupasorozatokban.”

    Kenderes Bálint, a B2Sky Travel utazási iroda ügyvezető igazgatója:

    „Norbiban emberileg is egy kiváló partnerre találtunk, ráadásul újfent bizonyította a tehetségét, sikerességét a Hungaroringen, így számunkra nagy megtiszteltetés az, hogy a közös kezdeményezésünk mögé áll. Több mint öt évnyi tapasztalat áll mögöttünk, ráadásul 2018-ban a legjobb üzleti utaztató kategóriában a Business Traveller Hungary magazin jelöltjei közé kerültünk. Azt gondolom, hogy ez a megtiszteltetés elsősorban a pontos előkészületeinknek, gyors és precíz munkánknak köszönhető, ami jellemzi Kiss Norbert és német versenycsapata kapcsolatát is már évek óta. Örülünk annak, ha a B2Sky Travel ilyen módon is hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar szurkolók testközelből élvezhessék a nyár egyik legjobbnak ígérkező autósportos programját.”

    kiss norbert, kenderes bálint
    Kezdődhet a rock & roll! Fotó: Szabó István
  • Gass: Reálisak lehetnek az ügyfélcsapatok

    Gass: Reálisak lehetnek az ügyfélcsapatok

    Nincs könnyű szezonja Dieter Gass sportigazgatónak, az Audi ugyanis mind a DTM-ben, mind az FE-ben finoman szólva döcögősen kezdte az évet. Felmerülhet a kérdés, hogy a két szerény szezonkezdet között van-e bármiféle kapcsolat, Gass azonban gyorsan függetleníti a kettőt.

    „Nincs összefüggés a kettő között. Az FE-ben az egyik alkatrésszel akadtak megbízhatósági gondok, ezt pontosan azonosítottuk és ennek nincs köze a DTM-hez. Ha belegondol az ember, az FE-ben az elejétől kezdve megvolt a tempó és megvolt a teljesítmény; ott van például Daniel Abt [adminisztrációs hiba miatti] diszkvalifikálása Hong Kongban, amit őszintén szólva még ma is vitatok…”

    Lucas di Grassi svájci győzelmével az Audi valóban felszálló ágban van, a DTM jövőjéről azonban ez korántsem mondható el. A Mercedes kivonulása nehéz helyzetbe sodorta a nívós német bajnokságot, és noha Gerhard Bergerék mindent megtesznek, hogy új gyártókat szerezzenek a sorozatba, a világ autómárkái nem igazán törik magukat. Ebben a helyzetben két opció maradt a DTM előtt: ügyfélcsapatok és a Super GT. Gass szerint mindkét megoldás életképes lehet, de pontos információkkal egyikről sem tudott még szolgálni.

    „Reális opció lehet az ügyfélcsapatok alakítása, mi legalábbis támogatjuk az ötletet és készen is állunk ennek megvalósítására. Már folynak a tárgyalások egyes csapatokkal, akik a gyári alakulatéval pontosan megegyező specifikációjú autókat kapnának. Ami az ügyfélautók számát illeti, egyelőre nincsenek erre vonatkozó kikötések, de ideális esetben legalább 16 autóból kellene állnia a mezőnynek. A Super GT-vel kapcsolatban még semmi sincs kőbe vésve. Volt szó arról, hogy két bemutatóversenyt tartunk 2019-ben, és örülnénk, ha megvalósulna ez a két futam, de még nem tudjuk, hogyan történne például a pontok kiosztása.”

    Mattias Ekström ugyan visszavonult a DTM-ből, a hockenheimi első fordulóban azonban az Audi vendégpilótájaként még utoljára beülhetett az RS5-be. A hungaroringi hétvége előtt jelentették be, hogy Misanóban Alex Zanardi is vendégszerepel majd a BMW színeiben. Minden bizonnyal a Mercedes sem marad ki a buliból (különösen a búcsúévében), szóval idén még legalább egyszer láthatunk majd plusz autót a pályán – vagy akár többször is?

    „Az eredeti megegyezés alapján minden gyártónak egy lehetősége van vendégversenyzőket alkalmaznia” – magyarázta Gass. „Ha nagyon-nagyon szeretnénk még valakit az autóba ültetni, természetesen megbeszélhetnénk a többi gyártóval, de számunkra jelenleg ennyi volt. Ami a Mercedest illeti, ez teljességgel rajtuk múlik; a lehetőség megvan, de nem kötelező élni vele. Úgy egyeztünk meg, hogy a vendégpilótásdira az utolsó három futam előtt sort kell keríteni, mert nem szeretnénk, ha a pontokra nem jogosult versenyzők beleszólnának a bajnoki címért folyó küzdelembe. Minél hamarabb esünk ezen túl, a széria szempontjából annál jobb.”

  • Ticktum és Ahmed, az F3 két legnagyobb esélyese?

    Ticktum és Ahmed, az F3 két legnagyobb esélyese?

    Szombaton Dan Ticktum volt az úr a Hungaroringen, vasárnap Enaam Ahmed iskolázta le az F3-as mezőnyt (kétszer is). Mindketten britek és mindketten tehetségesek, ám nagyjából ennyiben ki is merültek a hasonlóságok.

    Ticktumot 2015-ben egy évre eltiltották mindennemű autóversenyzéstől, amikor egy nemzeti bajnoki futamon tíz autót megelőzött a safety car alatt, majd szándékosan beleütközött egyik versenytársába. Visszatérése a nemzetközi porondra tündérmesékbe illő: 2017-ben a Red Bull felvette juniorprogramjába, év végén pedig megnyerte a Makaó GP-t és a nagy presztízzsel bíró McLaren-Autosport-BRDC Awardot.

    Ezzel szemben Ahmed botrányoktól mentesen, szép csendben építgette karrierjét Nagy-Britanniában. A nagyközönség számára talán ismeretlenül cseng a neve, de akik követték a tavalyi brit F3-as szezont, pontosan tudják, mekkora jövő áll a fiatal srác előtt. Hosszú idő után neki sikerült megdöntenie Ayrton Senna rekordját: a brazil legenda 1983-ban 12 futamot nyert a nívós brit bajnokságban, Ahmed pedig az év utolsó versenyén megszerezte szezonbeli 13. győzelmét.

    Az F3 hungaroringi fordulóján lehetőségünk nyílt mindkettejükkel elbeszélgetni egy kicsit. Láthatóan kedvelik és tisztelik a másikat, karakterüket illetően viszont leginkább a klasszikus (vagy klisés?) tűz és víz párhuzamot lehetne felhozni.

    Elsőként jöjjön Dan Ticktum, aki tömören, de egyértelműen kijelentette, ki az úr a mezőnyben.

    Ticktum, F3, Red BullSzámítottál rá, hogy ennyire dominálni fogod a futamot?
    Nem, erre sosem számítasz előre, de ha már benne vagy, ki kell hoznod belőle a maximumot, én pedig pontosan ezt tettem. A rajtnál nagyon nehéz volt a pálya [a reggeli esőt követően] a slickeken, de a tizedik kör után minden visszaállt a megszokott kerékvágásba és csak arra kellett koncentrálnom, hogy behozzam az autót, ami sikerült is.

    A másodiktól ötödik helyekig csak Premák végeztek, ami meglehetősen baljós képet vetít előre. Van esélyed egyedül kibírni ellenük a szezon végéig?
    Engem senki nem ijeszt meg! Tisztában vagyok vele, hogy nehéz lesz, mert a legtöbb csapattársam nem valami tapasztalt – a Motoparkban talán én vagyok a bandavezér –, míg a premás srácok végig a sarkamban lesznek. Nehéz helyzet, de egyikük sem jobb nálam, szóval… 🙂

    A tavalyi makaói győzelmed után megnyerted a McLaren-díjat is, így nagyok az elvárások irányodban. Ezek után mennyire lesz fontos az idei szezon a karriered szempontjából?
    Kétségtelenül nagyon fontos szakaszhoz érkeztem, habár még nem tudom, mi lesz jövőre: lehet a Toro Rosso, lehet akármi más, tényleg nem tudom. Annyit tudok tenni, hogy gyűjtögetem a futamgyőzelmeket, és majd kiderül.

    Milyen volt a Super Formula?
    Jó móka volt, nagyon élveztem. Az ország fantasztikus, az autó csodálatos, a csapat nagyszerű. Minden teljesen más, mint itt, remek élményekkel gazdagodtam.

    Szerinted Helmut Marko miért részesíti ekkora előnyben a Super Formulát a többi szériával szemben?
    Mert a Super Formula sokkal jobb, mint az F2. Eleve az autó teljesen egyedi, másfelől pedig tapasztalatszerzés terén jót tesz egy európai versenyzőnek, ha egyedül elmegy Japánba, ahol neki kell alkalmazkodnia.

    Milyen szerepkörben dolgozol most a Toro Rossónál?
    Nem csinálok sok mindent egyelőre, csak egy kis szimulátoros munka a Red Bullnak, de ennyi.

     

    Enaam Ahmed jóval szerényebbnek tűnik riválisánál, ám ne legyenek kétségeink afelől, hogy ugyanúgy mindent megtesz majd a bajnoki címért.

    Ahmed, F3Futamgyőzelmek tekintetében neked sikerült eddig egyedül dupláznod, valamint a bajnokságot is te vezeted. Ez azt jelenti, hogy bejelentkeztél a bajnoki címért?
    A következő pályákat nem nagyon ismerem, szóval ezt így nem merném kijelenteni, de mindent beleadok majd.

    Nálad több tapasztalattal rendelkező pilóták ellenében is vezeted a bajnokságot. Mit gondolsz, ez mennyire tükrözi a brit F3-as bajnokság színvonalát?
    Ez valóban alátámasztja, milyen erős a brit motorsport, de őszintén szólva tavaly főként magam ellen versenyeztem és idén is igyekeztem csak magamra koncentrálni.

    A tavalyi szezonban megdöntötted Ayrton Senna győzelemrekordját, ami biztosan felkeltette valamilyen csapat vagy gyártó érdeklődését.
    Nem, még nem, de lehet, a mostani eredményem után jön majd valaki. Sajnos még egyetlen F1-es csapat sem érdeklődött irántam, de mindenkit szívesen meghallgatok!

    A csapatodban úgy fest, te vagy az első számú pilóta, míg például a Premánál többen is esélyesek a bajnoki címre. Ez visszaüthet a szezon későbbi részében?
    Ami azt illeti, Alex [Palou] vezette a csapatot az előszezoni tesztek során, én is mindent tőle tanultam, nagyon jó csapattárs és biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező futamokon is erős lesz.

    Most voltál itt először, mégis mintha azonnal egymásra találtatok volna a Hungaroringgel. Miért?
    Talán mert olyan, mint egy gokartpálya, én pedig nagyon jó voltam gokartban!

  • Feltámadt Dinnyés László és a RÁBA S16 versenykamion is!

    Feltámadt Dinnyés László és a RÁBA S16 versenykamion is!

    30 évvel ezelőtt Dinnyés László a Hungarocamion színeiben a RÁBA S16-tal hatalmasat ment esőben. Miközben a sokkal erősebb versenytársak estek-keltek a nedves Hungaroringen, a kis magyar versenykamion pilótája, a sokkal gyengébb versenytechnikájával csodát művelt, és feljött pontszerző helyre, a mezőny végéről. A vállalat azonban 1989 után belátta, hogy lehetetlenül gyenge a D2156MTKLL motor, és végleg leállt a fejlesztés, így Dinnyés gyakorlatilag ülés nélkül maradt.

    2017-ben azonban egy baráti beszélgetésből tettek lettek, és Polgáron a Csirketelepen a poraiból kezdett feltámadni egy ugyanolyan modell, mint amivel először bemutatkozott a magyar kamion a Hungaroringen, a kamion Európa-bajnokságon. Három teljesen különböző karakter: Béke Antal, – a kamion tulajdonosa, építője tesztpilótája, és a magyar munkás steampunk divatirányzat jeles képviselője, Dinnyés László, – a tettre kész Svédországból hazatérő 57 éves kicsit svédül is tudó magyar versenypilóta, valamint Vámosi Péter, – a magyar kamionsport híradás jelenkori megkerülhetetlen krónikása összeálltak, és belevágtak egy lehetetlen küldetésbe, amelynek a végcélja az, hogy a dolog ne érjen véget a bemutatózásnál, hanem BABA végül igazi versenykamionná cseperedjen, és 2019-ben felállhasson a rajtrácsra is a Hungaroringen.

    A RÁBA leleplezésére 2018. június 16-án 10.00-kor került sor, a IV. Kamion EB és Fesztiválon. A Millennium Tower piros-fehér-zöld lépcsősora a Hungaroringen méltó háttere volt az eseménynek. A bemutatást követően az S16-os egyelőre a kamionkorzó keretein belül léphetett a pályára, de a legújabb magyar csapat mielőbb szeretne tovább lépni, és komoly versenycsapatként nevezni a jövőben egyre több helyszínen Magyarországon és nemzetközi porondon is.

    Dinnyés László, a Hungarocamion csapat pilótája 1987 és 1989 között:

    „Örülök annak, hogy újra versenypálya közelébe kerülhettem, és megdöbbent az, hogy a 30 évvel ezelőtti kiemelkedő Rábás teljesítményemre ennyien emlékeznek, és elismerik azt. A Racingline először ugyan fals információ alapján halálhíremet keltette, de ezt követően olyan pozitív vonzata lett a dolognak, ami abszolút a várakozásomon felüli eredménnyel bír. Jelenleg is aktív kamionos vagyok Svédországban, sőt oktató is. Péterrel aztán az első találkozásunkat követően felmerült az, hogy mi lenne, ha épülne újra egy RÁBA. YouTube-on találtunk végül rá Béke Tónira, aki hatalmas támogatója a magyar járműiparnak és egyben igazi sporttárs is. Az ő csirketelepi csodájának köszönhetően hiszünk abban, hogy meg tudjuk mozgatni a fuvaros társadalmat, és egy remek jövőnk lehet a versenyzés terén is. Ugyanakkor, amikor először megláttam Babát, nekem is előjöttek az akkori hungarocamionos emlékeim, és nagyon boldog vagyok, amiért régi kollégáim máris segítenek ebben a projektben, és biztatnak minket.”

    Béke Antal, a polgári Csirketelep irányítója és a RÁBA S16 építője:

    „Egyszerűen, csak szeretem azt, amit csinálok. Dinnyést a Vámosi másodszor is eltemette ugyan, de örülök neki, hogy mozgóképes állapotban van. Kellett azonban az ő boldogságukhoz egy RÁBA is, amit 4-5 hónapnyi rekord idő alatt, nulláról építettem újra a csapatommal, ami miatt hálás vagyok a családomnak is, hogy egyáltalán hagyták ezt. Az S16-os a jelenleg is érvényben lévő európa-bajnoki szabályrendszer szerint épül, de a majd 30 évvel ezelőtti stílus formajegyeit megtartva. A BABA még csak most teszi meg az első bizonytalan lépteit a Hungaroringen, de hamarosan találkozni lehet vele egy országos hegyi versenyen, ahol már megküldöm a kamionon kívül a 700 lóerős Ikarusnak is.”

    Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztője, és a csapat menedzsere:

    „Hatalmas megtiszteltetés nekem az, hogy két ilyen hungarikummal dolgozhatok együtt, mint a Dinnyés és a Béke Tóni, még ha nehéz is bírni velük. Abszolút van helye a magyar jármű történelemben a verseny RÁBA S16-osnak, egy igazi unikum, és utolsó csavarjáig magyar termék. Büszkék vagyunk arra, hogy 100%-ban magyar a csapat, szerelőktől kezdve a pilótáig. Célunk nem csak az, hogy méltó emléket állítsunk egy 30 évvel ezelőtti fantasztikus menetelésnek a Hungaroringen, hanem minél előbb felnőjön BABA ahhoz a feladathoz, hogy érdemben is felvegye a tempót nemzetközi mezőnyben is. Köszönettel tartozunk a Hungaroring vezetésének, amiért hittek bennünk, valamint Őry Tamásnak és a Truck Race Promotion lelkes munkatársainak. Jövőre már nem csak bemutatózni szeretnénk jönni Mogyoródra, hanem versenyezni.”

  • Van egy nagyon baba programajánlatunk holnapra!

    Van egy nagyon baba programajánlatunk holnapra!

    A Racingline.hu egy különleges leleplezésre, vagyis egy „baba születésére” invitálja holnap (szombaton) a Hungaroringre kilátogató nézőket!

    Miközben a világ rohamosan száguld a jövő  felé a fenntarthatóság jegyében, addig mi most egy kis múltidézést ajánlunk a közönségnek, legyen szó akár gyerekről, akár felnőttről.

    Akik szeretnék megtudni mi is van „születőben” – akik figyelmesen olvasgatják a Racingline.hu tartalmait a különféle platformokon, azok talán már rá is jöttek, hogy miről is van szó –, azokat várjuk szeretettel június 16-án szombaton, a Kamion Eb magyar fordulóján, a Hungaroringen. Egészen pontosan délelőtt 10 órakor, a Millenium Tower lábánál, a paddockban, a piros-fehér-zöld lépcsősor bal oldalán.

    Akik meglátogatnak ott minket és „a babát”, nyereményjátékunkon is részt vehetnek!

    Addig is, kövessetek minket Facebookon, Instagramon, Twitteren, és iratkozzatok fel YouTube csatornánkra! 😉