Kategória: Extra

  • A komplexumok kora, avagy a versenyrendezés nehézségei

    A komplexumok kora, avagy a versenyrendezés nehézségei

    A hőskorban kijelölték az adott országutat, és mentek. Aztán lezárták az utakat. Aztán már nem is közutakon versenyeztek. Aztán már csak egy kiváltságos kör rendezhetett nagydíjat. Ám most már az sem elég, hogy valaki megtarthassa a „nagy versenyt”. Mi kell hát hozzá?

    Egyre nehezebben alakul ki a versenynaptár, a magas jogdíjak miatt. Idén „csak” hat (olasz, spanyol, mexikói, német, brit, brazil) verseny kapcsán is felmerült, hogy nem tudnak hosszabbítani a felek. Ez pedig több, mint a komplett versenynaptár negyede.

    A pályák több és több keresetkiegészítési módszert követnek, hogy ne csak egy versenyhétvégére támaszkodjanak, illetve, hogy azt az egyet megengedhessék maguknak. Íme a módozatok:

    Minél több verseny

    Az első és leglogikusabb, hogy az adott lehetőségeket a minél jobban igyekszik kihasználni az adott pálya. Főleg az európai pályákra igaz, hogy rengeteg sorozat megfordul rajtuk. Endurance és túraautó versenyektől kezdve még repülős (igen, a Red Bull Ringen volt Air Race is, nemcsak Indianapolisban) megmérettetés is.

    Az új trend azonban csak kis változtatást igényel, és egy teljesen más réteget is odavonz. Ez pedig a ralikrossz. Az aszfaltos rész már adott, csak a Joker-kör, ugrató, meg a murvás rész az, ami megoldásra szorul. Az elmúlt években több Forma-1-es pálya is (Hockenheim, Barcelona, Silverstone, Austin, Spa, Abu Dhabi, de jövőre a Nürburgring is) világbajnoki futamot rendezett egy másik szakágban, mint eddig.

    Az egyik legfrissebb – nemzetközi vérkeringésbe is bekerülő – pálya, az Igora Drive már rögtön úgy készült, hogy nemcsak a (most már) szokásosnak mondható gokartpálya, de mellé egy ralikrossz-hurok is kerül(t).

    Évközbeni kihasználás

    Ha csak gokartot nézzük, említhetném a Circuit of the Americast, Bahreint, Abu Dhabit, Spát (a teljesség igénye nélkül), ahol a közvetítés képernyőin keresztül is gyakran ki lehet venni az apróbb „kört”.

    A „Ring” nagyon jó példa erre. Elsőként nem csak gokartpálya található Mogyoródon, de vezetéstechnikai centrum, off road-gyakorló és még kalandpark is van a „pályán belül”, ami a versenyeken kívül odavonzhat egy átlagembert.

    A másik, ami szintén látható a képekből, az a vidámpark. Biztos vagyok benne, hogy a suzukai óriáskerék, vagy a szocsi hullámvasút feltűnt már nem egy embernek. Ők sem egyedi esetek, Zandvoort is rendelkezik hasonlóval, de aki nézett már Le Mans-i 24 órást, az is tudja, annak a pályának is „kivan mind az egy kereke”. Abu Dhabiban pedig ott van Ferrari World, azt nem lehet überelni.

    Programok

    Általában most már egy-egy nagydíj több, mint egy autósportos esemény. Nemcsak a pár szezon óta jelen lévő, általában a cirkuszt lekövető utcai parádéra, vagy az ausztrál szezonnyitó műsorra gondolok, hanem a helyszínen, a pálya közelében lévő kiegészítő programokra.

    A leggyakoribb kisérőjelenség a koncert, ami a versenyen túl is izgalomban tartja a helyszínre kilátogatókat. Austiné talán a leghíresebb, a torony tövében található koncertteátrummal, de Szingapúr és Baku is rangos koncertsorozattal készül minden évben.

    Monacóban divatshow előzi meg, és díszvacsora követi a versenyhétvégét, Mexikó fiesztával zárja a vasárnapot, az éjszakai futamok tűzijátékkal érnek véget, mindenki igyekszik egy kicsit a saját jellegzetességét hozzátenni a versenyéhez.

    Lelkes szurkolók

    Meg kell hagyni, szerencsére több helyen is előfordul, hogy tele van a lelátó, és vagy egy csapat (Ferrari – Olaszország), vagy egy versenyző (Max Verstappen – Hollandia), talán szimplán a fanatizmus (Japán) nem kell aggódnia a szervezőknek.

    A Liberty ráadásul jelezte, szeretne módosítani – a jelenlegi szerződések lejártával – Bernie Ecclestone hagyatékán, és nem egyre többet kisajtolni a promóterekből, hanem többek között a közösségi média által megteremteni a sportág bevételeit.

    …és most a komplexumokról

    Minden lépcsőzetesen, szép lassan alakult ki. A pályák evolúciója sem egy nap alatt ment végbe. De ha valahol el kellene kezdeni, akkor azt kell mondjam, a Yas-sziget volt az első modern komplexum.

    A hotel, és a környező infrastruktúrával olyan szintre emelte a versenyhelyszín fogalmát, hogy bátran lehet mondani, ezzel szintet lépett. Bár igaz, Szaúd-Arábia is rögtön versenykomplexum terveivel készült, amikor jelezte, versenyt akar rendezni. Annak a látványtervei még a Yas Marinánál is futurisztikusabban nézett ki, lepipálják Abu Dhabit.

    Ki lehet jelenteni, ez még nem világszintű tendencia, de az új pályák is mind úgy épülnek, hogy a pálya már nem csak egy pálya többé.

    Gyakran elfelejtjük, hogy maga a versenyhelyszín nemcsak egy aszfaltcsíkból áll. Talán eszünkbe jut külön említeni a rázóköveket, bukótereket, korlátokat, netalántán a boxutcát, de a lelátók, a paddock és minden, ami a háttérben van, a kisebb létesítményekkel néhol lehetnek olyan fontosak, mint a maga az aszfalt.

  • Hungaroring – Ezek a nemzetközi versenyek lesznek 2020-ban

    Hungaroring – Ezek a nemzetközi versenyek lesznek 2020-ban

    Minden évben nálunk olvashatjátok el először azt, hogy milyen kiemelkedő versenyeket nyújt a Hungaroring, a következő évben. Szomorú tendencia, de sajnos egyre kevesebb sorozat látogat el hozzánk, az újabb ismertebb kieső aki 2020-ban már nem jön Magyarországra, az a TCR Europe szériája. Azon tekintetben is nagy a kérdőjel továbbra is, hogy az évek óta belengetett, tologatott és a magyar motorsport rajongók által igen várt felújítás mikor veszi kezdetét a Hungaroringen. Papíron most már a konferenciateremnek és a múzeumi rész kialakításának kellene jönnie…

    Hogy mindenki okosan gazdálkodhasson a szabadidejével és időben jelezze a szándékait a munkáltatójának, újra összeraktuk gyakorlatilag a legjelentősebb magyar versenypálya 2020-as naptárát!

    2020. április 25-26.- WTCR + ETRC

    A szervezők által találóan csak Super Racing Festivalnak elnevezett rendezvényen végre Magyarországon is mehet a „norbidálás”. Michelisz Norbi és Kiss Norbi rég mérkőzött meg egymással, pláne nem magyar pályán, de most sem fognak. Viszont legalább egy hétvégén lesz a túraautó világkupa és a kamion Európa-bajnokság hungaroringi fordulója. Kifejezetten örömteli hír a családoknak ez, hiszen egy jeggyel letudható a két legismertebb hazai pályaautós szinte kötelező meglátogatása. 14 év alatt, és 65 felett ráadásul ingyenesen látogatható az esemény.

    2020. július 11-12. – International GT Open + EuroFormula Open

    Évek óta visszatér hozzánk párban ez a két széria. Ingyenessége okán akár kiváló program azoknak, akik épp nem a strandon vannak. Őszintén szólva meglep, hogy itt továbbra sincs komolyabb magyar induló, akár csak alkalmi jelleggel is.

    2020. július 31-augusztus 2. – Formula 1 Magyar Nagydíj

    Az örökranglistán a Hungaroring már a kilencedik helyen található, mint olyan pálya, ahol a legtöbbször rendeztek Forma-1-es futamot. Ki gondolta volna ezt 1986-ban, hogy idáig jutunk? Népszerű desztináció a külföldieknek a magyar pálya Budapest közelsége miatt is, így érdemes minél előbb megvásárolni a jegyeket, ha jó helyet akarunk magunknak. Német Nagydíj híján pedig hazánkba is feltehetően sok német rajongó érkezhet.

    2020. szeptember 26-27. Blancpain GT Sprint

    Idén rettenetesen elmosta az eső, az egyébként remek sorozatot. Az év utolsó komolyabb autósport eseménye mindig jó levezetés a motorsport rajongó családoknak, így érdemes mindenképp kilátogatni. Olykor meglepően ismert versenyzők is megtalálhatóak a mezőnyben.

    Érdekes kérdés, hogy mennyiben befolyásolja például az, hogy a TCR Europe nem jön Magyarországra például a Zengő Motorsport vagy a M1RA csapat terveit és lehetőségeit. A DTM is feltehetően akkor tér majd csak vissza hazánkba, amikor kész lesz a BMW gyár majd Debrecenben. Ám ez még nagyon a jövő zenéje…

  • Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Egy új évad általában minden sorozatban új erőviszonyokat hoz, egy verseny alapján még nem is kezd körvonalazódni az általános erősorrend, főleg egy olyan dinamikusan változó bajnokságban, mint a Formula E.

    A dupla forduló azonban kicsit nagyobb rálátást enged arra, melyik csapat vagy pilóta milyen formában kezdi a szezont.

    Ez nem a bajnokok hétvégéje volt

    A három bajnok közül egyedül Lucas di Grassi végzett dobogón, és rajta kívül is csak egyszer, a második futamon Jean-Éric Vergne révén szereztek pontot az eddig megkoronázott versenyzők.

    A kvalifikációkon sem sziporkáztak, az első futamon mindhárman a mezőny második feléből indultak. Igaz, másodjára száraz pályán már jobban, mentek, de Buemit kiforgatták, így a svájci eddig pont nélkül maradt.

    A csapatbajnokok közül az Audi és a Nissan is felemás fordulót zárt. Előbbi az az első futamon kallódott el, de zárt jó pozíciókban a másodikon, míg utóbbinál a pilóták szerencséje volt eltérő. Így hiába esett-kelt Buemi, Oliver Rowland megmentette a japánok becsületét.

    A Techeetah sem örülhet, mert bár másodjára két autóval is pontot szereztek, a büntetéssorozatnak köszönhették azt, és mindkét időmérő után végül utolsó rajthelyre kényszerült valamelyik pilótájuk technikai okok miatt. Ha meg akarják védeni a címüket, a megbízhatóságon még mindenképp javítaniuk kell.

    Még mindig lemaradva

    Bár nagyon fogadkoztak, hogy elmozdulnak onnan, a NIO eddig a mezőny hátsó végében poroszkált. Ráadásul Ma Qing Hua (aki a WTCR mezőnyét is erősíti) mindkétszer utolsó lett.

    Egy másik csapat, aki tavaly, és eddig idén sem szerepelt jól, az pedig a Dragon (Penske). Az amerikaiak két újonccal vágtak bele az új szezonba, a sokat tapasztalt Brendon Hartley és az eddig DTM-ben vitézkedő Nico Müller személyében.

    Lehet, hogy a tapasztalatlanság az oka, de ők is csak a büntetések révén szereztek pontot. Müller el sem tudott indulni az első futamon. Régóta várják már az előrelépést, ha két pilótájuk jobban belerázódik a ritmusba, talán sikerülhet.

    Akik jól zártak

    Úgy tűnik, a múlt szezon végi jó formáját sikerült átmentenie idén is Alexander Simsnek, aki két pole pozíciójával és egy győzelmével a nyitó esemény legeredményesebbje lett. Csapata, a BMW tavaly is erős volt itt, azonban a második forduló után beleszürkültek a mezőnybe.

    Mindenesetre biztató jel, hogy Maximilian Günther is legalább a pályán elért második helyével bizonyította, gyors volt az autó.

    Biztató formát mutatott a másik győztes, Sam Bird csapata is. Bár második futamon mindketten kipördültek, de addig pontszerző helyen haladtak, az első versenyen pedig a tavaly elképesztő szezont futó Robin Frijns révén mindkét autóval a top 5-ben zártak.

    A másodjára első szezont futó Mercedes (eddig a Venturi hajtásláncát használva HWA Racelab néven indultak az előző szezonban, idén lett igazi gyári csapatuk) pedig Stoffel Vandoorne miatt az egyetlen, akik rögtön két trófeát vihetnek haza a dobogóról.

    Az ő újoncuk, Nyck de Vries is úgy tűnik, jól alkalmazkodott az új környezethez, mindkétszer pontszerző helyen ért célba. Másodjára ugyan megbüntették, amiért végül csak 16. helyen értékelték, csapata szempontjából így is értékes pontokat szerzett.

    Maradandó a változás?

    Az eddigi élmezőnyhöz tartozó csapatok tehát nem szerepeltek annyira jól eddig. Ezzel szemben a két új gyártó, a Mercedes és a Porsche is dobogót ünnepelhetett.

    Ez persze csak a jelenlegi helyzet, az előző szezonban is változott, ki volt épp a legjobb autóban. Az új Formula E bajnokot még fölösleges keresni a sorok között, az majd a elkövetkező hónapokban dől el, ki lesz még esélyes a végén, Londonban.

  • Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Az már szinte közhely, hogy ha valaki a Forma-1-be akar kerülni, a legjobbak között kell lenni. Persze ez még nem elég, szerencse is kell hozzá. Alkalomadtán pedig a gyári támogatás sem árt.

    Ez magában foglalja azt, ami számtalan tehetséges pilóta F1-es karrierjét pecsételte meg: nincs elég hely mindenkinek. Hiába teljesít valaki erőn és autón felül, lehet, hogy kiszorul a mezőnyből. Így járt Pascal Wehrlein, Esteban Ocon, és úgy néz ki, Nico Hülkenberg is az elmúlt években.

    Különösen igaz ez a most feltörekvő fiatalokra, akiknek rendkívül nehéz már a bekerülés is. Jövőre úgy néz ki, mindössze egy újonc, Nicolas Latifi lesz a mezőnyben. És akinek nem jut hely? Rájuk mi vár?

    Partvonalon

    Először is ott vannak azok a helyek, amik kissé láthatatlanok, de mégis az F1-hez tartoznak: a tesztpilóták. Gutierrez, Buemi, Wehrlein, de emlékezhetünk, hogy Vergne és Kvjat is ilyen helyzetben kötött ki. Vagy voltak régebben a „világ legjobb tesztpilótája” címért versenygők, mint a GPDA-elnök Alex Wurz, Pedro de la Rosa, Marc Gené vagy Luca Badoer.

    Persze, így sincs sokkal több hely, ezért a kihullott versenyzők kénytelenek voltak egy „másodrendű” sorozat után nézni. Ha körülnézünk a WEC-ben, rengeteg volt F1-es pilóta neve sejlik fel, és elmondható, hogy ez volt az a sorozat, ami – főleg Le Mans presztízse miatt – a legnagyobb húzóerővel rendelkezett az Forma-1 után.

    Azonban az elmúlt években megváltozott a tendencia, merre veszik az irányt az ígéretes versenyzők, akik szimplán rosszkor voltak rossz helyen.

    Az új irány

    A válasz a Formula E. Amikor elindult a sorozat, a versenyzők jó része a WEC-ből áramlott át. Sokan közülük a királykategóriából már kibukott pilóták (Alguersuari, di Grassi, d’Ambrosio) voltak. Volt, aki megtartotta mindkét ülést (Buemi, Vergne), előbbinek bajnoki címébe is került a két sorozat ütközése 2017-ben.

    Kétségkívül a F1 közelébe jutni jelenti a legnagyobb kihívást. Nem csoda, hogy az eddigi összes FE bajnok indult már királykategóriás versenyen, és alig találni olyan indulót, aki eredetileg nem a Forma-1-től fordult volna vissza.

    Ha az elmúlt két évet nézzük, az Formula E-ben debütáló pilóták közül, csak Alexander Sims, Nico Müller, Gary Paffett, Nyck de Vries és James Calado, nem indult F1-es versenyen. Kicsit más a kép, ha azt nézzük, hogy Calado teljesített szabadedzést 2013-ban a Force Indiával, Paffett volt a McLaren tesztpilótája, és csak Hamilton érkezése ütötte el a versenyüléstől 2007-ben.

    Nyck de Vries pedig F2-es bajnoki győzelme (és többéves tesztpilótai tapasztalata) után volt kénytelen az F1 körein kívül munkát keresni. És ha „több évnyi” tehetséges pilóta máshol köt ki, az Forma-1 elveszíthet valamit a presztízséből.

    Veszélyben a királykategória?

    De Vries érkezésével az FE már elkezdte hangoztatni, hogy látszik, már az elektromos sorozat is cél a fiatal pilóták számára, ez azonban még nem teljesen felel meg a valóságnak.

    A fiatal holland nem véletlenül igazolt a Mercedes FE csapatához, hanem tudatosan a kapcsolatok miatt. Toto Wolff többször nyilatkozott úgy, még nyílhat előtte lehetőség az F1-be, és valószínűleg ez a pilóta távlati célja is.

    A Formula E még nem nőtt az F1 szintjére vonzerőben a fiatal pilóták számára, de az új radikális szabályok talán éppen azért születhettek meg, mert a nagycsapatok is belátták, hogy ennek elejét kell venni. Ha pedig az F1 is vonzóbb lesz, talán megfékezheti a Formula E térnyerését.

  • Goodwood Revival 2019 – amire jó visszatekinteni

    Goodwood Revival 2019 – amire jó visszatekinteni

    Rengeteg VIP vendég, és a média munkásai vehették birtokukba a versenyirányítás épületét a Goodwood Revival rendezvényén szeptember közepén, ez az ismert és kedvelt Credit Suisse Historic Racing Forum. Mielőtt hivatalosan is megkezdődtek volna a pályán az események, Derek Bell, Jochen Mass, Alain de Cadenet és Gordon Murray professzor sztorizgattak a 70-es évekről. Nagyon remek belsős történeteket adtak elő a versenyzők, a sztártervező és a csapattulajdonos.

    Egy olyan évtizedről beszélünk, amikor Bell megnyerte az elsőt az öt Le Mans győzelméből, Mass megnyerte a Spanyol Nagydíjat. Mindkét pilóta nagyon sikeres volt formaautóval, utrcai és sportautókkal is. De Cadenet számos elképesztő sikert ért el a sportkocsi világbajnokságon, Murray pedig a nagy technológiai fejlődés korszakában alkotott maradandót. Megalkotta például a Brabham „ventilátoros autóját” gyors válaszként a szívóhatást kimaximalizáló Lotus 79 ellenében.

    A köztiszteletben álló Bruce Jones volt a fórum házigazdája, amelyet először a Nordschleife történeteivel nyitottak meg. Mass, aki megnyerte az 1976-os Német Nagydíjat, úgy emlékezett, hogy ez volt akkor a „világ legjobb teljesítménye, egyszerűen fantasztikus volt.” Bell hozzátette, hogy versenyzőként itt bizony sokszor a határokon túl kellett menni. Ahogy fogalmazott:

    „Soha nem hihetted el, hogy tökéletes kört futottál. Ha ezt állítottad, hazudtál!”

    A 70-es évek volt az a korszak is, amikor egy olyan zseni, mint Gordon Murray is szabad kezet kapott, miután csatlakozott a Brabham-istállóhoz. Ő így emlékezett ezen időszakára:

    „Naponta 14 órát dolgoztam a Brabhamnél, este tízkor befejeztem, majd átmentem dolgozni Alain de Cadenets Le Mans autóján hajnali háromig. Reggel nyolcra pedig már újra bent voltam. Ez volt az első igazi versenyautó amit terveztem, négy hónap alatt hoztam össze éjszakánként. Azon kaptam magam a Brabhamnél, hogy én lettem a főtervező, mert amikor körbenéztem a tervezőirodában, senki más nem volt ott!”

    Az 1972-es szezon borzasztóan nehézre sikeredett a csapatnak, és Gordont behívták az irodájába. Bernie Ecclestone, csapat akkori tulajdonosa és vezetője ennyit mondott:

    „Egy teljesen új Forma-1-es autót akarok, ami már a te felelősséged lesz!” – majd Murray így folytatta: „Volt tehát egy tiszta papírom, és azt csináltam, amit akartam. Bernie tettre kész volt, és talán ezt látta meg bennem is. Magamra hagyott, de mindig is teljes mértékben támogatott. Tervezőként ez volt a legjobb évtizedem, mert akkora szabadság volt. Egyik nap volt egy ötleted, másnap megrajzoltad, felraktátok az autóra, és egy másodperccel gyorsabb lett. Ma már utálnám ezt, hogy tizedekért harcoljak, miután vagy száz napot töltöttünk a szélcsatornában. Négy olyan pálya volt, ahol nyerni akartam: Nürburgring, Monaco, Spa és a régi Interlagos. 1975-ben végre nyertünk a Ringen. Ez volt az egyetlen olyan pálya, ahol úgy állítottuk be az autókat, hogy repülhessenek, az ugratók miatt. Ha túl nagy volt a hátsószárnyad, akkor felemelte az orrát az autó a levegőben.”

    Ez egy olyan évtized is volt, amikor olyan privát arcok, mint Alain de Cadenet fel tudták venni a kesztyűt a varázslatos gyári csapatokkal is, és legyőzhették őket. Ő így látta mindezt:

    „Olyan dolgokat tehettünk meg akkor amatőrként, amiket ma már nem tehetsz meg. Veszélyes volt, ez igaz. Ugyanakkor minden sokkal szabadabb volt.”

    A Credit Suisse is örömmel üdvözölte Richmond hercegét, aki szintén megjelent a fórumon, és Őfelsége is megosztotta az emlékeit abból az évtizedből, amikor a Goodwood Motor Circuit-et hivatalosan versenyzési célból bezárták:

    „Mindig hívogathattam a Control Towert, aztán vezethettem ott bármilyen autót, amilyenem épp volt és amikor volt rá időm. Az emberek ide jártak tesztelni, olykor teljesen illegálisan! Amire kiderítettük, hogy itt vannak, már fel is szívódtak. Az csodálatos dolog, hogy mindannyian itt lehetünk Goodwoodban 40 évvel később.”

    Ahogy az már megszokott volt, a Revival 2019-es programja is péntek este kezdődött a látványos Kinrara Trophy-val, amely mezőny talán a világ legdrágább autóiból áll. A Credit Suisse ezen versenyre is hívott vendégeket a versenyirányítás épületébe, hogy a tetőteraszról élvezzék a versenyt. A kockás zászló pedig már egy gyönyörű naplemente során került elő a hihetetlen 1963 előtti GT autók futamának a végén. Ennél jobban nem is lehet kezdeni egy Goodwood Revival-t.

  • BOX BOX BOX! Karácsonyi ajándékötlet; de akár NYERHETSZ is!

    BOX BOX BOX! Karácsonyi ajándékötlet; de akár NYERHETSZ is!

    Találkoztatok már a BOX BOX BOX névvel? Most nem a csapatrádióban hallott utasításokra gondolunk. Aki követi a Racingline.hu-t Instagramon, biztosan találkozott már vele, mivel rendre az ő termékük segítségével fotózzuk le #racinglinekonyha rovatunk ételeit.

    A képeken egyedi tea towel (magyarul konyharuha) látható, melyen az aktuális Forma-1-es versenynaptár van feltüntetve dátumokkal, pályákkal. Én személy szerint imádom.

    Mostanra a boxboxbox.co elkészült a 2020-as tea towelekkel, melyeken értelemszerűen már a jövőévi F1-es versenynaptár látható. Bejött nekik az, ahogy idén Instagramon felhasználtuk a terméküket, így most kaptunk is tőlük a jövő évi kiadásból, ráadásul több darabot, hogy nyereményjátékot is indíthassunk!

    A játékot Facebookon és Instagramon is meghirdetjük!

    A játékban való részvételért nem kell mást tenned, mint az adott közösségi oldalon követni a BOX BOX BOX-ot, és a Racingline.hu-t, illetve a játékról szóló Faceboook és/vagy Instagram bejegyzésünk alatt kommentben megírni, hogy melyik 2 futamot várod a legjobban 2020-ban!

    A játék 2019 november 9-én, 0.00-kor zárul!

    A részletes játékszabályokat a cikk végén találod! Olvasd el figyelmesen!

    A BOX BOX BOX-ról

    A BOX BOX BOX első sorban tea toweleket készít egyedi, Forma-1-es kiadásban. A „konyharuhákra” a Forma-1-es versenynaptár kerül, így igazán különleges ajándék lehet minden Forma-1 rajongó számára.

    Fontos megemlíteni, hogy az F1-es textilek az Egyesült Királyságban készülnek, prémium minőségű, etikus forrásokból, a fenntarthatóság jegyében.

    A  BOX BOX BOX célja, hogy különleges, a szokásostól eltérő F1-es rajongói holmikat készítsenek, így ne csak az öltözeted, de a lakásod/szobád dekorációja is Forma-1-es lehessen.

    A versenynaptáras tea towel-t használhatjuk ténylegesen konyharuhaként, de akár egy kisebb dohányzóasztal terítőjeként, vagy akár fali dekorációként is funkcionálhat. De a felhasználási módnak csak a fantáziád szabhat határt.

    Karácsonyi ajándéknak is kiváló! Aki nem nyerne – és az is aki nyer – nézzen körül a boxboxbox.co weboldalon, ahol rendelhettek is! Az F1-es tea towel ára 12,99 font, azaz kb 5000 forint.

    Kinek ideális ajándék?

    • F1 rajongó barátnődnek/feleségednek, hiszen igazán menő lesz tőle a konyhája
    • F1 rajongó pasidnak/férjednek, mivel ezen még kellemesebb lesz sörözni/kávézni/teázni
    • Gyermekednek a szoba falára
    • Haverodnak, szüleidnek akárhova…
    • Szóval MINDEN Forma-1 rajongónak! 🙂

    A webshopban egyébként különleges, F1-es asztali naptárat is találtok, melyet F1-es legendák képei díszítenek! Ára 19,99 font, vagyis kb 7700 forint. Alábbi galériánkban erről is mutatunk képeket.

    Racingline.hu: BOX BOX BOX nyereményjáték (továbbiakban Játék) szabályzat

    I. A Szervező

    A Játék szervezője és lebonyolítója a Racingline Media & Tech Kft. (1027 Budapest, Bem József utca 6., cégjegyékszáma: 01-09-320907, adószáma: 26264923-2-41.) (továbbiakban Racingline.hu)

    A nyeremények felajánlója a BoxBoxBoxCo.

    II. Játékban való részvétel feltételei

    A Játékos a Játékban történő részvétellel a jelen Játékszabályzatban foglaltakat maradéktalanul ismeri és magára nézve kötelezőként elfogadja.

    A Játékban nem vehetnek részt Racingline.hu, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint az egyéb, a lebonyolításban közvetlenül részt vevő személyek és azok hozzátartozói és közeli hozzátartozói.

    Játékost terheli a saját részvételéhez szükséges technikai és egyéb feltételek megteremtése, fenntartása és az ezekből származó minden költség és felelősség viselése (így többek között: Internet kapcsolat díja, számítógép és szoftverek megvásárlása, működtetése) valamint felel az általa megadott adatok valódiságáért és helyességéért.

    Racingline.hu fenntartja a jogot, hogy a jelen játékszabályzatban foglalt feltételeket vagy magát a Játékot – akár annak időtartama alatt is – egyoldalúan módosítsa, felfüggessze vagy megszüntesse. Racingline.hu jogosult bármely Játékost a Játékból kizárni, különösen, ha a Játék kapcsán visszaélés vagy a feltételek megszegésének gyanúja merül fel, vagy ha valamely Játékos a Játék lefolyását bármilyen módon manipulálja, vagy bármely módon rosszhiszeműen jár el. A jelen játékszabályzat módosításait, illetve a Játék esetleges felfüggesztéséről vagy megszüntetéséről szóló értesítést a Racingline.hu közzéteszi a http://www.racingline.hu/forma-1/box-box-box-karacsonyi-ajandekotlet-de-akar-nyerhetsz-is/2019/11/02/ oldalon, a Játékosok felelőssége, hogy ezekről megfelelően tájékozódjanak. Racingline.hu kizár minden, a Játék használatából eredő közvetlen vagy közvetett kárral és költséggel kapcsolatos kártérítést és kártalanítást.

    A Játékban történő részvétellel összefüggő vitákkal kapcsolatosan a Racingline.hu mindennemű felelősséget elhárít, így többek között a regisztráció során megadott adatok hiányosságáért/hibájáért (pl. e-mail cím) illetve valódiságáért a Racingline.hu semmilyen felelősséget nem vállal.

    III. A Játék menete

    A játékban két platformon is részt lehet venni: Facebookon és Instagramon.
    A játék nem a Facebook, illetve Instagram által támogatott.

    Facebookon való játék menete: Kövesd Facebookon a BOX BOX BOX és a Racingline.hu oldalát. A Racingline.hu nyereményjátékról szóló Facebook bejegyzése alatt kommentben megírni, hogy melyik 2 futamot várod legjobban 2020-ban!

    Instagramon való játék menete:  Kövesd Instagramon a BOX BOX BOX és a Racingline.hu profilját. A Racingline.hu nyereményjátékról szóló Instagram bejegyzése alatt kommentben megírni, hogy melyik 2 futamot várod legjobban 2020-ban!

    A Nyeremény készpénzre át nem váltható és másra át nem ruházható.

    A Játék időtartama: 2019. november 02. 18.00 – november 09. 00.00

    IV. Nyertesek kiválasztása/kisorsolása

    A nyereményjáték nyertesei a Játék időtartama alatt a szabályoknak megfelelően résztvevő Játékosok közül sorsoló program által kerülnek kisorsolásra.

    V. Értesítés, nyeremények átvétele

    A nyertesek értesítése Facebookon, illetve Instagramon történik, attól függően, hogy mely felületen sorsoltuk az adott nyertest.

    Az értesítés figyelemmel követése a Játékos felelőssége.

    Értesítést követően privát üzenetben elkérjük a nyertesek adatait, melyek a nyeremény postázáshoz szükségesek. Az adatok helyes megadása a nyertes játékos felelőssége!

    Amennyiben a kisorsolt nyertes az értesítésre 3 napon belül nem válaszol egyeztetés céljából, a Racingline.hu új nyertest sorsol.

    A Játékos kizárólag saját személyes adatait adhatja meg.

    A nyereményeket postai úton, elsőbbségi, ajánlott küldeményként juttatjuk el a nyerteseknek (így lesz sorszáma a küldeménynek, mely segítségével utána lehet nézni, probléma esetén). A postára adást követően a nyeremény kézbesítéséért a Racingline.hu nem vállal felelősséget.

    VI. Adatok kezelése

    A nyertes Játékosok adatait a Racingline.hu kizárólag a nyeremény célba juttatásának céljára használja fel, azt nem tárolja, harmadik félnek nem adja ki.

    Budapest, 2019. november 02.

     

  • Sir Jackie Stewart jó szívvel segítette fiatalabb csapattársait

    Sir Jackie Stewart jó szívvel segítette fiatalabb csapattársait

    Két interjúnk is volt a közelmúltban Sir Jackie Stewarttal. Az elsőt tegnap olvashattátok oldalunkon, így ma meg is hoztuk a másodikat, melyben többet megtudhattok Stewart klasszikus sisak dizájnjáról, vagy épp arról, miként mentorálta a fiatal versenyzőket, és ő kitől tanult sokat.

    Jo Klausman: Sir Jackie, ugyanazt a sisakdizájnt használod még mindig, mint a karriered kezdetén. Honnan jött az ötlet ehhez, és milyen technikával került a minta a sisakra? Festve volt?

    Jackie Stewart: Nem, eleinte nem. Előálltam egy ötletemmel. Az első versenyzői évemben csak két versenyen indultam és egy fehér sisakot használtam. De úgy gondoltam, hogy kell valami, amiről megismernek. Mivel skót vagyok, valami olyasmit akartam, ami képviseli az országomat. Szóval a feleségem és én elmentünk és vettünk egy darab tartan mintás selymet. Ragasztószalagot tettünk a sisakra, így gyakorlatilag ráragasztottuk. Aztán vittünk rá egy színtelen fedőréteget. De ez csak rövid ideig volt így, tudtuk, hogy meg kell festetnünk.

    JK: Mikortól lett festett?

    JS: Úgy 1964 elején. 1963-ban az Ecurie Ecosse-nál versenyeztem, még a selymet használtam, de mikor 1964-ben kezdtem a Formula 3-ban, már festett sisakom volt. Ugyanaz a fickó festi a sisakjaimat a mai napig! Doug Err-nek hívják és itt él Goodwood környékén. Már senki másnak nem dolgozik, csak az enyémet készíti!

    JK: Szeretném, ha beszélnénk egy kicsit mentori, tanári szerepedről, a fiatal versenyzők kapcsán. Általában a versenyzők egoisták és önzőek, mindig magukra koncentrálnak. De úgy fest, neked sosem okozott problémát átadnod a tudásodat a csapattársaidnak, így van?

    JS: Nem, egyáltalán nem! Mindent átadtam nekik, ahogy azt Graham Hill is tette esetemben, mikor kezdtem az F1-ben a BRM-nél. Sosem titkolt el előlem semmit, nagyon sokat tanultam tőle. Azonban Graham sokkal mechanikusabb versenyző volt, mint én. Ő nagyon fegyelmezett volt, míg az én stílusom inkább Jim Clarkéhoz hasonlított, így azt hiszem ő volt a legideálisabb számomra, hogy tanuljak tőle. Ő volt messze a legkiegyensúlyozottabb versenyző, ezt tőle tanultam.

    És ez volt az, amit tovább akartam adni Francois Cevertnek, majd később Patrick Depailler-nek és Jody Scheckternek. Francois például olyan volt, mint a szivacs, nagyon akart tudni mindent. Az elején nem volt olyan gyors, de körbevittem úgy a pályán, hogy mögöttem vezetett. Lassan kezdtem, majd minden körben egy kicsit növeltem a sebességet. Ismerte minden váltó beállításomat, minden féktávomat. Jó hallgatóság volt és mindent tudni akart, én pedig megadtam neki mindent, tényleg mindent. Végül is nagyon jó és kiegyensúlyozott versenyző volt. Világbajnok lehetett volna.

    Sir Jackie Stewart
    Fotó: Kaiser Erika

    JK: Jelentős szereped volt a versenyzők mentorálásában is a Paul Stewart Racingnél.

    JS: Igen, eléggé. Eleinte csak egy autó és egy versenyző volt. Aztán két autó lett és két versenyző, hogy gazdaságosabb legyen. Növekedett. Aztán azt mondtuk, szerezzük meg a legjobb fiatal versenyzőket, Paul-on (Sir Jackie fia) túl. Olyanok voltak nálunk, mint David Coulthard, Dario Franchitti, Gil de Ferran, Helio Castroneves és Juan Pablo Montoya. Mind fiatal kölykök voltak, de mind nagyon jó hallgatóság voltak. Vezetni az Oulton Parkba vittük őket, ami szerintem még mindig az egyik legjobb pálya az országban. Nincsenek hosszú egyenesei, csak sok, különféle sebességű kanyarjai. Volt egy Ford rali világbajnokságos autónk, én beültem melléjük, rádiós sisakban, mentünk körbe és körbe és mutattam nekik az íveket. De nem csak a vezetésben adtam nekik tanácsot, hanem beszéd órát is tartottam nekik, azt akartam, hogy képesek legyenek beszélni a szponzoraikkal, és annál a szabónál öltöztettem őket, akihez én is járok Londonban. Azt akartam, hogy tekintélyt és magabiztosságot szerezzenek.

    JK: Szerettél tesztelni? Napokig dolgozni az autón, hogy gyorsabb legyen, finomhangolni?

    JS: Igen, abszolút! Például rendszeresen mentünk Dél-Afrikába télen, három hétre. Levezettem naponta két futamnyi távot, teszteltem a gumikat, vagy a kasznit. Napokon át teszteltem a Good Yearnek.

    JK: Első, 1969-es világbajnoki címed után, 1970-ben közepes szezonod volt, mikor March kasznit használtál, ami nem volt túl korszerű. Mikor Ken Tyrrell úgydöntött, hogy saját autót épít, meg voltál róla győződve, hogy azonnal sikeres lehet az autó, észben tartottad, hogy az a Tyrrell csapat legelső saját autója?

    JS: Teljesen megbíztam Ken Tyrrellben és Derek Gardnerben, Kenben még jobban is, mint Derekben. Derek amolyan kétkezi varázsló volt, csúcstechnológiás ember, nem olyan, ami szeret kapcsolatban lenni az emberekkel. De tudta, mit csinál és jó autókat alkotott. És persze Cosworth motorunk volt, ami nagyon megbízható volt. A Cosworth egy csodálatos vállalat volt,senki nem tudott gyorsabb és megbízhatóbb motort csinálni. Soha nem gondoltam arra, hogy az én motorom gyengébb lenne másokénál.

    JK: Ugorjunk a jelenre. Állandó versenyző vagy Goodwoodban. Mitől igazán különleges számodra ez az esemény?

    JS: Először is Richmond hercege és Gordon! Amit ő alkotott, az nagyon különleges, és egyedi a világon. Elképesztő módon figyel a részletekre, a Revival – valamint a Festival of Speed és a Members Meeting – népszerűsége pedig azt mutatja, hogy mindent jól csinál.

    jackie Stewart
    Fotó: Varga András

    JK: Itt a Revival-ön visszautazhatsz a múltba és a többiek között autózhatsz az 1964-es Cooper Formula 3-as autóddal!

    JS: Igen, így van. Csodás állapotban van, az esemény után pedig elárverezzük, hogy adományt gyűjtsünk a „Race against Dementia” alapítványnak.

    JK: Jackie, köszönöm, hogy időt szántál rám, kellemes időtöltést a hétvégére!

  • Stewart azt is elárulta, honnan szerezheted be a sapkáját

    Stewart azt is elárulta, honnan szerezheted be a sapkáját

    Sir Jackie Stewart ugyan 80 éves lett idén, de sokakat meghazudtoló módon teljesen aktív. Korábbi években annyiszor nem találkoztunk vele a nagyvilágban mint idén, kalauzol kiválasztottakat a paddockban, interjúkat ad, Jim Clark újranyitott múzeumát adja át. Mindeközben Goodwoodban is szerepelt, még arra is jutott ideje, hogy súlyosan beteg feleségének egy rózsát nyújtson ki a versenyautójából.

    Igazi gentleman, az utolsók közül a hőskorból, aki Magyarországon már rég járt, így éltünk a lehetőséggel amikor kérdezhettük. A ráadás pedig holnap, amikor német kollégánk már a Goodwood Revival-on faggatta, amelynek külön pikantériája az, hogy Jackie a gyermekkori hőse volt…

    Vámosi Péter: Jackie, lehet valahol olyan Tartan-sapkát venni, mint a tiéd?
    Jackie Stewart: Nem, ezeket csináltatom. Van egy üzlet Edinburghban, Skóciában, és van egy Angliában is, de ott elég drága.

    Daniel Ricciardo, Jackie Stewart
    Monacoban Ricciardoval mulat. Fotó: Varga András

    VP: Hogy tetszett az a videoklip, ami Robbie Wiliams „Supreme” című dalához készült? Adtál hozzá tanácsokat?
    JS: Tudod, ezek a producerek nagyon jók, a show bizniszből jönnek, jó jeleneteket akartak meg minden ilyesmi, és jó munkát végeztek. A fiam Mark filmeket készít, több jelenetet is készített a Robbie Williams kliphez. A producerek együtt dolgoztak vele, hogy kiválasszák a megfelelő felvételeket.

    VP: Mit gondolsz a mai fiatal versenyzőkről, például Lando Norrisról és a többiekről?
    JS: Szerintem nagy jövő áll előtte, nagyon tisztán és puhán vezet, és a McLaren is egyre versenyképesebb.

    VP: Gondoltál arra, hogy megszerezd a tripla koronát, mint ahogy Graham Hill is tette? Az Indy-vel elég közel jártál hozzá az egyik évben…
    JS: Az én időmben nem volt sok pénzünk. Ha jól akartál keresni, akkor nem csak az F1-ben kellett versenyezned, hanem F2-ben is, GT autókkal, Indy-ben és CanAm autókkal, stb. Szerintem ez jó tapasztalat volt, mert minden alkalommal a sport egy más kategóriájában vezetett az ember, más volt az autók egyensúlya, karakterisztikája, a szerelők és a mérnökök is teljesen mások voltak, így nagyon sok embertől tanultunk. Nem úgy, mint csak itt az F1-ben, ahol egy nagyon szűk csoporttal dolgoznak együtt a versenyzők és nem versenyeznek máshol.

    Amikor én versenyeztem, akkor ez sokkal sokoldalúbbá és tapasztaltabbá tette a versenyzőket, jobbá váltak, mert teljesen másmilyen körülmények között versenyeztek minden hétvégén.

    Sir Jackie Stewart
    Magányosan a Hungaroringen, ami az esetében ritka. Fotó: Kaiser Erika

    Nem azt mondom, hogy manapság nem tanulnak annyit. De az én időmben engem sok top ember vett körül, teljesebb volt tapasztalat és nagyon sokat köszönhetek ennek.
    Indianapolis egy ilyen példa: Mindenki azt mondja, hogy az Indy unalmas mert csak balra kell menni, de egyáltalán nem unalmas. Megvan a maga technikája. Ha csinálja az ember, kifejezetten nehéz. 1971-ben teljesítettem versenyeket a bajnokságban és ez sok utazással járt. 86 alkalommal repültem át az Atlanti-óceánt, mivel reklámokban is szerepeltem a Fordnak, a Rolexnek és a Goodyearnek, ami nagyon sok volt.

    A szezon közepén mononucleosisom lett, ami egy vér rendellenesség. Sok energiát veszít az ember, ami igazán rossz. Megnyertem a bajnokságot abban az évben, de olyan beteg voltam, hogy nem tudtam személyesen átvenni a bajnoki trófeát a díjátadón, a feleségemnek, Helennek kellett elmennie. Ehhez képest manapság nem akkora a nyomás.

    Az én időmben sokkal veszélyesebb is volt a versenyzés, minden barátom meghalt. A feleségem 57 versenyzőt számolt össze, akik velünk éltek, utaztak, nyaraltak. Közeli barátok, akik már nincsenek.

    VP: Mi a véleményed a mostanság kiosztott büntetésekről? Te hogy oldanád meg a versenyzők közti problémákat?
    JS: Voltam a GPDA elnöke, akkor az nagyon erős volt és fegyelmezettebb. Ha egy versenyző helytelenül viselkedett, akkor volt egy megbeszélés, amin mindenki ott volt, a versenyzők így beszélték meg, nem csak egymás közt. Szóval szerintem nyilvánvalóbb volt a fegyelem, már csak azért is, mert sokkal veszélyesebb is volt. Nem volt bukótér, nem voltak deformálódó elemek, csak ott voltál a pilótafülkében, üzemanyagtankkal magad körül; az egy más korszak volt. Mindenki azt mondja, hogy azok jobb idők voltak, de ez nem igaz, nem volt jobb! A mai versenyzők pont ugyanolyan jók, mint a múlt versenyzői! Most jobb!

    VP: Mondhatjuk, hogy a legnagyobb sikered a biztonság fejlesztése? Te alapozhattad meg ezt a gondolkodásmódot, hogy fejlesszék ezt?
    JS: Nem tudom, hogy én kezdtem-e. Például egy pole pozíció nagyon keveset jelentett az én időmben. Nekem csak 17 pole pozícióm volt, nem volt annyira fontos, de jól kellett működnie az autónak az elejétől a végéig. Több időt töltöttünk az autó beállításaival. Az nem jó, ha van egy gyors autód, de csak 5 körön át, szóval a pole pozíció nem volt fontos.

    jackie stewart, szabó tünde, racingline.hu
    Magyar Nagydíj 2019. díjátadó. Fotó: Kaiser Erika
  • Az F1-es csapatok szívesen látnának új, erős alakulatokat

    Az F1-es csapatok szívesen látnának új, erős alakulatokat

    A 2021-es szabályváltozások új lehetőségeket nyitnak, többek között új csapatok is érkezhetnek a Forma-1-be.

    Igaz, hogy Ross Brawn azt mondta, hogy inkább csak 2022-től jöhetnének leghamarabb, a lényegen ez nem változtat. Ez a téma egyébként egy pár nappal ezelőtti hír miatt ötlött fel, mely szerint 2021-től állítólag új csapat érkezne.

    Így tehát Spában meg is kérdeztek néhány csapatvezetőt, örülnének-e pár újonnan érkező csapatnak.

    A Renault élén álló Cyril Abiteboul ezt nyilatkozta: „Ha jó csapatokról van szó, erős támogatással, akkor szerintem egy fenntartható projekt lehet, vagyis örülnék.”

    Franz Tost is egyetértett: „Örömmel fogadnám őket.”

    Jöhetnek csapatok, de akár mehetnek is. A Haas jövőjét illetően még semmi nem biztos.

    „Azokkal kell törődnie a FOM-nak, akik itt vannak” – mondta az amerikaiak csapatfőnöke, Günther Steiner. „Többel törődni jobb, de nem fog működni.”

  • Interjú: Szirotkin még nem végzett a Forma-1-gyel

    Interjú: Szirotkin még nem végzett a Forma-1-gyel

    A Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén adott nekünk interjút a tavaly még a Forma-1-ben versenyző orosz Szergej Szirotkin, aki idén a két Renault motoros csapat tartalékversenyzőjeként áll készen az esetleges beugrásra. Beszélgettünk vele többek között a jövőről, de elmondta nekünk azt is, hogy mi a legnagyobb szívfájdalma jelenleg és azt is, hogy mennyire fontos napjainkban az erős pénzügyi háttér.

    Szergej, először is köszöntelek újra Magyarországon. Milyen érzésekkel térsz vissza ide?

    – Szirotkin: Mindenki, aki sok-sok éve versenyez már itt az elég jól ismeri ezt a helyet, akár csak én. A pálya és a város élvezetes, számomra is egy különleges helyszín, hiszen rengeteget versenyeztem itt, különösen a karrierem elején, így mindig jó emlékekkel térek vissza ide.

     

    Ha jól tudom, akkor a korábbi években szereztél már számos dobogót és futamgyőzelmet, mondhatjuk, hogy az a legsikeresebb pályád?

    – Szirotkin: Ez csak mind pusztán statisztika, de igaz, hogy vannak innen dobogóim, győzelmeim. A pályával nincs problémám, de én nem mondanám mégis azt, hogy itt vagyok a legsikeresebb.

     

    Tavaly, mikor bemutatkozhattál a Forma-1-ben rengeteg kritikát kaptál, mondván komoly pénzügyi háttered van. Szerinted lehetséges mégis napjainkban sikeres karriert felépíteni nagy pénzügyi háttér nélkül?

    – Szirotkin: Attól függ mit jelent a „nagy”? Mi nem akarjuk, hogy pusztán csak a számok alapján ítéljenek meg, mert ez nem korrekt. Először is úgy gondolom, hogy igen, lehet így is sikereket elérni. Másodszor, veled is egyet értek az emberek kritikáiban, mivel igen, volt komoly pénzügyi hátszelem, de meglepetésemre inkább több olyan emberrel találkoztam, akik pozitívan kezelték ezt. Ők azok, akik ismerték a helyzetemet és megbecsülték a munkámat.

     

    Te vagy a Renault és a McLaren tartalékpilótája idén, hogyan látod ezen két csapat jövőjét a 2021-es új szabályok után?

    – Szirotkin: Nem hiszem hogy addig lesz változás a Renault vagy a McLaren pilótafelállásában, így ez a kérdés le van zárva. A Renault alapvetően még mindig elég jó helyzetben van, de tudod, hogy milyen trükkösek manapság a dolgok. Azt kívánom, hogy térjenek vissza a rajtrács elejére, de erre nem a legmagasabbak az esélyek.

     

    Jelenleg mennyi esélyed van arra, hogy visszatérj a Forma-1-be?

    – Szirotkin: Az biztos, hogy mindenképpen szeretnék visszatérni, de pontosan tudom, hogy a jelenlegi feltételek mellett nincs komoly esélyem, mivel nem sok mindent tudtam felmutatni, még ha időről-időre sikerült is néha valamit elérnem. Még mindig úgy érzem, hogy sok befejezetlen ügyem van a Forma-1-ben. Idén a Renault és a McLaren tartalékpilótai szerepkörében vagyok, így közben tudom figyelni, hogy más versenyzők mit csinálnak a pályán, és ilyenkor rájövök arra, hogy nem ezt akarom csinálni, hanem ott lenni és versenyezni. Ez pedig még éhesebbé tesz a sikeres visszatérésre és arra hogy sok mindent bebizonyítsak.