Kategória: ETRC

  • Dobogón kezdett Kiss, de Lenz is megszerezte az első győzelmét!

    Dobogón kezdett Kiss, de Lenz is megszerezte az első győzelmét!

    A mai nappal megkezdhette a menetelését Kiss Norbi is a 2018-as kamion Európa-bajnokságban, amelynek az első versenyhelyszíne a Misano World Circuit Marco Simoncelli, Olaszországban. 21 versenygépet neveztek ide, és már az időmérőn is nagy volt a tülekedés, főleg az élmenők között. A szombathelyi fiú az idei új #3-as rajtszámú Tankpool24-Mercedes versenykamionjával a harmadik helyet szerezte meg az időmérő edzésen.

    Az első helyről a négyszeres bajnok Jochen Hahn, a másodikról a háromszoros Európa-bajnok Antonio Albacete indulhatott, a 15:00-kor kezdődött első versenyen. A repülőrajtot követően Hahn fordulhatott elsőként őt támadta a spanyol, Norbi a harmadik volt, őt követte Reinert és Lacko, aki sikeresen ment el Ryan Smith mellett. A visszatérő francia Anthony Janiec kilátogatott inkább a sóderágyba, míg a négyes kanyart Steffi Halm nézte el. Kiss friss csapattársának, Steffen Faasnak nem sikerült jól a bemutatkozás, mert összeakadt Shane Beretonnal, de a franciák is egymásra találtak, mert Thomas Robineau és Anthony Janiec is ütköztek. A piros zászlót viszont nem miattuk kellett elővenni: a veterán Frankie Vijtisek új MAN-je végigfolyatott valamit a pályán, majd kigyulladt.

    Majdnem egy órán át takarították a pályát és állt a mezőny, ekkor a sorrend: Hahn, Albacete, Kiss, Reinert, Smith, Lacko, Körber és Kursim. Janiec defektjét és Halm kamionjának a sérüléseit is sikerült helyrerakni, így ugyan a bokszutcából, de ők is újra csatlakozhattak a mezőnyhöz. Beretonnak elment teljesen a kormányzás, de Faas szintén elindulhatott újra. Az új rajtot követően Lacko begyújtotta a rakétákat, hiszen egyik kedvenc pályája egyébként az olasz, jól fekszik a Freightlinernek Misano, egészen a harmadik helyig előre jött. Az ezt követő zavarban Kiss és Smith is egymásra talált, ahogy tavaly is tették ezt a Hungaroringen, de ezúttal nem lett szerencsére komolyabb probléma. Steffi Halm mindeközben a megtépázott mezőnyben feljött már a 9. helyre. Lacko-Kiss és Smith egyébként igen komolyat meccseltek az utolsó dobogós helyért, az angolnak lógott is az első lökhárítója. A műsor ugyan a célvonalig tartott, de az angolt végül megbüntették, mert érintett egy bóját, ahogy Thomas Robineau is. Az utolsó körben Albacete végül hibázott, így Hahn mögött Lacko és Kiss érhetett be. Az IVECO Schwabentruck erősségét azonban mindenképp mutatja, hogy a szimpatikus versenyzőnő végül az ötödik tudott lenni, a büntetéseket követően. *

    A szombati nap második versenye jó nagy csúszással indult már a fentebb leírtak miatt. Jamie Anderson újonc találta magát a fordított rajtrácsos poleban az első versenyes kavarodásnak köszönhetően, mellőle Sascha Lenz indulhatott, akinek a munkáját idén már az ismert magyar mérnök, Bakó Csaba is segíti. A rajtnál ellentmondást nem tűrően a német pilóta el is ment az angol kolléga mellett, a középmezőnyben viszont komoly ütközet volt, amelynek az áldozata ezúttal Ryan Smith lett. Albacete sem járt jól, a jelentősen sérült járművével a 17. helyről kezdhette meg újra a felzárkózást. Elöl Lenzet aztán Janiec és Lacko követte az első körökben.

    Steffi Halm ezen a versenyen is pokoli felzárkózást kezdett el, és már viszonylag hamar a nyolcadik helyen haladhatott. Jóval mögötte, a 14. helyért is komoly csata alakult ki, a spanyol Recuenco megtalálta a „szomszéd” portugál Eduardo Rodriguest. Hahn mindeközben rácsatlakozott negyedikként az élmenőkre, bár Lenznek sikerült kicsit meglépnie. A magyar Kiss aránylag magányosan, minden balhéból kimaradva végül az ötödik helyen ért be. Sascha Lenznek végül sikerült a bravúr, és megnyerte élete első Európa-bajnoki kamionversenyét, Adam Lacko és Anthony Janiec előtt.

    Folytatás holnap, 10:30-tól már időmérő edzés.

    * Albacete is időbüntetés miatt maradt le a dobogóról, de Norbit is kizárták, mert a kamionja súlyhatár alatt volt.

  • Indul az ETRC szezon, indul a szavazásunk!

    Indul az ETRC szezon, indul a szavazásunk!

    Ezen a hétvégén elrajtol a Kamio Európa-bajnokság 2018-as szezonja is. Az első versenyhétvégére Misanoban, Olaszországban kerül sor, az idei fix mezőny pedig nagyobb is, mint azt az elmúlt években megszokhattuk, összesen 20 versenyző az, aki az egész szezonra leadta a nevezését. A mezőny tagjairól részletesebben korábbi cikkünkben, ide kattintva olvashatsz.

    Most pedig arra vagyunk kíváncsiak, hogy bár nyilván hazánkban Kiss Norbi a legfőbb kedvenc, kiket kedveltek még a mezőnyből?! Alábbi szavazásunkban több versenyzőt is megjelölhettek!

    És ne feledjétek, hogy mindjárt itt is lesz a magyar verseny! A kamionos mezőny 2018. június 15-17-én látogat a Hungaroringre!

    [poll id=”72″]

     

  • Sofőrök válaszoltak: Lehet vonzó a kamionos életmód

    Sofőrök válaszoltak: Lehet vonzó a kamionos életmód

    A családtól távol töltött idő, az olykor stresszes és sokszor kemény fizikai munka miatt vannak, akiknek nem túl vonzó a kamionos életmód. Azonban a vezetés élménye, a gépek lenyűgöző ereje, a végtelen szabadság érzete, a különböző kultúrákkal és emberekkel való találkozás lehetősége pozitív motiváció lehet azok számára, akik keresik a kihívásokat, szeretik a változatosságot és kevésbé kedvelik a kötöttségeket. A FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál szervezői 450 kamionos megkérdezésével jártak utána annak, mennyire lehet vonzó ez az életforma.

    Karrierválasztás előtt vagy pályaváltás miatt sokan keresünk olyan szakmát, amiben igazán jól érezzük magunkat, összeegyeztethető a magánélettel és anyagilag is megfelel az igényeinknek. A FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál szervezői 450 kamionos megkérdezésével arra szerettek volna választ kapni, hogy hogyan értékelik életmódjukat az utak királyainak vezetői, és hogy vajon a pályakezdők vagy újrakezdők számára vonzó lehet-e a kamionos életstílus.

    A többségében férfi válaszadók 30%-a több mint 15 éve, 15%-a 10-15 éve, 21,6%-a 5-10 éve, egyharmaduk pedig kevesebb mint 5 éve rója az utakat.

    A kérdőívet kitöltők 70%-a kedveli ezt az életformát, közel fele nem is változtatna az életmódján. Azoknak, akiknek kedvére van a kamionozás, 78%-a párkapcsolatban él vagy házas, 63,5%-nak pedig gyermeke is van. Néhányan még azt is megosztották válaszukban, hogy gyakran párjukat is magukkal viszik, akik nemcsak jó társaságot jelentenek, de számos közösen gyűjtött ország- és világjáró élmény részeseivé is válnak. Ez leginkább azoknál jöhet szóba, akik hosszabb utakra indulnak. A megkérdezettek többsége viszont hetente többször látja a családját, de volt olyan is, aki csak évente négy alkalommal.

    A kutatásban résztvevők fele az életforma iránti vonzódást jelölte meg a legfőbb oknak, amiért ezt a hivatást választotta, 15%-uk valamilyen családi mintát követ, és csupán 10%-nál volt meghatározó a kényszer vagy a viszonylagosan jó kereseti lehetőség.

    A kutatás rákérdezett a kamionosok egészségügyi helyzetére és az esetleges problémák kiváltó okaira is. Érdekes módon, a válaszadók csupán 9%-a jelezte, hogy az elmúlt két évben volt valamilyen, az életmódjából fakadó betegsége. A válaszadók negyede sportol valamit rendszeresen, illetve odafigyel az egészséges táplálkozásra, de nagy arányban vannak azok a sofőrök is, akik a korlátozott lehetőségek ellenére is szeretnének ügyelni egészségükre.

    A felmérés szerint a sofőrök csak kevesebb mint egyharmada nem kedveli az életmódját, és ebből 60,7% gondolja stresszesnek is, így nem meglepő, hogy a legtöbben szívesen változtatnának rajta, ha lehetőségük adódna rá.

    Az életmódjuk értékelésében jelentős szerepet játszik az, hogy mennyi időt tudnak a szeretteikkel együtt tölteni, valamint, hogy mennyi idejük jut pihenésre. Azok válaszoltak inkább borúlátóbban a kérdésekre, akik ritkábban látják a hozzátartozóikat, vagy kevesebb lehetőségük van pihenésre, sportolásra, és ebből eredően nagyobb a kockázata az egészségügyi problémáknak.

    A FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál szervezői rendkívül elkötelezettek abban, hogy megismertessék a szakmát a pályaválasztás előtt állókkal, valamint a potenciális sofőrökkel, továbbá, hogy felhívják a figyelmet az abban rejlő lehetőségekre. Őry Tamás, a szervező cég ügyvezetője elmondta: „A kamionos életmód rengeteg szépséget rejt magában, és azon vagyunk, hogy a hiedelmekből fakadó tévhiteket eloszlassuk, megmutassuk a nagyközönségnek, mit is kínálhat ez a hivatás, és milyen kompetenciákat igényel. Az EB számos családi program mellett erre is lehetőséget kínál.”

  • Monstrumok Misanóban: Újra száguld a kamion Eb!

    Monstrumok Misanóban: Újra száguld a kamion Eb!

    Vége a várakozásnak! A 2018-as FIA ETRC szezon Misanóban ezen a hétvégén elkezdődik, és az egyik legígéretesebb szezonjának néz elébe. Nem kevesebb, mint négy Európa-bajnok feszül egymásnak idén, és bármelyikük nyerhet versenyeket, valamint esélyes a bajnoki címre.

    A regnáló bajnok Adam Lacko újra a Buggyra International Racing System „FatFox” becenévvel illetett Freightliner indul harcba, a jól megérdemelt első bajnoki címe után, amelyet tavaly szerzett meg. A cseh pilótától pedig ismert nevek szeretnék elvenni ezt, mégpedig Jochen Hahn (2011, 2012, 2013 és 2016), Kiss Norbert (2014, 2015) valamint Antonio Albacete (2005, 2006 és 2010).

    Hahn tovább fejlesztette a IVECO-ját, miközben Kiss (Tankpool24 Racing) és Albacete (Trucksport Lutz Bernau) is hisznek abban, hogy ott lehetnek a végelszámolásnál. Az idei kamion Európa-bajnokság első versenye szombaton 15:00-kor kezdődik.

    A bajnokoknak azonban nem lesz annyira egyszerű a dolguk, mert akadnak olyan kihívók, akik már nyeregettek az elmúlt években. Ezen versenyzők közül is kiemelkedik Steffi Halm, aki a Reinert Racingtől eligazolt a Team Schwabentruckhoz. A német hölgy már több sikeres szezonon is túl van, és már az élmenőkhöz tartozik, nyolc győzelmet szerzett az elmúlt három évben.

    Halm korábbi csapattársa René Reinert is visszatért 2018-ra, miután egy évre „szabadságra ment”. Őt újra az ismert #77-es rajtszámú kék kamionban kell majd keresni, és célja az, hogy mielőbb formába lendüljön már Olaszországban.

    Két német fiatal is komoly ambíciókkal vág neki az évnek: Sascha Lenz és André Kursim. Lenz meríthet abból, hogy tavaly már pole pozíciót is szerzett Le Mansban, és az új kamionjával a győzelemre hajt. Ahogy Halm, Kursim is csapatot és márkát váltott, őt a nagy terveket szövögető Sven Walter által irányított Don’t Touch Racing IVECO-jánál kell keresni.

    Visszatér a britek egyik kiválósága is, Ryan Smith, az újraszervezett csapatával. Ő egyike a legelhivatottabb karaktereknek, biztos, hogy mindent bele fog adni, és növelné az eddig két megszerzett győzelmének a számát.

    José Rodrigues egyike volt 2017 nagy felfedezettjeinek, nyerni tudott a Red Bull Ringen, és megszerezte a Promoter’s Cup elismerést is. A portugál egy nagyon okos versenyző, így idén tovább növelheti a győzelmeinek a számát. Őt azonban még ne keressük Misanoban, későbbi állomáson csatlakozik majd a mezőnyhöz.

    Visszatér még Anthony Janiec is, aki tavaly csak egy hétvégén indult a Nürburgringen, de kétszer is felért a dobogóra. A francia az ismert sárga Lion Truck Racing kamionnal áll majd rajthoz, és vele tart Gerd Körber is ezúttal, aki ugyan visszavonult az egész éves szerepléstől, de még pár versenyre azért visszatér idén. Marad is a régi csapatában, a Team Schwabentruck IVECO-jánál, így erre a hétvégére Steffi Halm csapattársat kap.

    Nem csak Ryan Smith lesz az egyetlen aki érkezik majd Angliából, egész komoly brit invázió lesz a FIA ETRC-ben 2018-ban. Shane Bereton tavaly jó benyomásokat szerzett a kontinensbajnokságról, sőt Autodrom Mostban nyerni is tudott. Oly Janes lesz a tavalyi bajnok Adam Lacko csapattársa, így egyből bajnoki technikával kezdhet. Ő Nagy-Britannia dél-nyugati részéből érkezik, és édesapja, Geoff Janes is ismert kamionversenyző volt a múltban. A brit elköteleződéshez Terry Gibbon és a T Sport Racing MAN-je tesz még hozzá, ő is több versenyen akar majd indulni az év további részében. További angol versenyzők akik ott lesznek a mezőnyben: Ray Coleman és Jamie Anderson. Ők mindketten bizonyítottak már a hazai szervezésű kamionversenyeken, és idén európai babérokra törnek, a GRAMMER TRUCK CUP-ban.

    További újonc a FIA ETRC világában majd Misanóban Luis Recuenco, aki honfitársával, Antonio Albacetével alkot majd párost, és a spanyol tereprali szakágból érkezik. Annyira meg már nem új arc, de Steffen Faas is az első teljes szezonjára készül a kamionsportban Kiss norbi mellett, a Tankpool24 Racingnél. A feltörekvő német tavaly fertőződött meg a kamionversenyzéssel, miután remek eredményekkel mutatkozott be a Nürburgringen és a Slovakia Ringen.

    Nem hiányozhatnak a kamion Európa-bajnokságról a leghűségesebb versenyzők sem, akik 2017-ben is egész évben a szériában voltak, olyanok mint Eduardo Rodrigues és Erwin Kleinnagelvoort az ismert alakulataikkal. Tavaly mindketten a Promoter’s Cupban dobogóra is állhattak, és több pezsgőre is vágynak, de az idősebb Rodrigues és Kleinnagelvoort is 2018-ban a Hungaroringen kezd majd, a Kamion EB és Fesztiválon június 16-17-én.

    Thomas Robineau is újra nekivág a kalandnak a tavalyi hősies küzdelme után, és egy örök bútordarab is megint teljes évet futhat, mégpedig a magyarok számára még a Hungarocamionos időkből is ismert Frankie Vojtisek. A cseh versenyző az elmúlt 30 évben megjárt szinte minden top kamiont, és a Hungaroringen 2016-ban azt is megmutatta, hogy akár képes lenne dobogós helyezésre is.

    A legszínesebb egyéniség viszont kétséget kizáróan a SCANIA-s Frans Smit lesz, a „Rainbow Warrior”-ra keresztelt csodával, ő először látogat el Olaszországba.

  • Ott voltunk a Tankpool24 és Kiss Norbi új kamionjának a bemutatóján

    Ott voltunk a Tankpool24 és Kiss Norbi új kamionjának a bemutatóján

    Egyetlen magyar médiumként kísérhettük el kedden a szombathelyi Kiss Norbertet a hivatalos 2018-as versenyjárművének a bemutatójára. A Tankpool24 Racing abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a Mercedes kamion- és teherautógyára, amely alapterületét tekintve talán a világon a legnagyobb, rendelkezésükre bocsátotta a német privát csapatnak a konferenciatermüket, és itt mutathatták be az idei csillagos fenevadat. Ez is természetesen már annak a jegyében történt, hogy egyre szorosabbra fűzi egymással a kapcsolatot a gyártó és a versenycsapat…

    Miután nyilvánvalóan kicsodálkozhattuk az eszméletlen méreteken magunkat, és láthattunk olyasmit is, amit csak kevesek, megszólaltattuk a csapat kulcsembereit, Marcus Bauer csapatfőnököt, Steffen Faas újonc kamionversenyzőt, aki idén Norbi csapattársa lesz, és természetesen a kétszeres kamion Európa-bajnok versenyzőt.

    Ne felejtsetek el feliratkozni a Racingline.hu YouTube csatornájára!

  • Kamionnal a biztos megélhetés felé – Egységes állásponton a fuvarozói szakmai szervezetek és cégek

    Kamionnal a biztos megélhetés felé – Egységes állásponton a fuvarozói szakmai szervezetek és cégek

    Bár sokak számára nehezen elfogadható életforma, de napjainkban nagyon keresettek a fuvarozók, kamionosok. Magas jövedelem, biztos foglalkoztatottság és gyors előrelépés hívogatja a munkavállalókat.

    Még mindig kevés a kamionos

    Napjainkban egyre több szektorra jellemzőek az emberi erőforrás hiányából adódó nehézségek. Ez a tendencia sajnos nem kerülte el a kamionosokat sem.
    A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a járművezetőket is magába foglaló foglalkoztatottsági csoportban mintegy 25 százalékkal nőtt az alkalmazotti állomány, de a fuvarozói kategóriában ezt nem tükrözik vissza a tapasztalatok.
    Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) kommunikációs vezetője szerint az utóbbi években jelentősen megnőtt a munkaerőhiány a fuvarozói szektorban. Ennek egyik oka, hogy magas a nyugdíjas korba lépő sofőrök száma, és nem biztosított a folyamatos utánpótlás. Ugyancsak elmondható, hogy jóval kevesebben választják a gépjárművezetést szakmájuknak, mint például a 70-80-as években, amikor a kötelező katonai szolgálat alatt ezrek szerezték meg a hivatásos jogosítványt.

    A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NIT) szerint a kamionos szakma nem mondható, hogy egyértelműen vonzó lenne a fiatalok körében.
    A kalandvágy még ma is sok fiatalt motivál, illetve a modern, már digitális fókuszú kamionok is vonzóak, de messze nem választja ezt a pályát hivatásként annyi fiatal, mint amennyire szükség lenne.

    Sokan és sokat dolgoznak azon, hogy ezt megváltoztassák. A 2017-es év egyik kiemelkedő sikerének könyvelhető el például, hogy a gépkocsivezetés önálló szakmává vált. „Jelenleg is zajlik hazánkban az államilag támogatott hivatásos gépjárművezető-képzés (a 2015-ben indított OFA-program), amelynek keretein belül tavaly év végéig több mint 2500-an szereztek hivatásos jogosítványt térítésmentesen” – emeli ki Somogyi Gábor, MKFE-főtitkár.

    Hivatásos jogosítványt – teherjárműre vagy autóbuszra – ma tanfolyami és OKJ-s keretek között szerezhetnek a jelentkezők. A megszerzéséhez elegendő a nyolc osztályos, általános iskolai végzettség. A jelenleg élő szabályozás szerint a „C+E” kategóriás jogosítvány már 18 éves kortól megszerezhető, azonban 21 éves korig csak belföldön vezethet vele kamiont a fiatal sofőr – hívja fel a figyelmet Iklódi András a Révész Automotive Trans Kft. ügyvezető igazgatója.

    Számos motivációs tényező inspirálja a kamionosokat

    Kiss Norbi, kétszeres Európa-Bajnok kamionversenyző 20 évesen kezdte a versenyzést.

    Az elmúlt 12 évben megmutatta, hogy a legnagyobb szenvedélye a sebesség és a küzdelem, legyen az szimulátor, formula autó, gokart, túraautó vagy éppen versenykamion. Ez idő alatt megtanulta, hogy mi az igazi kitartás, elkötelezettség és szenvedély.

    „Minden fiatalt, akit vonz ez a világ, biztatok, hogy csapjon a kerekek közé. És nem kell versenyzőnek lenni ahhoz, hogy élvezzük ezt a csodát! Ami ráadásul egy egyre stabilabb életpályamodell felé vette az utóbbi években az irányt. Júniusban a FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztiválon közelebbről is megismerhetik ezeket a járműveket, és én is szívesen beszélgetek bárkivel, ha kérdése van a témában” – mondja Norbi.

    A pálya azonban nem csak a fiataloké. Az említett OFA-programban a rengeteg pályakezdő mellett sok 40-es, 50-es éveiben lévő jelentkező is jogosítványt szerzett, akik eredeti szakmájukat hátrahagyva új hivatás után néztek. Sokuk számára a biztos munkalehetőség volt a motiváció, illetve, hogy magasabb jövedelemre tehetnek szert.
    Somogyi Gábor, MFKE főtitkár szerint ma Magyarországon viszonylag könnyen elhelyezkedhet valaki, ha sofőrként akar dolgozni.
    Mai napig vannak, akiket az utazás, a világjárás vonz. Bizony előfordul, hogy feleséggel az anyósülésen indul munkába és egyben felelősségteljes kalandra a sofőr.

    Kiemelkedő jövedelem

    A keresetek kiemelkedőek a magyar átlagjövedelmek vonatkozásában. Természetesen vannak különbségek, de általánosságban elmondható, hogy egy nemzetközi fuvarokat teljesítő kamion- vagy autóbuszsofőr magasabb fizetést visz haza, mint egy belföldi viszonylatban dolgozó kollégája. Előbbi akár 450-600 ezer forintot is megkeres a napidíjakkal együtt, viszont nem szabad elfelejteni, hogy ezek a sofőrök akár 2-4 hétig is távol vannak az otthonuktól. Általában a belföldön dolgozók, vagy azok, akik nemzetközi viszonylatban rövidebb, 2 nap alatt megjárható, oda-vissza fuvarokat visznek, azt emelik ki pozitívumként, hogy a hétvégéken, illetve egy héten több este a családjukkal lehetnek.

    Az Y generációnak vonzó a magas jövedelem és a gyors előrelépési lehetőség

    „Az utóbbi években, a pályakezdő fiataloknak extrém módon megnövekedtek az anyagi igényei (mobil, internet, autó, szórakozás, ruházkodás stb.), ezért a minden más pályánál létező ranglétra alsóbb fokain kezdeni az életet már nem opció számukra. Ezzel párhuzamosan itt a 0 km-es pályakezdő is már igen komoly, versenyképes fizetéssel indul. Tehát, aki az iskolapadból kikerülve máris a szülei jövedelmének többszörösét várja el az élettől, minimális befektetéssel, annak abszolút vonzó ez a pálya.” – vélekedik Iklódi András.

    Előrelépés, de merre?

    Számos példát láthatunk arra, hogy valaki sok éves járművezetés után, kihasználva az utakon szerzett tapasztalatait, diszpécserként, fuvarszervezőként folytatja a pályáját.
    Áchim Mihály Miklós, az MKFE árufuvarozói tanácsának elnöke szerint a fuvarozóvállalkozások szeretik az ilyen múlttal bíró munkaerőt, hiszen ők rugalmasabban, gyorsan reagálva tudják ellátni a munkát. Vannak, akik logisztikai munkakörökben helyezkednek el, de az MKFE tagjai között számos kolléga található, akik saját céget alapítottak vagy egy fuvarozócég ügyvezető igazgatójaként dolgoznak. Ismerünk olyan egykori sofőrt, aki 20 év után oktatóként épített karriert, mára pedig jó nevű autósiskolája van.

    Az idén 4. alkalommal megrendezésre kerülő FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál szervezői partnereikkel, az MKFE, továbbá a NIT szakmai együttműködésével közösen azon dolgoznak, hogy minél több fiatal vagy pályaváltó megismerje ezt a szakmát és a benne rejlő lehetőségeket. Többek között erre is lehetőség adódik június 16-17-én a Hungaroringen.

  • A Mercedes kamiongyárban leplezte le Kiss Norbi a Tankpool24 2018-as versenykamionját

    A Mercedes kamiongyárban leplezte le Kiss Norbi a Tankpool24 2018-as versenykamionját

    Wörth am Rheinben, a Mercedes kamiongyárában leplezte le Kiss Norbi és 2018-ban érkezett új csapattársa Steffen Faas a Tankpool24 idei versenykamionját. A kis német privát csapat igazi megtiszteltetésként fogadta azt, hogy a csillagos márka konferenciatermében mutathatta be a sajtónak és a meghívott vendégeknek az új monstrumot, ami idén már javarészt feketében pompázik.

    A feltűnő és agresszívebb festés továbbfejlesztett technikát is takar, jobb lett a versenykamion vezethetősége, új hátsó hidat kapott, és a nagyon vágyott motorfejlesztés is beindult. Markus Bauer csapatvezető emiatt Misanoban mindenképp nagy reményekkel indul neki a szezonnak, és Steffen Faastól a Promoters Cup, Norbitól az Európa-bajnoki cím elhódítását várja.

    Az átszínezésnek még egy jelentősebb lélektani oka van, egyértelmű jelzés a Mercedes felől, hogy idén még közelebbről figyelik a csapat tevékenységét, és a RoadStars kamionos közösséget építő almárkájukon keresztül már kifejezetten előtérbe helyezik Norbiék csapatát.

    Kiss a leleplezést követően elmondta, hogy kifejezetten örül az új fejlesztéseknek, és annak is, hogy a német cég életében is már egy olyan mérföldkőhöz ért az eddigi munkájuk, ami már azt eredményezte, hogy ilyen prominens helyen került bemutatásra az idei versenygép:

    „Azt gondolom, hogy komoly eredmény az, hogy itt lehetünk Wörthben, a Mercedes teherautógyárában, és itt leplezhettük le a megújult kamionomat. Az együttműködésnek köszönhetően beindulhattak olyan fejlesztések is, ami eddig privát csapatként nehezebben ment, és azt gondolom, hogy idén, még jobban figyelnek ránk, mondhatom testközelből, hiszen a RoadStars programjukkal mellénk álltak, ami a legnagyobb közösségi platformja a Mercedes kamionosainak, mondhatni a zászlóshajójuk lettünk. Ez nyilvánvalóan nagy előrelépés nekem, és a csapatnak is, és végre folyamatosan fejleszthetjük a motorunkat is, amivel eddig elmaradtunk a többiektől.”

    A két versenyző a Red Bull Ringen már tesztelhette titkos körülmények között a kamiont, és egybehangzó elmondásuk szerint előrelépés történt, bár Steffen Faas még ismerkedik az új technikával az IVECO után.

    A szezonnyitó hónap végén lesz Olaszországban Misanoban, és a 8 versenyhétvégét felölelő 2018-as versenynaptár második állomása június 16-17-én lesz a Hungaroringen.

    Fotók: Magyar Gábor

    [Best_Wordpress_Gallery id=”101″ gal_title=”Tankpool24 kamionbemutató 2018″]

  • Megépült az igazi magyar versenykamion, 1:16-os méretarányban!

    Megépült az igazi magyar versenykamion, 1:16-os méretarányban!

    A hazai kamionversenyzés első fénykorában, amikor még a Hungarocamion szervezte a versenyeket a Hungaroringre és Krasznai János Mercedesszel tündökölt, bizony épült egy magyar versenykamion is, egy RÁBA S16-os lett átalakítva versenycélokra. 1987 és 1989 között tűnt fel a versenypályákon, mert ha nem is teljes versenyszezonra, de több külföldi versenypályán is elindult vele Dinnyés László, aki az állandó versenyzője lett a hazai fejlesztésű szerkezetnek.

    Először, az első versenyen a Hungaroringen még nagy fülkés volt, és nem sokban különbözött az utcán használatos modellektől, persze nyilván az adagolóval és a turbónyomással már akkor is játszottak a Hungarocamion mérnökei, szerelői. Egy évvel később, tehát pont 30 éve már kis fülkés volt, és amennyire csak lehetővé tették a szabályok, próbáltak megszabadulni minden sallangtól, a súlycsökkentés érdekében. A projekt végül pár év kísérletezés után teljesen elhalt, a RÁBA gyár nem látta meg igazán a lehetőséget abban, hogy komolyan is szerepeljenek a kamion Európa-bajnokságon, és Laci karrierje is más irányt vett.

    A már majdnem teljesen elfeledett történet került most ismét napfényre, mikor a 22 éves Bien János gondolt egyet, és nekiállt a kamiont újra megépíteni. Na, nem egy az egyben, hanem „csak” 1:16-os méretarányban, az igazán nehezen beszerezhető/hozzáférhető fényképek alapján. Ő végül a legutolsó, 1989-es állapotot készítette el, olyan ma már kuriózumnak számító cégek logóival felvértezve, mint például az ITT Nokia, Selectronic, Orion TV. Persze még ma is létező cégek is támogatták az akkori magyar kamiont, ilyenek mint Shell és Kuehne + Nagel.

    rába s16
    Itt jól érzékelhető a méret. Fotó: Bien János

    Az első gondolattól a teljesen kész megépült modellig nagyjából fél év telt el, János elmondása szerint. Tényleg rengeteg kutatómunka előzte meg a dolgot, aki akarja, nyugodtan próbálja ki, hogy egyszerű internetes keresési eszközökkel mennyi találatod ad az, hogy Dinnyés László + RÁBA S16. A tényleges érdemi munka ebből olyan 3 hónapot vett igénybe, és napi 2-3 órányi koncentrált időtöltést. Az anyaga 1 mm tömör papír, és az egész 3D-s formázás is tényleg papírból lett megoldva, távtartók alkalmazásával, közbeiktatásával, akár a gumiknál is, hogy meglegyen a megfelelő szélesség. A kamion alapszínét sima felvizezett színezőpasztával oldotta meg a szekszárdi születésű fiatalember, a támogatók eredeti logóit olykor újrarajzolás után egy egyszerű tintasugaras nyomtatóval nyomtatta ki.

    rába s16
    Készül a fülke, az alapszín már kész is. Fotó: Bien János

    Kifejezetten ötletes az átlátszó szélvédő megalkotása, az olyan kb. fél mm vastagságú plexiből készült, mint amibe szokták csomagolni az elegánsabb dezodorokat. A fülkéhez egyébként az interneten talált DAF műszaki rajzát vette alapul János, és elmondása szerint ezzel a résszel foglalkozott leginkább. Különösen nehéz volt a dolog az ívek miatt, másrészről teljesen az eredetire hasonlít belülről is. Be van bukócsövezve, és a műszerfal is olyan, mint amilyenre Dinnyés Laci emlékezhetett, mert vele is, valamint a RÁBA egykori főkonstruktőrével, Szabó Jánossal is felvette a kapcsolatot a az alváz miatt Jánosunk. Az már tényleg igazán hab a tortán, hogy a visszapillantó tükrök is a helyükön vannak, és drótból lett hozzá tartó fabrikálva.

    rába s16
    A nem is annyira kicsi versenykamion, hátulról. Fotó: Bien János

    Bien úrnak egyébként nem ez az egyetlen részletesen kidolgozott modellje, hiszen számtalan prototípus után, amelyekből mindig tanult valamit, az első igazi modellje, egy hókotrós Csepel D754-es volt.

  • A legjobb hatba szeretne kerülni a Don’t Touch Racing

    A legjobb hatba szeretne kerülni a Don’t Touch Racing

    Sven Walter, aki megálmodta 2018-ban a Don’t Touch Racing-et, elárulta, hogy az idei FIA ETRC bajnokság végére szeretne új csapatával a legjobb hat közé kerülni. Így fogalmazta meg az elvárásokat:
    „Vannak olyan emberek az istállónál, akiknek több évnyi kamionversenyes tapasztalataik vannak. És eddig elégedett is vagyok a csapatommal. Az év végére pedig a legjobb hatba szeretnénk kerülni.”

    Walter Michael Reddoval és Joe Hermannal alapította a csapatot, és egy IVECO kamionnal mennek majd, amelyet a tavalyi Promoter Cup második helyezettje, André Kursim terelget majd. A csapatvezető aránylag egyszerűen rakta össze a csapatát, hiszen támogatása révén továbbra is érdekelt a Team Hahn Racingnél is, jól látható ott is a Sven Walter Logistics felirat, de így magyarázta az együttműködést:
    „Az IVECO adja nekünk a motorokat, Jochen Hahn pedig a kamiont.”

    Ami viszont kifejezetten szokatlan az új csapatnál, az a neve, ugyanakkor Walter sem árulja el miből ered, így továbbra is ezt jótékony balladai homály fedi. Ott voltak a jól megszokott szezon előtti teszten Autodrom Mostban a Cseh Köztársaságban, és értékelhető mennyiségű kilométert tettek a kamionba Kursimmal. Az első napon történt baleset ellenére a csapatnak sikerült kijavítania a sérüléseket, így az IVECO hamar talpra tudott állni újra, és nyargalhatott tovább. Konstans köröket tudott Kursim megtenni, és a beállítások változtatásának köszönhetően gyorsulni is tudott, tehát felkészülten várja a hónap végi szezonnyitót Misanoban, ahol a kamion Európa-bajnokság az első versenyhétvégéjét tartja majd.

    A Don’t Touch Racinggel egyetemben pedig ez 20 egész éves nevezésű kamiont jelent amire nem volt már példa vagy 10 éve a sportágban.

  • Fekete fenevad lett Kiss Norbi 2018-as versenykamionja!

    Fekete fenevad lett Kiss Norbi 2018-as versenykamionja!

    Komoly változások előtt áll Kiss Norbi és német csapata, a Tankpool24 az idei szezonban. A szombathelyi pilótának annyira már nem újdonság ez a színkombináció, hiszen 2011-ben egy nagyon hasonló festésű MAN-nel mutatkozott be a kamion Európa-bajnokságon. Vajon mi állhat az átfestés mögött? Ehhez meg kell ismerni kicsit a Mercedes gyár lélektanát.

    Amikor a német autóipari óriás fejébe vette, hogy újra visszatér a Forma-1-be, nagyon óvatos lépésekkel fogott ebbe bele. Nem egyből önálló gyártóként érkeztek a királykategóriába, hiszen akkoriban a McLaren-Hondák illetve a Williams-Renault összeállítás uralta a terepet, és a Ferrarin kívül nagyon teljesen gyári csapat nem volt.  A partnerük a sportautóik gyártásairól ismert és sikeres Peter Sauber lett, és végül vele vágtak bele az F1-es kalandba. Először azonban csak annyira óvatosan, hogy még az ismert csillagot se merték kirakni az autó orrára, és az autó oldalán is csak ennyi állt: „concept by Mercedes-Benz”.

    A dolog igaz is volt, mert Mario Illien és Paul Morgan tervezte Ilmor motor volt benne, amely cég hosszú távon is a Mercedes partnere lett a száguldó cirkuszban. A Sauberes bemutatkozás olyan jól sikerült, hogy 1994-ben már felvállalták a dolgot, és Sauber-Mercedes néven indultak, és a motort is átnevezték. Egy évvel később azonban már a nagy múltú McLaren csapatnál tűnik fel az ismert csillag, és a magas szintű együttműködésnek köszönhetően 1998-ban már világbajnoki címet is szereztek Mika Häkkinennel.

    Most valami nagyon hasonló történik a kamionversenyzés csúcsában is. Markus Bauer csapata, a Tankpool24 kitartóan, csak Mercedes kamionokat épít már vagy egy évtizede, és ezekkel is versenyeznek. Nem titok, hogy az ő motorjaik eléggé régi fejlesztésűek, és ez volt a dolog Achilles sarka. Eddig. Nagyon úgy tűnik, hogy a Mercedes Trucks most végre elsősorban Norbi kiemelkedő sikereinek köszönhetően a privát csapat mellé állt, és megnyíltak most olyan források, amelyek eddig zárva voltak előttük. Ennek legláthatóbb jele pedig leginkább a festés, és fokozott RoadStars feliratok használata a versenykamionon.

    A versenymotor fejlesztés ugyanakkor továbbra is egy másik kávéház, azt szintén egy külsős cég végzi, ahogy egykoron az Ilmor dolgozott a Mercedes sportrészlegének. Itt az MBtech a partner évek óta, de most először ha minden igaz, hathatósabb Mercedeses támogatást kaptak az eddigieknél, így elindulhatott egy olyan folyamat, ami miatt Norbi kamionján már büszkébben hirdethetik azt, hogy „powered by Mercedes-Benz Trucks”.

    Igazán ritka, és formabontó az is, valamint komoly tiszteletet mutat a magyar versenyző iránt, hogy a hivatalos német bemutató előtt elengedték az éles 2018-as versenykamiont ide a Nagy Futamra, hogy Norbi bemutathassa azt a hazai közönségének, és még parádézzon is vele egy sort.

    Idén tehát szimbolikusan is a fekete ló a FIA ETRC mezőnyében a Tankpool24-é lesz, és csak reménykedni tudunk abban, hogy olyan értelemben, hogy ez nem várt sikert jelent majd a 2018-as szezon végén.

    Fotók: © Kaiser Erika

    [Best_Wordpress_Gallery id=”94″ gal_title=”Kiss Norbi kamion 2018″]