Kategória: ETRC

  • Brutális mezőny indul majd a Nürburgringen, 22 kamion lesz!

    Brutális mezőny indul majd a Nürburgringen, 22 kamion lesz!

    Jön a kamionversenyzés éves fénypontja a hétvégén, a brutálisan népszerű futam a Nürburgringen, az ADAC Truck Grand Prix. A színes fesztivál hangulat keretében az ipar és a sport ad egymásnak találkozót, és mindig 100.000 feletti a látogatók száma, akik ünneplik ott a kamionos életérzést. Az már előre borítékolható az eddig két versenyhétvége alapján, hogy kőkemény harc várható majd az Eifel lábánál is. Ezt erősíti az is, hogy 22 versenykamiont neveztek a futamokra.

    Ami a német rajongóknak kifejezett öröm, hogy több hazai esélyes is van a mezőnyben, pedig a Nürburgring rövid változatán a négy verseny nem lesz épp sétakocsikázás. Jochen Hahn vezeti a tabellát, és az eddig futamok felét ő nyerte meg. A Hahn Racing IVECO-ja tehát újra esélyesként vág neki a hazai versenyének, mert utoljára ez 2016-ban sikerült itt neki. Hahnt Steffi Halm követi a Team Schwabentruck kamionjával, illetve pontegyenlőséggel, a magyar Kiss Norbert, a Tankpool24 Racing színeiben. Mindketten bizonyították már azt, hogy megvan a tempójuk, de a dobogó tetejére idén még nem sikerült felállniuk.

    Halmnak jól sikerült alkalmazkodnia az új csapata nyújtotta technikához, és nagyon is szeretné újra megnyerni a hazai versenyét, ahogy az történt 2016-ban is. Ha ez újra bekövetkezne, biztos felrobbanna a lelátó az örömtől, hiszen rengeteg német rajongója van a német hölgynek.

    További német favoritnak számít Sascha Lenz is, aki immáron nyertessé lépett elő idén. Az SL Trucksport versenyzője egyre jobb eredményeket ér el, és Misanoban sikerült neki az áttörés, és nyerni is tudott.

    René Reinert volt a Hungaroringen a negyedik verseny nyertese, így biztos az, hogy ő is felpaprikázva érkezik a Nürburgringre, a hazai környezetbe. Ő így látja a helyzetét jelenleg:

    „Ez egy hatalmas rendezvény, és rengeteg lehetőséget biztosít a rajongóknak. Szeretek itt menni, igazán különleges. Ahogy az összes német versenyzőnek az. Eszméletlenül sokan szoktak lenni, tele vannak a lelátók. Arra várnak, hogy a dobogón végezz, vagy nyerj, így kicsit nagyobb a nyomás, de elképesztő érzés itt versenyezni, ennyi ember előtt.”

    André Kursim is meggyőzően indított az új IVECO-jával, és gyűjti a pontokat a Don’t Touch Racingnek. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha ős is a dobogóért hajthatna ezen a hétvégén.

    Visszatér az igazi közönség kedvenc, Gerd Körber is egy újabb megmérettetésre, a jól ismert Team Schwabentruck IVECO-jával. Akik viszont még beleszólhatnak a germán partiba az Adam Lacko és Antonio Albacete. A regnáló bajnok Lacko a Hungaroringen szerezte meg az idei első győzelmét, és csökkentené a 37 pontos hátrányát Hahnhoz képest a Buggyrájával. És nem szabad leírni Ryan Smitht sem, aki újra bedobja magát ellentmondást nem tűrően, ezen a hétvégén is. Magyarországon második helyet is szerzett a remek misanói győzelme mellé, és nagyon szeretné a pontjainak a számát gyarapítani.

    Örömteli visszatérők a mezőnybe még José Rodrigues és Anthony Janiec is, utóbbi tavaly a dobogóra is felért ugyanitt a feltűnő sárga Lion Truck MAN-jével. Csapattársaként pedig érkezik Teo Calvet is, a széria korábbi promóterének a fia, és a fiatal srác először méretteti meg magát az Európa-bajnokságon, így mindenképp egy különleges pillanatnak lehetünk a tanúi, akár streamen keresztül is, mert a tervek szerint a széria újra biztosítani fogja ezt a lehetőséget a kamionsport szerelmeseinek.

  • Időterv a Slovakia Ring ETRC+WTCR+Swift Cup és KIA kupa hétvégére!

    Időterv a Slovakia Ring ETRC+WTCR+Swift Cup és KIA kupa hétvégére!

    Volt némi izgalom az elmúlt napokban, hogy a Slovakia Ring miképp oldja meg azt, hogy ennyi rangos nemzetközi autóverseny szériának ad otthont július 14-15-én. Korábban nem volt pontos információnk, de most már van: mindenki megnyugodhat: nem marad el a FIA Swift Cup Europe és a KIA PLATINUM Cup sem!

    Ennek köszönhetően soha nem látott szoros program várja majd a nyár közepén Dunaszerdahelyre látogatókat. A kamion EB mezőnye 4 versenyt teljesít majd időmérőkkel, szabadedzésekkel együtt, a WTCR-ben három, a két betétfutam pedig 2-2 versenyt bonyolít majd le. Mi magunk is szervezünk buszutat erre a páratlan lehetőségre, így kár lenne kihagyni az egyik legjobb programot, amit 2018 adhat, a Kiss Norbi ajánlja, a B2Sky Travel pedig intézi nekünk mindezt!

    Részletes, és jelenleg végleges időterv elérhető itt: KATT IDE!

  • Jean-Claude Van Damme után szabadon, amolyan magyarosan!

    Jean-Claude Van Damme után szabadon, amolyan magyarosan!

    Emlékeztek a Volvo kamionos reklámjára, melyen Jean-Claude Van Damme lement spárgába? 😀

    Ha nem, most újra megmutatjuk (folyt. a videó alatt):

    Na, valami ehhez hasonló valósult meg az elmúlt hétvégén a Hungaroringen is, a kamion korzón, egy Rába és egy Ikarus közreműködésével! 😉 😀

    https://www.instagram.com/p/BkLFBt5BMp9/?taken-by=racingline.hu

  • Rekordszámú érdeklődővel zárult az idei Kamion EB és Fesztivál!

    Rekordszámú érdeklődővel zárult az idei Kamion EB és Fesztivál!

    Rendkívül sikeresen zárult a hétvégi FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál. A sportesemény eredményességét mutatja a rekordszámú nevezés, az eddigi legmagasabb látogató szám, az elsőként a rendezvényen bemutatkozó európai versenysorozat, a European Street Freestyle Cup, valamint az EB szervezőinek közreműködésével megvalósuló, a Hungaroringen megrendezésre kerülő V4 Logisztikai Fórum. Az esemény megkoronázásaként Kiss Norbi, kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző kétszer is dobogóra állt.

    Idén negyedik alkalommal került megrendezésre a FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál, ahol minden eddiginél többen, közel 35 ezren szurkoltak az indulóknak. Nem hiába a hazai pálya és a buzdító közönség, Kiss Norbi, kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző idén is bizonyított, kétszer állt dobogóra a hétvégén.

    „A paddockot valami egészen különleges, barátságos hangulat járta át. Amikor az emberek valóban egy célért, közös érdekkel és érdeklődéssel vannak egy helyen. Valószínű, hogy ennek is köszönhető, hogy a rendezvény a rekord látogatószám ellenére biztonságban, rendben zajlott le” – mondta Őry Tamás, az eseményt szervező Truck Race Promotion Kft. ügyvezetője.

    Az EB-t kísérő fesztiválon számos program várta a családokat, sok gyermekes pár és fiatal sétálgatott a kiállítótérben is. Ez külön öröm a rendezők számára, hiszen az eseménynek szintén komoly célja, hogy megszólítsa a pályaválasztás előtt állókat, valamint, hogy vonzóvá tegyék a szakmát. Habár sokan valószínűleg még nem tudatosan nézelődtek az utak királyai között, a szervezők őszintén remélik, hogy a pozitív benyomás hatására az érdeklődők később komolyan elgondolkodnak a fuvarozói hivatáson.

    A szervizállások között sétálgatók igazi retro hangulatba kerülhettek, és közvetlenül megtapasztalhatták például azt is, hogy milyen volt a ‘80-as években egy Ikarus buszon utazni. A megmérettetésen tiszteletét tette Dinnyés László, volt hungarocamionos, egykori kamionversenyző, emellett egyik fő attrakcióként itt került leleplezésre egy teljesen felújított RÁBA versenykamion is.

    A rendezvényen azonban nemcsak a „régi nagyok” mutatták meg magukat, mivel a jövő reménységei egy új sportággal is bemutatkoztak. 12 ország legjobb motorosai nálunk mérték össze elsőként a tudásukat. A Magyarországról induló, európai versenysorozat, a European Street Freestyle Cup rabul ejtette a Hungaroring látogatóit. A nagy teljesítményű motorokkal végrehajtott, látványos, akrobatikus gyakorlatokra épülő erőpróba a legnépszerűbb kiegészítő programelem volt a hétvégén.

    „A FIA Kamion Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál a versenyen, valamint a családi programon kívül a szállítmányozási és logisztikai piac kiemelt találkozó helye. A szakmát képviselő cégek és szervezetek ebben az évben ugyancsak szép számmal jelentek meg kiállítóként, és egyértelműen megerősítettek minket abban a szándékunkban, hogy jövőre úgyszintén megszervezzük ezt a nívós eseményt” – mondta Őry Tamás.

    Bátran kijelenthetjük, hogy a 2015 óta évente megrendezésre kerülő sportesemény az idei évre beérett, és valóban átjárót nyitott az állami intézmények, a szakmai szervezetek, a cégek, az alkalmazottak és az érdeklődők között. Ezt kihasználva segítette a Truck Race Promotion összehozni az érintetteket a Külgazdasági és Külügyminisztériummal közösen szervezett V4 Logisztikai Fórumon. A szervezők célja, hogy a jövőben is segítsék és képviseljék ennek az ágazatnak az érdekeit, természetesen a szakmai szervezetekkel közösen.

  • Kiss Norbert támogatja a Racingline – B2Sky Travel buszos programját!

    Kiss Norbert támogatja a Racingline – B2Sky Travel buszos programját!

    Vasárnap délelőtt még az időmérő edzés előtt találkozott Kiss Norbert, a legeredményesebb magyar kamionversenyző, illetve B2Sky Travel utazási iroda ügyvezetője, Kenderes Bálint. A Tankpool24 sátránál történt vendégség apropója az volt, hogy a Racingline.hu az utazási irodával közösen egy új kezdeményezést hívott életre: egy szurkolói buszt indítanának a Slovakia Ringre, ahol a FIA ETRC mezőnye mellett a túraautó világkupa szereplői, így Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport és sokan mások mellett ott lesznek a Swift Cup Europe magyar pilótái is, valamint a KIA Lotos kupában érdekelt magyar csapat is. Norbit kifejezetten érdekelte, hogy miképp áll a szervezés, mit és milyen minőségben biztosít a rajongóknak az utazási iroda, és amit látott és hallott, elégedettséggel töltötte el. Tetszik neki az ötlet, így immáron az ő ajánlásával is szervezi a B2Sky a buszutat Szlovákiába, július 14-15-én.

    Kiss Norbert, kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző:

    „Remek ötlet volt a Racingline.hu-tól az, hogy a Slovakia Ringre szurkolói buszt szerveznek. Kifejezetten tetszik az, hogy ezen vállalkozásukhoz megnyerték a B2Sky Travel utazási irodát, így természetes, hogy ezen kezdeményezés mögé állok. Talán mondhatom azt, hogy a Dunaszerdahely melletti pálya számomra a második legfontosabb versenyhelyszín, hiszen közel van Szombathelyhez, a szülővárosomhoz. Budapestről indulva azonban egy kifejezetten jó ajánlatot sikerült összerakniuk a július 14-15-ei versenyhétvégére, és nagyon örülnék annak, ha minél többen jönnének el Magyarországról is szurkolni nekem, illetve Michelisz Norbinak a Zengősöknek és a többi magyar versenyzőnek a kupasorozatokban.”

    Kenderes Bálint, a B2Sky Travel utazási iroda ügyvezető igazgatója:

    „Norbiban emberileg is egy kiváló partnerre találtunk, ráadásul újfent bizonyította a tehetségét, sikerességét a Hungaroringen, így számunkra nagy megtiszteltetés az, hogy a közös kezdeményezésünk mögé áll. Több mint öt évnyi tapasztalat áll mögöttünk, ráadásul 2018-ban a legjobb üzleti utaztató kategóriában a Business Traveller Hungary magazin jelöltjei közé kerültünk. Azt gondolom, hogy ez a megtiszteltetés elsősorban a pontos előkészületeinknek, gyors és precíz munkánknak köszönhető, ami jellemzi Kiss Norbert és német versenycsapata kapcsolatát is már évek óta. Örülünk annak, ha a B2Sky Travel ilyen módon is hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar szurkolók testközelből élvezhessék a nyár egyik legjobbnak ígérkező autósportos programját.”

    kiss norbert, kenderes bálint
    Kezdődhet a rock & roll! Fotó: Szabó István
  • Kiss Norbert vasárnap is dobogóra állt a Hungaroringen

    Kiss Norbert vasárnap is dobogóra állt a Hungaroringen

    A szombati második- és ötödik hely után vasárnap egy negyedik és egy harmadik helyet szerzett Kiss Norbert a Kamion Európa Bajnokság magyarországi állomásán.

    A német Tankpool24 csapat magyar versenyzője a vasárnap délelőtti időmérőn ugyanúgy a negyedik helyet szerezte meg Mercedes kamionjával, mint szombaton.

    “Nagyon erősödik a mezőny, szerettem volna előrébb végezni a vasárnapi időmérőn, de ennyi volt benne. A negyedik helyről rajtoltam, mint szombaton, és egy darabig tudtam ugyan tartani a tempót a harmadik helyen autózó Adam Lackóval, viszont nem tudtam megelőzni, mert a sikánban rontottam. Pont akkor váltottam, amikor a kerékvető megdobta a kamiont, és abban a pillanatban a kuplunggal együtt a fékpedált is megnyomtam, ez megrántotta a kamiont. Visszaestem egy kicsit, így már nem volt esélyem támadni a többieket.”

    A negyedik hely a fordított rajtrácsos, vagyis utolsó hungaroringi versenyen az ötödik rajtkockát jelentette a kétszeres Európa-bajnoknak.

    “A rajtnál egész jól tudtam eljönni, az első kör felénél már a harmadik voltam. Adam Lacko volt most mögöttem. Volt, amikor meg tudtam lépni tőle, volt, amikor közelebb jött, sokat kellett védekeznem, emiatt leszakadtam az élen haladó Reinerttől és Lenztől.  A futam végére ismét felzárkózni, de már csak egy kör volt hátra és nem tudtam őket megelőzni. Sajnálom, hogy nem sikerült futamot nyerni a közönségnek, de nagyon fontos pontokat szereztem, és örülök, hogy ilyen sokan kijöttek szurkolni nekem.”

    Kiss Norbert a hungaroringi hétvégén egy második, egy harmadik, egy negyedik és egy ötödik helyet szerzett.

    A kamion Európa-bajnokság június 29-e és július 1-je között a Nürburgringen folytatódik.

     

  • Kiss szombati napja a Hungaroringen: második és ötödik hely!

    Kiss szombati napja a Hungaroringen: második és ötödik hely!

    A szombathelyi 33 éves pilóta délelőtt a negyedik helyet szerezte meg, de roppant szoros volt a mezőny, így Kiss nagyon nem tudott javítani, pedig nagyon akart a hazai közönség előtt. A címvédő Lacko szerezte meg a pole pozíciót, mellőle Jochen Hahn, a négyszeres Európa-bajnok indulhatott a szombati első megmérettetésen.

    A repülőrajtnál Kiss rögtön megelőzte a korábbi kamionját hajtó Ryan Smith-t, mindeközben az élen is dúlt a csata, amiből Hahn került ki győztesen, és faképnél hagyta a cseh versenyzőt. Norbi is el tudott menni Adam Lacko mellett, de ezt követően Smith és Albacete is utolérte, amely kakaskodásnak mindhárman szenvedő alanyai lettek: Lacko lassú defektet kapott, Albacetét meg beforgatta Ryan egy látványos ütközés keretében, így mindannyian visszaestek.

    Hahnra hiába ment fel ezt követően a hazai közönség kedvenc, Kiss már nem tudott mit kezdeni a német fölényével. Ebben a sorrendben is intették le őket, a dobogó harmadik fokára Steffi Halm állhatott.

    A fordított rajtrácsos pole-t az angol Shane Bereton nyerte meg, miután ő végzett a nyolcadik helyen, Kiss a hetedik helyről indult. A kevésbé kiélezett második versenyen Adam Lacko ért fel az első helyre, aki ezzel 2018-as első győzelmét aratta. Mögötte németek értek be, René Reinert és Steffi Halm sorrendben. A show-t újra Norbi szolgáltatta, aki két helyet is javítani tudott, így végül ötödikként zárt.

    A retro kamion rajongók nagy örömére a Millennium Tower piros-fehér-zöld lépcsői mellett leleplezésre került az igazi magyar versenykamion, a RÁBA S16-os. Holnap még bárki megtekintheti itt, illetve 11:30-kor vasárnap a kamionkorzón is megcsodálhatja a magyar ipar remekét, amelyet egykori versenyzője, Dinnyés László hajt, aki délután majd átadja a Krasznai-díjat is a nap leggyorsabb pilótájának. Szombaton, Jochen Hahn kapta ezen elismerést.

    Vasárnap is újabb időmérő edzés, illetve még két verseny várja a kamionversenyzés hőseit.

  • Feltámadt Dinnyés László és a RÁBA S16 versenykamion is!

    Feltámadt Dinnyés László és a RÁBA S16 versenykamion is!

    30 évvel ezelőtt Dinnyés László a Hungarocamion színeiben a RÁBA S16-tal hatalmasat ment esőben. Miközben a sokkal erősebb versenytársak estek-keltek a nedves Hungaroringen, a kis magyar versenykamion pilótája, a sokkal gyengébb versenytechnikájával csodát művelt, és feljött pontszerző helyre, a mezőny végéről. A vállalat azonban 1989 után belátta, hogy lehetetlenül gyenge a D2156MTKLL motor, és végleg leállt a fejlesztés, így Dinnyés gyakorlatilag ülés nélkül maradt.

    2017-ben azonban egy baráti beszélgetésből tettek lettek, és Polgáron a Csirketelepen a poraiból kezdett feltámadni egy ugyanolyan modell, mint amivel először bemutatkozott a magyar kamion a Hungaroringen, a kamion Európa-bajnokságon. Három teljesen különböző karakter: Béke Antal, – a kamion tulajdonosa, építője tesztpilótája, és a magyar munkás steampunk divatirányzat jeles képviselője, Dinnyés László, – a tettre kész Svédországból hazatérő 57 éves kicsit svédül is tudó magyar versenypilóta, valamint Vámosi Péter, – a magyar kamionsport híradás jelenkori megkerülhetetlen krónikása összeálltak, és belevágtak egy lehetetlen küldetésbe, amelynek a végcélja az, hogy a dolog ne érjen véget a bemutatózásnál, hanem BABA végül igazi versenykamionná cseperedjen, és 2019-ben felállhasson a rajtrácsra is a Hungaroringen.

    A RÁBA leleplezésére 2018. június 16-án 10.00-kor került sor, a IV. Kamion EB és Fesztiválon. A Millennium Tower piros-fehér-zöld lépcsősora a Hungaroringen méltó háttere volt az eseménynek. A bemutatást követően az S16-os egyelőre a kamionkorzó keretein belül léphetett a pályára, de a legújabb magyar csapat mielőbb szeretne tovább lépni, és komoly versenycsapatként nevezni a jövőben egyre több helyszínen Magyarországon és nemzetközi porondon is.

    Dinnyés László, a Hungarocamion csapat pilótája 1987 és 1989 között:

    „Örülök annak, hogy újra versenypálya közelébe kerülhettem, és megdöbbent az, hogy a 30 évvel ezelőtti kiemelkedő Rábás teljesítményemre ennyien emlékeznek, és elismerik azt. A Racingline először ugyan fals információ alapján halálhíremet keltette, de ezt követően olyan pozitív vonzata lett a dolognak, ami abszolút a várakozásomon felüli eredménnyel bír. Jelenleg is aktív kamionos vagyok Svédországban, sőt oktató is. Péterrel aztán az első találkozásunkat követően felmerült az, hogy mi lenne, ha épülne újra egy RÁBA. YouTube-on találtunk végül rá Béke Tónira, aki hatalmas támogatója a magyar járműiparnak és egyben igazi sporttárs is. Az ő csirketelepi csodájának köszönhetően hiszünk abban, hogy meg tudjuk mozgatni a fuvaros társadalmat, és egy remek jövőnk lehet a versenyzés terén is. Ugyanakkor, amikor először megláttam Babát, nekem is előjöttek az akkori hungarocamionos emlékeim, és nagyon boldog vagyok, amiért régi kollégáim máris segítenek ebben a projektben, és biztatnak minket.”

    Béke Antal, a polgári Csirketelep irányítója és a RÁBA S16 építője:

    „Egyszerűen, csak szeretem azt, amit csinálok. Dinnyést a Vámosi másodszor is eltemette ugyan, de örülök neki, hogy mozgóképes állapotban van. Kellett azonban az ő boldogságukhoz egy RÁBA is, amit 4-5 hónapnyi rekord idő alatt, nulláról építettem újra a csapatommal, ami miatt hálás vagyok a családomnak is, hogy egyáltalán hagyták ezt. Az S16-os a jelenleg is érvényben lévő európa-bajnoki szabályrendszer szerint épül, de a majd 30 évvel ezelőtti stílus formajegyeit megtartva. A BABA még csak most teszi meg az első bizonytalan lépteit a Hungaroringen, de hamarosan találkozni lehet vele egy országos hegyi versenyen, ahol már megküldöm a kamionon kívül a 700 lóerős Ikarusnak is.”

    Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztője, és a csapat menedzsere:

    „Hatalmas megtiszteltetés nekem az, hogy két ilyen hungarikummal dolgozhatok együtt, mint a Dinnyés és a Béke Tóni, még ha nehéz is bírni velük. Abszolút van helye a magyar jármű történelemben a verseny RÁBA S16-osnak, egy igazi unikum, és utolsó csavarjáig magyar termék. Büszkék vagyunk arra, hogy 100%-ban magyar a csapat, szerelőktől kezdve a pilótáig. Célunk nem csak az, hogy méltó emléket állítsunk egy 30 évvel ezelőtti fantasztikus menetelésnek a Hungaroringen, hanem minél előbb felnőjön BABA ahhoz a feladathoz, hogy érdemben is felvegye a tempót nemzetközi mezőnyben is. Köszönettel tartozunk a Hungaroring vezetésének, amiért hittek bennünk, valamint Őry Tamásnak és a Truck Race Promotion lelkes munkatársainak. Jövőre már nem csak bemutatózni szeretnénk jönni Mogyoródra, hanem versenyezni.”

  • Kiss Norbi nem vehetett részt az első szabadedzésen a Hungaroringen

    Kiss Norbi nem vehetett részt az első szabadedzésen a Hungaroringen

    Nem kell megijedni, nem történt semmi drámai, számítani is lehetett rá, hogy valamilyen módon „büntetést” kap majd Norbi. Ennek oka pedig az, hogy a DTM hungaroringi hétvégéjén egy DTM-es Mercedesszel megtett pár kört a pályán.

    Az FIA ETRC sportszabályzata ugyanis kimondja, hogy egy adott versenyhétvégét illetően az azt megelőző 14 napban azon a pályán semmilyen formában nem „gyakorolhat”. Norbi DTM-es körei pedig még beleesnek ebbe a 14 napba.

    „A versenyző elismerte, hogy megtett pár kört egy túraautóval a pályán, a DTM hungaroringi fordulóján.” – áll a versenybírák hivatalos közleményében.

    A büntetés pedig az volt, hogy Norbi nem vehetett részt a mai első szabadedzésen.

  • Kiss Norbert a Hungaroring királyaként lesz házigazda a kamion Eb-n

    Kiss Norbert a Hungaroring királyaként lesz házigazda a kamion Eb-n

    Igazi hazai pálya jön a kétszeres Európa-bajnoknak.

    Szinte ellepik a kamionok most hétvégén a Hungaroringet. Második állomásához érkezik a kamion Európa-bajnokság, az olaszországi Misano után június 15-17-én a Mogyoród melletti pályán zúgnak fel a több mint ezer lóerős motorok. Kiss Norbert – nem túlzás – a Hungaroring királyaként látja vendégül ellenfeleit a hazai pályán.

    Kamionversenyző karrierje alatt eddig tizenként hungaroringi futamon indult, amiből tízen dobogóra is állt. Hat időmérőből ötöt megnyert Magyarországon, tavaly pályacsúccsal szerezte meg a pole pozíciót.

    “Több mint ezer lóerőn és 5 tonnán uralkodni hazai közönség előtt – nincs ehhez fogható érzés, elmondhatatlanul várom, hogy megkezdődjön végre az itthoni hétvégénk!”

    Kiss Norbert a misanói nyitóhétvégén két harmadik helyet is szerzett, de az egyiket technikai szabálytalanság miatt utólag elvették a magyar versenyzőtől és a Tankpool24 csapatától, így értékes pontokat vesztettek.

    “Ami megtörtént, azon már nem lehet változtatni, csak tanulni tudunk belőle, és odafigyelni, hogy még egyszer ne fordulhasson elő. Előre nézünk, tesszünk a dolgunkat. Mindent meg fogok tenni ezen a hétvégén azért, hogy a dobogóra állva hálálhassam meg a magyar szurkolók fantasztikus támogatását.”

    A Kamion Eb hungaroringi hétvégéjének menetrendje:

    Szombat:

    09.00 – második szabadedzés

    10.45 – első időmérő

    13.20 – első futam

    16.00 – második futam

    Vasárnap:

    09.00 – warm up

    10.45 – második időmérő

    13.15 – harmadik futam

    15.45 – negyedik futam