Kategória: ETRC

  • A FIA 2020-tól kezdve kisáruszállító versenyt szervez!

    A FIA 2020-tól kezdve kisáruszállító versenyt szervez!

    2020-ban indul egy új széria, a kamion Európa-bajnokság betétfutamaként, amelyben tuningolt kisáruszállítók vennének részt, és köröznének a pályákon. És ezen új sorozat felügyelő szervezete a FIA lenne. Az új elképzelés azt a célt szolgálná, hogy ez lenne az ETRA szerint a kamion Európa-bajnokság junior szériája, itt lehetne elkezdeni annak, akinek a kamionversenyzés a végcél. Ettől a lépéstől azt várják, hogy új csapatok születnek, ahol újabb versenyzők kaphatnának lehetőséget a versenyzésre. Tehát a Light Truck for Drivers (LT4 Cup) az ETRC-t célba vevő fiataloknak szól, és az első szezont 2020-ra írják ki.

    2019-ben azonban már lesz egy esemény, kifejezetten a versenyzők kedvéért, erről Georg Fuchs, az ETRA igazgatója beszélt:

    „Az elmúlt egy évben részletesen kidolgoztuk az LT4 Cup projekt terveit. Most már biztosak vagyunk benne, hogy ez a széria attraktív lesz, és egy vállalható ötlet.”

    A kisteherautók kinézete hajazni fog a nagy testvérekére a FIA ETRC-ből, hasonlóan sportos-agresszív arculat várható. A versenyjárművek olcsósága pedig annak lesz majd köszönhető, hogy a sporteszközöket direkt a gyártótól, vagy a kiválasztott tuning műhelyekből lehet majd megvásárolni.

    Az is tény, hogy az LT4 járművei jelentősen kisebbek, ezért a szervező egy költséghatékonyabb modellel tud előállni az esetükben. 2021-től a FIA a hagyományos belsőégésű motorok mellett elfogadna alternatív hajtásláncot is, legyen az gáz-, hidrogén- vagy elektromos meghajtás. Biztosak akarnak lenni abban, hogy a gyártók új modelleket és friss fejlesztéseket mutathatnak be majd a szériában.

    A FIA minden versenyre tervezne kötelező kiállást, amiben lenne kerék- és versenyző csere is. Így az is biztos, hogy a versenyeredményre itt a csapatok mérnökei már komolyabb hatással lennének. Rolf Werner, az ETRA másik igazgatójaként ennyit tett ehhez hozzá:

    „Az LT4 Cup is magában hordozná a FIA ETRC alapfilozófiáját, mely szerint ez egy remek lehetőség a transzport- és speditőr cégeknek a részvételre, ugyanakkor versenyezést is biztosítja biztonságos és jól szervezett környezetben. Ahogy a meglévő piacainkon így például Németországban, Spanyolországban, és a Cseh Köztársaságban is egy új szintre szeretnénk emelni a kamionokkal történő versenyzést.”

    fia, kisáruszállító
    Elég egyértelmű az üzenet. Fotó: FIA ETRC

    Hogy képbe kerüljünk, hogy mégis miről lenen szó, íme Jochen Hahn, aki a Team SchwabenTruckkal közösen már kezelésbe is vettek egy IVECO Daily-t:

    https://www.facebook.com/411530725584355/videos/2075347192536025/

  • Összetettben ötödik helyen zárta a 2018-as kamion-Eb-t Kiss Norbert

    Összetettben ötödik helyen zárta a 2018-as kamion-Eb-t Kiss Norbert

    A Tankpool24 csapat magyar versenyzője, Kiss Norbert egy hetedik hellyel búcsúzott a szezontól.

    A drámai szombat után becsületből teljesítette a vasárnapi programot Spanyolországban a német Tankpool24, valamint a csapat Mercedes versenykamionját vezető Kiss Norbert is. Jaramában szombaton Albacete leszorította, Lacko kiforgatta Norbit, aki a mezőny előtt landolt és az ütközésektől pedig annyira megsérült a versenykamion, hogy Norbinak fel kellett adni a versenyt, ezzel gyakorlatilag elvették Kisstől a bajnoki harmadik helyet. Az már csak a hab a tortán, hogy a versenybíróság is a magyar pilóta számára kedvezőtlen ítéletet hozott, de ez már semmit nem változtatott az amúgy is veszett helyzeten.

    A történtek után érthető módon nehéz szívvel indult el az időmérőn Kiss Norbert, a megszerzett ötödik helyről a harmadik futamon feljött a negyedikre, de nem tudta megtartani pozícióját.

    “Jól sikerült a rajt utáni első néhány kanyar, érdekes módon más versenytársaimmal elfértem ugyanott, ahol másokkal tegnap nem. Feljöttem a negyedik helyre, de előjött ugyanaz a kormányhiba, ami a szombati második versenyen is. Valószínűleg még a nagy ütközésben keletkezett egy rejtett hiba, nem tudtam befejezni a futamot, negyedik helyről estem ki. A fordított rajtrácsos futamon így a mezőny végéről kellett indulnom, hetedik lettem, ezzel biztosítottuk a bajnoki ötödik helyet. Az igazság azonban az, hogy a szombaton történtek értelmetlenné tették az egész vasárnapi küzdelmet, valójában mindegy is, hogy negyedik vagy ötödik lettem összetettben” – értékelte a hétvége eseményeit Kiss Norbert.

    A Tankpool24 versenyzője dióhéjban az egész idényt is összefoglalta: “A szezon nem indult rosszul, sokáig harmadik helyen álltunk összetettben. A zolderi, és a mostani jaramai hétvége teljesen elvette az esélyünket az elképesztően agresszív versenytársaimnak és a versenybírók döntéseinek köszönhetően búcsúzhattam el a harmadik helytől. Sajnálom, hogy nem tudtunk jobb eredményt elérni, mert a csapat is többet érdemelt volna. Most pihenünk kicsit, tartunk egy kis szünetet, és dolgozunk a következő szezonon.”

    Kiss Norbert a 2014-es és 2015-ös Európa-bajnoki győzelem, valamint a 2017-es bronzérem után 2018-ban ötödik helyen zárta a bajnokságot.

  • Íme a 2019-es kamion Európa-bajnokság tervezete, 9 helyszín jöhet!

    Íme a 2019-es kamion Európa-bajnokság tervezete, 9 helyszín jöhet!

    Az ETRA a mai napon ismertette az előzetes versenynaptár tervezetét a kamion Európa-bajnokságra vonatkozóan, a 2019-es évre. Az időpontokat még jóvá kell hagynia a Motorsport Világtanácsnak, de alapjaiban a népszerű 2018-as naptárra épül, ami a stabilitását mutatja a FIA ETRC-nek.

    A nyolc versenypályához ahol idén futott a széria az ETRA szeretne egy kilencedik ismert és kihívásokat rejtő pályát is leszerződtetni. A jelenleg ismert tervezet amelyen dolgoztak ahogy az már megszokott, az Adriai-tenger partjánál, a népszerű Misanoban kezdődne. Ez az egyik leginkább kedvelt helyszín, a rajongók az ipar és a kiállítók is évek óta szeretik.

    A Hungaroring úgy tűnik, hogy megtartja a júniusi időpontját, míg a Slovakia Ring július 6-7-én rendezhet versenyt. A legnagyobb német kamionfesztivál a Nürburgringen pedig július 19-21 között kerülhet megrendezésre. Ez a forduló egyértelműen az év kamionsportos eseménye, több mint 100.000 elhivatott rajongóval, a német versenyhétvége remek versenyeket ígér a pályán, és jó szórakozást a pályán kívül.

    Ahogy már megszokott, a kamion-Európa bajnokság gyors egymásutánban négy versenyt lezavar hat versenyhétvégén szeptember-októberben. Így maradna Most, Zolder, Le Mans és Jarama, ahogy volt az 2018-ban is.

    Rolf Werner, az ETRA igazgatója elárulta, hogy az volt a cél, hogy a jól lefektetett alapokra épüljön fel egy még parádésabb ETRC szezon jövőre:

    „Amikor bemutatjuk a 2019-es terveinket, egyértelmű és határozott üzenetet küldünk, ami megmutatja, hogy egy következetes kemény magunk van, ahol tartjuk a versenyeket, de szeretnénk eljutni új területekre is, és piacokra. Évek óta több leendő kamion Európa-bajnoki versenyhelyszínnel egyeztetünk. Komoly volt az érdeklődés a FIA ETRC iránt idén is, sok új nevezőt is üdvözölhettünk a versenyeinken. Olyan sikeres történeteket láthattunk, mint például Shane Breretoné, aki megnyerte a GRAMMER TRUCK CUP-ot, és megmutatta azt, hogy újoncok is felépíthetnek maguknak egy sikerszériát. Összességében az ETRA úgy érzi, hogy jó az egyensúly a 2019-es versenynaptárra. Persze, mindig keresünk új lehetőségeket, és a jövőben is így teszünk majd. Biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben még okozhatunk meglepetéseket, amivel tovább növelhetjük a résztvevő csapatok számát, és ilyen formán a versenyzők, valamint a támogatók és a részvényesek számát is.”

    A 2019-es versenynaptár tervezetet beadták a FIA felé, amit elbírálnak, és utána válhat az majd hivatalossá.

    2019 FIA kamion Európa-bajnokság tervezett versenynaptár

    Misano, Olaszország – május 25-26.
    TBA – május 11-12 vagy június 8-9.
    HUNGARORING, Magyarország – június 22-23.
    Slovakia Ring, Szlovákia – július 6-7.
    Nürburgring, Németország– július 20-21.
    Most, Cseh Köztársaság – augusztus 31-szeptember 1.
    Zolder, Belgium – szeptember 14-15.
    Le Mans, Franciaország – szeptember 28-29.
    Jarama, Spanyolország – október 5-6.

    Az időpontokat még hivatalosan is el kell fogadnia a FIA Motorsport Világtanácsnak.

  • Elvették Kiss Norbert összetettbeli harmadik helyét

    Elvették Kiss Norbert összetettbeli harmadik helyét

    Drámai szombat után csak a csoda segíthet megszerezni a bronzérmet Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnek.

    Utolsó hétvégéjéhez érkezett a kamion Európa-bajnokság 2018-as évada. A spanyolországbeli Jaramában jól kezdődött Kiss Norbert és a Tankpool24 hétvégéje, de egy durva és érthetetlen balesettel, majd egy legalább ugyanannyira megmagyarázhatatlan döntéssel drámaivá vált a folytatás. A szombathelyi versenyző esélyei az összetettbeli harmadik hely megszerzésére szinte teljesen elszálltak.

    Az időmérőn a második helyet szerezte meg a német csapat Mercedes kamionjával versenyző magyar pilóta, így bizakodva várta a rajtot, hiszen jó esélye volt nemcsak a pontszerzésre, hanem a dobogóra is. Az első futamon viszont előbb egy brutális ütközéssel tették tönkre vetélytársai a kétszeres Európa-bajnok versenyét, majd a bírák egy olyan igazságtalan döntést hoztak, ami után szinte értelmetlenné vált a folytatás is.

    https://www.facebook.com/kissnorbidriver/videos/vb.122080787887012/171516393754541

    “Soha életemben nem éltem még át ehhez hasonlót, pedig a belgiumi hétvége után is ezt mondtam. Hagytam helyet magam mellett belül, egymás mellett mentünk, Antonio Albacete 30-40 centivel volt előrébb, mikor teljesen levezetett a pályáról. A videón látszik, hogy a fehér vonal mellett halad, látszik az is, hogy leszorít, a homokban pedig lehetetlen volt annyira fékeznem, hogy ne menjek neki, amikor visszatérek a pályára. Próbáltam összeszedni a kamiont, megérkezett mögém Adam Lacko, a fehér vonalat négy kerékkel átlépve meglökött, beforgatott a mezőny elé, és többen is nekem jöttek. A versenybíróságon végignéztük a videókat, engem találtak hibásnak, engem büntettek meg, mert meglátásuk szerint szabálytalanul tértem vissza a pályára. Szinte sokkos állapotba kerültem, mert bárki, aki józan ésszel végignézi ezeket a videókat, az látja, hogy egyik eset sem miattam történt” – foglalta össze az eseményeket még a órákkal a történtek után is feldúltan Kiss Norbert.

    Érthető, hogy keserűen beszélt a folytatásról is. “A bajnoki harmadik helyről szőtt álmaink egy az egyben odavesztek. Nem szereztem pontot, miközben Albacete és Sascha Lenz is sokat bezsebelt. Sajnálom, hogy így alakult, hogy nem tudtunk összehozni egy jobb eredményt, de ilyen igazságtalanságok mellett, ez egyszerűen lehetetlen. A második versenyről kormányműhiba miatt estünk ki, igazából vasárnap már csak becsületből állunk ki még egyszer. Megpróbáljuk a maximumot nyújtani, hátha lesz valami isteni szerencsénk.”

    A FIA ETRC jaramai hétvégéjének vasárnapi programja:

    09.00 – warm up

    10.45 – második időmérő

    13.25 – harmadik verseny

    15.40 – negyedik verseny

  • Finálé Jaramában, Kiss a dobogóért megy!

    Finálé Jaramában, Kiss a dobogóért megy!

    A 2018-as FIA kamion Európa-bajnokság véget ér a hétvégén Jaramában, ami Madrid mellett található. Garantált lesz az izgalom a hátralévő versenyen, főleg úgy, hogy Kiss Norbiért lehet igazán csak izgulni majd. A legtöbb versenykamion is itt indul a szezonban, pedig a bajnoki cím már eldőlt: az Jochen Hahné lett, aki így már ötszörös ETRC bajnoknak mondhatja magát.

    Az elmúlt hétvégén Hahn Le Mansban emlékezetes módon érte el újabb elsőségét, és egyike a sport legsikeresebb versenyzőinek. Sok idejük nem maradt azonban az ünneplésre, hiszen el kellett hamar indulni Spanyolországba, ahová szintén győzni menne.

    Hasonló célokat tűzött ki maga elé Adam Lacko is a Buggyrájával, aki bebiztosítaná a második helyét az összetettben. Aki viszont mindenkinél motiváltabb lesz, az nem más, mint Antonio Albacete, akinek van még némi esélye arra is, hogy levadássza a cseh pilótát, de a 25 pontnyi előny azért jelentős. A háromszoros bajnok spanyol pilóta kétszer is nyerni tudott hazai földön tavaly, és legalább így zárná a szezont a Truck Sport Lutz Bernau MAN-jével.

    Kiss Norbi is odaérhet még akár Lacko vagy Albacete helyére a tabellán a Tankpool24 Mercedesével. A magyar versenyzőnek 2018-ban csak egyetlen győzelme volt eddig, tavaly pedig itt is nyerni tudott. Csak hat pontra van Antoniotól, és az év végi elszámolás harmadik helyéért nagyon fogja nyomni neki Jaramában.

    Sascha Lenz és Steffi Halm is azon versenyzők közé tartozik, akiket láthatunk akár a hétvége folyamán majd a dobogón. Lenz az, aki az összes idei versenyen pontot szerzett, és akár megtréfálhatja ezen szokásával még Kisst és Albacetét is, hiszen csak 10 pontnyira van a spanyoltól. André Kursim és René Reinert is szépen fejezheti be az évet. Előbbi, az új csapatával a Don’t Touch Racinggel és nyerni tudott Franciaországban pár napja, tehát kijelenthető, hogy egyre magabiztosabban uralja a sárga IVECO-ját.

    Ryan Smith is előkeveredett, és egy második hellyel köszönt be újra Le Mansban, így vele is érdemes akár számolni a szezonzárón is. Újabb ismert visszatérő lesz Anthony Janiec is, aki szintén nyert már idén a Lion Truck versenykamionjával júliusban a Nürburgringen.

    Shane Bereton lett a kvázi újoncoknak kiírt GRAMMER TRUCK CUP bajnoka, de a brit eltökélt, és további győzelmekre hajt a kategóriájában.

  • Balszerencsés vasárnapon van túl Kiss Norbert

    Balszerencsés vasárnapon van túl Kiss Norbert

    Csak az egyik futamon sikerült a pontszerzés a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző Kiss Norbertnek Le Mans-ban. A kamion Európa-bajnokság utolsó előtti állomásán a Tankpool24 csapat Mercedesét vezető magyar pilótát több technikai hiba is hátráltatta.

    Kiss a hétvége második, vasárnapi időmérőjén az ötödik időt autózta, amit a hétvége harmadik versenyén (az első vasárnapi futamon) negyedik helyre tudott váltani.

    “Kalandos volt a verseny, sok volt a csata, nehéz volt támadó pozícióba kerülnöm, de végül nagy nehezen előrébb tudtam lépni egyet, így negyedik helyen értem célba.”

    A záró, negyedik versenyen már nem alakultak ilyen jól a dolgok, előbb egy ütközésből eredő defekt, majd műszaki hiba hiúsította meg a szombathelyi versenyző pontszerző terveit. “A fordított rajtrácsos versenyen minden balszerencsésen jött ki. A rajtnál Sascha Lenz mögöttem jött, sokkal jobbat rajtolt, nekiment az autó bal hátuljának, a hátsó külsőm defektet is kapott. Onnantól kezdve elvesztettem a tapadást, nem tudtam tartani a tempót, folyamatosan kiment az autó hátulja. Az utolsó körökben a kormányművel is hiba volt. Sok pontot veszítettünk, még mindig elérhető távolságban látom az összetettbeli harmadik helyet” – értékelte az utolsó előtti fordulót Kiss Norbert.

    A kamion Európa-bajnokság 2018-as szezonjának záró fordulóját jövő hétvégén, október 6-7-én a spanyolországi Jaramában rendezik.

  • Véghajrában a kamion-Eb, Kiss Norbert megint dobogón

    Véghajrában a kamion-Eb, Kiss Norbert megint dobogón

    Utolsó előtti állomására, Le Mans-ba érkezett a kamion Európa-bajnokság mezőnye. A Tankpool24 csapat Mercedes kamionjával versenyző kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert az első versenynapon dobogóra állhatott a legendás helyszínen.

    A szokásos menetrend szerint warm up-pal kezdődött, időmérővel és két versennyel folytatódott a szombati program Franciaországban. A hétvége nem indult jól a magyar pilótának, egy kisebb technikai probléma – a kormányszervó pumpa meghibásodása – miatt ugyanis kénytelen volt kihagyni a melegítést. A német csapat gyorsan megjavította a versenykamiont, így az időmérőre már kigurulhatott a Mercedes.

    “Gyorsak voltunk, negyedik lettem az időmérőn, kettő és fél tizedre voltam a pole-tól. Le Mans mindig nagyon szoros, összerázódik a mezőny, nagy a verseny, ezt a minimális különbség is mutatja. Az első futamon a régi csapattársam rajtolt mellőlem, sikerült megelőzni, harmadik lettem, jókor jött most ez a dobogó, örülök neki. A fordított rajtrácsos versenyen már kevésbé jött ki jól a lépés, a hatodik helyről indulva a rajt utáni tülekedésben visszacsúsztam a hetedikre, ott is maradtam, a leintésig már nem sikerült támadni” – foglalta össze a szombati eseményeket Kiss Norbert.

    A szombathelyi versenyző célja az összetettbeli harmadik hely megszerzése, a bajnokságban most negyedik helyről várja a vasárnapi folytatást.

    A kamion-Eb vasárnapi programja Le Mans-ban:

    9.50 – második időmérő

    13.40 – harmadik futam

    16.55 – negyedik futam

  • Hahn akár bajnok lehet hétvégén Le Mansban!

    Hahn akár bajnok lehet hétvégén Le Mansban!

    A FIA ETRC 2018-as utolsó előtti versenyhétvégéje következik, Le Mansban, ahol Jochen Hahn akár már bajnok is lehet. Nyolc verseny van már csak hátra, ebből négy Franciaországban, majd jövő hét végén újabb négy verseny vár Jaramában a szezonzárón a kamion Európa-bajnokság pilótáira, így hamarosan minden eldőlhet.

    Az elmúlt fordulóban Zolderban Jochen 18 ponttal növelte az előnyét Adam Lackoval szemben, így szinte behozhatatlan, 66 pontos előnyre tett szert. 120 pont kiadó még, és Lacko célja az, hogy megvédje a 2017-ben nehezen megszerzett bajnoki címét, és mindenképp arra hajt, hogy a döntés az utolsó versenyhétvégére maradjon, Spanyolországban.

    Hahnak ugyanakkor remek emlékei vannak innen, hiszen 2016-ban itt nyerte meg a negyedik Európa-bajnoki címét, hiszen ez az egyik kedvenc pályája, ahol már rengeteg győzelmet aratott. Tavaly nem volt ilyen jó éve, akkor a legendás versenyhelyszínen Lacko nyert, Steffi Halm, Kiss Norbert és Gerd Körber társaságában a négy futam alatt. Ha a bajnoki cím esetleg el is dőlne most, a második helyért még további komoly harc várható.

    A cseh versenyzőnek elsősorban Antonio Albacetére kell figyelnie, akik egyre inkább magára talál. Kettejüket csak 35 pont választja el, és Zolderban a Truck Sport Lutz Bernau versenyzője már a szezonbéli harmadik győzelmét arathatta. Őt követi négy pont lemaradással Kiss Norbert, akinek hiába kiválóak a képességei, az eredményei mostanság csalódást keltőek. A magyar versenyzőnek csak egy győzelme volt idén eddig, és nagyon törekedne rá, hogy egy újabb győzelemmel visszaszerezze a harmadik helyét a bajnoki összetettben Albacetétől.

    Aki pedig feltűnés mentesen ötödik helyre hozta be az MAN-jét eddig a bajnokságban, az nem más, mint Sascha Lenz, akinek lőtávolságon belül van Kiss és Albacete is. Az SL Trucksport versenyzője nemcsak az első győzelmét szerezte meg idén Misanoban, hanem ő az egyetlen, aki az idei összes futamon eddig pontot tudott szerezni.

    Az üldözök közül aki még a dobogós helyekre és akár győzelemre hajthat, az nem más mint René Reinert és Steffi Halm. A korábbi csapattársak nyertek már Le Mansban, de Andrá Kursim is arra hajt, hogy végre nyerjen újonc csapatával, a Don’t Touch Racinggel.

    José Rodriguez is bizonyítaná azt, hogy nem páratlan a két héttel ezelőtti győzelme Zolderből, tud ő egy szezonban többet is nyerni…

  • Az idei szezon eddigi legrosszabb hétvégéjén van túl Kiss Norbert Zolderben

    Az idei szezon eddigi legrosszabb hétvégéjén van túl Kiss Norbert Zolderben

    Bár pontszerző helyekkel kezdte a kamion Európa-bajnokság belgiumi hétvégéjét Kiss Norbert, de a Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok versenyzője csalódottan kommentálta a szombati negyedik és nyolcadik helyét Zolderben.

    Hatodik állomásához érkezett a FIA ETRC mezőnye a 2018-as szezonban. A belgiumi Zolder egyáltalán nem ismeretlen a szombathelyi pilóta számára, ennek ellenére a Tankpool24 csapat Mercedes kamionjával versenyző Kiss Norbertnek nem jött ki a lépés a hétvége első napján.

    “Időmérőn a hatodik helyet tudtam megszerezni, ez mindenképp csalódás volt. Hiába próbáltam két gyors kört is futni, és hiába éreztem úgy, hogy kihoztam a maximumot, nem lett jobb az eredmény. Az első versenyen sikerült két helyet előrelépni, igaz, hogy nagy csatában, lökdösődésben, a sikánon is át kellett mennem egyszer. Utóbbi miatt felhívtak a versenyigazgatóságra, de sikerült elmagyarázni a bíráknak, hogy miért történtek úgy a dolgok, ahogy történtek. Figyelmeztetést kaptam csak, de a negyedik helyem megmaradt” – foglalta össze az első verseny eseményeit Kiss Norbert.

    “A fordított rajtrácsos futam nagyon rosszul jött ki: a rajt után kétszer is nekem jöttek, valahogy nem működött jól a kamion. Nem tudtam olyan tempót menni, amilyet szerettem volna. Folyamatosan csúsztam vissza, nyolcadik lettem. Egyáltalán nem vagyok elégedett, nem mennek úgy a dolgok, ahogy számítottunk rá” – kommentálta a második futamon történteket.

    Bár Norbi a vasárnapi időmérőn a Q1-ből a legjobb idővel jutott tovább a Superpole-ba, de ott sajnos csak az ötödik helyre tudta magát kvalifikálni. A versenyen ezt a pozíciót sikerült megőriznie a célig, de egy kisebb koccanás miatt 30 mp-es büntetést róttak ki rá, így végül nem szerzett pontot.

    A hétvége utolsó futamát a 12. helyről kezdhette meg, viszont ötödikként ért célba.
    Az idén ez volt az első olyan hétvége, ahol egyetlen egyszer sem állhatott fel a dobogóra a szombathelyi pilóta.

    „Nagyon igazságtalannak tartom a versenybírók ítéletét, illetve a kiszabott büntetéseket. Olyan dologért büntettek meg, amihez hasonló eseteket máskor, másoknak még csak nem is szoktak vizsgálni. Az F1-ben 5-10 másodperces büntetéseket szabnak ki olyankor, amikor bajnokesélyes versenyzők egymást lökik ki a rajtnál. Ezzel szemben én 30 másodpercet kaptam egy olyan koccanásért, ahol senki nem esett ki, sőt az ellenfelem tulajdonképpen előnyhöz jutott azáltal, hogy hátulról meglöktem. Nagyon csalódott vagyok. Ezzel teljesen tönkretették a teljes vasárnapomat. Bár a második versenyen sikerült feljönnöm az ötödik helyre, de igazából ez most egyáltalán nem vígasztal.”

    A bajnokság a franciaországi Le Mans-ban folytatódik szeptember 29-30-án.

  • Harc Belgiumban, Zolderba megy kamion a Európa-bajnokság

    Harc Belgiumban, Zolderba megy kamion a Európa-bajnokság

    Egyre kiélezettebb a csata a FIA ETRC kamion versenyzői között, akik a hétvégén Belgiumba, Zolderba látogatnak. Az elkövetkezendő egy hónapban három versenyhétvége is lesz, így most már a bajnoki címről akár a legapróbb hiba is dönthet. A 2018-as bajnoki cím várományosai leginkább Jochen Hahn és Adam Lacko, akik a jó sebességüket megbízhatósággal kombinálva szeretnének túl lenni Zolderen, ahol már mindketten tudtak nyerni az elmúlt két szezonban.

    Lacko ugyan élvezhette a hazai pálya előnyét, és látványos vasárnapi menetelésével két hete Autodrom Mostban is nyerni tudott, még úgy is, hogy a második versenyen az utolsó kanyarban előzött a cseh pilóta, de összesen csak kilenc pontot hozni azon a hétvégén a német riválisán. A cseh kamion megállíthatatlanul száguldott az esőben.

    Hahn mindeközben továbbra is legalább egy győzelmet szerez magabiztosan minden idei versenyhétvégén, Mostban a harmadik versenyt nyerte meg. Ez most azt is jelenti, hogy a Hahn Racing IVECO vezet a Buggyrás Lacko előtt 48 ponttal, miközben már csak 12 verseny van hátra, 180 megszerezhető ponttal.

    A Tankpool24 Racing Mercedes-Benz versenyzője, Kiss Norbert kétszer is a dobogón végzett a Cseh Köztársaságban, így ő lett a legjobb az üldözők közül Antonio Albacete és Sascha Lenz mellett. A spanyol megmutatta már a szezon folyamán, hogy képes akár nyerni is, Lenz egyelőre azt bizonyítja, hogy folyamatosan képes a pontszerzésre. A német az első győzelmét a szériában májusban szerezte meg még Misanoban, de ő az, aki az eddig rendezett 20 versenyen 2018-ban mindegyiken pontszerző volt.

    Steffi Halm is csak inkább szenved a fantasztikus hazai német győzelme óta még júliusról. A Team Schwabentruck versenyzője a hatodik helyig esett vissza az összetettben, és reméli, hogy visszanyeri a korábbi jó formáját a hátralévő versenyekre. Pedig a majdnem gyári IVECO kamion jó.

    Egy éve sikerült az áttörés Zolderben André Kursimnak, aki két emlékezetes győzelmet is szerzett, és most visszatér a sikereinek a színhelyére. A vadonatúj csapata, a Don’t Touch Racing továbbra is az újonc szezonjában a dobogó közelében ólálkodik, és rendszeres pontszerző. Eddigi legjobb eredménye idén Kursimnak egy harmadik hely a Slovakia Ringről, de a német belga földön megszerezné a csapat első győzelmét, Sven Walter csapatfőnök legnagyobb örömére.

    José Rodrigues is a legsikeresebb hétvégéjét teljesítette Mostban, és a 2017 májusi Red Bull Ringes dobogós helyezése óta először végzett újra a top háromban. A portugál is újra sikerre vinné a Reboconort csapatát.

    René Reinert a szezonbéli második győzelmét szerezte meg a cseheknél, és nem sokon múlt az, hogy ne duplázzon azon a hétvégén. Adam Lacko hihetetlen manővere azonban 0.2 másodpercnyivel végül maga mögé utasította a német törekvéseket. Reinert azonban továbbra is nagy kedvvel indul neki a kék MAN-jével a megmérettetéseknek, és nyerne.

    Norbi csapattársa Steffen Faas és Shane Bereton is először versenyeznek majd Zolderben, így az újoncok párharca is remeknek ígérkezik a szűk belga aszfaltcsíkon.