Kategória: ETRC

  • Majdnem füstbe ment a köztévé adása Kiss Norbert bemutatója miatt!

    Majdnem füstbe ment a köztévé adása Kiss Norbert bemutatója miatt!

    Néhány pillanat alatt köddé változtatta a Nagy Futamot Kiss Norbert. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző idén is megmutatta a közönségnek, mire képes a Mercedes kamionja. A bemutató olyan jól sikerült, hogy kis híján az élő tévéközvetítés is ráment.

    “A show része volt a fánkozás, azért megyünk ki minden év május elsején, hogy szórakoztassuk az embereket, meg persze kicsit magunkat is. Ritkán van rá lehetőség, hogy az ember a Bajcsy-Zsilinszky út közepén gumit égessen, úgyhogy, ha már ott voltam, rendesen megpörgettem a kamionomat, hadd tudják meg az emberek, hogy milyen a versenyzés illata” – mondta Kiss Norbert a bemutató után.

    A Tankpool24 csapat versenyzője azt is elárulta, volt idő, amikor még hitt benne, hogy az így elégetett abroncsok használhatók valamire.

    “Volt már ilyen, hogy a Hungaroringen, a futam végén ugyanezt csináltam a bukótérben. Maradt ugyan a gumin futófelület, nagy bátran azt mondtam akkor, jó lesz az még szabadedzésre, de egy kör után kiderült, hogy nincs igazam, teljesen használhatatlanok lettek. Játszós guminak még jók, amíg nem mennek szöveten” – árulta el a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző.

    A hétvége talán legemlékezetesebb megmozdulását az élő tévéközvetítés résztvevői is sokáig emlegetni fogják: Szujó Zoltán és Wéber Gábor éppen a ralikrossz-vb magyar résztvevőjével, Szabó Krisztiánnal próbált interjút készíteni, de a hatalmas füsttől néhány percre megborult a menetrend.

    Kiss Norbert versenykamionja hamarosan újra látható lesz élőben: június 22-23-án érkezik a Hungaroringre a kamion-Eb mezőnye. A bajnokság pedig május 25-26-án az olaszországi Misanóban rajtol.

    https://www.facebook.com/kissnorbidriver/videos/1190619907766609/

  • Itt vannak a kamion Európa-bajnokság egész éves nevezői 2019-re!

    Itt vannak a kamion Európa-bajnokság egész éves nevezői 2019-re!

    A mai napon mutatta be a kamion Európa-bajnokság szervezője azon előzetes nevezési listát, akik 2019-re teljes szezonos nevezést adtak le. Egy újabb izgalmas FIA ETRC szezon vár ránk, és számos versenyenkénti nevező is érkezik majd a 8 versenyhétvége 32 versenyére. Természetesen a lista élén a regnáló bajnok, Jochen Hahn áll, aki a kamionversenyzés történelmének a legsikeresebb versenyzője is egyben.

    Az ötszörös bajnok 2018-ban 12 győzelmet aratott a az IVECO-jával, és a terve megvédeni a bajnoki címét, sőt az eddig is szép mérlegén tovább javítana. Hahn legnagyobb riválisa az elmúlt években Adam Lacko volt, aki a 2017-ben nyerte el a bajnoki címet, az akkor ultragyors Buggyrával. Az idei szezonra egy új Freightlinert építettek, és a szezon előtti tesztek alapján úgy néz ki, hogy újra versenyre kelhetnek a csehek Hahnékkal.

    Akik csatlakozhatnak még a kergetőkhöz, az Antonio Albacete (Trucksport Lutz Bernau) és Kiss Norbert (Tankpool24 Racing), akik szintén több győzelmet szeretnének regisztrálni az eredménylistájukhoz. Albacete tavaly harmadik lett a bajnoki összetettben, a spanyol négy győzelmet szerzett összesen, ami a legjobb eredménye 2014 óta.

    Kiss 2018-as szezonja nehezebb volt, de a gyors magyar pilóta visszavágna a tavalyi ötödik helyezése után. Az előző évben csak egyetlen győzelmet tudott szerezni, a Slovakia Ringen.

    Sascha Lenz a megbízhatóság mintaképe volt tavaly, az MAN-jével az addigi legjobb szezonbéli eredményét tudta felmutatni. A német pilóta az összes futamon pontszerző volt, és így a negyedik lett az összetettben.

    Veszélyes lehet idén Steffi Halm is, aki a Reinert Racingtől igazolt át a Team Schwabentruckhoz, és két győzelmet is szerzett tavaly, immáron IVECO-val. Ő jelenleg a legsikeresebb olyan női versenyző, aki egy FIA bajnokságban harcol, és a nagy rajongótábora is azt várja, hogy előrébb végezzen, mint 2018-ban, amikoris hatidik lett az év végén.

    Halm korábbi csapatfőnöke és csapattársa René Reinert tavaly tért vissza a sorozatba, és győzni is tudott. Most újra indul, de már ő is egy olyan IVECO-val, amelyet a bajnokcsapat Team Hahn Racing épített, amitől ő is azt várja, hogy előrébb léphet.

    Az IVECO család további tagja André Kursim is. A fiatal pilóta évről-évre fejlődik, így feltehetően idén sem lesz ez másképp a Swen Walter által életre hívott Don’t Touch Racing csapat pilótájaként.

    A Rodrigues-klán is visszatér két Reboconort támogatott kamionnal is, tehát Portugália első ETRC győztese José Rodrigues és édesapja Eduardo is, aki tavaly nem volt része a mezőnynek. Egyes versenyhelyszíneken indul majd Eduardo unokája, José-Eduardo is.

    A raliból ismert Jamie Anderson is ígéretesen mutatkozott be újoncként tavaly a kamionozás világában, így idén meg is célozta a GRAMMER Truck Kupát, némi tapasztalattal a háta mögött.

    Anderson honfitársa, Oly Janes szintén ezt vette a fejébe, és a GRAMMER Kupa egyik várományosa lehet. Egy szezont már eltöltött a Buggyrában Lacko mellett, és most kamatoztatná ezen ismereteit.

    Hasonló cipőben jár Luis Recuendo is, aki tavaly sokat tanult a tapasztaltabb csapat- és honfitársa Albacete mellett, és az ő célja is a GRAMMER Kupában minél jobban szerepelni.

    Terry Gibbon is újra a rajtrácson lesz, egy motorikusan továbbfejlesztett versenykamionnal. Gibbon és a T-Sport Racing 2019-ben is tovább javulnának, és komolyan megszorongatnák a GRAMMER Kupára vágyókat.

    Franciaországot ezúttal Doniniue Orsini képviseli majd, a jól megszokott családi üzemeltetésű Mercedes-Benz kamionnal. A mezőny legújabb arca azonban Kiss Norbert csapattársa, Fabio Citignola lesz a Tankpool24 Racing Teamben, szintén egy Mercedesszel. A 20 éves német pilóta lesz idén a legfiatalabb induló, és eddig az Audi Sport R8 LMS Kupában, valamint a Renault Clio Kupában vitézkedett.

    A szezon első négy futama Misanoban lesz majd, május 25-26-án.

    Rolf Werner, az ETRA igazgatójaként és a széria promótereként elégedett:

    „2019-ben egy újabb remek szezont láthatunk a kamion Európa-bajnokságon, és örömmel mutatjuk be a teljes szezonos résztvevőket. A mezőnyhöz komoly hozzáadott érték lesz majd azon nevezők indulása is akik csak versenyenként csatlakoznak, így további felejthetetlen akciókat láthat a kilátogató közönség. Fontos év lesz az idei a FIA ETRC életében, hiszen többet akarunk nyújtani a rajongóknak és a szakmának is a pályán és azon kívül. Szériánkat sokszor egy nagy családhoz hasonlítják, és ezt akarjuk megjeleníteni 2019-ben a #onetruckfamily kampányunkkal, amely jelképezi a kamionozás hőseit a pályákon és a közúton is.”

    Christoph Gerlach, szintén az ETRA irányítójaként hozzátette:

    „Újra különösen versenyképes mezőny jön össze, így érezhető az izgalom a levegőben. Többszörös futamgyőztesek harcolnak majd a bajnoki címért. Köszönöm a csapatoknak és a versenyzőknek, hogy ekkora odaadással dolgoztak a téli hónapokban, és az elhivatottságuknak, és a profi hozzáállásuknak köszönhetően egy jó csomaggal kezdhetjük meg az új szezont. A versenynaptárunk stabil, a pályák kihívásokkal teliek, és remek helyszíneken vannak. Minden adott egy újabb remek FIA ETRC szezonhoz!”

    FIA ETRC 2019, teljes szezonos résztvevők:

    CSAPAT GYÁRTÓ VERSENYZŐ NEMZETISÉG
    1 Team Hahn Racing IVECO Jochen Hahn német
    7 Anderson Racing MAN Jamie Anderson brit
    11 Don’t Touch Racing IVECO André Kursim német
    14 Rebonconort Truck Racing Team MAN José Rodrigues portugál
    19 Team Orsini Racing MERCEDES-BENZ Dominique Orsini francia
    22 Buggyra International Racing System FREIGHTLINER Oliver Janes brit
    23 Truck Sport Lutz Bernau MAN Antonio Albacete spanyol
    30 SL Trucksport MAN Sasha Lenz német
    37 T-Sport Racing MAN Terry Gibbon brit
    38 Rebonconort Truck Racing Team MAN Eduardo Rodrigues portugál
    44 Team Schwabentruck IVECO Stephanie Halm német
    55 Buggyra International Racing System FREIGHTLINER Adam Lacko cseh
    64 Truck Sport Lutz Bernau MAN Luis Recuenco spanyol
    77 Reinert Racing IVECO René Reinert német
    TBA Team Tankpool24  Racing MERCEDES-BENZ Fabio Citignola német
    TBA Team Tankpool24  Racing MERCEDES-BENZ Kiss Norbert magyar

     

    2019-es csapatbajnokság résztvevői:

    CSAPAT GYÁRTMÁNY VERSENYZŐK
    1 / 44 DIE BULLEN VON IVECO MAGIRUS IVECO Jochen HAHN / Stephanie HALM
    22 / 55 BUGGYRA Racing 1969 FREIGHTLINER Adam LACKO / Oliver JANES
    23 / 30 LÖWEN POWER MAN Antonio ALBACETE / Sascha LENZ
    14 / 38 REBOCONORT RACING TEAM MAN José RODRIGUES / Eduardo RODRIGUES
    TBA TANKPOOL24  Racing MERCEDES-BENZ Fabio Citignola / Kiss Norbert

     

  • Úgy néz ki, hogy megvan Kiss Norbi idei csapattársa!

    Úgy néz ki, hogy megvan Kiss Norbi idei csapattársa!

    A Tankpool24 Racing Team eddig is német pilótát keresett rendre Kiss Norbi mellé. Idén sincs ez másképp, így André Kursim és Steffen Faas után a legújabb fiataljukat úgy hívják, hogy Fabio Citignola. A nem igazán németes hangzású nevű ifjú ismerős lehet a magyar rajongóknak is, hiszen indult azon Audi R8 LMS kupában is, amelyben Keszthelyi Vivien. Tavaly azonban javarészt Renault Clioval versenyzett, így a kamionversenyzés számára is teljesen új dolog lesz.

    Fabio feltehetően a #24-es rajtszámot kapja majd a csapattól, amely igazán közel áll hozzájuk, a fő támogatójuk okán.

    https://www.facebook.com/truckracesport/photos/a.2007991309518379/2253002218350619/?type=3&theater

  • Legyél te is Kiss Norbi, itt az ETRC szimulátora!

    Legyél te is Kiss Norbi, itt az ETRC szimulátora!

    A Bigben bejelentette, hogy elkészítette a kamion Európa-bajnokság, azaz a FIA ETRC, szimulátorát, amelyt a KT Engine alapoznak. Ez a motor már bizonyított a WRC, TT Isle of Man és V-Rally eseményeit feldolgozó kiadásaiban, és a kamionos 2019 júliusában jelenik meg majd, PS4-re, Xbox-ra, PC-re, és Nintendo Switchre.

    etrc, racingline.hu

    A kamionversenyzés csúcsát feldolgozó játék új kaland lesz a rajongóknak, és a kamionszimulátorozás szerelmeseinek is. Az öt tonnás szörnyeket teljesen másképp kell vezetni, mint egy versenyautót vagy egy motort. Ez pedig még tapasztalt szimulátorosoknak is okoz majd némi meglepetést.

    A játékban négy 45 kilométernyi versenyt kell majd teljesíteni, 12 versenykamionnal a pályán. Különleges módon kell majd előzni a tehetetlenségénél és a fizikájánál fogva, így teljesen más élményt nyújt majd, mint egy átlagos szimulátor. Különféle büntetések is nehezítik majd a dolgunkat, és figyelni kell arra, hogy a 200 liternyi vizet is okosan osszuk be majd a fékek hűtésére.

    Georg Fuchs, a széria promótereként elégedett:
    „Büszkék vagyunk rá, hogy egy minőségi és részletgazdag hivatalos szimulátort kap a FIA ETRC, amelyet az ismert Bigben cég készít. A benne felhasznált technikának köszönhetően ez egy tanulságos és szórakoztató játék lesz, ami jól visszaadja a kamionversenyző hősök világát. Azt is bemutatja majd, hogy mennyire mennyire elhivatottnak és képzettnek kell lenni ahhoz, hogy elsajátítsuk egy ilyen nagy jármű vezetését, mint egy versenykamion. Nagyon várjuk már, hogy bemutathassuk a kamion Európa-bajnokság játékát különféle verziókban júliusban, és biztosak vagyunk benne, hogy az ETRC elkötelezett rajongói örömmel fogadják majd, ami segíthet abban is, hogy új kamionos hősökre találjunk.”

    Pár éve már a bajnokság nézettsége szignifikánsan nő, és egyre nagyobb közönsége lesz évről-évre. A látványos versenyeket egyre nagyobb elhivatottsággal követik a rajongók, és a média is egyre szélesebb körben foglalkozik a bajnoksággal. A behemót monstrumok pedig Európa legjobb versenypályáin csatáznak, olyan helyszíneken mint Le Mans, Nürburgring, Misano vagy a Hungaroring.

  • Xénia lázban égnek a Reinert Racingnél!

    Xénia lázban égnek a Reinert Racingnél!

    Xénia lett a neve René Reinert teljesen új versenykamionjának, amelyben bizony már IVECO szív dobog az eddig jól megszokott MAN helyett! Az 1200 lóerő környékére saccolt erőforrással a versenykamion azonban nem sok kilométert tesz meg, amikor viszont igen, akkor csúcssebességgel támadja a rajt-cél egyeneseket. Április közepén aztán az olasz „hölgyet” a cseh Autodrom Most pályára küldték, hogy megkergessék egy kicsit. René Reinert az első körök után nyilatkozott, és elégedett:

    „Erős a cucc! Vonzza a tekinteteket, és van benne teljesítmény gazdagon. Az egész csomag tökéletes, és már vagyon várom a versenyhétvégét Misanoban. Itt aztán a szinyorína megmutathatja azt, hogy mennyire is heves!”

    Megérkezett tehát Xénia, és újra #77-es a Reinert Racing alapítójának a rajtszáma. Ehhez már mi sem tudunk többet hozzátenni, azon kívül, hogy nagy szeretettel küldjük a csapatnak, és elsősorban az ott dolgozó Kádár Iminek ezt az aránylag ismert Szulák Andrea számot:

  • #5-ös rajtszámmal indul idén Kiss Norbert a kamion Eb-n!

    #5-ös rajtszámmal indul idén Kiss Norbert a kamion Eb-n!

    Kiss Norbert háza tájáról is lassan szivárognak a hírek az idei évével kapcsolatban. Az már kiderült, hogy nincsenek ott a közös teszten Autodrom Mostban, de ez nem jelenti azt, hogy ne dolgoznának gőzerővel azon, hogy a május végén kezdődő szezont minél jobban kezdhesse meg a Tankpool24 legénysége. Most már az is hivatalossá vált, hogy idén az #5-ös rajtszámú fekete Mercedest kell keresni majd a versenykamionok között.

    Az autó kinézete még nem végleges, Bakó Csabiék még az utolsó pillanatig próbálnak fejleszteni majd a járművön. és még adós a csapat Norbi versenyzőtársának a megnevezésével is, akinek a kilétére hamarosan fény derül.

  • Megkezdődtek a teszek Autodrom Mostban

    Megkezdődtek a teszek Autodrom Mostban

    Tizenhárom versenykamion, amelyekből már öt IVECO (!), köröz Autodrom Mostban a húsvéti ünnepek hetében. Közülük a legszorgalmasabb Jochen Hahn. A felsorakozott mezőnyben ugyanakkor találhatunk még négy MAN-t, három Buggyrát és egy Renault kamiont is.

    Az európai kamionversenyzés krémje ahogy az elmúlt években is szezon előtt itt találkoznak először, Autodrom Most pedig amúgy is a versenynaptár része idén is, ezúttal az ötödik versenyhelyszíne lesz majd a FIA bajnokságnak. A tavalyi első nyolc helyezett közül csak Kiss Norbert hiányzik, de róluk lehetett tudni, hogy nem tartanak itt a többiekkel.

    A cseh versenyhelyszín azért lett ilyen népszerű a kamionversenyes berkekben, mert a legtöbb csapatnak csak egy napnyi autóútnyira van, ami viszont sokkal fontosabb, hogy megfelelő mennyiségű adatot tudnak szerezni, és a változó időjárás miatt akár a beállításokkal is lehet kísérletezgetni, még olyanokkal is, amelyre másutt nem lesz szükség.

    Ilyenkor azonban már nem csak azért vannak itt a csapatok, hogy a saját kamionjaikat finomhangolják, hanem megnézzék azt is, hogy a többiek mire jutottak a téli szünet alatt. Ilyenkor valójában az időeredmény nem is biztos, hogy a valós erősorrendet mutatja, hiszen sosem tudhatjuk azt, hogy ki az, akik valóban odalépett neki, és kik pókereznek inkább tovább. A pálya több szektorból áll, és egy versenyző simán elveheti kicsit az egyikben,. és úgy csinálhat, hogy a többiben pedig nyomja neki. A csapatok ettől függetlenül begyűjtik az adatokat, és ők tudják, hogy valójában mire lennének képesek egy körön, az igazi eredményre itt azonban még várni kell, egészen szeptemberig.

  • Halm a megbízhatóságra akar építeni 2019-ben

    Halm a megbízhatóságra akar építeni 2019-ben

    Steffi Halm elismerte, hogy változtatni fog a hozzáállásán, és inkább a megbízhatóság lesz a kulcs és fő fókusz nála a második évében a Team Swabentruck csapatnál. Az IVECO-t hajtó hölgy tavaly hatodik lett a kamion Európa-bajnokságon, miután év elején a Reinert Racing MAN-jéből átült a mostani járművébe. Voltak erős versenyei, és két győzelme is, de Halm önmaga elvárásaival szemben is alul teljesített, hiszen 2017-ben háromszor tudott nyerni, és az összetettben is az év végén negyedik lett.

    A téli szünet alatt Halm kereste mindennek a lelki okait, és erősebbé akar válni 2019-ben, mert tudja, hogy a csomagból többet is ki lehet még hozni:

    „Tavaly hatodikak lettünk. Ez volt a Team Schwabentruck legjobb eredménye, mióta elindultak a FIA ETRC-ben. A cég mégis az, hogy még keményebben nyomjuk, nagyobb megbízhatóság mellett, hogy többször láthassanak minket az élen. Tavaly sok balesetben volt részünk, általában az első futamokon, amiért aztán a második versenyt a végéről kellett megkezdenünk, így az aznapi munkánk el is úszott. Ki kell maradnunk a balhékból, mert akkor van esélyünk sokkal jobb helyen végezni a bajnokságban, mint a hatodik hely.”

    Az időmérő edzéshez való hozzáállásán is változtatnia kell, erről így nyilatkozott:

    „A legtöbbször az volt a gond, hogy egész egyszerűen nem voltunk kellően gyorsak az időmérő edzéseken. Megakadtam olyan dolgokkal, amiket nem teljesen értettem. Megpróbáltam ezeket megérteni, és azt hiszem túlzottan rágörcsöltem a hibákra, ahelyett, hogy vezettem volna. Ha mérleget kell vonnom a tavalyi szezonról, akkor jól kezdődött, de csak egyre rosszabb lett. Néha csak balszerencsénk volt, de mindenkit érhet pech. Nem csak arról szól a dolog, hogy ne legyenek baleseteid, és legyél folyamatosan gyors az időmérőn, és kerüld a hibákat. Néha nem tudtam összerakni egy jó kört, de ennek az oka csak az volt, hogy nem a megfelelő dologra koncentráltam. Idén a szezon előtt ezt mondom magamnak: Oké, elég jó vagyok, a kamion is elég jó, és harcoljunk meg azért, amire képesek vagyunk azzal, amink van. Sokkal egyenletesebben kell teljesítenem ebben az évben, de ha folyamatosan a top ötben leszek, akkor bármiért tudok majd harcolni, hiszen nagyjából ennyien vagyunk harcban a győzelemért, ehhez viszont következetesség kell.”

    Steffi naptárját megtöltötték rendesen promóciós eseményekkel, de Halmnak sikerült újra visszatalálnia a gyökereihez. Ez pedig nagyon is távol áll a versenypályáktól:
    „A kézilabdával komolyabban nagyjából tíz éve próbálkoztam meg. Abba is hagytam mindezt 10 éve, de jó volt, hogy újra azok a lányok vettek körül, akik régen is, a csapatból. Mókás volt, és ez az, amit csinálok, ha akad egy kis szabadidőm. Az autósport miatt hagytam abba a kézilabdát. Kezdetben profi szinten akartam űzni a kézilabdázást, de végül a motorsportok mellett döntöttem és arra koncentráltam. Öt évesen kezdtem egyébként a kézilabdázást, az autósportba kilenc vagy tíz évesen kóstoltam bele. Nehéz döntést kellett hoznom, mert nem akartam mindezt a szüleimre bízni. Ők válaszút elé állítottak, hogy kézilabda, vagy motorsport. Még speciális iskolába is jártam emiatt végül. Még mindig képes vagyok kézilabdázni, de amikor profi szinten űzöd, akkor az nem annyira mókás, mert nyerni akarsz és jobbá válni, és már 12 évesen keményen edzel. Ma már azt gondolom, hogy jól döntöttem, nagyon kényelmesen érzem magamat abban, amit csinálok. Mindkét sportot szeretem, de 34 éves vagyok, és örülök neki, hogy versenyezhetek. Úgy vélem, hogy a kamionversenyzés csak egyre jobb lesz, és a célom az, hogy Európa-bajnok legyek. Nem tudom megmondani azt, hogy ennek mikor lesz itt az ideje, de harcolni fogok érte!”

    Halm a 2019-es szezon előtti csapat szintű felkészülésükről ennyit mondott:

    „Gyakorlatilag már az utolsó verseny után elkezdtünk az idei szezonnal foglalkozni. A kamiont teljesen újjáépítették, mindent leellenőriztünk. Svájcban dolgoztak a motoron, és a jármű többé-kevésbé már összeállt. Április elején lesz egy bejáratás, hogy megnézzük, hogy minden működik-e. Elmegyünk Ulmba az IVECO tesztpályájára, így lesz alkalmunk tesztelni még a hivatalos szezon előtti teszt előtt is, ami majd Autodrom Mostban lesz. Ennyi elég is lesz remélem. Fontos mindent leellenőrizni, mielőtt egy rendes versenypályára megyünk. Bármi megtörténhet, a legapróbb hiba is Mostban már sok pályán töltött időtől foszthat meg minket, így ezen dolgozunk, mielőtt odamegyünk.”

  • Jamie Anderson idén teljes szezont fut a FIA ETRC-ben!

    Jamie Anderson idén teljes szezont fut a FIA ETRC-ben!

    2018-ban még csak újoncként vett részt a kamion Európa-bajnokság futamain Jamie Anderson, de most már készen áll arra, hogy teljes szezont fusson. Határozott céljai is vannak 2019-re:

    „A top 10-ben szeretnék végezni az ETRC-ben, és megnyerném a GRAMMER TRUCK kupát.”

    2018-ban volt az első éve kamionosként, mert előtte ralizott. Akkor még csak pár versenyen tudott részt venni, de amennyi időt csak lehetett, a pályán töltött az ETRC-ben. Erről Anderson így beszélt:

    „Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy elkezdtük. Összességében a 2018-as szezon nagyon jó és eredményes volt számunkra. A brit bajnokságban harmadikak voltunk, az nem rossz kezdőként. Voltak jó európai futamaink is, különösen Jarama sikerült jól, fejlődtünk.”

    Idén már némi tapasztalattal teljesen belevágna a kamion Európa-bajnokságba, és el akarja érni a megfogalmazott célokat. Ehhez még hozzájönne két brit versenyhétvége.

    „Donington nyáron lesz augusztusban és Brands Hatch novemberben, így ezekre el tudok menni.” – fejtette ki Anderson. Sőt, még bizonyos raliversenyekre is elmehet, ezt így látja:

    „A ralizás továbbra sem egy lezárt történet az életemben. 2019-ben feltehetően több versenyen is elindulok majd.”

    Alapvetően azonban már ismeretekkel felvértezve az Anderson Racing már az MAN fejlesztésével foglalkozott leginkább a téli szünet alatt. Ott lesznek a szezon előtti közös teszteken is majd Autodrom Mostban, erről ennyit árult el:

    „Dolgozunk azon, hogy fejlesszük a kamiont. Teljesen szétszereltük télen, kapott egy új kabint, ami már mindenképp jó. Remélhetőleg javulunk pár másodpercnyit, már nagyon várom azt, hogy a pályán is kipróbálhassam. Nem fogunk tesztelni Angliában, mert megyünk majd áprilisban a többi európai csapattal Mostba, ami azért is jó lesz nekünk, mert tovább ismerkedhetünk a pályával, és megtalálhatjuk a megfelelő beállításokat is. Már kielemeztük a vezetésemet is, keményen dolgozunk, de az az igazság, hogy mindent magunk csinálunk.”

    Tavaly Anderson hat versenyhétvégén volt ott a nyolcból a kamion Európa-bajnokságon, és negyedik lett a GRAMMER TRUCK kupában, az összesítettben pedig 16. lett. Négy kategóriagyőzelmet szerzett, és hét alkalommal verekedte be magát a 10 pontszerző közé.

  • Kiss és Bakó is tudja, hogy a Mercedes motoron kell javítani

    Kiss és Bakó is tudja, hogy a Mercedes motoron kell javítani

    Kiss Norbi már nagyon várja, hogy újra felvehesse a kesztyűt a többiek ellen a kamion Europa-bajnokságban, és a Tankpool24 csapata is számos ponton változtatott azért, hogy a kétszeres bajnokuk eredményesebb lehessen. Korábbi sikerkovácsai közül újra vele van már Bakó Csaba főmérnök, és Imi, a főszerelő. A 2014 és 2015-ben elért közös siker után újra együtt vannak a srácok, de már Mercedeseket kell összeraknia a magyar kolóniának. Kiss így nyilatkozott a visszatért kollégákról:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy újra Csabával dolgozhatok! Együtt történelmet írtunk, és rekordokat döntöttünk 2015-ben, de nem csak Csabi, hanem Imi is, aki a főszerelőm volt a bajnoki éveimben, és együtt dolgoztunk. Azt hiszem, hogy ők remekül kiegészítik majd a Tankpool24 állományát, és ha bárkik is képesek eredményekre, akkor ők azok. Innentől fogva már csak idő és pénz kérdése az egész.”

    Bakó Csaba adatmérnökként kezdett még 2009-ben, a kamionos szériában, majd már főmérnökként asszisztált Norbin kívül Ryan Smithnek, Ray Colemannek és legutóbb Sascha Lenznek. Most már ő irányítja a Tankpool24 szerelői csapatát, de továbbra is az adatelemzés is az asztala. Csaba ennyit mondott az új szerepéről:

    „Nagyon örülök, hogy újra együtt dolgozhatunk. Ez számomra is egy nagy kihívás, hiszen az első alkalom, hogy Mercedes versenykamionokkal dolgozhatok. Megpróbáljuk a lehető legjobban fejleszteni a kamionokat, de leginkább a motoron kellene javítani. Ettől függetlenül javítunk a többi részen, és próbálunk nagyobb teljesítményt kipréselni a csomagból, megbízható üzem mellett.”

    Kiss is egyetért, hogy a Tankpool24 Racing gyengéje jelenleg a motor:

    „Nehezebb a feladatunk, mint a többi csapatnak, mert nekünk magunknak kell a motorral is törődnünk. Ez sokkal komolyabb kihívásnak bizonyult mint azt gondoltuk, de dolgozunk rajta. 2018 nem volt a legjobb évünk. Nem indult rosszul, mert megbízhatóak voltunk, de nem tudtunk versenyeket nyerni, mint a korábbi szezonban. Kemény időszakot éltünk meg az év vége felé, amikor minden rosszra fordult. 2019-ben azonban emelni akarjuk a tétet. Vannak új ötleteink és terveink, és a célunk az, hogy visszakerüljünk a top háromba. Nem lesz egyszerű, és nyilvánvalóan több idő kell hozzá, mint azt terveztem, de magam részéről én bele fogom tenni a munkámat és az időmet.”