Kategória: ETRC

  • Csak 11 kamion indul a Super Racing Fesztiválon a Hungaroringen!

    Csak 11 kamion indul a Super Racing Fesztiválon a Hungaroringen!

    A Super Racing Fesztiválon a jelentősen megcsappant FIA kamion Európa-bajnoki mezőny mellett ezúttal a túraautó világkupa mezőnye is ott lesz a magyar versenyhétvégén. A két széria együttműködésére volt már példa, 2018-ban a Slovakia Ringen. Rolf Werner nyilatkozott az aktuális helyzetről, az ETRA részéről:

    „Nagyon várjuk ezt a közös hétvégét a WTCR-rel, ebben a nagyon körülményes versenyévben. Az utolsó közös versenyhétvégénk 2018-ban nagy siker volt, és minden résztvevő pozitívan értékelte azt.”

    Még ha a FIA ETRC szezon rövidebb is lesz, és csak három versenyhétvégét foglal majd magába, a szezonnyitón Autodrom Mostban még augusztusban már láthattunk izgalmakat, és ugyanilyen kerék-kerék elleni küzdelmekre lehet számítani Magyarországon, illetve majd Misanoban. A kamion Európa-bajnoki futamokat szigorúan az FIA S függelékében foglaltak rendezik meg, amely magába foglalja a COVID-mentes koncepciót, határozott higiéniai intézkedéseket betartását, valamint a megjelenő csapatok, személyzet és média egészségügyi állapotfelmérését és tesztelését.

    A helyi hős, Kiss Norbert lenyűgözően kezdte a 2020-as szezont, hiszen minden mért edzésen, és a két szuper pole esetében is ő volt az első. Emellett szerzett egy győzelmet, és egy dobogós helyezést is. Itthon a szombathelyi pilóta 2017-ben nyert utoljára, és arra készül, hogy ezen a hétvégén ezt megismételhesse:

    „A teljesítményünk Mostban igen-igen remek volt, jobb, mint amire számítottam! Az új Révész Truck Racing Team nagyszerű, igazán keményen dolgoztunk a kezdetektől fogva, hogy minden jól alakulhasson. Köszönettel tartozom nekik, és a csapat alapítójának, Révész Bálint úrnak, amiért útnak indította ezt az istállót.”

    A Buggyrás Adam Lacko is megszerezte az idei első győzelmét hazai környezetben, ahogy lett neki is pódiumos helyezése Mostban. A Hungaroringen újra csak top eredményekkel lenne elégedett.

    Jochen Hahn két dobogós hellyel kezdte a szezont a Cseh Köztársaságban, és ugyan elégedett volt az eredményével a hatszoros kamion Európa-bajnok, elismerte, hogy csapatának még dolga van azzal, hogy újra versenyképesek legyenek:

    „Az első verseny az a szezonban, amikor tudhatod, hogy pontosan hol is tartasz, és mennyire erősek vagy gyorsak a többiek. Tudjuk, hogy van még min dolgoznunk, fáradhatatlanul azon vagyunk, hogy visszatérjünk az élre.”

    A Team Schwabentrucknál Steffi Halm a cseheknél két ötödik és egy hatodik helyet szerzett, Anthony Janiec vegyes eredményekkel hagyhatta el Mostot, hiszen volt hogy kiesett, volt hogy 10. lett, de vasárnap már 5. helyen ért ott célba. A Lion Truck versenyzője is jobban akar majd teljesíteni Magyarországon.

    A spanyolok ETRC bajnoka, Antonio Albacete nem kezdte jól a szezont, küszködött egyelőre az új MAN kamionja beállításaival. A csapat azóta már több pályán eltöltött időt tudhat magukénak, mert indultak más versenysorozatokban. Így már optimistábbak a beállítások terén is. Kipróbálhattak bizonyos változtatásokat is a fékrendszerükön, mert azzal volt gondjuk Mostban. Egyértelmű, hogy az előttünk álló hétvégén Albacete újra harcolhat a dobogós helyezésekért.

    A króm kategóriás versenyzők között is szoros volt a meccs, a francia Téo Calvet pedig megszerezte ebben a kategóriában az első győzelmét, a vasárnapi nagy esőben Mostban. A Tankpool24 SCANIA-val Steffen Faas is remek formát mutatott, és a Goodyear kupában szerzett egy második és egy harmadik helyet.

    Az újonc 16 éves Aliyyah Koloc is egy pompás bemutatkozáson van túl, hiszen megszerezte az első pontjait, és 8. lett az első futamon. Dobogós helyezést is szerzett az osztályában. Nem lenne meglepő, ha a cseh pilótalány Magyarországon is sikeres lenne.

    A német Clemens Hecker is remek eredményekre vágyik újra. Dobogóra ért a gumigyártó külön bajnokságában, ahogy a spanyol Luis Recuenco is pontokat vár magától a Hungaroringen.

    Rajtszám
    #
    Csapat Márka Versenyző Nemzetiség
    1 JOCHEN HAHN IVECO JOCHEN HAHN DEU
    2 TEAM T SPORT BERNAU MAN ANTONIO ALBACETE ESP
    20 BUGGYRA ZERO MILEAGE RACING FREIGHTLINER TEO CALVET CZE
    24 TANKPOOL24 RACING SCANIA STEFFEN FAAS DEU
    25 HEINRICH CLEMENS HECKER MAN HEINRICH CLEMENS HECKER DEU
    29 BUGGYRA ZERO MILEAGE RACING FREIGHTLINER ALIYYAH KOLOC CZE
    40 RÉVÉSZ TRT MAN NORBERT KISS HUN
    44 STEPHANIE HALM IVECO STEPHANIE HALM DEU
    55 BUGGYRA ZERO MILEAGE RACING FREIGHTLINER ADAM LACKO CZE
    64 LUIS RECUENCO MAN LUIS RECUENCO ESP
    66 LION TRUCK RACING MAN ANTHONY JANIEC FRA
  • Nézők nélkül zajlik a Super Racing Fesztivál, de lesz tévés közvetítés!

    Nézők nélkül zajlik a Super Racing Fesztivál, de lesz tévés közvetítés!

    Információink szerint tegnap született meg a végső döntés arról, hogy nézők nélkül zajlik majd a magyar rajongók által nagyon várt Super Racing Fesztivál. Többszöri halasztás után októberi dátumot kapott a két közös FIA rendezvény hétvégéje, de a WTCR és ETCR rajongók ezúttal nem mehetnek be, bíztatni a magyarokat, így Kiss Norbit, Michelisz Norbit, Tassi Attilát, vagy a Zengős pilótákat.

    A Hungaroring ma véglegesen is kiadta ezt közleményben, de sajnos a jelenlegi koronavírus helyzet egyszerűen nem engedett meg mást. Az ország besorolása így is piros, így pl. a kamionversenyzők és a személyzetük visszatérve mondjuk Németországba kockáztatnak némi időt a karanténban, hacsak ez alól felmentést nem kaphatnak valahogy.

    A magyar versenyhétvége promótere így is az utolsó pillanatig számolt nézőkkel, és mindent megtett a FIA, Hungaroring, kormányzat, illetve az ETRA és az Eurosport Events kedvéért, hogy minden zökkenőmentesen és nézőkkel mehessen, de a COVID-19 keresztülhúzta az előzetes terveket. Elmaradnak így tehát a tervezett szabadtéri ipari, logisztikai bemutatók és találkozók is, bár legalább a Logisztikai Fórumot meg tudják tartani egy teljesen másik helyszínen Budapesten, eddig ez is a program része volt a Hungaroringen.

    Öröm az ürömben, hogy az utolsó pillanatban legalább sikerült tető alá hozni azt, hogy a Sport TV élőben adja majd a kamionversenyeket is, így aki a dolog ezen része miatt látogatott volna ki, nem kell most, hogy streamet keressen, vagy a live timing képernyőjét kelljen nézze. Október 17-én tehát a Sport2 13:15-től adja Kiss Norbiék első futamát, 16:30-tól pedig a fordított rajtrácsos második versenyt. Vasárnap is adják majd ugyanezen csatornán, a hétvége harmadik versenyét 13:15-kor, és a záró futamot 15:00-tól.

  • Hivatalos: Elmarad a kamionos forduló Le Mansban!

    Hivatalos: Elmarad a kamionos forduló Le Mansban!

    Elmarad a 2020-as FIA kamion Európa-bajnokság fordulója Le Mansban, adta hírül az ETRA, mint a bajnokság promótere, az FIA-val és a verseny helyi szervezőjével, az Automobile Club de l’Ouest-tel egyetértésben. Eredetileg szeptember 26-27-én lett volna a francia versenyhétvége, de azt a koronavírus helyzet miatt novemberre tolták már eddig is.

    Sajnos, a továbbra is tomboló COVID-19 járvány miatt kellett meghozni ezt a nehéz döntést. A legmagasabb prioritást most a legmagasabb szintű biztonsági és egészségügyi normák betartása adja, az események résztvevőinek. Akik vásároltak jegyeket a rendezvényre az ACO jegyirodáiban, automatikusan visszakapják azoknak az árát. Aki más módon vásárolt, pl. a Ticketmaster-en keresztül, azoknak őket kell megkeresniük.

    Nehéz helyzetbe került így a sorozat, ugyanis elértük a minimumot azon versenyek tekintetében, amelyek mellett még kiadható az Európa-bajnoki cím. Egy versenyhétvége ment eddig 2020-ban csak le, a Cseh Köztársaságban. Az ottani futamok közül is az utolsót törölni kellett, az időjárási körülmények miatt. Hátra van még tehát a Hungaroring október 17-18-án, illetve a szezonzáró Misanóban, november 14-15-én.

    A magyar Super Racing Fesztivállal kapcsolatban sok érintettet hivatalosan és kevésbé hivatalosan is megkérdezve arra jutottunk, hogy a jelenlegi helyzetet is figyelembe véve, megvannak azon garanciák a résztvevők felé, amelyek kellenek ahhoz, hogy legyen verseny. Erről személyesen az MNASZ elnöke, Oláh Gyárfás is posztolt már, tehát a dolog ezen részét vegyük hivatalosnak.

    https://www.instagram.com/p/CFcpqNXBjUq/

    A kamionversennyel „társbérletben” ezúttal a túraautó világkupa lesz. Ők elvoltak eddig is 2020-ban közönség nélkül, így ők feltehetően nem ragaszkodnak ehhez hazánkban sem. Az ETRA helyzete ugyanakkor más, hiszen az üzleti modellje a kamionversenyzésnek mindig is a helyi közönségen alapult, már a 80-as évek óta. Amennyiben ez nem vállalható a koronavírus helyzet miatt, akkor akár törlésre is kerülhet a verseny. Ez történt például Zolderben.

    Fentieket figyelembe véve továbbra is arra jutottunk, hogy a végső döntést arról, hogy akár csak limitáltan is, de ha látogatható lesz a rendezvény, akkor azt a Hungaroring mondja/mondhatja majd ki. Akik idén intézik egyébként ezen eseménynek a jegyértékesítését is.

     

  • Mi a helyzet a Super Racing Fesztivál rendezvénnyel a Hungaroringen?

    Mi a helyzet a Super Racing Fesztivál rendezvénnyel a Hungaroringen?

    A magyarországi koronavírus helyzet miatt a sokak által várt Super Racing Fesztivál eredetileg áprilisra volt tervezve. Némi vargabetűk után az új tervezett időpont októberre került. Sajnos, így szeptember közepe felé haladva is teljesen helyes a megfogalmazás mely szerint tervezett. Tapasztalható ugyanis némi káosz a két fő esemény, a túraautó világkupa és a kamion Európa-bajnokság háza táján. Összeszedtük, hogy pontosan mit tudunk erről jelenleg, majd jósolunk.

    Az a biztos, ami már megtörtént, kezdjük tehát az ETRC-s résszel. A Cseh Köztársaságban Autodrom Most pályáján elkezdődött Kiss Norbiék szezonja. Korlátozott számban, de lehettek nézők. Ez a széria részéről kiemelkedően fontos, hiszen üzletileg is évek óta jelentősen alapoznak a kilátogató rajongókra is. Belgium a COVID-19 miatt beszigorított annyira, hogy zárt kapus lesz az eredetileg nem így tervezett versenyhétvége. A kamion EB-nek ez így már nem felel meg, így a holland bajnokság kamionjai mellé megérkeztek gyorsan a WTCR és a TCR Europe autói, mert nekik így is jó.

    Jarama azért esett el, mert ott ugyan lehetnek nézők, de ha a szervezők és a német csapatok haza akarnak majd térni onnan, 2 hét karantén várna mindenkire. Ezzel borul a versenynaptár, és az otthoni civil tevékenységük is. A legfrissebb hír innen az, hogy a csapatok kaptak értesítést, mely szerint jöhetnek nyugodtan. A magyar fél mindent elintézett, csak legyen érvényes COVID-19 tesztjük a résztvevőknek.

    A WTCR-ben most hétvégén kezdődik az élet, de az Eurosport Events nevében Ribeiro gyakorlatilag kimondta, hogy ők nem támaszkodnak üzletileg annyira a nézőkre, így nekik megfelel akár az is, ha a teljes szezonjuk zárt kapuk előtt zajlik, a rajongókat igyekeznek kiemelkedő digitális tartalommal kárpótolni. Az, hogy összebútoroznak a Hungaroringen a kamionosokkal, mindkét fél esetében előnyös normál esetben, de most is, a költségek miatt. Ráadásul már nincs pl. olyan szponzor ütközés, mint pár éve a Slovakia Ringen, a Yokohama és a Goodyear között.

    A FIA annyiban segíti mindenki munkáját, hogy kiadta azon rendelkezéseit, amelyek leginkább a Forma-1-es tapasztalatokra alapozódtak, és ezt használják most a nemzetközi autóversenyek szervezői, amelyek alájuk tartoznak. Aki veszi a fáradságot és végigolvassa, láthatja, hogy egyáltalán nem tiltott a nézők korlátozott jelenléte, de nyilvánvalóan helyi rendelkezések ezt felülírhatják.

    A Hungaroringnél a Super Racing Fesztiválról jelenleg nincs információ, és a hivatalos jegyértékesítési oldalukon sincs semmi kapaszkodó. Ami viszont biztos, hogy zajlanak nézős események is, hiszen szeptember 19-én gyorsulási verseny lesz. Amit ők ennél a rendezvénynél kiemelnek, az ez:

    A rendezvényre maximum 5.000 néző mehet be. A Hungaroring területére történő belépés előtt kötelező hőmérsékletmérés lesz, és kérjük, vegyék tudomásul, hogy amennyiben bármely néző vagy résztvevő hőmérséklete meghaladja a 37 fokot, az illető nem léphet be a pálya területére.

    Az esemény magyar szervezőjének pedig más dolga nincs is, mint kb. mindenki – így a nézői – igényeknek is megfelelni, mert ők természetesen soha egy percig nem gondolták azt, hogy zárt kapus legyen az esemény. Így ők nagyon is várnák a jelenleg engedélyezett és limitált 5000 főt, amit tehettek, megtettek.

    Mi a konklúzió, és mi lesz szerintünk? A rajongók közötti szóbeszédnek senki ne higgyen, mely szerint elmarad, vagy zárt kapus lesz. A kulcs a Hungaroringnél van, így amire inkább érdemes készülni, ha megnyitják a jegyvásárlási lehetőséget, akkor a nézők között is olyan sprintfutam indulhat, mint volt Hollandiában Verstappen miatt, aztán a COVID-19 miatt sajnos abból sem lett 2020-ban semmi. Mi erre készülnénk. Kb. szeptember 20-án. 😉

  • Hivatalosan is elmarad két versenyhétvége: Zolder, és Jarama is!

    Hivatalosan is elmarad két versenyhétvége: Zolder, és Jarama is!

    Szeptember 12-13-án lett volna a kamion EB következő futama Zolderben, de a COVID-19 miatt az zárt kapus versenyhétvége lesz, így ez nem opció. Jarama ugyan a hónap végén engedélyezi, hogy 5000 néző a helyszínen tartózkodjon, a kilátogatók azonban mégis csak a spanyol bajnokság résztvevőivel találkozhatnak, esetleg egy-két egyébként normál esetben az ETRC-n indulóval, de külön Európa-bajnoki futamok ott sem lesznek.

    Ugyan a legismertebb kamionos sorozat sikerrel elindult a Cseh Köztársaságban a múlt hétvégén közönség előtt, most ezen két pálya kiesésével tovább szűkül az amúgy is már szűkített versenynaptárjuk. Zolderban egyébként a holland bajnokság kamionjai ott lesznek, és betársul hozzájuk a WTCR, valamint a TCR Europe mezőnye, miután nekik is hirtelen kellett váltaniuk, a Salzburgringgel való konfliktusuk miatt.

    Jaramában a gondot leginkább az okozza, hogy mivel másként ítélik meg az egyes tagállamok Európában a koronavírus járvány miatti intézkedéseket, sok országban egy spanyol látogatás után akár két hét karantén is várna a résztvevőkre. Az ide kilátogató közönségre is azonban csak bizonyos zónák és szektorok lesznek engedélyezve, és a spanyol promóter is azon dolgozik, hogy minél jobb show-t biztosítson a kilátogatóknak, még ha csökkentett üzemmódban is.

    A soron következő kamionverseny helyszín októberben már a Hungaroring lesz, de még nem ismert az, hogy közönség is látogathatja-e majd a közös ETRC és WTCR versenyhétvégét.
  • Fotók Kiss Norbi idei első versenyhétvégéjéről, nem is akárkitől!

    Fotók Kiss Norbi idei első versenyhétvégéjéről, nem is akárkitől!

    „Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő” – tartja a mondás. Nincs ez másként Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző esetében.

    Ritkán említik meg párját, Mártit, pedig neki is kijár az elismerés, hiszen a háttérben rengeteget serénykedik, ami szintén fontos hozzávalója Norbi eredményeinek.

    Márti azonban nem csupán „intéző”, lelkes fotós is, aki most képein keresztül enged egy ki betekintést a 2020-as ETRC szezon első versenyhétvégéjébe, mikor is Norbi szombaton és vasárnap is remekól szerepelt új csapatával!

    Fotók: Bóta Márti

    Márti Facebook oldalának megtekintéséhez klikkelj ide!

     

  • Zolder máris kiesett a kamion Európa-bajnokságból?

    Zolder máris kiesett a kamion Európa-bajnokságból?

    A kamion Európa-bajnokság következő versenyhelyszíne Zolder lenne, de a koronavírus járvány dinamikus változása miatt, jelenleg egyik futamot sem lehet kőbe vésni. A belga szervezők azonban lemondták ezt, ennek okaként azt nevezték meg, hogy a jelenlegi helyi szabályzás miatt nem tudják fogadni a kamionokat. Ez azért is kifejezetten furcsa, mert nem sokkal korábban jelentették be, hogy Salzburgringről pont erre a hétvégére pedig Zolderba megy inkább szezonnyitóra a FIA WTCR, amely még jobban is nemzetközi.

    További gondot okozhat a csapatoknak, az országonként eltérő aktuális szabályzás. Például a brit résztvevőknek és tisztviselőknek a cseh versenyhétvége után két hétig karanténba kell vonulniuk, amennyiben hazatérnek. A Forma-1-ben ilyen előírások nem okoznak problémát, de a kamionsport nagyobbik része továbbra is amatőrökből áll. Egyes versenyzők és csapattagok gyakorlatilag a hétvégéjüket és a szabadidejüket áldozzák erre, egy két hetes szünet megengedhetetlen lenne számukra.

    Mindenesetre a szezonnyitó nehéz körülményeit letudván vasárnap este érezhető volt, hogy a következő hetekben és hónapokban lesznek azért még versenyek.

    Információink szerint a versenyhétvégéről Jaramában illetve Magyarországon a héten dönthetnek.

  • Kiss Norbi: Ezúttal is Pole, és dobogó Csehországban!

    Kiss Norbi: Ezúttal is Pole, és dobogó Csehországban!

    Sajtóközlemény: A Révész TRT és Kiss Norbert szempontjából jól sikerült szombati nap után vasárnap újabb két futam következett a csehországi Mostban rendezett kamion EB versenyhétvégéjén. Norbi ezúttal sem bízta a véletlenre, és már a reggeli szabadedzésen jelezte, ezúttal sem lehet majd megállítani. A szerelők által tökéletesen beállított autóval 2:10:83-as időt ért el, és csak a második helyezett Lenz tudott egy másodpercen belül maradni a magyar pilótához képest. A kvalifikáció is jól sikerült, így Norbi az élről rajtolhatott a vasárnapi első futamon.

    Szakadó esőben vágtak neki a távnak a versenyzők, és Kiss Norbert remekül kapta el a rajtot, az élre állt. Sok volt a megcsúszás, nagyon nehéz volt pályán tartani az autókat, és egy alkalommal a magyar pilótának is korrigálnia kellett, amit Lenz kihasznált, és megelőzte. Két kanyarral később viszont Lenz csúszott meg, Norbi visszatámadott, és ismét a Révész TRT kamionja állt az élen, amikor piros zászlóval félbeszakították a versenyt, mivel a sok eső és vízátfolyás miatt balesetveszélyes volt a pálya. Hosszú várakozás után a megismételt rajt után Kiss Norbert vezetett, a nedves pályán folyamatosan növelte előnyét, és úgy tűnt, magabiztosan nyer, de egy műszaki hiba miatt két körrel a vége előtt Lenz és Lacko is elment Norbi mellett, aki így végül harmadik lett.

    „Az időmérő edzés remekül sikerült, de aztán eleredt az eső, és a pálya középső részén, ahol új aszfaltot kapott, nagyon megállt a víz, és ott mindenki esett-kelt.  Jogosan intették le a futamot, mert elég veszélyes volt ez a rész. Egy órával később újra indulhattunk, sikerült ismét vezetnem, de két körrel a vége előtt eltört a bal első féktárcsám, és csoda, hogy nem csúsztam ki. Végül sikerült behoznom az autót a harmadik helyen, ami nagyon jó eredmény, ennek örülök. Egy olyan pályán sikerült a hétvégén jól szerepelni, melyet mindenki ismer, sokan ide járnak tesztelni, ez jó előjel.  Köszönöm a csapatnak a munkát, büszke vagyok a csapatra – mondta Kiss Norbert a verseny után.”

  • Első rajthellyel és futamgyőzelemmel nyitott Kiss Norbert!

    Első rajthellyel és futamgyőzelemmel nyitott Kiss Norbert!

    Sajtóközlemény: A hétvégén elkezdődött a kamion EB a csehországi Mostban. Ezen a versenyen debütált a Révész TRT csapata, melynek pilótája Kiss Norbert. Nos a csapat és Norbi remekül kezdett, a szabadedzés során egy másodperccel volt gyorsabb a többieknél, és a jó tempó az időmérőre is megmaradt, így Norbi egy tizedes előnnyel megszerezte a Pole-t szombaton. Az első futamban aztán sikerült is megtartani az első helyet, a magyar versenyző remekül irányította Balut – ahogy a 40-es kamiont nevezték el – és az első helyen intette le a kockás zászló, azaz a Révész TRT rögtön győzelemmel mutatkozott be!

    A fordított rajrácsos második futamban is remekül küzdött Kiss Norbert a csehországi kamion EB-n. Végig nagy csatát vívott Adam Lacko-val és Sascha Lenz-cel. Volt hogy hárman szinte egymás mellett mentek a célegyenesben. Végül a cseh Lacko hazai pályán megőrizte első helyét, Kiss Norbert pedig harmadikként ért célba, de mivel a futam során egyszer a GPS hibájából átlépte a megengedett sebességet, 10 másodperces büntetést kapott, így a hatodik helyre csúszott vissza.

    Nagyon jól sikerült már a szabadedzés is, gyorsak voltunk, az időmérőt pedig sikerült megnyerni, így az első helyről indulhattam. Mivel a kvalifikáció során csak egy tizeddel voltam gyorsabb, így tartottam attól, hogy a verseny szoros lesz, de szerencsére nem így alakult. A jó rajt után az élre álltam, majd egy piros zászló után a megismételt rajtot követően is elsőként jöttem el, és a futamon még jobb volt a tempóm mint az időmérőn, így nagy különbséggel tudtam győzni. A második futamon a fordított rajtrács miatt a nyolcadik pozícióból felküzdöttem magam a harmadik helyre, és a győzelemért csatázhattam, de sajnos az egyik egyenesben egy műszaki hiba miatt egy pillanatra elveszítette a GPS jelet az a készülék, mely a sebességet méri, így átléptem a megengedett határt, amiért 10 másodperces büntetést kaptam, így bár harmadikként intettek le, a büntetés miatt a hatodik helyen végeztem. Nagyon köszönöm Révész Bálintnak és a csapatnak, hogy ebbe belevágtunk, és rögtön ilyen jó eredménnyel kezdhettük a szezont – mondta Kiss Norbert.

    Vasárnap újabb két futam következik Csehországban.

  • Már úton a Révész csapat, de Bakó Csabit kikérdeztük előtte!

    Már úton a Révész csapat, de Bakó Csabit kikérdeztük előtte!

    Pár hete még csak a bemutatója volt a Révész Truck Racing Teamnek a Hungaroringen, ma pedig már útnak is indultak Autodrom Most felé, a Cseh Köztársaságba. Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok új magyar csapata az első megmérettetése felé tart, de mi kikérdeztük a szombathelyi pilóta legrégibb hű „fegyverhordozóját”, Bakó Csaba versenymérnököt. Beszélt arról, hogy milyen kihívásokkal teli volt az eltelt időszak, és arról, hogy miképp hátráltatta őket a koronavírus járvány.

    Különösen izgalmas hétvége vár a szűk magyar legénységre, mert versenyzővel együtt csak 8 embert engedélyeznek kamiononként, így egyedül kell felvenni a harcot akár a 2-3 kamionnal rendelkező többi istálló ellen. Sok sikert kívánunk, ti meg addig is nézzétek meg a videónkat: