Kategória: ETRC

  • Hungaroringi, Kamion Eb-s, képgaléria, egy igazi bennfentestől

    Hungaroringi, Kamion Eb-s, képgaléria, egy igazi bennfentestől

    Kiss Norbi szinte szárnyalt a Kamion Eb elmúlt versenyhétvégéjén, a Hungaroringen, pedig a versenyhétvége kezdetén még elég lemondóan nyilatkozott. Végül azonban egy második helyet és három győzelmet szerzett hazai pályán.

    A hétvége izgalmait Norbi kedvese, Márti örökítette meg:

     

  • Számított a hazai pálya: Kiss Norbert tarolt, Michelisz előzgetett a Hungaroringen

    Számított a hazai pálya: Kiss Norbert tarolt, Michelisz előzgetett a Hungaroringen

    Sajtóközlemény: A magyar motorsport idei legfontosabb versenyhétvégéjét rendezték meg a Hungaroringen, hiszen a kamion-Eb-n Kiss Norbert esélyesként állt rajthoz, a túraautó-világkupa mezőnyében pedig a címvédő Michelisz Norberttel együtt négy honfitársunk mérette meg magát. Az idei évtől mindkét sorozat gumiszállítója a Goodyear.

    A koronavírus-járvány miatt nézők nélkül rendezték meg a Hungaroringen az idei kamion-Európa-bajnokság (ETRC) második, illetve a túraautó-világkupa (WTCR) negyedik versenyhétvégéjét, de a magyar versenyzők számára így is érvényesült a hazai pálya előnye.

    A víkend sztárja Kiss Norbert a Goodyear márkanagykövete volt, aki megmutatta, miért nyerte meg korábban kétszer is a kamion-Eb-t: a hétvége négy futamán három győzelmet zsebelt be, egyen pedig a 2. helyen futott be. A Révész Truck Race Team MAN versenykamionját vezető pilóta ezzel átvette a vezetést az összetett pontversenyben is, és jó esélye van rá, hogy novemberben, Misanóban újabb Európa-bajnoki címet szerezzen.

    A kamion-Eb gumiszállítója már jó ideje a Goodyear, a márka azonban idén a WTCR mezőnyét is ellátja gumiabroncsokkal. Ebben a sorozatban született meg tavaly Michelisz Norbert bajnoki címével a magyar autósport történetének egyik legnagyobb eredménye. Az idén már négyen képviselik a szériában a magyar színeket: a Hondánál Tassi Attila versenyez, a Zengő Motorsport színeiben pedig Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor vezet egy-egy CUPRA Leónt.

    Michelisz csapata, a Hyundai számára rosszul indult az év, és a nehézségek a hungaroringi időmérőn is folytatódtak, a magyar versenyző az i30 hibája miatt csak a 16. rajthelyet tudta megszerezni a futamokra. A versenyeken azonban oroszlánként harcolt: az elsőn a top tízbe verekedte magát, mielőtt az autó problémái miatt kiállt, a másodikon a 6. helyre jött fel, a harmadikon pedig a 10. helyre, azaz összesen több mint tucatnyi bátor előzést mutatott be. A hétvége legjobb magyarja azonban Tassi Attila lett, aki egy-egy ötödik, hatodik és nyolcadik helyet szerzett a Honda Civic-kel.

  • Super Racing Festival – Az MNASZ elnöke szerint Magyarország ismét bizonyított

    Super Racing Festival – Az MNASZ elnöke szerint Magyarország ismét bizonyított

    MTI) – Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint az elmúlt hétvégén rendezett Super Racing Festival lebonyolításával a magyar sportszakma és a Hungaroring stábja ismét bebizonyította, hogy nehéz körülmények között is lehet rá számítani.

    A sportvezető azt mondta az MTI-nek, bár mindenkit negatívan érintett, hogy a koronavírus-járvány miatt nem lehetett nézők előtt megrendezni a túraaautó-világkupa (WTCR) és a gyorsasági kamion Európa-bajnokság magyarországi fordulóját, az esemény így is sikeresnek tekinthető.

    „Az MNASZ sportbírói és sportszakmai stábja, valamint a Hungaroring munkatársai is jelesre vizsgáztak ezen a rendezvényen, ezt a nemzetközi szövetség, a FIA megfigyelőinek visszajelzései is megerősítették” – nyilatkozta Oláh Gyárfás. Kiemelte: a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert és a Révész Truck Racing Team három futamgyőzelmének köszönhetően a pályán is születtek magyar sikerek.

    „Természetesen mindannyiunk számára sokkal nagyobb élmény lett volna, ha Norbi a helyszínen lévő hazai szurkolókkal együtt is meg tudja ünnepelni ezeket a győzelmeket, de sajnos ebben megakadályozták a Hungaroringet a járvánnyal összefüggésben lévő előírások és ajánlások” – mondta az MNASZ elnöke, aki a WTCR-ben szereplő magyar csapatot, a Zengő Motorsportot is kiemelte.

    „Úgy gondolom, hogy Zengő Zoltán ismét megtalált egy magyar tehetséget, ráadásul kiváló versenyautót raktak össze erre a szezonra, ezekből az alapokból tovább lehet építkezni” – utalt Oláh Gyárfás Boldizs Bencére, aki pályafutása negyedik WTCR-hétvégéjén vett részt Mogyoródon, és a második futamot a pole pozícióból kezdhette meg, hetedik helyezésével pedig pályafutása eddigi legjobb túraautó-világkupás eredményét érte el.

    A Hungaroringen négy futamból háromszor győztes Kiss Norbert „szürreálisnak” nevezte a körülményeket, és azt mondta, remek sikereket értek el a mogyoródi pályán, mellyel az összetett pontversenyben átvette a vezetést, az üres lelátók látványa azonban az eredményhirdetéskor megdöbbentette.

    „Normál esetben, amikor felmegyek a dobogóra, akkor egy tömeget szoktam magam előtt látni, most egészen furcsa volt, hogy a csapatom tagjain kívül senki nem volt ott” – mondta a 35 éves versenyző, és hozzátette, a koronavírus-járvány egészen új körülményeket teremtett a sportágban.

    A kamion Eb a tervek szerint november közepén zárul Spanyolországban, míg a WTCR módosított versenynaptárából két forduló van hátra. A következőt két hét múlva rendezik, szintén Spanyolországban.

  • Kiss Norbert győzött a kamionosok utolsó futamán is a Hungaroringen

    Kiss Norbert győzött a kamionosok utolsó futamán is a Hungaroringen

    Kiss Norbert, a Révész Truck Racing Team kétszeres Európa-bajnok versenyzője győzött a gyorsasági kamion Eb magyarországi állomásának negyedik futamán vasárnap, a Hungaroringen zárt kapuk mögött zajló Super Racing Festivalon.

    A 35 éves szombathelyi pilóta a nyolcadik pozícióból startolva, nagyszerű előzésekkel verekedte át magát az előtte haladókon, és megérdemelten nyerte meg a versenyt.
    Kissnek a fordított rajtrács szabálya miatt kellett ezen a viadalon a nyolcadik pozícióból startolnia, mivel az előző, harmadik futamon győztesként intették le. A szombathelyi versenyző a rajt után nem bízott semmit a véletlenre, ellentmondást nem tűrően verekedte át magát az előtte haladókon, a második kör közepére már második volt, és üldözőbe vette a vezető francia Anthony Janiecet. Kiss másfél kör alatt közel két másodpercet hozott riválisán, akit aztán az ötödik kör elején az első kanyar féktávján könnyedén megelőzött.
    A kétszeres Eb-győztes hétvégi harmadik diadalát innentől már senki nem tudta megakadályozni, mögötte az Eb-címvédő német Jochen Hahn lett a második, míg Janiec a harmadik.
    Kiss így a hétvégi négy futamból hármat megnyert, az első, szombat kora délután rendezett viadalon pedig második lett, ezzel átvette a vezetést az összetett pontversenyben.
    A kamion Eb idei szezonja a tervek szerint az olaszországi Misanóban zárul november 14-15-én.

    Végeredmény, 4 futam (11 kör, a dobogósok):
    ——————————————-
    1. KISS NORBERT (MAN) 25:39.116 perc
    2. Jochen Hahn (német, Iveco) 11.547 másodperc hátrány
    3. Anthony Janiec (francia, MAN) 19.323 mp h.

  • Kiss Norbert nyerte a kamionosok harmadik futamát a Hungaroringen

    Kiss Norbert nyerte a kamionosok harmadik futamát a Hungaroringen

    Kiss Norbert, a Révész Truck Racing Team kétszeres Európa-bajnok versenyzője nyerte a gyorsasági kamion Eb magyarországi állomásának harmadik futamát vasárnap, a Hungaroringen zárt kapuk mögött zajló Super Racing Festivalon.

    A 35 éves szombathelyi pilóta a pole pozícióból rajtolva aratott magabiztos győzelmet a mogyoródi pályán.

    Kiss mögött a cseh Adam Lacko ért célba másodikként, az Európa-bajnoki címvédő német Jochen Hahn pedig harmadikként.

    A rajtot Kiss és Lacko is remekül kapta el, utóbbi talán egy hajszállal gyorsabban reagált a zöld jelzésre, ám a magyar versenyző rögtön az első kanyar féktávján határozottan a belső íven tartotta az MAN-t, ezzel megőrizte az első helyet.

    A folytatásban Kiss nagy tempót diktált, körönként több mint egy másodperccel volt gyorsabb üldözőinél, így végül senkitől sem zavartatva diadalmaskodott. Mögötte Lacko és Hahn egészen a hajráig vívott egymással, de aztán a német versenyző két körrel a leintés előtt úgy döntött, nem próbálkozik tovább az előzéssel.

    A kamion Eb magyarországi fordulója a 15.05 órakor startoló negyedik versennyel zárul.

    Végeredmény, 3. futam (11 kör, a dobogósok):
    ——————————————-
    1. KISS NORBERT (MAN) 25:28.497 perc
    2. Adam Lacko (cseh, Freightliner) 13.035 másodperc hátrány
    3. Jochen Hahn (német, Iveco) 15.146 mp h.

  • Kiss Norbert nyerte a kamionosok második futamát a Hungaroringen

    Kiss Norbert nyerte a kamionosok második futamát a Hungaroringen

    Kiss Norbert, a Révész Truck Racing Team kétszeres Európa-bajnok versenyzője nyerte a gyorsasági kamion Eb magyarországi állomásának második futamát a Hungaroringen zárt kapuk mögött zajló Super Racing Festival szombati napján.

    A 35 éves szombathelyi pilóta a hetedik helyről rajtolva diadalmaskodott a kétszer is félbeszakított és újraindított viadalon.

    A kora délutáni első futamon második helyezett Kiss mögött most a cseh Adam Lacko ért célba másodikként, míg a francia Teo Calvet harmadikként.

    Kiss az első futamon elért második helyezése miatt – a fordított rajtrács szabályának megfelelően – ezen a viadalon a hetedik kockából startolhatott. A mezőny a felvezető kör végén visszaállt a rajtrácsra, mert a francia Anthony Janiec versenykamionja megállt a pályán, a műszaki mentés idejére pedig piros zászlóval félbeszakították a futamot.

    Második próbálkozásra már elindulhatott a 11 körös viadal, de a kora délutáni versenyhez hasonlóan ezúttal is végig sárga zászlós figyelmeztetés volt érvényben a pályán a nedves aszfalt és az esős körülmények miatt.

    Előzni így az első körben senki nem tudott, a következő körben viszont már elengedték a mezőnyt, Kiss Norbert pedig azonnal több pozíciót is javított, a harmadik kört már negyedik helyezettként kezdte meg. A szombathelyi pilóta egészen kiváló előzésekkel utasította maga mögé a riválisokat, és az ötödik kör elején átvette a vezetést, a viadalt azonban piros zászlóval félbeszakították, mert a túraautó-világkupa időmérő edzésének az eredeti időtervhez igazodva el kellett kezdődnie.

    A furcsa kényszerszünet után az utolsó teljesített körben látott sorrendnek megfelelően állhattak fel a kamionok a rajtrácsra, így Kiss – aki a félbeszakításkor már jelentős előnnyel állt az élen – a második kockából volt kénytelen folytatni a futamot. A hétkörösre kiírt verseny első körét ismét egész pályás sárga zászlós figyelmeztetés kíséretében tette meg a mezőny, amely így a második körtől kezdhetett el újra versenyezni.

    Kiss azonnal megtámadta az előtte haladó Stephanie Halmot, akit az első kanyarban meg is előzött. A magyar versenyző ezután magabiztosan építette az előnyét az élen, az üldözők pedig egymással küzdöttek, így nem jelentettek veszélyt Kiss sikerére.

    A kamion Eb magyarországi állomása vasárnap egy újabb időmérő edzéssel, valamint további két futammal folytatódik.

    Végeredmény, 2. futam (7 kör alapján, a dobogósok):
    ————————————————–
    1. KISS NORBERT (MAN) 18:27.410 perc
    2. Adam Lacko (cseh, Freightliner) 14.873 másodperc hátrány
    3. Teo Calvet (francia, Freightliner) 19.764 mp h.

  • Kiss Norbert második a kamionosok első versenyén a Hungaroringen

    Kiss Norbert második a kamionosok első versenyén a Hungaroringen

    A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert óriási csatában a második helyen zárta a gyorsasági kamion Eb magyarországi állomásának első futamát, a Hungaroringen zárt kapuk mögött zajló Super Racing Festival szombati napján.

    A versenyt a cseh Adam Lacko (Freightliner) nyerte, harmadikként a címvédő német Jochen Hahn (MAN) zárt.

    Kiss a délelőtt rendezett időmérő edzésen ötödik lett, hátránya két másodperc volt a pole pozíciót megszerző Lackóval szemben.

    A 11 versenykamionból álló mezőnynek nem volt könnyű dolga, hűvös, ködös, esős időben kellett teljesítenie a kvalifikációt, majd a kora délutáni első futamot is.

    A start előtt a túraautó-világkupában címvédő Michelisz Norbert is kisétált a rajtrácsra, ahol egyrészt közelről szemügyre vette a kamionokat, másrészt pedig a Révész Truck Racing Team 40-es rajtszámú MAN-jében ülő Kiss Norbertet is igyekezett bíztatni.

    A 11 körös viadal rajtjánál elmaradtak az izgalmak, az időjárási körülmények miatt ugyanis az egész pályán sárga zászlós figyelmeztetés volt érvényben, így senki nem előzhetett. A mezőnyt a második kör elején engedte el a versenybíróság, Lacko az élen meglépett, Kiss pedig igyekezett tapadni az előtte negyedikként haladó Antonio Albacetére.

    Lacko az élen magabiztosan száguldott, a második Anthony Janiec viszont látványosan lassabb volt, mint a mögötte érkező trió, és egyértelműen feltartotta Jochen Hahnt, valamint Albacetét és Kisst. A hajrához közeledve Janiec elnyúlt egy picit az üldözőitől, közben Kiss egyre közelebb férkőzött Albacetéhez, akit a kilencedik kör elején, az első kanyarban egy remek manőverrel meg is előzött. Egy körrel később szinte ugyanezt az előzést mutatta be a magyar versenyző a célegyenes végén Hahnnal szemben, így feljött harmadiknak. Kiss szemmel láthatóan gyorsabb volt Janiecnél is, akit az utolsó körben utolért, megtámadni viszont már nem tudta.

    A versenybíróság ugyanakkor a három pályaelhagyás miatt 30 másodperces időbüntetéssel sújtotta a francia pilótát, így Kiss második lett, Hahn pedig harmadikként végzett.

    „Reménykedtem, hogy nem kell esőben mennünk, mert ilyen időjárásban Lacko jóval gyorsabb, mint bárki a mezőnyben” – mondta a futam után az MTI-nek Kiss. Hozzátette, a verseny első felében nem akart felesleges kockázatot vállalni, ezért hagyta az előzéseket az utolsó körökre.

    „Örülök a második helynek, ez egy jó eredmény a körülmények ismeretében. A végén még meg akartam támadni Janiecet is, de szóltak rádión, hogy büntetése van, ezért nem erőltettem.”

    A kamion Eb mezőnyének hétvégi második futamát 14.50-től rendezik, Kiss azon a versenyen a hetedik helyről startolhat majd.

  • Super Racing Festival – Michelisznek és Kiss Norbertnek is hiányoznak a szurkolók

    Super Racing Festival – Michelisznek és Kiss Norbertnek is hiányoznak a szurkolók

    (MTI) – A túraautó-világkupában (WTCR) címvédő Michelisz Norbertnek, és a gyorsasági kamion Európa-bajnokságon szereplő Kiss Norbertnek is hiányoznak a magyar szurkolók a pénteken (ma) kezdődő Super Racing Festival elnevezésű autósport-rendezvényről, amelyet a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött rendeznek a Hungaroringen.

    Az esemény pénteki online sajtótájékoztatóján Michelisz Norbert úgy fogalmazott, nem tudja, nehezebb vagy könnyebb, de biztosan más lesz számára nézők nélkül versenyezni. Hozzátette, menet közben látni szokta, de nem hallja a tömeget, nagy különbséget akkor érez, amikor nem ül az autóban.

    „Olyankor jó értelemben nagyobb a feszültség és a nyomás, ez mindig segít a maximumon pörögni. Most nagyon furcsa a teljes üresség” – nyilatkozta a Hyundai Motorsport pilótája.
    A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert úgy fogalmazott, nagyon különleges érzés számára hazai pályán szerepelni, nézők nélkül valóban más lesz a hangulat, ezért nagyon sajnálja, hogy így alakult. Elárulta, még a családjuk sem lehet jelen a mogyoródi pályán.

    Az eseményre eredetileg áprilisban került volna sor, a világjárvány miatt azonban elhalasztották, és sokáig kétséges volt az is, hogy egyáltalán megrendezhető lesz-e idén.
    Michelisz közölte, nagy érvágás volt, hogy a Nürburgringen bojkott miatt nem indultak, mert száraz és esős időben is versenyezhettek, ezáltal jelentős tapasztalatokkal gazdagodtak volna. A Hyundai Motorsport mindkét csapatával, így a címvédő Micheliszt foglalkoztató BRC Racinggel is visszalépett a nürburgringi versenyhétvégétől. Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport vezetője indokként elmondta, érzésük szerint a vállalatukat és a csapataikat sem kezelik egyenlően a többiekkel, és nem szívesen látják őket a mezőnyben. A döntés előzménye, hogy Adamo már az első, Zolderben rendezett forduló után kritizálta a motorvezérlő-egységre (ECU) vonatkozó, idén bevezetett szabályozást, valamint aggályokat fogalmazott meg a teljesítménykiegyenlítő (BOP) rendszer alkalmazásáról.

    „Szépen lassan haladunk, nem teszteltünk sokat a szezon előtt, jelenleg a megismerési folyamat kellős közepén vagyunk. Látok rá esélyt, hogy szombaton esni fog az eső, ami kiszámíthatatlanná teszi az erőviszonyokat, a mi esetünkben pláne” – magyarázta Michelisz.

    Hangsúlyozta, örül neki, hogy tempóban ott voltak a mezőny elején Szlovákiában, de sok ponttól estek el szerencsétlen szituációk miatt.

    „Egy jó mogyoródi hétvégével minden elképzelhető, most már különös jelentősége van annak, hogy az ember ne hibázzon. Az erőviszonyok hétvégéről hétvégére változni fognak, és immár kulcskérdés, hogy mindig ott legyünk első tízben az időmérőn” – vélekedett.
    A WTCR idei szezonja szeptember közepén rajtolhatott el a belgiumi Zolderben, és azóta további két fordulót rendeztek meg, szeptember végén a Nürburgringen, az elmúlt hétvégén pedig a magyar-szlovák határhoz közeli Slovakiaringen. Michelisz dobogóra még nem tudott állni. A túraautósoknál még két versenyhétvége lesz a magyarországi eseményt követően, Spanyolországban és Olaszországban.

    Kiss Norbert reményét fejezte ki, hogy nagy előnyt jelent majd számára a hazai, jól ismert környezet, hiszen sokat tesztelhettek a Hungaroringen, ahol bíztató köridőket ért el, vagyis a hazai pályája előnye nem csak a régi tapasztalatokon alapul.

    „Nem ijedünk meg az esőtől, de kiszámíthatatlanná teszi a versenyt, könnyebben történnek meg váratlan események” – mondta a Révész Truck Racing Team pilótája.

    Hozzáfűzte, nagyon jók a tapasztalataik az új versenyautóval, és ha nem történik valami váratlan, mindenképpen a győzelemért fognak harcolni, vagyis ismét ott lesznek a mezőny elején. Jelezte, az összetettben éllovas német Sascha Lenz ezúttal nem indul.

    A kamion Európa-bajnokság mostani szezonja szintén csúszott a koronavírus-járvány miatt, sőt az előzetesen tervezett viadalok közül azóta már kettőt törölni kellett. Az idény augusztus végén Csehországban kezdődött, Kiss a háromból egy futamot megnyert, valamint egy harmadik és egy hatodik helyet szerzett. Ezzel az összetettben a második helyen áll. A versenysorozatban nagy jelentősége van a Hungaroringen sorra kerülő fordulónak, ezután ugyanis már csak az olaszországi Misanóban áll rajthoz a mezőny november közepén.

    Kiss Norbert elárulta, lehetséges, hogy nem hirdetnek hivatalos végeredményt az idény végén.

    A túraautó-világkupa mezőnyében a címvédő Michelisz mellett rajthoz áll Tassi Attila, Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor is.

    A mogyoródi hétvége pénteken (ma) kezdődik a kamionosok szabadedzéseivel, majd szombaton 10.30-tól időmérő edzést, 12.45-től és 14.50-től pedig két futamot rendeznek nekik. Vasárnap 10 órától újfent időmérő, 13.05-től és 15.05-től pedig két verseny következik. A túraautósok számára szombaton 15.30-kor indul az időmérő, a versenyeket pedig vasárnap rendezik, 9.15-től, 12.15-től, valamint 16.15-től.

  • Hazai pályán Kiss Norbi!

    Hazai pályán Kiss Norbi!

    Hazai környezetben versenyezhet a hétvégén a nyíregyházi Révész TRT csapat és a pilótája, Kiss Norbert. A Hungaroringen rendezik a kamion EB sorozat következő futamait, együtt a túraautó világkupával.

    Különleges motorsport ünnepre készül a Hungaroring: a magyar szurkolók ugyanazon a hétvégén szoríthatnak a túraautó-világkupa bajnokának, Michelisz Norbertnek és a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbertnek. Október 17-18-án a mogyoródi versenypályán egyszerre rendezik meg a WTCR és ETRC-futamot! Ez lesz az első alkalom, hogy a két magyar sztárversenyző hazai pályán, ugyanazon a hétvégén száguld. Sajnos a járványhelyzet miatt nem lehetnek nézők a Hungaroringen. A nyíregyházi Révész TRT csapat pilótája, Kiss Norbert remekül kezdte az EB-t, rögtön megnyerte az első futamot, majd egy fékhiba fosztotta meg az újabb győzelemtől Csehországban, de így is dobogón zárt. Most hazai környezetben ismét a futamgyőzelemért száll harcba.

    – Nagyon örültem amikor kiderült, hogy hazai közönség előtt versenyezhetek. Aztán áprilisról a járvány miatt októberre került át a futam, de sokáig bíztunk abban, hogy hatalmas szurkolótábor előtt körözhetünk a Hungaroringen.  Végül az élet ezt átírta, zárt kapuk mögött kell versenyeznünk, de mivel a televízió élőben közvetíti a futamokat, bízom abban, hogy sokan követik majd az eseményt. Érdemes lesz, mert a Hungaroringen többször is teszteltünk, nagyon keményen dolgozott a csapat, hogy az első versenyhétvégén tapasztalt hibákat kijavítsuk, és még gyorsabbak legyünk. Köszönöm a Révész Cégcsoportnak és Révész Bálintnak, hogy eljutottunk idáig, és mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el a hazai versenyen. Szoros a pontállás összetettben, ezért nem nagyon fér bele hiba egy futamban sem, hogy a végén az élmezőnyben zárjunk – mondta Kiss Norbert kamionversenyző.

    A Révész TRT csapat idén debütált a kamion EB versenysorozatban. Az 1200 LE-s gépek rendre izgalmas futamokat produkálnak. A hétvégén a tervek szerint négy futamot rendeznek számukra, kettőt szombaton, kettőt pedig vasárnap.

    A Super Racing Fesztivál összes futamát a hétvégén a Sport TV élőben közvetíti. 

  • Kiss Norbi szerint még több várható tőlük a közeljövőben

    Kiss Norbi szerint még több várható tőlük a közeljövőben

    Hazai versenyhétvégéje előtt Kiss Norbert nyilatkozott a hivatalos ETRC oldal médiásának, a szombathelyi pedig már nagyon várja a futamokat a Hungaroringen.

    – Kicsit később, mint eredetileg volt az tervezve, de végre otthoni környezetben versenyzel ezen a hétvégén…
    – Őszintén szólva, igazán várom már ezt a hétvégét. Utoljára 2017-ben nyertem itt, és egyértelműen vissza akarok érni a csúcsra.

    – Remekül kezdted a szezont Mostban. Mennyire voltál ideges amiatt, hogy az idényt egy teljesen új kamionnal és csapattal kezded meg, kevés teszttel?
    – Kicsit azért teszteltünk, és annyi alapján már magabiztosabbá váltam, mert látható volt, hogy a top helyezésekért harcolhatunk, így nagyon vártuk már a szezonkezdetet. A teljesítményünk Mostban nagyon-nagyon jó volt, jobb mint vártuk! Az új Révész Truck Racing Team remekel, igazán keményen dolgoztunk az év elején, és ez kifizetődött. Köszönettel tartozom ezért Révész Bálint úrnak, amiért útnak indította ezt a csapatot.

    – Mit jelent neked magyar versenyzőként magyar csapattal hazai pályán versenyezni?
    – Ez igazán nagyszerű! A csapaton belül egyszerűsíti dolgokat, különösen a kommunikáció terén, és mivel a csapat is közelebb van, ezért gyakrabban tudunk találkozni és dolgozni valamin. Arra is nagyon büszke vagyok, vannak olyan emberek Magyarországon, akik ezt megvalósítják magas szinten, mi pedig remek teljesítményt nyújthatunk ezért egy európai versenysorozatban. Ráadásul ez még csak jobb lesz!

    – Mi történt veletek a cseh versenyhétvége óta?
    – Mostban volt némi gondunk a fékekkel, így erre megoldást kellett találnunk. Rengeteget dolgoztunk rajta, hogy megoldást találjunk erre a problémára, és még sikerült előre is lépnünk ebben a kérdésben. Voltunk egy napot tesztelni is, különösen a fékeket és a teljesítményt, és úgy néz ki, hogy jó lesz a dolog. A versenykamion konzisztens volt, a köridők pedig nagyszerűek. Ugyanakkor, egy versenykamion sosincs kész, mindig van rajta mit csinálni. Az új Révész Truck Racing Team azon van, hogy fejlesszük az infrastruktúránkat és a pótkocsinkat, így most már minden jobban mutat, kényelmesebb a versenyhétvégéken is, és a műhelyben.”