Kategória: ETRC

  • A Révész Racing és Kiss Norbert újabb futamgyőzelme!

    A Révész Racing és Kiss Norbert újabb futamgyőzelme!

    Vasárnap újabb két versenyt rendeztek a kamion EB csehországi helyszínén, Mostban. Az időmérőn ezúttal Hahn volt a leggyorsabb, 0.017 másodperccel előzte meg a Révész Racing magyar pilótáját, Kiss Norbertet. A második sorból Lenz és Lacko indulhatott a nap első futamán.

    A rajt remekül sikerült Norbinak, és a második kanyarban a belső íven megelőzte Hahn, így az élre állt. Mögötte Lacko jött fel a második helyre, Lenz visszacsúszott az ötödik pozícióba. A magyar versenyző két kör alatt öt másodperc előnyt épített ki, miközben a középmezőnyben Reinert defektje jelentett izgalmat. Féltávnál már megduplázta a különbséget Norbi Lackoval szemben, Lenz pedig megkezdte a felzárkózást, és végül a harmadik helyen ért célba. Kiss Norbert ezt a futamot is megnyerte, több mint húsz másodperces előnnyel!

    • Jól kezdődött számomra a verseny, a rajt után volt esélyem arra, hogy megelőzzem Jochen Hahn, bent tartottam a belső íven a kamiont, egymás mellett mentünk, nagyon nehéz szituáció volt, de sikerült az élre állnom. Nagyon boldog vagyok, és köszönöm a csapatnak azt a kemény munkát, amit az időmérő után végeztek, mert volt technikai problémánk, és pár perccel a verseny rajtja előtt készültek csak el a turbóval. Remekül dolgoztak, és örülök a győzelemnek – mondta Kiss Norbert a futam után.

    A negyedik, fordított rajrácsos versenynek a magyar pilóta a 8. helyről vághatott neki, az élről Albacete startolhatott. Norbi azonnal megelőzte Hahnt, majd Janiecet is. A célegyenes után Calvet következett, majd Lackora is megérkezett a Révész Racing versenyzője. Az első öt együtt vonatozott, az élen haladó Albacete és az ötödik Kiss Norbert között két másodperc volt csak a különbség.  Lenz féltávnál átvette a vezetést, és azonnal meglépett, míg a magyar pilóta próbált bebújni Lacko mellé, de utóbbi hősiesen védekezett. Végül Lenz nyerte a futamot Albacete és Brereton előtt, Kiss Norbert az ötödik helyen ért célba, és értékes pontokat szerzett.

  • Kiss Norbert átvette a vezetést az összetettben

    Kiss Norbert átvette a vezetést az összetettben

    A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a vasárnap aratott győzelmével, valamint ötödik helyével átvette a vezetést a gyorsasági kamion Eb összetett pontversenyében a csehországi hétvégén.

    A 36 éves szombathelyi pilóta a Mostban rendezett forduló szombati napján az első viadalt szintén megnyerte, a másodikon pedig harmadik lett. Vasárnap Kiss az időmérő edzésen a második rajtkockát szerezte meg, s az első futamon már a második kanyarban átvette a vezetést, majd körönként két másodperccel jobb időket autózott a mezőnynél, így nagy fölénnyel, 21 másodperces előnnyel diadalmaskodott.

    A fordított rajtrácsos vasárnapi második versenyen Kiss ötödikként ért célba, de 84 pontjával így is hárompontos előnnyel vezet az összetettben a német Sascha Lenz előtt.

  • Győzelem és harmadik hely Csehországban!

    Győzelem és harmadik hely Csehországban!

    Csehországban folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A csapatok átépített versenygépekkel érkeztek Mostba, a nemzetközi szövetség ugyanis szigorított a biztonsági előírásokon.

    Nos a megváltozott egyensúly a Révész Racing versenygépén egyáltalán nem látszott, Kiss Norbert az időmérés során a leggyorsabb volt, így az első rajthelyről startolhatott az első futamban. Nem volt könnyű  a kvalifikáció, a pálya egyik részén nedves, egyes szakaszain száraz volt a burkolat. Ahogy az edzés után a Révész Racing pilótája mondta, 15 éve indul versenyeken, de ekkora kontraszt még soha nem volt a pálya egyes részei között.

    Esett az eső, így nedves aszfalt várta a pilótákat az első verseny során is. Norbi mellől Hahn, mögüle Lenz és Albacete indulhatott. Az első kört sárga zászló mellett tette meg a mezőny, Kiss Norbert magabiztosan vezetett, és már a második körben közel három másodperc volt az előnye. A második helyre egy körrel később Lenz jött fel egy szép előzéssel, és próbált a magyar pilóta nyomába eredni. Csökkent a távolság, féltávnál két másodperc volt a differencia. A pálya felszáradt, a 8. körre pedig megérkezett Lenz Norbi nyakára, aki viszont remekül irányította „Balut”, így nem volt riválisának előzési lehetősége sem, Kiss Norbert pedig rajt-cél győzelmet aratott. A harmadik helyen Lacko ért célba. Norbinak ez volt a harmadik futamgyőzelme a szezonban.

    • Az elején még nagyon nedves volt a pálya, de aztán folyamatosan száradt, és ezeken az íveken Lenz kicsit gyorsabb volt, de nagyon örülök, hogy sikerült megnyernem a versenyt. Köszönöm a csapatnak a remek munkát – mondta a leintés után Kiss Norbert.

    A második, fordított rajtrácsos versenyen a 8. helyről rajtolhatott a magyar pilóta. Ezúttal már napsütés fogadta a mezőnyt, de sok helyen még vizes volt az aszfalt. Norbi remekül startolt, rögtön három kamiont előzött meg. Halm mellett is sikerült elmenni, majd Janiec következett, aki ugyan két körön át tartotta magát, de végül megelőzte Kiss Norbert az MAN-t. Calvet volt a következő áldozat, egy fantasztikus manőver után már az 2. helyen haladt a 41-es rajtszámú piros versenykamion. Az élen Kursim állt, és folyamatosan próbálkozott Norbi a pálya több pontján is. Az utolsó körben aztán sikerült bebújni az Iveco mellé, így a kockás zászló ezúttal is a Révész Racing pilótáját intette le először. A verseny után viszont Kiss Norbert 10 másodperc büntetést kapott, a felügyelők szabálytalannak látták Kursim előzésénél, így végül harmadik lett a második futamban.

  • Közvetítjük Kiss Norbi és a Révész Racing cseh fordulóját!

    Közvetítjük Kiss Norbi és a Révész Racing cseh fordulóját!

    Az utolsó utáni pillanatban hozta tető alá Kiss Norbi és a Révész Racing azt, hogy csak legyen magyar nyelvű közvetítése is a versenyhétvégéjének a cseh Autodrom Mostból. Úgy tűnik, hogy csak megérte szorgosan újra esportolóskodnia, hiszen kiépült egy olyan minőségi technikai bázis és stúdió, ahol kivitelezhető a tudósítás. Itt normál esetben a szimulátoros közvetítések zajlanak, de így, hogy nem sikerült megoldania normál tévétársaságoknak a kamion EB 2021-es közvetítéseit technikai problémák miatt, szegény ember vízzel főz alapon így sikerül most áthidalni a problémát.

    A hétvégén tehát Kiss Norbi Facebook oldalán lesz online stream formájában live közvetítés, de csak a versenyekről!

    Kommentátori szerepben a M1RA esportolója, Zsupanek Bence, valamint ezen írás szerzője, Vámosi Péter lesznek. A magyar nyelvű közvetítés csak a versenyek időtartamára szorítkoznak, de a széria felületein az időmérő edzéseket is követni lehet majd, német, vagy angol nyelven.

    Az időterv a következő:

    2021. augusztus 28. szombat
    11:25 – Időmérő edzés
    11:50 – Superpole
    Angolul:


    Németül:

    14:50 – Első futam

    17:10 – Második futam

    2021. augusztus 29. vasárnap

    11:15 – Időmérő edzés
    11:40 – Superpole

    Angolul:

    Németül:

    13:25 – Harmadik futam

    16:15 – Negyedik futam

     

  • Révész Racing: Irány Csehország!

    Révész Racing: Irány Csehország!

    A hétvégén folytatódik a kamion Európa-bajnokság. A nyíregyházi Révész Racing csapat Csehországba utazik. A munka azonban nem állhatott meg a nyári szünetben sem.

    A feszített tempó mellett nyáron általában az autósportban is tartanak egy rövid pihenőt. A kamion Európa-bajnokságon résztvevő csapatok szerelői viszont ezúttal csak pár napot kaphattak, ugyanis módosították a versenygépekre vonatkozó műszaki előírásokat, így a gépeken sokat kellett változtatni.

    – Át kellet építeni a levegő rendszert, a fékekhez. Sokat dolgoztunk a megbízhatóság érdekében, hogy ne legyen műszaki problémánk és fokoztuk a pilóta védelmét is. Ezeket majd élesben tudjuk csak kipróbálni, de optimisták vagyunk, hogy az átalakítások jól sikerültek és bízunk benne, hogy így Kiss Norbert az első helyért csatázhat – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

    A változtatásokra azért volt szükség, mert a Hungaroringen az egyik versenygép fékhiba miatt nekiütközött a szalagkorlátnak, ezért a szervezők kötelezték a csapatokat az átalakításra. A fékrendszer mellett új emelési pontokat is ki kellett alakítani a gyorsabb mentés érdekében. Mindez persze a kamionok működését alapjaiban befolyásolja, a Révész Racing pedig tesztelni már nem tudott a hétvégi csehországi verseny előtt. Ennek ellenére a csapat optimista.

    – Norbi is sokat versenyzett már a cseh pályán, de a többiek rendszeresen itt tesztelnek, így ez nekik nagy előnyt jelent. Úgy érzem, lehet meglepetés, mivel a módosítások minden csapatot érintettek. Esős időt jósolnak a hétvégére, ez is nagyban befolyásolhatja a versenyt – tette hozzá Kozák Attila.

    – Köszönöm a csapatnak a munkát a nyári szünetben is sokat dolgoztak a versenykamionon. Megpróbálok mindent megtenni azért, hogy a hungaroringi lendülettel folytassuk a szezont és futamgyőzelmekért harcoljunk.

    Az idei bajnokságban a Hungaroringen a második nap remekül sikerült, két futamon is Kiss Norbert győzött. A következő, Németországba tervezett versenyhétvége viszont a Nürburgring környéki áradások miatt elmaradt. Itt még nem született arról döntés, hogy ezt pótolják-e. A csehországi verseny helyszíne Most, augusztus 28-án és 29-én is 2-2 futamot rendeznek.

  • Most már folyatódik a kamion Európa-bajnokság, Mostban

    Most már folyatódik a kamion Európa-bajnokság, Mostban

    Hosszabb szünet után, ezen a hétvégén a csehországi Autodrom Most pályája ad otthont a FIA Kamion Európa-bajnokság folytatásának. A cseh pálya a kezdete a szezon sűrű második felének, amely öt futamot foglal magában a következő hét hétben, a bajnoki döntő pedig október 16-17-én lesz az olaszországi Misanóban.

    17 kamionversenyző áll majd rajthoz, amikor szombat délután kialszanak a lámpák. A helyi hős Adam Lacko tavaly győzelmet aratott itt, és a hazai közönsége előtt szeretne ismét a dobogó legfelső fokára állni.

    Sascha Lenz, aki vezeti a bajnokságot, valamint Kiss Norbert, aki jelenleg Lacko mögött a harmadik helyen áll, egyaránt arra törekszik, hogy hazai pályán legyőzze a cseh pilótát. A hatszoros ETRC-bajnok Jochen Hahn a nyitófutamról egy dobogós helyezéssel a tarsolyában távozott, de Mostban is versenyben lesz egy újabb első helyezésért.

    A T Sport Bernau versenyzője, Antonio Albacete folyamatosan jó tempót tolt a Hungaroringen, és két negyedik helyet szerzett. A spanyol minden kétséget kizáróan szeretne legalább egy helyet javítani a hétvégén.

    További német versenyzők, René Reinert és Steffi Halm is erős teljesítményt nyújtottak a szezonnyitón, és szeretnének az élmezőnyhöz csatlakozni. Lukas Hahn egy futamos indulóként csatlakozik a csehországi helyszínen a rajtrácshoz. Tavaly dobogós helyezést ért el a Goodyear Kupában.

    A Goodyear Kupában a hétvégén újabb izgalmas harc várható a pontokért. Jelenleg az ETRC ezen osztályában Shane Brereton áll az élen. Ő vasárnap Magyarországon mindkét futamot megnyerte, és ezzel vezeti a bajnokságot. Honfitársa, Jamie Anderson, aki győzelmet aratott a Hungaroringen, műszaki problémák miatt nem tudott elindulni a negyedik futamon. A brit Mostban igyekszik majd pótolni az elmaradt pontokat.

    Újabb német pilóták, Steffen Faas és Clemens Hecker, akik mindketten pontokat szereztek Magyarországon, a hétvégén már a dobogóra pályáznak. A Buggyra versenyzői, Aliyyah Koloc és Téo Calvet szintén pontokra fognak vadászni az alakulat hazai versenyén.

    A program a péntek délutáni szabadedzésekkel veszi kezdetét. A mindent eldöntő kvalifikáció pedig szombat délelőtt kezdődik, majd szombaton és vasárnap délután két versenyt rendeznek.

  • Özönvízszerű eső és áradások, 200 éve nem volt ilyen az országban

    Özönvízszerű eső és áradások, 200 éve nem volt ilyen az országban

    A Bernd nevű ciklon nem kíméli Németországot. A fronttal járó viharok különösen Szászország és Bajorország egyes részein okoztak áradásokat. Az özönvízszerű eső szerda estére Észak-Rajna-Vesztfáliában is súlyos gondokat okozott, csak Düsseldorfban 300 ház vált lakhatatlanná. Folyamatosak a földcsuszamlások, több mint harmincan eltűntek, és a mentés közben tűzoltók hunytak el. A Rajna-vidék-Pfalz is érintett, ahol a Nürburgring is található, ahol a hétvégén hat versenyt rendeztek volna a kamion EB állomásaként. A szervező ETRA az FIA-val és a helyi szervezőkkel közösen a verseny törléséről döntött.

    • Példátlan a helyzet a Rajna-vidék-Pfalz területén, és a heves esőzések és áradások következtében kialakult katasztrófa szívszorító. Ilyen körülmények mellett a hétvégén nem lehet megrendezni a Kamion EB futamot. Gondolataink az áradások által érintettekkel vannak. A tűzoltók és a mentők hihetetlen munkát végeznek, rendkívül nehéz helyzetben vannak – mondta Rolf Werner, az ETRA ügyvezető igazgatója.

    A Révész Racing csapata és a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert már kint van Németországban, pénteki nappal kezdődött volna a versenyhétvége. De ez most másodlagos…

    • Őszinte részvétünk az áldozatok hozzátartozóinak, gondolatban azokkal az alakulatokkal – tűzoltókkal, katasztrófavédőkkel, mentőkkel, rendőrökkel – vagyunk, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél több életet mentsenek meg. A napok óta tartó heves esőzés a térségben sok helyütt katasztrófát okozott, és az előrejelzések szerint további viharok várhatók, és rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullhat le. Nagyon súlyos a helyzet. Bízunk abban, hogy nem jár több áldozattal a katasztrófa – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

    Az ETRA később dönt arról, pótolják-e, és ha igen, mikor a német versenyhétvégét.

  • HIVATALOS: Árvízkatasztrófa miatt elmarad a kamion Eb a Nürburgringen!

    HIVATALOS: Árvízkatasztrófa miatt elmarad a kamion Eb a Nürburgringen!

    Heves esőzések és generációk óta nem látott árvíz sújtotta súlyosan Rajna-vidék-Pfalz tartományt, ahol a Nürburgring található. A terület és az emberek keményen érintettek, a mentőszolgálatok éjjel-nappal dolgoznak az életek mentésén. A régióban szükségállapotot hirdettek ki.

    Az ETRA, a helyi szervező ADAC Mittlerhein és az FIA közötti egyeztetést követően úgy döntött, hogy a heves esőzések, az áradások hatásai miatt és biztonsági okokból nem lehet megrendezni a FIA kamion Európa-bajnokság futamait ezen a hétvégén, a 2021. július 17-18-án a Nürburgringre tervezett versenyhétvégét. Rolf Werner, az ETRA ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

    „Példátlan helyzet alakult ki Rajna-vidék-Pfalz tartományban, és a heves esőzések, áradások hatásait látni igazán szívszorító. E példátlan körülmények miatt nem lehet a hétvégén megrendezni a kamionversenyeket. Gondolataink az árvízkárosultakkal vannak. A tűzoltók és a mentők hihetetlen munkát végeznek ebben a rendkívül nehéz helyzetben.”

    További információk a www.nuerburgring.de és a www.truck-grand-prix.de honlapon lesznek elérhetők.

     

  • Nem adja idén a Sport TV Kiss Norbi és a Révész Racing futamait élőben

    Nem adja idén a Sport TV Kiss Norbi és a Révész Racing futamait élőben

    Ugyan nagyon szerette volna a Sport TV közvetíteni a kamion Európa-bajnokság versenyeit, de technikai okokból ez nem kivitelezhető idén. Már a hungaroringi versenyhétvége alatt is különleges műholdas megoldással sikerült csak áthidalni azt, hogy működhessen az élő közvetítés, de a hétvégi német fordulóra már nem sikerült ezt megoldani.

    A jó hír továbbra is az, hogy a széria oldalán egész évben lesz stream, mindegyik versenyhelyszínről, így lemaradni biztosan nem fogunk Kiss Norbi és magyar csapata a Révész Racing futamairól, a kommentár azonban mindenképp idegen nyelven lesz, jellemzően angol, most a Nürburgringen német. Magyarul a Sport TV-n összefoglalók lesznek majd láthatóak.

     

  • Irány Németország – Hat versenyt is rendeznek a Nürburgringen!

    Irány Németország – Hat versenyt is rendeznek a Nürburgringen!

    Igazi „hosszú hétvége” vár a kamion EB résztvevőire július 16-18 között. A Nürburgringen hat versenyt is rendeznek, azaz a bajnokság szempontjából fontos lehet, ki milyen eredményt ér el. Kiss Norbert és a Révész Racing szeretné ott folytatni, ahol a Hungaroringen abbahagyta.

    • Az első versenyhétvége felemásan sikerült. A szombati nap rémálom volt számunkra, viszont másnap mindkét versenyét megnyerte Norbi, az egyiket a 8. helyről rajtolva. De ez a Hungaroring volt! Most Németországba utazunk, egy nagy hagyományokkal rendelkező versenypályára, ami az ellenfeleinknek hazai pálya. Számunkra viszont ez egy új feladatot jelent, és mivel hat versenyt is rendeznek, a bajnokság végkimenetele szempontjából rendkívül fontos, ki hol végez. Sascha Lenz és Adam Lacko is nagyon gyors, ezt láthattunk Magyarországon is, de igyekeztünk Kiss Norbert kamionját is megfelelően felkészíteni. Apró fejlesztéseket hajtottunk végre, sikerült tesztelnünk is, így izgatottan várjuk a hétvégét – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.
    • Nagyon vártam a nürburgringi versenyhétvégét és valóban a hat futam kihívás lesz nekem, mint versenyző és a csapatnak is technikai szempontból. Köszönöm a Révész Racingnek a kitartó munkát és a felkészülést, a támogatóinknak a támogatást. Teljes gőzzel előre! – nyilatkozta Kiss Norbert kétszeres Európa bajnok kamionversenyző.

    A hétvége során pénteken szabadedzéseket rendeznek, majd szombaton és vasárnap is a kvalifikációk mellett 3-3 versenyt tartanak.