Kategória: E-sport

  • Kiss Norbi lehet Max Verstappen nagy ellenfele Le Mans-ban

    Kiss Norbi lehet Max Verstappen nagy ellenfele Le Mans-ban

    Nyilvánosságra hozták a 2022-es Le Mans-i virtuális 24 órás verseny nevezési listáját. Jöhet Kiss Norbi és Max Verstappen nagy csatája.

    Korábban már megírtuk, hogy Max Verstappen rövidre szabta téli szünetét, és január második hetében már egy komoly – szimulátoros – versenyen fog részt venni.

    Magyar szemszögből nézve is fontos esemény lesz, hiszen több honfitársunk is megméretteti magát a legjobbak ellen. Egyik versenyzőnk a háromszoros Európa-bajnokunk, Kiss Norbi lesz.

    Norbi az E-Sport világában is ismert névnek számít, hiszen rengeteg szimulátoros versenyen vesz részt, azonban a főleg iRacing programot használó versenyzőnek az rFactor 2 platformja új kihívást jelent majd.

    A 36 éves versenyző nem is akármilyen csapat tagja lesz, hiszen a Red Bull Racing Esports színeiben fog indulni, az LMP kategóriában.

    Érdemes megemlíteni az E-Sport világ legjobbjait is, akik között több magyar érdekeltség is van. Ott lesz Csincsik Marcell, Zuba Péter, Remenyik Balázs és Sipos Patrik is. Sipos 2021-ben pontot szerzett az F1 Esport VB-n.

    A 24 Hours of Le Mans Virtual 2020-ban áttörő sikert aratott, és több mint 14,2 millió nézőt elérve betöltötte a lezárási korlátozások miatt elmaradt Le Mans-i 24 órás után keletkezett űrt.

    Az rFactor 2 játékkal megrendezett versenyen LMP és GTE kategóriájú autók vesznek részt, mindegyik csapatban öt versenyzővel. Az indulók között lesznek profi versenyzők, és profi szimulátorosok is.

    A versenyt 2021. Január 15-én és 16-án tartják majd.

  • iRacing: Frissítik a daytonai pályát – VIDEÓ

    Január utolsó hétvégéjén rendezik a Daytona 24 órás autóversenyt, és ennek alkalmából ráncfelvarrást kap az iRacingben szereplő Daytona Road Course is.

    Ahogy a valóságban módosulnak a pályák, úgy az iRacingben is, éppen ezért a világ piacvezető szimulátoros játéka úgy döntött, frissíti daytonai pályáját.

    Az utóbbi években egyre látványosabbá vált, hogy a buszmegállóban elhagyják az autók a pályát, levágják a kerékvető belső részét, ezzel előnyt szereznek.

    Ez azonban azzal járt, hogy rengeteg kosz, és homok került mindig a pályára. A NASCAR 2021-ben bevezette, hogy magasított „hurkákat” helyez el a rázókövek belsejére.

    Ezek természetesen finomítva lettek a 2021-es Busch Clash óta, azonban így is jobban oda kell majd figyelniük a versenyzőknek.

    A pálya ezen kívül új textúrákat is kap, valamint az aszfaltcsíkot körülölelő kerítések grafikája is frissítve lett.

    Az újraszkennelt pálya január 11-én érkezik a platformra.

  • A hétvégén elrajtol a HUMDA OPEN idei éles szezonja

    A hétvégén elrajtol a HUMDA OPEN idei éles szezonja

    A tavalyi sikeres tesztszezon után immáron éles körülmények között is megmérettethetik magukat a honi Gran Turismo versenyzők. 

    A tegnapi pre-kvalifikációs rajttal elkezdődtek a HUMDA OPEN 2022-es szezon küzdelmei. A havi három alkalommal megrendezett minősítő versenysorozat első állomása most vasárnap kerül megrendezésre Dragon Trail – Garden pályán, ahol a vonalvezetésnek köszönhetően izgalmas csaták várhatóak. Az esélyekkel kapcsolatban a tesztszezon első három helyezettjét kell, hogy feltétlenül megemlítsük. A tavalyi listavezető és újonnan az év E-sportolójának választott Blazsán Patrik az, aki papíron a legnagyobb favoritja az idei szezonnak. Tavaly még a technikai hibából eredő pontvesztést is tudta a pályán kompenzálni, ami a végelszámolásban az első helyet jelentette számára. A tesztszezon második helyén a még mindig nagyon fiatal 15 éves Mihalidesz Máté végzett. Az ő teljesítménye évek óta meredeken felfelé ívelő tendenciát mutat. A tavalyi évre a nagyon imponáló egykörös tempójához felzárkózott a versenytempója is, amivel bajnokesélyessé lépett előre a magyar mezőnyben. A tavalyi végelszámolásban harmadik helyen végző Szarka Zsolt a másik komoly favoritja az idei szezonnak. Szarka számos magyar bajnoki címe mellett a nemzetközi porondon is bizonyított már. A tesztszezont egy forduló kihagyásával is dobogós helyen zárta, ami komoly formát mutat részéről. 

    HUMDA Open
    Fotó: Race Online Hungary

    A fent említett versenyzőkön kívül számos olyan pilóta található még a hazai Gran Turismo mezőnyben, akik komoly esélyekkel vághatnak neki a versenysorozatnak.

    Magyarország első éles Gran Turismo minősítő versenysorozatát továbbra is az Esport4 TV twitch csatornáján követhetik majd az érdeklődők.

    Az első fordulóval párhuzamosan elindult a Race Online Hungary által fejlesztett magyar Gran Turismo ranglista a „Hungarian Gran Turismo Performance Ranking”, amely három év kihagyás után egy továbbfejlesztett formában vált elérhetővé a GTSH-Rank ranglistaportálon. A valós idejű adatlehívást használó „TOP 60”-as „hibrid” lista a Gran Turismo sportmódjában használatos Driver Rating (DR) – versenyzői minősítés -, és Sportmannship Rating (SR) – sportszerűségi minősítés – pontokért járó helyezést veszi alapul és hasonlítja össze a minősítő – mint p. a HUMDA OPEN – , illetve a kiemelt versenyeken szerzett helyezésekkel – ezzel egy arányt mutatva a két teljesítményérték között. A listában csak azok a versenyzők szerepelnek, akik részt vesznek a hivatalos minősítőversenyeken valós adatokkal történő regisztráció után. 

    Aki kedvet kapott és még nem nevezett az megteheti az aktuális versenyhéten hétfő 00:00-szerda 24:00 óra közötti időszakban a HUMDA OPEN hivatalos regisztrációs felületén. 

    A HUMDA OPEN 2022-es szezonja december 18-án zárul, ahol is a nyertes egy valós Formula autós teszten vehet majd részt. 

  • Új dimenziót hoz az NVIDIA Reflex az iRacingbe

    Bejelentették, hogy az iRacing is csatlakozik azon játékok közé, amely használni tudja majd az NVIDIA Reflex funkcióját.

    A legújabb 30-as szériaszámú grafikus kártyasorozat 2020-as megjelenésével egy új hardver/szoftver megoldás is bevezetésre került, az NVIDIA Reflex.

    Ez a fejlesztés, amely a GeForce GTX 900 és magasabb specifikációjú NVIDIA videokártyákhoz érhető el, hatalmas előnyt jelent a játékosok számára.

    Az NVIDIA Reflex a GPU, a G-SYNC kijelző és a szoftveres technológiákat használja ki a válaszidő csökkentése érdekében a versenyzős játékokban.

    A válaszidő csökkentése kritikus fontosságú a kompetitív játékosok számára, mivel lehetővé teszi, hogy a PC és a kijelzők gyorsabban reagáljanak a kormány mozdulatokra.

    A Reflex szoftveres és hardveres optimalizációkkal aktívan csökkenti a válaszidőt, és lehetővé teszi a játékosok számára, hogy az egyszerűen használható Reflex Analyzer segítségével megtalálják a legalacsonyabb késleltetési beállításokat.

    Az idei Las Vegas-i Consumer Electronics Show során az NVIDIA bejelentette, hogy 7 új játék került be a támogatott címek listájára – köztük az iRacing is.

    Fontos hozzátenni, hogy a játékosoknak rendelkezniük kell G-SYNC tudású kijelzővel is.

  • Verstappen jövő héten már versenyezni fog, de nem a Red Bullnál

    Verstappen jövő héten már versenyezni fog, de nem a Red Bullnál

    Max Verstappen is részt fog venni a jövő héten kezdődő virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen.

    2021 világbajnoka kipihente a szezon fáradalmait, ezért úgy döntött, ideje ismét a versenyzés felé fordítania a figyelmét. Ugyan már javában készül az új szezonra, ám mindeközben beiktat egy virtuális futamot is.

    A Team Redline színeiben fog rajhoz állni a 24 éves pilóta január 15-én és 16-án. Csapattársai ezúttal Felix Rosenqvist, Max Benecke és Atze Herkhof lesznek, míg a vörös istálló másik autóját Oliver Rowland, Felipe Drugovich, Jeffrey Rietveld és Michal Smidl „vezetheti” majd.

    Az LMVS vendégeként Juan Pablo Montoya is feltűnik a virtuális Le Mans-i 24 órás viadalon, míg Sage Karam a Porsche eSport csapatnál vitézkedhet. Alex Palou pedig a Team Fordzilla színeiben fog versenyezni.

    A virtuális rajtrácson a Racingnews365.com értesülései szerint ott lesz még Tom Dillmann, Louis Deletraz, Fabienne Wohlwend és Dani Juncadella is.

    A Red Bull e-sport csapata is részt vesz a fordulón, ám ironikus módon az autóikat nem a világbajnok fogja vezetni. A Bikák színeiben ugyanis Liam Lawson bizonyíthat az egyik konstrukcióban.

  • Blazsán Patrik az „Év E-sportolója”!

    Blazsán Patrik az „Év E-sportolója”!

    A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MÚSZ) a 64. alkalommal szavazta meg az év legkiemelkedőbb sportolóit. Az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálát egy év kihagyás után, idén ismét nézők előtt rendezték meg a Nemzeti Színházban. 

    A hazai autósportot a FIA certifikált Gran Turismo világbajnokság meghatározó versenyzője, a tavalyi Virtuális Olimpia negyedik helyezettje Blazsán Patrik képviselte a Magyar E-sport Szövetség felterjesztése által. A gálát a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György nyitotta meg köszöntőjével.  

    Rögtön az első díjazott az „Év E-sportolója” kategóriában került kihirdetésre, ahol a MÚSZ szavazatai alapján Blazsán Patrik nyerte a rangos szakmai elismerést. 

    Blazsán Patrik
    Fotó: Race Online Hungary / Magyar E-sport Szövetség

    Először is nagyon szépen köszönöm a sportújságíróknak a szavazatát, hogy én lehettem a díjazott, és természetesen a családomnak, hogy mindenben mellettem vannak. Szeretném még megköszönni a Szolnoki Autósport Egyesületnek, a Race Online Hungary-nek és a Magyar E-Sport Szövetségnek a bizalmat.” – mondta köszönőbeszédében az „Év E-sportolója”. 

    Blazsán ezzel sporttörténelmet írt, hiszen először került a legmagasabb szinten elismerésre Magyarországon szimulációs sportjáték a Gran Turismo jóvoltából. 

    Blazsán Patrik, év sportolója
    Fotó: Race Online Hungary / Magyar E-sport Szövetség

    Ez egy rendkívüli pillanat mindnyájunknak, hiszen egy közel tíz éves munka érett be Patrik sikerével. Mi akik a kezdetektől látjuk az ő fejlődését és jól ismerjük a versenyzői kvalitását úgy érezzük, hogy méltó helyre került a díj.” – értékelt Bíber Zsolt a Race Online Hungary ügyvezetője 

    “Magyar E-sport Szövetség és az egész hazai e-sport számára hatalmas megtiszteltetés, hogy a 64. M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2021. rendezvényén ismét helyet kaphattak a digitális világ versenyzői és nemzetünk kiváló sport nagyságai mellett, az elektronikus sportélet eredményeit is díjazták. Különösen örömteli számunkra, hogy a tavalyi évben elsőként alakult Szimulátorsport Szakágunk tagjaként a SZASE és a ROH tehetséges e-sport pilótája, az olimpiai 4. helyezett és a K&H MNEB SIMLiga GTS bajnoka Blazsán Patrik kapta az év e-sportolója díjat, melyhez ezúton is gratulálunk. Fiatal sportágunk számára kiemelten fontos a Magyar Sportújságírók Szövetség figyelme és támogatása, hisz a sport társadalom és a tágabb hazai társadalom irányába sokban segíti az e-sportolók és a sportág egész elfogadását.”  – mondta Biró Balázs György a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) elnöke. 

    Blazsán Patrik, díj
    Fotó: Race Online Hungary / Magyar E-sport Szövetség

    Nem lesz túl sok ideje a friss jutalmazottnak az ünneplésre, hiszen január 16-án indul a 2022-es HUMDA OPEN, illetve rövidesen elkezdődnek a K&H MNEB SIMLiga küzdelmei is, ahol Patrik mellett számos rangos magyar Gran Turismo versenyző is rajthoz fog majd állni. 

  • E-sportos, és DTM bajnok is az Alegra Motorsports csapatánál

     Szinte napi szinten jönnek a bejelentések a Daytona 24 óráson induló csapatokról, az Alegra Motorsports csapatában azonban egy E-Sport rajongók számára ismerős arc is megtalálható.

    Ő nem más, mint Daniel Morad, akit az iRacing közösség csak Moradnessnek ismer.

    A 31 éves kanadai versenyző hatalmas szimulátor rajongó, sőt twitchen még streamelni is szokott, sok esetben itt értékes tapasztalatokat, tippeket oszt meg követőivel.

    Nagyszerű, hogy egy újabb szezonra visszatérhetek az Alegra Motorsportshoz a Mercedes-AMG GT3 Evo-val” – mondta Morad. „Alig várom, hogy a lendületünket továbbvigyük 2022-be, hiszen már majdnem egy teljes szezont megértünk az autóval. Nagy várakozásokkal tekintek a szezon elé, hiszen a csapatunk tele van tehetséges srácokkal.

    Morad csapattársai a Daytona 24 óráson Michael de Quesada, Linus Lundqvist és a DTM 2021-es bajnoka, Maximilian Götz lesz az Alegra Motorsports csapatánál.

    Götznek nagy tapasztalata van az autóval, hiszen nemrég nyerte meg a 2021-es DTM bajnoki címet a Mercedes-AMG Team HRT-vel. Daytona 24 óráson azonban még soha nem indult.

    Elképesztően örülök, hogy Daytonában indulhat a motorsport-szezonom” – áradozott Götz.

    A tavalyi DTM-győzelem után új csapattal és csapattársakkal kezdem a szezont. Mindig is nagy álmom volt Daytonában versenyezni, a győzelem pedig hab lenne a tortán.

    Alig várom, hogy egy ilyen nagyszerű csapat, az Alegra Motorsports tagja legyek. Hamarosan találkozni fogok a csapatársaimmal, és mindenképp támaszkodni fogok a segítségükre, hogy minél gyorsabban elsajátítsam a ezt a nagy hagyományokkal rendelkező, kihívásokkal teli pályát.” – tette hozzá a DTM bajnok.

     

  • Felvásárolta az iRacing a Monster Games-t

    Az iRacing.com Motorsport Simulations (iRacing) bejelentette a Monster Games, Inc (MGI) felvásárlását.

    A minnesotai székhelyű játékfejlesztő stúdió nagy múltra tekint vissza az autóversenyzős játékok fejlesztésében, többek között a NASCAR Heat franchise és a Tony Stewart Sprint Car Racing játék készítése is az ő nevükhöz fűződik.

    A felvásárlással az iRacing fejlesztői gárdája értékes emberekkel bővül. A vállalat emellett képes lesz a legmagasabb minőségű versenyjátékokat a szélesebb piacra, többek között a konzolokra is eljuttatni.

    Ez a felvásárlás a korábban bejelentett Orontes Games felvásárlással együtt önálló fejlesztőstúdiók és projektek maradnak. Az iRacing fejlesztőcsapata továbbra is 100%-ban az alaptermék, az iRacing fejlesztésére összpontosít a jövőben.

    Rich Garcia, az MGI elnöke és tulajdonosa csatlakozik majd az iRacing fejlesztőcsapatához, és újra együtt dolgozhat az iRacing egyik felsőbb vezetőjével, Dave Kaemmerrel. Ők már korábban dolgoztak együtt Kaemmer korábbi cégénél, a Papyrus Racing Games-nél.

    Garcia komoly szerepet játszott akkoriban az iRacing alapjainak lefektetésében.

    Garcia és csapata folytatni fogja egy még be nem jelentett projekt fejlesztését. A céljuk az, hogy a játék 2022 második felében megjelenjen.

    A Monster Games következő címei mindhárom fejlesztőstúdió közös erőforrásainak technológiáját és tartalmát felhasználva készülnek majd.

     

  • Elképesztően realisztikus lett Watkins Glen az iRacingben – VIDEÓ

    Decemberi frissítésében adta ki az iRacing legújabb pályáját. Watkins Glen pedig nem okozott csalódást a játékosoknak.

    A Reddit NASCAR csatornájára feltöltött videóban jól látszik, mennyire pontos lett a lézer szkennelt pálya.

    Mi is a lézer szkennelés? A lézerszkennelésnek köszönhetően a hitelesen modellezett pályák megegyeznek a valóságban létező társaikkal, az útfelületen található repedésektől és horpadásoktól kezdve a meghatározó domborulatokig és hullámzásokig, amelyek minden egyes pálya identitását adják.

    Az AndonRacing felhasználó által feltöltött videón egy iRacinges kört, valamint Ty Gibbs körét hasonlíthatjuk össze, a helyszín pedig Watkins Glen. Mindkét autó az Xfinity Series-ben használt Toyota Supra.

    iRacing’s recently rescanned version of Watkins Glen in AI (top) vs. Ty Gibs around Watkins Glen in August of 2021. Credit: me. 🙂
    byu/AndonRacing inNASCAR

  • SZASE országos minősítő verseny: Fókuszban a 2022-es HUMDA Open

    SZASE országos minősítő verseny: Fókuszban a 2022-es HUMDA Open

    A hétvége során a Szolnoki Autósport Egyesület (SZASE) által kiírt  – és a Willow Spring-i pályán megrendezett – Gran Turismo nyílt országos minősítő versenyen a klub összes kiemelt pilótája rajthoz állt. A 2021-es HUMDA Open tesztszezon első három helyezett – a SZASE „RSZe” programjában versenyző – Blazsán Patrik, Mihalidesz Máté, és Szarka Zsolt garantálta az izgalmakat az évzáró eseményen. 

    Már a futamot megelőző 10 perces időmérőn elkezdődött az adok-kapok, ugyanis a virtuális olimpiai helyezett Blazsán-t ezredekre követte az aktuális magyar bajnok Szarka Zsolt, és az ígéretes fiatal tehetség Mihalidesz Máté. 

    A rajtot Blazsán kapta el a legjobban, de elszakadni nem tudott jelentősen. A kiélezett küzdelmet mi sem bizonyítja jobban, hogy Szarkának az 5. körben egy pici pályaszéli „porolása” elég időveszteség volt ahhoz, hogy Blazsán megtörje a Szarkának adott szélárnyékot és ezzel előnyre tegyen szert. 

    HUMDA Open
    Fotók: Gran Turismo Sport / Race Online Hungary

    Közben a mögötte autózó Szarkát folyamatos nyomás alatt tartotta mind Mihalidesz, mind pedig a szintén SZASE-s Artzt Zoltán. 

    A 10. körre állandósult az első három helyen sebészi pontossággal autózó klasszisversenyző közötti 1mp-es különbség. A legnagyobb kérdés ezen a ponton az volt, hogy ki mennyi üzemanyagot tud spórolni a minél rövidebb boxkiállás érdekében. A kerékcseréket Szarka nyitotta meg egy elévágási kisérlet reményében a 11. körben. Mihalidesz szintén kiállt, viszont Blazsán és Artzt kint maradtak a pályán. Szarka a boxinformációk alapján lényegesen kevesebb üzemanyagot (29 liter) spórolt mint Mihalidesz (35 liter), de a pályára visszatérve közel 3mp-es különbség alakult ki köztük Mihalidesz egy korábbi hibázása miatt. 

    HUMDA Open
    Fotók: Gran Turismo Sport / Race Online Hungary

    Egy körrel később Artzt is kiállt a boxba és a 42 literes üzemanyagmennyiségével a legtakarékosabb versenyzőnek bizonyult, amivel pont Szarka elé érkezett vissza a pályára. A magyar bajnok viszont lendületből érkezve azonnal beszúrt a belső íven, és még mielőtt Artzt gumijai bemelegedtek volna vissza vette a pozíciót. 

    HUMDA Open
    Fotók: Gran Turismo Sport / Race Online Hungary

    A 13. kör végén a futamban vezető Blazsán is letudta az üzemanyagtankolással egybekötött kerékcserét, és egy nagyon kényelmes 4 mp-es előnnyel tért vissza a pályára. A 19. körben a mindvégig Szarkát szorongató Artzt egy szép manőverrel megelőzte riválisát és feljött a második helyre. A 23. körben Szarka újra ritmust váltott és a pálya egyik legnehezebb szakaszán külső íven sikeresen visszaelőzte Artzt Zoltánt.

    HUMDA Open
    Fotók: Gran Turismo Sport / Race Online Hungary

     

    A 25 körös futamot végül Blazsán Patrik nyerte – ezzel együtt az Oazis Computer által felajánlott ajándékutalványt is –  Szarka Zsolt és Artzt Zoltán előtt. 

    A minősítő verseny jó alapot biztosított a HUMDA Open 2022-es szezonra való felkészülésre, ahol szintén jó szereplést vár a SZASE az RSZe virtuális pilótáitól. 

     Eredmények  

    A futam megtekintése felvételről