Kategória: E-sport

  • Pénzdíjjal és pontversennyel tér vissza idén a Virtuális Nagydíj Sorozat

    Pénzdíjjal és pontversennyel tér vissza idén a Virtuális Nagydíj Sorozat

    Visszatér a Virtuális Nagydíj Sorozat, amit még a Forma-1-es holtszezonban fognak lebonyolítani, három egymást követő hétvégén.

    Tavaly a koronavírus-járvány miatt elhalasztott futamok helyett rendezték meg azok virtuális „mását” a Codemasters hivatalos F1-es játékában.

    Tavaly nem volt hivatalos pontszámítás és bajnokság, ami miatt is, hogy hírességek, más sportág jele képviselői is rajthoz álltak. Végül a nem hivatalos bajnok Goerge Russell lett.

    Noha idén – eddig – csak egy hetet csúszik a szezon kezdete, és Ausztrália helyett Bahrein lesz az évadnyitó, a sorozat idén is szeretné kiaknázni a Virtuális GP-k adta lehetőségeket.

    A Forma-1 bejelentése alapján a versenyeket január 31.-én, február 7.-én és február 14.-én fogják rendezni. Idén pedig már lesz egy hivatalosan is kiírt pontverseny, amelyben a csapatok jótékony célra nyerhetnek pénzdíjakat.

    A lebonyolítás menete is változni fog. Tavaly egy etapos időmérőt és 50%-os távú versenyeket rendeztek, idén azonban már lesznek sprint és fő versenyek is. Az ötkörös sprintfutamon profi gamerek fognak részt venni, és ennek a végeredménye fogja meghatározni az 50%-os versenytávot jelentő főfutam rajt sorrendjét, ahol már ismerős arcokat is láthatunk, hiszen jelenlegi és volt F1-esek is rajthoz fognak állni.

    Minden csapatot két versenyző fog alkotni és a főfutam végeredménye alapján osztják majd ki a pontokat. A csapatbajnokság végeredménye alapján fogják majd meghataározni a pénzjutalmakat, amelyeket a csapatok jótékony célra fognak felajánlani.

  • Bereznay Dani lett az év E-sportolója 2020-ban!

    Bereznay Dani lett az év E-sportolója 2020-ban!

    A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 63. alkalommal választotta meg az Év sportolóit, a mostani szavazáson 412 sportújságíró adta le voksát.

    A különböző kategóriák top 10-es listájában nem szerepel autóversenyző.

    Mégis díjazott lett valaki, aki autósporthoz köthető. Bereznay Danit, az Alfa Romeo Racing F1 Esports Team tagját választották az év E-sportolójának 2020-ban.

    Az ezért járó díjat Dani a Nemzeti Színházban vehette át.

    „Elképesztő nevek mellett lettem említve…” – írta Dani Instagramon. „Nagyon büszke vagyok!”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Bereznay (@danibereznay) által megosztott bejegyzés

     

  • A virtuális térben tért vissza Romain Grosjean a versenyzéshez

    A virtuális térben tért vissza Romain Grosjean a versenyzéshez

    Szimulátorozással tért vissza az „autóversenyzéshez” a bő egy hónapja súlyos balesetet szenvedett Romain Grosjean.

    A Bahreini Nagydíj rajtja után szenvedett horror balesetet a francia pilóta, aki égési sérülésekkel került akkor kórházba. Nemsokkal később elhagyhatta azt, és haza utazott, ahol megkezdte a rehabilitációját. Karácsonykor számolt be arról, hogy hét ujja már szinte tökéletesen működik.

    Grosjean számára az idei év jelentette volna alapból is a végállomást az F1-es karrierjében, ám a balesete miatt ez két futammal hamarabb jött el számára. Azóta már szó volt arról, hogy búcsútesztet szerveznének neki, ám a további karrierje még nem tisztázott, noha a kisfia már kérte őt arra, hogy hagyjon fel a versenyzéssel.

    Egy hónappal a balesete után azonban pár kör erejéig az online térben ismételten visszaült a volán mögé, amikor is egy F3-as autóval körözött a Nürburgringen. Erről a Twitteren beszélt a követőinek.

    „A kezeim egyre jobbak, bár a bal kezemmel még kicsit küszködök és még behatárolja, hogy mit tudok vele csinálni. A legnagyobb gond a hüvelykujjammal van, nem tudom még behajlítani.” – mesélte a tapasztalatait a körözése után.

    Grosjean emellett arról is beszámolt, hogy már volt edzőteremben, teniszezett, főzött és tudott még a gyerekeivel is játszani.

    A visszatérése utáni első körei megtekinthetőek a francia Twitch csatornáján.

  • Team Quadrant néven indított e-sport csapatot Lando Norris

    Team Quadrant néven indított e-sport csapatot Lando Norris

    Lando Norris tegnap bejelentette, hogy négy társával e-sport csapatot indít.

    A 20 éves versenyző a tavaszi karanténidőszak alatt rengeteg követőre tett szert a közösségi médiás platformjain, ugyanis közvetítéseivel színesítette a Forma-1-et hiányoló közönség életét.

    A virtuális versenyek mellett, barátaival, illetve versenyzőtársaival próbáltak ki különféle játékokat, amiket a közönség nagyon pozitívan fogadott. A McLaren pilótája még a bajnokság megkezdése előtt kezdett el töprengeni a saját csapat dolgon, majd négy ismertebb streamerrel összefogva létrehozták a Quadrant nevezetű alakulatot.

    ,,A Quadrant egy olyan dolog, amit már régóta meg akartam valósítani. A karantén felgyorsította a dolgokat, ugyanis rengeteget streameltem online, így egyre jobban beleástam magam. Így ez arra sarkalt engem, hogy egy kicsit felgyorsítsam a dolgokat.” -nyilatkozta Norris a BBC-nek.

    A brit versenyző némileg arra az útra lépett, mint, Romain Grosjean, aki áprilisban indította el R8G Sim Racing csapatát. Ugyanakkor a Haas pilótája csak a versenyzésre koncentrál, míg Norris olyan alakulatot hozott létre, ami lefedheti az e-sport világ különböző megmérettetéseit is.

    ,,Meglehetősen kicsiben kezdünk, de természetesen az álmunk az, hogy ezt kiterjesszük, és egy olyan csapat legyünk, ami mindenütt ott lehet az e-sportban, és nem csak a versenyzésben. Bár a versenyzés áll a központban, és nagyobb szenvedéllyel is űzzük, mint a többi e-sportot, de remélhetőleg más kategóriákban és játékokban is tovább tudjuk majd vinni ezt az egészet.” -tette hozzá a McLaren versenyzője.

    Lando Norrison kívül a csapatban szerepel még Niran Yesufu, RiaBish, Aarav és Steve Alvarez Brown is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ? Thank you for putting up with all of our trolling… was it all worth it? We can’t wait to show you everything we have planned ? ? #Quadrant

    Quadrant (@team_quadrant) által megosztott bejegyzés,

    A csapat első alakítása már meg is tekinthető a Quadrant Youtube csatornáján:

  • Max Verstappen virtuális Petit LeMans-t nyert a hétvégén

    Max Verstappen virtuális Petit LeMans-t nyert a hétvégén

    Verstappen futamot nyert! Még ha csak virtuálisan is.

    A Forma-1-es mezőny, de legalábbis annak fiatalabbjai az első félévet szimulátorozással, esporttal töltötték. Jobb híján, mivel a koronavírus miatt nem kezdődött el a szezon júliusig. Azóta azonban nagy a pörgés, sorra jönnek egymás után a futamok.

    Most azonban olyan kivételes hétvégén vagyunk túl, mely épp pihenő hétvége volt.

    A holland azonban nem tudott nyugton otthon ülni, most is versenyzett. Igaz, otthon, virtuálisan. Ráadásul a Team Redline Orange színeiben megnyerte az iRacing Petit LeMans-ját. Ez egy online, 10 órás verseny volt a virtuális Road Atlantán.

    A Verstappen.com jelentése szerint a Red Bull versenyző és csapattársa, Jonas Wallmeier nem csak hogy a leggyorsabbak voltak, de a legkevesebbet hibázók is, ráadásul az üzemanyaggal is jól gazdálkodtak.

    Verstappen volt, aki rajtolt és hamar át is vette a vezetést, majd Wallmeier is tartani tusta az első helyet.
    Nyolc óra telt el a versenyből, mikor újra Verstappen ült a volán mögé, így célba is ő vitte a csapatot. A második helyen záró autó egy kör lemaradásban volt hozzá képest.

  • Íme az Aston Martin versenyszimulátora! Feltörnéd érte a malacperselyt?

    Íme az Aston Martin versenyszimulátora! Feltörnéd érte a malacperselyt?

    Aki jártas az esportban és szereti a különlegességeket, annak bizonyára megfájdul a szíve, ha meglátja, mivel rukkolt elő közösen az Aston Martin és Curv Racing Simulators. Persze kevésbé fáj annak, aki mélyen a zsebébe tud nyúlni érte…

    Az új játékszer az AMR-C01 nevet kapta, és mindössze 150 darab készült belőle.

    Aston Martin AMR C01
    Fotó: Aston Martin

    A tervezés az Aston érdeme, míg a mérnöki munkát a Curv végezte, a legújabb technológiákat alkalmazva, hogy a játékosnak kiváló élményt nyújtson otthoni körülmények között. A kézzel épített szimulátor hiperautós érzetet nyújt, mivel az üléspozíció megegyezik az Adrian Newey által tervezett Aston Martin Valkyrie-ével, a legfrissebb Assetto Corsa szoftverrel bír és szénszálas anyagból készült.

    Aston Martin AMR C01
    Fotó: Aston Martin

    Igazi luxus-játékról beszélhetünk, hiszen árából akár egy új Mercedes-AMG GLA -ra is telne, ugyanis 57 500 font, vagyis több, mint 22 millió forint.

    Akit érdekel az AMR-C01 részletes specifikációja, vagy netán vásárolna belőle, az látogasson el a www.curvrs.com-ra.

  • Bereznay Dani újra ringbe száll, most kiderült, kik lesznek az ellenfelei!

    Bereznay Dani újra ringbe száll, most kiderült, kik lesznek az ellenfelei!

    Idén is lesz az F1-nek Esport bajnoksága, Bereznay Danival a fedélzeten. Most a csapatok összeálltak és kész a lista, kik versenyeznek majd ellene.

    Idén októberben kezdődik és decemberben végződik a Pro Series, melynek során négy alkalommal mérhetik össze tudásukat a játékosok.

    Mindegyik esemény kétnapos lesz, az elsőn két versenyt is láthatunk majd. Mindkét esetben a gyakorlás után teljes időmérő következik, ezt pedig egy 35%-os verseny követi majd. A második, illetve a másnapi harmadik verseny időmérőjét és a hozzá tartozó futamokat Twitchen fogják közvetíteni.

    A versenyek nagyrészt lekövetik majd az eredeti versenynaptárat, hiszen a Codemasters nem tudta beintegrálni a játékba az újonnan bejelentett pályákat.

    Íme a versenyek sorrendje:

    # Dátum Pálya Ország
    1
    10.14. Bahrain International Circuit ?? Bahrein
    10.14. Hanoi Street Circuit ?? Vietnám
    10.15. Shanghai International Circuit ?? Kína
    2
    11.04. CM.com Circuit Zandvoort ?? Hollandia
    11.04. Circuit Gilles Villeneuve ?? Kanada
    11.05. Red Bull Ring ?? Ausztria
    3
    11.18. Silverstone Circuit
    ?? Egyesült Királyság
    11.18. Circuit de Spa-Francorchamps ?? Belgium
    11.19. Autodromo Nationale di Monza ?? Olaszország
    4
    12.09. Suzuka International Racing Course ?? Japán
    12.09. Autodrómo Hermanos Rodriguez ?? Mexikó
    12.10. Autodrómo José Carlos Pace ?? Brazília

     

    Csütörtök este pedig azt is felfedték, kik fogják képviselni a csapatokat, köztük pedig ott volt a tavalyi harmadik helyezett Bereznay Dani is, az Alfa Romeo színeiben. A tavalyi bajnok, David Tonizza, illetve Brendon Leigh maradtak eredeti csapataiknál, a Ferrarinál, illetve a Mercedesnél.

    A résztvevők listája:

    Red Bull Racing
    Esports
    ?? Frederik Rasmussen
    ?? Marcel Kiefer
    ?? Tino Naukkarinen
    FDA Hublot
    Esports Team
    ?? David Tonizza
    ?? Enzo Bonito
    ?? Filip Presnajder
    Alfa Romeo Racing Orlen
    Esports
    ?? Bereznay Dániel
    ?? Jarno Opmeer
    ?? Dominik Hofmann
    Renault Vitality
    ?? Nicolas Longuet
    ?? Fabrizio Donoso Delgado
    ?? Casper Jensen
    Williams
    Esports
    ?? Alvaro Carreton
    ?? Salih Saltunc
    ?? Michael Romanidis
    McLaren Shadow
    ?? James Baldwin
    ?? Matthias Cologon
    ?? Dani Moreno
    BWT Racing Point
    Esports Team
    ?? Lucas Blakeley
    ?? Daniele Haddad
    ?? Shanaka Clay
    Mercedes AMG Petronas
    Esports Team
    ?? Brendon Leigh
    ?? Bono Huis
    ?? Bari Boroumand
    AlphaTauri
    Esports Team
    ?? Joni Tormala
    ?? Patrik Holzmann
    ?? Manuel Biancolilla
    Haas F1
    Esports
    ?? Floris Wijers
    ?? Cedric Thome
    ?? Simon Weigang
  • Saját eSport bajnokságot indít a Ferrari

    Saját eSport bajnokságot indít a Ferrari

    A Ferrari idén először elindítja a saját maga által szervezett eSport bajnokságot, amelynek a győztese helyet kap az olaszok szimulátoros csapatában, az FDA Hublot eSport gárdában 2021-ben.

    A Ferrari Hublot eSport Széria több eseményből fog majd állni, amire 18 évnél idősebb európai szimulátorosok jelentkezését várják. A bajnokság az Assetto Corsa szoftveren keresztül fog zajlani, ahol majd a Ferrari 488 Challenge EVO virtuális modelljét lehet majd vezetni.

    Az első kvalifikációs fordulót szeptemberben rendezik, ahol a versenyzőket több szakaszban szűrik majd, majd a profi illetve az amatőr kategória 12-12 leggyorsabb versenyzője jut majd be a novemberi nagy döntőbe.

    A résztvevők Charles Leclerc személyében egy valós F1-es pilótát kapnak, mint támogató és mentor. Az abszolút győztes pedig lehetőséget kap arra, hogy 2021-ben csatlakozhasson Enzo Bonito és a regnáló virtuális F1-es bajnok David Tonizza mellé a Scuderia hivatalos eSport csapatához.

    A regisztrációval kapcsolatos tudnivalók és egyéb részletek az alábbi oldalon olvashatóak:  www.ferrariesportsseries.gg

  • Kijött a mercedeses frissítés az F1 2020 játékra

    Kijött a mercedeses frissítés az F1 2020 játékra

    A hivatalos F1-es videojátékait készítő Codemasters bizonyára nem repesett az örömtől, mikor a Mercedes bejelentette, közvetlenül a júliusi szezonkezdés előtt, hogy változtat az autói megjelenésén és azok szürke/ezüst helyett fekete színűek lesznek.

    A játékot már korábban bemutatták, akkor még módosítás nélkül, mostanra azonban elkészültek az F1 2020 szoftvermódosításával. A patch, vagyis javítócsomag által a játékban is feketék lehessenek a Mercedesek, és hozzáigazították a valósághoz Lewis Hamilton és Valtteri Bottas ruházatát is.

    A frissítés egyelőre csak PC-re érhető el, az Xboxon és PlayStation 4-en játszóknak még várniuk kell pár napot.

    Ezen kívül további frissítések is várhatók még, többek között a McLarenek „We race as One” szivárványa is felkerül majd az autókra a játékban is, hogy az megfeleljen a valóságnak.

  • Gasly indulna a Le Mans-i 24 óráson, de előbb az F1-re koncentrál

    Gasly indulna a Le Mans-i 24 óráson, de előbb az F1-re koncentrál

    Két héttel ezelőtt Pierre Gasly élete első Le Mans-i 24 órásán szerepelt, viszont csak virtuálisan. Ennek ellenére úgy érezte, mintha tényleg igazi lenne.

    A járványhelyzet miatt valamennyi versenyt el kellett halasztani, vagy egyenesen törölni. Ezeket virtuálisan próbálták valamelyest pótolni. Így volt ez az eredetileg június közepére tervezett Le Mans-i 24 órással is. A virtuális változaton több Forma-1-es pilóta is indult, Gasly mellett ott volt Verstappen és Leclerc is.

    „Sokkolt, mennyire lelkes lettem, pedig ez csak egy játék” – vallott Gasly az élményről. „De minden olyan igazinak tűnt. Nagyon beleéltem magam, mert mindenki olyan versenyképes volt. Tényleg nagyszerű volt. Az utolsó etapomat hajnali fél négykor fejeztem be, és nem is bírtam elaludni ötig. Folyamatosan ellenőriztem, rendben van-e az autó és jól halad-e minden. Semmi más nem történt, aludtam három és fél órát, majd ismét felkeltem és két másodperc múlva már fel is mentem a netre, hogy megnézzem, hogy állunk.”

    Gasly csapata végül 5. lett, és a francia azt is elárulta, hogy mindig is nagy rajongója volt a klasszikus versenynek.

    „Itt éltem öt évig” – tette hozzá. „Le Mans-ban tanultam 13-tól 18 éves koromig, szóval különleges a kapcsolatom a várossal. Sokszor látogattam ki a versenyre, először csak nézőként, később már a paddockban voltam.”

    Az AlphaTauri versenyzője egyszer a versenyen is kipróbálná magát: „A Forma-1-re akarok 100%-ig koncentrálni. De ha lenne egy jó lehetőség jó körülményekkel, természetesen meg lehet győzni.”