Kategória: E-sport

  • Blazsán Patrik nyerte a HUMDA szimulátorbajnokságát és az egymillió forintos fődíjat

    Blazsán Patrik nyerte a HUMDA szimulátorbajnokságát és az egymillió forintos fődíjat

    Összetettben Blazsán Patrik szerezte meg az első helyet, és így az egymillió forintos fődíjat a hat futamos, három fordulós HUMDA SIM LIGA GT Sport 2021 szimulátorbajnokságon. A második helyen Horváth Olivér végzett, ezért a teljesítményért 500 ezer forint jár. A bronzérmes Báder Benjamin lett, ő 250 ezer forinttal lett gazdagabb. A rendkívül izgalmas versenyt hozó utolsó forduló két szombati versenyét a Suzuka Circuit virtuális pályáján rendezték, az első futamon Blazsán Patrik, a másodikon pedig Báder Benjamin diadalmaskodott a 14 PlayStation-játékos közül.

    Hétvégén zárult az 1,75 millió forint összdíjazású HUMDA SIM LIGA GT Sport 2021 szimulátorbajnokság. A Playstation 4 konzolon, Gran Turismo Sport szimulátorral rendezett bajnokságban három héten keresztül, hat futamon mérték össze tudásukat a játékosok. A bajnokság népszerűségét mutatja, hogy a heti fordulók mindegyikén csaknem félezren futottak mért kört, és a három hét alatt pedig összesen 10 449 kört teljesítettek a versenyzők, ami 55 234 kilométernek felel meg.

    A harmadik, egyben záró forduló is rendkívül izgalmas futamokat hozott. Ezúttal egy japán pályán, a Suzuka Circuit virtuális világában bizonyíthattak a jelentkezők. A bajnoki tabellában nüansznyi különbségek választották el az első hat versenyzőt két forduló után, egy kisebb figyelmetlenség is súlyos pontokat jelentett. Az első versenyen a dobogós helyeket Blazsán Patrik, Horváth Olivér és Ficza Ferenc szerezték meg, míg a második futamon Báder Benjamin, Tápai Ádám, Blazsán Patrik sorrend alakult ki az élmezőnyben.

    A fordulatokban gazdag két versenyen így nem született meglepetés, a fődíjat végül Blazsán Patrik nyerte el, aki összetettben 152 pontot szerzett. „Suzuka jelentette a legnagyobb kihívást, remek pálya, igazán jó vonalvezetés, és nincs sok aszfaltozott bukótér. Különleges bajnokságon vagyunk túl, hasonló díjazású szimulátorversenyt még nem rendeztek itthon. A magas színvonalat jól szemlélteti, hogy rendkívül nehezen lehetett, akár csak egy pozíciót is javítani a versenyeken. További célom a szimulátorversenyzéssel, hogy minél több magyar tehetséggel találkozzak, szeretném segíteni a fejlődésüket. Emellett nemzetközi szinten is versenyben akarok maradni, addig amíg a fiatalabb generáció megérkezik” – mondta a 23 éves Blazsán Patrik, aki számos nemzetközi viadalon is sikert aratott már.

    Horváth Olivér 146 ponttal végzett a második helyen, ezért 500 ezer forintos díjat kap. „Ez a bajnokság az erős mezőny miatt nemzetközileg is megállja a helyét. A legemlékezetesebb pillanat a legelső futam hajrára volt számomra, mivel a hatalmas nyomás ellenére tudtam győzni. A HUMDA SIM LIGA-ban elért eredményre vagyok eddig a legbüszkébb” – tette hozzá Horváth Olivér.

    Báder Benjamin 142 pontja a harmadik helyre volt elég, ezért 250 ezer forintos díjban részesül. „Azért jelentkeztem a bajnokságra, hogy megmérkőzzem a magyar versenyzőkkel és természetesen a nyeremény összege is inspirált. Nem lehetett könnyű menetnek nevezni a szimulátorbajnokságot, a harmadik hely megszerzéséhez is erőn felül kellett teljesítenem, még úgy is, hogy Blazsán Patrik sok pontot vesztett az első fordulón. Összességében elégedett vagyok, a HUMDA SIM LIGA mindenképp felér egy országos bajnoksággal” – hangsúlyozta Báder Benjamin.

    Az összetettben a negyedik helyet Tápai Ádám szerezte meg 132, az ötödiket Ficza Ferenc 129, a hatodikat Szarka Zsolt pedig 124 ponttal. Rajtuk kívül még Kovács Kristóf zárta száz pont felett a szimulátorbajnokságot, 111 ponttal. Összesen 18 versenyző jutott be a három forduló döntő futamaiba.

    Legfeljebb 60 pont volt gyűjthető egy forduló alatt a HUMDA és a Race Online Hungary által szervezett SIM LIGA szimulátorbajnokságban. A futamgyőztesek 30, a másodikok 26, a harmadikok 24, a negyedikek 22, az ötödikek pedig 20 pontot kaptak. Innentől a 14. helyezettig egy-egy ponttal csökkent a kapható pontok száma.

    „Számos olyan versenyzőt ismerhettünk meg a HUMDA szimulátorbajnokságán, akik korábban semmilyen nagyobb megmérettetésen nem indultak. Ezzel el is értük a kitűzött célunkat, hiszen a szimulátorozásnak a fiatalok felkutatásában jut kiemelkedő szerep. Olyan e-sportolókat akarunk találni, akik később az autósportban is feltűnhetnek. Mivel a technikai sportok komoly anyagi erőforrásokat igényelnek, ezért pont a szimulátorok előtt próbálhatják ki magukat sokan, így számottevően kiszélesedik a sportág tömegbázisa és nagyobb az esély a tehetségek felbukkanására” – mondta Weingartner Balázs, a HUMDA elnök-vezérigazgatója.

    A versenyeket online és felvételről televíziós csatornákon is követhették a nézők a valódi sportszériák mintájára, kommentátor és szakértő közreműködésével.

  • A Red Bull Racing Esports partnere lett a HUMMEL

    A Red Bull Racing Esports partnere lett a HUMMEL

    A Red Bull Racing Esports csapata az új szimulátoros versenyszezont stílusosan kezdheti, hiszen sikerült megegyezniük a HUMMEL sport- és divatmárkával, mint hivatalos Team Kit Partner.

    A dán márkánk gazdag múltja van sportruházat tervezés és gyártás terén. Idén a HUMMEL megismertetné a divatját pedig az esport globálisan virágzó világával. A HUMMEL egy egyedi teljesítménycsomagot szállít majd a bajnokságot nyert csapatnak, mielőtt újra belevetik magukat majd a virtuális harcba.

    Nem csak a versenyzők élvezhetik majd a HUMMEL szakértelméből eredő előnyöket, hanem először lesz alkalom arra is, hogy a Red Bull Racing Esport ruházata elérhető és megvásárolható lesz rajongóknak is 2021 tavaszától kezdődően.

    A HUMMEL-t a Red Bull Racing Esport családban üdvözlendően Oliver Hughes, a Red Bull Racing Honda marketing igazgatója így nyilatkozott:

    „A HUMMEL egy igazán izgalmas márka, akik nagyon is elfogadják az ambícióinkat és a filozófiánkat. A határokat feszegetjük, és ezzel a rajongóinknak is emlékezetes pillanatokat szerzünk. A HUMMEL egy teljesítménycsomagot szállít majd, ami a csapatunknak extra előnyt ad, amikor teljesítenünk kell majd a virtuális versenypályákon. Várjuk már azt a lehetőséget is, hogy megvásárolhatóvá tegyük a rajongóinknak is a Red Bull Racing Esports szettjét!”

    A HUMMEL vezérigazgatója, Allan Vad Nielsen hozzátette:

    „Extrém nagy megtiszteltetés nekünk, hogy a Red Bull Racing Esports csapat partnere lehetünk. Ez a kapcsolat egy újabb jelentős mérföldkő a HUMMEL-nek az esport világában, és nagyon is várjuk azt, hogy folytathassuk az utunkat ebben a gyorsan növekedő iparágban. Az esport ma már minden eddiginél több új és innovatív utat mutat meg a márkáknak, hogy érdemi kapcsolatban kerülhessenek a rajongókkal és a vásárlókkal. Ez még jobban leköti a figyelmünket és nem is kétséges, hogy a lehetőségek világába léptünk be. Végül büszkék és alázatosak vagyunk, amiért egy olyan világmárkához csatlakozhatunk mint a Red Bull. Nagyon várjuk már, hogy milyen nagy potenciál rejlik ebben a partnerségben az elkövetkezendő években.”

    A HUMMEL-ről

    A HUMMEL egy dán sport- és divatmárka, amelynek a története 1923-ig nyúlik vissza. A HUMMEL sportruhákat, edző- és divatruhákat, felszereléseket valamint cipőket tervez, gyárt és forgalmaz felnőtteknek és gyermekeknek, férfiaknak és nőknek. Négyféle termékkategóriában, olyanokban mint csapatsport, lábbelik, gyermek- és sportos életmód mutatja be évente többször is a HUMMEL a retro és kortárs trendek ihlette kollekcióját. Ezek kiválasztott prémium laboratóriumokkal együttműködve készülnek el.

  • Blazsán Patrik duplázott a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokság második fordulójában

    Blazsán Patrik duplázott a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokság második fordulójában

    Összetettben Horváth Olivér és Blazsán Patrik vezeti a HUMDA által szervezett szimulátorbajnokságot a második forduló után. A két szombati versenyt az Autodrome Lago Maggiore virtuális pályáján rendezték, mindegyik futamon Blazsán Patrik lett a legjobb a 14 PlayStation-játékos közül. A HUMDA SIM LIGA győztese 1 millió forint, az ezüstérmes 500 ezer forint, a bronzérmes pedig 250 ezer forint díjazásban részesül. A harmadik, egyben zárófordulóra már lehet jelentkezni.

    Izgalmas futamokat hozott a HUMDA SIM LIGA második fordulója is. Egy rendkívül fordulatos pályán, az Autodrome Lago Maggiore virtuális aszfaltcsíkján feszültek egymásnak a Gran Turismo Sport platformján a hazai PlayStation-játékosok múlt héten.

    A második fordulóra is több mint félezren neveztek. Az előkvalifikációs szakaszban az összes induló csaknem 23 ezer kilométert, azaz mintegy négyezer kört tett meg a szimulátorral. A szombati futamokra bejutott 14 legjobb versenyző időeredménye között kevesebb mint 178 ezred volt az időkülönbség. Ez példa nélküli a magyar Gran Turismo Sport történetében, de még a nemzetközi versenyeken is rendkívül ritka. A szombati időmérőt 0,095 századmásodperces előnnyel Blazsán Patrik nyerte, aki még ez előző heti első fordulóban egyszer ki is csúszott. Elmondása szerint ez is motiválta őt abban, hogy ezúttal minél jobb teljesítményt nyújtson. Mögötte Tápai Ádám és Horváth Olivér szerezte meg a dobogós helyeket.

    „A rajt jól sikerült, megőriztem az első helyet. Tápai Ádám nagyon komoly tempót diktált már rögtön az elején, nem is igazán tudtam előnyt kiautózni. A negyedik körben egy picit hibázott a második kanyarban és ennek köszönhetően kiszakítottam a szélárnyékból. Nagyon elégedett voltam az első futammal” – mondta a 23 éves Blazsán Patrik, aki számos nemzetközi viadalon is sikert aratott már.

    A második futamban az időmérő első nyolc helyezettje fordított rajtsorrendben állt fel a starthoz. Ez Blazsán Patrik számára is feladta a leckét: ugyan a harmadik helyre viszonylag könnyen jött fel, de itt komoly csata kezdődött. „Báder Benjamin nagyon keményen támadta Szarka Zsoltot, ebből jól jöttem ki. Azt hiszem letolta egy picit az ideális ívről az egyik kanyarban, így már közvetlenül mögötte voltam. Az ezt követő körben könnyedén előztem a Nissan versenyautóm erejét kihasználva. Jó tempót diktálva végül most csak pici hibákkal, de remekül sikerült ez a forduló” – tette hozzá Patrik.

    Két forduló után összetettben Horváth Olivér és Blazsán Patrik áll a tabella élén, 98-98 ponttal. Báder Benjamin 95 ponttal a harmadik, Szarka Zsolt pedig 89 ponttal a negyedik. Az ötödik helyen Tápai Ádám áll 87 ponttal, akiről két ponttal lemaradva hatodik Ficze Ferenc. Az első két fordulóra összesen 18 játékos jutott be.

    Legfeljebb 60 pont gyűjthető egy forduló alatt a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokságban, így matematikailag még sokan esélyesek a győzelemre. A futamgyőztesek 30, a másodikok 26, a harmadikok 24, a negyedikek 22, az ötödikek pedig 20 pontot kapnak. Innentől a 14. helyezettig egy-egy ponttal csökken a bezsebelhető pontok száma.

  • Verstappen szerint a sim versenyzők lehetnek olyan jók, mint az „igaziak”

    Verstappen szerint a sim versenyzők lehetnek olyan jók, mint az „igaziak”

    Max Verstappen hisz abban, hogy az igazán komoly szimulátorversenyzők (esportolók) képesek eljutni arra a szintre, hogy a való életben is versenyzővé váljanak és felvegyék a kesztyűt olyanokkal, akik már évek óta versenyautóban ülnek.

    Erről egy Red Bull videóban beszélt.

    „Sok jó szimulátorversenyzővel találkoztam már, a saját csapatomon belül is sok jó srác van, hihetetlen, hogy milyen gyorsak” – mondta Vertappen. „A probléma az…, nem kétlem hogy kellően pontosak, hogy pontosan tudják, mit is csinálnak, és tudják, hogyan lehetnek gyorsak, de a való életben a való életben a sebességérzékelés, a G-erők és a fékpedál megnyomásának általános ereje is más. Tudom, erre lehet edzeni. Lehetsz kellően fitt, de hiányozni fog a valós tapasztalat.”

    „Szimulátorban meg tudod nyomni az újrakezdés gombot és újrakezdheted. Ez a gondolkodásmódod, egészen kiskorod óta, de aztán ha felnősz rájössz, hogy nagyon különbözik egymástól a valódi versenyző és a szimulátor versenyző. Sokkal többet kell vezetned a való életben, hogy elérj egy szintet, nem félelemről beszélek, csak az autó iránti bizalomra.”

    Azonban vannak olyan versenyzők, akiknek ez sikerül, és szimulátorozás, „játék” után valódi versenyzőkké váltak, ráaádul nem is akármilyenné! Elég ha csak Kiss Norbira és Michelisz Norbira gondolunk, akik szintén szimulátorozással kezdték, ma pedig igazi versenyzők, és mindketten bajnokságuk csúcsára értek már.

    Verstappen is hisz benne, hogy kellő kitartással ez működhet.

    „Ha adsz egy szimulátorversenyzőnek sok pályán töltött időt is, akkor szerintem igen, tudnak nagyon versenyképesek lenni de erre lehetőséget kell nekik adni, ez pedig sok pénzbe kerül.”

    Vajon a Forma-1-be is bejut egyszer valaki, „szimulátorosként”?

    „Soha ne mondd, hogy soha. Úgy értem, ez nehéz, de ha kap kellő támogatást, és ahogy mondtam, elegendő időt a pályán, akkor ki tudja?”

  • Horváth Olivér és Báder Benjamin nyerte a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokság első fordulójának két futamát

    Horváth Olivér és Báder Benjamin nyerte a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokság első fordulójának két futamát

    Több mint ötszázan jelentkeztek a HUMDA által szervezett szimulátorbajnokság első fordulójának előkvalifikációjára. A szombati verseny két futamán 14 PlayStation-játékos vehetett részt, a rendkívül izgalmas viadalokon végül Horváth Olivér és Báder Benjamin diadalmaskodott. A bajnokságban két fordulót rendeznek még, a második fordulóra már lehet jelentkezni. Az egész bajnokság győztese 1 millió forint díjazásban részesül.
    A HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokságon a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA)
    hivatalos digitális motorsport partnere, a Gran Turismo Sport platformján lehet versenyezni. Az első fordulót március 1–6. között rendezték, a több mint félezer nevező az
    ausztriai Red Bull Ringen bizonyíthatott az előkvalifikáción.

    A szombati időmérő hozta a papírformát, a pole pozíciót Blazsán Patrik szerezte meg 0.024 ezred előnnyel. Az első futam után Horváth Olivér, Szarka Zsolt és Ficza Ferenc állhatott a dobogóra. A 21 éves, Jánossomorján élő futamgyőztes, Horváth Olivér jelenleg az ELTE jogi karjának hallgatója. „A kvalifikációs köröm után nagy reményekkel indultam neki a futamoknak, az első nagyon jól sikerült. A győzelmet azonban szerintem Blazsán Patrik érdemelte volna meg, mivel önhibáján kívül pörgött meg és neki volt a legjobb tempója a versenyen. A második verseny után kicsit csalódott voltam hiszen csak az ötödik helyen értem célba, de összességében örülök, hogy helyt tudtam állni a legjobb magyar e-sportolók között” – nyilatkozta a verseny után a Total Race Motorsport csapatát erősítő Horváth Olivér. Az e-sportolónak az a célja a Gran Turismo Sportban, hogy nemzetközi World Tour eseményre is kijusson.

    A második futamon Báder Benjamin győzött, aki után Tápai Ádám és Blazsán Patrik ért a célba. A Budapesten élő, 30 éves Báder Benjamin a gyengébb időmérős teljesítménye után arra törekedett, hogy javítson pozícióján.

    „Az első futamon nagyon együtt haladt a mezőny első fele, sokáig csak egymás mögött autóztunk, aztán az utolsó körökben sikerült egy helyet feljönnöm. A fordított rajtsorrendes második versenyen kicsit jobban kaptam el a rajtot és az első kanyar után sikerült egy jó kigyorsítással Tápai Ádám mellé kerülnöm. Később kialakult előttem egy kis csata, amit jó helyezkedéssel kihasználtam és felugrottam az élre. Innen már csak meg kellett tartanom a vezetést, amelyben Tápai Ádám próbált megakadályozni, óriási tempót diktálva mögöttem. Végül pár tizedmásodperces előnnyel nyertem meg előtte a futamot” – emelte ki Báder Benjamin, aki 2019-ben megnyerte a hivatalos magyar Gran Turismo Sport bajnokságot.

    A HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokság második fordulóját március 8–13., a harmadikat pedig 15–20. között rendezi meg a HUMDA. A versenyzők a 14 és 40 év közötti korcsoportból kerülhetnek ki. A nevezés ingyenes, jelentkezni a raceonlinehungary.net
    honlapon lehet, a győztes 1 millió forint díjazásban részesül. A részletes versenykiírás és a
    szabályzat a raceonlinehungary.net oldalon olvasható. Mindegyik forduló első négy napja HUMDA Postacím: 1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1. www.humda.hu
    az előkvalifikációs időszak, az utolsó, szombati nap pedig a versenynap.

    Jelentkezni minden fordulóban legkésőbb az előkvalifikációs időszak végéig lehet, eddig kell
    teljesíteni legalább egy gyorskört a hivatalos szerveren. A második forduló jelentkezési
    határideje március 11. 20 óra, melynek lezárultával ismét a leggyorsabb 14 versenyző vehet részt a szombati versenynapon.

    A szimulátornak köszönhetően az eddigieknél sokkal többen próbálhatják ki magukat az autósportban, ez a tömegbázis kiszélesedéséhez vezethet.

  • Egymillió forintot nyer a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokság győztese!

    Egymillió forintot nyer a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokság győztese!

    • Háromfordulós, hatfutamos szimulátorbajnokságot rendez a HUMDA
    • A versenyek élőben online és felvételről televíziós csatornákon is követhetők
    • A versenyzők a 14 és 40 év közötti korosztályból jelentkezhetnek

    Háromfordulós, hatfutamos szimulátorbajnokságot rendez a hazai mobilitási piac új szereplője, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. A versenyeket online és felvételről televíziós csatornákon is követhetik a nézők a valódi sportszériák mintájára, kommentátor és szakértő közreműködésével.

    A bajnokság fordulóit március 1–6., 8–13., és 15–20. között rendezi meg a HUMDA az
    egyik legnépszerűbb autósport szimulátor, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA)
    hivatalos digitális motorsport partnere, a Gran Turismo Sport platformján. A versenyzők a
    hazai PlayStation-játékosok közül, a 14 és 40 év közötti korcsoportból kerülhetnek ki. A
    nevezés ingyenes, jelentkezni a raceonlinehungary.net honlapon lehet, a győztes 1 millió
    forint díjazásban részesül.

    A részletes versenykiírás és a szabályzat a raceonlinehungary.net oldalon olvasható.

    Mindegyik forduló első négy napja az előkvalifikációs időszak, az utolsó nap pedig a versenynap. Jelentkezni minden fordulóban legkésőbb az előkvalifikációs időszak végéig lehet: az első fordulóban ez a határidő március 4. 20 óra.

    Michelisz Norbert 2019-es WTCR világkupa győztes is szimulátor-versenyeken hívta fel magára a figyelmet és tehetségének, kitartásának köszönhetően próbálhatta ki magát a valódi autóversenyzésben.

    „A HUMDA célja, hogy felkutasson olyan fiatalokat, akik a szimulátorok elől át tudnak ülni egy valódi versenyautóba, hogy az aszfaltcsíkon is kipróbálhassák magukat. Az e-sport komoly lehetőségeket rejt magában, a fiatalok a szimulátorversenyzés segítségével egy igazi bajnokságon mérkőzhetnek meg, megtehetik első lépéseiket az autó-motorsport felé. Az alkalmazott mozgáskészlet gyakorlatilag teljesen megegyezik a valódi versenyzésben használttal, ugyanarra a szem-kéz, szem-láb koordinációra van szükség, leszámítva természetesen a nehézségi erő és az oldalgyorsulás érzetét. Minden fiatalt arra bíztatok, hogy induljon el a szimulátor-bajnokságunkon, hiszen ez kiugrási lehetőséget is jelenthet számukra” – hívta fel a figyelmet Weingartner Balázs, a HUMDA elnökvezérigazgatója.

    A szimulátorozás szerepe a következő időszakban tovább növekedhet, hiszen az autósport belépő kategóriája, a gokartozás is komoly anyagi erőforrásokat igényel a szülőktől, szponzoroktól. A szimulátornak köszönhetően az eddigieknél sokkal többen próbálhatják ki magukat az autósportban, ez a tömegbázis kiszélesedéséhez vezethet.

  • Befejeződött az F1 hivatalos játékát gyártó Codemasters felvásárlása

    Befejeződött az F1 hivatalos játékát gyártó Codemasters felvásárlása

    Hónapok óta húzódtak a tárgyalások az EA és a cég között, most 1.2 milliárd dollárért elkelt a Codemasters.

    A hónap elején fogadta el a Codemasters igazgatótanácsa az ajánlatot, melyet a bíróság február 16-án jóvá is hagyott. A céget most már teljes egészében a Codex Games Limited (az EA leányvállalata) birtokolja.

    „Ez egy új éra kezdete az autós játékok történetében, hiszen egyesül a két fejlesztőcsapat. Ezzel egy globális tényező leszünk, kiváló játékokkal mindegyik platformon.” – nyilatkozta Andrew Wilson, az Electronis Arts igazgatója.

    A cég eddigi játékai a Need for Speed, a Real Racing és a Burnout voltak, ezt egészíti majd ki a Codemasters által birtokolt Dirt, Project Cars, GRID és az F1-es játék.

    „A mai nap történelmi a Codemasters számára” – kezdte Frank Sagnier a cég ügyvezető igazgatója. – „izgalmas nap, mind a dolgozóink, mind a játékosok számára.”

    „Ez a partnerség az EA-val lehetővé teszi, hogy az eddig jól bevált játékainkat magasabb szintre emeljük. Együtt átformálhatjuk az elektronikus versenyzés világát, és még jobban magával ragadó élményeket nyújthatunk a rajongóknak.”

    Az Electronis Arts ezzel 2003 után lesz újra felelős a száguldó cirkusz hivatalos játékáért, míg a Codemasters 2009 óta tartó munkáját folytathatja tovább.

  • Russell tarolt, de a Haas lett a virtuális bajnoka a Forma-1-nek

    Russell tarolt, de a Haas lett a virtuális bajnoka a Forma-1-nek

    George Russell nyerte a vasárnapi, utolsó Virtuális Forma-1-es Nagydíjat is, így a brit már hatból hat győzelmet tudhat a neve mellett. Az ő lehengerlő teljesítménye sem volt elég azonban, hogy a Williams legyen bajnok, hiszen a Fittipaldi-fivérek, Pietro és Enzo jóvoltából a Haas nyerte a virtuális csapatbajnokságot.

    A Forma-1 idén már élesben is megrendezte a Virtuális Nagydíj Sorozatot, ahol kiírtak hivatalos pontversenyt is amivel a csapatok jótékony célra tudtak pénzt gyűjteni.

    A brazíliai főfutam rajtsorrendjét az azt megelőző ötkörös sprintfutam határozta meg, ahol az Alpine-os Nicholas Longuet nyert, a Ferrari eSport bajnoka Brendon Leigh előtt. Nekik köszönhetően az éles versenyen a francia humorista Arnaud Tsamere indulhatott a pole-ból, mellőle a Ferrari akadémista Dino Beganovic.

    A verseny szokás szerint káoszos volt, különösen a rajt, ahol számtalan versenyző ütközött és forgott meg. Ez kapóra jött a 14.helyről rajtoló George Russellnek, – aki Alvaro Carreton büntetése miatt indulhatott hátulról – aki így pár kanyar alatt már a harmadik helyen találta magát. Majd a harmadik körre levadászta Tsamere-t és Beganovicot, és az élre állt. A hatodik körben a 9.helyről startoló Enzo Fittiapldi is túljutott a Ferrari svédjén, és már a második helyen haladt. Beganovic végül egész futam alatt Albonnal küzdött a bronzéremért. Végül a thai végzett a dobogón Russell és Fittipaldi mellett.

    Beganovic után érkezett a másik Haas, Pietro Fittipaldi kormányzásával, utána pedig egy szintén komoly harcot vívó páros futott be a célba, Arthur Leclerc és Jake Dixon sorrendben. A pole-ból induló debütáns Tsamere végül a nyolcadik lett Jimmy Brodabent és Luca Salvadori előtt.

    A kiegyensúlyozott és megbízható teljesítménynek hála a Haas 85 ponttal nyerte meg a virtuális bajnokságot, a 62 pontos Ferrari és az 57 pontos Williams előtt.

    Minden egyes résztvevő csapat a helyezésének megfelelő arányban részesül a 100 ezer dolláros nyereményalapból, amit a világon bárhol felajánlhatnak jótékony célra.

  • Megvan kik vesznek részt az idei első Virtuális Nagydíjon!

    Megvan kik vesznek részt az idei első Virtuális Nagydíjon!

    Az F1 közzétette, hogy ki fognak részt venni a 2021-es Virtuális Nagydíj-sorozat első megmérettetésén.

    A formátumot tavaly vezette be a sportág, ugyanis az első lezárások közepette a Forma-1 sem tudott útjára indulni. A rajongók szórakoztatására létrejött a Virtuális Bajnokság, ahol is aktív versenyzők és sztárok mutathatták meg mire képesek a szimulátor avagy a számítógép mögött.

    Mivel az F1 úgy számol, hogy márciusba már indul a szezon, egy kicsit meglepetek mindenkit azzal, hogy újraélesztik ezt a sorozatot.

    Összesen három fordulót fognak megtartani, az első eseményt ma lehet megtekinteni, míg a másodikra február 7-én, az utolsóra pedig február 14-én lehet számítani.

    Az elhíresült Twitch-Quartet fele lesz csak jelen, ugyanis George Russell a Williams színeiben, míg Alex Albon a Red Bull-lal vág neki az estének. Az aktív versenyzők közül Nicholas Latifi is ott lesz, ahogy a Motokrossz világbajnok Jeffrey Herlings is.

    Korábbi versenyzők és fiatal tehetségek is elindulnak a Red Bull Ringre tervezett viadalon, de ott lesz még, Jimmy Brodabent, Tiametmarduk, vagy épp a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois is. Ugyanakkor az Aston Martin nem képviselteti magát, így csak 18 főt fog számlálni a mezőny.

    Mercedes: Stoffel Vandoorne Anthony Davidson
    Red Bull: Alex Albon Jeffrey Herlings
    McLaren: Jimmy Broadbent Ben ‘Tiametmarduk’ Daly
    Alpine: Christian Lundgaard Oscar Piastri
    Ferrari: Arthur Leclerc Marcus Armstrong
    AlphaTauri: Vitantonio Liuzzi Luca Salvadori
    Alfa Romeo: Thibaut Courtois Jack ‘Pie Face’ McDermott
    Haas: Pietro Fittipaldi Enzo Fittipaldi
    Williams George Russell Nicholas Latifi

     

    A verseny magyar idő szerint 19:00-kor fog kezdődni, amit a Forma-1 hivatalos Youtube-csatornáján lehet majd figyelemmel kísérni.

  • Magyar lány is szerepel a Formula E esport mezőnyében!

    Magyar lány is szerepel a Formula E esport mezőnyében!

    A Formula E esport bajnokságához január elején tartottak selejtezőket és 600 sim versenyző közül választották ki a mezőny tagjait. Köztük egy 19 éves magyar lányt, Bencsik Tímeát!

    Tímea 37-es rajtszámmal az Envision Virgin Racing színeiben indul majd. Csapattársa a 30 éves Graham Carroll lesz, aki már többször részt vett az F1 Esports Seriesben is.

    Formula E: Accelerate mezőny

    Rajtszám Versenyző Csapat
    4 Graham Carroll Envision Virgin Racing
    5 Bono Huis Mercedes-Benz EQ Formula E Team
    6 Peyo Peev DRAGON / PENSKE AUTOSPORT
    7 Frederik Rasmussen DRAGON / PENSKE AUTOSPORT
    8 Jiayu Zhang NIO 333 FE Team
    10 Martin Stefanko Jaguar Racing
    11 Kelvin van der Linde Audi Sport ABT Schaeffler
    13 Arthur Lehouck DS TECHEETAH
    17 Jarno Opmeer Mercedes-Benz EQ Formula E Team
    20 Kuba Brzezinski Jaguar Racing
    22 Jan von der Heyde Nissan e.dams
    23 Marc Gassner Nissan e.dams
    25 Nikodem Wisniewski DS TECHEETAH
    27 Petar Brljak BMW i Andretti Motorsport
    28 Kevin Siggy BMW i Andretti Motorsport
    29 Olli Pahkala Mahindra Racing
    33 Manuel Biancolilla Audi Sport ABT Schaeffler
    36 Marius Golombeck TAG Heuer Porsche Formula E Team
    37 Tímea Bencsik Envision Virgin Racing
    48 Lorenz Hoerzing ROKiT Venturi Racing
    71 Erhan Jajovski ROKiT Venturi Racing
    88 Risto Kappet NIO 333 FE Team
    94 Lucas Mueller Mahindra Racing
    99 Jaroslav Honzik TAG Heuer Porsche Formula E Team

     

    A bajnokságon való jó szereplés az elismerésen túl pénznyereményt is jelenthet, vagy akár egy valódi tesztvezetést egy Gen2-es Formula E autóval.

    A versenyek rFactor2 által zajlanak majd.

    A „játékban” új festések és új pályák is szerepelnek, illetve a résztvevőknek különös gondot kell majd fordítaniuk az energia-gazdálkodásra, illetve az attack mode is bekerült a programba.

    A 10bajnokság élőben következő lesz a Formula E online platformjain, úgy mint TwitchYouTube és Facebook.

    A bajnokság 6 fordulóból áll, ezeket mindig csütörtökön 19:00 UTC órakor (magyar idő szerint 20:00) rendezik. A 90 perces program minden esetben 25 perces versenyt foglal magában.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Snow Schatten Esports (@snowschatten) által megosztott bejegyzés