Kategória: E-sport

  • Verstappen átkeresztelné a macskáit: Legyen a nevük Lewis és Toto!

    Verstappen átkeresztelné a macskáit: Legyen a nevük Lewis és Toto!

    Max Verstappen éppen egy szimulátorversenyen vett részt, amikor macskái megzavarták ebben. Ezért tett néhány vicces megjegyzést a holland. Úgy tűnik, hogy Max Verstappen jó hangulatban van a Brit Nagydíjon bekövetkezett balesete után, és a macskái nevével humorizált, miközben virtuálisan nyomta a gázt. A holland éppen a 24 órás spái szimulátoros versenyen vett részt, amikor a macskái úgy döntöttek, hogy akadályozzák őt ebben. Egyszer így szólt csapattársaihoz a Team Redlinenál Verstappen:

    „Volna egy kis technikai problémám, a macskák itt szaladgálnak a szimulátoron. Remélem, a macskák nem ugranak a fékpedálom mögé, mert akkor palacsinta lesz belőlük.”

    Az eredetileg Jimmy és Sassy névre hallgató állatoknak Verstappen az akciójuk után olyan alternatívákat javasol, mint Lewis és Toto, tehát a holland nem vesztette el a humorérzékét.

    Alább hallható a jelenet, verseny közben.

    https://youtu.be/QpqH9m3UIaw

  • Norris új ‘szerelmet’ talált, ezért sem harcol már Verstappen oldalán

    Norris új ‘szerelmet’ talált, ezért sem harcol már Verstappen oldalán

    Lando Norris elmondta, miért nem vesz részt már online versenyeken Max Verstappennel.

    A brit pilóta eddigi legjobb szezonját teljesíti. Eddig minden versenyen sikerült pontot szereznie, emellett háromszor már dobogóra is állhatott idén a McLarennel. A holland versenyzőnek sincs oka panaszra, ugyanis a Red Bull némileg átlépte a Mercedest, így potenciális bajnok esélyesként érkezhet a futamokra.

    Ugyanakkor a 23 éves pilóta a szabadidejében sem tud elszakadni a versenyzéstől. A virtuális világban ugyanis fellelhető a neve, mivel a Team Redline színeiben méretteti meg magát. Korábban a McLaren versenyzője is csatlakozott hozzá, ám a Quadrant megalakulása és a golf miatt változtak a dolgok:

    ,,Max (Verstappen) és én sokat mókáztunk, még egy 24 órás versenyt is nyertünk együtt. Nagyszerű volt. Ő egy nagyon kedves srác, és igazán jól kijövünk, viszont nekem ott van már a saját e-sport csapatom, a Quadrant. Ez így bonyolultabbá teszi a dolgokat. Biztos vagyok abban, hogy fogunk még versenyezni online. A Redline egy szórakoztató csapat, és valamilyen szintén még a tagja vagyok, de manapság hanyagolom a virtuális versenyzést.” – nyilatkozta Norris a NOS-nak.

    Tavaly a pandémia miatt még a szezont sem lehetett időben elkezdeni, így a pilóták átszoktak az online térbe. Azóta viszont ismét változott a világ. Norris új sportnak hódol, amire az összes szabadidejét szívesen áldozza:

    ,,A koronavírus miatt sokáig otthon kellet lennünk, és akkor a virtuális bajnokságok kellemes időtöltésnek bizonyultak. Most viszont átváltottam a golfra. Még mindig elég rossz vagyok benne, így nem én leszek a következő Tiger Woods, de ugyanúgy motivál, mint a versenyzés. Különben is, egészségesebb, mint a szimulátorozás. Többet vagyok kint, több napfény ér, így barnább vagyok, mint korábban.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

  • E-sportból a pályára – Cem Bölükbasi a Hungaroringen állt mikrofon elé

    E-sportból a pályára – Cem Bölükbasi a Hungaroringen állt mikrofon elé

    Cem Bölükbasi, e-sportolóként kezdte pályafutását, és egészen magas szintre jutott el. Azután, hogy Forma-1-es versenyzőkkel méretett meg, az igazi versenypályán is kipróbálhatta magát.

    Július második hétvégéjén az International GT Open mellett az Euroformula Open mezőnye is ellátogatott Magyarországra a nevezők között pedig egy érdekes névre bukkantunk…

    Cem Bölükbasi, Törökország. Aki követi F1 Esports bajnokságot is követi, tudja, nem kis névről van szó. Három évben is szerephez jutott, majd néhány GT-versenyen szerepelt. Legutóbb pedig a téli F3-as Ázsia-bajnokság mezőnyében mérte össze magát a formaautózás élmenőivel.

    Nem mindennapi történet, csakúgy, mint a folytatás. A Hungaroringen a második futam után – a háromból – kaptuk mikrofonvégre, egy győzelem és egy dobogós helyezés után.

    Nem sok török versenyző jut el nemzetközi szintre, téged mi rántott be a motorsport világába?

    CB: „Ami engem illet, gokartoztam néhány évig. Aztán elég hamar rájöttem, nincs igazán lehetőségem arra, hogy továbblépjek. Ezért az e-sport felé orientálódtam, részt vettem több F1-es szezonban is, de nem vetettem meg az iRacing, Asetto Corsa világát sem. Végül ez adta meg a lehetőséget nekem arra, hogy a való életben is kipróbáljam magam. Úgyhogy szponzoraimnak és a támogatóimnak köszönhetően most itt vagyok.”

    Cem Bölükbasi
    Fotó: Tajthi Andrea
    Tavaly év elején mind a virtuális, mind a valós versenyzés legjobbjai együtt kerültek be a reflektorfénybe. Te hogyan élted meg mindezt így, hogy ismerted az érem mindkét oldalát?

    CB: „Hihetetlen volt, mert a Forma-1-es pilóták versenyképessége magas szinten van. Addig dolgoznak, amíg nem nyernek. Ha elég versengő típus vagy, hogy eljuss a Forma-1-be, akkor biztos gyűlölsz veszíteni.”

    Különleges dolog, amit véghez vittél, és az elmúlt években egyre több embernek adatott meg. Számodra hogyan alakult a váltás a két világ között?

    CB: „Remélem segíthetek még több embernek elérni ezt. Szeretnék úttörő lenni, és segíteni amennyit tudok, akár a karrierem ideje alatt, akár miután visszavonultam.”

    „Ma már nagyon élethűek a játékok, közel van egymáshoz a kettő. A legnagyobb különbséget a sebesség érzete jelenti. 300-zal menni a szimulátorban meg sem kottyan, de a való életben ez azért elég más. Ráadásul nincs újraindítás gomb sem.”

    Cem Bölükbasi
    Fotó: Tajthi Andrea
    Hogyan tudtad kamatoztatni a való életben addig megszerzett tudásodat, amikor GT autókról áttértél a formula kategóriákra?

    CB: „Rengeteget szimulátoroztam elsősorban, nem nagyon volt lehetőségem gyakorolni vagy tesztelni. Ezt az autót két-három nappal ezelőtt vezettem itt. Az F3-as Ázsia-bajnokságon kívül az egyetlen felkészülési lehetőségem a szimulátor volt.”

    Megálltad a helyed ott is, úgy, hogy sok Formula 3-as és Formula 2-es pilóta volt ott a mezőnyben. Hogy érzed magad ezzel kapcsolatban?

    CB: „Nem számítottam rá, mert az volt az első formaautós sorozatom, és nem volt korábbi hasonló tapasztalatom. Az, hogy ilyen rangos pilóták ellen versenyezhettem – akik F3-as és F2-es ülésekkel rendelkeznek vagy tesztpilóták a Forma-1-ben –, és tudtam velük tartani a tempót igazán motiváló volt. Remélem sok esélyem lesz még gyakorolni, és közel kerülni hozzájuk.”

    Ez csak egy egyszeri alkalom, hogy az Euroformula Openben versenyzel, vagy maradsz a bajnokság további szakaszára is?

    CB: „Még bizonytalan a helyzet, a szponzorokon múlik, de remélem maradhatok, most, hogy már kér dobogóm is van, természetesen szeretném folytatni.”

    Cem Bölükbasi
    Fotó: Tajthi Andrea
    Számítottál arra, hogy megnyered az első versenyed a kategóriában?

    CB: „Reméltem, hogy jól megy majd, de azért erre nem. A másodikon fel tudtam érni a harmadik helyre az első körben, onnantól próbáltam tartani vezető duó tempóját, de nehéz volt a zavaros légáramlatokkal megbirkózni. Tartottam egy ritmust, nem akartam túlságosan nyomni a közepén, tudtam, hogy megelőznek majd, ha így teszek. A verseny végén, amikor mindenki fárad, akkor kezdtem felzárkózni egy picit.”

    Tavaly az F3-ban szerepelt Igor Fraga, aki McLaren eSport versenyét nyerte meg 2018-ban, és a Red Bull érdeklődését is felkeltette. Hogy látod a többieket, akiknek szintén nem idegen a virtuális versenyzés, követed az ő karrierjüket is?

    CB: „Igor szintén versenyzett már, amikor az e-sportra nyergelt át. Nagyon jó a szimulátoron és a való életben is, tavaly megnyerte a Toyota Racing Seriest [egy téli új-zélandi rangosabb junior sorozatot – a szerk.]. Mindkét világban nagyon jó versenyző. Lando és Max szintén nagyon jók a szimulátorban is, mostanában ezt már mindenkiről el lehet mondani a Forma-1-ben, mert szoros a csata, és tudják, milyen fontos sok kört teljesíteni virtuálisan is.”

    Mik a terveid jövőre?

    CB: „A lehető legtöbb tapasztalatot szeretném gyűjteni itt, az Euroformula Openben, de ugyanakkor szeretnék megismerkedni a nagyobb leszorítóerővel rendelkező autókkal is. Ha elég gyakorlást tudok addig magam mögött, és készen állok, akkor szeretnék akár rögtön a Formula 2-be ugrani jövőre, ez a terv.”

  • Indul a félmilliós összdíjazású iRacing szimulátor bajnokság, a K&H MN3B-en!

    Indul a félmilliós összdíjazású iRacing szimulátor bajnokság, a K&H MN3B-en!

    A K&H MN3B-en egy újabb autóverseny szimulátor játék is bemutatkozik, és a kiélezett küzdelem alighanem itt sem marad el.

    A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság harmadik szezonja egészen elképesztő játék repertoárral büszkélkedhet, és egyre szélesebb körben mutathatják meg hazánk kiválóságai, hogy ott csörgedezik-e az ereikben a bajnoki vér. A GTSport szenzációs versenyeit követően pedig most itt egy újabb szimulátor bajnokság, hiszen augusztusban startol az K&H MNEB SIM Liga iRacing 2021 első évada. Az első szezonban hat fordulót rendeznek, és minden fordulóban két futamon bizonyíthatnak majd a versenyzők. Az hogy kik lehetnek ott az egyes futamok rajtrácsain egy minden nagydíjat megelező prekvalifikációs időszak dönt. A prekvalifikáción elért, ellenőrzött időeredmények alapján a legjobb 24 időt futott versenyző jogot nyer a versenynapon történő indulásra. Adott fordulóra kvalifikált versenyzők a hátralévő fordulókra is szabadon jelentkezhetnek, időt futhatnak és jogot nyerhetnek a további indulásra. Az összesített eredmények minden héten szerdán 10:00-ig kerülnek közzétételre a mneb.hu oldalán.

    Prekvalifikációs időszakok:

    1. forduló: augusztus 15. – augusztus 17. Watkins Glen-Classic Boot
    2. forduló: augusztus 22 – augusztus 24. Spa-Francorchamps-Grand Prix Pits
    3. forduló: augusztus 29 – augusztus 31. Red Bull Ring-Grand Prix
    4. forduló: szeptember 5 – szeptember 7. Road America-Full Course
    5. forduló: szeptember 12 – szeptember 14. Daytona-Road Course
    6. forduló: szeptember 19 – szeptember 21. Circuit Gilles Villeneuve

    Bajnokság fordulóinak időpontjai és pályái:

    1. forduló: augusztus 15 – augusztus 18. Watkins Glen-Classic Boot
    2. forduló: augusztus 22 – augusztus 25. Spa-Francorchamps-Grand Prix Pits
    3. forduló: augusztus 29 – szeptember 1. Red Bull Ring-Grand Prix
    4. forduló: szeptember 5 – szeptember 8. Road America-Full Course
    5. forduló: szeptember 12 – szeptember 15. Daytona-Road Course
    6. forduló: szeptember 19 – szeptember 22. Circuit Gilles Villeneuve

    A versenyeket minden héten szerdánként este 7 órától rendezik meg. Minden egyes futamon pontokat gyűjthetnek a résztvevők, az első 30, a második 26, a harmadik 24-et kap, de még a 24. helyezett is egy ponttal gazdagodik.

    A bajnokság fordulóin összesen hét különböző autót lehet használni, aki ezektől eltér, az nem versenyezhet:

    • McLaren MP-412C GT3
    • Mercedes AMG GT3
    • Audi R8 LMS
    • Ferrari 488 GT3
    • BMW M4 GT3
    • Lamborghini Huracán GT3 EVO
    • Porsche 911 GT3

    HOGYAN NEVEZHETSZ A K&H MNEB SIM LIGA GRAN TURISMO SPORT BAJNOKSÁGRA?

    1. Először rajtengedélyt kell kérned az mneb.esport1.hu oldalon
    2. Ha ezzel megvagy, akkor részt vehetsz a futamok prekvalifikációs szakaszain, viszont a ligára csak 16. életévét már betöltött játékos jelentkezhet!

    A 6 hetes online szimulátor Bajnokságban a bajnoki pontok a kiírásban meghatározott módon kerülnek kiosztásra, majd az utolsó hét végén az első három helyezett a következő értékes díjazásokban részesül. A nyereményalap: 500.000 Ft és az alábbiak szerint oszlik el:

    1. helyezett: 250. 000 Ft
    2. helyezett: 150. 000 Ft
    3. helyezett: 100. 000 Ft

    HOL LEHET KÖVETNI A K&H MNEB SIM LIGA IRACING BAJNOKSÁG VERSENYEIT?

    A közvetítéseket minden egyes szerdai fordulóról élőben lehet követni az esport3tv Twitch oldalán, ahol az egyik kommentátor mindvégig Bereznay Dániel lesz, akinek a youtube csatornáján szintén követhetitek az eseményeket.

    További információkat a versenyről a hivatalos szabályzatban olvashattok, amelyben minden kérdésre választ kaptok. Ha ennek ellenére valamiben bizonytalanok vagytok, akkor írjatok e-mailt az esport@trphungary.com címre!

  • Ricciardo már nem zárkózik el a szimulátorozástól és az e-sporttól

    Ricciardo már nem zárkózik el a szimulátorozástól és az e-sporttól

    Daniel Ricciardo nem akar szűklátókörű lenni, így már nem zárkózik el a szimulátorozástól és az e-sporttól.

    Az ausztrál pilóta korábban úgy vélte, hogy az otthoni versenyzés a fiatalabb korosztály „játszótere”, amit ő meg is hagyna nekik. 10 évvel fiatalabb csapattársa rendszeresen űzi ezt a tevékenységet, ami némileg segít is neki a fejlődésben.

    Mára-már a 32 éves versenyző is újra gondolta korábbi állítását és már nem zárkózik el ettől a metodikától:

    ,,Gondolkodtam már rajta. Az elején azt mondogattam, hogy nem akarok szimulátort látni itthon, ugyanis a szabadhétvégéken van jobb dolgom is. Viszont nem akarok szűklátókörű lenni. Lehet, hogy segít, de az is benne van a pakliban, hogy rossz szokásokat alakítasz ki általa.” – magyarázta Ricciardo.

    Ugyan az ausztrál nem érzi otthon magát otthon az online versenyzés világában, viszont azt elismeri, hogy ellenfelei profitálhatnak belőle.

    ,,Max (Verstappen), Charles (Leclerc) és Lando (Norris) is nagyon aktív ezen a téren, szóval talán mégis hoz valamit. Ez továbbra sem az én világom, viszont nem hagyhatom figyelmen kívül.” – nyilatkozta Ricciardo az Auto Motor und Sportnak.

  • Blazsán Patrik bejutott az e-sport-olimpia döntőjébe – a HUMDA újabb szimulátorbajnokságok szervezésében vesz részt

    Blazsán Patrik bejutott az e-sport-olimpia döntőjébe – a HUMDA újabb szimulátorbajnokságok szervezésében vesz részt

    A tavaszi HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokságon győztes Blazsán Patrik bejutott a tokiói olimpia programjához kapcsolódó virtuális olimpia holnapi, június 23-i döntőjébe. A tehetséges e-sportoló egyike azon hét európai versenyzőnek, akik részt vehetnek az Olympic Virtual Series (OVS) Gran Turismo Sport tizenhatos fináléjában. Az e-sport egyre népszerűbb, így a tehetséges versenyzők felkutatása és a szimulátorsport fejlesztése, valamint a fiatal célközönség megszólítása érdekében kétoldalú együttműködési megállapodást kötött a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. és a Magyar E-sport Szövetség, a HUNESZ. Bajnokságok szervezésében és támogatásában vesz részt a HUNESZ Szimulátorsport Szakágának partnereként a HUMDA.

    Az e-sport nemzetközi térnyerése egyre jelentősebb, ez számít az egyik legdinamikusabban fejlődő sportágnak, amely egyben a szórakoztatóipar részét is képezi. Az autó-motorsportok és az e-sport közös metszete a szimulátorsport – ennek fejlesztése érdekében működik együtt a HUMDA és a HUNESZ. A két szervezett kétoldalú együttműködési megállapodását Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója és Biró Balázs György, a HUNESZ elnöke írta alá.

    A HUMDA számára fontos a fiatal célközönség megszólítása, nemcsak versenyzői, hanem szervezői, támogatói és minden más kapcsolódó terület szempontjából. A HUNESZ-nek a hagyományos sporttal való együttműködések kialakítása stratégiai fontosságú, ebben kiemelt szerepe van a technikai sportoknak, így az autó-motorsportnak is. A szimulátorsportok közvetítésével innovatív szórakozásként népszerűsíthető az autó-motorsport. A együttműködés részeként a HUMDA többek között saját bajnokságokat szervez majd, valamint a HUNESZ Szimulátorsport Szakágának szervezésében megvalósított versenyek szakmai támogatásában vesz részt.

    Az autósport demokratizálása, népszerűsítése, valamint az utánpótlás tömegbázisának növelése is elérhetőbb a szimulátorsport segítségével. A különböző szoftveres hátterek remek lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy a kezdők, valamint a motorsport és e-sport-rajongók is elkezdjenek szimulátorozni. A szimulátorsportnak köszönhetően ma már szinte minden fiataltól karnyújtásnyira lehet az autósport. Az igazán kiemelkedők a virtuálisan megszerzett tudásukat átültethetik a valós térbe, akár a valódi versenypályákon is kamatoztathatják azt, ahogy Michelisz Norbertnek, a WTCR túraautó-világkupa világbajnokának vagy Kiss Norbertnek, kétszeres Kamion-Európa-bajnoknak is sikerült. A technikai sportok komoly anyagi erőforrásokat igényelnek, a szimulátorokkal azonban kiszélesedik a sportág tömegbázisa és nagyobb az esély a tehetségek felbukkanására.

    „A HUMDA célja felkutatni azokat a fiatalokat, akik a jövő versenyzői lehetnek az autó- és motorsportban. A szimulátorozás komoly szerepet játszik a speciális készségek fejlesztésében, ilyen a szem-kéz koordináció, az összpontosítás vagy a stresszkezelés. Ezért is szerveztünk már tavasszal egy szimulátorbajnokságot, a HUMDA SIM Ligát, ahol Gran Turismo Sport szimulátorral mérték össze tudásukat a játékosok. Három hét alatt összesen 10 449 kört teljesítettek a versenyzők, amely 55 234 kilométernek felel meg. Számos olyan versenyzőt ismerhettünk meg akkor, akik korábban semmilyen nagyobb megmérettetésen nem indultak. Blazsán Patrik diadalmaskodott a viadalon és most már az „e-sport olimpián” képviselheti hazánkat. A jövőben olyan e-sportolókat szeretnénk megtalálni, akik később a valódi kormányok mögé ülhetnek át” – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    „A Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) számára kiemelt jelentőségű a HUMDA-val való együttműködés, hiszen kulcsterület számunkra az autó- és motorsport világa, amelynek az e-sporttal közös metszetére, a szimulátorsportra külön odafigyeléssel tekintünk. Ezért is üdvözöltük a Olympic Virtual Series bejelentését és az olimpiai mozgalom nyitását a virtuális sportok, így a Gran Turismo Sport (GTS) játék felé. Erről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) külön közleményben is beszámolt. A GTS versenyekre az érdeklődés évről évre növekszik, ezért is szerepel immáron két éve a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság (MNEB) repertoárjában. Külön öröm számunkra, hogy a selejtezőkön a kétszeres MNEB-győztes Blazsán Patrik is kvalifikált a virtuális olimpiai küzdelemre” – tette hozzá Biró Balázs György, a HUNESZ elnöke.

    A tokiói olimpiai játékokat megelőző virtuális olimpia küzdelmei már május 13-án elkezdődtek öt sportágban (autóversenyzés, baseball, kerékpározás, evezés, vitorlázás) és holnap, június 23-án fejeződnek be. Ekkor tartják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) az olimpiai licencet elnyerő Gran Turismo e-sportjáték döntőjét, amelynek tizenhatos mezőnyébe Blazsán Patrik is bejutott.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy Magyarországot képviselhetem az első virtuális olimpián. Eddigi karrierem során mindig arra törekedtem, hogy a maximumot nyújtsam és ez most sem lesz másképpen. Mindent megteszek, hogy megmutassam a magyar szimulátorsport erejét. Nagyon örülök a HUMDA–HUNESZ partnerségnek, mert úgy gondolom, hogy ezzel jelentősen erősödni fog a hazai szimulátorozás, hiszen így a jövő e-sport tehetségei könnyebben tudják majd elkezdeni karrierjüket” – tette hozzá Blazsán Patrik.

  • Gyere közelebb – a látszat nem csal

    Gyere közelebb – a látszat nem csal

    Sajtóközlemény: Az új BMW M3 és M4 bemutatójának részeként márkakereskedéseket érintő roadshow-ra indult a versenyszimulátorok köré szervezett SIM Racing. A versenyszimulátorok a profi pilótáknak, az amatőr indulóknak és a lelkes kezdőknek egyaránt lehetőséget biztosítanak a virtuális megmérettetésekben való részvételre.

    Motorsportos berkeken belül világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend a versenyszimulátorok köré szervezett SIM Racing, amelynek virtuális megmérettetéseibe a lelkes kezdők éppúgy bekapcsolódhatnak, mint az amatőr indulók és a legprofibb pilóták. Legyen szó akár számítógépről, akár játékkonzolról, a versenyek olyannyira élethűek és realisztikusak, amennyire a virtuális térben csak lehetséges. A BMW Group ráadásul járműadatokat is elérhetővé tesz a SIM Racing futamai során, a versenyzőknek így éppúgy számolniuk kell a fogyasztással és a gumiabroncsok kopásával, mint a motorsport élvonalában. Tapadás, úttartás, vezetési stílus – minden annyira valósághű, amennyire csak lehet. Ezért is állnak rajthoz egyes megmérettetéseken a BMW gyári pilótái is. A szimulátor futamokat a gyár képviselői mutatják be a résztvevőknek, míg az BMW márka ügyfelei professzionális instruktorok felvezetésével próbálhatják ki a vadonatúj BMW M3 Competition és M4 Competition modelleket.

    bmw
    Fotó: BMW PressClub Magyarország

    Az e-sporton keresztül a BMW egy vadonatúj, dinamikusan növekvő közösség tagjait szólíthatja meg, a jövőben így az e-sport a bajor prémiummárka marketingtevékenységeinek kiemelten fontos területévé válik. A BMW jól láthatóan képviselteti magát a SIM Racing futamain, a BMW SIM Racing pedig a versenyszimulátorok köré szervezett program független megmérettetéseként is elérhető a játékosok számára. A BMW SIM Cups a világ legjobb virtuális pilótáit állítja rajtrácsra, a virtuális BMW versenyautók volánja mögött értékes győzelmekért, címekért és pénznyereményeként folyik a küzdelem. 2021-ben először már csapatok is versenyezhetnek a BMW SIM Racing futamain. A bajor prémiummárkát a BS + COMPETITION, a G2 Esports, a Team GB és a Team Redline csapatok képviselik a különböző virtuális megmérettetéseken.

    A magyarországi roadshow-nak egy speciálisan átalakított kamion és verseny-szimulátorok adnak otthont a legnagyobb márkakereskedésekben, a konvojt pedig egy, a roadshow-t népszerűsítő felszereltséggel és fényezéssel ellátott BMW M4 Competition Coupé is kíséri. A kisebb márkakereskedésekben a BMW M3, M4 újdonságai mellett pedig szimulátorok érhetőek el. A BMW SIM Racing szimulátora az alábbi időpontokban várja ügyfeleit a hivatalos BMW márkakereskedésekben:

    • Wallis Motor Pest: május 12-13.
    • Budapest Motors: május 14-15.
    • Rack Autó Budaörs: május 17-18.
    • Schneider Autóház, Pécs: május 19-20.
    • Mag3, Nyíregyháza: május 22.
  • Max Verstappen és csapata nyerte a virtuális nürburgringi 24 órást

    Max Verstappen és csapata nyerte a virtuális nürburgringi 24 órást

    A Forma-1 mentes hétvégén egy újabb győzelmet zsebelhetett be Max Verstappen. A holland pilóta ugyanis többed magával egyetemben megnyerte a nürburgringi 24 órás verseny virtuális változatát.

    A nagyszabású online versenyt az iRacing platformon rendezték meg, ahol a Red Bull versenyzője a Team Redline színeiben indult Max Benecke és Chris Lulham oldalán. A trió a pole-pozícióbol indulhatott, majd a verseny nagy részén dominálva magabiztos győzelmet arattak a 24 óra elteltével.

    Mindössze egy apróbb incidens veszélyeztette a győzelmüket, amikor éppen Verstappen ült a volán mögött. Az éjszaka folyamán a Redline BMW-jét próbálta megelőzni az Urano autója, amelyik azonban majdnem kitorpedózta Verstappenéket, a holland azonban résen volt, és el tudta kerülni a végzetes ütközést.

    Ezt követően azonban már probléma mentes volt a versenyük, és végül több, mint 3 perces előnnyel nyerték meg a versenyt.

  • Sztorimóddal és kétszemélyes karrierrel érkezik az F1 2021!

    Sztorimóddal és kétszemélyes karrierrel érkezik az F1 2021!

    Számos újdonsággal érkezik a Forma-1 idei hivatalos játéka, az F1 2021. Ez most már hivatalosan is megerősítésre került, habár korábban több információ is kiszivárgott, amik – mint kiderült – elég jól fedték a valóságot.

    A legnagyobb változást mindenképpen a sztorimód visszatérése jelenti, mely a Braking Point címet kapta. Hasonló már a két évvel korábbi játékban is szerepelt, ám ez várhatóan sokkal több játékidővel kecsegtet, mint az akkori sztori. A játékos ugyanúgy az F2-ből indulva keltheti fel magára a Forma-1-es istállók figyelmét.

    De a karriermódon is fejlesztenek, sőt érkezik egy kétszemélyes karrier is, melyet online lehet játszani. Akár csapattársakként fejlesztve az autót, akár riválisként megmérkőzve, például egy Mercedes-Red Bull párharcban. Sőt akár a valós szezonba is ’beugorhatunk’, vagyis folytathatjuk onnan, ahogyan épp a valóságban állnak a pilóták és a csapatok a pontversenyben.

    Három új pálya kerül be végül, az F1 2013-ban már klasszikusként szereplő Imola mellett Portimao és Jeddah lesz újdonság. Visszatér ezenkívül az osztott képernyős mód is.

    A next-gen konzolokra is érkező, már előrendelhető F1 2021 sztorimódjának előzetese itt megtekinthető:

  • Szerezd meg most olcsóbban az F1 2020-at!

    Szerezd meg most olcsóbban az F1 2020-at!

    Még mindig tart a pandémia és sokan a versenyek előtt és után a virtuális térben keresik az F1-es izgalmakat.

    Ehhez szeretnénk nektek most segítséget nyújtani, a Humblebundle jelenleg a havi előfizetésében $12-ért adja többek közt a Codemasters által gyártott Formula 1 2020-at. Ezeken felül ezért az összegért még a következő játékokat kapjátok meg:

    Humble Bundle