Kategória: Automobil

  • Győri öthengeres motor az „Év nemzetközi motorja”

    Győri öthengeres motor az „Év nemzetközi motorja”

    Az Audi 2,5 literes TFSI motorja nyerte „Az év nemzetközi motorja“ díjat a 2-2,5 literes kategóriában. Az erőforrás 2008 óta készül az Audi Hungariánál és immár sorozatban nyolcadik alkalommal nyerte el a rangos díjat.

    A zsűri tagjai a motor kiemelkedő teljesítménye mellett mindenekelőtt annak egyedi hangját dicsérték. Az öthengeres motor hangja a 80-as évek B-csoportos rali motorjainak jellegzetes hangzására emlékeztet. Az új fejlesztésű öthengeres motor 26 kilogrammal könnyebb elődjénél, mindenekelőtt a könnyűfémből készült forgattyúsháznak köszönhetően. Ezáltal az Audi fejlesztőinek sikerült a tengelyterhelés elosztását optimálni, amely a menetdinamikát is tovább javítja.

    2,5 TFSI motor dolgozik az Audi TT RS Coupé és TT RS Roadster modellekben, valamint az RS 3 Limousine-ban is, amelyek mindegyike az Audi Hungariánál készül. Továbbá ez a  motor található az RS 3 Sportback-ben is.

    A győri erőforrás 400 lóerős teljesítményével és 480 Nm-es forgatónyomatékával a legerősebb öthengeres szériamotor a világon. Az erőforrás az RS 3 Limousine-t és az RS 3 Sportback-et 4,1 másodperc alatt gyorsítja fel 0-ról 100 km/h-ra. A két modell maximális sebessége 250 km/h (leszabályozott), opcionálisan 280 km/h.

    Az „Év nemzetközi motorja“ díjat 1999-óta évente ítéli oda egy nemzetközi, 65 motorsport-újságíróból álló zsűri különböző kategóriákban. Az Audi idén már tizenharmadik alkalommal nyerte el ezt a világszerte elismert díjat.

    Az Audi Hungariánál tavaly 1 926 638 motor készült, köztük 9 113 öthengeres Otto-motor. Ezzel a vállalat továbbra is a világ legnagyobb motorgyára, amely a Volkswagen Konszern több mint 30 telephelyét látja el erőforrásokkal. A győri motorok széles teljesítményspektruma 63 kW-tól (86 PS) egészen 449 kW-ig (610 PS) terjed.

  • Marco Wittmann aláírta a limitált BMW M4-et

    Marco Wittmann aláírta a limitált BMW M4-et

    Marco Wittmann aláírásával vált még egyedibbé az egyetlen hazai limitált kiadású BMW M4

    A Német Túraautó Bajnokság legutóbbi, Hungaroringen rendezett versenyhétvégéjén Marco Wittmann, a DTM sorozat címvédője aláírásával tette még különlegesebbé a versenyző tiszteletére készített BMW M4 DTM Champion Edition sportkupé hazai példányát.

    A Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2016-os szezonjában bajnoki címet szerző Marco Wittmann tiszteletére a versenysorozatot követően a BMW egy limitált kiadású BMW M4-et adott ki. A mindössze 200 példányban gyártott BMW M4 DTM Champion Edition sorozatból csak egyetlen darab került Magyarországra. Az álló helyzetből 3,8 másodperc alatt 100 km/órás tempóra gyorsuló, 305 km/órás végsebességre képes limitált szériás különlegességet az idei szezon harmadik versenyhétvégéjén a Hungaroringre érkező Wittmann aláírásával tette teljesen egyedivé 2017. június 18-án.

    A tavalyi győzelmet, és minden idők legfiatalabb kétszeres DTM-bajnokát ünneplő sportkupé tulajdonosa – akinek nagy álma vált valóra azzal, hogy személyesen találkozhatott  Wittmann-nal – immár a szignóval díszített műszerfal előtt élvezheti ki a BMW M divízió és a BMW Motorsport által közösen fejlesztett, 368 kW / 500 lóerő maximális teljesítmény és 600 Nm csúcsnyomaték leadására képes, a legkorszerűbb motorsport-technológiai hajtáslánc-elemekkel és futómű-alkatrészekkel felvértezett autó képességeit.

    A mindössze 200 darabos limitélt szériában gyártott, az aláírással teljesen egyedivé tett BMW M4 DTM Champion Edition sportkupét a győri Leier Autó Kft. ügyfeleként rendelte meg tulajdonosa.

  • Szűk helyre parkolt, nem az ajtón szállt ki

    Szűk helyre parkolt, nem az ajtón szállt ki

    Szűk helyre parkolt, nem tudta kinyitni az ajtót, ezért lenyitotta a Peugeot tetejét, és a hátsó ülésen keresztül távozott.

    https://www.youtube.com/watch?v=nye4yp-D8tA

  • Öt csillagot kapott az új MINI Countryman a Euro NCAP töréstesztjén

    Öt csillagot kapott az új MINI Countryman a Euro NCAP töréstesztjén

    A brit prémiumgyártó legnagyobb modellje minden forgalmi szituációban maximális utasbiztonságot garantál, amelyet az új autók vizsgálatát végző legnagyobb európai intézet legmagasabb értékelése is igazol.

    A brit prémiummárka történetének eddigi legnagyobb modelljeként az új MINI Countryman a hatalmas utastérével, dinamikus menettulajdonságaival és sokoldalúságával kiváló egységet alkot, miközben a menetbiztonság területén elérhető legkiválóbb minősítés teljesítésével az utasok maximális védelméről is gondoskodik: a kompakt méretű egyéniség az új autók biztonságát vizsgáló Euro NCAP töréstesztjén öt csillagot kapott. A rendkívül szigorú felmérés kiváló eredménye igazolja, hogy a járatlan utak meghódítására tervezett, tágas négykerekű minden forgalmi szituációban kimagasló biztonságot garantál utasainak.

    Az új autók biztonságát vizsgáló, teljes mértékben független Euro NCAP mindenre kiterjedő töréstesztjei világszerte balesetbiztonsági mérceként szolgálnak, az intézet egyre átfogóbb, időről időre szigorodó biztonsági szabványait pedig Európa összes országában elismerik. A törésteszteket végző szakemberek számos különböző forgalmi szituációt szimulálva térképezik fel a sorozatgyártásba kerülő új autók deformálódási- és erőhatás-elnyelő jellemzőit, az utascella szilárdságát, a vázszerkezet hatékonyságát és az utasok védelmét. A pontos értékelés megállapításához a Euro NCAP mindezeken felül az egyes modellek biztonsági koncepcióját és gyalogosvédelmi intézkedéseit is számításba veszi.

    Az új MINI Countryman biztonságos utascellája frontális karambol, oldalirányú ütközés és oszlopba csapódás esetén is stabil védelmet garantál a brit prémiumgyártó ügyfeleinek. A Euro NCAP szakemberei megállapították, hogy baleset esetén az autó az utasok magasságától, testsúlyától és üléspozíciójától függetlenül kivételesen magas szintű utasbiztonságot kínál, és mint ilyen, a gyermekeknek is maximális védelmet biztosít. A biztonsági elemzők az új MINI Countryman fejtámláinak funkcióit is pozitívan értékelték, hiszen ráfutásos baleset esetén mind az öt ülésen tökéletes védelmet nyújtanak az ostorcsapás-szerű nyak-, illetve gerincsérülések ellen. A brit prémiumgyártó ráadásul az optimális gyalogosvédelem érdekében erőhatás-elnyelő első lökhárítóval és aktív motorháztetővel is felszereli eddigi legtágasabb modelljét: gyalogos- vagy kerékpáros-gázolás esetén a szélvédő alsó sarkaiban elhelyezett patronok segítségével automatikusan, a másodperc ezredrésze alatt megemelik a motorháztetőt, hogy ezzel is csökkentsék az elgázolt ember súlyos sérüléseinek kockázatát.

    Az új MINI Countryman példaértékű utasbiztonságához az a kiforrott biztonsági koncepció is nagymértékben hozzájárul, amelyet a brit prémiumgyártó már az alapfelszereltség részeként modellpalettája mindegyik tagjába beépít. Az új MINI modellek komplex biztonsági koncepciójának alkotóelemei segítenek megelőzni a balesetek esetén előforduló sérüléseket, amennyire csak lehetséges, védik az utasokat az ütközések következményeitől és amilyen gyorsan csak lehet, aktiválják a gépkocsi intelligens segélyhívó berendezését. A rendkívül sokrétű vázszerkezet és a precízen megtervezett gyűrődési zónák garantálják, hogy ütközés esetén az elemek elvezetik az erőhatásokat és távol tartják azokat az utascellától, hogy a lehető legjobban védjék a brit prémiumgyártó ügyfeleit. Az új MINI Countryman széleskörű alapfelszereltségének ráadásul már az automata fékező funkcióval dolgozó, ütközésre figyelmeztető rendszer is része. A gumiabroncsokba fújt levegő nyomását a brit prémiumgyártó mindegyik egyéniségében kerekenkénti gumiabroncsnyomás-ellenőrző rendszer figyeli, ütközés esetén pedig az intelligens segélyhívó rendszer azonnal segélyhívást kezdeményez, miközben megadja a baleset pontos helyszínét és a sérülések becsült súlyosságát.

    A Euro NCAP töréstesztjein elért maximális, ötcsillagos minősítésnek évekre visszanyúló hagyománya van a MINI-nél. Az új autók vizsgálatát végző legnagyobb európai intézet legmagasabb értékelését már az új MINI Countryman elődmodellje is elnyerte, az intézet biztonsági szabványai pedig azóta egyre szigorodtak és még tovább bővültek. A legsokoldalúbb MINI új modellgenerációjának ötcsillagos törésteszt-eredménye kiválóan példázza, hogy a brit prémiummárkára jellemző széleskörű technológiai fejlődés nem csupán az egyre intenzívebb vezetési élményben érhető tetten, de az egyre nagyobb utasbiztonság terén is visszaköszön.

  • Íme az új BMW 6-os Gran Turismo

    Íme az új BMW 6-os Gran Turismo

    A BMW bemutatja az elmúlt évek egyik legkreatívabb modelljének teljesen újragondolt kiadását, az új BMW 6-os Gran Tursimo-t, mely a luxuslimuzinok komfortját a kupék lenyűgöző stílusával jeleníti meg.

    Bemutatjuk az utóbbi évek egyik legsikeresebb járműkoncepciójának még tovább finomított, részletekbe menően tökéletesített utódját: az új BMW 6-os Gran Turismo a luxuslimuzinok hosszú távú menetkomfortját az elegáns kupék lebilincselő sziluettjével ötvözi, miközben a formanyelvből eredő funkcionalitás és a fejedelmi tágasság a vezetési élmény és a pihentető utazás azon harmonikus egységét kelti életre, amely az új modell elődjének egyik fő védjegyeként szolgált – egy merőben innovatív járműosztály megszületését hozva. A BMW 5-ös Gran Turismo átfogóan újragondolt utódja a menetdinamika és a belső hatékonyság terén is feljebb lépett egy szintet, így a sportos elegancia, a rendkívül fejlett felszereltségi opciók, az innovatív vezérlési funkciók és az automatizált járművezetés korszakát előrevetítő, intelligens vezetést támogató rendszerek kézzelfogható fejlődését kínálja.

    „Az új BMW 6-os Gran Turismo egyedülálló módon, egy magával ragadóan elegáns formanyelvbe csomagolva egyesíti a luxus színvonalú utastér fejedelmi kényelmét és a változatos funkcionalitást. Mindez az ügyfeleink által nagyra értékelt sportos, lendületes menetdinamikával párosul, amelynek köszönhetően az újdonság minden környezetben kiválik a tömegből és még tovább hangsúlyozza a BMW modellpalettájának felsőkategóriás jelenlétét” – fogalmazott Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért felelős tagja.

    Az új BMW 6-os Gran Turismo 2017 szeptemberében, a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönség előtt, a modell piaci bevezetése pedig 2017 novemberében veszi kezdetét. Az újdonság motorházteteje alá kezdetben a BMW Group legújabb motorcsaládjának három tagja közül választhatnak erőforrást az ügyfelek, két modellváltozathoz pedig az opcionális extrafelszereltség részeként a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás is azonnal elérhető lesz.

    Könnyebb, sportosabb, kényelmesebb és hatékonyabb

    Az intelligens könnyűszerkezetes járműépítés alapelveinek módszeres kihasználásával és a karosszériaváz magas szilárdságú acél elemeit kiegészítő alumínium alkatrészek széleskörű alkalmazásával az új BMW 6-os Gran Turismo saját tömege mintegy 150 kilogrammal csökkent a megegyező hajtáslánccal szerelt elődmodellhez képest. A modell aerodinamikai tulajdonságainak jelentős fejlődésével, a teljesítmény növekedésével és az új erőforrások kimagasló belső hatékonyságával párhuzamosan mindez minden korábbinál sportosabb menetdinamikát és még tovább optimalizált üzemanyag-fogyasztást eredményez. A nulla-százas gyorsulást a modell a motortérbe épített erőforrástól függően akár 0,7 másodperccel gyorsabban letudja (a BMW 630i Gran Turismo esetében), az átlagos üzemanyag-fogyasztás és a kombinált károsanyag-kibocsátás pedig a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC – New European Driving Cycle) tesztkörének mérései szerint akár 15 százalékkal is csökkenhet (a BMW 640i Gran Turismo és a BMW 630d Gran Turismo esetében).

    Az új BMW 6-os Gran Turismo aprólékosan továbbfejlesztett futómű-technológiája nem csupán az irányíthatóságra, de a menetkomfortra is jótékony hatással van. A modell széleskörű alapfelszereltségének az automata szintszabályozású, levegős hátsó kerékfelfüggesztés is része, miközben az utazás kényelmét az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető adaptív futómű fokozhatja (automata szintszabályozású, levegős kerékfelfüggesztéssel az első és a hátsó tengelyen, dinamikus lengéscsillapító-szabályzással (DDC – Dynamic Damper Control)). A hamisítatlanul egyedi járműkarakter minden korábbinál sportosabb énjét az aktív borulásgátló rendszerrel kiegészített aktív hátsókerék-kormányzáshoz (Integral Active Steering) elérhető Executive Drive opció kelti életre. Az első és a hátsó tengelyen dolgozó levegős kerékfelfüggesztés lehetővé teszi, hogy a bajor prémiumgyártó ügyfele manuálisan állítsa be a jármű hasmagasságát: az alapbeállítás göröngyös földutakon vagy meredek felhajtók előtt akár 20 milliméterrel is megemelhető, mindössze egyetlen gombnyomással. Az új BMW 6-os Gran Turismo hasmagassága azonban nem csupán emelhető, de csökkenthető is, manuálisan és automatikusan egyaránt: a 10 milliméteres ültetés egyetlen gombnyomással elérhető, a vezetési élménykapcsolóval aktiválható SPORT vezetési üzemmódban azonban a rendszer 120 km/órás sebesség felett automatikusan lentebb engedi a karosszériát. A továbbfejlesztett futómű-technológia extrafelszereltségként megrendelhető opciói a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás esetén is éppúgy elérhetők.

    Lendületes vonalvezetés és elegáns formanyelv

    Az elődmodellhez képest 87 milliméterrel, immáron 5 091 milliméterre növelt hosszúságnak, a változatlan, 1 902 milliméteres szélességnek és a 21 milliméterrel 1 538 milliméterre csökkentett magasságnak köszönhetően az új BMW 6-os Gran Turismo lendületesen kecses karosszéria-arányokkal kel életre. A frontrész jellegzetesen erőteljes kialakítása már az alapfelszereltség részeként LED-technológiás első fényszórópárral egyesül, amelyek a méretes, vese alakú hűtőrácsokhoz vezetik a tekintetet. Az elnyújtott motorháztető, a hátratolt utastér, a 3 070 milliméter hosszú tengelytávolság, a keret nélküli ajtók és a messzire hátranyúló ablaksávok egységének köszönhetően a BMW modelljeire jellemző sportos elegancia oldalról nézve kerül leginkább előtérbe. A tetővonal elegánsan, kupészerűen mélyre ereszkedik, mígnem egybeolvad az immáron 64 milliméterrel alacsonyabban végződő hátsó résszel. A háromdimenziós hatású hátsó lámpák kivételesen látványos benyomást keltenek.

    Az alacsony övvonal mentén megrajzolt jármű-sziluett a modell aerodinamikai tulajdonságaira is jótékony hatással van, hiszen az aktív hűtőrács-lamellákkal, az Air Curtains légbevezető- és az Air Breathers légkivezető nyílásokkal, valamint az automatikusan kiemelkedő hátsó légterelő szárnnyal együtt az elődmodell 0,29-es értékéről 0,25-re csökkenti a karosszéria légellenállási együtthatóját.

    A vezetési élmény, a hosszú távú menetkomfort és a funkcionalitás ideális egysége

    Az új BMW 6-os Gran Turismo utasterét vezetőre összpontosító műszerfallal és rendkívül tágas helykínálattal álmodták meg a tervezők. Az emelt üléspozíciónak köszönhetően a vezető minden irányba tökéletes kilátást élvez, miközben a hibátlan ergonómia szerint elrendezett vezérlőelemek a vezetés intenzív élményét is fokozzák. Az utastér vonalvezetése, anyaghasználata és kiváló összeszerelési minősége maximálisan kifinomult, prémium hangulatot áraszt. A hátsó üléssor három teljes értékű ülést és óriási lábteret kínál, miközben a minden korábbinál pihentetőbb utazásról az újratervezett hátsó ülések, a meredeken lejtő tetőív ellenére megnövelt fejtér és a még tovább javított hangszigetelés egysége gondoskodik. Az új BMW 6-os Gran Turismo hátsó ülései az opcionális extrafelszereltég részeként akár elektromosan, gombnyomással is állíthatók.

    Az újdonság hatalmas méretű, egybefüggő csomagtérajtaja már az alapfelszereltség részeként elektromosan nyitható és zárható. A csomagtér térfogata az elődmodellhez képest 110 literrel megnőtt, így immáron 610 literes. A rakodóperem több mint öt centiméterrel lentebb került, így már teljesen egy síkban van a csomagtér padlójával. A 40 : 20 : 40 arányban osztott hátsó üléstámla a csomagtérből egyetlen gombnyomással előrehajtható, amellyel a csomagtér térfogata nem kevesebb, mint 1 800 literre nő – 100 literrel növelve az elődmodell hasonló értékét. A csomagtér merev szerkezetű síkja alatt ráadásul egy plusz tárolórekeszt is elrejtettek a tervezők.

    Piaci bevezetés háromféle erőforrással, nyolcsebességes Steptronic automataváltóval és az opcionális extrafelszereltség részeként BMW xDrive intelligens összkerékhajtással

    Az új BMW 6-os Gran Turismo motorpalettájára kezdetben két benzines és egy dízelüzemű erőforrás kerül fel, a legmodernebb BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó motorokat pedig már az alapfelszereltség részeként nyolcsebességes Steptronic automataváltóval társítja a gyártó. A BMW 630i Gran Turismo motorházteteje alá szerelt 2.0 literes, négyhengeres benzinmotor 190 kW / 258 lóerő maximális teljesítmény és 400 Nm csúcs forgatónyomaték leadására képes, amellyel a modell 6,3 másodperc alatt sprintel fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre, miközben 100 kilométerre vetített átlagos üzemanyag-fogyasztása 6,2 – 6,6 liter*, kilométerenkénti kombinált károsanyag-kibocsátása pedig 142 – 152 gramm*.

    A BMW 640i Gran Turismo meghajtásáról egy 250 kW / 340 lóerő maximális teljesítményű és 450 Nm csúcs forgatónyomatékú, 3.0 liter hengerűrtartalmú, soros hathengeres benzinüzemű erőforrás gondoskodik. Az erősebb benzinmotorral felvértezett 6-os Gran Turismo 5,4 másodperc alatt tudja le a nulla-százas gyorsulást, miközben az intelligens összkerékhajtással szerelt BMW 640i xDrive Gran Turismo 0,1 másodperccel gyorsabban, 5,3 másodperc alatt abszolválja mindezt. A BMW 640i Gran Turismo átlagos üzemanyag-fogyasztása 7,0 – 7,4 liter / 100 km*, kombinált károsanyag-kibocsátása pedig 159 – 169 gramm*. A BMW 640i xDrive Gran Turismo esetében ezen értékek 7,7 – 8,2 literre* és 177 – 187 grammra* módosulnak.

    A 195 kW / 265 lóerő maximális teljesítményre és 620 Nm csúcs forgatónyomatékra képes, háromliteres sorhatos dízelmotorhoz az opcionális extrafelszereltség részeként ugyancsak társítható BMW xDrive intelligens összkerékhajtás. A BMW 630d Gran Turismo és a BMW 630d xDrive Gran Turismo 6,1 másodperc alatt, illetve 6,0 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre, miközben 100 kilométerre vetített átlagos üzemanyag-fogyasztása 4,9 – 5,3 liter*, illetve 5,5 – 5,9 liter*, kilométerenkénti kombinált károsanyag-kibocsátása pedig 129 – 139 gramm*, valamint 144 – 154 gramm*.

    Egyedülállóan változatos vezérlési funkciók

    Az új BMW 6-os Gran Turismo páratlanul sokoldalú kijelző- és vezérlési koncepciója a jármű széleskörű beállításain túl a navigációs rendszer, a kommunikációs megoldások és az információ-szolgáltató funkciók működtetésére is kiterjed. Az innovatív technológia középpontjában a BMW iDrive operációs rendszer áll, amelyet a bajor prémiumgyártó ügyfele a középkonzolra helyezett Touch Controller érintőpaddal és a műszerfalat ékesítő központi kijelzővel egyaránt vezérelhet. A nagyfelbontású, érintőképernyőként is funkcionáló kijelző átmérője 10,25 inch, a minden korábbinál intuitívabb működtetést pedig élő csempeikonokkal dolgozó menüelrendezés segíti. Az új BMW 6-os Gran Turismo számos funkciója ráadásul hangvezérléssel és BMW Gesztusvezérléssel is működtethető, a felhasználók pedig az immáron 70 százalékkal nagyobb vetítőfelületet kínáló BMW Head-Up kijelző opcióit is részletekbe menően személyre szabhatják.

    Intelligens vezetést támogató rendszerek az automatizált járművezetés korszakának előfutáraiként

    Az új BMW 6-os Gran Turismo vezetést támogató rendszerei számos innovatív technológia alkalmazásával térképezik fel a jármű közvetlen környezetét, amelyhez már az alapfelszereltség részeként sztereo kamera, opcionális extrafelszereltségként pedig radarok és ultrahangos szenzorok szolgáltatnak információkat. Az újdonság széleskörű alapfelszereltségi palettáján az automata fékező funkcióval dolgozó (City Collision Mitigation), ütközésre és gyalogosokra figyelmeztető rendszer (Collision and Pedestrian Warning) is megtalálható, miközben az opcionális extrafelszereltségek közé az új, továbbfejlesztett aktív tempomat (Active Cruise Control) is felkerült, amelynek álló helyzetre fékező Stop & Go funkciója a 0 és 210 km/óra közötti sebességtartományban mindvégig aktív. Az ugyancsak 0 és 210 km/óra között működő kormányzó- és sávtartó asszisztens (Steering and Lane Control Assistant) újabb lépést jelent az automatizált járművezetés megvalósulása felé vezető úton, hiszen a technológia a még pontosabb sávtartás érdekében már nem csupán az aszfaltra festett jelzéseket, de az autó előtt haladó járművek mozgását is folyamatosan figyeli. A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning), a sávváltást segítő asszisztens (Lane Change Assistant), az oldalirányú ütközésre figyelmeztető rendszer (Side Collision Warning) és a kikerülési segédlet (Evasion Aid) eközben még tovább növeli a vezetés biztonságát és az utazás kényelmét, szükség esetén korrigáló mozdulatokkal fokozva a kormányzás mértékét. A potenciálisan veszélyesebb forgalmi szituációk elkerülését a keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer (Crossing Traffic Warning), az elsőbbségadásra figyelmeztető rendszer (Priority Warning), valamint a rossz haladási irányra figyelmeztető rendszer (Wrong-Way Driving Alert) segíti. Sőt mi több, a bajor prémiummárka ügyfelei a távvezérlésű parkolás (Remote Control Parking) opcióját is megrendelhetik az új BMW 6-os Gran Turismo modellhez.

    BMW Connected: a személyes mobilitás segédje új szolgáltatásokkal bővül

    Az új BMW 6-os Gran Turismo tulajdonosai a BMW Connected széleskörű tárházának előnyeit is maradéktalanul kiélvezhetik, a minden pillanatban elérhető intelligens járműkapcsolatnak köszönhetően ugyanis a személyes mobilitás digitális asszisztense segít a vezetőnek könnyedén, a lehető legkevesebb stressz mellett megérkezni az úti célba – ráadásul nem csupán akkor, amikor autóval közlekedik. Az intelligens technológia az útvonal megtervezéshez folyamatosan figyeli a bajor prémiumgyártó ügyfelének okostelefonjában elmentett naptárbejegyzéseket, majd a hozzájuk társított helyszíneket úti célként emeli át a BMW navigációs rendszerébe, hogy a valós idejű forgalmi információk feldolgozása (RTTI – Real Time Traffic Information) után, a pontos célba érkezés érdekében időben figyelmeztesse ügyfelét az indulásra. Az új BMW 6-os Gran Turismo tulajdonosai a gépkocsikba épített Microsoft Exchange funkción keresztül e-mail fiókjaikhoz, naptárbejegyzéseikhez és kontaktlistáikhoz is korlátlanul hozzáférhetnek. Okostelefonjukat Bluetooth technológián keresztül kapcsolhatják össze a BMW központi operációs rendszerével, miközben az induktív, vezeték nélküli okostelefon-töltési opció is elérhető.

    A valós idejű forgalmi információk (RTTI – Real Time Traffic Information) időben jelzik a tervezett útvonal mentén előforduló dugókat és torlódásokat, a felszíni parkolóhely-kereső szolgáltatás (On-Street Parking Information) segít megtalálni a legjobb parkolóhelyeket, a Remote 3D View funkciónak köszönhetően pedig az új BMW 6-os Gran Turismo tulajdonosai a távolból, okostelefonjukon keresztül figyelemmel követhetik leparkolt autójuk közvetlen környezetének élőképét.

    *Az adatokat az EU-ciklus tesztkörének mérései alapján számolták ki, az értékek a gumiabroncs-típusoktól is függnek.

     

    Az új BMW 6-os Gran Turismo elérhető modellváltozatai a 2017 novemberi piaci bevezetésről:

    BMW 630i Gran Turismo: négyhengeres benzinmotor nyolcsebességes Steptronic automataváltóval

    Hengerűrtartalom: 1 998 ccm

    Maximális teljesítmény: 190 kW / 258 lóerő percenkénti 5 000 és 6 500 főtengely-fordulat között

    Csúcsnyomaték: 400 Nm percenkénti 1 550 és 4 400 főtengely-fordulat között

    Gyorsulás 0 – 100 km/óra: 6,3 másodperc

    Végsebesség: 250 km/óra

    Átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,2 – 6,6 liter / 100 km*

    Kombinált károsanyag-kibocsátás: 142 – 152 gramm / km*

    BMW 640i Gran Turismo: soros hathengeres benzinmotor nyolcsebességes Steptronic automataváltóval

    Hengerűrtartalom: 2 998 ccm

    Maximális teljesítmény: 250 kW / 340 lóerő percenkénti 5 500 és 6 500 főtengely-fordulat között

    Csúcsnyomaték: 450 Nm percenkénti 1 380 és 5 200 főtengely-fordulat között

    Gyorsulás 0 – 100 km/óra: 5,4 másodperc

    Végsebesség: 250 km/óra

    Átlagos üzemanyag-fogyasztás: 7,0 – 7,4 liter / 100 km*

    Kombinált károsanyag-kibocsátás: 159 – 169 gramm / km*

    BMW 640i xDrive Gran Turismo: soros hathengeres benzinmotor nyolcsebességes Steptronic automataváltóval

    Hengerűrtartalom: 2 998 ccm

    Maximális teljesítmény: 250 kW / 340 lóerő percenkénti 5 500 és 6 500 főtengely-fordulat között

    Csúcsnyomaték: 450 Nm percenkénti 1 380 és 5 200 főtengely-fordulat között

    Gyorsulás 0 – 100 km/óra: 5,3 másodperc

    Végsebesség: 250 km/óra

    Átlagos üzemanyag-fogyasztás: 7,7 – 8,2 liter / 100 km*

    Kombinált károsanyag-kibocsátás: 177 – 187 gramm / km*

    BMW 630d Gran Turismo: soros hathengeres dízelmotor nyolcsebességes Steptronic automataváltóval

    Hengerűrtartalom: 2 993 ccm

    Maximális teljesítmény: 195 kW / 265 lóerő percenkénti 4 000 főtengely-fordulatnál

    Csúcsnyomaték: 620 Nm percenkénti 2 000 és 2 500 főtengely-fordulat között

    Gyorsulás 0 – 100 km/óra: 6,1 másodperc

    Végsebesség: 250 km/óra

    Átlagos üzemanyag-fogyasztás: 4,9 – 5,3 liter / 100 km*

    Kombinált károsanyag-kibocsátás: 129 – 139 gramm / km*

    BMW 630d xDrive Gran Turismo: soros hathengeres dízelmotor nyolcsebességes Steptronic automataváltóval

    Hengerűrtartalom: 2 993 ccm

    Maximális teljesítmény: 195 kW / 265 lóerő percenkénti 4 000 főtengely-fordulatnál

    Csúcsnyomaték: 620 Nm percenkénti 2 000 és 2 500 főtengely-fordulat között

    Gyorsulás 0 – 100 km/óra: 6,0 másodperc

    Végsebesség: 250 km/óra

    Átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,5 – 5,9 liter / 100 km*

    Kombinált károsanyag-kibocsátás: 144 – 154 gramm / km*

    *Az adatokat az EU-ciklus tesztkörének mérései alapján számolták ki, az értékek a gumiabroncs-típusoktól is függnek.

  • Európa egyik legmodernebb Mercedes-Benz márkakereskedése nyílt meg Jászberényben

    Európa egyik legmodernebb Mercedes-Benz márkakereskedése nyílt meg Jászberényben

    A teljes mértékben magyar tulajdonban lévő JP Auto Jászberényben megnyitotta megújult autószalonját, mely több mint 5000 négyzetméteren kínál Európa élvonalába tartozó Mercedes-Benz bemutatóteret és változatos szervizszolgáltatásokat az érdeklődők számára.

    A minden igényt kielégítő márkaszalon méretei magukért beszélnek: közel 30000 négyzetméteres telken 5000 négyzetméter alapterületű épület épült, melyből a bemutatótér 1200 négyzetmétert tesz ki. Ám nem csak a méretek, hanem az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások sokszínűsége miatt is különleges az új szalon: 10 állásos személyautó- és tehergépjármű-szerviz, és a jelenleg elérhető legmodernebb technológiát alkalmazó karosszériajavító műhely és fényező üzem is helyet kapott a komplexumban.

    A kivitelezés során a vállalat kiemelt figyelmet fordított a környezetvédelemre: a fűtést a legmodernebb, leginkább környezetkímélő megoldás segítségével alakította ki. Az új épületben aerotermikus, hőszivattyús fűtő-hűtő rendszert alkalmaznak, mely a levegő hőenergiáját hasznosítva télen és nyáron is állandó hőmérsékletet biztosít a létesítmény teljes területén. Az új szalon megnyitása a térség gazdaságára is jelentős hatással van. Az 1,5 milliárd forintos, országos szinten is jelentős beruházással a vállalat számos munkahelyet teremt, hiszen a meglévő 150 munkatárs mellett hamarosan további 15 fővel bővül az autós üzletág.

    „Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt 20 évben a JP Auto összesen több mint 6.500 darab új Mercedes-Benz autót értékesített, hiszen ezek a sikerek tették indokolttá a jászberényi beruházást. Az 1,5 milliárd forintból létrehozott komplexum a legújabb ékköve cégünknek és Jászberény városának is.” – mondta el Kovács Róbert, a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. ügyvezető igazgatója.

    A megújult autószalonját 2017 júniusban megnyitó Jász-Plasztik Autócentrum a 100%-os hazai tulajdonban lévő Jász-Plasztik Cégcsoport része. A cég Mercedes-Benzzel való együttműködése több mint 20 évre, 1996-ig nyúlik vissza.

  • Nem kicsit nézte el a körforgalom kijáratát

    Nem kicsit nézte el a körforgalom kijáratát

    Nem sikerült értelmezni a körforgalom kijáratát.

  • Cukorkaszínű Audi TT RS-ek Győrből

    Cukorkaszínű Audi TT RS-ek Győrből

    Az Audi Hungariánál elkészültek az első egyedi lakkozású Audi TT RS modellek. A sportos Audi TT RS modellek sorozatgyártása tavaly indult el Győrben, eddig kizárólag szériaszínben készültek a sportos dizájnikonok. Most azonban valóban különleges, egyedi színre lakkozták őket az Audi Hungaria munkatársai: erikaviolett, limezöld és wodokék színekben gördültek le a 400 lóerős sportautók a gyártósorról, amelyek meg sem állnak Kínáig, ugyanis valamennyi egyedi színű autót kínai ügyfél rendelte.

  • Richard Hammond nagyot esett a szuperautóval

    Richard Hammond nagyot esett a szuperautóval

    Richard Hammond, a Top Gear korábbi sztárja, jelenleg az Amazon autós műsorának a „The Grand Tournak” az egyik műsorvezetője.

    Hammond épp Svájcban filmezett, egy Rimac Concept One elektromos szuperautót vezetett. Nem kis tempóval haladt a szerpentinen, mikor egy balos kanyarban elvesztette az irányítást az autó felett, és leborult a domboldalon, mire az autó kigyulladt. Szinte csodával határos, hogy a műsorvezető komolyabb sérülés nélkül megúszta. Szerencséjére eszméleténél maradt és ki tudott szállni az égő autóból.

    „Légi úton kórházba szállították St. Gallen-be kivizsgálásra, mely során kiderült, hogy eltört a térde.” – közölte a műsor.

    „Ez volt a legnagyobb baleset, amit valaha láttam, és a leginkább ijesztő is, és hihetetlen, de szerencsére úgy tűnik, hogy Richard jól van.” – írta Twitteren Hammond kollégája, Jeremy Clarkson.

    https://www.youtube.com/watch?v=oOQL7hyFXtc

    Volt azonban már komoly bukása Hammondnak. 2006-ban egy dragsterrel esett nagyot, akkor fejsérülést szenvedett.

    https://www.youtube.com/watch?v=IdbETy_2Tus

  • Elkészült a tizennyolcadik BMW Art Car

    Elkészült a tizennyolcadik BMW Art Car

    A BMW M6 GT3 versenyautó műszaki alapjaira megálmodott guruló műalkotás a legendás BMW Art Cars kollekció első olyan tagja, amely a virtuális világ kiterjesztett valóságában ölt testet.

    A jövő elérkezett: az idén harminckilenc esztendős kínai multimédia-művész, Cao Fei háromévnyi intenzív munka után 2017. május 31-én, a pekingi Minsheng Art Múzeum gálaestélyén hivatalosan is bemutatta a legendás BMW Art Cars kollekció tizennyolcadik guruló műalkotását, amelyet Jeff Koons és John Baldessari művészek közreműködésével hívott életre. A gyűjtemény eddigi legfiatalabb, és egyben első kínai alkotója a virtuális világ kiterjesztett valóságában álmodta meg installációját, az automatizált járművezetés innovációiból, a légi járművek technológiai megoldásaiból és a XXI. századi digitalizáció eszköztárából merítve ihletet. A BMW M6 GT3 versenyautó műszaki alapjaira elkészített rendhagyó alkotást Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának tagja és több száz meghívott vendég jelenlétében leplezték le szerda este.

    „Egyszerre voltunk elégedettek és izgatottak a nemzetközi múzeumigazgatókból álló független zsűri azon szakmai döntése után, amelynek értelmében a következő BMW Art Car megalkotására Cao Fei multimédia-művészt kérték fel. A sorban tizenkilencedik, hivatalosan azonban tizennyolcadikként elkönyvelt guruló műalkotás elkészítéséhez Cao Fei példátlanul egyedi megközelítésből kezdett hozzá, mígnem mára minden rajongó számára lehetővé tette, hogy a csúcstechnológia segítségével a művészet részesévé váljon. Semmi kétség, megszületett a vérbeli XXI. századi BMW Art Car modell” – fogalmazott Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának tagja a Minsheng Art Múzeumban megrendezett ünnepségen.

    „Az emberi gondolatok a fény játékában öltenek testet. És mivel az egymást követő gondolatok sebessége folyamatosan változik, a tizennyolcadik BMW Art Car modell az elme határait feszegeti. A mesterséges intelligencia korszakának küszöbén állunk, ahol a tárgyakat a gondolataink vezérlik és nincs szükség emberi beavatkozásra. Vajon milyen fellépés és viszonyulás szükséges ahhoz, hogy belépjünk ezen az ajtón?” – vetette fel Cao Fei a szerda esti bemutatón.

    A tizennyolcadik BMW Art Car modell

    Cao Fei guruló műalkotásához a Kínában végbemenő rendkívül gyors társadalmi változások adták a kezdő ihletet. Három éven át tartó kutatómunkája során a mindössze harminckilenc esztendős multimédia-művész Kína több ezer éves történetébe ásta bele magát, hogy a mélyen gyökerező hagyományok és az ősi spirituális bölcsesség forrásához jusson. A tizennyolcadik BMW Art Car modell elkészítéséhez ezután egy párhuzamos univerzum létrehozásával látott hozzá, installációja így három alkotóelemből tevődik össze: egy spirituális időutazásra invitáló videóból, egy színes fényjátékot ígérő, külön okosalkalmazáson keresztül elérhető kiterjesztett valóságból (az App Store-ból a „BMW Art Car #18” kulcsszóval tölthető le) és a szénszál-fekete BMW M6 GT3 versenyautóból.

    A látványos videó és a kiterjesztett valóság a BMW M6 GT3 modell műszaki alapjaira épülő digitális installáció szerves része: a videóban látható spirituális mozdulatok a versenyautó körüli intenzív fényjátékban teljesednek ki – és a néző a kiterjesztett valóság részesévé válik. Az ősi kínai szokásokból táplálkozó, élénk színekre építő koncepció az Ázsiában igen gyakorinak számító spirituális ceremóniák évezredes tradícióját élteti: a távol-keleti országban nagy hagyománya van az új tárgyak, így például a gépkocsik megáldásának, hogy ezzel is óvják az útra indulókat. A versenyautó körüli fényjáték eközben a szabad szemmel láthatatlan és e híján elképzelhetetlen valóságot is a rajongó elé tárja.

    Cao Fei három éven át tartó intenzív felkészülése a kínai hagyományok feltérképezésén túl számos más területre is kiterjedt: 2015-ben a kínai multimédia-művész átfogó versenytapasztalatra tett szert Svájcban Cyndie Allemann női pilóta mellett, majd ellátogatott a BMW Group létesítményeibe is, ahol a tervezők, mérnökök és digitális szakértők oldalán dolgozott. Kutatómunkájához a Senjang-i BMW-gyárban tett látogatás is nagymértékben hozzájárult.

    A szakmai zsűri tagjai

    A tizennyolcadik BMW Art Car modell alkotóját a következő tagokból álló szakmai zsűri kérte fel a munkára: Richard Armstrong, a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeum igazgatója; Chris Dercon, a londoni Tate Modern igazgatója; Juan Guitán, a mexikóvárosi Museo Tamayo Arte Contemporáneo múzeum igazgatója; Gabriele Horn, a Berlini Biennálé igazgatója; Udo Kittelmann, a berlini Régi Nemzeti Galéria igazgatója; Dr. Matthias Mühling, a müncheni Städtische Galerie im Lenbachhaus múzeum igazgatója; Hans Ulrich Obrist, a londoni Serpentine Galéria társigazgatója; Shwetal A. Patel, az indiai Kochi-Muziris Biennálé kurátora; Beatrix Ruf, az amszterdami Stedelijk Múzeum igazgatója; Bisi Silva, a lagosi Kortárs Művészeti Központ igazgatója; Philip Tinari, a pekingi Ullens Center for Contemporary Art kortárs művészeti központ igazgatója; valamint Adam D. Weinberg, a New York-i Whitney Museum of American Art múzeum igazgatója.

    „Cao Fei-t a virtuális valóság kiterjesztése és a digitális eszközök alkalmazása a kortárs művészet nemzetközileg elismert alkotójává emelte. Munkáit a különböző dimenziók közötti interaktív játék jellemzi, miközben művészetének mondanivalója minden esetben kézzelfogható. Nem vagyunk meglepve, amiért a tizennyolcadik BMW Art Car modell is a fiktív vízió és a konkrét valóság közötti éles ellentétre épül” – áll a szakmai zsűri által kiadott nyilatkozatban.

    A tizennyolcadik BMW Art Car modell világpremierje alkalmából adott nyilatkozatok

    A legújabb guruló műalkotás 2017. május 31-i pekingi leleplezésén Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának tagja mellett Olaf Kastner, a BMW Group Kína elnök-vezérigazgatója, Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója, Augusto Farfus, a BMW pilótája, valamint Fan Di’an, a pekingi Képzőművészeti Akadémia elnöke is tiszteletét tette.

    „Büszkék vagyunk rá, hogy a BMW Art Cars kollekció tizennyolcadik tagját egy világhírű kínai művész készíthette el, aki ráadásul a sorozat eddigi legfiatalabb alkotója is egyben. Cao Fei kiváló példaként szolgál arra, hogy a BMW Group mennyire elkötelezetten támogatja a feltörekvő kínai művészeket. A vállalatcsoportnál nem csupán a jövő mobilitásán, de immáron tizenegy éves múltra visszatekintő kulturális kezdeményezéseinken keresztül a Kínával ápolt erős társadalmi kapcsolatunkon is folyamatosan dolgozunk. Kína rendkívül gyors, átfogó fejlődésen megy keresztül, kiváltképp a digitális szegmensben. A tizennyolcadik BMW Art Car modell eme virágzó változás szimbóluma” – mondta Olaf Kastner, a BMW Group Kína elnök-vezérigazgatója.

    „A tizennyolcadik BMW Art Car tökéletesen beleillik a XXI. század eleji környezetbe. Cao Fei megalkotta a BMW Art Cars kollekció első digitális tagját, hiszen a kiterjesztett valóság egészen egyedülálló modellt varázsol a BMW M6 GT3 versenyautóból. Mindenki, aki a BMW Motorsportnál közreműködött a projektben, izgatottan és eltökélten dolgozott együtt a művésszel. 2017 egy igazán különleges év a BMW Art Cars kollekció történetében: először a John Baldessari által készített tizenkilencedik BMW Art Car modell gurult pályára Daytonában, a szezon pedig Cao Fei tizennyolcadik BMW Art Car versenyautójának debütálásával ér véget Makaóban. A guruló műalkotások tradíciója élénkebben él, mint valaha” – fogalmazott Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója.

    „Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a Cao Fei által megálmodott tizennyolcadik BMW Art Car modellel én állhatok rajtrácshoz. Elmondhatatlanul büszke vagyok a lehetőségre, hogy idén már a második BMW Art Car volánja mögé ülhetek. Egy autóversenyző számára ez abszolút egyedi élmény. Már nagyon várom, hogy közelebbről is megismerhessem a versenyautót és elmélyedjek az alkotó gondolataiban” – nyilatkozta Augusto Farfus, a BMW gyári pilótája.

    „Az a fajta kiterjesztett valóság, amelyre a Cao Fei által elkészített tizennyolcadik BMW Art Car modell multimédia-installációja épül, a kortárs művészet virágzó fejlődését szimbolizálja és a Kínában végbemenő olyan rendkívül gyors társadalmi változásokat élteti, amelyek az elmúlt évtizedekben a globalizáció, a városiasodás és a digitalizáció területén egyaránt jelen voltak. A digitalizáció fejlődésével párhuzamosan a technológia a nemzetközi művészeti szcéna szerves részévé vált, és nagy örömmel tölt el, hogy egy kínai művészt eme irányzat élvonalában láthatunk” – osztotta meg gondolatait Fan Di’an, a pekingi Képzőművészeti Akadémia elnöke.

    A BMW M6 GT3 versenypályás szereplése

    2016 óta a BMW M6 GT3 áll a BMW Motorsport privát színekben versenyző ügyfelei által elérhető versenyautó-paletta csúcsán. Motorházteteje alatt a BMW M TwinPower Turbo technológiával felvértezett, 4.4 liter hengerűrtartalmú V8-as erőforrás dolgozik, amelynek 585 lóerő maximális teljesítménye kevesebb, mint 1 300 kilogrammot mozgat. A motorsport-specifikus hajtásláncban hatsebességes szekvenciális váltó és nagyteljesítményű vezérlőelektronika kapott helyet, a BMW M6 GT3 így már egyből bemutatkozó futamán, a belgiumi Spa-Francorchamps tavalyi 24-órás megmérettetésén győzelmet ünnepelt. A 2016-os szezonban a csúcskategóriás versenyautó futamgyőzelmek és bajnoki címek sokaságát zsebelte be. Az autó az IMSA WeatherTech SportsCar Championship tengerentúli GTLM futamain is képviselteti magát, a Daytona-i 24-órás megmérettetésen ráadásul Bill Auberlen, Augusto Farfus és Bruno Spengler a John Baldessari által megtervezett BMW M6 GTLM Art Car modellel állt rajthoz. Az FIA GT Világkupa makaói futamán Augusto Farfus idén novemberben a Cao Fei által valóra váltott BMW Art Car modellt is versenypályára gurítja.

    Méretek:

    • Hosszúság: 4 944 milliméter
    • Szélesség: 2 046 milliméter
    • Tengelytávolság: 2 901 milliméter
    • Saját tömeg: kevesebb, mint 1 300 kilogramm (pilóta nélkül, az aktuális versenyszabályzat szerint)

    Erőforrás:

    • Típus: az S63 kódjelű, sorozatgyártásban kínált erőforrás műszaki alapjaira épített versenymotor motorsport-specifikus módosításokkal és BMW M TwinPower Turbo technológiával
    • Hengerűrtartalom: 4 395 ccm
    • Hengerelrendezés: V8
    • Maximális teljesítmény: 585 lóerő (az aktuális versenyosztály szerint)
    • Kenés: a BMW Motorsport által kifejlesztett speciális szárazkarteres olajozás
    • Végsebesség: körülbelül 280 km/óra

    A BMW Art Cars kollekció

    Az 1975 óta eltelt negyvenkét évben tizenkilenc nemzetközileg elismert művész álmodta újra a BMW valamelyik modelljét. Ezen páratlan járművek családja a legendás BMW Art Cars kollekció. Az első BMW Art Car ötlete a művészetek iránt rajongó francia autóversenyző, Hervé Poulain fejéből pattant ki, aki felkérte művész barátját, Alexander Caldert, hogy formálja saját ízlésére versenyautóját. 1975-ben Jochen Neerpasch-csal, a BMW Motorsport akkori igazgatójával együttműködve született meg a BMW 3.0 CSL alapjaira megálmodott első BMW Art Car, amely a 24-órás Le Mans-i futamon egy csapásra a közönség kedvencévé vált: megszületett a BMW Art Cars kollekció. A különleges gyűjtemény darabjai nem csupán otthonukban, a müncheni BMW Múzeumban tekinthetők meg, de a világ számos híres tárlatán és múzeumában is feltűnnek, Ázsiától kezdve, Európán át, egészen Észak-Amerikáig.

    2015 novemberében a BMW Group a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeumban kért fel két újabb művészt a következő BMW Art Car modellek megalkotására. A tengerentúli legenda, John Baldessari mellett Kína egyik legjelentősebb kortárs alkotója, a multimédia-művész Cao Fei is lehetőséget kapott. John Baldessari hivatalosan a BMW Art Cars kollekció tizenkilencedik darabját hívta életre, amely 2016. november 30-án, a miami Art Basel művészeti kiállításon ünnepelte világpremierjét, majd 2017. január 28-29. között a Daytona-i 24-órás megmérettetésen is rajthoz állt. Munkájával John Baldessari és Cao Fei az alábbi világhírű művészekhez csatlakozott: Alexander Calder, Frank Stella, Roy Lichtenstein, Andy Warhol, Ernst Fuchs, Robert Rauschenberg, M. J. Nelson, Ken Done, Matazo Kayama, César Manrique, A. R. Penck, Esther Mahlangu, Sandro Chia, David Hockney, Jenny Holzer, Olafur Elíasson és Jeff Koons.

    A legújabb BMW Art Car modell 2017 nyarán Sanghajban, a BMW Experience Centerben lesz megtekinthető, majd a guruló műalkotás az FIA GT Világkupa 2017. november 17-19. között megrendezendő makaói futamán versenypályás adottságait is bizonyítja. Cao Fei alkotásának virtuális valóságát a nagyközönség 2017. június 15-18. között Bázelben, az Art Basel művészeti kiállításon is átélheti.