Kategória: Automobil

Különleges hétvége volt, különleges hangulatban telt, különleges – hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évekbeli – versenyautók részvételével.
Korábban sohasem tartottak még ilyen jellegű viadalt Közép-Európában, s hogy jó ötlet volt idehozni, arra nem kell jobb bizonyíték a rengeteg lelkes nézőnél (a három nap alatt összesen 24 ezren voltak kíváncsiak a rendezvényre, csak vasárnap pedig 13 ezren fordultak meg a lelátón és a paddockban), a Hungaroring Classicot az év legjobb versenyeként emlegető 160 külföldi versenyzőnél, valamint a 600 gyűjtőnél, akik rettentően boldogok voltak, hogy megmutathatták a nézőknek féltve őrzött kincseiket.

A paddockban és a szebbnél szebb oldtimerekkel teletűzdelt parkolókban egész nap pezsgett az élet, kalapos hölgyek és nyakkendős-tweedzakós urak csevegtek egymással, a hangulatos aláfestést élőzene szolgáltatta, a klubok felvonulásán pedig az is ráhajthatott a Formula–1-es versenypálya aszfaltjára, akinek egyébként erre (pláne ilyen autókkal) nem lenne lehetősége.
Az eseményeket 180 magyar és 30 külföldi újságíró követte, és a világ bármely pontjáról, bárki bekapcsolódhatott a versenyekbe a stream segítségével.
Mert persze a hétvége fő attrakciója azért mégiscsak az volt, amikor a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek versenyautói hét kategóriában megmérkőztek egymással a Hungaroring aszfaltján.

Új élmény volt ez számukra, hiszen a legtöbben nem ismerték a pályát – Monza után (amelyet a sebesség templomának is szoktak nevezni) a Ring trükkös, technikás kanyarjaiban egész más beállításokra és vezetési stílusra volt szükség.
A Group C-s autóknál a szárnyaik állításával elérték a lehető legmagasabb leszorító erőt, a többiek azonban (akik autójánál erre nem volt lehetőség) egyszerűen a vezetési stílusukkal alkalmazkodtak a teljesen más körülményekhez.

A Le Mans-i 24 órás viadalon ötször győzedelmeskedő Emanuele Pirro, aki egy Alfa Romeo T33 volánja mögött szállt harcba a CER1-es kategóriában így fogalmazott: „Nagyon élveztem a vezetést ezen a pályán. A csúszós aszfalt fekszik az autóinknak, jó lehetett vele driftelni a kanyarokban. A körítés és a környezet pedig egyszerűen fantasztikus. Az utóbbi két alkalommal Formula–1-es sportfelügyelőként jártam a Hungaroringen, örülök, hogy versenyzőként is visszatérhettem.”

S így van ez még akkor is, ha mindkét versenyből (a CER1-ből és a CER2-ből) kénytelen volt kiállni, mert amint fogalmazott az autójával kapcsolatban: „Az ilyen idős hölgyekkel, ha nem tudjuk, mi a gond, jobb megállni, nehogy nagyobb bajt csináljunk.”
A győzelmet egy gyönyörű Chevron volánjánál így Martin O’Conell szerezte meg – ugyanő nyerte egyébként az Endurance Racing 1 versenyét is vasárnap délelőtt.

A mezőny legértékesebb autója, a Ferrari 250 GT Breadvan, amelynek mindenki a csodájára járt a hétvége folyamán (tízmillió eurót ér, méghozzá azért, mert mindössze egyet építettek belőle) sajnos szintén kiesett a Trofeo Nastro Rosso kategória versenyéből, itt a győzelmet egy 1960-as, gyönyörűségesen kecses Maserati T61 volánjánál Guillermo Fierro szerezte meg.

A Group C kategória futamán a Mercedes C11 és Kriton Lendoudis kétséget sem hagyott afelől, hogy a mezőny leggyorsabbja (ahogyan arról korábban már írtunk, ez az a Sauber Mercedes, amely azért viseli még mindig az oldalán Michael Schumacher nevét, mert annak idején a legendás német pilóta egy éven keresztül tesztelte, fejlesztette). Ez a versenygép, ha pályára gurul, mindig eszelős tempót diktál, most is majdnem másfél kört vert a második helyezett Porsche 962C-re.

A Heritage-kupa maradt a végére, s tartogatott ez is drámát: Sean Brown sokáig vezetett egy 1975-ös Ford Escorttal, amelynek azonban körülbelül féltávnál nemes egyszerűséggel kiszakadt a bal első kereke. Jött a biztonsági autó, és következtek a boxkiállások, amelyek alaposan megkavarták a sorokat, s a győzelem végül a BMW 3.0 CSL-t irányító, az adódó lehetőséget jól kihasználó Dominik Roschmanné lett.

Hogy melyik autóval készült a legtöbb közös fotó a Hungaroring Classic szombati napján? Természetesen a Ferrari 250 GT Breadvan-nel. S hogy miért? Mert mindössze egyetlenegy van belõle a világon, így azután senkit sem érdekelt, hogy „csak” másodikként ért célba a Trofeo Nastro Rosso kategória szombati versenyén, amelyet Gullermo Fierro nyert meg egy Maserati T61-essel.

A fenti mondatból kiderülhet: már nem csupán edzések, hanem vérbeli versenyfutamok is zajlanak a Hungaroring Classicon, amelyet elõször rendeznek meg Magyarországon. A hétvége folyamán hét kategóriában zajlanak a versenyfutamok a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek versenyautóinak részvételével, s ezek egyike a fentebb említett, 1962-ben gyártott Ferrari külön is megér egy misét. A franciák kis kamionnak, az angolok kenyeres kocsinak becézik, méghozzá a fura kinézete miatt. A története is meglehetõsen cifra. Az ötvenes évek végén volt a Ferrarinak egy fõmérnöke, úgy hívták, hogy Giotto Bizzarrini. Kirúgták a Ferraritól, gróf Volpi azonban rögtön felkérte, hogy építsen neki versenyautót. Amikor ezt Enzo Ferrari megtudta, kijelentette, hogy grófnak soha többé nem ad el kocsit.

Nem is kellett, ugyanis a zseniális mérnök által épített (egyébként Ferrari motorral és váltóval felszerelt) versenygép a Le Mans-i 24 óráson legyõzte az akkoriban legmenõbbnek számító Ferrari GTO-t… Pedig eleinte fura formája és egyenes hátulja miatt (ami akkoriban kuriózumnak számított) kevesen hittek benne. Hiba volt.

A legendás Group C-kategória viadalát is egy különösen érdekes jármû nyerte meg: Kriton Lendoudis vezette azt a Mercedes C11-est, amelyet 1989-ben gyártottak, s amelynek az oldalára fura módon a versenyzõ nevéhez az van írva, hogy: Michael Schumacher. Hogy miért? Ebbõl a Sauber Mercedesbõl mindössze hatot gyártottak, ebbõl három a Mercedes múzeumban található, három pedig magánkézben van. A Hungaroringen látott ezüst verdáé közülük az elsõ kasztni – ez volt a fejlesztõ és tesztautó. S tudják, ki tesztelte egy éven keresztül szinte folyamatosan? Igen, Michael Schumacher. 900 lóerõs, pokoli gyors, és annak ellenére, hogy majd’ harminc éve gyártották, jó néhány mai versenygéppel is felvenné a versenyt köridõ tekintetében. Itt a második helyen Michel Lecourt egy nemkülönben érdekes formájú Porsche 962C-vel végzett.

Láttak már Shelby Cobrát? És verseny közben? Ha nem, akkor vasárnapra mindenképpen váltsanak jegyet a Hungaroring Classicra, mert ezt nagyon nagy kár lenne kihagyni! S a hungaroringi viadalon, a Sixties Endurance kategóriában indul belõlük hat. Az elsõ, kétórás versenyt egy 1963-as gyártású géppel Andrew Beverley nyerte meg, de talán nem lepõdik meg senki azon, hogy a dobogó második és harmadik fokán is ennek a típusnak a pilótái (Ben Gill és Charles Firmenich) ünnepeltek.

Volt még egy kategória, amelyben gyõztest hirdettek szombaton: a sorozatban idén debütáló Formula–2-es kategóriában egy March (úristen, emlékeznek még erre a gyártóra?) volánjánál Martin Stretton nyerte meg a Rondelt (!) vezetõ David Tomlin elõtt.

S hogy mi jön vasárnap? Ugyanezen kategóriák induló lenyomnak még egy menetet, s verseny közben is bemutatkozik a Classic Endurance Racing kategória mindkét mezõnye. Õket eddig csak edzeni láttuk, de az is elég volt, hogy megállapítsuk, késhegyre menõ csatát vívnak majd.

Közben persze amellett sem lehet szó nélkül elmenni, ami a paddockban, s a Hungaroring lenti parkolóiban zajlik, mert az valami csoda: összegyûltek itt az ország minden tájáról (és a környezõ országból) a szebbnél szebb old timerek, amelyeket tulajdonosaik büszkén mutatnak be a nagyközönségnek, és napjában kétszer a Formula–1-es aszfaltcsíkra is felgurulnak velük.
Amikor pedig visszatérnek, hallgatják az élõzenét, társalognak az ismerõsökkel, és persze élvezik a hangulatot. Ugyanis a vendégek és a nézõk közül is egyre többen hallották meg a rendezõk hívó szavát azzal kapcsolatban, hogy öltözékükkel, frizurájukkal és kalapjukkal, sáljukkal, nyakkendõjükkel is képviseljék hatvanas, hetvenes éveket.
Így láthatunk hippiket, pin up girlöket, pöttyös szoknyákat és fejkendõket, kalapokat, minden mennyiségben. S ez teszi még különlegesebbé ezt a rendezvényt, ezt az egy hétvégére szóló, izgalmas idõutazást.