Kategória: Automobil

  • Egy amerikai üzletasszony lett az FIA első vezérigazgatója

    Egy amerikai üzletasszony lett az FIA első vezérigazgatója

    Ugyan eddig nem volt ilyen, az FIA kijelölte első vezérigazgatóját, az amerikai Natalie Robyn személyében.

    A hölgy korábban a Volvo, a Nissan és a DaimlerChrysler szolgálatában is állt, és ugyan ne azonnal, de nemsokára csatlakozni fog a motorsportos szervezethez.

    A közlemény szerint szerepe az FIA „sikeres működésének és pénzügyi teljesítményének biztosítása lesz” amellett, hogy a szövetség gazdasági növekedésére vonatkozó terveket készít, ami többfajta bevételt biztosít az FIA-nak.

    „Felvillanyoz, hogy én lehetek az FIA első vezérigazgatója, egy ilyen fontos és érdekes időszakban. Már várom, hogy a tagokkal, a vezetőséggel és az elnökkel együtt dolgozhassak, és megvalósítsam a reformról és növekedésről szóló víziójukat.”

    Ennek stratégiáját is neki kell majd kidolgoznia, és ő lesz felelős az egész projektért. A szervezet elnöke, Mohammed Ben Sulayem „jelentős kinevezésnek” nevezte a fejleményeket.

    „Natalie Robyn kinevezése egy sorsfordító pillanat a szövetség életében. Az ő kiterjedt tapasztalata és vezetői képessége kulcsfontosságú lesz a pénzügyeink javításában, az irányításban és a szervezet működésében.” emelte ki Sulayem.

    „Abban is bizonyított, hogy a sokszínűséget is tudja javítani, és segít a cégeinek a növekedésben, javítja a vezetői készségeket, ami az FIA-nak és a tagoknak rendkívül jól jön majd. Üdvözlöm a csapatban!”

     

  • Az Euro-Ringen küldte meg Verstappen a 2023-as Civic Type R-t

    Az Euro-Ringen küldte meg Verstappen a 2023-as Civic Type R-t

    Bár a Honda hivatalosan már nem vesz részt a Forma-1-ben, de még mindig a regnáló világbajnok Max Verstappen segítségével mutatja be a 2023-ban érkező Civic Type R-t.

    A Red Bull Racing versenyzőjét a Type R-ben az Euro-Ringen, a Budapesttől nem messze lévő 2.7 kilométeres pályán engedték szabadjára. A reklám története szerint a 2022-es Magyar Nagydíj után Verstappent a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner (aki egy cameo hang erejéig szerepel) egy megbeszélésre hívja, és úgy dönt, hogy tesz egy kitérőt. A reklámfilm címe „A végső kitérő”.

    https://youtu.be/Y7aDnH2FX50

    A pályára érve Verstappen vezet néhány kört a Type R-rel, majd miután rájön, hogy már késésben van, egyenesen a megbeszélésre hajt a járgánnyal.

    A Honda a 2021-es szezon végén kivonult a Forma-1-ből, de a Red Bull továbbra is az ő erőforrásaikat használja. A csapat jelenleg a Honda licencével saját erőforrásokat épít, és ugyanezt teszi a testvércsapat, az AlphaTauri is. A Porschéval folytatott egyeztetések nemrég megállapodás nélkül értek véget, így a Red Bull egyelőre gyári partner nélkül maradt.

    A várhatóan 2023-as modellként érkező új Civic Type R a leköszönő modell 2,0 literes turbó-4-esének erősebb változatát kapja. A motor így 315 lóerőt produkál, szemben az előző Type R 306 lóerejével.

    A teljesítményt egy újra gondolt 6 fokozatú kézi sebességváltó továbbítja az első kerekekhez. A 2023-as Civic Type R emellett feljavított felfüggesztést és a 11. generációs Civic karosszériáján alapuló visszafogottabb formavilágot kap.

    A japánok még nem árulták el, hogy mennyibe fog kerülni a 2023-as Civic Type R, amikor idén ősszel forgalomba kerül, de az autógyártó szigetországban található Yorii üzemében készül majd.

  • 22 márkakereskedéssel kezdi meg a magyarországi autóértékesítést az MG Motor Hungary

    22 márkakereskedéssel kezdi meg a magyarországi autóértékesítést az MG Motor Hungary

    A brit eredetű, ikonikus autómárka a Morris Garages hazai importőre, a Duna Motors Disztribúció Kft., bejelentette, hogy 22 tagú, országos lefedettséget biztosító kereskedői hálózattal kezdi meg hivatalosan az MG márkajelzésű gépjárművek értékesítését Magyarországon.

    A szeptember 17-én egyszerre nyitó márkakereskedések nyílt hétvégén várják az érdeklődőket, melyen tesztvezetés keretén belül biztosítják számukra az elmúlt években teljesen megújult MG modellekkel való személyes ismerkedés lehetőségét.

    A brit hagyományokkal rendelkező MG márka azt tűzte zászlajára, hogy ahogy annak idején – a sportautókat kihozva a versenypályáról a közutakra – a sportautózást elérhetővé tette szélesebb rétegek számára, most a legfejlettebb autóipari technológiák és az alternatív meghajtás váljon általa elérhetővé a lehető legszélesebb vásárlóközönség számára. A márka a Get More jelmondat jegyében az innovatív technológiát és korszerű formanyelvet ötvözi termékeiben az észszerű árazással, így biztosítja, hogy a vásárlók többet kapjanak a pénzükért: több műszaki tartalmat, magasabb felszereltséget, hosszabb hatótávot, hosszabb garanciaidőt. A kínai háttérrel újjászületett MG modellek épp ezért kiváló ár-érték arányuknak köszönhetően egyre növekvő népszerűségnek örvendenek a világ 84 országában. A márka Nyugat-Európa 17 országában több mint 400 márkakereskedéssel 2021-ben megháromszorozta az eladásait. Idén pedig, a budapesti székhelyű regionális központ létrehozásával, a régió 5 országában indul a közép-kelet-európai, és azon belül a magyarországi értékesítés is.

    MG Motor Hungary
    Fotó : MG Motor Hungary

    „A jelenlegi, turbulensen változó gazdasági környezet ellenére is azt gondoljuk, hogy az MG márka sikeres lesz Magyarországon. Ezt a globális értékesítési adatokon és a márka egyre növekvő nyugat-európai népszerűségén túl az is visszaigazolja a számunkra, hogy nagy múltú, jól ismert, tapasztalt márkakereskedések csatlakoztak a hálózatunkhoz. Eredetileg 15 márkakereskedéssel terveztük a hazai indulást, de újabb és újabb kereskedések jelezték belépési szándékukat, így nem kis büszkeségre ad okot, hogy országosan 22 értékesítési és szervizközponttal nyithatunk. Partnereink pozitív hozzáállása még inkább megerősítette, hogy az MG által gyártott autóknak van helyük a magyar autópiacon” – nyilatkozta Markó Zoltán, az MG magyarországi márkaigazgatója.

    A Duna Autó cégcsoport közel másfél éve kezdte meg a disztribúciós jogokra irányuló tárgyalásait Kína legnagyobb járműgyártó vállalatával, a SAIC Motor Corporationnel. A tárgyalássorozatot a kezdetektől Ormos Péter, a csoport tulajdonos igazgatója irányította, melynek eredményeként a cégcsoport 2022 márciusának végén bejelenthette, hogy a Duna Motors Disztribúció Kft. néven bejegyzett vállalata nyerte el a legendás, brit gyökerekkel rendelkező márka magyarországi importőri jogát. Ezt követően május 27-én, a Hungexpon megrendezésre került AMTS kiállítás keretén belül, nagyszabású sajtótájékoztatón mutatta be az európai piacokat kiváló ár-érték arányú autóival sorra meghódító márka modelljeit a nagyközönségnek. Az MG márka kínálatában a hagyományos belsőégésű motorral szerelt autók mellett kaphatóak lesznek plug-in hybrid technológiával és kizárólag elektromos hajtással rendelkező modellek is.

    A magyarországi értékesítés szeptember 17-18-ai nyílt hétvégén két modell 6 változatával indul. A méltán nagy érdeklődésre számot tartó, B-SUV szegmensbe tartozó, hagyományos belsőégésű MG ZS modell kétféle takarékos, de dinamikus benzinmotorral, ill. manuális és automataváltós verzióban vásárolható meg. Az átlagosnál jobban ̶ többek között LED-es nappali menetfénnyel, Full LED-technológiára épülő automata tompított- és távolsági fényszóróval, 10,1 colos színes érintőképernyővel, könnyűfém keréktárcsákkal, Apple CarPlayTM és Android AutoTM csatlakozási lehetőséggel ̶ felszerelt szívóbenzines alapkivitel már 6 699 000 forintért elérhető.

    A C-SUV szegmens praktikus, tágas és biztonságos, fejlett plug-in hybrid hajtáslánccal szerelt MG EHS modellje pedig kétféle – Comfort és Luxury – felszereltségi szinttel kerül a kínálatba. A 15 399 000 forintos áron megvásárolható alapfelszereltség része a MG Pilot vezetéstámogató rendszer, a kulcs nélküli ajtónyitás és nyomógombos motorindítás, az Eco bőr üléskárpit, a LED nappali menetfény, a kétzónás klímaberendezés, a 10,1”-os színes érintőképernyő, a tolatókamerás első és hátsó parkolóradar és az esőérzékelő.

    A kínálat még ebben az évben ugyanennek a modellnek az MG HS elnevezésű kézi- és automata váltóval is választható, benzinmotoros verziójával bővül.

    MG Motor Hungary
    Fotó: MG Motor Hungary

    „Az MG vélhetően a tudatos vásárlók márkája lesz, akik számára a minőség, a korszerű technológia, a kiváló ár-érték arány, vagyis az észszerű vásárlói döntések a mai gazdasági viszonyok között fokozott jelentőséggel bírnak. A márka kis- és közép-kategóriás városi terepjárói a legnépszerűbb hazai szegmensekbe tartoznak. Az átlátható felszereltségi szintek pedig megkönnyítik a vásárlói döntést. Ráadásul a kétféle felszereltségi szintből már az alapszéria is jóval gazdagabb kategóriatársainál, a magasabb felszereltségi szintek pedig szinte minden műszaki, digitális és kényelmi extrát tartalmaznak. Például szinte minden modellnél a magasabb felszereltségi szint része a prémium életérzést biztosító, nyitható panorámatető, ami más márkáknál általában csak extraként rendelhető. A vásárlók így valóban jobban járnak, hiszen többet kapnak a pénzükért. Ezen felül pedig, a vásárlást követően, a minőséget igazoló 7 év vagy 150 000 futásteljesítményig terjedő, teljeskörű gyári garancia hosszútávra nyújt gondtalan biztonságot a számukra.” – folytatta Markó Zoltán, az MG márkaigazgatója, és hozzátette: „A hazai piaci trendekkel szemben – amelyek mindinkább arra mutatnak, hogy egyre kevesebb autómárka tud árgaranciát biztosítani a vásárlói számára – mi, az MG-nél fontosnak tartjuk a kiszámíthatóságot, ezért a Get More jelmondat jegyében, ügyfélrendelés esetén árgaranciát vállalunk a már beérkezett 100 darab és a további 254 darab szállítás alatt lévő, de még szeptemberben beérkező gépkocsinkra.”

    Az MG 2023 első negyedévében tovább bővíti magyarországi modellpalettáját az elektromos termékvonallal. Érkezik a Nyugat-Európában értékesítési rekordokat döntő MG ZS EV, a világon egyedülálló tisztán elektromos kombi, az MG 5 és a közelmúltban debütált, elsődlegesen az európai piacokra tervezett városi kisautó, az MG 4.

    A vásárló igények alapján történő folyamatos termékfejlesztésnek köszönhetően az MG modelljei minőségben és megbízhatóságban is a legmagasabb színvonalat képviselik. A márka egyik legnagyobb erőssége a fogyasztók és a szakma által is elismert termékminőségen és rendkívüli ár-érték arányon felül, a rendkívül stabil ellátási láncra épülő gyártás, amelyet nem befolyásol az autóipar más szereplőit sújtó alkatrészhiány. A jelenleg forgalmazott modellek a folyamatosan érkező készletről elérhetőek a vásárlók számára az ország 22 MG márkakereskedésében.

  • Részvénykibocsátással emel tőkét az Aston Martin

    Részvénykibocsátással emel tőkét az Aston Martin

    Az Aston Martin 575,8 millió font (467 milliárd forint) értékű részvénykibocsátás keretében 575,8 millió fonttal gazdagodna.

    A részvénykibocsátás része a korábban bejelentett 653,8 millió fontos tőkeemelésnek, amellyel a szaúd-arábiai állami befektetési alap (PIF) a vállalat egyik legnagyobb részvényese lett.

    Az Aston Martin közölte, hogy a részvénykibocsátás a PIF, valamint az elnök Lawrence Stroll Yew Tree nevű konzorciuma és a Mercedes Benz teljesmértékű támogatásával és aláírásával valósult meg.

    A forrásbevonás lehetővé teszi a vállalat számára, hogy csökkentse adósságát és új modellekbe fektessen be – közölte a vállalat.

    A Forma-1-es versenycsapat tulajdonos negatív cash flow-t ért el és ellátásilánc-beli problémákba ütközött. Júliusban megháromszorozta féléves adózás előtti veszteségét.

    A vállalat elutasított egy 1,3 milliárd fontos befektetési javaslatot, amely az Investindustrial olasz befektetőnek és a Geely kínai autógyártónak adta volna át az irányítást az üzletág felett.

    „Az Aston Martin pénzügyi alapjai a tőkeemeléssel vagy anélkül is ingatagok maradnak” – mondta Victoria Scholar, az Interactive Investor befektetési vezetője az első félévi problémákra utalva.

    Szerinte a font közelmúltbeli árfolyam-csökkenése ösztönözheti egy külföldi vevő érdeklődését.

  • Öntudatra ébredtek a jelzőtáblák, tényleg közlekednek!

    Öntudatra ébredtek a jelzőtáblák, tényleg közlekednek!

    Minden közlekedésben résztvevő számára fontos, hogy figyeljen oda a közlekedési jelzőtáblákra. Különösen akkor, ha a táblák is közlekednek! 😀

    Megtörtént ugyanis – vélhetően Németországban -, hogy heves esőzés következtében a lejtős utakon afféle kis folyók alakultak ki. Ez pedig azt eredményezte, hogy azon útjelzőtáblák, melyek nem voltak a földbe betonozva, hanem csak ideiglenesen lettek kihelyezve (pl egy útépítés helyszínén), szó szerint útra keltek. Sorban úsztak le a körforgalom felé, mintha csak versenyeztek volna, és a kanyarokat is simán bevették! 😀

  • Beckham fia állítja, séfként kereste meg McLaren P1-ese árát

    Beckham fia állítja, séfként kereste meg McLaren P1-ese árát

    Ismeritek Daniel Mac Instagram, vagy Tiktok profilját? A srác kipécézi magának az utcán azokat, akik luxusautót vezetnek, és megkérdezi tőlük, hogy miből telik a csodajárgányra, mi a munkája, mivel kereste meg a rávalót…

    A minap az egykori sztárfocista, David Beckham fiába, a 23 éves Brooklyn-ba botlott, akit először nem is ismert fel – ellenben Brooklyn ismerte őt az internetről -, de nem kímélte meg őt sem a kérdéseitől, mivel egy vörös McLaren P1-es volánja mögött ült.

    A P1 típusokból (GTRs, LMs és GT-ket is beleszámolva) összesen 439 darab készült. Egy ilyen autó ára legalább 1,5 millió dollár (kb félmilliárd forint).

    A 14 millió Instagram követővel rendelkező Beckham-fiú azt állította a videóban, hogy séfként keresi pénzét, abból él.

    Persze nehéz elhinni, hogy „csupán” séfként, 23 évesen ilyen autóra telhet valakinek. Brooklynnak minden bizonnyal már alapból sem kell aggódnia az anyagiak miatt, köszönhetően híres szüleinek. Ezen kívül ő maga is kellően híres már, reklámkampányokban szerepel, különféle projektekben vesz részt, amiért valószínűleg szintén jó summát kap. Továbbá feleségül vette Nicola Peltz amerikai színésznőt, aki a milliárdos üzletember, Nelson Peltz lánya.

    Van hát forrás bőven, Brooklyn vélhetően nem a rezsiszámlára gyűjt. 😉

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Mac (@itsdanielmac) által megosztott bejegyzés

  • Rosbergé lett a horvát elektromos hiperautó első példánya

    Rosbergé lett a horvát elektromos hiperautó első példánya

    A Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg a YouTube-on tette közzé az új Rimac Nevera első vezetéséről szerzett élményeit, miután övé lett a legelső példány a horvát elektromos autóból.

    Rosberg láthatóan nagyon örül a vásárlásnak, és tegnap egy új videót tett közzé YouTube-csatornáján, amelyben részletesen bemutatja új szerzeményének első útját:

    „Micsoda különleges nap: Először vezettem az új, 2000 lóerős hiperautómat!” – modnta Rosberg. „A Rimac Nevera egy fenevad… teljesen elektromos, elképesztő gyorsulása, fantasztikus dizájn… őrületes érzés versenyezni az autóval!”

    A Rimac Nevera négy különálló motorjának 2000 lóerejével a jobb lábad alatt a visszafogottság elengedhetetlen, különösen akkor, ha először ülsz a volán mögé – mondta a Rimac Automobili alapítója, Mate Rimac.

    Nico Rosberg, mint korábbi F1-es versenyző kiváló alany tehát arra, hogy az autó első tulajdonosa legyen.

  • Közös érdek lakott területen a 30 kilométer per órás sebességkorlátozás

    Közös érdek lakott területen a 30 kilométer per órás sebességkorlátozás

    Csendesebb utcák, kevesebb baleset, tisztább levegő, élhetőbb lakóterületek. Ezek azok az előnyök, amelyeket a 30 km/órás övezetek bevezetésével megtapasztalhattak az ottani lakosok, járókelők, kerékpárosok és még gépjárművezetők is.

    Már jóval az Európai Parlament által 2021-ben elfogadott közlekedésbiztonsági politika előtt is sok városban vezettek be ilyen övezeteket. Sőt például Grazban, Brüsszelben, Párizsban és számos más városban a főútvonalak kivételével a település teljes lakott részén érvényes a korlátozás. Az elmúlt években Budapesten is megszaporodtak ezek az övezetek, most pedig több kerület összehangoltan vezeti be szinte a teljes területére.

    „A 30 kilométeres sebességkorlátozású övezetekben nemcsak kevesebb a zaj és biztonságosabb a közlekedés, mint ahol 50 km/óra a megengedett sebességhatár, hanem (sokak számára bizonyára meglepő módon) kisebb a légszennyezés is. Ennek az a magyarázata, hogy a sűrűn lakott városrészekben a gépjárművek szinte pillanatonként fékezésre és gyorsulásra kényszerülnek, márpedig gyorsuláskor sokkal több szennyező anyagot bocsátanak ki, mint egyenletes haladásnál. Ha nulláról vagy ahhoz közeli sebességről csak 30 km/órára gyorsítanak, nem pedig 50-re, akkor a károsanyag-kibocsátás is jóval kisebb” – mondta Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. 

    Levegő Munkacsoport
    Fotó: Lukács András

    Más európai országokat is figyelve, természetes folyamatnak tekinthető a forgalom csillapítása a városokban. Spanyolországban a közúti balesetekben elhunyt vagy megsérült gyalogosok és kerékpárosok magas száma, valamint a környezetkímélő közlekedési módok növekvő népszerűsége sarkallta arra a spanyol döntéshozókat, hogy minden város számára kötelezően előírják a 30 km/órás általános sebességkorlátozást. Franciaországban több város – Grenoble, Lille, Nantes – már évekkel ezelőtt átállt az általánosan alacsonyabb sebességhatárra, Anne Hidalgo polgármester pedig Párizs szinte egész területére kiterjesztette a 30 km/órás korlátozást. Míg Brüsszelben tavaly vezették be azt a város teljes területére a fontosabb főutak kivételével.  

    „Nemcsak a 30 km/órás övezetek kijelölése fontos, hanem a szabály betartatása is. A nemzetközi tapasztalatok ugyanis azt bizonyítják, hogy ehhez nem elegendő a közlekedési táblák kihelyezése, hanem fizikailag is akadályozni kell a gyorshajtást. Nem kell feltétlenül költséges átalakításokra gondolni, sokszor elegendő az útburkolat felfestése vagy például virágládák kihelyezése. De azért ellenőrzésre is szükség van, ami legjobban a városi útdíj várható kivetésére is használt GPS-es fedélzeti egység segítségével oldható meg” – jelentette ki Vargha Márton, a civil szervezet közlekedési témafelelőse.

  • Hatalmas szaúdi beruházás menti meg az Aston Martint

    Hatalmas szaúdi beruházás menti meg az Aston Martint

    Az Aston Martin – amely 109 éves története során nyolcszor került a csőd szélére – jövőjét egy hatalmas új szaúdi beruházás segíti.

    Összesen 1,1 milliárd dollárt gyűjtöttek össze egy nagyszabású vállalati átszervezéssel, amelynek révén a Szaúd-Arábiai Állami Befektetési Alap 17 százalékos részesedést szerez az ikonikus brit sportautógyártó vállalatban.

    A szaúdi befektetés ugyanakkor felhígítja a vállalat többségi tulajdonosának, a kanadai milliárdos üzletembernek, Lawrence Strollnak a részvénycsomagját, miközben növeli a Mercedes-Benz részesedését.

    Stroll, aki 18,3 százalékot birtokol az Aston Martinban, most 16,3 százalékos partner a PIF (Public Investment Fund), míg a Mercedesnek mintegy 10 százalékos részesedése van.

    Az új tőkeijekciót az Aston rendkívül magas adósságainak fedezésére és a jövőbeli modelltervek finanszírozására fordítják, beleértve a középmotoros, 1,8 millió dolláros Valhalla plug-in hibridet.

    „Összességében ez egy olyan esemény, amely változást hoz az Aston Martinhoz, támogatja stratégiai terveink megvalósítását és felgyorsítja hosszú távú növekedési potenciálunkat” – mondta Stroll az új pénzügyi program bejelentésekor.

    „Átalakítja a mérlegünket, a likviditási és cash-flow profilunkat, és nagyobb egyértelműséget biztosít azon az úton, amelyen fenntarthatóan szabaddá, cash-flow pozitívvá válunk, és jelentős részvényesi értéket teremtünk.”

    Az Aston Martin különösen nehéz időket élt át az elmúlt években, annak ellenére, hogy műszaki kapcsolatban áll a Mercedes-Benzzel, amely magában foglalja a kulcsfontosságú alkatrészek, köztük az AMG teljesítményrészleg motorjainak szállítását. A Mercedes-AMG az Aston Martin technikai partnere a Forma-1-ben is.

    Stroll a 2020-as katasztrofális londoni tőzsdei bevezetés után vásárolta meg az Astont, amelynek következtében az értékbecslése mintegy 90 százalékkal zuhant. Az AMG korábbi vezetőjét, Tobias Moers-t nevezte ki vezérigazgatónak, de az év elején menesztette őt és a Ferrari korábbi vezetőjét, Amedeo Felisa került a helyére.

    Most egy óriási Forma-1-es „kampuszt” tervez, amely egy külön szélcsatornát is tartalmaz, valamint egy sor jövőbeli modellt, köztük a Valhallát és a DBX sikere után a SUV-k egyre növekvő sorát.

    A Valhalla várhatóan a jövő év második felében kerül az utakra. A közelgő Vanquish szupersportautó mellé kerül, amelyet először 2019-ben mutattak be, és 2025-re ígérik teljes értékű szériaautónak, nem csak limitált szériásnak.

    Az új szaúdi befektetés része a PIF agresszív terjeszkedésének, amely az Aramco üzemanyaggyártó cég anyavállalata, és amely az Aston Martin szponzora a Forma-1-ben, valamint versenypályák és versenyek egyik fő támogatója is.

    A PIF emellett a McLaren Group egyik fő részvényese is, és olyan nagynevű vállalatokban is részesedéssel rendelkezik, mint a Boeing, a Disney, a Facebook és az Uber.