Kategória: Automobil

  • Másfélmillió elektromos hajtású autót értékesített tavaly a Toyota

    Másfélmillió elektromos hajtású autót értékesített tavaly a Toyota

    Nyolc százalékkal növelte a részben vagy teljesen elektromos hajtású autók értékesítését 2017-ben a Toyota Motor Corp. – tájékoztatta az MTI-t a Toyota Central Europe Kft.

    A Toyota tavaly 1,52 millió, részben vagy teljesen elektromos hajtású Toyota és Lexus márkájú autót értékesített, többet az összes többi autógyártó vállalat alternatív hajtású autóeladásainál.

    A Toyota tavalyi eladásai nyolc százalékkal múlják felül az előző évi, szintén rekordnak számító értékesítést. A konszern tavalyi eladásaival három évvel a saját magának kitűzött 2020-as határidő előtt teljesítette az évi 1,5 milliós értékesítési célt.

    A Toyota így 20 év alatt a Lexus márkát is beleértve már 11,5 millió különböző elektromos hajtáslánccal rendelkező autót értékesített, ez 90 millió tonnával kevesebb szén-dioxid-kibocsátást jelent ugyanennyi robbanómotoros autó forgalomba helyezéséhez képest.

    A Toyota Motor Corp. hibrid elektromos (HEV), plug-in hibrid elektromos (PHEV), hidrogén-üzemanyagcellás elektromos (FCEV) és akkumulátoros elektromos (BEV) autókat gyárt, összesen 35-féle Toyota és Lexus modellt.

    A Toyota „Környezetvédelmi Kihívás 2050” elnevezésű terve 2030-ra évi 5,5 millió alternatív hajtású autó értékesítését irányozza elő. Ennek keretében a 2020-as évek elejére tíz akkumulátoros elektromos (BEV) modellt mutat be, 2025-től pedig minden egyes modelljének lesz már elektromos hajtással ellátott változata is.

  • Növelik a sebesség iránti vágyat a nézőkben a Halálos iramban sorozat filmjei

    Növelik a sebesség iránti vágyat a nézőkben a Halálos iramban sorozat filmjei

    Sebesebb vezetésre késztetik a Halálos iramban sorozat filmjei a nézőket – derítették ki amerikai kutatóik, akik kimutatták, hogy az akciófilmek bemutatása utáni hétvégéken jelentősen megnőtt a sebességtúllépés az utakon.

    Anupam Jena, a Harvard Egyetem orvostudományi iskolájának kutatója és kollégái tanulmánya szerint a gyorshajtás miatti büntetések száma ugyan nem nőtt meg, de a megbüntetettek sebességtúllépése igencsak megugrott: számtalan sofőrt kaptak rajta azon, hogy a megengedettnél óránként mintegy 64 kilométerrel nagyobb sebességgel hajtott, ráadásul a gyorshajtásokat a mozik környékén észlelték a rendőrök.

    A sikeres amerikai akciófilmsorozat – amelynek nyolcadik részét tavaly mutatták be és már készül a kilencedik része – középpontjában az illegális utcai autóversenyek állnak. A 2001-ben bemutatott első film óta a Halálos iramban eddig 4,4 milliárd dollárt forgalmazott a mozikban.

    A harvardi kutatás azon ritka példák egyike, amely kimutatta, milyen hatással vannak a mozifilmek az emberek magatartására. „Sok vita folyik manapság arról, milyen hatással vannak a filmek és más média az emberekre. Ezt igen nehéz tudományos kutatásban tanulmányozni” – idézte a The Times brit napilap Anupam Janát.

    „Nehéz valakinek a magatartását erőszakosabbra változtatni. De nem nehéz gyorsabb vezetésre késztetni valakit, aki már amúgy is vezet” – hangoztatta a kutató, aki kollégáival a Maryland államban a rendőrség által az elmúlt öt évben gyorshajtásért kiszabott és az interneten nyilvánosságra hozott mintegy 200 ezer büntetést elemezte. A kutatóknak ez alapján sikerült összehasonlítaniuk a sebességhatár átlépését a Halálos iramban-sorozat filmjeinek bemutatója előtti és utáni időszakban.

    https://www.youtube.com/watch?v=EWyTkffqvSY

  • Miért dolgozik a Ford a Qualcommal azon, hogy a városokban minden azonos nyelvet beszéljen?

    Miért dolgozik a Ford a Qualcommal azon, hogy a városokban minden azonos nyelvet beszéljen?

    Amióta Samuel Morse 1838-ban bepötyögte első táviratát, a feltalálók mindig is vonzódtak az összekapcsoltság ötletéhez. A rádióhullámok felfedezése, a telefon és természetesen az internet tovább fűtötték bennük azt a vágyat, hogy minden lehetséges módon kapcsolatban legyünk egymással.

    Az autó ugyanennek az evolúciónak a része. Biztosítja az embereknek a szabadságot , hogy oda menjenek, ahova éppen kell, miközben továbbra is kapcsolatban maradnak családjukkal és barátaikkal. A technológia fejlődésével még több lehetőség nyílik arra, hogy hatékonyabban, nagyobb biztonságban és kényelemben közlekedjünk. Például sokkal könnyebb lenne biztonságosabbá tenni az utcákat, ha az úttesten haladó járművek szót értenének egymással és a gyalogosokkal, a kerékpárosokkal, sőt a közlekedési lámpákkal is.

    „Ez nem egy radikálisan új ötlet, hiszen már jelenleg is 700.000 összekapcsolt Ford jármű járja az utakat. Jövőre az USA piacára gyártott minden új Ford összekapcsolt lesz. Ez egy alapvető lépés vásárlóink, innovatív új szolgáltatásaink és azon városi rendszerek szempontjából, amelyek interakcióba kerülnek egymással. „ – mondta el Don Butler a Ford Összekapcsolt Járművek és Szolgáltatások alelnöke.

    „A kérdés, aminek megválaszolásán jelenleg dolgozunk: Mi a legjobb módja annak, hogy ezek a járművek szót értsenek egymással, illetve minden mással is?

    A Fordnál hiszünk abban, hogy a gyors és biztonságos párbeszéd tekintetében a ’járművek és minden más közti mobil kommunikáció’ (C-V2X) a legnagyobb lehetőségeket hordozó technológia a jövő városai és autói számára.” – tette hozzá Butler.

    A C-V2X rendszer globális alkalmazása olyan járműveket eredményezhet, melyek világszerte segítenek majd a városokban biztonságosabb környezetet létrehozni, ahol nagyobb szabadságban mozoghatunk. A Ford szorosan együttműködik a Qualcomm Technologies vállalattal, hogy tesztelik ezt a technológiát.

    A C-V2X lényegében egy olyan technológia, ami lehetővé teszi a városi emberek és entitások számára információk megosztását. A mobil ökoszisztéma legfejlettebb, vezeték nélküli technológiáit felhasználva lehetővé teszi a járműveknek az egymás közti kommunikációt (V2V), a gyalogosok eszközeivel történő kommunikációt (V2P) és a közúti infrastruktúrával – például közlekedési táblákkal és építkezési jelzésekkel – történő kommunikációt (V2I). Ez a kommunikáció hálózati támogatással, lefedettséggel vagy előfizetéssel, és ezek nélkül is megvalósulhat, ami azt jelenti, hogy a fontos információk a válságos pillanatokban is megbízhatóan közvetíthetők lesznek.

    Például ha egy jármű közölhetné a mögötte haladókkal, hogy éppen egy útakadályhoz ért, akkor azoknak lenne idejük és lehetőségük módosítani útvonalukat. Egy mobiltelefonnal rendelkező gyalogos olyankor is jelezhetné a helyzetét a járművek felé, amikor különben nem lenne észrevehető. Még a közlekedési lámpák is figyelmeztethetnék a kereszteződés felé haladó járműveket a balesetekre vagy a vészhelyzetekre, miközben a mobil transzponderek információkat kapnának a potenciális akadályokról, amit továbbíthatnának más járműveknek.

    „Gondoljunk úgy a C-V2X-re, mint egy együttműködést szolgáló biztonsági technológiára, ami lehetővé teszi a járművek, a gyalogosok és a kerékpárosok számára az együttműködést nehéz helyzetekben. Ez egy mód arra, hogy egy jármű megkopogtassa egy másik vállát azzal, hogy “Hahó, én ezt teszem, és ez neked is hasznodra lehet!” Ha több információnk van arról, hogy mi történik előttünk az úton, az napjaink autósai szempontjából is remek dolog, de különösen hasznos lehet az önvezető autóknál, amelyek pár éven belül megjelennek majd az utakon.” – folytatta Butler.

    Természetesen az önvezető autók LiDAR-t, kamerákat és radart használnak majd arra, hogy értelmezzék a környező világot, de a C-V2X-en keresztül továbbított információk kiegészítenék az érzékelők adatait, és segítenének átfogóbb képet alkotni a fenti technológiák hatókörén kívül eső világról. Emellett a C-V2X a tágabb hálózathoz is csatlakozhat, olyan fontos információkat közvetítve, amelyek például az útviszonyokra vagy valós idejű térképfrissítésekre vonatkoznak.

    Fontos megjegyezni, hogy a C-V2X-ben rejlik a legnagyobb potenciál a fenti és további funkciók ellátása szempontjából, mert hiteles utat mutat a jövőbe. A mobiltelefon-ipar már most is évente dollármilliárdokat költ a mobil technológia új generációja, az 5G fejlesztésére és bevezetésére , aminek részét képezik majd a C-V2X-től átvett ’jármű-minden más’ képességek is. A következő néhány éven belül minden közlekedési lámpánál és kereszteződésnél ott lehet már egy 5G vagy C-V2X kommunikációs egység, ami lehetővé teszi számukra, hogy minimális interferencia mellett küldjenek jelzéseket. Mivel ez az infrastruktúra már fejlesztés alatt áll és épül, ki kellene használnunk, és fel kellene szerelnünk járműveinket egy olyan technológiával, ami már itt és most, illetve a jövőben is képessé teszi őket a kommunikációra.

    Mivel ezek a képességek a mobiltelefon-technológia olyan vívmányain alapulnak, amelyek megfelelnek napjaink szabványainak, miközben a fejlesztés alatt álló 5G szolgáltatások alapjául is szolgálnak, a

    C-V2X-vel ellátott járművek a jövőben is teljesen kompatibilisek maradnak mindennel, ami 5G-alapon működik. Az ezen funkcionalitást lehetővé tévő technológia ugyanazon alapul majd, ami mobil eszközeinkben is működik , illetve amit a városok alkalmaznak majd az okosabb infrastruktúra kialakítása érdekében. Ha szeretnénk kihasználni az önvezető technológiában rejlő összes lehetőséget, akkor a járműveknek minden egyébbel azonos nyelvet kell majd beszélniük, és a C-V2X-ben megvan az, ami ehhez szükséges.

    C-V2X technologia lehetővé teszi hogy a járművek kommunikáljanak a környzetükkel

    Ha az 5G szolgáltatás már széles körben működik, akkor lehetőséget teremt majd a C-V2X révén megvalósuló további innovációra is. Képzeljünk el egy önvezető járművet, ami balesetet észlel, lefotózza azt a kamerájával vagy LiDAR-jával, és továbbküldi a képet a mögötte haladó járműveknek. Azok értesülnének arról, hogy mi a gond előttük, és pontosabban megérthetnék, mit kell tenniük, hogy felkészüljenek a helyzetre. A jármű-jármű kommunikációt szolgáló 5G technológiával az ilyen jelentős adatátvitel is gyorsan és megbízhatóan történne.

    Ahogy a városok világszerte azon dolgoznak, hogy sokféle szereplő között folyó, okos kommunikációt biztosító, modern infrastruktúrát hozzanak létre, mi is igyekszünk felszerelni járműveinket a megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy hatékonyan integrálódhassanak ezekbe az ökoszisztémákba.

  • Története legnagyobb negyedéves veszteségét jelentette a Tesla

    Története legnagyobb negyedéves veszteségét jelentette a Tesla

    A piaci várakozásoknál kisebb, de így is története legnagyobb negyedéves veszteségét jelentette 2017 negyedik negyedévéről az elektromos autókat és energiatároló berendezéseket gyártó amerikai Tesla Inc. Negyedéves működési eredményét tekintve azonban a cég az idén már pozitív értékekre számít.

    A Tesla Inc. a tavalyi negyedik negyedévben 675 millió dollár veszteséget könyvelt el, jóval nagyobbat a 2016 negyedik negyedévi 121 millió dollárnál. A 2003-ban alapított vállalatnak a 2017 negyedik negyedévi lett így története legnagyobb negyedéves vesztesége.

    Piaci elemzők azonban még ennél is nagyobb veszteségre számítottak, míg az értékesítési árbevétel esetében a ténylegesnél kisebbre.

    A Tesla a negyedik negyedévben 3,3 milliárd dollár értékesítési árbevételre tett szert, 44 százalékkal nagyobbra az egy évvel korábbinál.

    Az elemzői várakozásokra rácáfoló eredmény adatoknak köszönhetően a Tesla részvényének az árfolyama a tőzsdén kívüli forgalomban több mint három százalékkal erősödött. A Tesla részvénye tíz százalékkal áll év eleji árfolyama felett és 37 százalékos 12 havi nyereséget hordoz.

    Öt év alatt a papír árfolyama nyolcszáz százalékkal emelkedett.

    2017 fontos mérföldkő volt a Tesla történetében. Megkezdte a 35 ezer dolláros árszinten tömegterméknek szánt Model 3 gyártását és kiszállítását a megrendelőknek, bemutatta elektromos kamionját és a kétüléses nyitott Roadster elektromos autó következő generációját, valamint üzembe helyezte a világ legnagyobb akkumulátor telepét Ausztráliában. A cég reputációja azonban komoly csorbát szenvedett a Model 3 gyártásában bekövetkezett fennakadások miatt. Két másik modellje, a Model S és Model X gyártásában és értékesítésében azonban rekordot ért el a Tesla.

    A Tesla az idei első negyedév végére heti 2500 a Model 3 gyártását tűzte ki célul, amit a második negyedév végére 5 ezerre kíván emelni. A jelenlegi gyártási volumen még messze elmarad az első negyedévi céltól.

    A negyedik negyedévben összesen 1542 Model 3 gépkocsit szállított le a megrendelőknek a Tesla. A két másik modellből 28 425 példány került a vásárlókhoz, 10 százalékkal több mint a harmadik negyedévben és 28 százalékkal több mint 2016 negyedik negyedévében. A negyedik negyedévben a gyártókapacitás Model 3-ra való átállítása miatt a Tesla 22 ezerre korlátozta a Model S és Model X gyártását és ezzel párhuzamosan 18 havi mélypontra csökkentette késztermék készleteit.

    A negyedik negyedévben a Model S és Model X autókra beérkezett új megrendelések csak kissé maradtak el a harmadik negyedévi rekordtól, a 2017 egészében beérkezett megrendelések volumene pedig jelentős mértékben emelkedett a 2016-oshoz képest. A Model 3 megjelenése tehát nem csökkentette a két korábbi modell iránti vásárlói érdeklődést. Sőt, a márkakereskedők tapasztalatai szerint azokban a szalonokban, ahol a Model S is ki van állítva, növekedtek a Model 3 és a Model X megrendelései is.
    Az év folyamán a Tesla elektromos autó gyorstöltő (Supercharger) hálózata globálisan 338 helyszínnel 1128-ra bővült.

    A Tesla számításai szerint negyedéves működési eredménye az idei év folyamán valamikor már pozitívra fog váltani, mégpedig fenntartható módon. A Model 3 és az energiatároló termékek gyártásának a felfutásával párhuzamosan az értékesítési árbevétel növekedési üteme meg fogja haladni a tavalyit.

  • Az első európai vásárlók átvehetik Ford GT szupersportkocsijukat

    Az első európai vásárlók átvehetik Ford GT szupersportkocsijukat

    2016 áprilisában a világ 6506 autórajongója jelentkezett, hogy az első 500 darab Ford GT szupersportkocsi tulajdonosa lehessen. Az egyik szerencsés skandináv jelentkező számára most jött el a pillanat, hogy a hosszú várakozás végeztével átvehesse az egyik legelső, Európába szállított Ford GT kulcsait.

    A dán autóversenyző, Jason Watt immár egy új, 347 km/órás végsebességre képes szupersportkocsi tulajdonosa. A Ford GT versenyautó-változatát arra tervezték, hogy rajthoz álljon és nyerjen a Le Mans 24 órás futamon, ami 2016-ban meg is történt. Az utcai kivitel is sokban hasonlít a versenygéphez, hiszen karosszériája ugyanúgy karbonszálas anyagból készül, és egy 655 lóerős, 3,5 literes V6-os EcoBoost motor hajtja, hogy – még a közlekedési szabályok betartása mellett is – hasonló élményt kínáljon a közúton, mint a versenypályán.

    Jason új Ford GT-je az első ilyen autó Dániában, sőt egész Skandináviában. A boldog tulajdonos korábbi, 2005-ös Ford GT-jéhez hasonlóan ezt az autót is átalakították, hogy Jason – aki egy 1999-es motorbalesetben maradandó mellkasi sérülést szenvedett – kézzel is irányíthassa. A járműre utólag egy tetőcsomagtartót is felszerelnek majd Jason kerekesszéke számára.

    “Ez a Ford GT alighanem a világ egyik leggyorsabb olyan autója, ami a mozgássérültek számára fenntartott parkolóhelyekre is beállhat,” mondta Jason a Koppenhágában rendezett ünnepségen, ahol átvette új gépét.

  • Ember és gép egysége: a világon elsőként egy Ford autógyár szerelőszalagján áll munkába a ‘Vasember’

    Ember és gép egysége: a világon elsőként egy Ford autógyár szerelőszalagján áll munkába a ‘Vasember’

    A testen viselhető külső váz segítségével a felhasználók könnyebben mozgathatnak nehéz tárgyakat. Most pedig – a világon először – ez az eszköz egy autógyár szerelőszalagja mellett is megjelenik.

    A futurista öltözék kicsit arra emlékeztet, amikor Tony Stark szuperhőssé változik – csakhogy a Ford üzemében nem a Vasember áll a szalag mellett, hanem olyan emberek, akiknek hasznos, ha munka közben egy eszköz megtámasztja a vállukat és a hátukat, áthelyezve a terhelést a csípőjükre, ezzel is csökkentve a munkából eredő sérülések esélyét.

    “A szerelőszalag mellett nagyon fontos a tapasztalat és a szakértelem, de ez a munka fizikailag is megterhelő. Ez a testen viselhető külső váz kicsit tényleg olyan, mint egy sci-fi film díszlete, de a segítségével munkatársaink sokkal könnyebben tudják elvégezni a fárasztó feladatokat is,” nyilatkozta Dale Wishnousky, a Ford Európa gyártásért felelős alelnöke.

    2020-ra az európai népesség 25 százaléka betölti a 60. életévét, és az idősebb dolgozók – valamint mindazok, akik mozgási, csont- és izomrendszeri rendellenességgel küzdenek – nagy hasznát veszik majd egy ilyen eszköznek. Európában a csont- és izomrendszeri rendellenességek teszik ki a foglalkozási ártalmak 61 százalékát, ami egyedül Németországban 16 milliárd euróval csökkenti az ország nettó termelési eredményét.**

    Bár más autógyárakban is kísérleteztek már a testen viselhető külső vázakkal, a Ford Valencia üzeme – ahol a Galaxy, Kuga, Mondeo, S-MAX és Transit Connect modellek készülnek – az első, ahol ezt a technológiát teljesen beillesztették a gyártási folyamatba.

    A szerelőszalagnál dolgozók egy titánból és karbonszálas anyagból készült vázat használnak a három kilogrammnál nehezebb elemek felemeléséhez, mozgatásához vagy szállításához. Az eszköz védelmet és segítséget nyújt a kifáradás és a sérülések ellen a gyakran ismételt mozdulatsoroknál, amelyek erősebben igénybe veszik a testet.

    A külső váz kezdeti kísérleti programja és fejlesztése során a gyártási menedzserek mintegy 200 dolgozót kérdeztek meg arról, hogy szerintük segíti-e az eszköz a munkájukat. Az igenlő választ adók közül kiválasztottak 100 embert, akik ezután szorosan együttműködtek a váz tervezőivel. Ezek a dolgozók jellemzően azok közül kerültek ki, akik nehéz vagy szokatlan formájú tárgyakat, például üzemanyagtartályokat mozgatnak. A program sikeresnek bizonyult, ezért áprilistól újabb 20 ember próbálja majd ki az eszközt.

    Mindez szerves része a vállalat Industry 4.0 kezdeményezésének; a Ford ezzel a névvel jelzi a negyedik ipari forradalmat, ami az automatizálás, az adatforgalom és a gyártási technológiák új szintjét jelenti.

    A Ford észak-amerikai ergonómiai szakértői eddig több mint 100 globális modell – köztük a Ford Edge, a Mustang és az F-150 – gyártási technológiáihoz dolgoztak ki új megoldásokat. Ennek eredményeképpen nemcsak a munkahelyi sérülések száma lett alacsonyabb, hanem a dolgozók rossz mozdulataiból vagy a nehezen beszerelhető alkatrészek beillesztéséből származó ergonómiai problémák száma is 90 százalékkal csökkent.

    “A munkám néha olyan, mintha az edzőteremben lennék, és némelyik feladathoz tényleg nem árt némi erőnlét. Ezzel a külső vázzal sokkal könnyebben megy a munka, és a műszak végén sokkal frissebb vagyok,” mondta el a 34 éves Ramón Navarrete, aki az utastér szerelését végzi a szalag mellett.

  • Több autót adott el a Ferrari tavaly

    Több autót adott el a Ferrari tavaly

    A Ferrari jó évet zárt 2017-ben anyagilag, köszönhetően a több eladásnak és proftnak.

    Az olasz márka 8398 autót adott el tavaly, 4,8%-kal többet, mint az azt megelőző évben. Ez 3417 millió euró nettó árbevételt és 537 millió euró nettó profitot jelent.

    A gépjárműpiac SUV szegmensében való megjelenés pedig további növekedésre ad lehetőséget.

    A skarlátvörös teljesen elektromos superautó pedig tökéletesen tükrözi majd a Ferrari alapvető értékeit, állítja Sergio Marchione.

  • A sarkvidéki örök téli sötétségben mutatja be a Ford a Ranger Black Edition-t

    A sarkvidéki örök téli sötétségben mutatja be a Ford a Ranger Black Edition-t

    Európa legkelendőbb pickupja, a Ford Ranger különleges, koromfekete és kőkemény változata, a Ranger Black Edition egy hozzá hasonlóan kemény és sötét környezetben, Svalbardban mutatkozik be.

    “Legkeményebb és legsötétebb autónkat a Föld egyik legkeményebb és legsötétebb helyén tettük próbára. Svalbard lakói számára mindennél fontosabb egy autó megbízhatósága, és a Ford Ranger Black Edition bebizonyította, hogy még az ilyen kemény kihívások közepette is képest helytállni,” nyilatkozta Steve Fletcher, a Ford haszongépjárművek marketingigazgatója.

    A film három ember mindennapjait mutatja be, akik a világ legészakibb fekvésű városában, Longyearbyenben élnek. A város lakosságát 40 különböző nemzetiség alkotja, és ezen a környéken több a jegesmedve, mint az ember.

    110 nap sötétség

    Az itteniek évente több mint 110 napon át teljes sötétségben élnek, dolgoznak és autóznak. Ez a hely nem való mindenkinek – és ez ugyanúgy igaz az emberekre, mint az autókra.

    A GTB ügynökség által készített filmet a többszörös díjnyertes Toby Dye rendezte, a producer pedig az RSA Films London volt. A stúdió a híres filmeshez, Ridley Scotthoz tartozik.

    “Természetesen nagyon büszkék vagyunk arra, hogy bemutathattuk Svalbard gyönyörű sarkvidéki tájait. Ezt a filmet a világon mindenütt vetítik majd, így remek reklám lesz Norvégia számára. Ugyanakkor rámutat a Svalbard és az új pickup közti tökéletes egyezésre is. Mindkettő sötét, kemény és gyönyörű – akárcsak a sötétségbe burkolózó Svalbard,” vélekedett Per Gunnar Berg, a Ford Norway ügyvezető igazgatója.

    Három ember a sötétségből

    A filmben három itt élő emberrel találkozhatunk, akiknek mindennapos társa a Ranger Black Edition.

    Megismerjük az ácsot, aki házakat és pajtákat épít, és aki otthonról néha 10 perc, néha viszont másfél óra alatt ér be a cége központjába – attól függően, hogy milyen az idő, és mennyire gonosz a szél.

    A reptéri dolgozót, aki egyedül él a kutyájával egy elhagyatott külvárosban, és imád hegyet mászni a távoli vadonban.

    És a sarkvidéki földművest, aki fenntartható módon termel élelmiszert/zöldségeket a teljes sötétségben, ahelyett, hogy a szárazföldről hajóval átfuvarozott terményeket vásárolná.

    Mindössze 2500 darab Black Edition készül

    És miközben az izgalmas történetek kibontakoznak, azt is figyelemmel követhetjük, ahogy a Ford Ranger Black Edition átverekszi magát a veszélyes és kemény terepeken, a legnagyobb könnyedséggel gyűrve le hegyi utakat és a jégmezőket.

    A Ranger Black Edition a népszerű Limited Series változatra épül, de ezt az autót koromfeketére fényezik, méghozzá nemcsak a karosszériát, hanem a hűtőrácsot, a könnyűfém keréktárcsákat, a bukócsövet és sok más külső elemet is.

    Az autó kizárólag Double Cab kivitelben készül. A különleges modellből mindössze 2500 darabot gyártanak, amelyek már megrendelhetők a Ford márkakereskedésekben.

  • A kompakt kategória új mércéje, egyenesen Kecskemétről

    A kompakt kategória új mércéje, egyenesen Kecskemétről

    A kecskeméti gyár legújabb csillagaként a Mercedes-Benz A-osztály éppen olyan fiatalos és dinamikus, mint mindig, ám soha nem volt még ennyire felnőttes és komfortos.

    A modell újradefiniálja a kompakt szegmensben a modern luxus fogalmát és forradalmasítja a belső formatervet. Technológiai fronton az új A-osztály nem csupán az MBUX (Mercedes-Benz User Experience, azaz Mercedes-Benz felhasználói élmény) koncepciójával vezető: számos, eddig csak a luxuskategóriájú modellekre jellemző funkciót is kínál. Az A-osztály elsőként biztosít részben autonóm vezetést bizonyos közlekedési helyzetekben, opcionálisan pedig a MULTIBEAM LED fényszórók is elérhetők. Az A-osztály mindemellett újonnan fejlesztett, rendkívül hatékony benzin- és dízelmotorokat kapott. A Világszínvonal Magyarországról üzenetet méltán hirdető, sportos megjelenésű új A-osztály márciustól lesz rendelhető, a piaci bevezetés pedig tavasszal indul.

    „Az A-osztály negyedik generációjával újradefiniáltuk a modern luxust a kompakt kategóriában, és a kompromisszumok nélküli dinamikus formatervet intuitív kezelhetőséggel kombináltuk” – nyilatkozta a Mercedes-Benz Cars részleg értékesítéséért felelő Britta Seeger, a Daimler AG vezetőségének tagja. „Az MBUX elnevezésű új koncepcióval a felhasználói élmény minden eddiginél magasabb szintre emelése a célunk”- tette hozzá.

    „A fejlesztés során a felhasználók mindennapjait megkönnyítő legmodernebb technológiákat helyeztük a középpontba. Az új A-osztály ezáltal válik vezetőinek emocionális és egyben intelligens kísérőjévé is” – mondta Olla Källenius, a Daimler AG vezetőségének tagja, aki a konszern kutatásaiért és a Mercedes-Benz Cars fejlesztéseiért felel. „Kiváló példa erre az MBUX, amely az intuitív, természetes kezelhetőséget intelligens és tanulásra képes szoftverrel kombinálja.”

    „Az új A-osztály az ‘érzéki letisztultság’ elnevezésű dizájnfilozófiánk következő állomásának megtestesítője, amely egyúttal új formai irányzatot is bevezet” – mondta Gorden Wagener, a Daimler AG formatervezési igazgatója. „A letisztult formaelemek és az érzéki felületek high-tech érzetet keltenek. Az alapforma és a test a törések és a vonalak minimalizálásával válik hangsúlyossá. Az utastér szintén a modern luxus jegyében készült, amit a kategóriában eddig nem látott szintre emeltünk, miközben az intelligens technológiák is érvényesülnek” – mondta Gorden Wagener.

    Külső formaterv: bátorság a letisztultsághoz

    A Mercedes-Benz A-osztály új interpretációjához a kompakt, two Box, (‘két részre osztott’) koncepció vezetett, amelyek optimalizált méreteket és arányokat biztosítanak.

    Az új A-osztály külső megjelenésében a sportosság, a dinamika és az érzelem dominál. A mélyre húzott motorháztető, valamint a krómelemekkel és egyedi nappali menetfénnyel ellátott LED főfényszórók elölnézetből progresszív, határozott kiállást eredményeznek. A markáns csillag a gyémántoptikájú, ezüst központi lamellával díszített hűtőrács lefelé szétnyíló sziluettjével együtt szintén a gépjármű sportos megjelenését fokozza.

    A megnövelt tengelytávolság és az átdolgozott oldalsó karaktervonal által az autó optikailag hosszabbnak tűnik. Az új A-osztály motorháztetője az elődmodelléhez képest előrefelé jobban lejt, kihangsúlyozva a dinamikus, meredek frontrészt. A 16-19 colos kerekeket körbeölelő, megnövelt méretű kerékjárati ívek tovább fokozzák az új A-osztály sportosságát. A hátsó traktus optikailag szintén szélesebb hatást kelt, amiben fontos szerepük van a széles vállaknak, valamint a moduláris felépítésű, kétrészes hátsó lökhárítónak. A keskeny, két részre osztott hátsó lámpatestek hátulnézetből is egyediek.

    Mindössze 0,25-ös cw-értékével (légellenállási együtthatójával) és 2,19 négyzetméteres homlokfelületével (A) az új A-osztály aerodinamikai fronton is a kategória éllovasa. A kompakt szegmensben elsőként az A-osztály kínálja opcionálisan a kétrészes AIRPANEL-t. A hűtőrács mögött elhelyezkedő zsalurendszer a hűtési teljesítményigény függvényében nyitja ki az állítható lamellákat. A rendszámtábla alatt egy második zsalurendszer helyezkedik el, amely tovább fokozza a rendszer teljesítményét.

    Utastér: forradalmasított belső koncepció

    Az új A-osztály utastere az avantgárd és modern jelzőknek ad új értelmet. A Mercedes-Benz forradalmasította és újszerű térérzetet alkotott a kompakt modelleknek. Az egyedülálló térkihasználás elsősorban az avantgárd módon kialakított műszerfalon jelentkezik: a tervezők első ízben itt hagyták el a műszercsoport szokványosnak tekinthető felső ívét, amelynek köszönhetően a műszerfal szárnyat idéző alapformáját nem töri meg semmi a két első ajtó között. A szélesvásznú szabadon álló cockpit-képernyő. Az összhatást a sportos, turbinaoptikájú szellőzőrostélyok fokozzák.
    Mercedes-Benz A-osztály
    A műszerfal két, egy nagyobb és egy kisebb vízszintes fő egységre oszlik, amelyeket optikailag egy ‘árokszerű’ ív választ el egymástól. Az ebben elhelyezett Ambiente megvilágítás még jobban elkülöníti egymástól a két egységet. Az új modell esetében az eddigi választék több mint ötszöröséből, akár 64 szín közül lehet választani. Ám nem csupán a színspektrum szélesebb: a különböző színekből a tervezők 10-féle színvilágot komponáltak, így hangulatos színváltások és avantgárd összhatás teszi különlegessé a modellt. A teljesen szabadon elhelyezkedő, minden változatban digitális cockpit három konfigurációban választható: két 7 colos (17,78 centiméteres képátlójú) képernyővel, egy 7 colos és egy 10,25 colos (26 centiméter) kijelzővel, vagy akár két 10,25 colos képernyővel.

    MBUX – Mercedes-Benz felhasználói élmény: egyedülálló kezelhetőség

    Az új A-osztály a Mercedes-Benz modellek között elsőként kapta meg a vadonatúj, MBUX koncepciójú multimédiás rendszert, amely új korszakot nyit a Mercedes me Connectivity kapcsolódások terén. A rendszer jellegzetessége a mesterséges intelligenciát használó tanulóképesség. Az MBUX a felhasználó igényeinek megfelelően személyre szabható, ezáltal emocionális kapcsolatot létesít a gépjármű, a járművezető, valamint az utasok között.

    Az MBUX élményt a felszereltség függvényében a nagyfelbontású, érintőképernyős Média Kijelző, az úgynevezett Augmented-Reality technológiájú navigációs megjelenítés, valamint a „Hey Mercedes” hívószóval aktiválódó beszédvezérlés funkcióval felvértezett cockpit-rendszer fokozza. Az érintőképernyő az MBUX esetében a teljes érintésen alapuló koncepció részegysége, amely az érintőképernyőn kívül a középkonzolon lévő Touchpad érintőpadot és a kormánykerék érintésérzékeny gombjait is magába foglalja. Az MBUX az autós felhasználói élményt forradalmasítja. A rendszer új szintre emeli a kezelhetőségi komfortot a lenyűgöző kivitelezéssel és 3D-s grafikákkal. Az új MBUX multimédiás generáció új és javított Mercedes me connect szolgáltatásokat tartalmaz. A Car-to-X (gépjármű és gépjármű közötti) kommunikáción alapuló navigáció és a jármű-helymeghatározás, segítséget nyújt például a leparkolt autó megtalálásában, vagy üzenetet küld, ha az autónak nekimentek, vagy elvontatták.

    A Mercedes me appgyűjtemény felhasználóbarát módon egy ikon formájában is elhelyezhető a képernyőn, így a főfunkciókhoz hasonlóan a főképernyőről is elérhető az összes alkalmazás. Az MBUX az online frissítésnek köszönhetően számos hasznos információt is megjelenít, így például az éppen aktuális üzemanyagárakat, vagy akár azt is, hogy a közeli parkolóházban van-e szabad hely.

    Helykínálat és ülések: felnőttesebb kialakítás

    Az új A-osztály váll-, könyök- és fejtere tágasabb, a hátsó tér szintén nagyobb és a be-és kiszállás is immár kényelmesebb. A körkörös kilátás lényegesen javult, amely mindamellett, hogy nagyobb biztonságot nyújt, a térérzetet is javítja. Az oszlopok (A, C) által kitakart terület 10 százalékkal csökkent.

    A tervezők a csomagteret 29 literrel, 370 literesre növelték. A két részre osztott hátsó lámpatesteknek köszönhetően a nyílás 20 centiméterrel lett szélesebb, miközben a csomagtérpadló 11,5 centiméterrel hosszabb. A hátsó üléstámlák szöge a Csomagtér rendező csomag megrendelése esetén meredekebbre állítható, ahová akár nagyobb dobozok is elhelyezhetők. Az utastérben kialakított tárolóhelyek szintén az utasok kényelmét szolgálják: a váltókar előtti tároló például a korábbinál jóval nagyobb. A felszereltségi kiviteleknél újdonság a középkonzolban elhelyezett pohártartó.

    Az üléskomfort egyaránt a magasabb kategóriák kényelmét idézi: az ülésfűtés mellett a modellsorozatban első ízben jelent meg az ülésszellőztetés és a masszázsfunkcióval is kiegészíthető multikontúr üléscsomag. Az A-osztályhoz három különböző első ülés választható: az alapmodell szériaülései mellett komfortülés, valamint a felszereltségi kivitelekkel kombinálható sportos integrál-ülés.

    A felszereltségi kivitelekhez szériában járó üléskomfort csomag az egyedi ülésdizájn mellett állítható magasságú első utasoldali ülést, illetve állítható magasságú és dőlésű első ülőlapokat tartalmaz. Az ülésszellőztetés mind az ülőlapokat, mind pedig a háttámlákat szellőzteti, a perforált huzaton keresztül beszívott levegő pedig hátul, lefelé távozik az első ülésekből. A multikontúr üléscsomagban az oldalpárnák és a gerinctámasz is állíthatók. A masszázsfunkció a levegőkamrák mozgatásával használható.

    Zajkomfort: az erő nyugalomban pihen

    Az új A-osztálynál a prémiumérzet fokozása érdekében fontos fejlesztési szempont volt a javított zajkomfort és a vibrációmentesség. Ennek elérésében a hatékony zajcsillapítás és a kiváló aerodinamikai tulajdonságok mellett meghatározó szerepe van a karosszéria kialakításának is. Az A-osztály egyedülálló merevségét többek között a karosszéria, a futómű és a hajtáslánc kapcsolódási pontjainak alapos megerősítésével érték el a szakemberek. Az utastér zajkomfortja magasabb, szélzaja pedig lényegesen csökkent az elődmodelléhez képest.

    Intelligent Drive: debütálnak az S-osztály funkciói

    Az új A-osztály a legújabb vezetői asszisztens rendszereket kapta meg, amelyek az aktív biztonságot eddig nem látott szintre emelik a szegmensben. Egyes funkciók egyenesen az S-osztályból érkeztek. Az A-osztályban első ízben érhető el a különböző forgalmi helyzetek esetén használható részben autonóm vezetés, amelyet a jármű környezetének lehető legpontosabb feltérképezése tesz lehetővé: a javított kamera- és radarrendszerek már 500 méteres hatótávolságban is működnek. Mindezeken felül az A-osztály térkép- és navigációs adatokat is használ az asszisztens funkciókhoz. Így például a Vezetői Segédrendszerek Csomag részét képező DISTRONIC aktív követésitávolság-tartó asszisztens a járművezető kényelmét szolgálva az útvonalat is figyeli. További újdonság a modellben az Aktív vészmegállás asszisztens és az intuitív Aktív sávváltás asszisztens is.

    Az új A-osztálynál a szériafelszereltség része a kibővített Aktív fékasszisztens. A rendszer hatékony támogatást nyújt, amennyiben egy ráfutásos baleset veszélyét észleli és felismeri a gépjármű útját keresztező gyalogosokat és kerékpárosokat is. A PRE-SAFE® PLUS a mögöttes forgalom ráfutásos ütközés veszélyét csökkenti: amennyiben a rendszer azt észleli, hogy hátulról belénk jönnek, a gépjárművet megfékezi a baleset mérséklése érdekében.

    Az új A-osztály a Mercedes-Benz első modellje, amelynek biztonsági rendszerét a gyártó vadonatúj járműbiztonsági technológiai központjában (TFS) fejlesztették. Az autó strukturális kialakításakor a korábbi, valós balesetekből összegyűjtött tapasztalatokat is felhasználták a tervezők. A biztonságot tekintve a karosszéria lelke az ütközés irányától függetlenül rendkívül stabil utascella, amelyet nagyszilárdságú acél felhasználásával alakítottak ki.

    Az első üléseknél a szériafelszereltség részét képezik a hárompontos biztonsági övek, az övfeszítők és az överő-határolók. Az opcionálisan elérhető PRE-SAFE® rendszerrel kombinálva a vezető és az első utas oldalán reverzibilis övfeszítők találhatók. A hátsó sorban a külső ülések szintén hárompontos biztonsági övekkel, övfeszítőkkel és överő-határolókkal felszereltek. Az új A-osztályhoz szériában járnak a frontlégzsákok, az első oldallégzsákok, a függönylégzsákok, valamint a vezető oldali térdlégzsák is. A függönylégzsákok számos konkurens modellel ellentétben az A-oszlopokat is lefedik a nagyobb biztonság érdekében. Opcionálisan hátsó oldallégzsákok is elérhetők.

    MULTIBEAM LED fényszórók: optimális látás minden körülmények között

    A MULTIBEAM LED fényszóró újabb példa arra, amikor a luxusautókra jellemző extrákat a kompakt szegmensbe ültetik át. A MULTIBEAM LED fényszórók a menetfényt gyors és precíz elektronikus vezérléssel az adott közlekedési helyzethez igazítják. Mindkét fényszóró 84 különálló és külön-külön szabályozható LED-del rendelkezik. A LED-fényszórók természetes fényhez hasonló színhőmérséklete kíméli a szemet és segíti a koncentrációt. A MULTIBEAM LED fényszórókon kívül LED High Performance fényszórók is elérhetők. Az új A-osztályhoz szériában halogén fényszórók járnak, integrált LED-es nappali menetfényekkel kiegészítve.

    Új, hatékony benzin- és dízelmotorok

    A piaci induláskor, illetve kevéssel azt követően az A-osztály a következő három hajtáslánccal lesz elérhető:

    • A 200 (120 kW/163 lóerő, 250 Nm); 7G-DCT duplakuplungos automataváltóval (vegyes üzemanyagfogyasztás 5,1 l/100 km, vegyes CO2-kibocsátás 120 g/km) A 250 (165 kW/224 lóerő, 350 Nm); 7G-DCT duplakuplungos automataváltóval (vegyes üzemanyagfogyasztás 6,0 l/100 km, vegyes CO2-kibocsátás 141 g/km)
    • A 180 d (85 kW/115 lóerő, 260 Nm); 7G-DCT duplakuplungos automataváltóval (vegyes üzemanyagfogyasztás 4,1 l/100 km, vegyes CO2-kibocsátás 108 g/km)

    Az A-osztályban új motorok debütálnak: a piaci induláskor két négyhengeres, turbófeltöltéses benzinmotor érhető el. Az M 282 kódjelű, akár 163 lóerős (120 kW) 1,4 literes motor innovációi közé tartozik többek között a hengerlekapcsolás (először csak a 7G-DCT duplakuplungos automataváltóval kombinálva), valamint a delta-formájú hengerfej. A második új benzinmotor az M 260 kódjelű kétliteres egység 224 lóerős (165 kW) csúcsteljesítménnyel és 350 Nm-rel. Ebben újdonság az úgynevezett CAMTRONIC rendszer a szívó oldali vezérműtengelynél. Mindkét benzines erőforráshoz szériában jár a részecskeszűrő.

    A modell újdonsága az OM 608 kódjelű 1,5 literes 4-hengeres dízelmotor, akár 115 lóerős (85 kW) teljesítménnyel és 260 Nm-rel. Az erőforrás ismertetőjegyei közé tartozik például a motorközeli kipufogógáz-tisztító berendezés AdBlue® technológiával, valamint az optimalizált reakcióidejű, vízhűtéses turbófeltöltő. A kínálatban rövidesen további új erőforrások is elérhetők lesznek. Szériában az A-osztály egy 43 literes üzemanyagtartályt kap, opcionálisan azonban pedig 51 literes tank is elérhető.

    Az új A-osztály kínálata nem lenne teljes a 4MATIC névre keresztelt, folyamatosan változó nyomatékelosztásra képes összkerékhajtás nélkül. A sportosra hangolt, továbbfejlesztett négykerékhajtás még több élményt és fokozott hatékonyságot biztosít. A DYNAMIC SELECT kapcsoló üzemmódjai a 4MATIC rendszert segítik. Fő komponensei közé tartozik többek között a duplakuplungos automataváltóba integrált erőátvitel a hátsó tengely irányába, valamint az integrált többtárcsás tengelykapcsolóval ellátott hátsó differenciálmű, amely vezérlése nem elektrohidraulikus, hanem elektromechanikus úton történik.

    Futómű: agilis és komfortos

    A motorváltozat, illetve a konfiguráció függvényében az A-osztály különböző futóművekkel érhető el. Szériában 16 colos kerekek járnak a modellhez. A DYNAMIC SELECT is az alapfelszereltség része, amely az opcionálisan választható aktív lengéscsillapítással kombinálva egyedülálló vezetési élményt biztosít.

    Az első futómű az összes eddigi A-osztályhoz hasonlóan McPherson kialakítású. A hátsó tengelynél az erősebb modellek, mint például az A 250, valamint az összes 4MATIC változat egy összetett négylengőkaros hátsó futóművel van felszerelve. A hátsó futóművek egy különálló bölcsőhöz rögzülnek, a karosszéria és a bölcső között pedig egy gumiágy fekszik, csökkentve az utastérbe jutó vibrációkat, valamint a futóműzajokat. Összességében a futóművek alumíniumtartalma a kategóriában minden konkurens modellénél magasabb. A belépő modellek – az A 200 és az A 180 d – csatolt lengőkaros hátsó futóművet kapnak.

    Az új A-osztály szériában komfortfutóművel, acélrugókkal, valamint DYNAMIC SELECT rendszerrel felszerelt. A 15 mm-rel süllyesztett komfortfutómű egyedi hangolású rugóinak és lengéscsillapítóinak köszönhetően sportosabb viselkedést biztosít, miközben az opcionális aktív, állítható lengéscsillapítás lehetővé teszi a járművezető számára, hogy saját maga válassza ki a preferált karaktert.

    Az új Mercedes-Benz A-osztály modellek műszaki adatainak áttekintése a piaci bevezetés időpontjában:
    A 200 A 250 A 180 d
    Váltómű 7G-DCT 7G-DCT 7G-DCT
    Teljesítmény (kW/lóerő) 120/163 165/224 85/116
    1/perc fordulatszámnál 5.500 5.500 4.000
    Max. forgatónyomaték (Nm) 250 350 260
    1/perc fordulatszámnál 1.620 1.800 1.750-2.500
    Vegyes üzemanyagfogyasztás (l/100 km) 5,1 6,0 4,1
    Vegyes CO2-kibocsátás (g/km) 120 141 108
    Gyorsulás
    0-100 km/h (s) 8,0 6,2 10,5
    Végsebesség (km/h) 225 250 202
    Hosszúság/szélesség/magasság (mm)
    4.419/ 4.419/ 4.419/
    1.796/ 1.796/ 1.796/
    1.440/ 1.445/ 1.440

    A-osztály három kontinens öt gyárából – többek között Kecskemétről

    A kompakt modellcsalád nemzetközi termelési központjaként a kompakt autógyártási hálózaton belül a kecskeméti magyar gyár termelését, a pekingi Benz Automotive Co.-t (BBAC), valamint a gyártási partner finn Valmet Automotive tevékenységét Rastatt irányítja. A harmadik generációs kompakt autókból (A-, B-osztály, CLA, CLA Shooting Brake és GLA) körülbelül hárommillió készült 2011 óta.

    Az új Mercedes-Benz kompakt autócsalád gyártása öt termelési egységben, három kontinensen indul 2018-ban. A rastatti gyárat követően megkezdődik az összeszerelés Magyarországon, Finnországban és Kínában is. A mexikói Aguascalientes-ben új gyár csatlakozik be a termelési hálózatba. 2017-ben új képzési központ nyílt meg Rastattban, ahol a kompaktautó-gyárak alkalmazottainak képzése zajlik majd.

    Termelési hálózat: csoportosítás termék-architektúra szerint

    A rugalmasság és a hatékonyság érdekében a Mercedes-Benz globális termelési hálózata több mint 30 helyszínen, világszerte mintegy 78.000 alkalmazottal végzi a járművek gyártását. A hálózat felosztása termék-architektúrák szerint történik: elsőkerékhajtású (kompakt járművek) és hátsókerékhajtású, valamint SUV és sportautó platformok szerint. Minden egyes architektúra termelési hálózatának középpontjában egy vezető gyár áll, amely kompetenciaközpontként szolgál az új modell gyártásának beindításához, a szerszámok biztosításához és a minőségbiztosításhoz. Az erőforrásokat, így a motorokat, váltókat, tengelyeket, alkatrészeket különálló termelési hálózatban gyártják. A mindennapi munka középpontjában a modern gyártási folyamatok következetes továbbfejlesztése és alkalmazása áll, a jövő kimagasló technológiájú járműveinek hatékony, rugalmas és környezetbarát megalkotása érdekében, a Mercedes-Benz által képviselt lehető legmagasabb minőség mellett. A Mercedes-Benz minőség iránti elköteleződése a világ összes piacán megegyezik.

    Elektromos mobilitás: a gyártóüzemek készen állnak

    A Mercedes-Benz Cars termelési hálózata világszerte felkészült az elektromos mobilitásra. A jövő elektromos modelljei az EQ termék- és technológiai márka alatt négy kontinens meglévő Mercedes-Benz gyárában készülnek majd sorozatgyártásban. Ezen felül a Daimler több mint egymilliárd eurót fektet be globális akkumulátor-előállításba a Kamenzben és Saxony-ban található gyárában, továbbá Stuttgart-Untertürkheimben, Pekingben és Tuscaloosában, Alabamában. A járműgyártáshoz hasonlóan az akkumulátorok előállítási hálózata is rugalmasan és hatékonyan képes reagálni a piaci keresletnek megfelelően. A helyi akkumulátor-gyártás a Mercedes-Benz Cars elektromos tervének egyik fontos sikertényezője és kulcsfontosságú a világszerte tapasztalt nagy kereslet rugalmas és hatékony kiszolgálásában.

    Rastatt, mint vezérgyár: felkészült a jövőre

    A németországi Rastattban található gyár a kompakt termelési hálózat vezetőjeként a globális terméktervezésen és projektirányításon (szerszámstratégia, termékminőség) át a globális minőség biztosításáig, valamint az ellátási lánc megalkotásáig a vezérlésért felel. A német központ támogatásával valósul meg más gyárak termelésének hatékony indítása és itt történik alkalmazottak képzése is. A rastatti gyár teljes kapacitáson dolgozik, emiatt kiegészítő kapacitásra is szüksége van. Kétéves projekt keretében a jelenlegi GLA-t ezért a sindelfingeni Mercedes-Benz gyár is gyártja 2018 első negyedévétől kezdve a jelenlegi generáció életciklusának végéig.

    A rastatti Mercedes-Benz gyár 2017-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Elsőként az E-osztály akkori változatai gördültek ki a gyárkapun, 1997-től pedig Rastatt ad otthont a kompakt kategória gyártásának. Rastattban gyártják jelenleg az A- és B-osztályt, valamint a kompakt GLA SUV-ot. Az új A-osztály az első a negyedik generációs kompakt modellek sorában, és 2018-ban leváltja a Rastattban már 2012 óta gyártott jelenlegi modellt.

    Kecskemét: az első Németországon kívüli európai gyár

    A Kecskeméten 2012 márciusában megnyitott gyár az első Németországon kívüli európai Mercedes-Benz személyautógyár. Az ötszázezredik itt gyártott jármű 2016 februárjában gördült le a gyártósorról. A B-osztály mellett az összes CLA és CLA Shooting Brake itt készül a világ minden országa számára. 2018-ban az új A-osztály is csatlakozik a magyar helyszín gyártási termékpalettájához.

    Uusikaupunki: A-osztály Finnországból

    2013 óta az A-osztály kiegészítő példányait a Mercedes-Benz megbízásából a Valmet Automotive finn gyártásszolgáltató készítette. Az elsőkerékhajtású A-osztály rugalmasan készül egy gyártósoron a közepes méretű GLC SUV-val Uusikaupunkiban. Az új A-osztály a korábbi generáció helyett készül itt.

    Aguascalientes: új üzem Mexikóban

    A COMPAS (Cooperation Manufacturing Plant Aguascalientes) joint-venture gyártóüzem a közép-mexikói Aguascalientesben a jövőben tovább bővíti a Mercedes-Benz Cars termelési hálózatát. A COMPAS a Renault-Nissan szövetséggel közös projekt, ahol 2017-ben indult az első Infiniti járművek termelése, az első új generációs kompakt Mercedes-Benz autócsalád gyártása pedig 2018-ban kezdődik.

    Peking: GLA Kínából és Kínának

    A Beijing Benz Automotive Co., Ltd (BBAC) a Daimler és kínai partnere, a BAIC Motor közös vállalata. Hátsó- és elsőkerékhajtású Mercedes-Benz modellek, valamint erőforrások készülnek itt. A GLA gyártása 2015 tavaszától folyik itt, de itt állítják elő az E-osztályt, C-osztályt és GLC modelleket is. A paletta 2018-ban egy új kompakt családi autóval bővül.

    Digitalizáció: modern termelés Industry 4.0-val

    Az új kompakt autók termelése a legfrissebb gyártási eljárások alapján történik, a digitalizáció vezényletével. A Mercedes-Benz globális termelési hálózatának gyárai szoros összeköttetésben állnak egymással, az „Integra” program segítségével. A rastatti gyár például hozzáférhet a globális termelési hálózat összes többi gyárának adataihoz, és – szükség esetén – távolról beavatkozhat rendszerek és robotok működésébe, frissíthet programokat és tesztelheti működésüket. Ennek köszönhetően kevesebb a rendszerleállás és lehetővé válik a gyárak egyidőben és azonos mértékben történő fejlődése.

    Hely- és időmegtakarítás: teljesen automatikus ellátási lánc

    A számtalan doboz, raklap és tartóedény mozgatásában úgynevezett „vezető nélküli szállító járművek” segédkeznek az új kompakt autók gyártásánál a rastatti és kecskeméti gyárakban. Ezek a vezető nélküli járművek a gyártósor melletti munkaerőt a logisztikai központ által meghatározott alkatrészekkel látják el a megfelelő időben, mennyiségben és helyen. Az alkatrészek ügyes mozgatása rengeteg helyet szabadít fel a gyártósornál, még ergonomikusabb összeszerelési sort, sokkal kisebb villástargonca-forgalmat és zajszintet eredményezve. További előny a gyártási idő csökkentése, vagyis a termelési kapacitás növelése a gyártósoron.

    Tablet végzi a szélvédőre vetített kijelző (HUD) kalibrálását

    Az új A-osztály opciós listáján megtalálható a szélvédőre vetített kijelző (HUD). A HUD, azaz head-up display képét kalibrálni kell a beépítés előtt, úgy, hogy az közvetlenül a vezető látóterében helyezkedjen el. Az új A-osztály esetében ez vadonatúj és különösen egyszerű folyamat alapján történik. A kalibrálás a gyártósor kiválasztott állomásain zajlik. A kormány mögött helyet foglal egy munkás, aki kétkamerás tablettel dolgozik. Az egyik kamera a tablet helyzetét kalibrálja a műszerfalhoz képest, majd nyilakkal jelzi a megfelelő elhelyezést. Ha ez megtörtént, a második kamera automatikusan képet készít, és elemzi azt. Ezt követően a kalibrációs adatokat a rendszer vezeték nélküli csatlakozással közvetlenül a HUD vezérlőegységének küldi át, a rendszer pedig ennek megfelelően állítja be a képet. A második kamera ezután ellenőrzi a kivetített kép helyzetét és formáját, majd szükség esetén finomhangolja azt.

  • Az izomautós taxis megörvendezteti a turistákat, a helyieket – és persze a saját kisfiát is

    Az izomautós taxis megörvendezteti a turistákat, a helyieket – és persze a saját kisfiát is

    Amíg tart a tanév, Evald Jåstad fia, Martin naponta kétszer is vérpezsdítő utazásra számíthat otthona és a 16 kilométerre lévő óvoda között – méghozzá egy nagy teljesítményű izomautóval, ami lélegzetelállító szépségű skandináv tájakon suhan vele végig.

    Evald Jåstad taxisofőrnek minden egyes nap ez az első fuvarja a Ford Focus RS taxi volánja mögött.

    Törzsutasai még becenevet is adtak az autónak, így a helyiek csak “Kék Villámként” emlegetik a 100 km/órás sebességre 4,7 másodperc alatt katapultáló taxit, aminek hírét világszerte messzire vitték már a norvégiai Odda mellett található híres Trolltunga sziklanyelvhez látogató turisták.

    “Kevesen mondhatják el magukról, hogy nap mint nap megvalósíthatják az álmukat – de én e kevesek egyike vagyok,” mondja a 36 éves, kétgyermekes apa, aki alig 18 hónap leforgása alatt már 127.000 kilométert autózott Focus RS-ével. “Amikor a fiamat az oviba viszem, Martin mindig azt kiabálja a hátsó ülésről: ‘Bånn gass! Bånn gass! – vagyis hogy Nyomd a gázt, Nyomd a gázt!’

    Modell Focus RS London TX4 Taxi Toyota Prius
    Gyorsulás 0-100 km/órára 4,7 s nincs adat 10,6 s
    Végsebesség 268 km/óra nincs adat 180 km/óra
    Motor 2,3 literes EcoBoost benzinmotor 2,8 literes dízelmotor 1,8 literes benzines/elektromos hibrid hajtás
    Teljesítmény 350 LE 110 LE 122 LE
    Különleges tulajdonság Drift üzemmód 7,62 méteres fordulókör Elektromos hajtás