Kategória: Automobil

  • A kompakt kategória új mércéje, egyenesen Kecskemétről

    A kompakt kategória új mércéje, egyenesen Kecskemétről

    A kecskeméti Mercedes-Benz gyár legújabb csillagaként érkező új Mercedes-Benz A-osztály éppen olyan fiatalos és dinamikus, mint elődje, ám soha nem volt még ennyire komfortos. A modell újradefiniálja a kompakt szegmensben a modern luxus fogalmát és forradalmasítja a belső formatervet. Technológiai fronton az új A-osztály nem csupán az MBUX (Mercedes-Benz User Experience, azaz Mercedes-Benz felhasználói élmény) koncepció-jával vezető, hiszen számos, eddig csak a luxuskategóriájú mo-dellekre jellemző funkciót is kínál. Az A-osztály elsőként biztosít részben autonóm vezetést bizonyos közlekedési helyzetekben, opcionálisan pedig a MULTIBEAM LED fényszórók is elérhetők. Az A-osztály mindemellett újonnan fejlesztett, rendkívül haté-kony benzin- és dízelmotorokat kapott. A Világszínvonal Magyar-országról üzenetet méltán hirdető, sportos megjelenésű új A-osztály márciustól rendelhető, a piaci bevezetés tavasszal indul.

    „Az A-osztály negyedik generációjával újradefiniáltuk a modern luxust a kompakt kategóriában, és a kompromisszumok nélküli dinamikus formatervet intuitív kezelhetőséggel kombináltuk” – nyilatkozta a Mercedes-Benz Cars részleg értékesítéséért felelő Britta Seeger, a Daimler AG vezetőségének tagja. „Az MBUX elnevezésű új koncepcióval a felhasználói élmény minden eddiginél magasabb szintre emelése a célunk”– tette hozzá.

    „A fejlesztés során a felhasználók mindennapjait megkönnyítő legmodernebb technológiákat helyeztük a középpontba. Az új A-osztály ezáltal válik vezetőinek emocionális és egyben intelligens kísérőjévé is” – mondta Olla Källenius, a Daimler AG vezetőségének tagja, aki a konszern kutatásaiért és a Mercedes-Benz Cars fejlesztéseiért felel. „Kiváló példa erre az MBUX, amely az intuitív, természetes kezelhetőséget intelligens és tanulásra képes szoftverrel kombinálja.”

    „Az új A-osztály az ‘érzéki letisztultság’ elnevezésű dizájnfilozófiánk következő állomásának megtestesítője, amely egyúttal új formai irányzatot is bevezet” – mondta Gorden Wagener, a Daimler AG formatervezési igazgatója. „A letisztult formaelemek és az érzéki felületek high-tech érzetet keltenek. Az alapforma és a test a törések és a vonalak minimalizálásával válik hangsúlyossá. Az utastér szintén a modern luxus jegyében készült, amit a kategóriában eddig nem látott szintre emeltünk, miközben az intelligens technológiák is érvényesülnek” – mondta Gorden Wagener.

    Külső formaterv: bátorság a letisztultsághoz

    A Mercedes-Benz A-osztály új interpretációjához a kompakt, two Box, (‘két részre osztott’) koncepció vezetett, amelyek optimalizált méreteket és arányokat biztosítanak.

    Az új A-osztály külső megjelenésében a sportosság, a dinamika és az érzelem dominál. A mélyre húzott motorháztető, valamint a krómelemekkel és egyedi nappali menetfénnyel ellátott LED High Performance főfényszórók elölnézetből progresszív, határozott kiállást eredményeznek. A markáns csillag a gyémánt mintázatú, ezüst lamellával díszített hűtőrács lefelé szétnyíló sziluettjével együtt szintén a gépjármű sportos megjelenését fokozza.

    A megnövelt tengelytávolság és az átdolgozott oldalsó karaktervonal által az autó optikailag hosszabbnak tűnik. Az új A-osztály motorháztetője az elődmodelléhez képest előrefelé jobban lejt, kihangsúlyozva a dinamikus, meredek frontrészt. A 16-19 colos kerekeket körbeölelő, megnövelt méretű kerékjárati ívek tovább fokozzák az új A-osztály sportosságát. A hátsó traktus optikailag szintén szélesebb hatást kelt, amiben fontos szerepük van a széles vállaknak, valamint a moduláris felépítésű, kétrészes hátsó lökhárítónak. A keskeny, két részre osztott hátsó lámpatestek hátulnézetből is egyediek.

    Mindössze 0,25-ös cw-értékével (légellenállási együtthatójával) és 2,19 négyzetméteres homlokfelületével (A) az új A-osztály aerodinamikai fronton is a kategória éllovasa. A kompakt szegmensben elsőként az A-osztály kínálja opcionálisan a kétrészes AIRPANEL-t. A hűtőrács mögött elhelyezkedő zsalurendszer a hűtési teljesítményigény függvényében nyitja ki az állítható lamellákat. A rendszámtábla alatt egy második zsalurendszer helyezkedik el, amely tovább fokozza a rendszer teljesítményét.

    Utastér: forradalmasított belső koncepció

    Az új A-osztály utastere az avantgárd és modern jelzőknek ad új értelmet. A Mercedes-Benz forradalmasította és újszerű térérzetet alkotott a kompakt modelleknek. Az egyedülálló térkihasználás elsősorban az avantgárd módon kialakított műszerfalon jelentkezik: a tervezők első ízben itt hagyták el a műszercsoport szokványosnak tekinthető felső ívét, amelynek köszönhetően a műszerfal szárnyat idéző alapformáját nem töri meg semmi a két első ajtó között. A Widescreen cockpit most már teljesen szabadon álló kialakítást kapott. Az összhatást a sportos, turbinaoptikájú szellőzőrostélyok fokozzák.

    A műszerfal két, egy nagyobb és egy kisebb vízszintes fő egységre oszlik, amelyeket optikailag egy ‘árokszerű’ ív választ el egymástól. Az ebben elhelyezett Ambiente megvilágítás még jobban elkülöníti egymástól a két egységet. Az új modell esetében az eddigi választék több mint ötszöröséből, akár 64 szín közül lehet választani. Ám nem csupán a színspektrum szélesebb: a különböző színekből a tervezők 10-féle színvilágot komponáltak, így hangulatos színváltások és avantgárd összhatás teszi különlegessé a modellt. A teljesen szabadon elhelyezkedő, minden változatban digitális cockpit három konfigurációban választható: két 7 colos (17,78 centiméteres képátlójú) képernyővel, egy 7 colos és egy 10,25 colos (26 centiméter) kijelzővel, vagy akár két 10,25 colos képernyővel.

    Mercedes-Benz a-osztály
    Fotó: Daimler AG

    MBUX – Mercedes-Benz felhasználói élmény: egyedülálló kezelhetőség

    Az új A-osztály a Mercedes-Benz modellek között elsőként kapta meg a vadonatúj, MBUX koncepciójú multimédiás rendszert, amely új korszakot nyit a Mercedes me connect szolgáltatások terén. A rendszer jellegzetessége a mesterséges intelligenciát használó tanulóképesség. Az MBUX a felhasználó igényeinek megfelelően személyre szabható, ezáltal emocionális kapcsolatot létesít a gépjármű, a járművezető, valamint az utasok között.

    Az MBUX élményt a felszereltség függvényében a nagyfelbontású, érintőképernyős Média Kijelző, anavigációhoz kérhető, úgynevezett Augmented-Reality funkció, valamint a „Hey Mercedes” hívószóval aktiválódó beszédvezérlés funkcióval felvértezett cockpit-rendszer fokozza. Az érintőképernyő az MBUX esetében a teljes érintésen alapuló koncepció részegysége, amely az érintőképernyőn kívül a középkonzolon lévő Touchpad-et és a kormánykerék érintésérzékeny, Touch-control gombjait is magába foglalja. Az MBUX az autós felhasználói élményt forradalmasítja. A rendszer új szintre emeli a kezelhetőségi komfortot a lenyűgöző kivitelezéssel és 3D-s grafikákkal. Az új MBUX multimédiás generáció új és javított Mercedes me connect szolgáltatásokat tartalmaz. A Car-to-X (gépjármű és gépjármű közötti) kommunikáción alapuló navigáció és a jármű-helymeghatározás segítséget nyújt például a leparkolt autó megtalálásában, vagy üzenetet küld, ha az autónak nekimentek, vagy elvontatták.

    A Mercedes me appgyűjtemény felhasználóbarát módon egy ikon formájában is elhelyezhető a képernyőn, így a főfunkciókhoz hasonlóan a főképernyőről is elérhető az összes alkalmazás. Az MBUX az online frissítésnek köszönhetően számos hasznos információt is megjelenít, így például az éppen aktuális üzemanyagárakat, vagy akár azt is, hogy a közeli parkolóházban van-e szabad hely.

    Helykínálat és ülések: felnőttesebb kialakítás

    Az új A-osztály váll-, könyök- és fejtere tágasabb, a hátsó tér szintén nagyobb és a be-és kiszállás is immár kényelmesebb. A körkörös kilátás lényegesen javult, amely mindamellett, hogy nagyobb biztonságot nyújt, a térérzetet is javítja. Az oszlopok (A, C) által kitakart terület 10 százalékkal csökkent.

    A tervezők a csomagteret 29 literrel, 370 literesre növelték. A két részre osztott hátsó lámpatesteknek köszönhetően a nyílás 20 centiméterrel lett szélesebb, miközben a csomagtérpadló 11,5 centiméterrel hosszabb. A hátsó üléstámlák szöge a Csomagtér rendező csomag megrendelése esetén meredekebbre állítható, ahová akár nagyobb dobozok is elhelyezhetők. Az utastérben kialakított tárolóhelyek szintén az utasok kényelmét szolgálják: a váltókar előtti tároló például a korábbinál jóval nagyobb. A felszereltségi kiviteleknél újdonság a középkonzolban elhelyezett pohártartó.
    Az üléskomfort egyaránt a magasabb kategóriák kényelmét idézi: az ülésfűtés mellett a modellsorozatban első ízben jelent meg az ülésklimatizálás és a masszázsfunkcióval is kiegészíthető multikontúr üléscsomag. Az A-osztályhoz három különböző első ülés választható: az alapmodell szériaülései mellett komfortülés, valamint a felszereltségi kivitelekkel kombinálható sportülés.

    A felszereltségi kivitelekhez szériában járó üléskomfort csomag az egyedi ülésdizájn mellett állítható magasságú első utasoldali ülést, illetve állítható magasságú és dőlésű első ülőlapokat tartalmaz. Az ülésklimatizálás mind az ülőlapokat, mind pedig a háttámlákat szellőzteti, a perforált kárpiton keresztül beszívott levegő pedig hátul, lefelé távozik az első ülésekből. A multikontúr üléscsomagban az oldalpárnák és a gerinctámasz is állíthatók. A masszázsfunkció a levegőkamrák mozgatásával használható.
    Zajkomfort: az erő nyugalomban pihen
    Az új A-osztálynál a prémiumérzet fokozása érdekében fontos fejlesztési szempont volt a javított zajkomfort és a vibrációmentesség. Ennek elérésében a hatékony zajcsillapítás és a kiváló aerodinamikai tulajdonságok mellett meghatározó szerepe van a karosszéria kialakításának is. Az A-osztály egyedülálló merevségét többek között a karosszéria, a futómű és a hajtáslánc kapcsolódási pontjainak alapos megerősítésével érték el a szakemberek. Az utastér zajkomfortja magasabb, szélzaja pedig lényegesen csökkent az elődmodelléhez képest.

    Intelligent Drive: debütálnak az S-osztály funkciói

    Az új A-osztály a legújabb vezetői asszisztens rendszereket kapta meg, amelyek az aktív biztonságot eddig nem látott szintre emelik a szegmensben. Egyes funkciók egyenesen az S-osztályból érkeztek. Az A-osztályban első ízben érhető el a különböző forgalmi helyzetek esetén használható részben autonóm vezetés, amelyet a jármű környezetének lehető legpontosabb feltérképezése tesz lehetővé: a javított kamera- és radarrendszerek már 500 méteres hatótávolságban is működnek. Mindezeken felül az A-osztály térkép- és navigációs adatokat is használ az asszisztens funkciókhoz. Így például a Vezetői Segédrendszerek Csomag részét képező DISTRONIC aktív követésitávolság-tartó asszisztens a járművezető kényelmét szolgálva az útvonalat is figyeli. További újdonság a modellben az Aktív vészmegállító asszisztens és az intuitív Aktív sávváltás asszisztens is.

    Az új A-osztálynál a szériafelszereltség része a kibővített Aktív fékasszisztens. A rendszer hatékony támogatást nyújt, amennyiben egy ráfutásos baleset veszélyét észleli és felismeri a gépjármű útját keresztező gyalogosokat és kerékpárosokat is. A PRE-SAFEŽ PLUS a mögöttes forgalom ráfutásos ütközés veszélyét csökkenti: amennyiben a rendszer azt észleli, hogy hátulról belénk jönnek, a gépjárművet megfékezi a baleset mérséklése érdekében.

    Az új A-osztály a Mercedes-Benz első modellje, amelynek biztonsági rendszerét a gyártó vadonatúj járműbiztonsági technológiai központjában (TFS) fejlesztették. Az autó strukturális kialakításakor a korábbi, valós balesetekből összegyűjtött tapasztalatokat is felhasználták a tervezők. A biztonságot tekintve a karosszéria lelke az ütközés irányától függetlenül rendkívül stabil utascella, amelyet nagyszilárdságú acél felhasználásával alakítottak ki.

    Az első üléseknél a szériafelszereltség részét képezik a hárompontos biztonsági övek, az övfeszítők és az överő-határolók. Az opcionálisan elérhető PRE-SAFEŽ utasvédelmi rendszerrel kombinálva a vezető és az első utas oldalán reverzibilis övfeszítők találhatók. A hátsó sorban a külső ülések szintén hárompontos biztonsági övekkel, övfeszítőkkel és överő-határolókkal felszereltek. Az új A-osztályhoz szériában járnak a frontlégzsákok, az első oldallégzsákok, a függönylégzsákok, valamint a vezető oldali térdlégzsák is. A függönylégzsákok számos konkurens modellel ellentétben az A-oszlopokat is lefedik a nagyobb biztonság érdekében. Opcionálisan hátsó oldallégzsákok is elérhetők.

    MULTIBEAM LED fényszórók: optimális látás minden körülmények között

    A MULTIBEAM LED fényszóró újabb példa arra, amikor a luxusautókra jellemző extrákat a kompakt szegmensbe ültetik át. A MULTIBEAM LED fényszórók a menetfényt gyors és precíz elektronikus vezérléssel az adott közlekedési helyzethez igazítják. Mindkét fényszóró 18 különálló és külön-külön szabályozható LED-del rendelkezik. A LED-fényszórók természetes fényhez hasonló színhőmérséklete kíméli a szemet és segíti a koncentrációt. A MULTIBEAM LED fényszórókon kívül LED High Performance fényszórók is elérhetők. Az új A-osztályhoz szériában halogén fényszórók járnak, integrált LED-es nappali menetfényekkel kiegészítve.

    Új, hatékony benzin- és dízelmotorok
    A piaci induláskor, illetve kevéssel azt követően az A-osztály a következő három hajtáslánccal lesz elérhető:
    • A 200 (120 kW/163 lóerő, 250 Nm); 7G-DCT duplakuplungos automataváltóval (vegyes üzemanyagfogyasztás 5,1 l/100 km, vegyes CO2-kibocsátás 120 g/km)
    • A 250 (165 kW/224 lóerő, 350 Nm); 7G-DCT duplakuplungos automataváltóval (vegyes üzemanyagfogyasztás 6,0 l/100 km, vegyes CO2-kibocsátás 141 g/km)
    • A 180 d (85 kW/115 lóerő, 260 Nm); 7G-DCT duplakuplungos automataváltóval (vegyes üzemanyagfogyasztás 4,1 l/100 km, vegyes CO2-kibocsátás 108 g/km)

    Az új A-osztályban új motorok is debütálnak: a piaci induláskor két négyhengeres, turbófeltöltéses benzinmotor érhető el. Az M282 kódjelű, akár 163 lóerős (120 kW) 1,33 literes motor innovációi közé tartozik többek között a hengerlekapcsolás (először csak a 7G-DCT duplakuplungos automataváltóval kombinálva). A második új benzinmotor a 260 kódjelű kétliteres egység 224 lóerős (165 kW) csúcsteljesítménnyel és 350 Nm-rel. Ebben újdonság az úgynevezett CAMTRONIC rendszer a szívó oldali vezérműtengelynél. Mindkét benzines erőforráshoz szériában jár a részecskeszűrő.

    A modell újdonsága az OM608 kódjelű 1,5 literes négyhengeres dízelmotor, akár 116 lóerős (85 kW) teljesítménnyel és 260 Nm-rel. Az erőforrás ismertetőjegyei közé tartozik például a motorközeli kipufogógáz-tisztító berendezés AdBlueŽ technológiával, valamint az optimalizált reakcióidejű, vízhűtéses turbófeltöltő. A kínálatban rövidesen további új erőforrások is elérhetők lesznek. Szériában az A-osztály egy 43 literes üzemanyagtartályt kap, opcionálisan azonban egyes modelleknél 51 literes tank is elérhető lesz.

    Az új A-osztály kínálata nem lenne teljes a 4MATIC névre keresztelt, folyamatosan változó nyomatékelosztásra képes összkerékhajtás nélkül. A sportosra hangolt, továbbfejlesztett négykerékhajtás még több élményt és fokozott hatékonyságot biztosít. A DYNAMIC SELECT kapcsoló üzemmódjai a 4MATIC rendszert segítik. Fő komponensei közé tartozik többek között a duplakuplungos automataváltóba integrált erőátvitel a hátsó tengely irányába, valamint az integrált többtárcsás tengelykapcsolóval ellátott hátsó differenciálmű, amely vezérlése nem elektrohidraulikus, hanem elektromechanikus úton történik.

    Futómű: agilis és komfortos

    A motorváltozat, illetve a konfiguráció függvényében az A-osztály különböző futóművekkel érhető el. Szériában 16 colos kerekek járnak a modellhez. A DYNAMIC SELECT is az alapfelszereltség része, amely az opcionálisan választható adaptív lengéscsillapítással kombinálva egyedülálló vezetési élményt biztosít.

    Az első futómű az összes eddigi A-osztályhoz hasonlóan McPherson kialakítású. A hátsó tengelynél az erősebb modellek, mint például az A 250, valamint az összes 4MATIC változat egy összetett négylengőkaros hátsó futóművel van felszerelve. A hátsó futóművek egy különálló bölcsőhöz rögzülnek, a karosszéria és a bölcső között pedig egy gumiágy fekszik, csökkentve az utastérbe jutó vibrációkat, valamint a futóműzajokat. Összességében a futóművek alumíniumtartalma a kategóriában minden konkurens modellénél magasabb. A belépő modellek – az A 200 és az A 180 d – csatolt lengőkaros hátsó futóművet kapnak.

    Az új A-osztály szériában komfort futóművel, acélrugókkal, valamint DYNAMIC SELECT rendszerrel felszerelt. A 15 mm-rel ültetett komfort futómű egyedi hangolású rugóinak és lengéscsillapítóinak köszönhetően sportosabb viselkedést biztosít, miközben az opcionális aktív, állítható lengéscsillapítás lehetővé teszi a járművezető számára, hogy saját maga válassza ki a preferált karaktert.

    Világszínvonal Magyarországról: az A-osztály Kecskemét legújabb csillaga

    Az új Mercedes-Benz kompakt autócsalád gyártása öt termelési egységben, három kontinensen indul 2018-ban. A rastatti gyárat követően megkezdődik az összeszerelés Magyarországon, Finnországban és Kínában is. A Kecskeméten 2012 márciusában megnyitott gyár az első Németországon kívüli európai Mercedes-Benz személyautógyár. Az ötszázezredik itt gyártott jármű 2016 februárjában gördült le a gyártósorról. A nem kizárólag Kecskeméten gyártott B-osztály mellett az összes CLA Coupé és CLA Shooting Brake itt készül a világ minden országa számára. 2018-ban az új A-osztály is csatlakozik a magyar helyszín gyártási termékpalettájához.

  • Időutazás: a Ford GT90

    Időutazás: a Ford GT90

    Ez a káprázatos jármű a Ford GT90 tanulmányautó. Az 1995-ös Detroiti Autószalonon bemutatott gépet egy 6,0 literes V12-es, négy turbótöltővel felszerelt középmotor röpítette 720 lóerővel.

    Megjelenése idején a GT90 a világ legerősebb autójának számított. Álló starttal 3,1 másodperc alatt katapultált 100 km/órás sebességre, és a 160 km/órás tempó eléréséhez is elég volt neki 6,2 másodperc. Az autó elméleti végsebessége 378 km/óra volt.

    Akárcsak a GT40 modell, a GT90 is héjszerkezetes karosszériával készült, amit méhsejt szerkezetű alumíniummal és üvegszálakkal erősítettek meg a mérnökök. Az autó kettős keresztlengőkaros futóműve és ötfokozatú sebességváltója a Jaguar XJ220 modellből származott.

    A GT90 volt az első jármű, ami a Ford „new edge” dizájn-filozófiája alapján készült; ez az a formanyelv, ami hatásosan ötvözi a nagyméretű, sík karosszériaelemeket, a határozott éleket, a látványos üvegfelületeket és a háromszög alakú formai megoldásokat. Mindemellett ebben az autóban jelent meg elsőként a Ford első, infrával működő holttérfigyelő rendszere is.

    A hivatalos sajtóanyag szerint: „A Ford ugyan nem tervezi a GT90 sorozatgyártású változatának kifejlesztését, ám az autó mindenképpen praktikus célokból született, hiszen olyan technológiák, mérnöki és formatervezési koncepciók, valamint vezetőközpontú megoldások tesztelésére szolgál, amelyek idővel a Ford nagy sorozatban készített autóban is feltűnnek majd.”

  • Vegyesvállalattal bővíti HoppyGo autómegosztó platformját a ŠKODA AUTO DigiLab

    Vegyesvállalattal bővíti HoppyGo autómegosztó platformját a ŠKODA AUTO DigiLab

    A HoppyGo platform és a cseh Leo Express szállítási vállalat SmileCar mobilitási szolgáltatójának fúziója a privát autómegosztást (carsharing) az autóbusz- és vasúti közlekedéssel kapcsolja fejlett hálózatba. Az ügyfelek a jövőben a teljes körű mobilitási koncepció minden ajánlatát egyetlen okostelefonos alkalmazás segítségével foglalhatják le, illetve számolhatják el. A vegyesvállalat révén a HoppyGo Csehország egyik legnagyobb autómegosztó szolgáltatójává lép elő. Mivel a HoppyGo továbbra is a ŠKODA AUTO DigiLab márkájaként működik, a ŠKODA AUTO Csehország egyik legnagyobb peer-to-peer autómegosztó szolgáltatójává válik. A vállalat ezzel újabb lépést tesz az autógyártótól a teljes körű mobilitási szolgáltató felé vezető úton.

    „A ŠKODA a járművek és szolgáltatások egységes rendszereként tekint a mobilitásra. A ŠKODA AUTO DigiLab következetesen valósítja meg e koncepciót, ahol a legkülönfélébb új üzleti modellek születnek” – fejtette ki Andre Wehner, a nagy hagyományokra visszatekintő cseh vállalat digitális igazgatója. „A ŠKODA AUTO DigiLab új vegyesvállalata két fontos elemet valósít meg a gyakorlatban: a Shared Economy koncepcióját és többféle közlekedési eszköz hálózatba kapcsolásával a multimodális mobilitást” – folytatta Andre Wehner a vegyesvállalat prágai prezentációja alkalmával.

    Amint Jarmila Plachá, a ŠKODA AUTO DigiLab vezetője kiemelte: „Az egyenrangú hálózatban működő (peer-to-peer) autómegosztás a mobilitás egyik legjelentősebb trendje. A HoppyGo vegyesvállalat révén most a multimodális szállítással bővítjük e koncepciót. A HoppyGo fontos lépés az átfogó mobilitási szolgáltatások fejlesztésében” – hangsúlyozta Jarmila Plachá.

    „Közös projektünk a szállítás minden jelenlegi kihívására kínál megoldást, legyen éppen szó annak hosszú távú fenntarthatóságáról, a városok infrastrukturális korlátairól vagy éppen a tömegközlekedéssel való elérhetőség kérdéséről. Célunk, hogy a HoppyGo autómegosztás az egész közép-európai régióban elérhetővé váljon, különösen a Leo Express vonatok és autóbuszok megállóhelyein” – fejtette ki Peter Köhler, a Leo Express igazgatótanácsának elnöke.

    A ŠKODA AUTO ma a prágai Smart Mobility Hackathon megnyitóján mutatta be új vegyesvállalatát. A ŠKODA AUTO DigiLab által partnerként és társszervezőként támogatott verseny során a résztvevő csapatok a jövő egyéni mobilitásának kreatív ötletein és projektjein dolgoznak.

    A ŠKODA AUTO DigiLab elsőként Prágában indította el HoppyGo szolgáltatását, s azóta Csehország egyik legnagyobb privát carsharing-platformjává fejlesztette. Az autómegosztó szolgáltatás keretében az autójukat privát úton bérbe adni kívánó járműtulajdonosok és az autóbérlet iránt érdeklődők a carsharing-alkalmazás révén gyorsan és egyszerűen találhatnak egymásra. A járműflottában a ŠKODA különböző modelljei mellett más márkák is megtalálhatók.

    A vasúti és távolsági autóbusz közlekedés bevonásával, valamint a SmileCar carsharing-platform integrálásával immár új szintre bővült a kínálat. A HoppyGo felhasználói már multimodális közlekedési kapcsolatokra is hívhatnak le javaslatokat mobiltelefonos alkalmazásukra, amelyek alapján többféle közlekedési eszköz kombinációját is igénybe vehetik. A hosszútávú autóbuszos vagy vasúti utazást követően így akár privát személygépkocsit is bérelhetnek úti céljuk eléréséhez. Ennek megfelelően mind több felhasználó helyezi el járművét autóbusz- és vasútállomások környékén. A vegyesvállalat révén már több mint 750 gépkocsi áll rendelkezésre, amelyek köre egyre bővül. A carsharing-kínálat elsősorban a fiatal felhasználókat célozza, akik számára mindinkább háttérbe szorul a saját gépkocsi vásárlása, éppolyan vonzó azonban azoknak is, akik ugyan nem mondanak le a saját autóról, ám az új mobilitási koncepciók felé is nyitottak.

    ŠKODA AUTO DigiLab – az innovációs erő és a digitális fejlesztési kompetencia együttese
    A digitalizáció és a connectivity egyaránt a ŠKODA „Stratégia 2025” programjának alappillére. E jövőbemutató koncepció mentén kíván felkészülni a ŠKODA AUTO a vállalat és az autóipar átalakulására, amely során a ŠKODA AUTO DigiLab a digitális megoldások, szolgáltatások és technikák központi fejlesztőműhelyeként szolgál. A HoppyGo – akárcsak maga a ŠKODA AUTO DigiLab – szintén innovatív start-up cég. A ŠKODA „ötletgazdája” a start-upok világában működve keresi az együttműködés lehetőségeit az IT-szakma más kreatív vállalkozásaival.

  • A Volkswagen Csoport hamarosan elkészül a sorozatgyártású modellekben alkalmazható autonóm parkolási rendszerrel

    A Volkswagen Csoport hamarosan elkészül a sorozatgyártású modellekben alkalmazható autonóm parkolási rendszerrel

    Egy jelenleg egyedülálló technológiát felhasználva a Volkswagen Csoport az autonóm parkolás rendszerét teszteli a Hamburgi repülőtéren. A Volkswagen, az Audi és a Porsche autói itt a parkolóház térképe alapján önállóan navigálják el magukat a megfelelő parkolóhelyre. A többszintes parkolóházban történő tájékozódást mindössze egyszerű képjelek segítik, amelynek előnye, hogy tulajdonképpen bármely parkolóházban ugyanígy alkalmazható. Az első ügyfelek várhatóan a következő évtized elején tehetik próbára ezt a funkciót a megjelölt parkolóházakban.

    Johann Jungwirth, a Volkswagen Csoport digitalizációs igazgatója így nyilatkozott a tesztekről: „Az autonóm parkolás rendszerével sokat tehetünk ügyfeleink kényelmes, stresszmentes közlekedésért. Éppen ezért szeretnénk a technológia demokratizálásával a lehető legtöbb ember számára hozzáférhetővé tenni ezt a lehetőséget.”

    A Hamburgban szemléltetett, a nagyközönség számára most először bemutatott autonóm parkolás technológiája már kilépett a kutatólaboratóriumok falai közül és előrehaladott fejlesztési fázisban jár. Az első, autonóm parkolás funkcióval rendelkező Volkswagen Csoporthoz tartozó járművek várhatóan a következő évtized elejétől érhetőek el az ügyfelek számára.

    Első a biztonság: lépésről lépésre kerül bevezetésre az autonóm parkolás rendszere

    Első lépésként előre kijelölt, többszintes parkolóházak forgalom elől elzárt részeiben lesz lehetőség az autonóm parkolás rendszerének használatára. Mielőtt azonban ezeken a lezárt részeken elindulnának a tesztek, az autonóm parkolás rendszerét átfogó vizsgálatoknak vetik alá. Világszerte több ezer, különböző helyen végrehajtott parkolási manőver teljesítése és elemzése előzi meg ezeket a teszteket. A rendszer biztonságosságát növelendő ezzel párhuzamosan számos szimuláció is történik.

    A következő lépésben már az úgynevezett vegyes forgalomban való működést tesztelik a mérnökök, ilyen például, amikor emberek által vezetett autók között történik a jármű önvezető üzemmódban való mozgása illetve parkolása. A cél pedig egyértelmű: minden parkolóházban, beleértve például az élelmiszer áruházak mellett található nyilvános parkolókat is, lehetővé váljon az autonóm parkolás.

    Jó oka van annak, hogy az alapoktól történik az autonóm parkolás funkciójának bevezetése. „Amit az ügyfeleinknek kínálunk az teljesen megbízhatóan és biztonságosan működik. Ezt garantálják a Volkswagen Csoport járműiben elérhető korszerű műszaki megoldások, és mi a jövőben is tartjuk magunkat ehhez az ígérethez, az autonóm vezetés esetében is.” – nyilatkozta Johann Jungwirth.

    Az autonóm parkolást kínáló járművek mindegyike rendelkezik majd aktív környezetfelügyelő rendszerrel. Ez felismeri a különböző tárgyakat, akadályokat és megfelelőképpen reagál azokra, legyen szó kikerülésről, fékezésről vagy akár teljes megállásról. A járműveket ezért szenzorok egész sorával – például ultrahanggal, radarokkal és kamerákkal – szerelik fel. Az adatokat a jármű központi vezérlőegysége dolgozza fel. A többszintes parkolóházakban az autók a térképadatok alapján önállóan jutnak el a szabad parkolóhelyre. A tájékozódást a parkolóházban elhelyezett egyszerű képjelek biztosítják a járművek számára.

    A holnap mobilitása, mint közös feladat: a Volkswagen Csoport három márkája, Hamburg szabad és Hanza-város és a Hamburgi repülőtér együttműködése az autonóm parkolás támogatása érdekében

    Az autonóm parkolás egyik próbája jelenleg is zajlik Hamburgban. A Volkswagen Csoport és Hamburg szabad és Hanza-város partneri együttműködésén belül a Volkswagen, Audi és Porsche márkák tesztelik az autonóm parkolás rendszerét a Hamburgi repülőtéren. A márkák szakértelmüket egyesítve törekednek arra, hogy minél gyorsabban sikerüljön az új funkciót a három márka sorozatgyártású modelljeiben is alkalmazni. Az egyes márkák többéves tapasztalattal rendelkeznek a különböző parkolási funkciók kifejlesztésének területén, de természetesen az autonóm vezetés területén szerzett legfrissebb tapasztalataikat is megosztják egymással a közös munka során.

    És ez nem minden. A jövő mobilitási szolgáltatójaként a Volkswagen Csoport a Hamburgi repülőtéren egy olyan integrált koncepcióba is betekintést enged, amelynek középpontjában az ügyfél és az ő igényei állnak. Ennek eléréséhez a márkák különböző szolgáltatások egész sorával egészítik ki az autonóm parkolás funkcióját, bepillantást engedve abba a mindent átfogó szolgáltatáscsomagba, amely a jövő kényelmes, stresszmentes parkolását biztosítja.

    A Volkswagen segítségével a saját csomagtartód lesz a kézbesítési címed

    A „Volkswagen We” létrehozásával a márka a már rendelkezésre álló szolgáltatások sorát további online funkciókkal, szolgáltatásokkal és alkalmazásokkal bővíti. A következő években ez a portfólió jelentősen gyarapodik, számos további szolgáltatást kínálva a Volkswagen ügyfeleinek. A „We Park” igen népszerű és jelenleg is elérhető alkalmazás igen jó példa erre, csakúgy, mint a „We Deliver” applikáció. Ezekkel az alkalmazásokkal nem csupán arról van szó, hogy az autó digitális eszközzé válik, hanem ezzel párhuzamosan életünk egyre több területét összekötő felületként is viselkedik. A „We Deliver” szolgáltatás felhasználói a jövőben az online rendelt csomagjaikat egyenesen az autójukhoz szállítva vehetik át. A kísérleti fázis részeként ezt a szolgáltatást már Berlinben tesztelik. Ebben az esetben a Volkswagen csomagtartója lesz a küldemény kézbesítési címe. A jármű helyzete a megrendeléssel együtt leadásra kerül, a szállító pedig GPS segítségével egy 300 méter sugarú körön belül behatárolja a szabadon megközelíthető jármű helyzetét, amelynek csomagtartójához egyszeri, biztonságos hozzáférést biztosítanak számára. A cél az, hogy a jövőben nem csupán a kiszállítások történjenek ilyen módon, hanem a futárok így vehessék fel a visszaküldött vagy előre kifizetett csomagokat is.

    Hálózatba kapcsolt, automatizált és elektromos: a jövő útján az Audi AI-vel

    A teljesen automatizált vezetési funkciók és az önvezető közlekedés víziója felé vezető úton a jövő Audi modellje még ennél is többet kínál: a folyamatosan továbbfejlesztett járműintelligenciához magas szintű interakciós intelligencia is társul. Nem csupán az utakon tud a jövő autója rengeteg időt spórolni vezetőjének, de számos további kényelmi megoldást is kínál. Speciálisan kialakított, úgynevezett „Audi AI zónákban” a jövő Audi modellje önállóan képes több különböző dolgot elvégezni anélkül, hogy a vezető egyáltalán jelen lenne. Ha például egy sokszor úton lévő üzletember egy megjelölt területen (átvételi zónában) hagyja Audi járművét, az képes lesz önállóan, vezető jelenléte nélkül olyan szolgáltatóegységekhez eljutni, mint például az autómosó, a benzinkút vagy a tisztító.

    Az Audi – amely az Audi AI technológiájának köszönhetően intelligensen összekapcsolódik a környezetével – szintén önállóan keresi meg a parkolóhelyét és pontosan bekormányozza oda magát. A kívánt időpontban pedig visszatér az átvételi zónába készen arra, hogy folytassa útját. A vezető bármely pillanatban figyelemmel követheti az autó útját egy alkalmazáson keresztül illetve új szolgáltatásokkal bővítheti a meglévőket.

    Porsche: Park & Charge – automatikus töltés parkolás közben

    „Nyilvános helyeken vagy akár otthon is töltőrobotok alkalmazása javíthatja az elektromos mobilitás elfogadottságát.” – nyilatkozta Uwe Michael, a Porsche e-autós fejlesztési részlegének igazgatója. Az autók nem csupán automatikusan beparkolnak, de automatikusan fel is töltik őket. Egy étteremlátogatás alkalmával például az ügyfél egy teljesen feltöltött járműhez térhet vissza az étkezés után. Uwe Michael hozzátette: „Ezzel egy időben a töltőállomások kihasználtsága is javul, hiszen egy autó csak annyi időt tölt egy töltőpontnál, amennyi a töltéshez szükséges.”

    A Park & Charge a következőképpen működik: miután az elektromos autó vagy a hibrid modell teljesen autonóm módon leparkolt a töltőállomáson, a jármű és a töltőrobot WLAN kapcsolaton keresztül összeköttetésbe lép. A jármű töltősapkája automatikusan kinyílik, a töltőrobot karja pedig kinyúlik és létrehozza a kapcsolatot az elektromos hálózat és a beépített töltő között. A töltést követően a jármű automatikusan elhagyja a töltőpontot és más parkolóhelyre navigálja magát, szabaddá téve ezzel a töltőállomást a következő elektromos autó számára.

    Az autonóm parkolás bepillantást enged a jövő városi mobilitásába

    Az autonóm parkolás hamburgi próbája jól mutatja a jövő városi mobilitásának alakulását. Az új mobilitási megoldások ugyanis átalakítják a tisztán gépgyártásra fókuszáló autógyártók hagyományos szerepét, új partneri együttműködések jönnek létre, az ügyfelek és igényeik pedig egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek. Johann Jungwirth így nyilatkozott erről: „Egyértelmű célunk olyan önvezető járművek megalkotása, amelyek gombnyomásra kínálnak mobilitási megoldást mindenki számára, visszaadva az embereknek az időt és a megfelelő életminőséget, mindamellett, hogy nagyban növelik az utak biztonságát is. Az autonóm vezetés mérföldkő az ehhez vezető úton.”

  • A Geely elnöke szerint az autógyárak vagy együttműködnek vagy összeolvadnak

    A Geely elnöke szerint az autógyárak vagy együttműködnek vagy összeolvadnak

    A világ autógyárai előtt két lehetőség áll: vagy együttműködnek, vagy a nagyobb elnyeli a kisebbet – jelentette ki Li Shufu, a legnagyobb magánkézben lévő kínai autógyár, a Geely elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) lapban megjelent cikkében.

    Li Shufu a Geely (Zhejiang Geely Holding Group Co., Ltd) elnöke az idén februárban vásárolta fel a Daimler AG részvényeinek 9,69 százalékát, és ezzel a német autóipari konszern legnagyobb részvényesévé vált. A kínai autóipari befektető szerint a hagyományos autógyártó cégeknek „fel kell ébredniük”, és a technológiai ismeretek megosztására kell átállítaniuk üzleti modelljüket annak érdekében, hogy a jövőben is elfogadható bevételt és nyereséget termelhessenek.

    „Azt, aki nem lép ki a saját világából, fel fogják falni a nagyok” – figyelmeztetett cikkében Li Shufu. „A jövő nyertesei azok közül kerülnek ki, akik megosztják egymással erősségeiket.”

    A Daimler Li Shufu tulajdonosként megjelenése óta tett is már lépéseket elektromos járműtechnológiai együttműködésének elmélyítése felé régóta meglévő kínai partnerével, a BAIC Group autógyárral: a Mercedes-Benz négy százalékos részesedésre tett szert a BAIC egyik vállalkozásában.

    A kínai autóipari mágnás európai terveiről annyi vált ismertté az elmúlt hónapban, hogy a Volvo belgiumi Ghent üzemében kezdené meg jövőre a középkategóriás márkának szánt Lynk & CO modellek gyártását.

    Li Shufu 2010-ben vásárolta meg a svéd Volvo Car Group autógyár többségi részesedését a Ford Motor konszerntől, majd 2013-ban a londoni fekete taxikat gyártó London Taxi Company vállalatot szerezte meg, amely azóta már elektromos fekete taxikat gyárt a londoni közlekedés számára. A kínai befektető tavaly a brit Lotus sportkocsival bővítette márkagyűjteményét, és a második legnagyobb részvényessé lépett előre a Volvo AB teherautó gyárban is.

    „Akik készek egymással együttműködni a márkáikban használt digitális platform kidolgozásában, azok lesznek a jövő letéteményesei” – szögezte le Li Shufu, megjegyezve, hogy „a globális méretgazdaságossági előnyök mellett persze garantálni kell a márkák és a vállalatirányítás függetlenségét is”.

  • Miért tekint az égre egy autógyártó? Bepillantás a Ford drón-kutatásaiba

    Miért tekint az égre egy autógyártó? Bepillantás a Ford drón-kutatásaiba

    Ha vetettek egy-egy pillantást a közelmúltban a közösségi médiában felbukkanó hírekre, akkor szinte biztos, hogy láttak már drónok segítségével készített fotókat vagy videókat. Ezek a felvételek, amelyek korábban elérhetetlenek voltak az amatőrök számára, csak a jéghegy csúcsát jelentik abban a tekintetben, hogy miben lehet segítségünkre a drón technológia.

    A Fordnál tisztában vagyunk azzal, hogy az emberek érdekes módokon használják a drónokat: a segítségükkel figyelik a vetést, információt gyűjtenek katasztrófavédelmi célokból, és megvizsgálják velük az épületeket vagy más infrastruktúrát. Vásárlóink kezdenek úgy tekinteni a drónokra, mint a munkájuk elvégzéséhez szükséges eszközökre – ugyanúgy, ahogyan a járműveikre gondolnak. Kutatóként nagyon érdekel minket a járműveink és a drónok közti viszony, ahogyan az is, hogyan lehetünk vásárlóink szolgálatára a jövőben, ezért mélyebben is utánanéztünk ennek a területnek.

    Mi a legfontosabb tudnivaló a drónokról? Sok van belőlük, és mindennap többen lesznek. A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) szerint a kisméretű, hobbicélú, pilóta nélküli légijárművek – vagyis a drónok – száma a jelenlegi 1,9 millióról 2020-ra akár 4,3 millióra is nőhet. Ez nem tartalmazza a professzionális felhasználásra értékesített drónokat, amelyek száma várhatóan megháromszorozódik ebben az időszakban az USA-ban, ezzel pedig az összes drón száma eléri a 7 millió darabot.

    Bár ez a technológia egyre népszerűbb, valójában még szinte gyerekcipőben jár. Az egyik nagy akadály, ami miatt a drónok még nem igazán hatékony munkaeszközök, hogy hiányzik a levegőben rájuk vonatkozó szabályozás. Ezért vettünk részt az FAA Légügyi Szabályalkotó Bizottságának szimpóziumán.A Ford az egyetlen autógyártó a FAA Légügyi Szabályalkotó Bizottságában, aki jelenlétével biztosítja hogy garantáltan hasznát vehessék a Ford szállítás terén szerzett szakértelmének az új szállítási módra érvényes szabályozás kereteinek kidolgozásában, legyen szó akár áruk és szolgáltatások, akár személyek szállításáról. A Ford Motor Company proaktív részvétele ebben a fontos egyeztetésben maximális lehetőségeket biztosíthat a drónok jövőbeni alkalmazásához.

    A közelmúltban a FAA e kérdésben illetékes és megoldási javaslatokat kereső bizottságában a Ford javaslatot tett arra, hogyan lehet azonosítani és nyomon követni a repülő drónokat. A javaslat alapján könnyedén azonosítani lehetne a közelben repülő drónokat a létező modellek minimális módosítása mellett, vagy anélkül. Ez a módosítás garantálhatja a drónok biztonságos és felelős módon történő használatát az USA légterében, miközben gondoskodik az innovációhoz szükséges sávszélességről, hiszen a Ford FAA felé megfogalmazott ajánlásai segíthetnek megalapozni a nagy magasságokban és vizuális kapcsolaton kívüli drón reptetéseket is.

    A Ford megoldása konkrétan azzal a 10 számjegyű kóddal működik, amit a FAA ad ki a drónjukat regisztráltatók számára. Ezt olvashatóan fel kell tüntetni a szerkezet vázán. A probléma abban rejlik, hogy a drón azonosítóját nem lehet leolvasni, hacsak nem vagyunk közel a szerkezethez, vagyis repülés közben ez szinte lehetetlen.

    A Ford szabadalmi bejelentés alatt álló ötlének lényege az, hogy a drónokra szerelt helyzetjelző lámpák segítségével közvetítené a drón 10 számjegyű kódját, ASCII-kódként megjelenő bináris jelként adott baud-ráta mellett – ami így az általános kompatibilitás érdekében az egész rendszerben szinkronizálható.

    Amellett, hogy a színek és villanások kombinációi révén ezeket a lámpákat felhasználhatók a rendszer státuszának vizuális kommunikációjára, ilyen módon a drón FAA regisztrációs száma is kommunikálható, amit egy a Ford által kifejlesztett kamerás szoftver segítségével rögzíteni és értelmezni lehet. A Google TensorFlow felhasználásával készített dekódoló algoritmus egy szokványos okostelefonon is futtathatók, ami bárki számára lehetővé teszi, hogy azonosítsa és jelentse a szabálytalanul repülő drónokat. aford mérnökeinek előzetes gyakorlati tesztjei szerint a rendszer képes megbízhatóan és pontosan azonosítani a megfigyelőtől 25 méteres távolságon belül elhaladó drónokat. A 10 számjegyű kódra gondolhatunk úgy is, mint egy rendszámtáblára, ami a mi megoldásunk révén bárki által leolvasható, illetve bejelenthető, ha egy drón olyan helyen repül, ahol nem lenne szabad.

    Egy létező fedélzeti alrendszer igy segíthet a drónok használóinak megspórolni a további hardver (például speciális rádiós, vagy ADS-B jeladó) beépítését, így ez a megoldás optimális a széles körű alkalmazás tekintetében.

    A Ford FAA-hoz beadott elképzelésének részletesebb leírása megtalálható a, “A Zero-Cost Solution for Remote Identification and Tracking of sUAS in Low Altitude Flights” című tervezetben.

    A drónokban rejlő jövőbeni lehetőségek kutatása

    Az Ford FAA-val végzett munkáján túlmenően olyan kutatásokat is végez a drónokkal kapcsolatban, amik segítenek jobban megérteni, hogy alkalmazásuk hol találkozhat járművek használatával. A Ford Palo Altoi székhelyű UAV Systems csoportja létrehozott egy személyre szabható fejlesztési platformot, ami a Fordnál dolgozó különféle csoportok számára lehetővé teszi olyan lehetőségek gyors tesztelését, amelyek során a drónok és a járművek együttműködhetnek – például felmérési tevékenységek céljából.

    A platform olyan moduláris, módosítható alapképességeket kínál, amelyek egy UAV működéséhez szükségesek (repülésvezérlés, fedélzeti számítógép, egy paraméterezett formatényező, stb.), és amelyek bárki számára lehetővé teszik az ötletek tesztelését anélkül, hogy komolyabban elmélyedne a drónfejlesztés részleteiben. A platform a hardver, a szoftver, illetve az elektromos, szerkezeti és felhasználói interfész-tervezési koncepciók kifejlesztésére és ismételt tesztelésére is megoldást kínál.

    Egy ilyen platform stabil munkaeszközt jelent a Ford szervezetében dolgozó mérnökök számára, akik így a tesztelni kívánt konkrét képességre koncentrálhatnak, ahelyett hogy nulláról kellene építeniük egy UAV rendszert. A mérnökök módosíthatják és tesztelhetik a formatényezőket, a súlyelosztást és más alrendszereket, ám ehhez nem kell újra meg újra másik drónt készíteniük. Ez olyan környezetet biztosít tervezőcsapatok számára, melyben felmérhetik a dróntechnológiában rejlő, hosszú távú lehetőségeket, illetve azt, hogy milyen szerepet játszhat majd mindez a jövőben. A ford azt tervezi, hogy ezt a platformot idővel nyílt forráskódúvá teszi, hogy mások is élvezhessék az előnyeit.

    Különösnek tűnhet, hogy egy autógyártó segít utat törni a drónok számára, de a Ford hisz abban, hogy nagyon sok kiaknázható lehetőség rejlik e területben. Ahhoz, hogy járművekbe integrálható legyen az új technológia, alaposan meg kell értenünk, hogy az miként működik, hogyan használható, és milyen korlátai vannak. A Ford mérnökei gyakran végeznek kísérleteket adott járműkomponenseken, hogy a lehető legtöbbet tudják meg róluk, és csak a legjobb alkatrészek kerüljenek be járművekbe.

    Ahogyan a drónok egyre gyorsuló tempóban terjednek, a jövőben egyre több ember akarja majd felhasználni ezeket a szerkezeteket életvitele szerves részeként – akár a hobbijához, akár munkaeszközként – ugyanúgy, ahogyan egy F-150-est, vagy egy Transitot. Azáltal, hogy egy autógyártó házon belül végzi el ezt az új területet érintő kutatómunkát, közben pedig részt vesz a szabályozással kapcsolatos, szövetségi szintű egyeztetésben is, lefekteti azokat az alapokat, melyek garantálják majd, hogy Fordok a megfelelő élményt nyújtsák vásárlóinknak, miközben felépül körülöttünk egy fejlettebb világ.

  • Újabb két sikermodell a LADA palettáján

    Újabb két sikermodell a LADA palettáján

    Március végén debütált a Vesta modellcsalád két új tagja a magyar piacon, a praktikus kialakítású, családi autó, a LADA Vesta Kombi és a minden igényt kielégítő, vagány szabadidő autó, a LADA Vesta SW Cross. Az április 6-7-én tartott országos nyílt hétvége eredményei azt bizonyítják, hogy hatalmas érdeklődés övezi az új Ladákat.

    A tavalyi év márciusban hatalmas várakozás előzte meg az orosz gyártó új generációs modelljének, a LADA Vestának a bevezetését a magyar piacra. Az európai igényeket is teljes mértékben kielégítő, Vesta nagyon kedvező fogadtatásra talált és mára az orosz márka lekeresettebb modelljévé vált hazánkban. Népszerűsége – a márka iránti nosztalgikus érzéseken túlmutatva -, inkább racionális megfontolásokon alapul: gazdag szériafelszereltségének, tágas utasterének és kiváló ár-érték arányának köszönhető. Ezek az alaptulajdonságok a Vesta most bemutatott két új kivitelére is jellemzőek. A Vesta Kombi legalább ekkora sikerre számíthat praktikus családi és cégautóként, és a minden eddiginél divatosabb külsejű szabadidő autó, a Vesta SW Cross, valószínűleg még ezt is túlszárnyalja. Az emelt hasmagasságú ötajtós crossover a LADA valaha gyártott legvagányabb típusa és egyúttal a márka új zászlóshajója.

    „Az országos nyílt hétvége alatt közel 400 érdeklődő kereste fel a szalonjainkat, több mint 150 tesztvezetésen próbálták ki az új modelljeinket és 16 autót értékesítettek a kollégák. A nyílt hétvégénk sikere azt bizonyítja, hogy töretlen az érdeklődés a márka iránt. Nagy öröm számunkra, hogy az ügyfelek részéről a magasabb árfekvésű, LADA Vesta SW Cross és azon belül is a gazdagabb, Lux felszereltségű modellek iránt nagyobb érdeklődés. Az első ilyen modellre még az előtt megtörtént a szerződéskötés érdi márkakereskedésünkben, hogy az autó megérkezett volna a szalonba.” – nyilatkozta Pataki András, a LADA Hungary cégvezetője.

  • A magyar autósok európai viszonylatban is szabálykövetők egy belga felmérés szerint

    A magyar autósok európai viszonylatban is szabálykövetők egy belga felmérés szerint

    A magyar autóvezetők európai viszonylatban is jelentős arányban betartják a közlekedésbiztonsági előírásokat, azok között is első helyen az alkoholtilalmat – közölte a La Libre Belgique című belga napilap egy belga felmérésre hivatkozva hétfőn.

    A brüsszeli központú, vezetői szokásokat elemző belga központ (ESRA) 2017-es adatokat összesítő jelentése szerint a magyar autóvezetők 11 százaléka ült volánhoz alkoholfogyasztást követően.

    Hasonló adattal Csehország rendelkezik, amelyet Lengyelország (12 százalék) és Norvégia (13 százalék) követ. A legtöbb alkohollal vezető autósokat regisztráló ország között Spanyolország (35 százalék) Franciaország (41 százalék) és Belgium (42 százalék) található.

    A felmérés szerint a magyar autósok 62 százaléka lépte túl a sebességkorlátozást tavaly, ezzel Magyarország a harmadik helyen áll Lengyelország (57 százalék) és Csehország (61 százalék) mögött. A megengedett sebességet leginkább Finnországban (84 százalék) és Norvégiában (89 százalék) lépték túl az autóvezetők. Magyarország 51 százalékkal szintén a harmadik helyen áll a túlzott fáradság esetén legkevésbé kormány mögé ülő sofőrök között is. A magyar adatoknál a felmérés szerint Hollandiában (46 százalék) és Nagy-Britanniában (50 százalék) autóztak kevésbé fáradtan, amíg ez az arány Norvégiában (67 százalék) és Olaszországban (70 százalék) volt a legmagasabb.

    A legkevesebb autós Görögországban (15 százalék), Olaszországban (24 százalék), Lengyelországban és Portugáliában (53 százalék), majd ötödikként Magyarországon (55 százalék) vezetett a biztonsági öv bekapcsolása nélkül. A legtöbben Dániában (82 százalék) és Finnországban (86 százalék) feledkeznek meg bekötni magukat.

    A vezetés közben mobiltelefonálók aránya Nagy-Britanniában volt a legalacsonyabb (22 százalék), a sorban Hollandia (24 százalék), majd Belgium (26 százalék) következett. A felmérés szerint Magyarországon az autósok 37 százaléka vezetett telefonálva. Eggyel jobb mutatóval Spanyolország (35 százalék), rosszabbal Csehország (41 százalék) rendelkezett. A vezetés közben legtöbbet mobilozó autósokat Olaszországban (55 százalék), Görögországban (61 százalék) és Finnországban (73 százalék) regisztrálták.

  • 50 éves az Opel GT: „Csak repülni szebb…“

    50 éves az Opel GT: „Csak repülni szebb…“

    „Csak repülni szebb…“ – vágyakat és érzelmeket beindító szavak! Ahogy bevonult e szlogen a reklámtörténetbe, ugyanúgy vált klasszikussá a tárgya, a futószalagról ötven éve legördülő első Opel GT – az ellenállhatatlan vonzerejű, telivér sportkupé. Az akkori éppúgy, mint a mai, igazi álomautóként lett az autótörténet mérföldköve. A jubileumi év nyitányaként az Opel GT május elején részt vesz a Bodensee-Klassik veteránralin, de az elkövetkező hónapokban további rendezvényeken is élőben láthatják rajongói.

    Experimental GT: tökéleteset alkottak az Opel fejlesztői

    Az Opel GT pályafutása igazából nem ötven, hanem pontosan 53 esztendővel ezelőtt kezdődött, egy nagyot durranó rajtlövéssel: az 1965-ös Frankfurti Autószalonon mutatott be az Opel egy kétüléses sportkocsit, amely feltűnő vonalaival, alacsony orrával, alvólámpáival, öblös sárvédőivel és markáns hátsó kilépőélével robbantotta szét az európai autódesign addigi korlátait. Mivel erősen karcsúsított dereka emlékeztetett a klasszikus kólásüvegre, arról is nevezték el a formáját: ez lett a „Coke Bottle Shape“. Eredetileg egyedi szuperautó-tanulmánytervként sorolták be az illetékesek az „Experimental-GT“ modellt. A rendkívüli jármű designját Erhard Schnell és csapata hozta létre Rüsselsheim vadonatúj „Styling-studiójában“ – ez volt Európában az első ilyen egy autógyártónál.

    Erhard Schnell emlékszik, mennyire titkolták az Experimental GT tervezését: „Kezdetben a formatervezők partizánakciója volt az egész, a főnököm nem is szólt róla az igazgatóságnak. Amikor azonban elkészült a tanulmányautó, és ki lehetett állítani Frankfurtban, már nem kerülhette el, hogy tájékoztassa a főnökséget. Rettentően aggódtunk az első, cégen belüli bemutató előtt… Nagy kő esett le a szívünkről, amikor elragadtatottan megtapsolták!“

    Jól éreztek rá, hogy kell ez, hiszen lenyűgözően reagált az IAA közönsége és a sajtó: senki sem várt az Opeltől egy ennyire extravagáns sportkocsit. A lapok és a látogatók odavoltak a designért. Így aztán, hat évvel az első skiccek, és három évvel az IAA után, rekordidő alatt fejlesztették sorozatgyártmánnyá a GT prototípusát.

    Határon átívelő együttműködés egy határokat nem ismerő autóért

    1968-ban hagyta el az első Opel GT a gyárkaput, miután töviről hegyire tesztelték az Opel tesztpályáján, Dudenhofenben. A sportkupé egyébként már akkor német-francia együttműködés eredményeként számított valódi européernek: az Opelnél korábbi projektekből jól ismert Chausson és a Brissoneau & Lotz vállalta a lemezidomok préselését, hegesztését, a fényezést és a belső berendezést, aztán Németországban szerelték be a motort és a futóművet.

    A GT vevője kétféle motor közül választhatott: a Kadett-család 1,1 literes négyhengerese 60 lóerőt adott le, a Rekord-sorozat 1,9-ese pedig 90-et. Kezdettől a GT 1900 volt különösen kedvelt, hiszen 11,5 másodperces gyorsulása nulláról százra, illetve 185 km/órás csúcssebessége megdobogtatta a sportos beállítottságú autósok szívét. A teljesítményt alapkivitelben négyfokozatú manuális sebességváltó továbbította a hátsó tengelyre, az opcionális háromfokozatú automatát Európában alig néhányan rendelték meg, de annál többen választották az óceán túloldalán.

    Friedhelm Engler, az Opel külső designért igazgatója, nagyra értékeli az akkori felelősök eljárását: „Már eleve nagyon vagány dolog volt front-középmotoros koncepciót javasolni a B-Kadett alapján. Ahelyett, hogy a nagy szériából kevertek volna bele külső elemeket, bevállaltak egy igazán nagy dobást, egy valódi Gran Turismót. Volt ebben valami szemtelenül merész. Mondhatjuk, hogy a GT acélba öntött bátorság!“

    Kívül-belül forradalmi

    A szériaautó karosszériája jelentősen különbözik az ős-GT-től – de előnyére: még mutatósabb lett. Eleje testesebb, az első túlnyúlás rövidebb. A szívórendszer fölötti kidomborodások laposabb géptetőt tettek lehetővé, és az Experimental-GT sarkos fényszórói kerekded alvólámpáknak adták át a helyüket, összetéveszthetetlen, még emocionálisabb arcot adva a sportkupénak. Erőt sugárzó, mégis lendületesen elegáns vonalai ugyanakkor remek aerodinamikáról gondoskodnak, valósággá téve a repülős reklámmondatot: a teljes szélességű hátsó kilépőél elegendő leszorító erőt ad ahhoz, hogy nagy sebességnél is biztosan feküdjön az úton a kupé. A fejlesztési időszakban egyébként támadt némi problémájuk a mérnököknek, ha nem is műszaki, hanem titoktartási természetű – az 1968-as sajtójelentés szerint „sehol sem lehet észrevétlenül megjelenni az új modellel, mert áramvonalas formáját lehetetlen álcázni“.

    Akárcsak küllem, pazar az utastér is. Kagylóülések, háromküllős kormánykerék és modern körműszerek teremtenek olyan atmoszférát, amely húrokat pendít meg a vevők és a rajongók szívében. Ám mindemellett nem feledkeztek meg az Opel konstruktőrei az utasok biztonságáról sem: a hárompontos biztonsági öv, a borulás- és oldalütközés-védelem, a stabil utascella, a csuklós kormányoszlop és sok egyéb részlet etalonnak számított akkoriban.

    Sportsikerek és rekordok

    Az alacsony súlypontú, merev karosszériájú és kiváló dinamikájú Opel GT mintha eleve autósportra termett volna. Így például a Conrero-GT kocsik az 1970-es évek elején sikert sikerre halmoztak hosszú távú futamokon és a Nürburgring Opel-márkaversenyein. 1971-ben Dr. Georg von Opel, a cégalapító unokája, villanyautóvá tette a GT-t, 189 km/órát ért el vele, és több világrekordot döntött meg. 1972 júniusában egy módosított, dízelmotoros Opel GT Dudenhofen nagysebességű körpályáján állított fel két világ- és 18 nemzetközi rekordot: a repülőrajtos 1000 méter csúcssebessége 197 km/óra volt – dízelautótól abban az időben szenzációnak számított ez. A GT tervezője, Erhard Schnell felidézi, hogyan kapott még laposabb formát a GT: „Az egész nem kerülhetett túl sokba. Ezért egyszerűen levágtuk a tetőt egy kocsiról, amelyet eredetileg kabrióvá kellett volna átalakítani.“ Szimpla megoldás, ragyogó eredmény!

    Apropó kabrió: már 1969-ben úgy tűnt, hogy megvalósul a szabad levegőn autózás szerelmeseinek egy álma: az IAA-n megjelent egy Opel Aero GT, elektromosan lesüllyeszthető hátsó szélvédővel és kivehető tetővel. Ám a kabriókedvelők bánatára megmaradt tanulmánynak a nyitott GT.

    Mindazonáltal egészen a gyártás 1973-as végéig elbűvölte vásárlóit a széria GT, nagy teljesítménye, összetéveszthetetlen designja minden várakozást felülmúlt a vevőknél. Csupán ötéves gyártási ciklusa alatt 103.463 darab készült belőle. Az európai és az amerikai tulajdonosok egyaránt szerették a különleges Opelt, máig vannak rajongói mindkét kontinensen. Ez a stílusikon bizonyítja, hogy Rüsselsheim tervezői és fejlesztői már akkor a németes precizitás és a szoborszerű formák jegyében dolgoztak, és az örökkévalóságnak alkották modelljeiket. Ahogy a színész és Opel GT-tulajdonos Ken Duken megállapította: „Hazudik a reklám. Nem is igaz, hogy repülni szebb!“

  • Randstad Award: a Mercedes-Benz lett a legvonzóbb hazai munkáltató

    Randstad Award: a Mercedes-Benz lett a legvonzóbb hazai munkáltató

    Ismét egy autógyár, ezúttal a Mercedes-Benz lett a legvonzóbb hazai munkáltató a magyar munkavállalók értékelése szerint – közölte kedden a Randstad Hungary.

    A Randstad Employer Brand Research 2018 felmérés eredményei alapján ötödik alkalommal adták át a legvonzóbb vállalatoknak járó díjakat. A lista élén az előző évben második helyezett Mercedes-Benz végzett, az Audi Hungaria pedig elnyerte a legvonzóbb munkáltatónak járó nívódíjat, ami azt a vállalatot illeti meg, amely öt év alatt három alkalommal is a toplista élére került.
    A Mercedes-Benz mögött a dobogó második fokára idén a tavalyi negyedik helyezett IBM léphetett fel, míg a bronzérmes – az IBM-hez hasonlóan szintén két helyet javító – Bosch lett.

    A szektorok versenyében a telekommunikáció végzett az élen (a munkavállalók 42 százaléka helyezkedne el szívesen az iparágban), megelőzve a tavalyi győztes gyógyszer- és vegyipart. A dobogó harmadik fokát a szolgáltatások foglalják el. A legnagyobbat a pénzügyi szektor lépett előre, az előző évi 31 százalékkal szemben a munkavállalók 36 százaléka helyezkedne el szívesen ezen a területen.

    A munkahelyválasztást befolyásoló legfontosabb tíz tényező sorrendje nem változott az előző évhez képest. A listavezetők továbbra is a fizetés (75 százalék), a munkahelyi légkör (64 százalék) és a biztos állás (58 százalék). Ugyanakkor leginkább a kellemes légkör, a rugalmas lehetőségek értékelődtek fel a munkavállalók szemében – állapították meg a felmérés alapján.