Kategória: Automobil

  • Életbe lépett az első dízelautó-használati korlátozás Németországban

    Életbe lépett az első dízelautó-használati korlátozás Németországban

    Életbe lépett csütörtökön az első dízelautó-használati korlátozás Németországban, a légszennyezettség miatt bevezetett intézkedést Hamburgot, az ország második legnagyobb városát és a régebbi dízelmotorral működő kocsikat érinti.

    Az 1,8 millió lakosú város Altona nevű kerületének egyik nagy forgalmú főútvonala, a Max Brauer Allee egyik 580 méteres szakaszáról valamennyi járművet kitiltottak, amely Euro 6-osnál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású dízelmotorral működik. Egy másik forgalmas altonai utca, a Stresemannstrasse egyik 1,6 kilométeres szakaszáról pedig az Euro 6-osnál alacsonyabb besorolású motorral üzemelő teherautókat tiltották ki.

    A korlátozásra és az elkerülő útvonalakra száznál is több közlekedési tábla hívja fel a közlekedők figyelmét. A rendőrség szúrópróbaszerűen ellenőrzi a behajtási tilalom betartását, és egyelőre csak figyelmeztet. Később büntet is, a szabályszegő autósok 25 euró (8000 forint), a teherautósok 75 euró bírságot kapnak. A korlátozás nagyjából 180 ezer hamburgi autóst érint.

    Jens Kerstan környezetvédelmi szenátor csütörtöki tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a nitrogén-dioxid-szennyezés csökkentésének minden egyéb lehetőséget kimerítették, így nem volt más választásuk, mint a dízelüzemű járművek használatának korlátozása.

    A tartományi rangú város kormányának környezetvédelmi ügyekért felelős tagja hozzátette, hogy a korlátozást akkor vonják vissza, ha az egészségügyi határérték alá süllyed a levegő nitrogén-dioxid-tartalma, vagy ha a szövetségi kormány az érintett járművek korszerűsítésére kötelezi a gyártókat. A Zöldek pártjának politikusa bírálta a szövetségi kormány politikáját, szerinte a berlini vezetés az autóipari cégeket védi a polgárok egészsége helyett.

    A korlátozás lakossági fogadtatása vegyes. A Max Brauer Allee egyik kávézójának üzemeltetője, Hans Hetges az Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaságnak elmondta, hogy a környékbeliek már régóta dühösek a döntéshozókra a rossz levegő miatt. Az út mellett már több mint egy évtizede működik egy mérőberendezés, amely mindig is az egészségügyi határértéket meghaladó szennyezettségi értékeket mutatott, „és soha nem történt semmi”.
    A korlátozást végül csak azért vezették be, mert „Brüsszel azt mondja, hogy mostantól fizetnetek kell” a légszennyezettség miatt – tette hozzá a hamburgi férfi, akinek 35 éve van kávézója a Max Brauer Allee-n.

    Sascha Stratmann, aki vásári standján friss epret árul az út mentén, azt mondta, hogy a behajtási korlátozás „elmebaj”. Felvetette, vajon mire jó két kilométernyi útszakasz lezárása, ha három kilométert kell miatta kerülni. A végeredmény az, hogy még több kipufogógáz kerül a levegőbe – mondta a kereskedő az NDR-nek.

    A korlátozás alapja a szövetségi közigazgatási bíróság februári döntése, amely lehetővé tette, hogy kitiltsák a régebbi dízelüzemű járműveket a szennyezett levegőjű városokból. A döntés több millió tulajdonost érinthet Németországban, járműveik értéke a használat korlátozásának lehetősége miatt csökkenhet, a motor átalakítása pedig a gyártókat terhelheti meg milliárd eurós nagyságrendű költségekkel.

    Az Európai Bizottság május közepén beperelte Németországot a főleg a dízelmotorok használatával a légkörbe kerülő nitrogén-dioxid egészségügyi határértéken felüli kibocsátása miatt. A Brüsszel által indított per súlyos pénzbüntetéssel érhet véget.

    Kormányzati adatok szerint a szennyezettség nagyjából 70 településen haladja meg az európai uniós szabályokban engedélyezett szintet. A Bild című lap csütörtöki összeállítása szerint Hamburg után csaknem valamennyi nagyvárosban korlátozhatják a dízelautók használatát, a többi között Berlinben, Münchenben, Frankfurtban és Stuttgartban is szükség lehet erre a légszennyezettség miatt.

    A szövetségi kormány korlátozások, behajtási tilalmak nélkül kívánja orvosolni a problémát. Andreas Scheuer szövetségi közlekedési miniszter május közepén bejelentette, hogy az önkormányzatokkal kidolgoznak egy programot, amelynek végrehajtásával 10 alá csökken a légszennyezéssel sújtott települések száma a dízelmotoros járművek kitiltása nélkül.

  • Júliusi havazás, vagy karácsonyi hőhullám? A Ford ‘Időjárás-gyára’ bármikor, bármilyen időjárást képes szimulálni

    Júliusi havazás, vagy karácsonyi hőhullám? A Ford ‘Időjárás-gyára’ bármikor, bármilyen időjárást képes szimulálni

    A forró levegő úgy vibrál, ahogy a sivatagban szokott, alig pár méternyi távolságban viszont olyan hideg van, hogy hóembert lehetne építeni, miközben a szomszéd szobában ötös erősségű hurrikán tombol. Üdvözöljük az Időjárás-gyárban!

    A Ford új, korszerű Környezeti Tesztközpontjában közös tető alatt átélhető a világ összes időjárása, ami lehetővé teszi a mérnökök számára, hogy a legkíméletlenebb körülmények között teszteljék a fejlesztés alatt álló járműveket – legyen az akár az apró Ford KA+, akár a kéttonnás Ford Transit –, és a nap bármely szakában olyan időjárási körülményeket állítsanak elő, amilyenre éppen szükségük van.

    A legmagasabb alpesi csúcsnál, a Mont Blanc-nál is nagyobb magasságok, 250 km/órát meghaladó szélsebességek, havazás, vakító napsütés, eső… ezek mind egyetlen gombnyomásra szimulálhatók az európai autóipari legfejlettebb környezeti tesztközpontjában.

    A futballpályányi területen a mérnökök immár a világ bármely részére jellemző időjárásban autózhatnak – akár szaharai forróságra, akár szibériai hidegre, akár Costa Rica fullasztóan párás levegőjére van szükségük.

    „A kíméletlen szimulációs tesztek hatalmas választéka lehetővé teszi, hogy a Ford-tulajdonosok magabiztosan vezessenek, hiszen jól tudják, hogy járművük bármely időjárási zónában megállja a helyét,” mondta Joe Bakaj, a Ford Európa termékfejlesztésért felelős alelnöke. „Ha ellátogatunk ennek az épületnek a négy sarkába, az olyan élmény, mintha a világ négy sarkát látogatnánk végig, és mérnökeink ezt is teszik minden nap és minden órában, hogy továbbra is olyan járműveket fejlesszenek, amelyek saját kategóriájuk legjobbjai.”

    A 70 millió eurós beruházással létrehozott tesztközpontban működik az első olyan autóipari szélcsatorna, amelyben szimulálható a Mount Everest északi alaptáborának megfelelő 5200 méteres magasság, és egyben az első, ahol ilyen sokféle körülmény imitálható egyetlen helyen. A létesítményben emellett vannak termek, amelyek -40 fok alá hűthetők, illetve +55 fokig fűthetők, méghozzá akár 95 százalékos páratartalmú levegővel. A hőmérsékleti szélsőségeknek köszönhetően a Kölnben működő John Andrews Termékfejlesztési Központ egyszerre a legforróbb, leghidegebb és legnedvesebb hely Európában, sőt egyben Nyugat-Európa legmagasabban fekvő helyszíne is.

    Az immár teljes kapacitással működő létesítményben a mérnökök tíz különböző járművel tudnak egyszerre dolgozni. A tesztek egyaránt kiterjednek a kényelemre, a biztonságra és a tartósságra, illetve az elektromos rendszerek, a fékek vagy a klímaberendezés működésére, az utánfutó-vontatásra, az utastér fűtésére és a forgalmi dugók idején előforduló helyzetekre. A mérnökök tanulmányozzák az erős széláram hatását a külső alkatrészekre, és ellenőrzik, hogy a jármű mennyire bírja az esőt és havazást – beleértve azt is, hogy különböző hőmérsékleteken milyen gyorsan jégteleníthető a szélvédő.

    „A Ford Európa számára fontos beruházásnak számít a Környezeti Tesztközpont, ami segít majd a vállalatnak, hogy még sikeresebben fejlesszen járműveket a globális piacokra,” mondta el Bakaj.

    A Ford összes járművét ebben a létesítményben tesztelik, ahol rendelkezésre áll három klimatikus szélcsatorna, egy nagy magasságú laboratórium, valamint négy, állítható hőmérsékletű tesztkamra, melyek közül egyben a levegő páratartalma is változtatható.

    Az 1. számú szélcsatorna a forró/hideg környezeti tesztelésre szolgál. Az erős napsütés 28 darab, 4000 wattos égőkkel működő spotlámpa segítségével szimulálható, hogy a mérnökök ellenőrizhessék, milyen gyorsan hűthető le az utastér. A szélcsatornában az autó belső rendszereiből származó zaj is mérhető különböző sebességek, hőmérsékletek és páratartalom mellett, így még precízebben beállíthatják a fűtési rendszer, illetve klímaberendezés által keltett zajt.

    A 2. számú szélcsatorna is alkalmas a forró/hideg környezeti tesztelésre. Ebben a szélcsatornában esőt és havazást is elő tudnak állítani, hogy vizsgálhassák az időjárás hatását a látási viszonyokra, a motor indítására, illetve az utastér felfűtéséhez szükséges időre.

    A 3. számú szélcsatorna egy nagy magasságot szimuláló laboratórium, ahol a járművek akár 120 km/órás szélsebességig, illetve 5200 méteres magasságig tesztelhetők. A nagy magasságú hidegindítási és tartóssági tesztek révén garantálható, hogy a járműben használt folyadékok nem repesztik szét a csöveket a nagyobb belső nyomás miatt. A világszerte értékesített Fordok több mint felét 1000 méternél magasabban fekvő területeken használják.

    „Látjuk, hogyan működnek az ablaktörlők sarkvidéki hőmérsékleteken és hogyan változik a motor teljesítménye extrém hidegben vagy forróságban, de még azt is megmérhetjük, mennyi hó hull a vezető fejére, amikor kinyitja az autó ajtaját. Ez a hely egy mérnök álma,” vélekedett Michael Steup, a Ford Európa Környezeti Tesztközpontjának projektmenedzsere.

    A létesítmény összesen 11 megawatt áramot használ fel, ami elegendő lenne egy 2400 lakosú település ellátására. Az összes felhasznált áram környezetbarát és megújuló forrásból származik. A RheinEnergie vállalat tanúsítvánnyal rendelkező, fenntartható, skandináv forrásból származó áramot szállít a városban működő összes Ford-létesítmény ellátására.

    Az izgalmas kölni tesztközpont mellett a Ford egyéb tesztlétesítményeket is működtet Európában, például Belgiumban a Ford Lommel Próbapályát, ahol kátyús tesztutakon, erős oldalszélben, illetve sós, vagy iszapos fürdőben, sártengerekben is kipróbálhatók az autók.

  • Idén ismét lesz Driving Skills for Life

    Idén ismét lesz Driving Skills for Life

    A Ford Alapítvány által világ 40 országában sikeresen működő Ford Driving Skills for Life elnevezésű ingyenes tréningsorozat 2017-es debütálása után idén is megérkezik Magyarországra – jelentették be ma a Ford sajtótájékoztatóján. A társadalmi szerepvállalás program célja, hogy segítse a 18-24 év közötti friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalokat a vezetési gyakorlat megszerzésében, hogy elkerülhessék az autóbaleseteket.

    Ebben az évben is 320 fiatalt várnak a szervezők. A közúti közlekedés jelenti a legnagyobb veszélyt a fiatalokra: Magyarországon évek óta ez az első számú halálozási ok, a felmérések szerint korcsoport közel 15% százaléka okozott vagy szenvedett már el autóbalesetet.

    “Mellbevágó statisztikák bizonyítják, hogy a 18-24 éves korosztály közel kétszer akkora eséllyel veszíti életét a közutakon, mint a többiek, körükben Európa szerte ez a vezető halálok. Ezért is vagyunk nagyon büszkék, hogy a Ford Driving Skills for Life CSR-programot ismét Magyarországra hozhatjuk. Az ingyenes vezetéstechnikai oktatás során a vezetés közben adódó vészhelyzetekre próbáljuk felkészíteni a fiatalokat, hiszen a jogosítvány megszerzése csak egy dolog, a járművezetői rutin elsajátítása viszont hosszútávú folyamat. A szeptember 22-23-án szervezett vezetéstechnikai tréningünk már a világ minden táján bizonyított, így biztosra vesszük, hogy a fél napos képzést követően a tapasztalatlan fiatal sofőrökből is magabiztos autóvezetők válhatnak. Érdekes, kreatív és mindenekelőtt hatékony programmal várjuk a jelentkezőket.” – mondta Györke Orsolya, a Ford Driving Skills for Life magyarországi menedzsere.

    A tavaly debütált programról készült kisfilmet itt tekinthetik meg:

    A Ford Driving Skills for Life programot 2003-ban az USA-ban, az amerikai közlekedési hatósággal együttműködve indította el az autógyár. Mostanra pedig 41 országban tartanak sikeres tréningeket világszerte, összesen több mint 1 000 000 fiatal számára biztosítva gyakorlati képzést. 2013-as európai bevezetése óta – 12 millió eurós befektetéssel – kontinensünkön is több mint 30 000 friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalnak segítettek már, és hazánkban is hosszútávra terveznek.

    A 4, egyenként félnapos tréningre szeptember 22-23 kerül sor a Pólus Center parkolójában, Budapesten, de az érdeklődők már most is jelentkezhetnek rá a www.drivingskillsforlife.hu weboldalon. A Ford DSFL-hétvégén a fiatalok olyan veszélyhelyzetek megoldását tanulják, mint az alulkormányzottság (vizes/havas úton való megcsúszás), a vészfékezés, és manőverezés illetve a zavaró tényezők, mint a vezetés közbeni mobilozás hatásai. A tréningen kreatív szemléltetőeszközök és számítógépes szimulációk és VR élmény is segítik fejlődésüket.

    A Ford által fejlesztett ittas vezetést és droghasználatot sőt másnaposságot szimuláló öltözetének kipróbálása is a program része. A Ford európai kutatása szerint ugyanis a fiatalok 13% százaléka vezetett már ittasan, 8 százaléka illegális szerek hatása alatt, vagy 15 százalék pedig másnaposan.

    A 2018-as Ford Driving Skils for Life program fókuszában a városi biciklistákkal közös, biztonságos közlekedés áll. Ahogy egyre többen kezdenek biciklivel közlekedni, úgy sokasodnak az európai nagyvárosokban az autósok és a kerékpárosok közti incidensek. Az eltérő tempóban közlekedő autókat és bicajokat biztonságosan elválasztó infrastruktúra fejlesztése nehezen tud lépést tartani ezzel a jelenséggel, ezért a Ford európai átfogó kampányt indít, amelynek célja, hogy segítsen biztonságosabbá, tisztábbá és kevésbé zsúfolttá tenni a városi utakat.

    A Ford ‘Share The Road’ vagyis ’Az út mindenkié’ kampánya, melynek nagykövete Dobó Kata színésznő arra törekszik, hogy összhangot teremtsen a közlekedők közt, kihangsúlyozva a vállalat hitvallását, amely szerint mindenki számára előnyt jelentene, ha egyre több ember kerékpározna – különösen a rövidebb távokon –, ám ennek alapvető feltétele a megfelelő biztonság. A művésznő 2 figyelemfelkeltő kisfilmben mutat be egy-egy könnyen alkalmazható apró figyelmességet, melyeket alkalmazva a balesetek egy része megelőzhető. A két kisfilm, a ’Holland módszer’ és a ’Tarts távolságot’ a napokban debütál a Ford facebook oldalán.

    A biztonságos közlekedés szemléltetésére a Ford egy teljesen újszerű virtuális valóság élményt dolgozott ki. A ‘WheelSwap’ segítségével a fiatalok a DSFL program keretében milyen hajmeresztő – és mennyire életveszélyes – a másik fél számára, ahogyan az úton viselkednek. Az első felmérések azt mutatják, hogy miután az emberek mindezt megélték a virtuális valóságban, szinte valamennyien azt mondták, hogy változtatniuk kell a közlekedési szokásaikon.

    „Szó szerint kijózanítóak a hazai közúti balesetekkel foglalkozó statisztikák. 2016-ban a hazai közutakon összesen 15 514 olyan baleset történt, amelyet járművezető okozott. Ezen balesetek 15%-át, 2272-t 25 évesnél fiatalabbak okoztak. A kezdő vezetők rutintalanságát , tapasztalatlanságát jól illusztrálja, hogy körükben a farolás, felborulás és pályaelhagyás miatti személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek, valamint az álló járműnek és szilárd tárgynak ütközés aránya különösen magas (az előbbinél közel 21 %, az utóbbinál mintegy 17 %). Üdvözöljük a mostani kezdeményezést, és minden támogatást biztosítunk a Ford Driving Skills For Life képzéssorozathoz.” – mondta Óberling József, r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.

    A Ford Driving Skills for Life képzés során azonban nemcsak a törvényileg szabályozott veszélyforrásokról esik majd szó, de a szervezők kiemelt figyelmet szentelnek a másnapos vezetés témájának, ami a részegséghez közeli mértékben befolyásolja a volán mögötti teljesítményt. Illetve a közösségi médiahasználatból és a telefonálási szokásokból adódó veszélyeknek is. A Ford kutatása szerint a 18-24 éves korcsoportba tartozó autóvezetők 13 százaléka ül autóba egy-egy buli után, és 43 százaléka SMS-ezik, 36 százalékuk telefonál, 11 százalékuk néz mobilon videókat vagy szelfizik vezetés közben.

    „Az európai fiatalok halálozási okai között az első helyen szerepel az autóbaleset, ezért kiemelten fontos, hogy a friss jogosítvánnyal rendelkező, rutintalan fiatalok minden segítséget megkapjanak ahhoz, hogy gyakorlott autóvezetőkké váljanak. A tréning programját a nemzetközi szakértőcsapattal közösen állítottuk össze, a magyar hatóságok bevonása mellett, így ténylegesen a hazai valóságra szabtuk az elméleti, a gyakorlati, illetve a demonstrációs részeket is. A képzés során a számítógépes játékok, és a virtuális valóság is a segítségünkre lesz, valamint a drogok és az alkohol hatásait demonstráló öltözettel, illetve a megváltozott útviszonyok és extrém időjárás által okozott veszélyek szimulálásával zajlik majd az izgalmas felkészülés.” – mondta Albert Péter vezetéstechnikai szakértő, a program vezető trénere.

    A Ford és a közreműködő hatóságok remélik, hogy a programban minél több magyar fiatal vesz majd részt, hiszen a közutak biztonsága mindannyiunk érdeke és a rutin megszerzése, illetve megtartása életeket menthet. A félnapos, ingyenes programra folyamatosan lehet regisztrálni a http://www.drivingskillsforlife.hu weboldalon.

  • Makó városa a 4. Ford T-Model Nemzetközi Veteránjármű Találkozóval tisztelgett a feltaláló kulturális öröksége előtt

    Makó városa a 4. Ford T-Model Nemzetközi Veteránjármű Találkozóval tisztelgett a feltaláló kulturális öröksége előtt

    Galamb József világhírű gépészmérnök konstruktőr (Ford-T modell) és feltaláló (bolygómű) 1881. február 3-án, Makón látta meg a napvilágot. A világhírű mérnök és lelkes lokálpatrióta nevét, és emlékét Makón múzeumi kiállítás, iskola is őrzi. A világhírű makói mérnök munkássága, és az általa létrehozott ipartörténeti jelentőségű automobil, a T-Model előtt is tisztelegtek a hétvégén a modell szerelmesei a Maros partján. Az idén immár 4. alkalommal megrendezésre kerülő Maros Parti Ford T-Modell Nemzetközi Veteránjármű Találkozón több máig működő, gyönyörű állapotú T-Model-t is megcsodálhattunk a hétvégén, sőt ki is próbálhattuk őket.

    Galamb József konstruktőri munkáját dicséri az 1908 októberében a Ford Motor Company szerelőcsarnokból első alkalommal kigördült Ford T-modell, a világ első népautója, melyből évtizedek alatt több mint 15 millió „Bádog Böske” készült, ahogy akkor becézték a szalagszerű szereléssel és gyártással készült gépkocsit. Az 1989-ben az Évszázad Autójának választott Ford T- Model-t a XX. század legjelentősebb technikai újításaként tartják számon, nem véletlenül.

    Ez a Ford model valósította meg Henry Ford álmát, miszerint „Szeretném kerekekre tenni Amerikát”. A T-Model koncepcióját, melyben egy olcsó, megbízható, járt és járatlan úton is vezethető, könnyen javítható automobil képét festette le Henry Ford egy lelkes magyar tervezőcsapat valósította meg 1907-ben.

    Galamb József a szintén magyar Farkas Jenővel, Kaltenberger Gyulával, és Balogh Károllyal együtt alkotta meg a híres Ford T-modell alkatrészeinek tervét. Ez egy egyszerűen kezelhető, olcsón előállítható autó volt. A szerkezeti tervek elkészítése során jelentős műszaki újításokat alkalmaztak.

    A T-modell tervezése 1907-ben kezdődött és 1908. október 1-én, 110 évvel ezelőtt gördült le a szalagról az első prototípus, mely megváltoztatta Amerika, és majd a világ hétköznapjait . Az autó Otto-rendszerű négyhengeres motorjának legnagyobb teljesítménye 15 kW, legnagyobb sebessége 65 km/h volt. A Galamb tervezte bolygóműrendszerű sebességváltó működtetése két lábpedállal, szalagfékekkel és több lemezes tengelykapcsolóval történt. A korábbi tolókerekes váltó helyett alkalmazott Galamb által feltalált új külső fogazású bolygóműves sebességváltó kiküszöbölte a korábbi pontatlan gyártástechnológia miatt gyorsan kopó fogaskerekek miatti gyakori meghibásodásokat. A külső fogazású bolygóművet lényegesen könnyebb és olcsóbb volt gyártani, mint elődjeit, ami nagyban hozzájárult, hogy ez a modell olyan hamar meghódította a világot. Az új bolygóműves sebességváltó különlegessége pl. az volt, hogy az előremenet és hátramenet pedált egymás után lehetett működtetni, amivel az autót ki lehetett hintáztatni pl. a legmélyebb kátyúkból is.

    1913-ban Galamb vezetésével a Ford gyár áttért a mozgó összeszerelő szalagon történő sorozatgyártásra. E forradalmi újításnak köszönhetően a T-modell a világ első népautója lett. Húsz évig gyártották, közel 15 és fél millió darab készült belőle. Még 2000-ben is 100 000 működőképes darab volt fellelhető a világon, ebből 3 működőképes Touring modell 1917-ből, 1919-ből és 1921-ből az MVKSE jóvoltából Makó városában található .

    T-modell bemutatásával váltak valóra Henry Ford és Galamb József álmai arról, hogy egy elfogadható árú, megbízható és jól működő autót gyártson. Ez a jármű egy új korszak kezdetét jelentette a személyszállításban – egyszerű volt vezetni, egyszerű volt a karbantartása, az egyenetlen utakon is jól kezelhető volt, és azonnal sikert aratott.

    1915-től Farkas Jenővel elkészítette a Fordson-traktor, az első sorozatgyártású mezőgazdasági jármű terveit. Elsősorban nőknek szánták, hogy férjük helyett dolgozhassanak a farmon, amíg azok a fronton szolgálnak. 1921-ben Galamb József Makóra küldött hat darab Fordson traktort a családi vállalkozás megindítására. Makón testvérei nem csak dolgoztak a traktorokkal, hanem egyúttal propagálták is a Ford-járműveket, és családi céget alapítottak majd 1922 őszén Makón megnyitották Magyarország első Ford márkakereskedését. Hazalátogatásaikor nemcsak rokonait kereste fel, hanem előadásokat is tartott a Magyar Mérnök és Építész Egyletben és a Műszaki Akadémián. Filmeket hozott magával, amelyeket levetítve a szakemberek megismerkedhettek a sorozatgyártás Ford gyárbeli megvalósításával és a termékek műszaki jellemzőivel.

    A telephely a Deák Ferenc utca sarkán állt. Az épület homlokzatát, melyen még mindig kivehetőek az eredeti Ford kereskedés feliratai 1916-ból, idén a T-Modell 110. évfordulója előtt tisztelegve felújíttatja a makói városvezetés.

    Magyarország első Ford kereskedésében autókat, traktorokat, alkatrészeket forgalmaztak, amik Fiumén keresztül érkeztek ide. A növekvő kereslet hatására később Békéscsabán is lerakatot alapítottak, ahol 35 szerelő dolgozott. A Galamb és Farkas Jenő tervei alapján készült Fordson traktor Magyarországon a 20-as években gyorsan terjedt, 1945-ig a mezőgazdasági traktorok vezértípusa volt.

    Galamb József
    Fotó: Ford Magyarország

    Galamb József igazi lokálpatriótaként 1921-ben ösztöndíjat alapított olyan makói, szegény sorsú diákoknak, akik felső ipari iskolában kívántak tanulni.

    „Galamb József az elismerésre méltóan szorgalmas és alázatos mérnöki munka, a kimagasló műszaki teljesítmény példaképe mai is a Ford-nál. Ez a nap minden évben tisztelgés munkássága előtt, amely alapvetően hozzájárult az automobil fejlődéséhez, tömegcikké válásához”. – mondta el Szamosi Viktor a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója.

    Galamb tervei alapján 1908 és 1914 között a kísérleti mérnöki részlegen készített kis sportkocsik közül kettőt is indítottak a New York – Seattle versenyen, amelyek egyike meg is nyerte a versenyt. Galamb részt vett más Ford gépkocsi-modellek tökéletesítésében, fejlesztésében, teherautókat, pályamunkás kocsikat tervezett, dolgozott prototípusokon, új gyárrészlegek tervezésén és fejlesztésén is. Az első világháború alatt tervezett sebesültszállító autókat, tengeralattjáró-keresőt és könnyű harckocsit, azt követően pedig karosszériát különböző gépkocsikhoz. Előkészítette a Liberty repülőgépmotor gyártását. Az Amerikai Szabadalmi Hivatalhoz 1920 és 1952 között benyújtott 27 szabadalmi leírása rendre a Ford gépkocsik egyes szerkezeti elemének korszerűsítését szolgálta.

    1944-ben egy szívrohamból felépülve kérte nyugdíjazását. Négy évtizedes munkássága alatt a Ford cég 300 főt foglalkoztató kisüzemből az USA óriásvállalatainak egyike lett. 1955. december 4-én, 74 éves korában hunyta le örökre szemét az 1999. december 18-án Las Vegasban az „Évszázad autójának” választott T-modell főkonstruktőre.

  • Négy nyári hétvégére ismét a gyalogosoké lesz a Szabadság híd

    Négy nyári hétvégére ismét a gyalogosoké lesz a Szabadság híd

    Idén is a gyalogosoké lesz négy nyári hétvégére a forgalomtól elzárt Szabadság híd – mondta el Szalay-Bobrovnicky Alexandra szerdán Budapesten.

    A főpolgármester-helyettes a Dunához kapcsolódó nyári fővárosi rendezvényeket bemutató sajtótájékoztatón felidézte, hogy a Szabihíd projekt alulról jövő spontán kezdeményezésként indult 2016-ban. Mint hozzátette, idén július 14. és augusztus 5. között négy egymást követő hétvégén vehetik birtokba a hidat a budapestiek és az arra járók.

    A városvezetés egy Dunával együtt élő fővárost szeretne, mindezt olyan infrastrukturális fejlesztésekkel is támogatta az elmúlt években, mint a Margitsziget teljes megújítása, a Duna Aréna felépítése, a Palatinus fürdő és a kapuit hamarosan újra megnyitó Dagály Strandfürdő megújítása, valamint az engedélyeztetési és pályázati fázisban lévő Rak-Park és Duna-Buda projekt – fűzte hozzá.

    Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezetője hangsúlyozta: a Budapesti Nyári Fesztivál egyik legfőbb helyszíne, a minden eddiginél több ingyenes programot kínáló Margitszigeti Szabadtéri Színpad idén 80 éves lesz. A színpad kikötőjében egy uszályt is látogathatnak a budapestiek, amelyen a Bonny&Clyde című musical kulisszatitkaiba pillanthatnak be.

    Augusztus 31. és szeptember 2. között harmadik alkalommal várja a közönséget a Dunapest összművészeti fesztivál, amelynek a folyó teljes fővárosi szakaszát lefedő helyszínein több mint 100 fellépő mutatja be, mit jelent számára a Duna. A kulturális, irodalmi és gasztronómiai programok mellett urbanisztikai programok, építészeti konferencia és tematikus séták is lesznek – mondta el Sápi Zsófia projektmenedzser.

    Második alkalommal rendezik meg szeptember 1-jén a Duna-átúszást a Budapest Urban Games városi sportok fesztiválja keretében. A nagy érdeklődésre tekintettel az átúszásra idén már ötszázan jelentkezhetnek, emellett a Citadellán futás, a Klauzál téren pedig grundfocibajnokság és streetball is várja a közönséget szeptember első szombatján – emelte ki Sticzay Péter szervező.

  • Újra járják Magyarországot a Google autói

    Újra járják Magyarországot a Google autói

    A Google autói szerdától újra járják Magyarországot, hogy a Street View, azaz az utcakép funkcióit frissítsék – közölte a Google az MTI-vel szerdán.

    Az alkalmazás 2013 óta működik Magyarországon, azóta többször frissítették.

    Az autók szerdán elindultak a magyarországi utakon, hogy a korábban kihagyott régiókról fényképeket gyűjtsenek, illetve a meglévő felvételeket frissítsék.

    A honlapon közzétett tervek szerint május-júniusban Miskolc, Debrecen, Szeged, Budapest, Székesfehérvár, Győr, és Pécs környékét járják be.

    Az utcakép a Google-térkép szolgáltatása, amely már több mint 80 országban készült. A 360 fokban készített felvételek egy panorámakép-rendszert hoznak létre, amely virtuális valósággá összeállva bejárhatóvá teszi az adott környéket. A szolgáltatás a Google Earth és a Google-térkép mobil verziójában is elérhető.

    Közölték, hogy a Google kiemelt figyelmet fordít a személyes adatok védelmére, az utcaképfunkció elkészítésekor. A képek közzétételét megelőzően az összes felismerhető arcot és rendszámot automatikusan elhomályosítják. A felvételek közzétételét követően is van lehetőség a további részletek elhomályosítására, a „hiba bejelentése” gombra kattintva.

  • Bruno Senna meghajtotta a McLaren Senna utcai autót!

    Bruno Senna meghajtotta a McLaren Senna utcai autót!

    A McLaren jelenlegi csúcsragadozója, a 800 lóerős McLaren Senna. A britek nem is bízták akárkire a V8 biturbós gép terelgetését, és promócióját, mint a legendás Ayrton Senna unokaöccsére, Bruno Sennára. Ő pedig el is mondta, hogy ez a gép valójában versenypályára való:

    „Régóta vártam egy olyan utcai  autóra, amely úgy teljesít, mint egy versenyautó, és ez az igazi. Egyértelműen a legbrutálisabb, leggyorsabb utcai autó, amit valaha is vezettem. Hihetetlen.”

  • A vadonatúj 2018-as Nissan LEAF lett a „2018-as év zöld autója”

    A vadonatúj 2018-as Nissan LEAF lett a „2018-as év zöld autója”

    A vadonatúj, 2018-as Nissan LEAF, a világ legnépszerűbb elektromos autója kapta meg a „2018-as év zöld autója” díjat a New York-i Nemzetközi Autókiállításon. A LEAF a Nissan Intelligent Mobility jövőkép ikonja. A Nissan Intelligent Mobility a vállalat válasza az autók meghajtásával, vezetésével és társadalmi integrációjával kapcsolatos kérdésekre.

    A Nissan LEAF az első teljesen elektromos autó, mely megkapta az elismerést a kategória 2016-os életre hívása óta. A LEAF most a 2018-as modellévre teljes egészében megújult. A nagyobb hatótávolsággal1, új dinamikus megjelenéssel és a legújabb Nissan Intelligent Mobility funkciókkal (ProPILOT, e-Pedal, vészfék asszisztens stb.) érkező új Nissan LEAF már megtekinthető a bemutatótermekben.

    „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Nissan LEAF 2010-es bemutatása óta már több mint 320 000 zéró emissziós elektromos járművet juttattunk az utakra világszerte, és a föld minden pontján hozzájárultunk a ökológiai lábnyom csökkentéséhez” mondta el Daniele Schillaci a zéró emissziós járművek és akkumulátor üzletág globális marketingért és értékesítésekért felelős alelnöke, és a Nissan Motor Co., Ltd. japán, ázsiai és óceániai vezetői tanácsának elnöke. „Megtisztelő, hogy a nagyra becsült zsűri elismerte munkánkat, és büszkén folytatjuk Nissan Intelligent Mobility jövőképünk megvalósítását.”

    A kategória öt nevezettje közül végül a 2018-as Nissan LEAF – az egyetlen elektromos induló – került ki győztesen. A zsűri tagja a kiválasztás során a járművek teljes környezetre gyakorolt hatását, beleértve azok kipufogón keresztüli károsanyag kibocsátását és üzemanyag-fogyasztását vették figyelembe a végső győztes kiválasztása során.

    2011-ben a NISSAN LEAF előző generációja kapta az „Év autója” díjat, és azóta is az egyetlen elektromos jármű, mely a díj 14 éves története során elnyerte azt.

  • Húszezer rajongót kápráztattak el az V. Balatonfüred Concours d’Elegance autócsodái

    Húszezer rajongót kápráztattak el az V. Balatonfüred Concours d’Elegance autócsodái

    Hatalmas sikerrel zárult a mára a régiónk egyik legnagyobb klasszikus autókülönlegességeket felvonultató seregszemléjévé avanzsáló, idén ötödik alkalommal megrendezett Balatonfüred Concours d’Elegance.

    Május első hétvégéje különleges ünnepe hazánk és a környező országok klasszikus autó rajongó közösségének: a Balatonfüred Concours d’Elegance látogatói három napon át kalandozhattak az autózás történetének gyöngyszemei között. A FIVA (Fédération Internationale des Véhicules Anciens / Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége) által akkreditált és az idén is a BMW Group Magyarország kiemelt támogatása mellett a balatonfüredi Tagore sétányon zajló rendezvényen a szakmai zsűri idén is négy főkategóriában – veterán, vintage, classic és youngtimer – díjazta a felvonuló autó és motorkerékpár csodákat.

    Az V. Balatonfüred Concours d’Elegance fődíját, azaz a Best of Show kitüntetést idén a csehszlovák autóipar remeke, egy 1939-es Tatra 87-es nyerte el, a bajor prémiumgyártó különdíját pedig egy kétajtós roadster, egy 1970-ben gyártott Lombardi GrandPrix modell szerezte meg. Az ünnepélyes vörösszőnyeges záróeseményen egy vadonatúj BMW M5-ös vezette fel a klasszikus autókat, a díjakat Valker Viktor, az esemény alapítója és Massimiliano di Silvestre, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója adták át.

    Az autós szépségversenyt negyedik éve támogató BMW Group Magyarország két valódi klasszikus autó ritkaságot hozott el a balatonfüredi promenádra, egy 1959-es BMW 503-as Coupé-t, valamint egy 1965-ös évjáratú Morris Mini Traveller-t, melyeket az esemény köré szervezett program keretében a magyar sajtó is vezetett a Káli-medence lenyűgöző útjain.

    A vállalat a klasszikus járművek bemutatása mellett igazi különlegességgel is készült a balatonfüredi hétvégére: több modelljének, így a vadonatúj BMW X4-nek, az M5-nek, illetve a 3 és 5-ajtós, valamint a Cabrio MINI-k legfrissebb változatának nagyközönség előtti premierjét is a V. Balatonfüred Concours d’Elegance rendezvényen tartotta, továbbá felvonultatta a BMW Motorrad újdonságait is, középpontban a 750 darabos limitált sorozatú HP 4 Race modellel.

  • Elrajtolt a Type R Challenge – 2018

    Elrajtolt a Type R Challenge – 2018

    Nem sokkal a Type R Challenge 2018 genfi bejelentését követően máris bizonyított a Honda Civic Type R. A nagy teljesítményű hot hatch 2 perc 1,51 másodperc alatt ért körbe a franciaországi Magny-Cours versenypályán, azaz minden eddigi fronthajtású autónál gyorsabbnak bizonyult. A volánnál Esteban Guerrieri (ARG) FIA Túraautó-világkupa versenyzője ült, aki a Münnich Motorsport pilótájaként indul a 2018-as szezonban.

    A 4,4 km hosszú Magny-Cours igencsak technikás pálya, szűk hajtókanyarjai, gyors sikánjai és elnyújtott egyenesei komoly felkészültséget követelnek meg a versenyzőktől. A Civic Type R továbbfejlesztett és kifinomultabbá tett 2.0 VTEC TURBO erőforrása 320 LE-t és 400 Nm-t szabadít az első kerekekre, ezt a rendkívüli teljesítményt aknázta ki Guerrieri a rekorddöntés során. Sikeréhez természetesen a fejlett aerodinamikai csomag is hozzájárult, hiszen az áramvonalas karosszéria és a szpoilerszett a leszorítóerő/felhajtóerő arányt illetően is kategória legjobbjává teszi a Civic Type R-t. A sportos menettulajdonságok másik kulcsa a +R üzemmódba kapcsolt Adaptív Lengéscsillapító Rendszer volt, ami feszesebb rugózást, biztosabb útfekvést és még fordulékonyabb viselkedést garantált menet közben.

    A rekorddöntést követően Esteban Guerrieri elmondta: „A Civic Type R legjobb tulajdonsága, hogy magabiztossá teszi az embert. Nagyon közvetlen, villámgyorsan reagál a parancsokra és pontos visszajelzéseket ad. Nem véletlenül tartják számon minden idők legjobb teljesítményorientált ferdehátújaként, miként a sikeres rekorddöntés sem egyszerű szerencse. Ez a modell messze kitolta a fronthajtású autók határait, hihetetlenül gyors.”

    A Type R sokoldalúságát illetően hozzátette: „Ennél is meglepőbb, hogy milyen rugalmas konstrukció. +R üzemmódban a legvadabb versenypályákat is meghódíthatja a tulajdonos, majd átkapcsol Comfort fokozatba, és a legnagyobb kényelemben hazagurulhat.”Az új pályacsúcs a Type R Challenge – 2018 sorozat első állomása, amit további rekorddöntések követnek majd különböző legendás európai aszfaltcsíkokon.

    A Civic Type R előző generációja 2016-ban ejtette ámulatba a motorsport szerelmeseit és a vásárlóközönséget. Akkor Estorilban, a Hungaroringen, Monzában, Silverstone-ban és a Spa-Francorchampson javított a pályacsúcsokon a különleges sportkocsi, a most beállított Magny-Cours-rekordot pedig – a Honda tervei szerint – négy másikkal fejelik meg az idén.

    A különféle pályákon más és más ül majd a volánnál, s bizony nagy izgalmakra számíthatunk, a Honda ugyanis csupa sztárpilótát kért fel. A csapat legnevesebb tagja egyértelműen a korábbi F1-világbajnok Jenson Button (UK) lesz, aki jelenleg a japán Super GT szériában versenyez egy NSX GT-vel. Mellette sorakozik fel a WTCR-ben induló Tiago Monteiro (PRT), a BTCC-legenda Matt Neal (UK) és a szintén Super GT-ben szereplő Bertrand Baguette (BEL).

    A Magny-Courson elért pályacsúcs már az új Honda Civic Type R második sikere, tudniillik, 2017 áprilisában 7 perc 43,8 másodperc alatt ért körbe a Nürburgring Nordschleifén, így a leggyorsabb fronthajtású, sorozatgyártású szériaautóként írta be magát a motorsport történetébe.

    Az új Civic Type R a Honda nagy teljesítményű ferdehátúinak hagyományát viszi tovább, ennek megfelelően a kategória legdinamikusabban gyorsuló, legnagyobb végsebességű szereplője. A szokás szerint piros H-val jelölt Type R modellt a minden ízében megújult, tizedik generációs Civic fejlesztési programjának részeként dolgozták ki a mérnökök, ez volt a Honda történetének legátfogóbb ilyen jellegű projektre. A vállalat szakemberei azt a célt tűzték ki, hogy a modell közúton és versenypályán is maga mögé utasítsa a kategória többi szereplőjét. Alapját kis tömegű, rendkívül merev, alacsony súlypontú karosszéria adja, ehhez kapcsolódik a kifinomult, dupla függőcsapszeges első felfüggesztés, ami minimalizálja a hajtási befolyást, és nagy sebességnél, valamint csúszáshatáron vett kanyarokban is stabillá teszi az autót.