Kategória: Automobil

  • Ragaszkodnak a németek az autóikhoz egy tanulmány szerint

    Ragaszkodnak a németek az autóikhoz egy tanulmány szerint

    A németek ragaszkodnak autóikhoz, a környezetkímélő eszközök használatának ösztönzése csak a járműállomány növekményében jelentkezett – állapítja meg a német szövetségi közlekedési minisztériumnak a lakosság közlekedési szokásairól összeállított, szerdán bemutatott tanulmánya.

    A „Mobilität in Deutschland 2017” tanulmány megállapításai szerint Németországban a kilométer-teljesítményt tekintve vitathatatlanul az autó a domináns közlekedési eszköz, különösen a nagyvárosokon kívül. A személygépkocsi azonban átlagos hétköznapi használatban is legfeljebb 45 percig van forgalomban, egyébként pedig parkol.
    A tömegközlekedési eszközöket, az autómegosztó szolgáltatásokat és a kerékpárt pedig főként csak nagyvárosokban veszik igénybe a lakosok, de ott valamelyest növekvő számban.
    Az elektromos autók szinte csak a háztartások második autójaként színesítik az összképet. A forgalomban lévő elektromos autóknak csak egynegyede a háztartás egyetlen autója. Az elektromos autók viszont átlagon felüli intenzív napi használatban vannak, bár főként rövid távon, hosszú távon csak nagy ritkán.

    A személygépkocsikkal megtett utaknak egyébként is átlagban közel kétharmada rövidebb napi tíz kilométernél. Ami a tanulmány megállapítása szerint azt bizonyítja, hogy az elektromos autó nagyon is ki tudná elégíteni a lakosság átlagos mobilitási igényét, de ennek ellenére sem terjed a kívánt mértékben.
    A Németországban magánhasználatban lévő személygépkocsi állomány a felmérés szerint már meghaladja a 48 milliót. A 2008-ban végzett legutóbbi hasonló felmérés óta a háztartások tulajdonában lévő autók átlagos száma már meghaladja az egyet. A járművek száma elsősorban a kelet-németországi tartományokban és vidéken növekedett intenzív mértékben. A nagyvárosokon kívül a háztartásoknak már 90 százalékának van „legalább egynél több” autója. Növekedett emellett a nagy fogyasztású „nehéz” személygépkocsik aránya is. A SUV, terepjáró és furgon kategóriába eső járművek részaránya a 2008-as felmérésben kimutatott tíz százalékról a mostaniban duplájára, húsz százalékra emelkedett.

    A nagyobb járműállomány ellenére is összességében azonban kissé csökkent a teljes forgalomban az előző felméréshez képest az egyéni motorizált közlekedés részaránya. A tanulmány megállapítása szerint elsősorban a kerékpár, az autóbusz és a vasút használatának a részaránya emelkedett.
    A nagyvárosokban elsősorban a fiatal felnőttek közlekednek kerékpárral, ami azzal is összefüggésbe hozható, hogy kevesebben rendelkeznek közülük jogosítvánnyal, mint az előző felmérésben. Tavaly a 17 évnél idősebb német lakosoknak 87 százaléka rendelkezett jogosítvánnyal, két százalékponttal kevesebb mint 2008-ban.

  • Spanyolország is beszüntetné a dízel és a benzines új autók értékesítését 2040-től

    Spanyolország is beszüntetné a dízel és a benzines új autók értékesítését 2040-től

    Spanyolország is beszüntetné a dízel és a benzines személyautók, kishaszonjárművek értékesítését, illetve forgalomba helyezését 2040-től – közölte terveit a spanyol környezet- és klímavédelmet képviselő ökológiai átmenet nevű minisztérium kedden.

    A tájékoztatás szerint a tárcánál a klimaváltozásról és energiaátmenetről szóló készülő törvényben 2050-re teljesen kitiltanák a spanyolországi forgalomból ezeket a belső égésű motorral rendelkező, közvetlen szén-dioxid-kibocsátású járműveket.

    A pontos részleteiben még nem ismertetett elképzelés szerint ezzel párhuzamosan előírnák az elektromos közlekedés progresszív fejlesztését, ennek részeként például a benzinkutakon elektromos töltőállomások létesítését.

    Az idén októberig Spanyolországban értékesített gépjárművek 57,1 százaléka volt benzines, 36,5 százalék dízelüzemű, 6,4 százalék pedig alternatív hajtású.

    A 2015-ben elfogadott párizsi globális éghajlatváltozási megállapodás értelmében Spanyolországnak 2030-ra legkevesebb 20 százalékkal kell csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest, az Európai Unió területén a csökkenés mértékének el kell érnie legalább a 40 százalékot.

    A spanyol kormány formálódó törvénytervezete hasonló a brit és francia javaslathoz, amely szintén 2040-ben határozta meg a dízel és benzines új autók értékesítésének beszüntetését.

  • A BMW i3 forradalmi hajtáslánc-technológiáját már a tömegközlekedés is kamatoztatja

    A BMW i3 forradalmi hajtáslánc-technológiáját már a tömegközlekedés is kamatoztatja

    A törökországi Karsan Automobil menetrend szerint közlekedő „Jest electric” autóbuszaiban a BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakt elektromos motorjai és nagyfeszültségű akkumulátorai dolgoznak majd, amellyel a BMW i divízió által kifejlesztett iránymutató, emisszió-mentes hajtáslánc-technológia egy újabb alkalmazási területen kezdi meg működését.

    A BMW i divízió károsanyag-kibocsátástól mentes hajtáslánc-technológiája újabb alkalmazási területtel, ezúttal a hosszú távon fenntartható tömegközlekedés gyakorlatba ültetett megoldásával bővíti tovább működési portfólióját. A neves törökországi járműgyártó vállalat, a Karsan Automobil belvárosi tömegközlekedésre kifejlesztett autóbuszának meghajtásáról mostantól a BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakthoz megtervezett elektromos motorok és nagyfeszültségű akkumulátorok gondoskodnak. A BMW Group és a Karsan Automobil egy jövőbe mutató együttműködés keretében írta alá a „Jest electric” névre keresztelt autóbuszok elektromos motorjainak és energiatároló egységeinek leszállításáról, illetve beépítéséről szóló megállapodást, a törökországi Bursa városában készülő járművek pedig nem csupán a helyi, de a nemzetközi piacok tömegközlekedését is zöldebbé teszik hamarosan. Az úttörő partnerséggel a BMW i divízió újfent megerősíti azon előremutató célját, hogy hosszú távon fenntartható mobilitási megoldásokkal támogassa a világ nagyvárosait. A BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakthoz megtervezett elektromos motorok és nagyfeszültségű akkumulátorok alkalmazásával a Karsan Automobil „Jest electric” autóbuszai egyszerre kényelmes és károsanyag-kibocsátástól mentes tömegközlekedési megoldást garantálnak a belvárosokban ingázó utazóközönségnek.

    A tömegközlekedés a BMW i divízió legújabb alkalmazási területe azon átfogó portfólió részeként, amelyben a bajor prémiumgyártó a különböző iparágakat hosszú távon fenntartható, károsanyag-kibocsátástól mentes mobilitási megoldásokkal látja el. A tavalyi évtől kezdve például a BMW i almárka által kifejlesztett energiatároló egységek dolgoznak a Deutsche Post százszázalékos leányvállalataként működő Streetscooter GmbH zéró emissziójú haszongépjárműveiben is, a BMW i divízió akkumulátortechnológiájának köszönhetően így a cégcsoport munkatársai napról napra anélkül tudják tisztán elektromos meghajtással és károsanyag-kibocsátás nélkül kézbesíteni a leveleket és a csomagküldeményeket, hogy az esetlegesen közbeiktatott járműtöltések miatt be nem tervezett megállásokra kényszerülnének. A BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakthoz megtervezett nagyfeszültségű akkumulátorok 2017 óta a vízen is bizonyítják megbízhatóságukat: a tengeri meghajtó-rendszerek elsőszámú gyártójaként ismert Torqeedo a BMW i divízió akkumulátortechnológiáját használja erőforrásai energiatároló egységeiként. Sőt mi több, a BMW i almárka nagyfeszültségű akkumulátorai a megújuló erőforrásokból, így a szél- és napenergiából kinyert kapacitások fix tárolóegységeiként is üzemelnek. „Nagyipari ügyfeleink kifejezetten értékelik a BMW i alkatrészek egyszerűen kezelhető technológiai megoldásait, strapabíró kialakításukat és megbízhatóságukat – ahogyan azt a világszerte több mint 100 000 darab eladott BMW i modell is bizonyítja” – fogalmazott Uwe Breitweg, a BMW Group nagyipari hajtáslánc-rendszerekért felelős részlegének vezetője.

    A BMW Group forradalmi hajtáslánc-technológiáinak beépítési megoldásai iránt világszerte egyre nagyobb érdeklődés és kereslet mutatkozik, amely jócskán túlmutat a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modelleken. Mindez a BMW i divízió által kifejlesztett technológia hosszú távon fenntartható, holisztikus alkalmazási lehetőségeit támasztja alá. A bajor prémiumgyártó az elmúlt évtizedben széleskörű szaktudásra tett szert az elektromos motorok és a nagyfeszültségű akkumulátorok megtervezése, illetve tömegtermelése terén – beleértve a hajtáslánc-technológia vezérlőelektronikájának kifejlesztését is –, amely technológia a hétköznapok egyre nagyobb területén, egyre szélesebb iparági körben válik alkalmazhatóvá.

    A BMW Group által, egymástól függetlenül kifejlesztett elektromos motorokat és nagyfeszültségű akkumulátorokat a kiváló teljesítmény és a magas fokú megbízhatóság jellemzi. Az egységek a müncheni központú vállalatcsoport dingolfingi gyárában készülnek. A BMW Group elektromos mobilitásra szakosodott fejlesztőközpontja az elmúlt években folyamatosan bővítette termelési kapacitását és növelte gyártási szaktudását. A BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakthoz megtervezett elektromos motor, amely a jövőben a Karsan Automobil menetrend szerint közlekedő „Jest electric” autóbuszainak meghajtásáért is felel, 125 kW / 170 lóerő maximális teljesítmény és 250 Nm csúcs forgatónyomaték leadására képes.

    Az elektromos motor működéséhez szükséges energiát egy lítium-ion akkumulátor tárolja, amely kompakt méretei és alacsony saját tömege okán rendkívül átfogó beépítési lehetőségeket és alkalmazási területeket kínál. A nagyfeszültségű akkumulátor nyolc darab, egyenként tizenkét akkumulátorcellából álló modulból épül fel, amelyek együttesen immáron 44 kilowattóra energiateljesítményre képesek. Két ilyen akkumulátor egyesítésével a tervezők a Karsan Automobil „Jest electric” előszériás autóbuszait összesen 88 kilowattóra energiateljesítményre képes energiatároló egységgel szerelik fel, amely egyetlen feltöltéssel, tisztán elektromos meghajtással 210 kilométer megtételére elegendő. Mindez hétköznapi körülmények között azt jelenti, hogy a Karsan Automobil tisztán elektromos meghajtású autóbuszai a belvárosban egyetlen feltöltéssel 18 órán keresztül üzemelhetnek, közbeiktatott járműtöltés nélkül. Az elektromos motor és a nagyfeszültségű akkumulátor kompakt méretének köszönhetően még tovább növekedett a Karsan Automobil tisztán elektromos meghajtású autóbuszának szállító kapacitása, a körülbelül hat méter hosszú járműben így a belsőégésű erőforrással hajtott változathoz képest egyszerre néggyel több utas, immáron huszonhat ember utazhat. Az autóbusz alacsonypadlós kialakítása a babakocsival és kerekesszékkel közlekedő utasok fel- és leszállását segíti.

    A Karsan Automobil járműgyártó vállalatot 1966-ban alapították. A cég a nyugat-törökországi Bursa városában önálló fejlesztési központot és tömegtermelési üzemet működtet, amelyben gyártási partnerként globális autóipari vállalatok termékeit, valamint helyi és nemzetközi piacokra szánt saját járműveit állítja elő. A termelési portfólió a kisméretű haszongépjárművektől kezdve, a belvárosi autóbuszokon és a távolsági buszokon keresztül, egészen a menetrend szerinti közlekedésre megtervezett, csuklós autóbuszokig terjed. „A BMW Group oldalán kiépített együttműködés lehetővé teszi számunkra, hogy kielégítsük ügyfeleink elektromos mobilitás iránt támasztott igényeit, egyúttal nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy újabb fontos lépést tegyünk hosszú távon fenntartható mobilitási megoldásokra irányuló vállalati arculatváltásunk felé” – nyilatkozta Okan Baş, a Karsan Automobil Industrie- und Handelsgesellschaft járműgyártó vállalat vezérigazgatója.

     

  • Az új 2019-es Ford GT Carbon széria ugyanolyan élvezetes a versenypályán, mint az országutakon

    Az új 2019-es Ford GT Carbon széria ugyanolyan élvezetes a versenypályán, mint az országutakon

    A Ford GT Carbon Series ütősnek ígérkezik a versenypályákon, mivel ez a legkönnyebb változat a Ford közúti szupersportkocsik kínálatában – vagyis ezzel az autóval gond nélkül haza is autózhat bárki, miután káprázatos időeredményeket ért el a pályán.

    Az új, korlátozott darabszámban készített autó mintegy 18 kilogrammal könnyebb lett, s mindez olyan innovatív tömegcsökkentő megoldásoknak köszönhető, mint a karbonszálas keréktárcsa, a titán kipufogó, a titán kerékcsavarok, vagy éppen a kiegészítő szellőzőnyílásokkal ellátott, könnyű polikarbonátból készített hátsó szélvédő.

    A Ford mérnökei klímaberendezést, rádiót és SYNC 3 rendszert is szereltek az autóba azok kedvéért, akik kényelmesen szeretnének kiautózni a versenypályára, majd pedig haza. Ugyanakkor minden fölösleges súlytól megszabadították az autót, amiben így sem pohártartót, sem a vezetőülésbe épített tárolórekeszt nem találhatunk.

    A Ford GT harmadik különleges modellváltozatán minden eddiginél több szénszálas felületben gyönyörködhetünk, emellett pedig ott vannak még az opcionális szín-kiegészítések, amelyek egyértelműen azt sugallják, hogy ez az autó a versenypályák sikánjaiban érzi magát otthon.

    Az autó karosszériáján két versenysáv fut végig hosszában, amelyek felületén jól láthatók a karbonszálak – akárcsak az A-oszlopokon, az alacsonyabban elhelyezkedő karosszériaelemek felszínén és a ragyogóra fényezett keréktárcsákon. Az utastér stílusát a matt fényű karbonszálas elemek határozzák meg, többek közt a küszöbök, a légbeömlők és a középkonzol. Ilyen nagy felületet egyetlen másik Ford GT-ben sem díszítettek látszó karbonszálakkal.

    A vásárlók négyféle szín-kiegészítést választhatnak (ezüst, narancs, vörös vagy kék) a tükörburkolatokhoz, a középső díszítő csíkhoz és a féknyergekhez. A Carbon Series emellett különleges ülésmintázatot is kapott, amelynek ezüstszínű öltései a kormánykerékről is visszaköszönnek. A volán mögött eloxált felületű váltófülek kaptak helyet, a műszerfalat pedig különleges embléma díszíti.

    A kiválasztott vásárlók mostantól rendelhetik meg a Ford GT Carbon Series változatot. A különleges modellből hetente körülbelül egy darab készül majd.

  • A szépséges szigeten mindenki úgy száguldozhat egy Mustang BULLITT-tal, ahogy csak akar

    A szépséges szigeten mindenki úgy száguldozhat egy Mustang BULLITT-tal, ahogy csak akar

    Kocsmakvíz-kérdés: melyik az a hely, ahonnan tiszta időben az Egyesült Királyság mind a négy országa látható? A helyes válasz Snaefell, a Man-sziget legmagasabb hegycsúcsa, ahonnan szabad szemmel is megpillanthatjuk Angliát, Skóciát, Walest és Észak-Írországot.

    De ha valaki csak egyetlen dologról ismeri az Ír-tenger szigetét, az alighanem az lesz, hogy itt zajlik minden évben a világ egyik leghíresebb motorsport eseménye, az Isle of Man TT, méghozzá a “Hegyi Szakaszon”, ahol – a sziget sok más útjához hasonlóan – nincs sebességkorlátozás.

    A “Hegyi Szakasz” különösen gyors része a Hegyi Út, ahol az Európa legszebb autóstúra-útvonalai című sorozat legújabb epizódját is forgatták, és ahol ugyanolyan izgalmas dolog végigszáguldani négy keréken, mint kiélvezni a táj szépségét, a kulináris élményeket és a helyiek vendégszeretetét.

    “Az ételek és az italok kiválóak, méghozzá szinte bárhol a szigeten. Az ember azért jön ide, hogy kiélvezze a száguldást Európa leghírhedtebb útjain – aztán a kompon, hazafelé menet mégis attól szorul el a szíve, hogy maga mögött kell hagynia az itteni embereket, ételeket és tájakat,” vélekedett Steve Sutcliffe újságíró, aki az új Ford Mustang Bullitt modellel járta be a szigetet. Ez az az autó, amit a Ford a Warner Bros. legendás, azonos című filmjének 50. évfordulójára készített.

    A mostani epizód a kilencedik film a sorozatban, amelynek részei a legváltozatosabb helyekre röpítik el a nézőt: például a Ford GT-vel a norvég partvidék Atlanti Óceáni Útjára, vagy a Fiesta ST-vel Olaszországba, a szinte teljesen néptelen Via Campocatinora. A sorozat történetében eddig a Hegyi Út kapta a legmagasabb besorolást az izgalmi faktor, az út minősége és a helyi gasztro-élmények alapján.

  • Frau Rosberg is pózolt egyet a Mercedes One-jával

    Frau Rosberg is pózolt egyet a Mercedes One-jával

    Mint az ismert, a Mercedes átkeresztelte Project One nevű hiperautóját, egyszerűen csak One-ra.

    Láttuk már az autóval pózolni a Mercedes F1-es versenyzőit és 2016 bajnokát, Nico Rosberget is, akinek most felesége, Vivian is megcsodálta a járgányt.

    https://www.instagram.com/p/Bp0-6_eFVyV/

     

  • Ricciardo bemutatja, hogy kell profin kereket cserélni

    Ricciardo bemutatja, hogy kell profin kereket cserélni

    Az ausztrál Carsales készített Daniel Ricciardoval egy „oktatóvideót”, melyen az F1-es versenyző bemutatja, hogyan kell kereket cserélni egy utcai autón. 😀

  • Eláruljuk, hogy a Racingline.hu olvasói milyen autóval járnak

    Eláruljuk, hogy a Racingline.hu olvasói milyen autóval járnak

    Pár kérdést intéztünk hozzátok a minap, arra voltunk kíváncsiak, milyen autótok van, legalábbis márka szempontjából.

    Kiderült, hogy a Racingline.hu olvasók legtöbbjének (legalábbis a szavazók közül) Opelje van. Elég nagy többség (72%) benzines, manuális váltós (91%) autót használ, és a legtöbbetek autója több, mint 10 éves.

    Íme az eredmények:

    Milyen márkájú autóval közlekedsz?
    1. Opel (16%)
    2. BMW (9%)
    3. Suzuki (9%)
    4. Egyéb (8%)
    5. Volkswagen (7%)
    6. Ford (7%)
    7. Seat (7%)
    8. Renault (6%)
    9. Honda (4%)
    10. Fiat (4%)
    11. Hyundai (3%)
    12. Skoda (3%)
    13. Alfa Romeo (2%)
    14. Mercedes (2%)
    15. Citroen (2%)
    16. Audi (2%)
    17. Kia (2%)
    18. Toyota (2%)
    19. Peugeot (2%)
    20. Volvo (2%)
    21. Mitsubishi (1%)
    Az autód üzemanyaga…
    1. Benzin (72%)
    2. Dízel (25%)
    3. Hibrid (3%)
    4. Biodízel (0%)
    5. Elektromos (0%)
    6. Etanol (0%)
    7. Gáz (0%)

    A te autód…

    1. 11-20 éves (54%)
    2. 6-10 éves (17%)
    3. 1-5 éves (17%)
    4. 21-30 éves (10%)
    5. 30 évnél öregebb (2%)
    6. Veteránvizsgával rendelkezik (0%)
    A te autód…
    1. Manuális váltós (91%)
    2. Automata váltós (9%)
  • Hamarabb sötétedik? Ismeretlen úton autózik? Csak kövesse a fényszórót!

    Hamarabb sötétedik? Ismeretlen úton autózik? Csak kövesse a fényszórót!

    Az új technológia előre kikövetkezteti az útjelzésekből, mi várható.

    Sokan nem szeretnek sötétben vezetni, és a hétvégén esedékes óraátállítás miatt bizony már 6-kor is sötét lesz. A Ford által bemutatott új világítástechnológia azonban éppen arra készült, hogy sötétedés után még azok is jól érezzék magukat a volán mögött, akik sötétben bizonytalanabbak a forgalomban, és nagyobb biztonságban autózhassanak.

    A vadonatúj Ford Focusban bemutatott megoldás révén a Ford az első autógyártóként kínál olyan technológiát, ami az útjelzések és a felezővonalak alapján irányítja a fényszórók sugarát, jobban megvilágítva az autó előtti útszakaszt. Egy körforgalomhoz érve a fénycsóva szétterül, így a vezető könnyebben megláthatja a járdaszegélynél feltűnő kerékpárosokat és gyalogosokat.

    Az ehhez hasonló megoldások eddig a GPS-térképek alapján működtek, amelyek nem mindig ‘tudják’, hogy egy út nyomvonala időközben megváltozott – az új rendszer viszont mindig a valós idejű állapotot veszi figyelembe. A kamerával és fejlett világítástechnikai megoldásokkal működő új Adaptív Fényszórórendszer folyamatosan figyeli a felfestett sávokat, hogy még a kormánykerék elfordítása előtt megvilágíthassa a kanyarokat.

    “Éjszaka mindig nehezebb dolog autót vezetni, mint nappal. Legújabb világítástechnikánkat azért fejlesztettük ki, mert szeretnénk ezt megkönnyíteni,” mondta el Michael Koherr, a Ford Európa világítástechnikai kutatómérnöke. “Európában minden évben megváltozik az utak 15 százalékának nyomvonala. Így bármilyen hasznos is a GPS-navigáció, a legfrissebb információ mégiscsak az útjelzések leolvasásából nyerhető.”

    A Ford Focus előre tekintő kamerája már eddig is kiszolgálta az olyan technológiák működését, amelyek segítettek az autót a sáv közepén tartani, kényelmes és biztonságos követési távot tartani, vagy figyelmeztetni a vezetőt, ha a forgalommal szemben próbál felkanyarodni az autópályára. A szélvédő belső oldalán, a visszapillantó tükör alá felszerelt kamera az autó előtt akár 65 méterrel is képes észlelni az útjelzéseket és a sávfelfestéseket, így a rendszer dinamikus kanyarfelismerő funkciója már jóval a kormánymozdulat előtt aktiválódik.

    A Ford felmérése szerint az autósok 81 százaléka nem szeret éjszaka vezetni.* Egy másik közvélemény-kutatás azt vizsgálta, hogy a német autósok mitől tartanak éjszaka az utakon; a megkérdezettek 53 százaléka attól fél, hogy “nem vesz észre egy gyalogost vagy egy kerékpárost”, 43 százalék attól, hogy “későn észlel egy útakadályt”, 23 százalékuk pedig attól, hogy “nem látja, merre kanyarodik az út”.

    Ford, fényszóró, racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Ford Magyarország

    A szakértők szerint éjszaka háromszorosára nő a halálos kimenetelű baleset veszélye. 2006 és 2015 között az Európai Unióban jelentősen növekedett a kerékpárosokat érő balesetek száma (a többi közlekedőhöz képest), és a gázolások negyede az útkereszteződésekben történt. Ugyanakkor a körforgalmak száma is nőtt, hiszen egyedül 2016 és 2017 között 16 százalékkal több körforgalom létesült az EU 19 országában.

    Az Adaptív Fényszórórendszer további funkciója a Vakításmentes Távfény, ami megakadályozza a szembejövők véletlen elvakítását, miközben segít, hogy az autós minél nagyobb útszakaszt lásson át éjszaka. A különleges fejlesztésű fényszóró egyszerűen blokkolja a fényt, ami elvakíthatná a többi közlekedőt. Több tanulmány is kimutatta, hogy az automata távfényt tízszer nagyobb gyakorisággal használják az autósok, mintha manuálisan kellene kapcsolgatniuk a tompított fény és a reflektor között.

    Számos világítástechnikai kutatásuk közt Koherr és csapata egy olyan spotfény-megoldáson is dolgozik, ami infrakamera segítségével már 120 méteres távolságban felfedezi az embereket, a kerékpárosokat vagy a nagyobb méretű állatokat.

    # # #

    * A kutatást a Ford megbízásából az Opinion Matters készítette 5030 német, francia, olasz, spanyol és brit autós bevonásával.

  • ITM: újra lehet pályázni az elektromos autók vásárlásának támogatására

    ITM: újra lehet pályázni az elektromos autók vásárlásának támogatására

    Újra lehet pályázni az elektromos gépjármű beszerzések támogatására, a programban 3 milliárd forintos keret áll rendelkezésre hazai költségvetési forrásból – jelentette be Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Millenáris Park Elektromobilitás Látogatóközpontban.

    Elmondta: a magánszemélyek, gazdasági társaságok, önkormányzatok október 29-én 8 órától adhatják be a pályázatot a vissza nem térítendő támogatásra a www.e-mobi.hu honlapon.

    Felidézte, hogy a kormány 2016 októberben hirdette meg először az elektromos autók vásárlására a támogatást, az elmúlt két évben 1200 pályázatot nyújtottak be 1600 tisztán elektromos hajtású jármű vásárlásának a támogatására. 2018 szeptember 30-áig 1,129 milliárd forint támogatást fizettek ki 781 autóra.

    Az államtitkár elmondta, a korábbi 2 milliárd forint keretet a kormány 300 millió forinttal megemelte, ehhez jön a most megnyíló 3 milliárd forintos keret.

    Weingartner Balázs hangsúlyozta, a program sikeres, amit mutat az is, hogy a régióban jelenleg Magyarországon értékesítik a legtöbb elektromos járművet, jelenleg több mint 8000 zöld rendszámú jármű közlekedik a magyar utakon.

    A megnyíló pályázatban is a bruttó vételár 21 százalékára, maximum 1,5 millió forint támogatást lehet kérni, változás a korábbi kiíráshoz képest, hogy a 15 millió forint maximális bruttó vételárat 20 millió forintra emelték.

    A jövőben is a kereskedővel számolják el a támogatást, aki a korábbi gyakorlattal szemben előleget is kérhet – tette hozzá.

    Az államtitkár szerint a pályázat is hozzájárul ahhoz, hogy a környezetkímélő járművek elterjedjenek Magyarországon.

    A kormány számára fontos, hogy olyan programokkal támogassa a családokat, amelyeknek köszönhetően nemcsak az anyagi terheik csökkennek, hanem alacsonyabb lesz a környezetszennyezés is – mondta az államtitkár.