Kategória: Automobil

  • A Lotus brutál drága elektromos hiperautót épít

    A Lotus brutál drága elektromos hiperautót épít

    Az elmúlt években a Lotus csak speciális kiviteleket épített a meglévő autóparkjából, de ez jövőre megváltozhat. Az Autocar szerint a Lotus anyavállalata a Geely hamarosan előállhat egy teljesen elektromos hiperautóval.

    Annyit sikerült egyelőre megtudni, hogy a koncepció Omega kódnéven fut, és 2019-ben érkezik. A fejlesztés már folyamatos, és a Lotus a házon belül fejlesztett elektromotort kapja majd. Az autó árát pedig 2-2.6 millió font környékére lőtték be.

    Ezzel az árazással a Lotus elektromos autója olyan hagyományos hiperautók árazásával vetekszik, mint a Ferrari vagy a McLaren csodái. A legközelebbi konkurense viszont vélhetően a szintén teljesen elektromos hajtású Nio EP9 lesz, amely tartja is a kategóriarekordot a Nürburgringen, a maga 7 perc 5 másodpercnyi eredményével.

    A cég életében ez lenne az első teljesen elektromos hajtású járgány, leszámítva az Evora hybrid koncepció autót, valamint az Elise-t, amely az eredeti Tesla Roadster alapja volt.

    A Geelynek 51%-os részesedése van a Lotusban, és hozzájuk tartozik a svéd Volvo márka is. A pletykák szerint a kínaiak elképesztő mennyiségű, 2 milliárd dollárnyit fognak belefektetni a Lotusba az elkövetkezendő években. A ma Lotusa három utcai autót kínál, amelyek elég öregek már, ezek az Elise az Exige és az Evora. A cégnek azonban komoly tervei vannak a jövőre nézve. Korábbi vezetőjük, Jean-Marc Gales azt állította 2018 elején, hogy a cég az elkövetkezendő négy évben két új sportautót és egy SUV modellt is bemutat majd.

  • A Hyundai i30 N nyerte az „Auto Bild év sportautója” olvasói díjat

    A Hyundai i30 N nyerte az „Auto Bild év sportautója” olvasói díjat

    A Hyundai i30 N az Auto Bild Sportscars olvasóit már értékesítésének első teljes évében meggyőzte: a kompakt sportautó elnyerte az áhított „nyertes import autó” címet a kisautó és kompakt kategóriában a „2018-as év sportautója” szavazáson. A Hyundai első nagyteljesítményű modelljére hét tradicionális modellel szemben- mint a Honda, Peugeot és Renault – esett a választás.

    A Hyundai i30 N nagy népszerűségét (üzemanyag fogyasztás l/100 km: városi 10,7, országúti 5,9, kombinált 7,7; kombinált CO2 kibocsátás g/km: 176) az értékesítési számadatok is visszatükrözik: az N modellből csak a németországi piacon több mint 6000 gépjárművet értékesítettek.

    „Az Auto Bild Sportcars olvasóinak szavazatai alapján a “nyertes import autó” elismerés nagyszerű eredmény. Ez a díj kifejezi, hogy az i30 N-nel sikeresen elértük azt a célunkat, hogy vegytiszta vezetési élményt biztosítsunk vásárlóinknak, megfizethető áron. A vevők első nagyteljesítményű modellünk iránti érdeklődése minden várakozást felülmúlt és ez a Hyundai N számára csak a kezdet” – monda Andreas-Christoph Hofman, a Hyundai Motor Europe Marketingért és Termékekért felelős alelnöke.

    A Hyundai N nevét és tekintélyét a globális motorsportok világában alapozták meg. A 2015-ös kezdetek óta az N a legmagasabb szinten teljesített, sikeresen versenyezve a FIA rali-világbajnokságon, a nürburgringi VLN sorozatokon, a TCR nemzetközi sorozatokon, a Pirelli World Challenge bajnokságon, valamint a Nürburgring-i kegyetlen 24 órás versenyen. A Hyundai versenyek során tökéletesített N víziója és filozófiája életre kel a világszínvonalú fogyasztói és verseny-célú gépjárművek rendszerezett struktúrán alapuló termékportfoliójában, beleértve a nagyteljesítményű hajtásláncok és karosszéria köré épített csúcsmodelleket is, amelyek kiemelkedő gépjármű dinamikát biztosítanak.

    Az új, elegáns i30 Fastback N piaci bevezetésével (üzemanyag fogyasztás l/ 100 km: városi 10,7, országúti 5,9, kombinált 7,7; kombinált CO2 kibocsátás g/ km: 176) a Hyundai tovább bővítette N termékpalettáját 2018-ban. Az új N Line sorozat, amelyet N-specifikus formatervezés és teljesítményt növelő elemek jellemeznek, tovább szélesíti a vevők számára rendelkezésre álló választékot. Ezeket a gépjárműveket azonnal fel lehet ismerni jellegzetes design elemeikről. Az N opciók pedig testre szabható alkatrészeket kínálnak azoknak a vezetőknek, akik nagyobb teljesítményre és kitüntetett figyelemre vágynak.

  • Az Audi, az Airbus és az Italdesign teszteli a Repülő Taxi tanulmányt

    Az Audi, az Airbus és az Italdesign teszteli a Repülő Taxi tanulmányt

    Az amszterdami Drone Week rendezvényen mutatja be először repülő és szárazföldön közlekedő „Pop.Up Next” tanulmányát az Audi, az Airbus és az Italdesign. Ez az innovatív koncepció repülő taxiként egyesíti az önvezető elektromos autót és az utasszállító drónt. Az első nyilvános tesztrepülésen a repülő egység precízen helyezte az utasszállító kapszulát a földi modulra, amely aztán önvezető üzemmódban hagyta el a tesztterületet. Ez egyelőre egy 1:4 arányú kicsinyített modell volt. Azonban a következő évtizedben az Audi nagyvárosi ügyfelei már – multimodális formában, a levegőben vagy az úton haladva – használhatják ezt a kényelmes és hatékony repülő taxi szolgáltatást. A járműváltást kiiktatva élvezhetik az utasok szabadidejüket, pihenhetnek vagy dolgozhatnak.                                                                   

    „A repülő taxik ideje közeledik. Mi az Audinál ezt teljesen biztosra vesszük.” – nyilatkozta Dr. Bernd Martens, az Audi igazgatótanácsának a beszerzés és az IT területéért felelős tagja, az Audi leányvállalat Italdesign elnöke. „Egyre több ember költözik a városokba. Az automatizálásnak köszönhetően pedig egyre több embernek válik egyszerűbbé a helyváltoztatás. A jövőben az idősebb városlakók, a gyerekek és a jogosítvánnyal nem rendelkező emberek a kényelmes robot taxikat választják majd. Ha sikerül intelligensen elosztanunk a forgalmat a földi és légi közlekedés között, azzal az emberek és a városok egyaránt csak nyerhetnek.”

    Ahhoz hogy lássuk, egy ilyen igény alapú szolgáltatás hogy is nézhet ki, az Audi – együttműködésben az Airbus leányvállalat Voom-mal – Dél-Amerikában tesztelt. Az ügyfelek helikopter utakat foglaltak Mexikóvárosban vagy Sao Paulóban, egy Audi pedig készen állt arra, hogy a felszállóhelyre illetve onnan elszállítsa őket. „Az ehhez hasonló szolgáltatások segítenek jobban megérteni az ügyfeleink igényeit. Ugyanis a jövőben ez számos, a városokban közlekedő embernek vonzó alternatíva lesz. A „Pop.Up Next” programnál folyamatosan vizsgáljuk, hogy műszaki szempontból hol vannak a határaink. A következő lépésben egy teljes méretű tanulmányt tesztelünk repülés és földi közlekedés közben.” – tett hozzá Dr. Martens.

    Az Audi szintén támogatja az ingolstadti Városi Légi Mobilitás (Urban Air Mobility) repülő taxi projektjét. Ez a kezdeményezés tesztüzemeket bonyolít egy, az Audi gyártási helyszínén üzemelő repülő taxi működtetéséhez. Történik mindez egy, az Európai Unióval közös projekt részeként, az Európai Innovációs Partnerség intelligens városokat és közösségeket érintő programjának keretében. A projekt célja, hogy meggyőzze a nagyközönséget az új technológia előnyeiről és megválaszoljon minden olyan kérdést, amely az akkumulátortechnológia, a szabályozás, a tanúsítványok és az infrastruktúra kapcsán felmerül.

  • Melyik a csúszósabb: a falevelek vagy a hó? A Ford mérnökei igencsak meglepő eredményre jutottak

    Melyik a csúszósabb: a falevelek vagy a hó? A Ford mérnökei igencsak meglepő eredményre jutottak

    Bár elhagyhatatlan kellékei a fotósok által közkedvelt őszi tájképeknek, a lehullott falevelek bizonyos helyzetekben – főleg ha több, vizes rétegben rakódnak egymásra – komoly veszélyt jelentenek a közlekedőkre.

    Az emberek már régóta a behavazott utakhoz hasonlítják a levelek miatt csúszóssá váló útfelületeket – de vajon tényleg igaz ez? A kérdés a Ford mérnökeinek kíváncsiságát is felkeltette, ezért egy érdekes kísérletbe kezdtek, és meg is találták a választ.

    A havas utak csúszósságáról könnyű volt adatokat gyűjteni, hiszen a Ford már rengeteg autót tesztelt különféle skandináv helyszíneken – csakhogy a levelekkel borított utak csúszósságát eddig még senki sem mérte.

    A mérnökcsapat ezért sok zsáknyi falevelet gyűjtött, majd a vizes avart szétterítették a vállalat belgiumi próbapályáján. Ezután már csak egy súrlódástesztelő eszközt kellett segítségül hívni, hogy megállapítsák, hogyan viselkednek a csúszós útfelületek, amikor végiggördül rajtuk a gumiabroncs.

    A tesztek alapján az a meglepő eredmény született, hogy bizonyos helyzetekben a falevelek legalább annyira csúsznak, mint a hó.

    “A kísérlet talán viccesnek hangzik, pedig rámutat egy fontos problémára,” mondta el Eddy Kasteel, a Ford Európa fejlesztőmérnöke. “A legtöbb ember tisztában van azzal, hogy a havas úton le kell lassítani, és fokozott óvatossággal kell vezetni. A falevelekkel borított utakat viszont sokkal kevesebben hiszik veszélyesnek – holott ugyanúgy csúszhatnak.”

    A csúszás mérőszáma a µ. Minél csúszósabb egy felület, annál alacsonyabb a µ értéke. A tesztek során a levelekkel borított útfelület µ-száma 0,3 és 0,4 közé esett, vagyis ugyanolyan mértékű volt, mint a behavazott utak esetében.

    Ugyanezek a mérnökök fejlesztették ki a jövő hónapban piacra kerülő vadonatúj Ford Focus Active crossover “Csúszós út” üzemmódját is, amit arra terveztek, hogy javítsa a tapadást a jeges, havas vagy falevelekkel borított utakon. A rendszer rendkívül gyorsan, újra meg újra áthangolja a menetstabilizáló rendszereket, a gyorsítást és a fékezést, hogy megelőzze a jármű megcsúszását, megpördülését, vagy azt, hogy letérjen a vezető által kijelölt nyomvonalról.

  • 6+1 hasznos tipp az autósoknak a hideg, csúszós téli napokra

    6+1 hasznos tipp az autósoknak a hideg, csúszós téli napokra

    Most, hogy beköszöntött az igazi téli idő, a rossz látási- és útviszonyok még a legtapasztaltabb sofőröknek is bajt okozhatnak. A biztonságos és baleset mentes közlekedés érdekében, összegyűjtöttünk hasznos tanácsokat az autósoknak, amelyek betartásával könnyebben megőrizhetik nemcsak az autójuk, de a saját maguk és más közlekedők épségét is. 

    Télen a sofőröknek rengeteg kihívással kell az útjuk során szembenézniük. Igazodniuk kell az időjárási viszonyokhoz, a csúszós utakhoz és a rossz látási körülményekhez. Ilyenkor még inkább szükség van arra, hogy jól tapadjanak a gumik és jól fogjanak a fékek. A biztonságos autózás érdekében érdemes az autónkat felkészíteni a hideg hónapokra, valamint még nagyobb odafigyeléssel vezetni. A Europcar Autókölcsönző összeszedte azokat a dolgokat, amikre mindenképpen fontos odafigyelni:

    1. Ellenőrizzük a gumikat

    Miután felszereltük a téli gumikat, győződjünk meg róla, hogy a barázdák mélysége megfelelő és a futómintázat nem kopott el. Ez azért fontos, hogy a havas és sáros úton jobb tapadással haladjon a járművünk, és ne csak csússzon az abroncs, ezáltal irányíthatatlanná téve az autót. Szintén nélkülözhetetlen, hogy megmérjük a gumiabroncs nyomását is. A hideg levegő ugyanis sűrűbb, mint a meleg levegő és kevesebb helyet foglal el a gumiabroncs belsejében, ezzel csökkentve a nyomást.

    1. Ellenőrizzük az ablaktörlőlapátokat

    A tél különösen durva hatással van a törlőlapátokra, mert a hideg a gumit törékennyé teszi, a havat és a jeget pedig sokkal nehezebb letörölni, mint az esővizet. Fontos, hogy az ablakmosó folyadéktartályba téli folyadékot tegyünk, hiszen a normál ablakmosó folyadék alacsony hőmérsékleten megfagy és használhatatlanná válik akkor, amikor a leginkább szükségünk lenne rá, hogy jobban lássunk. A téli ablakmosó folyadék megakadályozza, hogy a csapadék ráfagyjon a szélvédőre, így egyszerűbb dolgunk lesz indulásnál.

    1. Ellenőrizzük az akkumulátort és annak csatlakozóit

    A hideg motort nehezebb elindítani, és az akkumulátorok sem olyan erősek télen. Mivel a hőmérséklet csak november végén csökken drasztikusan, így előfordulhat, hogy a motor nehezen, vagy egyáltalán nem akar beindulni egy különösen hideg reggelen. Annak érdekében, hogy ezt megelőzzük, érdemes ellenőrizni az akkumulátort és a csatlakozóit. A rozsdás csatlakozók rosszul érintkezhetnek, ami az elektromos áram gyenge átadását eredményezi.

    1. Indulás előtt mindig tisztítsuk le az autóról a havat

    Fontos, hogy ne csak az ablakokról söpörjük le a havat, hanem a motorháztetőről, a csomagtartóról és a tetőről is. A fennmaradt hó és jég veszélyt és károkat okozhat a többi közlekedőnek egy-egy nagyobb fékezésnél, betörve a szélvédőket vagy az ablakokat.

    1. Látási viszonyoknak megfelelő vezetési stílus – Látni és látszani

    Télen napközben a hó okozhat gondot a vezetésnél, ugyanis fehér színe szinte az összes fényt visszaveri, így számolnunk kell azzal, hogy ahol nagyobb hó esett, ott ez az erős fehér fény elvakíthat bennünket vezetés közben.  Továbbá, mivel korán sötétedik, sokkal többet használjuk majd a tompított vagy akár a távolsági fényszórót lakott területen kívül, így ha kiég egy izzónk, gondoskodjunk arról, hogy ezt minél előbb kicseréljük. Sok autós nem tudja, hogy a ködlámpát mikor kell bekapcsolni és mikor használja indokolatlanul, így lényeges, hogy ezt is megemlítsük. Az első ködfényszóró lámpa arra szolgál, hogy köd, hóesés, felhőszakadás vagy porfelhők esetén javítsa az úttest megvilágítását. A hátsó ködlámpa pedig, hogy sűrű köd esetén észlelhetőbben jelezze hátrafelé a jármű jelenlétét. Mivel a hátsó ködlámpa gyakran még a féklámpánál is erősebb fényű és szemmagasságban helyezkedik el, így elvakíthatja a mögöttünk haladó sofőrt. Ezért fontos, hogy ha egyszer felkapcsoltuk és látjuk, hogy valaki közel mögöttünk halad, ne felejtsük el lekapcsolni, így biztosítva, hogy ő is jól lásson

    1. Egészítsük ki a kocsi felszereltségét

    Ebben az időszakban érdemes olyan kellemetlen szituációkra is felkészülni, mint például hogy az út mellett lerobban az autónk, hótorlasz miatt az autópályán ragadunk hosszabb időre vagy hatalmas jégpáncél keletkezik a szélvédőnkön. Annak érdekében, hogy kezelni vagy javítani tudjuk az esetleges krízishelyzetet, érdemes az alábbi eszközöket és kiegészítőket betenni télire az autónkba: zseblámpa, telefontöltő kábel, powerbank, hordozható légsűrítő, egyszerű szerszámkészlet csavarhúzóval, fogókkal, ragasztószalaggal, valamint akkumulátortöltő kábel, kisméretű lapát, takaró, jégoldó spray, kesztyű, keksz vagy valami sós nassolnivaló, víz.

    +1 tipp: Gondolkodjunk előre! Az ünnepek alatt jóval gyakrabban indulunk nagyobb útra. Amennyiben a kocsinkat nem találjuk teljes mértékben megfelelőnek arra, hogy hosszabb úton biztonságosan elvigyen bennünket, érdemes autót kölcsönözni az adott időszakra, mert azok az autók garantáltan megfelelő állapotban vannak és fel vannak készítve a téli időszakra.

  • Az Audi most először tervez koncepcióautót egy animációs filmhez

    Az Audi most először tervez koncepcióautót egy animációs filmhez

    Az Audi most először jövőbemutató formatervvel és mobilitási megoldással rukkol elő a mozivásznon, az Audi RSQ e-tron tanulmánnyal ugyanis egy képzeletbeli, virtuális csúcsteljesítményű koncepciót alkotott a Twentieth Century Fox animációs filmje, a Kémesítve (Spies in Disguise) számára. A tisztán elektromos modellt az Audi Design a Blue Sky Studios munkatársaival közösen hozta létre és tökéletesen egyesítette benne a mesterséges intelligenciával kombinált önvezetést és az átalakulást segítő technológiákat. Az RSQ e-tron modellt a szuperkém Lance Sterling vezeti majd, akinek Will Smith kölcsönözte a hangját. A film előzetese már elérhető, a családi animációs mozi pedig 2019 szeptemberében érkezik a mozikba. Az előzetes – benne az RSQ e-tron modellel – az alábbi linken tekinthető meg: Fox.co/SpiesInDisguiseTrailer                                                                                                                                     

    A vetített sebességmérő, az elektromos mobilitás és a teljesen önvezető technológia alkalmazásával a kétüléses koncepció tökéletesen testesíti meg a márka virtuális formanyelvét. A filmben szereplő szuperügynöknek, Lance Sterlingnek egy tehetségének megfelelő nagy teljesítményű autóra van szüksége. A teljesen önvezető üzemmód és a további Audi asszisztens rendszerek mellett a koncepcióautó számos különleges, szuperügynököknek kifejlesztett tulajdonsággal is rendelkezik.

    „Az Audi a formatervezés folyamatára, mint egy digitális, jövőbemutató megközelítésre tekint mind a képzeletbeli tartalmak fejlesztésekor, mind pedig a gyártásra történő modellezés során.” – kommentálta az Audi szerepét Frank Rimili, az Audi AG külső formatervezési stúdiójának vezetője. „Az Audi Design részlegnél a legkorszerűbb digitális vizualizációs technikákat kombináljuk a kézi munka pontosságával. Ezek a folyamatok lehetővé teszik, hogy az RSQ e-tron tanulmányhoz hasonló virtuális koncepciók létrehozásánál is tökéletesen pontos, futurisztikus formatervekkel álljunk elő.”

    Az Audi RSQ e-tron az Audi márkának az e-tron névre hallgató, tisztán elektromos mobilitási megoldására hívja fel a figyelmet: „A jövő technológiáit felvonultató nemzetközi kémjátszma a világ megmentéséért – tökéletesen passzol az Audi márkához.” – véli Giovanni Perosino, az Audi AG marketingkommunikációs alelnöke. „A mi autóinkhoz hasonlóan ennek a történetnek is kulcsfontosságú eleme a szórakozás, az innováció és a teljesítmény.”

    „Az Audi és a Fox az évek során nagyszerű együttműködést épített ki. Izgatottan várjuk, hogy a két cég közötti kapcsolat új szintre emelkedjen és bevezethessük az Audi márkát az animáció világába. Ez a projekt tökéletes lehetőséget kínált, hogy a mozivásznon is kiemeljük az Audi e-tron elektromos technológiáját és felkínáljuk azt rettenhetetlen kémünknek, Lance Sterlingnek egy maximálisan személyére szabott kém járgány formájában.” – nyilatkozta Erin Williams, a Twentieth Century Fox Film marketing kapcsolatokért felelős alelnöke.

    Az Audi a Twentieth Century Fox és a Blue Sky Studios vállalatokkal együttműködve részt vesz egy, a filmhez kapcsolódó extra tartalom elkészítésében, amelyben Lance Sterling mellett a tudós Walter Beckett szerepel, utóbbinak a hangját pedig a színész Tom Holland kölcsönzi majd.

    A Kémesítve (Spies in disguise) filmről

    A szuperkém Lance Sterling (Will Smith) és a tudós Walter Beckett (Tom Holland) egymás tökéletes ellentétei. Lance nyugodt, jó modorú és udvarias. Walter pedig… nem igazán. De ami Walterből hiányzik a társas kapcsolatok terén, azt éles eszével és találmányaival pótolja. Elképesztő szerkentyűket készít, amelyek mind Lance segítségére vannak hősies küldetései során. Amikor az események váratlan fordulatot vesznek, Walter és Lance csak egymásra számíthat, de teljesen másképp, mint eddig. Ha ez a furcsa pár nem tanul meg csapatként együttműködni, az egész világ veszélybe kerül. A Kémesítve egy animációs vígjáték, amelynek hátterét a nemzetközi kémkedés pörgős és kontinensről kontinensre kalandozó világa adja.

    A Twentieth Century Fox Films cégről

    A világ egyik legnagyobb filmgyártó és forgalmazó vállalata. A Twentieth Century Fox Film világszerte foglalkozik filmek gyártásával, beszerzésével és forgalmazásával. Ezeket a filmeket a Twentieth Century Fox Film következő egységeinek egyike gyártja vagy vásárolja: Twentieth Century Fox, Fox 2000 Pictures, Fox Searchlight Pictures, Twentieth Century Fox Animation és Fox Family.

     

  • A BMW felépítette a Szaharában a monzai versenypálya tökéletes mását

    A BMW felépítette a Szaharában a monzai versenypálya tökéletes mását

    Az új BMW X5 így a sivatag ősi homokjában is bizonyíthatta kikezdhetetlen terepjáró képességét.

    A BMW olaszországi leányvállalata egy páratlan kihívás kidolgozásával népszerűsíti tovább az új BMW X5 (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,0 – 11,6 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 158 – 264 gramm / km) novemberre időzített piaci premierjét: az újdonságot a világ egyik legmostohább terepén, a Szahara ősi homokjában tették próbára, a monzai versenypálya legendás vonalvezetésén. A látványos megmérettetés helyszínéül a Marokkó egyik legsivatagosabb területeként ismert Merzouga városát választották, ahol a bajor prémiumgyártó a homokdűnék és a sziklák között az 5 793 méter hosszú aszfaltcsík tökéletes mását építette fel. Minden kanyar, minden egyenes és minden sikán méterre pontosan megegyezik a monzai pálya vonalvezetésével, ahogyan az egyes ívek és visszafordítók sugarai és törésszögei is.

    A mérnökökből, földmérőkből, technikusokból, munkásokból és pilótákból álló, több mint ötven fős csapat két teljes héten át dolgozott a sivatagban, hogy közösen kidolgozzák eme páratlan kihívás részleteit. A földmérők, mérnökök és építészek előkészületi munkálatai négy napig tartottak, majd négy erőgép és négy teherautó kilenc napon át összesen több mint 3 500 köbméter homokot és földet mozgatott meg.

    Az új BMW X5 eközben keresztülszelte Európát, majd megérkezett az áthatolhatatlan marokkói sivatagba, hogy a homokdűnék és a sziklát között felépített monzai vonalvezetésen igazolja kvalitásait. Az újdonság egymás után gyűrte le a világ egyik legnépszerűbb versenypályájának Lesmos, Ascari és Parabolica elnevezésű kanyarkombinációit, a világ egyik legmostohább körülményei között bizonyítva a BMW X modellhez most először elérhető Off-Road csomag képességeit. Az új BMW X5 modellt a BMW Motorrad egyik kiválósága, egy BMW R 1250 GS enduro motorkerékpár fogadta Marokkóban, majd vezette el a kietlen sivatagban felépített versenypályához.

    Az új BMW X5: Off-Road csomaggal az abszolút vezetési élményért

    A világszerte hatalmas népszerűségnek örvendő BMW X modellcsalád kategóriateremtő úttörője, a BMW X5 immáron negyedik nemzedékébe lép, miközben kisugárzása és korszerűsége tekintetében is túlszárnyalja elődjeit. Az új BMW X5 az autóipar legfejlettebb innovációs tárházával kecsegtet, az eddigi legmeggyőzőbb formában keltve életre az SAV (Sports Activity Vehicle) járműkategória kiemelkedő kvalitásait: a kikezdhetetlen terepjáró képesség és a hamisítatlan vezetési élmény egységét. Az újdonság – elődmodelljeihez hasonlóan – az Egyesült Államokban, a BMW spartanburgi gyárában lát napvilágot.

    A kategóriateremtő SAV modell új nemzedékének karosszériajegyei a bajor luxusterepjáró biztonságos és stabil kisugárzását erősítik, az újdonság elődmodellt is meghaladó külső méretei pedig nem csupán a magabiztos megjelenéshez, de az irigylésre méltóan nagy utastérhez is hozzájárulnak. Az új BMW X5 a bajor prémiumgyártó SAV modelljeinek jellegzetes karosszériaarányait viseli, letisztult felületekkel és precíz vonalvezetéssel, amelyek együttesen még tovább fokozzák a nóvum masszív kiállását, biztonságát és fejedelmi méreteit. A részletekbe menően kidolgozott utasteret a modern megoldások és az exkluzív atmoszféra harmóniája járja át.

    Az új BMW X5 vadonatúj fejlesztésű futómű-technológiája a modell terepjáró képességét, sportosságát és menetkomfortját egyaránt új szintre emeli. Az újdonság alapfelszereltségének a dinamikus lengéscsillapítás-szabályzás (DDC – Dynamic Damper Control) is része, miközben az aktív hátsókerék-kormányzással (Integral Active Steering, BMW X modellbe most először megrendelhető) és aktív borulásgátló rendszerrel felszerelt BMW M Professional adaptív futómű extrém agilis vezethetőséget és rendkívül dinamikus menettulajdonságokat garantál. Az első és a hátsó tengely légrugós futóműve a bajor prémiumgyártó végtelenül kényelmes utazásra vágyó ügyfeleinek igényeit is maradéktalanul kielégíti: a vezető egyetlen gombnyomással és a BMW Display Key okoskulcsról 80 milliméteres intervallumban változtathatja a modell hasmagasságát.

    Az új BMW X5 egyik leginnovatívabb újítása az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető Off-Road csomag, amely egy önálló gombon keresztül kínál fel négy különböző vezetési üzemmódot. Az eltérő beállítások aktiválásával a rendszer a modell hasmagasságát, a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás karakterisztikáját, a hajtáslánc gázreakcióját, a nyolcfokozatú Steptronic automataváltó vezérlését és a dinamikus menetstabilizáló rendszer (DSC – Dynamic Stability Control) közbeavatkozásának mértékét a homokos (xSand), a sziklás (xRocks), a murvás (xGravel) és a havas (xSnow) útfelület követelményei szerint hangolja át.

  • Letartóztatták a Nissan elnökét, nagyot zuhantak a Renault részvények

    Letartóztatták a Nissan elnökét, nagyot zuhantak a Renault részvények

    Carlos Ghosn, a Renault elnök-vezérigazgatója, a Nissan elnöke és korábbi vezérigazgatója, valamint a Mitsubishi Motors elnöke. A Nissan pedig arról számolt be, hogy Ghosn vizsgálat alatt áll, mert állítólag japán pénzügyi törvényeket sértett.

    Az autógyártó közleményében az áll, hogy Ghosn és Greg Kelly igazgató sok éven át kevesebb jövedelmet vallottak be a valósnál. Hozzátették azonban, hogy Ghosn vonatkozásában „számos egyéb törvénytelen cselekmény is napvilágot látott, mint például a társasági vagyon személyes felhasználása.”

    A Nissan vezérigazgatója, Hiroto Saikawa javasolni fogja az igazgatótanácsnak, hogy Ghosn-t és Kelly-t távolítsák el pozícióikból.

    Az ügyet átadták a japán ügyészségnek, a A japán sajtó szerint pedig Ghosnt le is tartóztatták.

    A Nissan részvények értékesítését a hír kirobbanásakor, hétfőn, fel is függesztették, míg a Renault részvények az elmúlt három év során produkált legmélyebb szintre zuhantak.

    A Nissan és a Francia állam is 15-15 százalékban a Renault tulajdonosa. Viszont a francia autógyárnak 43 százalékos részesesdése van a Nissanból.

    Egy közlemény szerint a francia elnök, Emmanuel Macron elmondta, hogy rendkívül éberen figyeli majd a két vállalat közti szövetség stabilitását.

  • Már a BMW i3s modell is elérhető állami támogatással

    Már a BMW i3s modell is elérhető állami támogatással

    Mostantól Magyarország legnépszerűbb prémium elektromos autójának dinamikusabb modellváltozata mellé is igényelhető állami támogatás.

    Remekül teljesít eddig a 2018-as évben a BMW i divízió Magyarországon: a bajor prémiumgyártó tisztán elektromos modelljeiből csaknem annyit adott át az idei év első tíz hónapjában, mint az egyébként akkor szintén rekordeladásokat hozó tavalyi évben összesen. Magyarország legnépszerűbb prémium elektromos autójából, a BMW i3-ból már 127 darabot értékesítettek a január-október időszakban.

    Az i3 modell vonzereje ráadásul az elektromos autózás népszerűsítését célzó törvényi szabályozás változása miatt mostantól még tovább növekszik. Október 29-tól már bruttó 20 millió forintos vételárat meg nem haladó elektromos autókra is igényelhető állami támogatás, így már az elektromos kisautó dinamikusabb változata, a BMW i3s is megvásárolható kedvezményes konstrukcióban, azaz akár 1,5 millió forintos állami támogatás mellett.

    „A BMW Group nemzetközi tapasztalatai alapján az állami kedvezményrendszer jelentősen ösztönzi az elektromobilitás terjedését. Magyarországon is így van, ezért üdvözöljük az elektromos autók vásárlásához nyújtott állami támogatás október végi újraindulását. Az új pályázati program ráadásul a korábbinál magasabb, akár bruttó 20 000 000 Ft értékű járművek támogatott beszerzését is lehetővé teszi. Így már nemcsak a BMW i3, hanem a sportos i3s modellt is közelebb hozza a magyar ügyfelekhez. Az immár három éve bevezetett zöld rendszám és a kapcsolódó adó- és parkolási kedvezmények, valamint a fejlődő töltőhálózat egyre vonzóbbá teszik itthon a károsanyag-kibocsátás nélkül használható autókat. A magyar vásárlók bizalma különösen nagy érték számunkra, hiszen ennek köszönhetően továbbra is a kelet-közép-európai élmezőnyben vagyunk a BMW i3 és az elektromos autózás népszerűsítésében” – mondta el Kiss-Bíró László márkamenedzser.

    A BMW i3 sikereihez hathatósan hozzájárul a tavaly év végén bevezetett frissítés, mely számos technikai és optikai újítást hozott a világ vezető prémium kompakt elektromos autójának, valamint az idén novemberben debütáló új 120 amperórára (Ah) növelt tárolókapacitású akkumulátorok bevezetése is. A BMW i modellek védjegyévé vált fekete karosszériasávot, amely a motorháztetőről indulva, a tetőn keresztül egészen az autó hátfaláig fut, a BMW i3 és BMW i3s modellpáros esetében feketére fényezett A-oszlopok és tetőkeretek egészítik ki. A BMW i3 és a BMW i3s már az alapfelszereltség részeként LED-technológiás fényszórókat kapott, amelynek a LED-es nappali menetfény, a LED-es tompított fény és a LED-es távolsági fény is része.

    A BMW eDrive hajtáslánc-technológia folyamatos fejlesztésének eredeményeképpen 2018 novemberétől újabb szintre lépett a BMW i divízió tisztán elektromos meghajtású duójának vezetési élménye: 120 amperórára (Ah) növelt tárolókapacitásával és 42,2 kilowattórányi (kWh) bruttó energiateljesítményével a BMW i3 (120 Ah) (kombinált energiafogyasztás: 13,1 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km)* és a BMW i3s (120 Ah) (kombinált energiafogyasztás: 14,0 – 14,6 kWh/ 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km)* modellpároshoz elérhető nagyfeszültségű akkumulátorok új generációja jelentősen nagyobb hatótávolságot garantál. Hétköznapi használat mellett a két modell egyetlen feltöltéssel és tisztán elektromos meghajtással mintegy 30 százalékkal több, immár 260 kilométer*** megtételére képes.

    Annak ellenére, hogy az egyetlen feltöltéssel és tisztán elektromos meghajtással abszolválható hatótávolság jelentősen nőtt, a prémium kompakt modellpáros saját tömege, akkumulátorának beépítési mérete, menetteljesítménye és kombinált energiafogyasztása gyakorlatilag mit sem változott. A 125 kW / 170 lóerő maximális teljesítményre képes elektromos motorral hajtott BMW i3 7,3 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre, a 135 kW / 184 lóerő maximális teljesítményű, immár állami támogatással is elérhető BMW i3s modellnek pedig ehhez mindössze 6,9 másodpercre van szüksége. Mindez azt jelenti, hogy a jövőbe mutató modellpáros két tagja a sportos menetteljesítmény tekintetében is abszolút mércét állít fel kategóriájában. Az elektromos motorokra jellemző, azonnali teljesítmény-leadásnak köszönhetően ráadásul a BMW i3 és a BMW i3s is a jelentősen nagyobb belsőégésű erőforrással szerelt sportautók rugalmasságát produkálja: amíg előbbi 5,1 másodperc, addig utóbbi 4,3 szekundum alatt sprintel fel 80 km/órás sebességről 120 km/órára.

    A 120 amperóra tárolókapacitású akkumulátorral szerelt BMW i3 kombinált energiafogyasztása 13,1 kilowattóra* 100 kilométerenként, míg a BMW i3s esetében ez az érték 14,0 – 14,6 kilowattórára* módosul. Az elektromos motor kimagasló hatékonysága és a nagyfeszültségű akkumulátor megnövelt tárolókapacitása az elődmodellekhez képest mintegy 30 százalékkal nagyobb elektromos hatótávolságot eredményez: a BMW i3 (120 Ah) a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC – New European Driving Cycle) tesztkörének mérései szerint egyetlen feltöltéssel 359 kilométer* (az elődmodell értéke 290 – 300 kilométer), míg a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint 285 – 310 kilométer** (az elődmodell értéke 235 – 255 kilométer) megtételére képes. A BMW i3s (120 Ah) esetében ezek a számok 330 – 345 kilométerre* (az elődmodell értéke 280 kilométer), illetve 270 – 285 kilométerre** (az elődmodell értéke 235 – 245 kilométer) módosulnak.

    * Az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási, illetve hatótávolságra vonatkozó értékeket a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC – New European Driving Cycle) tesztkörének mérései szerint számolták ki, az adatok a gumiabroncs-típusoktól is függnek.

    ** A hatótávolságra vonatkozó értékeket a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint számolták ki, az adatok a gumiabroncs-típusoktól és a felszereltségi szintektől is függnek.

    *** A hatótávolságra vonatkozó értékek a BMW saját mérési eredményei. Az adatokat nagyvárosi forgalomban, hétköznapi használat mellett, 20° Celsius fok külső hőmérsékletben, működő fűtő-/hűtőberendezéssel, előmelegített hajtáslánccal, COMFORT vezetési üzemmódban mérték. Az értékeket számos tényező befolyásolja, különös tekintettel a vezetési stílusra, az útvonal sajátosságaira, a külső hőmérsékletre és az előmelegítés feltételeire.

  • Tekintetet vonzó különlegesség a ŠKODA Múzeumban – Új fényben ragyog a nyolchengeres ŠKODA 860

    Tekintetet vonzó különlegesség a ŠKODA Múzeumban – Új fényben ragyog a nyolchengeres ŠKODA 860

    Múzeumi állománya új „gyöngyszemeként” egy frissen restaurált ŠKODA 860 gépkocsit mutat be a ŠKODA AUTO Csehszlovákia megalakításának 100 jubileumára. Az 1932-es kiállítási darab a modellsorozat egyetlen még meglévő Cabriolet példánya, s a gyártó korai virágkorát idézi. A luxusjármű felszereltsége, kényelme és teljesítménye tekintetében egyaránt mércéül szolgált a maga idejében, rendkívül kulturált járású, soros nyolchengeres motorja pedig magas fokú rugalmasságával bizonyult meggyőzőnek. A ŠKODA 860 mostantól a Mladá Boleslav-i ŠKODA Múzeum állandó kiállításának része.

    A ŠKODA 860 jól érzékelteti azon magas konstrukciós és műszaki színvonalat, amit a cseh gyártó már a háború előtt elért járműveivel. A soros nyolchengeres motorral szerelt személyautók igen népszerűek voltak a 20. század első felében, mindenekelőtt különösen nyugodt járásuk miatt. A ŠKODA 860 technikájával az 1907-es Laurin & Klement FF hagyományait folytatták a konstruktőrök, amely valószínűleg Közép-Európa első soros nyolchengeres motorral szerelt gépkocsija volt. A motor nemkívánatos lengéseinek kiegyenlítésére kilenc helyen csapágyazott főtengelyt, illetve Lanchester-lengéscsillapítót alkalmaztak. A 3880 köbcentiméteres négyütemű benzinmotor rugalmassága még napjainkban is meggyőző: a közel 5,5 méter hosszú gépkocsi lépésben haladva még a harmadik és a legmagasabb fokozatból is könnyedén gyorsít ki, végsebessége pedig 110 kilométer/óra. Ugyancsak példamutatónak számított abban az időben a vákuumos rásegítővel működő fékberendezés.

    A múzeumi ŠKODA 860 a modellsorozat egyetlen még meglévő Cabriolet példánya, amelyet a ŠKODA teljeskörűen restaurált az elmúlt két év során, mindvégig nagy hangsúlyt fektetve eredethűségére. A restaurátor szakemberek egyaránt felújították a fényezést, a tető- és az üléskárpitozást, emellett kisebb javításokat végeztek a fa- és a karosszériaszerkezeten. Mára új fényben ragyog a menetkész kiállítási darab, amit a Mladá Boleslav-i ŠKODA Múzeum állandó kiállításának részeként tekinthetnek meg a látogatók.

    A múzeumi ŠKODA 860 több, a harmincas években különösen innovatívnak számító felszereltségi megoldással is szolgált, például a műszerfali emelkedő-/lejtőérzékelő formájában. A korszerű sebességváltó-kapcsolási ajánlás elődjének tekinthető berendezés emelkedőn és lejtőn időben figyelmeztetett a vissza-, míg sík úton a felkapcsolásra. További igényes megoldásként a vezetőteret lesüllyeszthető üveglap választotta el a kényelmes utastértől, így biztosítva a szükséges diszkréciót. A nagy hagyományokra visszatekintő cseh márka modelljei már akkoriban is kitűntek bőséges térkínálatukkal, így akár három felnőtt is kényelmesen helyet foglalhatott a ŠKODA 860 kellemesen párnázott hátsó ülésén, a tágas lábtér pedig – például gyerekek vagy a kísérőszemélyzet számára – két felhajtható segédülésnek is helyet biztosít. A magas színvonalú menetkényelemhez a padlózatba épített elektromos fűtés, illetve a kar- és lábtámaszok éppúgy hozzájárultak, mint a szivargyújtó és az oldalablakok rolói.

    A ŠKODA 860 1929. október 23-án a Prágai Autószalon alkalmával tartotta premierjét, mégpedig a korszerű Mladá Boleslav-i gyárban már szerelőszalagon készülő, új személyautó-generáció akkori csúcsmodelljeként. Típusjelzése a hengerei számára és motorja teljesítményére utalt. Míg a ŠKODA 422 négyhengeres alapmodell 22 lóerőt (16 kW) teljesített, a nyolchengeres ŠKODA 860 3000-es percenkénti fordulatszámnál 60 lóerőt (44 kW) bocsátott vezetője rendelkezésére. Az autó robusztus létra-alvázra épült, a két merev tengely rugózásáról hosszú és széles laprugók és hidraulikus lengéscsillapítók gondoskodtak. A ŠKODA 860 karosszéria nélküli alváz-futómű-hajtásrendszer együttese 1460 kilogrammot, míg a teljes jármű mintegy két tonnát nyomott. 1931 nyaráig összesen 49 alváz készült, az utolsó kettőt 1933 tavaszán karosszálták. Igényes felszereltsége és meggyőző motorteljesítménye ellenére az igazán nagy siker elmaradt, amelynek hátterében egyebek mellett a világgazdasági válság állt. A Limousine alapára 125 ezer korona volt, a Cabriolet pedig 140 ezertől indult. A ŠKODA egy úgynevezett Faux Cabriolet – azaz „álkabrió” – változatot is kínált, amelynek rögzített teteje kívülről vászontető benyomását keltette. A tehetősebb ügyfelek erre specializálódott karosszériaépítőkkel – mint a prágai J. O. Jech vagy Vrchlabíban a Theodor Petera – készíttették el autójukat, utóbbi épp a ŠKODA AUTO mai gyára helyén működött.

    Az egyedi nyitott modell eredetileg bemutató célokat szolgált, s 1998 óta a ŠKODA Múzeum kiállítási anyagának darabja. Mára csupán igen kevés teljes ŠKODA 860 Limousine maradt meg, köztük azonban egy tűzoltó és egy Faux Cabriolet változat is található.