Kategória: Automobil

  • ifo-tanulmány: az elektromos autók nem jelentenek megoldást a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére

    ifo-tanulmány: az elektromos autók nem jelentenek megoldást a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére

    Az elektromos járművekre átállás csak jelentéktelen mértékben járulhat hozzá a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmánya szerint.

    Az ifo intézet (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e. V.) közleménye megállapítja, hogy az elektromos járművek forgalomba állítása nem járul hozzá számottevő mértékben a közlekedés szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséhez. Ehelyett a közlekedésben sokkal inkább a földgáz, hidrogén és bio-metán üzemű belsőégésű motorok elterjesztésére kellene helyezni a hangsúlyt.

    Németországban az áramtermelési energia-mixet és az akkumulátorgyártás áramigényét is figyelembe véve az akkumulátor-üzemű teljesen elektromos járművek összesített járulékos szén-dioxid kibocsátása még a legjobb esetben is kissé meghaladja a dízelmotorokét, sőt átlagban magasabb annál.

    Az ifo gazdaságkutató intézet jelentése a kölni egyetem és a müncheni egyetem már kereskedelmi forgalomban lévő elektromos és modern dízelautókkal végzett konkrét kísérleteire és számításaira alapuló tanulmányát idézi. A tanulmány az akkumulátorgyártás áramigénye mellett figyelembe vette az alternatív energiahordozókra épülő áramtermelés szerepét is az elektromos járművek összesített szén-dioxid-kibocsátásra gyakorolt hatásában.

    A számítások kimutatták, hogy a földgázüzemű autók már a ma rendelkezésre álló technológiával is mintegy harmadával kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, mint a dízeles járművek.

    Hosszabb távon mindemellett a hidrogén üzemű járművek kínálhatnak további előnyöket azáltal, hogy a hidrogén alkalmas a szél- és naperőművek által csúcsidőben termelt áram „tárolására” és későbbi felhasználására. Márpedig a csúcsidőben termelt áram tárolására egyre inkább szükség lesz azzal párhuzamosan, ahogy a technológia részaránya növekszik az energiamixben.

    Az ifo által idézett tanulmány élesen bírálja azt az uniós jogalkotási gyakorlatot, amely „zéró” szén-dioxid-kibocsátással veszi figyelembe az elektromos autókat az elterjesztésüket ösztönző intézkedésekben. Ez az eljárás azt a benyomást kelti, mintha az elektromos autók nem termelnének szén-dioxidot, holott erről szó sincs – hívja fel a figyelmet a tanulmány.

    alójában az elektromos autók gyártása és az akkumulátorok gyártása egyaránt meglehetősen energiaigényes folyamat. A forgalomban lévő elektromos autókat pedig a rendelkezésre álló energia-mix alapján termelt árammal töltik fel.

    A tanulmány szerint a szén-dioxid-kibocsátás tényleges és hatékony csökkentéséhez a hagyományos belsőégésű motorokkal először földgázüzemre, majd később a valóban „zéró” szén-dioxid-mérleggel rendelkező bio-metánra kellene átállni.

  • Nulla forintos töltéssel csábít a BMW i3

    Nulla forintos töltéssel csábít a BMW i3

    A BMW i3 Solar Edition az autó töltését biztosító napelem-rendszerrel érkezik.

    Magyarország legsikeresebb prémium elektromos modellje az április 15-én bevezetett új speciális kiadásával, a BMW i3 Solar Edition-nel még vonzóbbá vált: a bajor prémiumgyártó modellje mellé a BMW Group Magyarország egy komplett napelem-rendszert kínál – felár nélkül.

    Az 1,62 kWp teljesítményű, az ELMŰ-ÉMÁSZ közreműködésével biztosított rendszer a tavaly ősszel bevezetett, az eredeti modellhez képest dupla, azaz 120 amperóra kapacitású akkumulátorral szerelt BMW i3 akár évi 12 000 kilométerre elegendő töltését képes ellátni. A nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátor egyszeri feltöltésével megtehető 260 kilométeren így a BMW ügyfelei üzemanyagköltség nélkül autózhatnak. A BMW i3 Solar Edition nemcsak emissziómentes közlekedést, hanem károsanyag-kibocsátás nélküli töltést is biztosít a napelem-rendszer által. A teljeskörű szolgáltatás magában foglalja a napelem-rendszer tervezését, engedélyeztetését, valamint kivitelezését is – további kényelmet és könnyebbséget jelentve a tulajdonosoknak. Amennyiben az ügyfelek nemcsak elektromos i3-as BMW-jük töltéséhez használnák a napelem-rendszert, az a későbbiekben akár a duplájára is bővíthető, így akár egy átlagos családi ház energiaellátását is biztosíthatja.

    „A BMW i3 Solar Edition modell megalkotásakor a zöldenergia minél nagyobb mértékű használata és a BMW i modellekre jellemző 360 fokos környezettudatosság voltak a vezérelveink. Bízunk benne, hogy a magyar vásárlók nagy nyitottsággal fogadják a piacon egyedülálló kezdeményezésünket” – mondta el Kiss-Bíró László, a BMW Group Magyarország elektromobilitási vezetője.

    A több mint egymillió forint értékű napelemrendszerrel érkező BMW i3 Solar Edition július 15-éig várja a BMW ügyfeleit. További részletek a www.bmw.hu oldalon találhatóak.

  • Közel 100 Mercedes-Benz veterán autó áll rajthoz hamarosan

    Közel 100 Mercedes-Benz veterán autó áll rajthoz hamarosan

    A Mercedes-Benz hazai importőre által kétévente megrendezett Classic Csillagtúra verseny résztvevői 2019-ben a közép-magyarországi és észak-alföldi régiót járhatják be olyan városokon keresztül, mint Mezőkövesd, Hortobágy, Debrecen, Nyíregyháza vagy Tokaj. Az útjuk május 17-én délelőtt 10 órakor indul Jászberényből, és május 19-én 16:30-kor ér véget a debreceni Egyetem téren. A szervezők izgalmas aktivitásokkal várják az indulási és érkezési helyszínre a látogatókat, valamint mindenkit, aki meg szeretné tekinteni az autókülönlegességeket.

    A túrán résztvevő autóknak egy nagyon fontos kitételt kell teljesíteniük: kizárólag 30 évnél idősebb, vagy a gyártó által „klasszikus” minősítést kapott és korhűen restaurált Mercedes-Benz modellek indulhatnak útnak. A verseny során a résztvevőknek megadott idő alatt egy előre nem ismert itiner által meghatározott útvonalon kell végighaladniuk, miközben 1/100-as pontossági szakaszokat teljesítenek, valamint egy-egy állomáson márkatörténeti, autó– és típusismereten alapuló feladatokat kell végrehajtaniuk.

    Az első Mercedes-Benz Classic Csillagtúra 2003-ban hagyományteremtő céllal került megrendezésre – többek között azért, hogy egy színvonalas, autós program keretében megmutassa a résztvevőknek hazánk különleges tájait. Akkor 34 oldtimer rajtolt el, majd az évek során fokozatosan nőtt a résztvevők száma. 2017-ben már 84 oldtimer teljesítette a túrát, melynek végpontja abban az évben az egri Dobó térre esett.

    A túráról bővebb információ a Mercedes-Benz honlapján (https://www.mercedes-benz.hu/passengercars/the-brand/mercedes-benz-classic-csillagtura-2019.html) található, ahol emellett fel van tüntetve a pontos program és a túraszabályzat is.

  • Budapestre jön a DriveNow prémium autómegosztó szolgáltatás

    Budapestre jön a DriveNow prémium autómegosztó szolgáltatás

    Közép-Kelet-Európában a DriveNow elsőként a magyar fővárosban kezdi meg működését: április 29-én 240 darab BMW és MINI modell áll forgalomba.

    A DriveNow prémium autómegosztó szolgáltatás érkezésével április végén új szintre lép Budapesten az autómegosztás fogalma. A vállalat a BMW Group és a Daimler AG által közösen üzemeltetett SHARE NOW autómegosztó szolgáltatás része, amelynek égisze alatt a széleskörű nemzetközi tapasztalatra épülő, központi telephely nélkül működő autómegosztó rendszer egy 240 autóból álló flottát ad át a budapesti forgalomnak. A nyolc különböző BMW és MINI modellt egyesítő palettán 40 darab BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakt is megtalálható. A magyarországi szolgáltatási jogok tulajdonosa a Wallis Group tagjaként jegyzett Wallis Autómegosztó Kft., amely franchise-modell szerint működteti majd Budapesten a DriveNow autómegosztó szolgáltatást.

    A DriveNow központi működési zónájának Budapesten a szélesebb belváros 63 négyzetkilométer kiterjedésű területe számít, ahol a szolgáltatás ügyfelei spontán módon bérelhetnek ki különféle BMW és MINI modelleket, rövid-, és akár hosszabb távú utazásaikhoz. A szabad autókat a DriveNow okostelefon-alkalmazáson keresztül tudják megtalálni, lefoglalni és kibérelni a regisztrált felhasználók, akik utazásuk ideje alatt a DriveNow központi működési zónáját is elhagyhatják a bérelt autóval. Az utazás végeztével a gépkocsit a 63 négyzetkilométer kiterjedésű központi működési zónában, szinte bármelyik szabad felszíni nyilvános parkolóhelyen le lehet parkolni.

    „Hatalmas büszkeség és óriási öröm a BMW Group számára, hogy április végén a DriveNow Budapesten is megkezdi működését. A BMW mindig is élen járt az úttörő elektromos autók és az iránymutató mobilitási szolgáltatások kifejlesztése terén, Budapest pedig évtizedek óta kiváló helyszínnek bizonyul a jövőbe mutató, innovatív, előre tekintő vállalkozások számára. Hisszük, hogy a budapesti lakosság rendkívül nyitott a prémium szolgáltatásokra, a DriveNow érkezésével pedig a szolgáltatás ügyfelei fantasztikus vezetési élményben részesülnek majd. A flotta nagyszerű modelljeink sokszínűségét tekintve is egyedülállónak számít, nyolc különböző BMW és MINI modellt egyesítve: a BMW 1-es sorozatot, a BMW 2-es Active Tourert, a BMW X1 és a BMW X2 modellpárost, az innovatív BMW i3 tisztán elektromos prémium kompaktot, valamint a három- és ötajtós MINI-t, illetve a MINI Cabrio-t. Módfelett büszkék vagyunk a BMW i3 modellre, amely 2014-es bevezetése óta vérbeli sikertörténetté nőtte ki magát Magyarországon. A DriveNow budapesti beindításával új emberek és új célcsoportok kapnak lehetőséget arra, hogy kipróbálják a BMW és a MINI modelljeit” – mondta Massimiliano Di Silvestre, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója a bejelentés alkalmával.

  • Az 55. születésnapját ünneplő Ford Mustang különleges BULLITT verzióját kapta Kiss Gergely a Ford Mustang nagykövete

    Az 55. születésnapját ünneplő Ford Mustang különleges BULLITT verzióját kapta Kiss Gergely a Ford Mustang nagykövete

    A héten, április 17-én ünnepli 55. születésnapját az amerikai autógyártás egyik ikonja, a Ford Mustang. 1964 áprilisában még senki nem sejtette, hogy egy legenda van születőben, de a siker azonnali és mindet elsöprő volt. A Póni első születésnapját már 400.000 eladott példánnyal ünnepelte a Ford; 55 évvel később pedig a modell népszerűsége még mindig töretlen, hisz 2018-ban ünnepelte a dearborni gyár a 10 milliomodik Mustang elkészültét!

    A Mustang sikerében és gyors ismertté válásában nagy szerepe volt híres filmszerepeinek is. 1964-ben aratta első sikerét a Goldfinger című James Bond filmben, melyet 1968-ban a híres BULLITT, vagyis magyarul San Francisco-i zsaru című film követett. Ebben forgatták vele a filmtörténet egyik leghíresebb autós üldözési jelenetét, a legendás autós párbajt, mely majdnem 10 percen át tart a Warner Bros. “Bullitt” című filmjében, amikor Steve McQueen egy 1968-as Mustang GT kupéval üldöz két bérgyilkost San Francisco utcáin.

    A film bemutatójának 50. évfordulójára készült el a különleges Ford Mustang Bullitt, ami immár egész Európát meghódította. Az új modellváltozatot egy feltuningolt, 5,0 literes V8-as motor hajtja, aminek teljesítménye 460 LE, forgatónyomatéka pedig 529 Nm.

    A Mustang 55. születésnapja előtt tisztelegve a ma rendezett sajtóeseményen a limitált szériás Mustang Bullitt egy példányát vehette át Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Ford Mustang magyarországi márkanagykövete.

    „Kiss Gergely legendás, és mára sok fiatalnak is példát mutató karrierje, sportpályafutása ugyanolyan legendává tette őt a magyar sport és az egyetemes vízilabdázás terén, mint amit a Mustang vívott ki magának 55 éves pályafutása során.” – fogalmazott Györke Orsolya a Ford PR igazgatója a sajtótájékoztatón. „Megtiszteltetés számunkra, hogy hozzájárulhatunk Kiss Gergely álmának megvalósításához.”

    A klasszikus, az eredeti filmbeli színnel megegyező Dark Highland Green fényezésű Mustang Bullitt 19 colos, Torq Thrust stílusú keréktárcsákon gördül, amelyek mögött vörösre festett Brembo™ féknyergek láthatók, a kör alakú tanksapkát pedig ugyanolyan logó díszíti, mint a mozifilmben.

    Az utastér meghatározó elemei a 12 colos, digitális LCD műszeregység és a Recaro® sportülések. Az ülések, a középkonzol és a műszerfal-panel burkolatának varrásai ugyanolyan színűek, mint a karosszéria fényezése, és a műszerfal utasoldali részén a szokásos Mustang-embléma helyett a Bullitt változatba egy egyedi sorszámozással ellátott plakett került. Kiss Gergelyé a K2196 sorszámú Bullitt.

    „Semmi sem tükrözi jobban a Mustang szellemiségét és energiáit, mint a ‘Bullitt’ legendás üldözési jelenete, mely még 50 év távlatából is lenyűgözően izgalmas” – mondta el Dr. Kiss Gergely, a Mustang hazai márkanagykövete. „Feltuningolt teljesítményével és olyan újításaival, mint a fordulatszám-szabályozás az új Mustang Bullitt ugyanolyan ütős lesz, mint a híres filmjelenet – én pedig remélem ugyanolyan magabiztos a volánja mögött, mint Steve McQueen.” – teszi hozzá boldog mosollyal a vízilabda ikon.

    Egyedi Mustang BULLITT kivitel

    A különleges modellváltozatot a Ford 5,0 literes V8-asa hajtja, amit nyitott szívórendszerrel és szívócsonkkal, 87 mm-es fojtószelepházakkal és a hajtáslánc-vezérlő modul egyedi BULLITT kalibrációjával egészítettek ki a mérnökök. A blokk üzemanyag-fogyasztása 12,4 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 277 g/km.*

    A hatfokozatú manuális sebességváltót a Ford új fordulatszám-szabályozó technológiája egészíti ki, ami a motor elektronikus vezérlésének segítségével rövid gázfröccsöt ad, amikor a vezető visszakapcsol, hozzáigazítva ezzel a motor fordulatszámát a kiválasztott sebességfokozathoz, hogy a váltás sima és zökkenőmentes legyen, miközben a motor „felhördül”.

    Az alapfelszereltségként kínált 1000 wattos B&O Sound System zenei élményét minden utas tökéletes minőségben élvezheti, bármelyik ülésben is utazik. A tiszta basszusokról kéttekercses mélynyomó gondoskodik, és az első ajtókba épített nagy teljesítményű, háromutas hangszórók egyenletesen osztják el a kabinban a hanghatásokat.

    A Bullitt változat különlegessége, hogy a gyújtás ráadása után a póni képe helyett egy különleges, az autót ábrázoló zöld Bullitt üdvözlő ikon jelenik meg a képernyőn. Az új modell fehér biliárdgolyó-váltógombja is stílusos főhajtás az eredeti autó emléke előtt. A zöld öltésekkel díszített standard ülések helyett (amelyekhez memória funkció is tartozik a vezetőoldalon) a Mustang Bullitt vásárlói fekete bőrkárpitozású Recaro® sportüléseket is rendelhetnek.

    A McQueen által vezetett autó hangulatát több más részlet is felidézi: a hűtőrács és az első oldalablakok finom krómkerete, valamint a hűtőrács különleges, fekete fényezése. Az autó tervezői kívül-belül egyaránt visszafogottan bántak az emblémákkal; kívül például a kör alakú tanksapka Bullitt-logója az egyetlen ilyen elem.

    A vásárlók a kifinomult MagneRide® állítható futóművet is megrendelhetik; ebben a felfüggesztésben olyan lengéscsillapítók működnek, amelyekben a folyadék csillapító ereje elektronikusan szabályozható, így a futómű azonnal reagál az útfelület változásaira, a rugózási kényelem csorbítása nélkül optimalizálva az autó irányíthatóságát. Az alapáron kínált aktív szelepes kipufogórendszer jellegzetes, doromboló V8-as motorhanggal tölti meg az utasteret.

    A 2019-es Ford Mustang

    A 2019-es Ford Mustang karcsúbb, gyorsabb és modernebb változata tavaly év őszétől elérhető a magyar piacon. A modell megújult külsővel, továbbfejlesztett hajtásláncokkal és futóművel, fejlettebb vezetősegítő rendszerekkel és még több személyre szabási lehetőséggel nyűgözi le a legendás modell európai rajongóit.

    A Fastback és Convertible karosszériaváltozatban egyaránt megrendelhető, jellegzetes megjelenésű, erőteljes Mustang még kifinomultabb aerodinamikai megoldásokkal, LED világítástechnológiával, 11 látványos külső fényezéssel és új könnyűfém keréktárcsákkal érkezik.

    Az új Mustang továbbfejlesztett 5.0 V8 blokkja immár 450 lóerőt ad le az új 10 fokozatú automata sebességváltón keresztül, és 4,3 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órás sebességre az autót. A hatfokozatú manuális sebességváltót a Ford új fordulatszám-szabályozó technológiája egészíti ki, ami rövid gázfröccsöt ad, amikor a vezető visszakapcsol, hozzáigazítva ezzel a motor fordulatszámát a kiválasztott sebességfokozathoz, hogy a váltás sima és zökkenőmentes legyen.

    Az európai igényeknek megfelelő tuningnak köszönhetően a Mustang eddig is élvezetes vezetési élményét tovább fokozza a kifinomult MagneRide® futómű és a választható Üzemmódok választéka, amelyben az új, személyre szabható My Mode beállítás is megtalálható. Szintén újdonság az Aktív Szelepes Kipufogó, amelynek innovatív Jó Szomszédüzemmódja jól jöhet kora reggel és késő éjjel.

    A Mustang vezetőjének nyugodt autózását olyan technológiák támogatják, mint aGyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető Rendszer és a Sávtartó Asszisztens. A modern stílusban újragondolt kabin leginkább szembe ötlő újdonságai a lágy tapintású anyagok és a 12 colos, digitális műszeregység.

    Telivér Mustang

    Az új Mustang karosszériája karcsúbb és atlétikusabb lett, ugyanakkor a tervezők ügyeltek arra, hogy megőrizzék az autó első pillantásra felismerhető karakterét, amely a gyártás 55 éve során egyfajta védjeggyé vált. A beépített légbeömlő nyílásoknak köszönhetően a motorháztető laposabb lett; ez, és az áttervezett hűtőrács céltudatosabb, agresszívebb hatást kelt, miközben az autó aerodinamikáját is javítja.

    A Ford mérnökei kiemelt figyelmet fordítottak az orr-rész aerodinamikájára: az itt elhelyezett, nagyobb légterelő megnövelt leszorító ereje érezhetően javítja az autó menetstabilitását. Az első kerékjárati ívek mögül hátrafelé nyújtózó küszöbidomok optimalizálják a Mustang alatti légáramlatokat, mintegy 3 százalékkal javítva az autó légellenállását.

    A Mustang hatásos hátsó részét még mutatósabbá varázsolja az új lökhárító és diffúzor, nem beszélve az 5,0 literes V8-as változat négyszögletes kipufogóvégeiről, amelyek erőt és teljesítményt sugallnak. Az új Mustang oldalnézetét egy új, opcionális csomagtartó-légterelő teszi még sportosabbá.

    A fényszórók, a nappali menetfények, az irányjelzők és az ikonikus, hármas osztású hátsó lámpatestek immár a tiszta fényű és energiatakarékos LED technológiával működnek az európai kivitelekben, sőt a vásárlók LED ködfényszórót is rendelhetnek. A fényszórók áttervezett fészkeinek formájában a felső hűtőrács trapéz alakja ismétlődik.

    A Mustang európai vásárlói most még több opció segítségével formálhatják autójukat a saját egyéniségükhöz. A kínálatban három új metálfényezés is megjelent: a Kona Blue, az Orange Fury és a Need for Green, amelyek fehér vagy fekete versenysávokkal is kiegészíthetők. A vevők új, 19 colos kovácsolt könnyűfém keréktárcsákat is rendelhetnek, amelyek mindegyike többféle – Nickel, Ebony Black és Polished Aluminium – felülettel választható.

    Az új Mustang utastere kifejezetten prémium benyomást kelt. Az ajtóbetéteket lágy tapintású anyag borítja, a belső kilincsek alumíniumból készülnek, és a középkonzolt is új, kézzel varrott, kontrasztos színű öltésekkel díszített, lágy tapintású burkolat fedi. A műszeregyüttes keretéhez négy új alumíniumfelület közül választhatnak a vásárlók.

    Az új motorindító gomb már ajtó kinyitásának pillanatától kezdve vörös fénnyel villog – egészen addig, amíg a vezető életre nem kelti a Mustang motorját. Az indítógomb harmincat villan percenként, ami pontosan megegyezik egy nyugodtan pihenő musztáng pulzusával.

    A mindegyik Mustang-változathoz megrendelhető Carbon Sport utastéri csomagban Alcantara ajtó- és ülésbetétek találhatók, valamint karbonszálas műszerfalbetét és váltógomb. A bőrkárpitozású, fűthető és hűthető ülések és a fűthető kormánykerék immár szintén mindegyik változat extralistáján szerepel. A bőrborítású Recaro versenyülések most háromféle (Show Stopper Red, Midnight Blue és Ebony) árnyalatban készülhetnek.

    Lenyűgöző teljesítmény

    A lelkesítő erő és az élvezetes vezetési élmény már a modell 1964-es bemutatása óta bele van kódolva a Mustang génjeibe. Az új modell természetesen ezen a téren is jó néhány újdonságot felvonultat, hiszen megújult a hajtáslánc és felfüggesztés, és a Mustang vezetője még fejlettebb technológiák segítségére számíthat.

    A mérnökök tökéletesítették a Ford 5,0 literes V8-asát, hogy nagyobb teljesítményt adjon le, és minden eddiginél magasabb fordulatszámon működhessen. A blokk csúcsteljesítménye 450 lóerő, nyomatékcsúcsa pedig 529 Nm, amit a Ford új, kettős rendszerű (nagy nyomású közvetlen és alacsony nyomású port) üzemanyag-befecskendező rendszerével sikerült elérni, ami nemcsak a teljesítményt, hanem az alacsony fordulatszám-tartományban leadott forgatónyomatékot is növeli. A blokk a Ford 10 fokozatú automata sebességváltójához kapcsolódik; ezzel a hajtáslánccal az új Mustang üzemanyag-fogyasztása 12,1 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 270 g/km.*

    Az új Mustang 290 lóerős és 440 Nm forgatónyomatékú 2,3 literes EcoBoost motorjának üzemanyag-fogyasztása 9,0 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 199 g/km a hatfokozatú manuális sebességváltóval. A blokk sokkal közvetlenebbül reagál a gázparancsra, és a turbótöltő ideiglenes túltöltés funkciójának köszönhetően – ami minden felkapcsolás után extra vonóerőt ad – még lenyűgözőbb vezetési élményt nyújt.

    A mindkét motorváltozathoz megrendelhető 10 fokozatú automata váltó elektronikus vezérlőrendszere optimális teljesítményt állít be az egyes Üzemmódokhoz, és minden helyzetben a megfelelő fokozatot kapcsolja, legyen szó akár kellemes suhanásról, akár gyorsulási versenyről. Természetesen a vezető bármikor átveheti az irányítást a kormánykerék mögé épített váltókarokkal.

    “Köztudott dolog, hogy a fokozatváltással időt veszítünk,” magyarázta el Matthias Tonn, a Ford Európa Mustang-programjának főmérnöke. “A Mustang új 10 fokozatú sebességváltójával a motor a teljesítmény- és nyomatékcsúcson járhat felkapcsoláskor, így a gyorsítás lendületesebb és zökkenőmentesebb.”

    A Ford a hatfokozatú manuális sebességváltót is továbbfejlesztette, hogy az immár strapabíróbb és gyorsabban kapcsoló egység a kéttárcsás tengelykapcsolóval és kettős tömegű lendkerékkel hatékonyabban kezelje az 5,0 literes V8-as blokk erejét. Ezt a sebességváltót a Ford új fordulatszám-szabályozó technológiája egészíti ki, ami a motor elektronikus vezérlésének segítségével rövid gázfröccsöt ad, amikor a vezető visszakapcsol, hozzáigazítva ezzel a motor fordulatszámát a kiválasztott sebességfokozathoz, hogy a váltás sima és zökkenőmentes legyen.

    A maximális tapadásról és az egyenletes gyorsításról a Startvezérlés gondoskodik. Egy másik rendszer, az Elektronikus Startzár mind a V8-ashoz, mind pedig a 2,3 literes EcoBoost motorhoz alapáron jár. A Startzár lényege, hogy álló helyben lefékezi az első kerekeket, miközben a hajtott hátsó kerekek elpörögnek, hogy a gumik átmelegedjenek, s így tökéletesebben tapadjanak a rajt pillanatában.

    A még lelkesítőbb vezetési élmény érdekében a Ford mérnökei tovább tökéletesítették a Mustang menetdinamikáját. Az új kalibrációjú lengéscsillapítók növelik a kanyarstabilitást, a hátsó futómű merevségét pedig egy keresztlengőkar-csatlakozás javítja, ami a kanyarokban mérsékeli a nem kívánatos kilengéseket, s ezzel csökkenti a karosszéria csavarodását. A vastagabb stabilizátorrudak szintén a jobb irányíthatóságot szolgálják, mivel kanyarodás közben hatásosabban kontrollálják a karosszéria oldaldőlését.

    Az új, opcionális MagneRide® lengéscsillapítók villámgyorsan alkalmazkodnak az útviszonyok pillanatnyi változásaihoz. A lengéscsillapítót különleges hidraulikafolyadék tölti ki, s ha ezen a folyadékon áram halad át, a csillapítás mértéke azonnal megváltozik. A rendszert a kerekek mozgását ezredmásodpercenként mérő szenzorok vezérlik.

    Az új Üzemmódok segítségével az autós a mindenkori vezetési körülményekhez igazíthatja az elektronikus stabilitásvezérlés, a gázpedál, az automata sebességváltó, a kormánymű és az Aktív Szelepes Kipufogó beállításait. A Normál, Sport, Versenypálya és Havas/Vizes út beállításokat a következő üzemmódok egészítik ki:

    • A Gyorsulási Verseny üzemmód, amely álló helyből maximális gyorsulást biztosít a hagyományos negyedmérföldes pályán
    • A My Mode beállítás, amelyben az autós a saját ízlése szerint hangolhatja a teljesítményt, a menetdinamikát, sőt még a kipufogóhangot is

    Az új Aktív Szelepes Kipufogó technológia segítségével a vezetők immár a Mustang kipufogóhangjának erősségét is a hangulatukhoz vagy az autózás körülményeihez igazíthatják. Az innovatív Jó Szomszéd üzemmód az előre beprogramozott napszakokban erősen visszafogja a hangerőt, hogy a Mustang ne zavarja a szomszédok pihenését, miközben tulajdonosa kora reggel bemelegíti a legendás 5,0 literes V8-as blokkot.

    Intelligens technológiák a biztonság és a kényelem szolgálatában

    Az európai vásárlók számára kínált új Ford Mustang a vezetősegítő technológiák átfogó kínálatával érkezik, többek közt olyan megoldásokkal, mint a Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető Rendszer, ami mérsékli a frontális ütközések és a gyalogosgázolások súlyosságát, sőt bizonyos esetekben teljesen meg is előzi az ilyen baleseteket.

    A Mustangban most először jelenik meg az Adaptív Sebességtartó Automatika és a Követési Távolságra Figyelmeztető rendszer, ami segít a vezetőnek, hogy megfelelő távolságot tartson a Mustang előtt haladó jármű mögött; illetve a Sávtartó Asszisztens, amely kiegészítő kormányzási nyomatékkal tereli vissza az autót a megfelelő forgalmi sávba. E kifinomult technológiák ahhoz is hozzájárulnak majd, hogy a Mustang még kedvezőbb besorolást kapjon az Euro NCAP biztonsági vizsgálatán.

    A személyre szabható, teljesen digitális, 12 colos LCD műszeregység a Ford GT szupersportkocsihoz hasonlóan az éppen kiválasztott üzemmódnak megfelelően jeleníti meg az információkat. Az adott üzemmód szerint megjelenő műszerek színét a vezető választhatja ki hét árnyalat közül. A Ford tervezői az iparágban elsőként alkalmazták azt a megoldást, hogy az Elektronikus Startzár aktiválásakor egy videojátékra emlékeztető animáció fut le a 12 colos kijelzőn.

    A Mustang tulajdonosai a SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer szolgáltatásait is élvezhetik, amellyel a hangutasításokkal vagy a mobiltelefonokon megszokott mozdulatokkal is használható 8 colos központi érintőképernyőn keresztül kezelhetők a csatlakoztatott okostelefonok és az audió, a navigáció és a klímaberendezés. A rendszer kompatibilis az Apple CarPlay and Android Auto™ rendszerekkel.

  • Pickupváltozatot építenek egy KODIAQ modellből a ŠKODA szakmunkástanulói a 2019-es tanulmányjárműként

    Pickupváltozatot építenek egy KODIAQ modellből a ŠKODA szakmunkástanulói a 2019-es tanulmányjárműként

    Látványos pickup épül a ŠKODA KODIAQ alapjain, ez lesz a ŠKODA hatodik tanulói autója. A 35 szakmunkástanuló – a csapatnak hat fiatal hölgy is a tagja – célja, hogy 2019-ben első ízben használják fel a ŠKODA KODIAQ típust a tanulói tanulmányhoz. A ŠKODA mérnökeinek, valamint a műszaki fejlesztés, a formatervezés és a gyártás területén dolgozó munkatársainak szakszerű támogatásával a cseh autógyártó legnagyobb szabadidő-autóját egy dinamikus, kétajtós pickuppá alakítják. A járművet 2019 júniusában mutatják be az újságíróknak és a nagyközönség számára. A 2014 óta minden évben megvalósított gyakorlati projekt jól szemlélteti a ŠKODA-akadémia kiemelkedő színvonalú, több mind 90 éves hagyományokkal bíró képzését.

    Éppen egy új tanulói tanulmányjárművön munkálkodnak a ŠKODA gépészeti szakképző iskolájának 17–20 éves tanulói. Hat fiatal hölgy is a tagja annak a csapatnak, amelynek a célja, hogy egy ŠKODA KODIAQ modellt egy modern, kifejező vonalakkal felvértezett, kétajtós pickuppá alakítsanak. Az alapul szolgáló típusra nem véletlenül esett a választás: ez a döntés jól szemlélteti, mit jelent a KODIAQ a ŠKODA márka számára. A masszív kerekekkel, a határozott élekkel és a szoborszerű felületekkel egyúttal azt is megmutatja, hogy a ŠKODA legnagyobb szabadidő-autójának letisztult és érzelemteljes formaterve még tartogat tartalékokat a formai kialakítás terén. Az első alkalommal 2014-ben megvalósított gyakorlati projekt hatodik járművét júniusban mutatják be a nagyközönségnek.

    A résztvevők számára ez a gyakorlati projekt a szakképzésük csúcspontja. Ennek keretében lehetőséget kapnak, hogy már a tanulmányaik során bizonyítsák a kreativitásukat és tehetségüket járműfejlesztőként. Az egyik tanuló, Zuzana Otradovská így foglalta ezt össze: „A tanulói tanulmányjármű egy fantasztikus projekt! Hol máshol kap ilyen egyedülálló lehetőséget az ember, hogy már az oktatás során a ŠKODA mérnökeinek, formatervezőinek és szakoktatóinak segítségével egy kis csapatban a saját autóját építse meg, saját ötleteit és elképzeléseit megvalósítsa?!” Tanulmányaik korai szakaszában a projekt résztvevői a ŠKODA Design központjában, Mladá Boleslav városában belepillanthattak Oliver Stefani vezető tervező és csapatának munkájába. Az ő pontos iránymutatásukkal alkották meg az első önálló, kézzel rajzolt vázlataikat.

    A Mladá Boleslav városában található ŠKODA gépészeti szakképző iskolájának hallgatói 2014 óta immár minden évben egy új tanulmányautót építenek. A diákok első koncepcióautója a CITIJET volt a ŠKODA CITIGO alapjain, ezt a FABIA típusra épülő FUNSTAR pickup követte. Ezt követően a RAPID SPACEBACK adta az ATERO kupé alapját. A 2017-es évben ismét egy ŠKODA CITIGO jelentette a kiindulást, abból épült az ELEMENT villanyautó. A tavalyi évben a ŠKODA KAROQ kompakt szabadidő-autóból építették meg a SUNROQ kabrióváltozatot. Minden egyes tanulmányautó egyértelművé teszi a ŠKODA utánpótlásnevelési programjában résztvevők kreativitását, és megmutatja, milyen lehetőségeket teremt a ŠKODA-akadémia. A ŠKODA Storyboard weboldalon megtalálható a tanulók által eddig készített tanulmányautók áttekintése.

    Az 1927-ben alapított ŠKODA szakképző iskola három- és négyéves képzési programokat kínál számos műszaki szakmában. A kiemelkedő képzési színvonalból és a modern felszereltségből mind a tanulók, mind a későbbi munkaadók profitálnak.

  • Tisztelgés a V10 motor tíz éves története előtt: az Audi R8 V10 Decennium

    Tisztelgés a V10 motor tíz éves története előtt: az Audi R8 V10 Decennium

    456 kW (620 LE) teljesítményű V10 erőforrás, bronzszínű részletek kívül és belül és korlátozott darabszám: az Audi tízhengeres motorjának sikertörténetét ünnepli az Audi R8 V10 Decennium (üzemanyag-fogyasztás l/100 km: 13,1 (kombinált), CO2 kibocsátás g/km: 297 (kombinált)) névre hallgató jubileumi modelljével. A 222 darabos limitált sorozatú jubileumi modell megjelenése egybeesik az új Audi R8 értékesítésének indulásával. A „Decennium” elnevezés a latin „évtized” (decade) szóból származik és tízévnyi motorsportos sikernek és ellenállhatatlan utcai jelenlétnek állít emléket.

    Az Audi R8 V10 Decennium már a külső megjelenés alapján egyértelműen felismerhető. A különleges modell kupé kivitelben érhető el, fényezése pedig matt hatású, exkluzív Daytona szürke színű. A 20 col peremátmérőjű könnyűfém kerekek és az 5.2 FSI erőforrás szívócsonkja matt bronz bevonatot kapott. Az első spoiler, az oldalsó küszöbök és a hátsó diffúzor fényes fekete színét a szintén fekete négy karika és a fekete jelvények teszik teljessé. Az oldalsó pengeelemek és a visszapillantó tükrök házai fényes szénszálas borítást kaptak. A külső színt illetően a Daytona szürke mellett számos egyéb opció is rendelkezésre áll, mint például a gyöngyházfényű Suzuka szürke, a metálfényű Floret ezüst, Mythos fekete, Ascari kék és Kamora szürke árnyalatok.

    Az Audi R8 V10 Decennium belső terének meghatározó színe szintén a fekete, amelyet fényes szénszálas betétek egészítenek ki. A rombuszmintás steppelésű sportülések varrásai szintén fényes fekete színűek, a kontrasztárnyalatú öltések pedig fényes réz színt kaptak. A sebességváltó fülek és az Alcantara borítással és a 12 óránál található fekete jelöléssel ellátott kormánykerék szintén rézszínű öltésekkel készültek, csakúgy mint a középső kartámasz, az ajtó oldali kartámasz és az ajtóbelső borítása.

    A „Decennium” logó díszíti a középkonzolt, az ajtókat, a fényes szénszálas küszöbbetéteket és megjelenik a logó vetítőn is. A középkonzolon található embléma vizuálisan is kiemelkedik az őt körülvevő fényes szénszálas borításból. A logó részben matt bevonattal készült, amelynek az elkészítési folyamata az Audi szabadalma alapján történik. Az anyag felületét – egy speciális por használatának köszönhetően – néhány ezred milliméternyi mélyen érdessé tették. Az ajtóvilágítás a „Decennium” logót vetíti a földre, kiegészítve a modell limitált darabszámú jelölésével. A többi R8 változathoz hasonlóan az Audi virtual cockpit és az MMI navigation plus itt is a szériafelszereltség részét képezi.

    Az 5.2 FSI szívómotor legnagyobb teljesítményű kivitele adja az R8 V10 Decennium szívét. 456 kW (620 LE) teljesítményével és 580 Nm maximális forgatónyomatékával 3,1 másodperc alatt katapultálja a jubileumi modellt álló helyzetből 100 km/órás sebességre és tovább, egészen a 331 km/órás végsebességig.

    Az Audi R8 V10 Decennium 2019. tavaszától érhető el, Németországban 222 000 eurós áron vásárolhatják meg az érdeklődők, amelynek része egy exkluzív, bronzszínű „Decennium” hímzésű autótakaró ponyva is.

    Az új Audi R8 értékesítése a jubileumi modellel egyidőben indul majd. A nagyteljesítményű sportautó még kihívóbb külső megjelenéssel lép színre, a futómű és a teljesítmény tekintetében pedig még tovább javították a mérnökök. A szériagyártású változat két szívómotorral érhető el 419 kW (570 LE) és 456 kW (620 LE) teljesítményekkel. Az opciók széles körét a belső feleszereltség elemeinek változatai teszik teljessé. Az R8 Coupé V10 quattro ára 166 000 euró, míg az R8 Spyder V10 quattro alapára 179 000 eurótól indul. A performance változatok ára 200 000 eurótól indul a Coupé, míg 213 000 eurótól a Spyder modell esetében.

    Egy évtizedes siker: a V10-es motor az Audi R8 modellben

    A tízhengeres szívómotor 2009. elején két változattal debütált az Audi R8 modellben. 5,2 literes lökettérfogatához közvetlen befecskendezés és 386 kW (525 LE) teljesítmény társult.

    A 2010-ben megjelent R8 GT már 412 kW (560 LE) teljesítménnyel hódított az ügyfelek körében, míg az R8 V10 plus (2012-től) 404 kW (550 LE) teljesítményszintet kínált.

    Az Audi átfogó módosításokat végzett az 5.2 literes FSI erőforrásán az R8 második generációjánál, amely 2015-ben vette át elődje helyét. A szívócső-befecskendezés javította a kipufogógáz karakterisztikáját, a hengerlekapcsolás (cylinder on demand – COD) rendszere pedig képes részterhelésnél az egyik hengersor lekapcsolására, ezzel is növelve a hatékonyságot. És a vonzó részleteknek ezzel még nem volt vége: az 5.2 FSI még közvetlenebb reakciója és villámgyors felpörgése rengeteg rajongót szerzett a modellnek. Piaci bevezetésekor két változatból, egy 397 kW (540 LE) illetve egy 449 kW (610 LE) teljesítményű verzióból választhattak az ügyfelek. A mostani frissítés során tovább növekedett ez a teljesítmény, jelenleg 419 kW( 570 LE) és 456 kW (620 LE) teljesítményváltozatokkal rendelhető a modell.

    A V10-es aggregát meghatározó jellemzői a motorsport területéről származnak. Ilyen például az akár 8 700 percenkénti fordulatszámot is elérő, magas fordulatszám-tartományú koncepció, és a szárazkarteres kenés, amely alacsony beépíthetőséget tesz lehetővé. A V10-es erőforrás hengersorai 90 fokos szöget zárnak be. A maximális, 8 700 percenkénti fordulatszámnál a dugattyúk másodpercenként átlagosan 26,9 métert tesznek meg, amellyel túlszárnyalják napjaink Forma-1-es autóit. Ennél a sebességnél a dugattyúra közel két tonnának megfelelő gyorsulás hat a holtponton.

    Az Audi R8 szíve: a V10 szívómotor

    A nagyteljesítményű erőforrás 2009-ben debütált az Audi R8 LMS versenyautóval a GT3 sorozatban és számos sikert ért el a versenypályákon. Őt követte 2012-ben az R8 LMS ultra, majd 2015-ben színre lépett az R8 LMS második generációja is, amely aztán 2018. őszétől továbbfejlesztett formában érhető el. 2018. elején az R8 LMS GT4 csatlakozott az Audi Sport ügyfélsport programjához. A két GT kategóriában szereplő 5.2 FSI és a sorozatgyártásban elérhető erőforrás között pedig csupán minimális különbségek voltak. Ilyen módosítás a kettős befecskendezés, a szívószakaszban található légmennyiség-szabályozó, a vezérlőegység térkép és a csapágycsészék átalakítása. 10 000 kilométeres szervizintervallumával és 20 000 kilométeres futásteljesítményével az első átvizsgálásig új mércét állított az 5.2 FSI a motorsportban, és számos csapat használja még további ciklusokra is.

    2018 .év végéig az Audi R8 LMS GT3 pilótái 62 egyéni győzelmet és 78 további kategóriagyőzelmet szereztek. Az Audi versenyzői tizenegy alkalommal végeztek az élen a 24-órás küzdelmek összetett versenyében. A GT3-as versenyautó tíz éves motorsportos pályafutását további hét, 12-órás versenyen szerzett elsőség és három, 25-órás megmérettetésen szerzett diadal teszi teljessé.

  • A CUPRA márka megerősíti csapatát, hogy európai offenzívába kezdjen

    A CUPRA márka megerősíti csapatát, hogy európai offenzívába kezdjen

    > A CUPRA 50%-kal nagyobb létszámmal növelte csapatát
    > 2018-ban Németország, Spanyolország és az Egyesült Királyság voltak a márka legjobban teljesítő piacai
    > A CUPRA a 2019-es esztendőt az értékesítés megháromszorozásával kezdte, és elérte a 3 600 darabos eladott mennyiséget

    Martorell/Budapest, 2019. április 4. – Miután a 2019-es genfi nemzetközi autószalonon a CUPRA Formentor premierjével az egész világon meghódította a gépkocsi szerelmeseit, a CUPRA hivatalosan is bemutatta vezetői csapatát, melyet Luca de Meo, a SEAT elnöke vezet.

    A CUPRA márka további vezetői Wayne Griffiths, a CUPRA ügyvezető igazgatója; Antonino Labate, stratégiai, üzletfejlesztési és műveleti igazgató; Jaime Puig, a CUPRA Racing igazgatója; Alejandro Mesonero-Romanos formatervezési igazgató; Mauro Pierallini, termék projekt vezető, Khaled Soussi, értékesítési és marketing igazgató és Xavier Serra, a Racing Engineering vezetője.

    Megszületése után egy évvel a CUPRA megszilárdította struktúráját, és 50%-kal bővítette létszámát, mely így elérte a 70 főt. A márka 2018-ban valamennyi előrejelzést túlszárnyalva az értékesítésben 40%-os növekedést ért el a megelőző év adataival összehasonlítva. Tavaly a teljes eladás 14 400 darab volt. Az értékesítési rangsort Németország vezeti több mint 6 000 eladott CUPRÁval, míg Spanyolország és az Egyesült Királyság is dobogós helyen végzett, ugyanis mindkét piacon túllépték az 1 500 darabos értékesítést.

    Miközben a CUPRA 2019-es célkitűzése a CUPRA-kínálat növelése, piaci pozíciójának megerősítése, a márkakereskedői hálózat létrehozásának befejezése és a CUPRA Masters képzésének folytatása, a márka már egy európai offenzíva megvalósítására összpontosít.

    Erre az évre a CUPRA márka az alapításának első évében elért eredmények túlszárnyalását célozza meg: „Míg Németország, Spanyolország és az Egyesült Királyság 2019-ben is kulcsfontosságú piacaink lesznek, jelenlétünket Európa-szerte bővítjük a CUPRA Ateca bevezetésével és a Leon CUPRA erőteljes felfuttatásával. Ezzel jelentős növekedést célzunk meg Franciaországban, Svájcban és Ausztriában is. Mindezek mellett a CUPRA jelenlétét kiterjesztjük a stratégiai fontosságú tengerentúli régiókra is, mint például Észak-Afrikára és Latin-Amerikára ”– mondta Wayne Griffiths, a CUPRA ügyvezető igazgatója.

    Szakemberek hálózata

    A bővítési céljainak megvalósítása érdekében a márka értékesítési hálózatot épít ki ki, amely kiválasztott értékesítési pontokból és CUPRA specialistákból áll. A CUPRA saját eladói térrel rendelkezik majd, amelyeket a világszerte működő 210 SEAT márkakereskedőnél alakítanak ki, és az év végéig e helyek száma tovább bővül. Ezeket a CUPRA Corners nevű tereket úgy tervezték, hogy a márka modern arculatát jelenítsék meg, melyhez az ihletet egy garázs modern és egyedi újraértelmezése adta. Mindezen túl a CUPRA egyedi jellegű saját értékesítési pontokkal rendelkezik majd egy-egy meghatározó, ikonikus helyszínen.

    A CUPRA hálózata speciális alkatrészeket és tartozékokat is forgalmaz, minden egyes modellhez külön tervezett, és gondosan kiválasztott opciókkal. Egy különleges lifestyle kollekció, vezetési tanfolyamok és különleges rendezvények is a CUPRA világának részét fogják képezni. Ennek érdekében a vállalat több, mint 240 CUPRA Mastert képzett ki, akiknek a CUPRA élmény átadása lesz a feladata.

    A helyes úton 

    A 2019-es esztendő megerősítette a tavalyi év eredményeinek pozitív tendenciáját, hiszen az első két hónapban a CUPRA újabb csúcsokra ért a 3 600 kiszállított gépkocsival, ami 101,4%-kal több, mint az előző év azonos időszakában regisztrált értékesítés. Ezt a három számjegyű növekedés egészítette ki a márka által kifejlesztett első modell, a CUPRA Formentor bevezetését. Ez a tanulmányautó jeleníti meg a márka önarcképét, és a 100%-ig CUPRA „génekkel” 2020-ban kerül majd piacra.

    A CUPRA Formentor mellett a márka a 2019-es genfi nemzetközi autószalonon bemutatta a CUPRA Ateca Special Edition-t is, így még magasabb szintre emelte a teljesítményt és az egyedi megjelenést. A CUPRA Atecán és a CUPRA Formentoron túl a CUPRA 2020-ig négy új modellt tervez bemutatni, annak érdekében, hogy az elkövetkező 3-5 évben megduplázza értékesítési eredményeit.

  • 45 éves a Golf: 1974. március 29- én a Volkswagen  elindította Európa legsikeresebb autójának gyártását

    45 éves a Golf: 1974. március 29- én a Volkswagen elindította Európa legsikeresebb autójának gyártását

    A Golf, amely a legsikeresebb európai autó, betöltötte 45. évét. 1974. március 29-én a Volkswagen wolfsburgi üzemében hivatalosan is elindult a később legkeresettebb modellé vált Golf gyártása. Akkoriban még senki sem tudhatta a Volkswagennél, hogy a legendás Beetle utódja világszerte eléri a 35 millió kiszállítást és napjainkban is tovább folytatja sikertörténetét. Tisztán matematikai szempontból vizsgálva minden 41. másodpercben valahol a világon rendelnek egy új Golf modellt, minden nap, megszakítás nélkül, immár 45 éve folyamatosan a gyártáskezdet óta. Ez évente átlagosan közel 780 000 járművet jelent.

    Ralf Brandstätter, a Volkswagen márka operatív igazgatója így nyilatkozott a jubileum kapcsán: „A Golf a szívünk csücske a márkánál. Nincs még egy olyan autó, amely ennyire képviselné a haladást és a technológiát. Például a Golf volt, aki elsőként elérhetővé tette milliók számára a biztonsági technológiákat, amelynek köszönhetően egy teljes generáció életére hatással volt.” Brandstätter szintén kiemelte: „Hét generáció óta a Golf folyamatosan hozzájárul a Volkswagen – mint márka és mint konszern – fejlődéséhez, amely így egyike lett a legjelentősebb autóipari gyártóknak a világon.”

    Dr. Stefan Loth, a Volkswagen wolfsburgi gyárának vezetője hangsúlyozta: „1974-ben a dolgozóinknak szembe kellett nézniük a Beetle modellről a Golfra történő váltás kihívásaival. Azóta is töretlenül halad központi gyáregységünk fejlesztése, ahol jelenleg a Golf mellett mi készítjük az e-Golf1, a Golf GTE2, a Golf Sportsvan autókat illetve három másik modellt is.”

    A Golf, amely egyike azoknak a kompakt modelleknek a világon, amelyek figyelmen kívül hagyják a kategóriahatárokat, továbbra is a Volkswagen márka kulcsfontosságú pillére marad a termékek tekintetében. Az elérhető legkorszerűbb hajtásrendszerével, vezetői segédrendszereivel, infotainment és kezelési rendszereivel meghatározó szerepet tölt be a mobilitás jövőjének alakításában.

    Fontos dátumok a Golf I bemutatkozása kapcsán:
    1974 március 29.: az első Golf legördül a gyártósorról, megindul a sorozatgyártás
    1974 július 8.: a Golf megérkezik a Volkswagen kereskedések bemutatótermeibe
    1974 augusztus 5.: megkezdődik az új Golf első darabjainak kiszállítása az ügyfeleknek

    Az 1974-es Golf I:

    Megjelenés: 2 illetve 4 ajtós, csomagtérajtóval
    Belső tér: ötüléses, 300 literes csomagtérrel, lehajtható hátsó üléssorral
    Motor: 1.1 literes, négyhengeres benzinmotor, 37 kW (50 LE) teljesítménnyel
    1.5 literes, négyhengeres benzinmotor, 51 kW (70 LE) teljesítménnyel
    Hajtásrendszer: elsőkerék hajtás, négyfokozatú manuális sebességváltó, opcionálisan háromfokozatú automata sebességváltó is elérhető
    Legnagyobb sebesség: 140 km/óra (50 LE, manuális sebességváltó), 160 km/óra (70 LE, manuális sebességváltó)
    Modellek: Golf és Golf L (mindkettő 50 LE teljesítménnyel), Golf S és Golf LS (mindkettő 70 LE teljesítménnyel)

    1 e-Golf, 100 kW (136 LE) – (NEDC ciklus alapján) energiafogyasztás kWh/100 km: 14,1 – 13,2 (kombinált), CO2-kibocsátás g/km: 0 (kombinált), Energiahatékonysági osztály: A+

    2 Golf GTE, 150 kW (204 LE) – (NEDC ciklus alapján) Üzemanyag-fogyasztás l/100 km: 1,8 – 1,6 (kombinált), energiafogyasztás: kWh/100 km: 12.0 – 11.4 (kombinált), CO2-kibocsátás g/km: 40 – 36 (kombinált), Energiahatékonysági osztály: A+

  • Életnagyságú McLaren Senna készült LEGO-ból!

    Életnagyságú McLaren Senna készült LEGO-ból!

    Ha  hirtelen néz rá az ember, talán fel sem tűnik, hogy a McLaren Senna, amit lát, LEGO-ból van.

    Az életnagyságú LEGO autó 467 854 darab kis építőkockából áll. A kész mű 1700 kilót nyom és 30 ember 5000 órát dolgozott rajta.

    Nem minden eleme van azonban LEGO-ból: a kormánya, a vezetőülés, és a pedálok eredeti McLaren elemek, valamint valódi Pirelli gumik kerültek rá.

    McLaren Senna LEGO  racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: McLaren Automotive
    McLaren Senna LEGO racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: McLaren Automotive