Egy 1926-os gyártású, üzemképes Ford T-modell került a Közlekedési Múzeum tulajdonába; a kiváló állapotú járművel már a múzeum új épületének elkészülte előtt találkozhat a közönség.
Az autóközlekedés történetének világszerte talán legismertebb legendája került a múzeum gyűjteményébe. Ráadásul abból is egy különösen izgalmas darab: egy megkímélt állapotú, a 2013-as Old Timer Shown a szemlézett jármű kategóriában aranyérmet szerzett, üzemképes Ford T-modell – közölte az MTI-vel a Közlekedési Múzeum.
„Fontos célunk, hogy magyar közlekedés kiemelkedő értékeit megőrizzük és bemutassuk. A most gyűjteményünkbe került Ford T-modell több mint kilencven éves, kiváló állapotban van és üzemképes. A típus magyar szempontból is nagy jelentőségű, hiszen a tervezői csapatban két neves konstruktőr, Galamb József és Farkas Jenő is dolgozott. Terveink szerint a múzeum frissen beszerzett Ford T-modellje többször is megjelenik majd eseményeinken a nagyközönség előtt” – idézi a közlemény Vitézy Dávid főigazgatót.
Mint a múzeum emlékeztet, a Ford T-Modell típusú személyautók gyártását 1908-ban kezdte meg a Ford Motor Company. A T-modell a világ első népautója lett: húsz évig gyártották, és csaknem 15 és fél millió darab készült belőle. Ez a gépkocsi középosztálybeli amerikaiak tömegei számára tette lehetővé az utazást, hiszen az első megfizethető autónak számított, és az első típus volt, amelyet már futószalagon készítettek.
A Közlekedési Múzeum már eddig is rendelkezett egy Ford T-modellel, az a példány azonban nem üzemképes állapotban maradt fenn.
A most gyűjteménybe került Ford T-Modell 1926-os gyártású, 4 személyes, 2999 köbcentiméter hengerűrtartalmú, fekete színű jármű. Az intézmény szakemberei olyan járművel szerették volna gyarapítani a múzeum gyűjteményét, amelyet számos program keretében megmutathatnak majd a látogatóknak az intézmény átfogó megújítása idején is – közölte a Közlekedési Múzeum.
Aki a hétvégén az Alkotmány utca felé járt igencsak meglepődhetett. Nem elsősorban azért, mert a délután folyamán sokszor tíz percekre lezárták a Parlament előtti kétszer kétsávos utcát, hanem azért, mert az üres utcán egy új Opel Corsa és egy kamerával felszerelt különleges monstrum száguldozott. A hatodik generációs Corsa ezidő tájt hivatalosan még csak az éppen futó Frankfurti Autószalonon volt látható, a hagyományos motorokkal szerelt új Corsa csak november második felében érkezik a magyarországi márkakereskedőkhöz (a Corsa-e jövő tavasszal) – mit kerestek tehát itt az új Corsák?
Az Opel központi marketinges csapata a magyar fővárosban forgatta az Opel Corsa reklámfilmjét, erre hoztak ide egy piros „GS line” benzines Corsa modellt és egy narancssárga elektromos Corsát. A két autóhoz, két történetet, két külön reklámfilmet forgattak, de mindkettőhöz Budapesten készültek a menet közbeni felvételek.
Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy az üres Alkotmány utca elejére beállt valamelyik Corsa, elé a darus kamerával felszerelt különleges stáb kocsi, majd közel padlógázzal nekilódult a „szerelvény” és végig nyomták az utca végéig. Majd ugyanez történ újra, meg újra úgy, hogy közben a kamera más és más szögből vette az autót.
Ez már a negyedik Opel reklámfilm, ami részben vagy egészben Budapesten készült. Az Opel központból érkezett marketing szakértő elmondta, hogy a magyar főváros kiváló lehetőségeket biztosít egy ilyen forgatáshoz, meg van a műszaki és szakmai infrastruktúra és ami „jó egy hollywood-i produkció forgatásához, az természetesen jó egy profi reklámfilmhez is”.
A műszaki felszereltség egyetlen – igaz nagyon különleges – darabja érkezett külföldről, ez a „Russian Arm”, a matt feketére matricázott darus kamerával szerelt stáb kocsi, amelyben menet közben egyszerre négyen dolgoznak a felvételeken. A „Russian Arm” név onnan jön, hogy a rendszert egy orosz mérnök fejlesztette ki és az egész világon alig pár tucat létezik belőle. Az autóban külön helyet foglal el az operatőr, aki a kamerát kezeli, mellette a hátsó ülésen egy kolléga, aki a daru mozgatását irányítja, a csomagtartóban kialakított helyet pedig a fókuszért, a kép élességéért felelős szakember foglalja el.
A Corsa és a Corsa-e reklámjával majd csak novembertől találkozhatunk, a történetekről, a részletekről most még semmit nem árultak el, de ha valaki jól oda figyel majd a mozira felismerheti egyik-másik budapesti utcarészletet. Az Alkotmány utca mellett Corsa felvételek készültek többek között a Megyeri hídon, a pesti alsó rakparton és a Nyugati Pályaudvar előtt is.
Szeptemberben a Volkswagen az új Passat műszakilag mélyrehatóan frissített változatával jelenik meg a piacon, amellyel alapjaiban újítja meg immár több mint harmincmillió példányban értékesített modelljét, s ezzel a világ legsikeresebb középkategóriájú sorozatát. Az infotainment rendszerek legújabb generációja (MIB3) állandó internetkapcsolatot is kínálhat, iránymutató új funkciókat és szolgáltatásokat hozva el a fedélzetre. Mindeközben olyan új vezetői asszisztensrendszerek, mint a Travel Assist tökéletesítik tovább a biztonságot és a kényelmet, és teszik lehetővé, hogy a Passat az első Volkswagen modellként akár 210 kilométer/óra sebességig is részben automatizáltan közlekedhessen. A „bestseller” továbbra is Limousine és Variant változatban érkezik a piacra.
GTE2: időszakosan nulla károsanyag-kibocsátású jármű (Zero Emission Vehicle) – A program egyik különlegessége a Passat GTE új változata, amely a Volkswagen hálózatról tölthető (plug-in) hibrid hajtású modelljei új generációjának első tagjaként jelentősen megnövelt tisztán elektromos hatótávot kínál. Döntő fontosságú ismérve az akkumulátor nagyobb energiatároló képessége, ami az új Passat esetében 31 mintegy százalékkal magasabb. A már 13 kWh energia kapacitással az új WLTP-ciklus szerint a Variant esetében akár 55, míg a Limousine számára akár 56 kilométerre növekszik a tisztán elektromos hatótáv, ezek az értékek az NEDC-szabvány szerint mintegy 70 kilométernek felelnek meg – ami 20 kilométerrel több, mint amennyit az elődmodell kínált. Mindez alapjaiban változtatja meg a mindennapokat a Passat GTE volánja mögött, ugyanis az akkumulátor e megnövelt energiatároló képessége már olyan sokmilliós nagyvárosokban, mint Berlin vagy Párizs is elegendő lehet a legtöbb napon belüli távolság tisztán elektromos, s ezzel károsanyag-kibocsátás nélküli megtételéhez. Az újrakonfigurált hibrid-üzemmódnak köszönhetően emellett jóval egyszerűbbé vált a hosszú utak során kellő mennyiségű elektromos energiát eltárolni az úticél-környéki városi szakaszok károsanyag-kibocsátás nélküli közlekedésére.
GTE2 – a hosszú utazásokra is alkalmas – A hosszú utak során és 140 kilométer/óra feletti sebességeknél az erőteljes elektromos motor hatékony támogatást nyújt a Passat GTE gazdaságos benzinüzemű belsőégésű erőforrása (TSI) számára. Az elektromos teljesítmény ekkor egyfajta kiegészítőként (booster) szolgál, különösen a sportos GTE üzemmódban produkálva egészen egyéni stílusú további vonóerőt, mivel az elektromos motorok gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra rendelkezésre bocsáthatják maximális forgatónyomatékukat. Annyi bizonyos, hogy a Passat GTE jelenlegi hálózatról tölthető (plug-in) hibridhajtása az elektromos mobilitás új korszakának központi műszaki elemévé lép elő, a Passat GTE ugyanis az elektromos hajtásrendszerek előnyeit a hosszú túrákra is kiválóan alkalmas járművek kvalitásaival ötvözi a jelen egyik leggazdaságosabb üzemű középkategóriájú modelljében. Nulla károsanyag-kibocsátás a városban és tisztaüzemű gazdaságosság a hosszú túrák során: a 160 kW/218 LE összteljesítményű Passat GTE kategóriája első modelljei között teljesíti az új gépkocsikra csupán 2021-től hatályba lépő Euro 6d kipufogógáz-szabvány előírásait.
2.0 TDI 2 – a dízelmotorok új generációjának hírnöke – A turbófeltöltésű dízelek körében a Passatban mutatkozik be a 110 kW/150 LE teljesítményű, új fejlesztésű 2.0 TDI. Ez az innovatív négyhengeres erőforrás jóval kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint az új Passat elődjének vele összevethető motorja, s a dízel aggregátok új generációjának előfutáraként érkezik. A károsanyag-kibocsátás mérséklése érdekében a 2.0 TDI kétkatalizátoros SCR-rendszerrel és kettős AdBlue-adagolással kerül az új Passatba, amelynek palettáján további két dízelmotor is sorakozik, 140 kW/190 LE1 és 176 kW/240 LE1 teljesítménnyel. A benzinüzemű erőforrások választékában három TSI konstrukció szerepel, 110 kW/150 LE2, 140 kW/190 LE1 és 200 kW/272 LE1 teljesítménnyel. Mindegyik TSI- és TDI-aggregát megfelel az Euro 6d-TEMP kipufogógáz-szabvány előírásainak, emellett minden új Passat – legyen szó benzines, dízel vagy hibrid hajtásrendszerről – egyaránt részecskeszűrővel készül.
Business és Elegance – új felszereltség-mátrix – A 2019-es Passatnál a Business és az Elegance emellett az R-Line kivitellel tehető még egyénibbé. E változatok mellett az új Passat is megjelenik az egyedülálló Alltrack kivitelben (sokoldalú összkerékhajtású modell, terepes képességekkel). Ugyancsak modell specifikus felszereltséggel érkezik a Passat GTE.
Travel Assist – iránymutató IQ.DRIV technika – A Volkswagen vezetői asszisztens rendszereinek IQ.DRIVE gyűjtőmárkája alatt fogja össze az automatizált vezetés felé tartó út technikáit. Ezek közé tartozik az új Travel Assist is, amellyel az új Passat az első Volkswagen modellként már csaknem teljes sebességtartományán (0 – 210 km/h, manuális sebességváltóval 30 – 210 km/h) részben automatizáltan közlekedhet, így vezetői segédrendszereivel az IQ.DRIVE jelenlegi legfejlettebb szintjét testesíti meg.
Kapacitív kormánykerék – új interfész – A Volkswagen az egyes technikák intuitív kezelhetőségére és messzemenőkig automatizált működésére törekszik. E háttérrel mutatkozik be az új Passat a világ első kapacitív kormánykerékkel szerelt Volkswagen modelljeként. A volán önállóan érzékeli a vezető érintését és egyfajta interaktív interfészként szolgál az olyan rendszerek felé, mint a Travel Assist.
Lane Assist és IQ.LIGHT – látni és látszani – A Lane Assist vezetői segédrendszerének az éppen igénybe vett forgalmi sáv tartását segítő technikáját új multifunkciós kamera tökéletesíti, miközben a biztonság és a kényelem terén egyaránt további pluszt kínálnak az új IQ.LIGHT LED mátrix fényszórók. A Touareg felsőkategóriájú SUV modell után a Passat a márka első további modellje ezen interaktív mátrixrendszerrel fényszóróiban. Az új Passat Elegance már alapkivitelben kínálja az IQ.LIGHT LED mátrix fényszórók technikáját.
MIB3 – kívánságra állandó internetkapcsolat – Az új Passat sorozattal párhuzamosan érkezik a piacra a modulrendszerű infotainment koncepció harmadik generációja (MIB3), és vele számos új funkció. Az App-Connect Wireless olyan opció, amelyen keresztül bizonyos okostelefonos alkalmazások közvetlenül az infotainment képernyőn érhetők el, és a MIB3 technikáinak köszönhetően például első ízben válik lehetővé Volkswagen-modellben az Apple CarPlayTM vezeték nélküli integrációja. Mostantól a Passat kívánságra folyamatos internetkapcsolatot is kínálhat, mivel az új MIB3 infotainment rendszerek már alapkivitelben integrált eSIM-kártyával működő online connectivity egységgel (Online Connectivity Unit; OCU) készülnek. A valós idejű információkkal dolgozó, továbbfejlesztett navigációs szolgáltatások mellett így a Volkswagen We és az itt integrált We Connect és We Connect Plus, mobil online-szolgáltatások révén, illetve az MIB3 megoldásain keresztül új technikák és ajánlatok válnak elérhetővé. Ezek közé tartoznak az Apple Music és a TIDAL streaming szolgáltatások, a frissíthető web-app technikák integrációja, a természetes és az online-tartalmakkal bővített hangvezérlés (magyar nyelven nem elérhető), illetve a járműbeállítások jövőbeni felhőalapú hordozhatósága (személyre szabhatóság). Mindezeken túl első ízben használható okostelefon (a Samsung kompatibilis modelljei) a Passat nyitására és indítására szolgáló, mobil autókulcsként.
Volkswagen We – nyitott az új ötletekre – Az új Passat megjelenésével újabb lendületet nyer a Volkswagen We, amelyet olyan digitális platformként fejlesztettek ki, amely a különböző mobil online-szolgáltatásokat hivatott összefogni, illetve egyszerű formában kínálni és biztosítani. A választék egy nyitott rendszerből származik, amelyet folyamatosan továbbfejlesztenek. A Volkswagen következetesen keresi a különböző specialista partnereket, hogy velük közösen fejlesszen ki szolgáltatásokat. A helyi szinten működő start-up cégekkel, vállalatokkal és hatóságokkal folytatott közös munka olyan új koncepciók számára biztosít lehetőséget, mint például a We Park (készpénzmentes parkolás) és a We Deliver (úgynevezett járműhozzáférés-alapú szolgáltatások (Car-Access-Based Services), egyszerű és biztonságos hozzáférést téve lehetővé a szolgáltató partnerek számára az autóhoz). ( We Park, We Deliver és We Experience szolgáltatások bevezetése Magyarországon később várható).
A személyes Volkswagen-azonosító (Volkswagen ID) a márka minden ügyfele számára központi elérést biztosít a Volkswagen összes szolgáltatásához, s ezzel az internetalapú információk és szolgáltatások teljesen új spektrumához.
Digital Cockpit – hálózatba kapcsolva az MIB3 technikáival – Az MIB3 hardverei és szoftverei digitálisan hálózatba kapcsolt egységet képeznek a Passat új Digital Cockpit műszeregységével, amelynek digitális műszereit következetesen továbbfejlesztették az előd-rendszerhez (Active Info Display) képest. A még kontrasztosabb kijelző felületen letisztult és igényes grafikák jelennek meg, s ugyancsak új szintre emelkedett a funkciók kínálata. A három különböző kijelző-konfiguráció immár a szintén új multifunkciós kormánykerék egyetlen gombjával („View”) szabható személyre, a részletes beállítások pedig kényelmesen, az MIB rendszerén keresztül választhatók. A kijelző felület színvilága például a hangulatvilágítás pillanatnyi árnyalataihoz igazodik.
Külső dizájn – LED fényforrások – A Volkswagen még karakteresebbé és precízebbé fejlesztette a Passat formavilágát. Hasonlóképpen új tervezés az első és a hátsó lökhárító, a hűtőrács és az immár hátul középen megjelenő „Passat” felirat, emellett új, egyaránt LED technikájú fényszórók, nappali menetfény, ködfényszórók és hátsó lámpák gondoskodnak semmi mással össze nem téveszthető fénydizájnról. Szintén újak a palettán egyes színek, mint a Lapiz kék, a Palack zöld és a Tengerikagyló arany, emellett 17, 18 és 19 col peremátmérővel négy új könnyűfém keréktárcsa is bővíti a választékot.
Utastér-dizájn – a digitális világ esztétikuma – Belső terében a Passat új dekorelemekkel és szövetekkel, új tervezésű ajtókárpitokkal, egy új kárpit színnel, új műszerekkel és az alapkivitelhez tartozó, ugyancsak új multifunkciós kormánykerékkel tér el elődjétől. A műszerfali analóg óra helyén nemes hatású háttérvilágítással „Passat” felirat tűnik fel, a középkonzolban pedig nyitott, nagyobb méretű rakodórekesz áll rendelkezésre, extrafelszerelésként induktív töltővel az okostelefonok számára, mellette pedig megvilágított USB-C-csatlakozással. A Digital Cockpit kijelző felülete és az infotainment rendszer képernyője éjszaka a kapacitív multifunkciós kormánykerék megvilágított gombjaival és a hangulatvilágítás körbefutó fényeivel) egyetlen megvilágított esztétikus, ugyanakkor funkcionális információs és kezelési felületté olvad össze. A hangulatvilágítás színárnyalata az infotainment rendszeren és a Digital Cocpit kijelző felületén is megjelenik.
Dynaudio hangrendszer – 700 watt, finomhangolással – A Dynaudio dán hifi-specialista különösen igényesen hangolta 700 watt teljesítményű hangrendszerét az új Passat utasterére, így biztosítva, hogy a zene – érkezzen éppen bármelyik hangforrásból – a legszínvonalasabb hangzásélménnyel szolgáljon, amelyet Passat modell fedélzetén valaha is élvezhettek.
Az ikonikus sportautó 1:1 méretarányú, LEGO Technic elemekből épített élethű mását szeptember 16. és 22. között a Westend City Centerben tekintheti meg a magyar közönség.
A különleges jármű szeptember 15-én, az éj leple alatt foglalta el helyét a bevásárlóközpontban, ahol másnap délelőtt, egy sajtótájékoztató keretén belül mutatták be. A modell eleget tesz a LEGO Technic által képviselt Építsd meg az igazit! szlogennek, hiszen nemcsak méretében, de kifinomult részleteiben is megszólalásig hasonlít az eredetire.
A külcsín mellett a mérnöki részletek is egyedülállók. A modell az első olyan nagyméretű, mozgatható építmény, amely több mint 1 000 000 LEGO Technic elemből épül fel, és amelyek esetében nem használtak ragasztást. Bár az igazi Bugatti Chiron 420 km/h-s sebességével nem tudja felvenni a versenyt, hihetetlen, hogy a modell működőképes, s akár 30 km/h-s sebességre is felgyorsulhat – ahogy azt korábban egy tesztvezetésen bizonyította. Ráadásul meghajtását is kizárólag LEGO elemek, 2 304 db Power Functions motor, 4 032 LEGO Technic fogaskerék és 2 016 db LEGO Technic kereszttengely biztosítja. A mintegy 1,5 tonnás autó 5,3 lóerő teljesítményre képes, és 92 Nm a becsült forgatónyomatéka. Az autó motorja mellett az utastérbe pillantva is aprólékos részletek rajzolódnak ki, az ülésektől kezdve a műszerfalon megtalálható sebességmérőn és a levehető kormánykeréken át a fékpedálig.
Az élethű LEGO autó akkor elevenedik meg igazán, amikor első és hátsó lámpái felvillannak, és felbőg a motor hangját megidéző szimulátor. Ahhoz, hogy az építmény a LEGO- és az autórajongók minden korosztályának szívét megdobogtathassa, tervezői és kivitelezői több mint 13 000 munkaórát fektettek a modell megalkotásába.
„Nagyon örülünk, hogy a magyar közönség is láthatja ezt a világszerte népszerű és egyedülálló modellt, ami a lehető legjobban példázza, hogy csak a képzelet szabhat határt annak, hogy mi mindent lehet megépíteni LEGO Technic elemekből. A játék nélkülözhetetlen készségeket fejleszt, olyan készségeket, amelyek segítségével a gyerekek megállják majd helyüket a jövőben, kreatívan és rugalmasan gondolkodnak, és olyan remek dolgokat képesek létrehozni, mint ez a szuper autó” – mondta Siket Lóránt, a LEGO Hungária Kft. kommunikációs vezetője.
Fotó: WELL PR
Az életnagyságú LEGO Technic Bugatti Chiron egy teljes héten keresztül várja majd a Westend City Centerben a rajongókat. Szeptember 21-én (szombaton) és 22-én (vasárnap) pedig izgalmas programokkal is készülnek a látogatóknak, például LEGO Technic autóversennyel, de emellett bárki részt vehet a motorral és távirányítóval működő modellek tesztvezetésében is. A nagy múltú Technic készletek mellett bemutatkozik a LEGO kísértetjárta újdonsága, a Hidden Side is.
Tények és számok
Összesen több mint 1 000 000 LEGO elemet használtak fel
Ebből 339 típusú LEGO Technic elem
Az összeszerelés során nem alkalmaztak ragasztót
Teljes tömeg: 1500 kg
A motor az alábbiakat tartalmazza:
2304 db Power Functions motor
4032 db LEGO Technic fogaskerék
2016 db LEGO Technic kereszttengely
Elméleti teljesítmény: 5,3 lóerő
Becsült forgatónyomaték: 92 Nm
Működő hátsó légterelő (LEGO Power Functions és Pneumatikai elemek felhasználásával)
Működő, teljes mértékben LEGO Technic elemekből épített sebességmérő
13 438 munkaórát fordítottak a fejlesztésre és a megépítésre
A modellt eredeti Bugatti Chiron kerekekkel és emblémákkal látták el
A Mustang összes generációjának legszebb példányai gyűltek össze szeptember 7-én a Lommel Tesztpályán, hogy felállítsák az egy helyen összesereglett Mustangok eddigi világrekordját.
A Ford a saját korábbi rekordját készült túlszárnyalni, amikor 960 járművet sikerült összehívnia 2017. december 3-án a mexikói Tulcában – most pedig 1326 európai Mustang-tulajdonos zarándokolt el a vállalat belgiumi tesztlétesítményébe.
Belgiumban az egy főre eső Mustangok száma minden más európai országénál magasabb, így a Lommel Tesztpálya ideális helyszín volt a világrekord felállításához. Az 55 éve gyártott Mustang tavaly már zsinórban negyedszer bizonyult a világ legnagyobb darabszámban eladott sportkupéjának. A modell népszerűsége 2019 első félévében is töretlen maradt, amikor 5500 darab kelt el belőle Európában, 3,7 százalékkal szárnyalva túl a tavalyi év azonos időszakának eredményét.*
A Lommel Tesztpálya
A Ford a Lommel Tesztpályán csiszolja tökéletesre európai modelljeinek fenntarthatóságát, technológiáját és menetdinamikáját. A létesítmény területe 3,22 négyzetkilométer, és összesen 80 kilométernyi útpálya található rajta, amelyek egy része a szokásos országutakat mintázza, más szakaszok pedig különböző útfelületeket szimulálnak, hogy a mérnökök mindenféle körülmények közt tesztelhessék az autók irányíthatóságát, fékjeit, rugózását és kényelmét.
Tegnap a cseh D4-es autópályán valaki Kimi Räikkönenest játszott: egy korábbi 2008 és 2010 között használt GP2-es Dallara versenyautóval száguldozott közúton, bár a sebességhatárokat betartva.
A dolog felizgatta a cseh rendőrséget is, akik persze egyből körözést adtak ki, a szerintük „Forma-1-es autót” vezető személy ellen, és már keresik a tanukat. A videón látható még a rendszám nélküli járgányon kívül egy piros Corvette is, amely követi a versenyautót, és sávváltáskor gyakorlatilag fedezi, így nyilván első körben őt kellene megtalálnia a příbrami körzeti zsaruknak…
Közösen fejleszti magyarországi villámtöltő-hálózatát az Optimum Way és a hazai LUKOIL-kutakat üzemeltető Normbenz Magyarország Kft. A két társaság közötti stratégiai megállapodás értelmében az Optimum Way 2020 nyaráig két ütemben összesen 18 új elektromos autótöltőt létesít a LUKOIL-töltőállomásokon, s emellett a kúthálózat már meglévő három villámtöltőjének üzemeltetését is átveszi.
Az európai piacon megfigyelhető trendhez hasonlóan hazánkban is egyre több elektromos autóval találkozhatunk: 2019 nyarára a zöld rendszámú járművek száma meghaladta a 13 ezret. Ez a szám átlagosan havi 5-600 autóval nő a Belügyminisztérium adatai szerint, így 2019 végére elérheti a 17 ezret is. Az elektromos autók elterjedéséhez elengedhetetlen a töltőhálózat folyamatos fejlesztése, stratégiai együttműködésük megkötésével ebbe az irányba tett történelmi lépést a Normbenz Magyarország Kft. és az Optimum Way. A megállapodás értelmében idén ősszel a jelenlegi tervek szerint 8 új villámtöltőt telepítenek a LUKOIL-töltőállomásokon, majd egy második ütemben, 2020 nyaráig újabb 10 töltőt helyeznek üzembe, s így a kúthálózatban összesen 21 töltőpont lesz elérhető a villanyautósok számára. A készülékeket az olasz energiaipari óriás, az Enel hazai stratégiai partnereként az Optimum Way Kft. szállítja, s a vállalat felel majd a szolgáltatási hálózat működtetéséért is.
Az első villámtöltőket 2017 júniusában adták át a Normbenz által üzemeltetett LUKOIL-töltőállomásokon, s az elmúlt években a társaság hasznos tapasztalatokat gyűjtött az elektromos autóval rendelkezők felhasználói szokásairól. Ezekre építve vezették be 2018 októberében a BookMyCharging mobilalkalmazás használatát a töltők előfoglalására, illetve a töltések elindítására, s az új töltők telepítése során is a vásárlók igényeit fogják szem előtt tartani.
„Az Optimum Way küldetése, hogy gyors és kényelmes autótöltéssel biztosítsa az ország minél zökkenőmentesebb átutazhatóságát, új lendületet adva a mindennapoknak. Éppen ezért fontos mérföldkő, hogy 2019 őszén előreláthatóan 8, majd 2020 nyaráig újabb 10 töltőt telepíthetünk a LUKOIL-benzinkutakra országszerte. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt a bővülést olyan professzionális partnerrel léphetjük meg, mint a Normbenz Magyarország Kft. Az Optimum Way töltői – a tulajdonosok szándékai szerint – rövidesen naperőművi táplálással, 100%-ban megújuló forrásból származó elektromos árammal fognak tölteni! Ez a folyamat más töltőknél már megvalósult és bizonyította létjogosultságát.” – mondta el Szentkirályi-Szabó Sándor, az Optimum Way ügyvezetője.
„Egyre több autósnak van napi szinten szüksége elérhető közelségben található villámtöltőkre, amelyek számának növelése a környezetbarát elektromos autózás további terjedésének is nélkülözhetetlen feltétele. Éppen ezért örömmel tölt el, hogy az Optimum Way-jel kötött megállapodásunknak köszönhetően jelentősen növelni tudjuk a kúthálózatunkban elérhető töltőpontok számát. A vásárlói igények kiszolgálása mellett ez azért is fontos, mert az elektromos járművek számának növekedésével együtt csökken a károsanyag-kibocsátás is, tehát ezzel az intézkedéssel lehetőségeinkhez mérten mi is hozzájárulhatunk a környezet védelméhez.” – mondta el Horváth Dori Jenő, a Normbenz Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
A klasszikus Mini már egészen a kezdetektől a társadalmi élet aktív, meghatározó szereplője volt: a Királyi Család tagjai, rajongott filmsztárok, világhírű zenészek és stílusteremtő hírességek egytől egyig a brit kisautó hatása alá kerültek. Hatvanadik születésnapját a MINI egy hamisítatlan stílusikonnal is megünnepli.
John Lennon az utakon, Peter Sellers a filmvásznon vezette, a Queen pedig a Windsori kastély parkját szelte vele keresztül: a hatvan évvel ezelőtt bemutatott klasszikus Mini rajongótáborát számtalan híresség erősíti. Egyedi kialakítása, meglepően tágas helykínálata és agilis vezethetősége egy csapásra ajtót nyitott a forradalmi kisautónak a társadalom legfelsőbb körébe, kiváltképp otthonában, Nagy-Britanniában. Számos exkluzív fénykép tanúsítja, hogy világhírű zenészek, ünnepelt filmsztárok és stílusteremtő divatikonok választották kedvenc közlekedési eszközüknek a klasszikus Minit, amely így kora meghatározó legendájává vált.
John Lennon és a MINI Fotó: Keystone Features/Hulton Archive/Getty Images/BMW PressClub
Fennállása hatvanadik évfordulóján a MINI kivételesen exkluzív modellekkel emlékezik meg a dicső múltról: a háromajtós MINI és az ötajtós MINI műszaki alapjaira megálmodott MINI 60 Years Edition sikeres piaci bevezetése után most ismét a klasszikus Mini kerül előtérbe. A mámorító ’60-as évek hangulatát egy ízlésesen felújított, egyetlen példányban elkészített, különlegesen klasszikus Mini idézi fel, a MINI 60 Years Lifestyle Kollekció darabjait meghatározó színes csíkokkal megfűszerezve.
A világszerte ismert hírességek a brit prémiummárka 2001-es felélesztése után is azonnal rátaláltak a modern MINI által kínált hamisítatlan vezetési élményre, amely minden tekintetben az elődje által kijelölt úton haladt tovább. A prémium szegmens első kompaktjaként a MINI azon nyomban iránymutató modellé érett, szokatlan járműkoncepciója pedig nem csupán filmkészítőket, de zenészeket, divattervezőket és más művészeti ágak neves képviselőit is megihlette. Osztatlan népszerűségével, extravagáns karakterét nyomatékosító újításaival és lélegzetelállító vezetési élményével a MINI számos hollywoodi alkotásban feltűnt, amelyet követően a fény, a csillogás és a pompa világában jártas társadalmi réteg privát garázsaiba is beparkolt.
A Királyi Családnak Lord Snowdon mutatta be a klasszikus Minit
A klasszikus Mini idejekorán beindult londoni sikertörténetében hatalmas szerepet játszott a Királyi Család egyik tagja, Lord Snowdon – fényképész, tervező, a Minit megálmodó Alec Issigonis barátja és Margit grófné férje –, aki az elsők között vásárolta meg a klasszikus Minit. Egy 1965-ben készült családi portré, amelyen Lord Snowdon Margit grófnéval és fiukkal, Daviddel látható, a Minivel megtett londoni utazásokat ábrázolja.
Lord Snowdonnak köszönhetően a klasszikus Mini előtt már az 1960-as évek elején út nyílt a Királyi Család hétvégi rezidenciájára: sógornőjét, II. Erzsébet királynőt Alec Issigonis autóztathatta át a Windsori kastély parkján. A kisautó számára ez felért egy lovaggá ütéssel – amellyel a legmagasabb királyi kitüntetésként kilenc évvel később a klasszikus Mini tervezőjét is elismerték.
A The Beatles, a The Monkees, a Beach Boys, Spencer Davis, Mick Jagger, Eric Clapton és David Bowie: a Mini mindegyikük számára telitalálat volt
Az elkövetkező években a Mini nem csupán Londonban, de a divatvilágban és a zenei szcénában is bebiztosította helyét. Nemzetközi hírnevét nem utolsósorban a The Beatles tagjaitól kapott rajongásnak köszönheti. John Lennon 1964-ben úgy rendelt magának egy klasszikus Minit, hogy még vezetői engedélye sem volt. A legendás dobos, Ringo Starr történelmi fényképeken pózolt az 1964-es Monte Carlo Ralin indult egyik Mini Cooper S modellel, Paul McCartney garázsába pedig 1967-ben egy privát Mini is beparkolt. George Harrison gitáros egy Mini de Ville büszke tulajdonosa volt: a különleges modell a híres karosszériaépítő, Radford finomhangolási munkásságát dicsérte. Amikor 1967-ben a The Beatles a Kent megyei West Malling repülőtéren forgatta a „Magical Mystery Tour” című album dokumentumfilmjének egy részletét, John Lennon egy pszichedelikus színekbe öltöztetett Minivel száguldott keresztül a kifutópályán.
A klasszikus Minit övező rajongás évtizedeken át töretlen volt a világhírű zenészek körében, és idővel ez a Brit-szigeteken is túlnőtt: a márka globális népszerűségére tengerentúli popegyüttesek és rockbandák is felfigyeltek. 1966-ban a nemzetközi turnéra induló Beach Boys Nagy-Britanniában egy Mini Moke előtt pózolt, a kaliforniai együttesről készült egyedi fénykép pedig bejárta a világot – a Mini márkanevével együtt. Az egyesült államokbeli The Monkees is ekkortájt érkezett fel pályafutása csúcsára. Az énekes-gitáros Michael Nesmith-ről és barátnőjéről, Phyllis-ről egy klasszikus Miniben is készült közös fénykép, amint az elhúzható tetőn keresztül pózolnak a kamerának. George Harrisonhoz hasonlóan Michael Nesmith is magáénak tudhatott egy exkluzív, Radford keze által egyedivé varázsolt Mini Cooper S modellt, amely nem csupán elhúzható tetővel, de 100 lóerős motorral és fából készült műszerfallal is büszkélkedett.
A Londonban született zenészt, David Bowie-t nem csupán a klasszikus Mini vezethetősége, de parkolási képessége is lenyűgözte. A legenda meggyőződéssel vallotta, hogy a nagyvárosi közlekedésre nincs a Mininél alkalmasabb eszköz. 1999-ben, a kisautó negyvenedik születésnapja alkalmából Bowie egy egyedi klasszikus Minit álmodott valóra, amely tökéletesen tükrözte környezetét – mint egy ezüstből készült, ragyogó brit teáskanna. 1994-ben Nina Hagen német énekesnőt szintén egy Mini Cooper oldalán fényképezte a Paris Match magazin a francia fővárosban.
Fotó: BMW PressClub
Négykerekű főszereplő: a filmsztárnak született klasszikus Mini
Hol díszletként, hol főszerepben: a klasszikus Mini immár hat évtizede visszatérő vendég a televíziók képernyőjén és a filmvásznon. A négykerekű egyéniség 1966-ban vállalta el első szerepét a „Nagyítás” („Blow Up”) című moziban, majd a „Kaleidoscope” című krimiben, amelyben az akkor még szerényebb ismeretségű Warren Beatty játszotta a főszerepet. A Brigitte Bardot nevével fémjelzett „A Coeur Joie” című alkotást ugyancsak 1966-ban tűzték műsorra: a filmben divatmodellek élvezik a Mini Cooper kvalitásait. A francia színésznő magánéletében is szoros kapcsolatot ápol a brit kisautóval, amelyet egy 1980-ban készült fényképsorozat is kiválóan igazol: ezeken Bardot kutyái társaságában látható egy Mini Moke modellben.
A „The Bionic Woman” című televíziós sorozat az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is kitörő népszerűségnek örvendett. 1976-ban a sorozat főszereplője, Lindsay Wagner színésznő egy klasszikus Minivel pózolt Londonban: a gépkocsit egy fém kerettel emelték fel, a fényképeken mégis úgy tűnt, hogy a színésznő egy kézzel tartja az autót a levegőben – ahogyan sorozatbéli, szuperképességekkel megáldott karaktere is tenné.
A klasszikus Mini Blake Edwards filmrendező és Peter Sellers brit színész párosának köszönhetően is hasonlóan szokatlan és humoros jelenetekben tűnt fel: Edwards és Sellers a „Rózsaszín párduc” („The Pink Panther”) folytatásaként készítette el a „Felügyelő életveszélyben” című filmet („A Shot in the Dark”), amelyben a brit színész Clouseau felügyelő bőrébe bújva ült be egy felettébb szokatlan Mini Cooper volánja mögé. Peter Sellers a magánéletben is imádta a klasszikus Mini extravagáns változatait, utóbbi szerepével is ez irányú rajongását támasztotta alá: a filmben használt Mini de Ville ugyancsak Radford munkáját dicsérte, végig fonott mintázattal az oldalelemeken. Az évek során Peter Sellers tucatnyi egyedileg átalakított klasszikus Mini büszke tulajdonosa volt, többek között egy olyané, amellyel egykori feleségét, Britt Eklandot köszöntötte fel 1965-ben, a Radford londoni bemutatótermében, egy óriási születésnapi tortába rejtve.
A klasszikus Mini leglátványosabb szerepét minden bizonnyal az 1969-ben bemutatott „Olasz meló” („The Italian Job”) tartogatta, amelyben a Michael Caine alakította Charlie Croker és bandája a fürge kisautók volánjánál hajszol több mázsányi aranyat Torinóban. A film négykerekű főszerepét három Mini Cooper játssza – egy piros, egy fehér és egy kék –, amelyek csomagterét a szereplők dugig tömik arannyal, hogy csatornaalagúton, parkokon és kereszteződéseken át tempózzanak velük keresztül a városon. Harmincnégy esztendővel később az „Olasz meló” ismét megérkezett a mozikba, immár Charlize Theron, Jason Statham és Mark Wahlberg főszereplésével. A 2003-as alkotás még tempósabb és még látványosabb jeleneteket hozott, a négykerekű főszerepekre pedig – természetesen – az új MINI Cooper S modelleket választották. Az akciódús jeleneteknek ezúttal Los Angeles utcái adták a hátteret.
Egyenes út a divatvilágba
Az 1960-as évek Londonjában nem csupán a zenei szcénában, de a divat világában is új irányzatok kaptak szárnyra – a klasszikus Mini pedig mindig a középpontban volt. Lesley Hornby színésznő – közismertebb nevén Twiggy – egy klasszikus Mini volánjánál szerezte meg vezetői engedélyét 1968-ban.
Mary Quant, a miniszoknya feltalálója kora meghatározó divattervezőjeként tevékenykedett, munkáihoz pedig nagymértékben merített ihletet a klasszikus Miniből. Röviddel vezetői engedélye megszerzése után egy fekete Minit vásárolt magának, amelyet később egyedi dizájn szerint öltöztetett fel – többek között fekete-fehér csíkos üléshuzatokkal. A brit tervező az új MINI-re is rajongással tekint. „Divatos, vidám, mosolygós autó” – mondta róla.
Az 1990-es évek végén Paul Smith, Nagy-Britannia egyik leghíresebb divattervezője elkészítette a klasszikus Mini speciális limitált szériáját. Az antracit-árnyalatú könnyűfém keréktárcsákat saját keverésű kék karosszériafényezéssel dobta fel. A márka negyvenedik születésnapjára Smith a klasszikus Mini egyedi verzióját is megálmodta, amely a limitált szériához hasonló népszerűségnek örvendett: a jubileumi modell jellegzetes, többszínű csíkozást viselt.
Másodszor is a hónap dolgozójának lenni keményebb mint gondolnánk, ez az, amit most Daniel Ricciardo is megtanult egy INFINITI kereskedésben. Miközben a Forma-1 mezőnye kikapcsolt és a legtöbben a tengerparton voltak, Daniel lecserélte a tűzállóját egy elegáns ruhára, a Renault F1-es csapata technikai partnere kedvéért. A cipőből ivás királya azonban a bemutatóteremben már nem volt ekkora legény, bár törekedett rá.
2015-ben Daniel már volt egyszer a hónap dolgozója, akkor egy montreali INFINITI kereskedésben volt aktív, és nehezebb dolga volt, mint mondjuk Lewis Hamilton ellen harcolni. Ezúttal azonban eltökélt, és már nem éri be padlótisztítással: az eladási célok érdeklik, sőt a Forma-1-ből ismert bokszutcai tapasztalatait ültetné át a szerviz mindennapjaiba.
Vigyorogva, nagyon magabiztosan érkezett meg Daniel, de a kérdés az, hogy mit szól hozzá a kereskedés személyzete? Maradjunk annyiban, hogy kalandos elképzelései vannak arról, hogyan kellene megújítani ezt az iparágat, és menedzselni az embereket…
Várhatóan a 2030-as évek elején jelenik meg az utolsó új fejlesztésű belső égésű motor a Volkswagen német autógyártó társaság kínálatában – írta a Handelsblatt című német üzleti lap pénteken.
Az 1937-ben alapított Volkswagen „története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül” – mondta Jürgen Strackmann értékesítési és marketing vezető a Volkswagen csoport névadó márkájának jövőjéről a társaság wolfsburgi központjában tartott sajtóbeszélgetésen.
A belső égésű motorral szerelt utolsó modell a 2030-as évek elején kerülhet piacra, és nagyjából 2040-ig értékesítik majd. Így tízéves átlagos élettartamot feltételezve 2050 körül tűnhetnek el végleg a hagyományos Volkswagenek az utakról.
Az átalakulás leghangsúlyosabb eleme heteken belül megjelenik. A márka arculatot vált, a hagyományos kék-ezüst VW logó helyére kerülő új emblémát a szeptember 12-én kezdődő frankfurti autószalonon (Internationale Automobil-Ausstellung – IAA) mutatják be.
A wolfsburgi székház tetején elhelyezett VW-logót is leszerelik, a 8 méter átmérőjű, 7,5 tonnás korongot már a napokban eltávolítják a 70 méter magas épületről.
A Volskwagen az arculatváltással együtt az elektromobilitás felé fordul, így az új logó először az első „igazi” – vagyis nem belső égésű motorral szerelt modell továbbfejlesztett változataként készült – elektromos meghajtású modellsorozatot díszíti majd, amelynek első tagja, az ID.3 nevű kocsi szintén az IAA-n debütál.
A társaság célja, hogy 2025-re az elektromos autók első számú gyártója legyen. Addig húsznál is több elektromos meghajtású modellt vezetnek be a piacra, és arra törekszenek, hogy évente egymillió elektromos kocsit értékesítsenek. A fejlesztések további kiemelt célja, hogy legkésőbb 2050-re szén-dioxid-kibocsátástól mentessé tegyék a gyártási folyamatokat.
A Handelsblatt kiemelte, hogy a társaság az imidzsváltással, az elektromobilitás és a környezeti tudatosság előtérbe helyezésével az egész Volkswagen csoportot megrázó dízelbotrányt is igyekszik feledtetni.
A csoporthoz a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár márka tartozik, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a Volkswagen csoport gyártja.