Kategória: Automobil

  • Az Alliance támogatja tagjai versenyképességét és profitabilitását

    Az Alliance támogatja tagjai versenyképességét és profitabilitását

    • Az Alliance partnerek leader-follower szemléletű sémát vezetnek be, hogy a termékekkel és a technológiával kapcsolatos hatékonyság és versenyképesség növekedhessen
    • A tagok egyenként olyan régiós referenciaként szolgálnak majd, ahol a fő erősségükkel képesek a piac vezetésére és támogathatják a partnerek versenyképességét
    • A Szövetség továbbra is példaértékű teljesítményt kíván nyújtani úgy termék- vagy szolgáltatási- mint technológiai oldalon, megfelelve a legmagasabb ipari szabványoknak

    A Groupe Renault, a Nissan Motor Co. Ltd. és a Mitsubishi Motors Corporation a világ egyik vezető autóipari szövetségének tagjaiként ma bejelentették, hogy többek között olyan kezdeményezést indítanak útjára, amelynek eredményeképp egy új, kooperatív üzleti modell segíti majd a három cég versenyképességét és jövedelmezőségét.

    A tagvállalatok tovább gondolják a meglévő kölcsönös Szövetségi előnyöket olyan területeken is, mint például a beszerzés, így terjesztve ki a vezető pozícióikat és földrajzi előnyeiket a partnervállalatok üzleti fejlesztésének javára.

    „Az Alliance egy egyedülálló stratégiai és működési partnerség az autógyártás világában és ez hatalmas előnyt nyújt a folyamatosan változó autóipari világban” mondta Jean-Dominique Senard, az Alliance és a Renault elnöke. „Az új üzleti modell lehetővé teszi az Alliance számára, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a tagok eszköztárából és teljesítő képességéből miközben tiszteletben tartja azok egyéni kultúráját és örökségét. A Szövetség három tagja képes lesz földrajzi határokon átnyúlva minden ügyféligényt kielégíteni legyen szó szegmensről, technológiáról úgy, hogy egyéni versenyképességük, fenntartható jövedelmezőségük, társadalmi- és környezeti felelősségvállalásuk súlya is növekedhessen.”

    A három cég vezetősége a leader-follower séma alapelveit a következőkben határozta meg:

    • továbbra is a közös Alliance szabványok kidolgozása a cél, a platformoktól egészen a karosszériákig;
    • termékszegmensenként egy kiemelt modellre fókuszálnak, emellett a vezető cég további, „kísérő” modelleket fejleszt, a partnervállalatok támogatásával;
    • biztosítják, hogy minden márka kiemelt és kísérő modelljeit a lehető legmagasabb versenyképesség megőrzésének szem előtt tartásával alkotják meg, és ha szükséges összevonják azokat; valamint
    • folytatják a kishaszonjárművek terén már sikeresen bevezetett leader-follower modellt.

    A fent említett szerkezeti séma bevezetésének eredményeképp az egy modellre vetített befektetés akár 40%-kal is alacsonyabb lehet. Ez az előny az Alliance már létező szinergiáin felül értendő.

    Az Alliance jóváhagyta továbbá azt is, hogy a működési területükön úgynevezett referencia-régiókat határozzanak meg, ahol minden vállalat a saját központi régiójára koncentrálhatja erőfeszítéseit a versenyképesség területén, így szolgálva követendő példaként a többieknek.

    Ennek megfelelően a Nissan Kína, Észak-Amerika és Japán referenciája lesz; a Renault Európára, Oroszországra, Dél-Amerikára és Észak-Afrikára koncentrál majd; a Mitsubishi Motors pedig az ASEAN-területen (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) és Óceánia területén fejti ki fő tevékenységét.

    Mindegyik vállalat referenciaként szolgál majd a saját régióiban, így újabb lehetőségek nyílnak majd a fix költségek megosztására és az Szövetség közös erőforrásainak kihasználására.

    A cégek termékportfoliójának frissítései is a leader-follower elvet követik majd és a modellek a lehető legversenyképesebb felállásban készülnek majd. Néhány példa:

    • A C-SUV szegmens megújulását 2025 után a Nissan vezeti majd, míg a B-SUV szegmenst Európában a Renault irányítja.
    • Latin-Amerikában a B-szegmens platformjait észszerűsítik, a jelenlegi négy változatból egy lesz, mind a Renault, mind pedig a Nissan erre építkezik majd. A platform két gyártóüzemben készül majd a két márka számára.
    • Délkelet-Ázsiában és Japánban az Alliance tagjai hasonlóan működnek majd, ilyen lesz például a kei-car (szupermini) együttműködés a Nissan és a Mitsubishi Motors között

    A fentieket együttvéve, az Alliance modelljeinek közel 50%-a a leader-follower elv mentén készül majd 2025 után.

    A technológiai hatékonyságot figyelembe véve a Szövetség tagjai továbbra is ki fogják aknázni a meglévő erőforrásokat, így biztosítva, hogy minden tagvállalat megossza a platformokon, erőforrásokon, és technológián végzett munkáját. Ez a modell már bebizonyította életképességét és hatékonyságát, amikor a CMF-B platform a Renault Clio és a Nissan Juke alapját képezte, de a közös kei-car platform is sikeresnek bizonyult, a Nissan Dayz és a Mitsubishi eK Wagon esetén. A CMF-C/D és a CMF-EV platformok hamarosan követik az előző példákat.

    A leader-follower modellt a fentieken túl a további technológiai területeken is bevezetik:

    • Önvezető autó: Nissan
    • Kétirányú kommunikáció (connected car): A Renault az Android-alapú platformon és a Nissan Kínában
    • E-body: az elektromos-elektronikus architektúra alapjai: Renault
    • e-PowerTrain (ePT): CMF-A/B ePT – Renault; CMF-EV ePT – Nissan
    • PHEV: C/D szegmens: Mitsubishi

    Ez az új üzleti modell teszi majd lehetővé, hogy a Szövetség tagjai a lehető legtöbbet hozzák ki magukból és a legversenyképesebbek maradhassanak, így az Alliance megerősödve nézhet szembe a radikálisan változó autóipari környezettel.

  • Tökéletes versenyautót tervezni otthonról: a Ford élő közvetítésben mutatja be virtuális formatervező stúdióját

    Tökéletes versenyautót tervezni otthonról: a Ford élő közvetítésben mutatja be virtuális formatervező stúdióját

    Miközben a Ford egész Európában és Észak-Amerikában újra beindította az autógyártást, a járművek tervezése a COVID-19 válság idején is szakadatlanul folyt – méghozzá a virtuális valóság technológiájával.

    A karantén ideje alatt a Ford dizájnerei egy virtuális formatervező stúdióban fejlesztették az új modelleket. VR-szemüvegeik segítségével egymás mellett dolgozhattak a virtuális térben, közösen nézve át a számítógéppel generált járműterveket, hiszen most nem lehetett agyagmodelleket készíteni.

    A csapat egy tökéletes virtuális versenygép első vázlatait is összerakta a Team Fordzilla P1 Project számára. A Ford öt (francia, német, olasz, spanyol és brit) Fordzilla e-sport csapatának kapitányait és közösségeiket is bevonták a versenygép közös tervezésébe. Az első közvélemény-kutatások során több mint 220.000 szavazat érkezett, és ezek segítségével elkezdett formát ölteni ez a különleges jármű, ami a tervek szerint június közepére készül majd el.

    “A közös munka a formatervezés szerves része. Fontos, hogy kipróbálhassunk dolgokat, felvethessünk új ötleteket, és mérlegelhessük a visszajelzéseket. A virtuális valóság segítségével mindezt akár otthonról is megtehetjük, bár sosem gondoltuk volna, hogy ezt a technológiát egyszer majd ilyen módon használjuk, és hogy ennyire új megközelítést jelenthet az autók tervezésében,” mesélte Amko Leenarts, a Ford Európa formatervezési igazgatója.

    A Ford globális dizájn-csapatának vezetői – köztük Leenarts – május 21-én 16:00 órakor izgalmas bemutatót tartanak a virtuális formatervező stúdió működéséről, méghozzá egy különleges livestream keretében, amit az érdeklődők a Car Design News honlapon követhetnek.

    Az élő közvetítés alatt az európai, amerikai és ausztrál dizájnerek válaszolnak a kérdésekre, beszélgetnek arról, milyen hatással lehet a COVID-19 a formatervezés jövőjére, és bepillantást engednek a Team Fordzilla P1 Project részleteibe.

    A Ford ma már a hétköznapi modellek utasterét is virtuális valóság segítségével alakítja ki. Az új 360 fokos tervezéssegítségével a formatervezők megálmodhatják és megoszthatják vázlataikat, és azonnal megtapasztalhatják – méghozzá 3D-ben vagy virtuális valóságban –, hogyan mutatna az általuk elképzelt környezet a vezető vagy bármelyik utas szemével nézve.

    A Ford formatervezői fokozatosan visszatérnek majd a valós dizájn-stúdiókba, ám a virtuális valóság továbbra is hasznos eszköz marad a nemzetközi szintű közös munkához és az agyagmodellek kiegészítéséhez.

  • A vadonatúj Honda Jazz fejlesztőit is a márka F1-es hibrid versenyautója inspirálta

    A vadonatúj Honda Jazz fejlesztőit is a márka F1-es hibrid versenyautója inspirálta

    Hamarosan megérkezik a szalonokba a vadonatúj Honda Jazz, a vásárlók pedig annak tudatában vehetik majd át autójukat, hogy a modell tervezőit a márka F1-es hibrid versenygépe inspirálta. Mint ismeretes, a Honda által fejlesztett Formula 1™ Hybrid Power Unit roppant versenyképesnek bizonyult a pályán, ugyanakkor nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a japán vállalat munkatársai még több tapasztalatot halmozhassanak fel a hibrid hajtásláncok terén. Ez a páratlan tudásbázis adta az alapot az e:HEV hibrid rendszer kidolgozásához, alighanem ennek köszönhető a konstrukció egyedülálló hatékonysága is.

    Az F1-es kocsiban dolgozó 1600 cm3-es, RA620H típuskódú, belső égésű motorhoz speciális energia-visszanyerő rendszer kapcsolódik, amelynek különféle részegységei a fékezés és a kipufogás során keletkező – amúgy veszendőbe menő – energiát hasznosítják a dinamikusabb gyorsulás és a kisebb turbólyuk érdekében. A tavalyi szezonban az Aston Martin Red Bull Racing és a Scuderia Toro Rosso (mai nevén Scuderia AlphaTauri) F1-autóiban dolgozott a Honda hajtáslánca, három versenygyőzelemhez és hat dobogós helyezéshez hozzásegítve a csapatokat.

    A futamokon a Honda mérnökei folyamatosan figyelték és optimalizálták az energia-visszanyerő rendszer működését, hogy egyre nagyobb teljesítményt sajtoljanak ki a hajtásláncból. Ez a gondolkodásmód határozta meg a Honda személyautókba szánt, modern e:HEV fejlesztését is, melynek előnyeit immáron a vadonatúj Jazz e:HEV vásárlói is kiélvezhetik.

    Alpha Tauri, Honda
    Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az e:HEV hibrid rendszer visszaforgatja az energiát és az akkumulátor töltésére, illetve a teljesítmény fokozására fordítja, ráadásul észrevétlenül, gördülékenyen kapcsol a menetüzemmódok között és minden helyzetben maximális hatékonyságot szavatol.

    Yasuaki Asaki, az RA620H fejlesztőgárdájának vezetője elmondta: „A Formula-1 versenyhétvégéin nagyon kell figyelnie a versenycsapatoknak, hogy csak annyi üzemanyagot használjanak, amennyire a szabálykönyv lehetőséget ad. Az adott mennyiség természetesen beosztható, de vannak olyan szituációk, amikor több naftára, illetve nagyobb teljesítményre lenne szükség, és olyanok is, amelyeknél adott a spórolás lehetősége, például, ha biztonsági autó mögött halad a mezőny. Bárhogy is, a tökéletes egyensúlyhoz elengedhetetlen a mérnökök és a pilóták közötti folyamatos, hatékony kommunikáció. A közúti közlekedésre optimalizált e:HEV hibridnél ugyancsak a kedvező teljesítmény/üzemanyag-fogyasztás arány elérése volt a cél, ezért a vezérlőegységet úgy programoztuk, hogy minden menetüzemmódban a lehető leghatékonyabb legyen a modell.”

    Maga az e:HEV rendszer vadonatúj fejlesztés a Jazzben, tervezésekor a magával ragadó vezetési élményt jelölték meg legfőbb célul az alkotók. Alapját két kompakt, ámde nagy teljesítményű villanymotor adja, ezekhez kapcsolódik az 1,5 literes, DOHC-vezérlésű, benzines i-VTEC egység. Energiaforrásként lítium-ion akkumulátorcsomag szolgál, az erőátvitelről pedig innovatív, fix áttételű nyomatékelosztó gondoskodik. A lehető leghatékonyabb működés érdekében a teljesítményleadást intelligens vezérlőelektronika szabályozza, ami kifinomult, egyszersmind közvetlen viselkedést garantál.

    Az igazán magával ragadó vezetési élmény és a kimagasló hatékonyság érdekében a fejlett e:HEV hibrid hajtáslánc három menetüzemmódban használható, melyek között észrevétlenül vált a vezérlőelektronika.

    • Elektromos (Electric Drive), azaz tisztán elektromos üzem esetén a lítium-ion akkumulátorról táplált villanymotor mozgatja az autót.[1]
    • Hibrid üzemmódba (Hybrid Drive) kapcsolva a benzines erőforrás hajtja az áramtermelésért felelős generátor, ezáltal biztosítva az elektromosságot az autót mozgató villanymotornak.
    • Benzinmotor (Engine Drive) állásban a benzin üzemanyaggal hajtott motor tengelykapcsoló beiktatásával, közvetlenül hajtja meg a kerekeket.

    Városi környezetben általában a hibrid és az elektromos üzemmódok közötti – szinte észrevétlen – kapcsolásokkal éri el a rendszer várt hatékonyságot, míg ha a főként autópályán ideális benzinmotor (Engine Drive) program fut, a belső égésű motor forgatja a kerekeket, az elektromos hajtómotor csak akkor kapcsolódik be a hajtásba, ha a vezető erőteljesen gyorsít és igazán nagy teljesítményre van szüksége.

    Hybrid Drive módban a benzinmotor termelte áramot egy generátor révén az akkumulátorok töltésére is fordíthatja a rendszer. Fékezéskor az Electric Drive üzemmód aktiválódik és a rendszer, a regeneratív féket kihasználva, elektromossággá alakítja a mozgási energiát.

    Hagyományos váltó helyett újonnan fejlesztett, elektronikus szabályozású, folyamatosan változó áttételű automatikus erőátvitel (Electronically Controlled Continuously Variable Transmission; eCVT) került a Jazz e:HEV-be, ami egyszerű, fix áttétellel teremt kapcsolatot a mozgatásért felelős részegységek között. Az eredmény kifinomult, megnyugtató nyomatékleadás – az indulásnál nincs kellemetlen megtorpanás – és egyenletes gyorsítás minden menetüzemmódban.

    A Honda motorsport-története egészen 1958-ig nyúlik vissza, míg az első F1-győzelmet 1965-ben ünnepelhették az ikonikus gyártó munkatársai. Mióta a márka jelen van a száguldó cirkusz porondján, 74 nagydíjat és hat konstruktőri kupát tudhat magáénak és nem utolsó sorban – a legmagasabb szintű motorsport-szereplésnek köszönhetően – olyan tudásra tett szert, amivel közúti járműveit is tökélyre fejleszthette.

  • EP: a gumiabroncsok címkéinek ezentúl energiafelhasználási és tapadási adatokat is tartalmazniuk kell

    EP: a gumiabroncsok címkéinek ezentúl energiafelhasználási és tapadási adatokat is tartalmazniuk kell

    Az Európai Parlament brüsszeli, háromnapos plenáris ülésén elfogadott új szabályzás szerint a gumiabroncsok címkéin 2021-től fel kell tüntetni az abroncs üzemanyag-hatékonyságát, nedvestapadási indexét és külső gördülési zajszintjét is – közölte az uniós parlament szerdán.

    Az autó- és teherautógumikra vonatkozó új címkézési szabályok célja, hogy a vásárlók egyértelmű és egymással összehasonlítható információhoz jussanak, ezáltal tudatosan dönthessenek az üzemanyagot megtakarító, biztonságosabb és kevesebb zajt okozó abroncsok mellett.

    A fogyasztói szokások megváltoztatásán keresztül tisztábbá válhat a környezet, ugyanis a káros mikroműanyagok jelentős része a gumiabroncsok kopásából származik. A becslések szerint továbbá várhatóan tízmillió tonnával lesz kevesebb a szén-dioxid-kibocsátás, a gyártók pedig közel kilenc milliárd eurós (mintegy 3200 milliárd forint) forgalomnövekedéssel számolhatnak – ismertetik a közleményben.

    A címkéket a fogyasztók számára jól láthatóan kell elhelyezni mindenhol, ahol gumiabroncsokat árulnak, beleértve az online boltokat is. A címkéken egyszerűen olvasható QR-kódokat is fel kell tüntetni. Az új címkeszabályok a nehézgépjárművek úgynevezett C3 abroncsaira is vonatkoznak, amelyek eddig nem tartoztak az Európai Unió címkézési szabályainak hatálya alá.

    A címkéknek a későbbiekben a kilométerben kifejezett maximális élettartamra, a kopásra, az újrafutózott abroncsra és a havon és jégen mért tapadásra vonatkozó adatokat is tartalmazniuk kell. A kilométerben kifejezett élettartammal és a kopásállással kapcsolatos információ feltüntetése akkor válik majd kötelezővé, ha megjelennek a megfelelő tesztelési módszerek.

    Az uniós parlamenti jóváhagyást követően a jogszabályt az Európai Unió Tanácsának hivatalosan is el kell fogadnia, ezt követően 2021. május elsejével léphet hatályba. Az új jogszabály a gumiabroncsok címkézéséről szóló 2009-es rendeletet váltja fel.

  • A Renault Morphoz az elektromos autók új platformjának előfutára

    A Renault Morphoz az elektromos autók új platformjának előfutára

    A Renault mindig is az európai elektromobilitás úttörője volt. Ennek szellemében mutatkozott be a MORPHOZ elektromos tanulmány, amelyet a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség új moduláris platformjára, a CMF-EV-re építettek fel. Ez a platform nyitja meg az utat a jövő elektromos autói előtt és mutatja meg mindazt, ami a technológia, stílus, kényelem és utastér terén lehetségessé válik majd.

    „A technológiai innovációknak és a kínált modularitásnak köszönhetően a CMF-EV olyan platform lesz, amelyre a Renault Csoport és a Szövetség eljövendő elektromos autói épülhetnek majd.”

    Jean-Paul DRAI, a Groupe Renault elektromos autók fejlesztéséért felelős főmérnöke

    Az új CMF-EV platform újrarajzolja a modularitás határait: a megnövelt tengelytáv, a karosszéria sarkaiba kitolt kerekekkel, és a teljesen lapos padlólemez a dizájnerek számára egészen új lehetőségeket teremtenek. Ezen az alapon építkezve olyan autók készülhetnek majd, amelyek kombinálják a rekordméretű belső teret, az innovatív, jövőbemutató dizájnnal és a hatékony energiamenedzsmenttel.

    A CMF-EV platformon két karosszériatípus valósulhat meg: SUV vagy szedán. A hosszú tengelytáv és az egymástól messze eső kerekek miatt egészen különböző méretű akkucsomagok beépítésére van lehetőség, így minden szükséglethez igazodva, alakítható ki az optimális hatótáv.

    Az innováció még több helyet hagy a tervezőknek. A hosszú tengelytáv és a sarkokig kitolt kerekek az első- és hátsó túlnyúlást csökkentik jelentősen. A lapos padlólemez miatt az autók felfüggesztése alacsonyabb lehet, és a viszonylag lapos tetővonal ellenére pedig a tágas utastér is megmarad. Mindezek jelentősen hozzájárulnak az autó kedvező aerodinamikájához. A rövid motorháztető miatt az utastér hosszban növekedhet, így az általános vonalvezetés is sokkal elegánsabb.

    Az új platform sokkal dinamikusabb utazást is lehetővé tesz, hiszen a futómű és a karosszéria közvetlenül az elektromos autózás igényeit hivatott figyelembe venni és kielégíteni. Az akkumulátorcsomag a padló alatt helyezkedik el, az autó tömegközéppontja így alacsonyabbra kerül.

    A CMF-EV platform új utakat nyit a belső térkialakításban és a méretekkel való játékban. Miután az elektromotor kisebb, mint a belső égésű, így méretben és formában sokkal tágasabb műszerfal kialakítására nyílik lehetőség. Ennek eredménye a több rakodótér és hatalmas hátsó lábtér. Nincs váltóalagút sem, így a lapos padlózat is nagyobb teret jelent. A CMF-EV platformon Talisman kapacitású, Megane méretű autó épülhet.

    A CMF-EV modularitása egy vagy két elektromotor beépítését is lehetővé teszi, így a négykerék-hajtás sem lehet gond. És ami a jövőre nézve a legfontosabb: ez az alap képes fogadni a 4. szintű autonóm vezetés berendezéseit.

     

  • Napi puzzle: Időutazás egy Bentley-vel

    Napi puzzle: Időutazás egy Bentley-vel

    Időutazás: Bentley 3-litre Supercharged, 1923-ból. A kép a Goodwood Revival-ön készült, 2019-ben.

    Kellemes időtöltést kívánunk hozzá!

    További unaloműző ötleteinket ide kattintva találjátok!

    Fotó: Jo Klausmann

     

  • Négyévszakos abroncs: biztonságos megoldás minden évszakban

    Négyévszakos abroncs: biztonságos megoldás minden évszakban

    A négyévszakos kategória az abroncsgyártás egyik leggyorsabban fejlődő szegmense. A négyévszakos abroncsok vásárlói 3 szempontot mérlegelnek: ezek az időjárási viszonyoktól független biztonság, a kiváló fékezés és tapadás nedves utakon, valamint a kiváló fékezés biztosítása száraz útfelületeken. A Vector 4Seasons Gen-3 a Goodyear díjnyertes négyévszakos abroncscsaládjának legújabb tagja elődjénél jobb teljesítményt nyújt havas, nedves és száraz utakon egyaránt.

    „Tervezőink és mérnökeink azt a feladatot kapták, hogy fejlesszék tovább azt a négyévszakos Vector 4Seasons Gen-2 abroncsot, amely minden más márkánál több díjat tudhat magáénak[1]”– mondta Mike Rytokoski, a Goodyear Europe alelnöke és marketingvezetője.

    • A Goodyear Snow Grip technológiájának köszönhetően a Vector 4Seasons Gen-3 jobb tapadást, ezáltal havas utakon jobb kezelhetőséget biztosít. Az abroncs futófelületének középső részén található nagy mennyiségű lamella jobb kapaszkodásról gondoskodik hóban, az abroncs előző generációjához képest 5%-kal[2] javítja a kezelhetőséget havas utakon.
    • A Goodyear Dry Handling technológiája révén az abroncs futófelületének felszínén és vállrészén található erős blokkok csökkentik az abroncs deformációját a nagy terhelés mellett végzett manőverek során. Ezáltal 5%-kal javul a fékezés száraz útfelületen az abroncs előző generációjához képest.[3]
    • A Goodyear Aqua Control technológiájának köszönhetően – amely mély és széles mintaárkokat alkalmaz a víz elvezetésének elősegítésére – a Vector 4Seasons Gen-3 rendelkezik elődje vízen felúszással szemben nyújtott lenyűgöző mértékű ellenállásával is.

    Az új Vector 4Seasons Gen-3 abroncsot hivatalosan 2020 áprilisában mutatták be, és az év folyamán 65 új cikkszámot vezetnek be fokozatosan, melyeket 2021-ben és 2022-ben továbbiak követnek. Az abroncsot olyan autókra szerelik majd fel, mint a Peugeot 2008/3008/5008, a DS3 Crossback és a DS7 Crossback, de még idén további márkákon is megjelenik első szerelésű abroncsként.

  • Digitális formában is elérhető a Mercedes-Benz Múzeum és a Mercedes-Benz Classic gyűjtemény

    Digitális formában is elérhető a Mercedes-Benz Múzeum és a Mercedes-Benz Classic gyűjtemény

    160 jármű és összesen 1.500 kiállítási tárgy egy építészetileg is kiemelkedő épületben: ez a Mercedes-Benz Múzeum, amelyet több mint 800.000 érdeklődő látogat meg évente a világ minden tájáról. A digitális megoldásoknak köszönhetően a múzeum akár otthonról is bejárható.

    Múzeumlátogatás a weboldalon keresztül

    A 16.500 négyzetméteren elterülő kiállítás bejárása akár öt kilométeres sétát is jelenthet. A múzeum weboldalán azonban csak néhány kattintás szükséges ahhoz, hogy egyéni igényeinknek megfelelő élményben legyen részünk. A weboldalon 360 fokos felvételeken tekinthetjük át a 12 termet és a bennük található járműveket (https://www.mercedes-benz.com/en/classic/museum/exhibition/).

    A múzeumot több kiemelkedő személyiség szemszögéből is megismerhetjük. Egyikük Jutta Benz (https://www.mercedes-benz.com/en/classic/museum/at-the-museum-with-jutta-benz/), akinek különleges kapcsolata van a múzeummal, hiszen ő Carl Benz, az automobil feltalálója és felesége, Bertha unokája. Vagy Bernd Mayländer (https://www.mercedes-benz.com/en/classic/museum/at-the-museum-with-bernd-maylaender/), aki húsz éve vezeti a biztonsági autót a Forma 1-ben. De bejárhatjuk a múzeumot Dr. Ulrike Groos-szal, a Stuttgarti Művészeti Múzeum igazgatójával, Gorden Wagenerrel, a Daimler AG vezető tervezőjével és Benedikt Weilerrel, a Mercedes-Benz Múzeum kurátorával is.

    Interaktív séta az Instagramon is

    A Mercedes-Benz Múzeum tárlatvezetőinek számtalan érdekes története van az állandó kiállításokról és az épületről. Lelkesedésüket és a kiállítással kapcsolatos meghökkentő tényeket, adatokat szívesen megosztják a helyszíni túrák résztvevőivel, illetve az Instagramról érkező látogatókkal is. Érdekes történeteik vannak az állandó kiállításokról (http://mb4.me/MuseumTour), valamint az aktuális, „A Mercedes-Benz G-osztály 40 éve” című időszakos kiállításról is (http://mb4.me/40Jahre_G_Klasse). Ez utóbbi lenyűgöző tényekkel szolgál a legendás terepjáróról. A múzeum Instagram csatornáján további interaktív túrákat is terveznek (@mercedesbenzmuseum).

    Múzeumbejárás YouTube videókkal

    A múzeumot bemutató videóban a sikeres youtuber, Shmee150, öt kevésbé ismert érdekességet mutat be a Mercedes-Benzről 180 fokos virtuális valóság formátumban (http://mb4.me/Top5). A csatorna látogatói maguk is körülnézhetnek a múzeumban.

    Azok számára, akik több időt szeretnének eltölteni a látogatással, egy teljes útvonal is elérhető, amely az éjszakai Mercedes-Benz Múzeumot mutatja be (http://mb4.me/Nachts_im_Museum). A filmet az „Éjszaka a múzeumban” című rendezvényen készítették olyan bloggerek és influenszerek részvételével, akiknek lehetőségük volt egy egész éjszakán keresztül felfedezni a múzeumot.

    A sokszínű Mercedes-Benz Classic

    A Mercedes-Benz Classic különféle digitális formátumokat kínál, beleértve a legendás modelleket bemutató „ALL TIME STARS” kiállítást, az archívumokat és a gyűjteményt, a Classic Centert, a hivatalos márkaklubokat és egyéb érdekességeket. A Mercedes-Benz Classic webhelyen minden megtekinthető (https://www.mercedes-benz.com/en/classic/).

    Útmutató és kvíz

    A digitális csatornák további ajánlatokat kínálnak a csillagos márkához. A „Melyik klasszikus autó illik Önhöz?” kvíz kitöltésével például néhány kattintásból kiderül a látogatók számára, hogy a márka 135 éves történetének melyik álomautója felel meg leginkább az egyéniségüknek(https://www.mercedes-benz.com/en/classic/quiz/). A „Kinek melyik klasszikus” című útmutató pedig példákkal színesített áttekintést ad a modellekről (https://www.mercedes-benz.com/en/classic/history/guide-which-classic-for-whom/).

    A weboldalon gyakorlati tippek is találhatók a klasszikus autók karbantartásáról és a téli szünet után az új szezonra való felkészítésükről (https://www.mercedes-benz.com/en/classic/history/preparing-the-vehicle-for-the-next-season/).

  • Amikor kemény vagy a sportautóddal, de akivel leállsz versenyezni, az Minttu és Kimi Räikkönen…

    Amikor kemény vagy a sportautóddal, de akivel leállsz versenyezni, az Minttu és Kimi Räikkönen…

    Minttu és Kimi Räikkönen újabb Alfa Romeo reklámvideóban szerepelnek együtt.

    A Forma-1 legnépszerűbb házaspárja az új Stelvio Quadrifoglio modellt reklámozzák, mely a reklámfilm szövege szerint „3,8 másodperc alatt gyorsul nulláról 100 km/h-s sebességre… ha akarod”. Így aztán komoly vetélytársa lehet a legmenőbb sportautóknak is.

    Erre épül a videó sztorija, mi szerint Minttu és Kimi kényelmesen kocsikáznak, míg nem a piros lámpánál melléjük gördül egy Viper, mintegy kihívván őket egy rögtönzött gyorsulási versenyre, mivel a viperes fazon nem nézi ki a jó rajtot a nagyobb darab SUV-ből.

    Csakhogy amint letekerik az ablakot, kiderül, hogy az Alfa volánja mögött Räikkönen ül. Még egérutat is kap a Viper, miközben a finn versenyző race, vagyis verseny módba kapcsolja az autót…

    https://www.youtube.com/watch?v=oscXZuHhnBQ

     

  • Hogyan védi meg a mesterséges madárpiszok a Ford-ok fényezését a mindennapokban?

    Hogyan védi meg a mesterséges madárpiszok a Ford-ok fényezését a mindennapokban?

    Bár sok országban szerencsés előjelnek számít, ha valakire rápiszkít egy madár, ugyanezt egy autó fényezésén már senki sem látja örömmel.

    Szerencsére a Ford autóit még erre is letesztelik – méghozzá mesterséges madárürülékkel.

    A laboratóriumban kifejlesztett, szintetikus potyadék annyira valósághű, hogy még tartalmában is hűen követi az európai madárpopuláció nagy részének étrendjét, és persze az ezzel járó magas savtartalmat is.

    A mesterséges ürüléket spray formában viszik fel a próbapanelekre, amiket az extrém nyári forróságot modellezve 40, 50 és 60 Celsius fokos hőkamrákba tesznek, hogy egészen a végső határig teszteljék a festékréteg korrózióvédelmét.

    A “madárürülék teszt” azonban csupán egy a sok megpróbáltatás közül, ami a festékmintákra vár. A lefényezett lemezeket ezen kívül bepermetezik még lúgos tisztítószer és foszforsav keverékével, illetve szintetikus pollennel is, utána pedig jöhet a 60 és 80 Celsius fokos kemence 30 percre, hogy kiderüljön, mennyire ellenálló a fényezés a levegőben lebegő részecskékkel vagy fákról csöpögő ragacsos nedvekkel szemben.

    Tavaszi nagytakarítás

    A tavasz és a nyár különösen nehéz időszak a fényezett felületek számára, hiszen ilyenkor nemcsak madárból van több, hanem a melegtől lágyabbá válik a festékréteg, ráadásul a napsütés is intenzívebb. Este aztán lehűlnek a fémlemezek, és a rájuk tapadt szennyeződés (így a madárpiszok is) még erőteljesebben odaragad. Ha ezt nem takarítjuk le időben, olyan nyomot hagyhat, amit később már csak különleges kezeléssel lehet eltávolítani.

    Szerencsére a karosszéria színét adó festékréteg kikeverésekor a pigmentanyagok, gyanták és oldószerek gondos adagolásával a Ford szakemberei képesek elérni, hogy a festékbevonat összetétele optimális legyen, így a fényezés az évszaktól és az időjárástól függetlenül ellenáll az efféle szennyeződéseknek.

    A madárpiszok tudománya

    A madárürülék általában fekete és fehér színű, ám ez nem homogén anyag. Kevesen tudják, hogy a fehér rész valójában húgysav, vagyis a madár húgyúti rendszerében képződő vizelet. Az ürüléket az emésztőrendszer állítja elő, és bár mindkét részt egyszerre üríti a madár, ez többnyire olyan gyorsan történik, hogy nincs idejük összekeveredni.

    További festéktesztek a Fordnál

    A festékminták további vizsgálatai között szerepel még az is, amikor a felületeket 6000 órán át, azaz 250 napig szünet nélkül bombázzák UV-fénnyel egy fénylaboratóriumban, öt évet szimulálva ezzel a Föld leginkább napsütéses vidékein. Vagy ott van még a mélyfagyasztás nulla fok alatti hőmérsékleten, és amikor durva téli közúti szennyeződésnek teszik ki a lemezeket magas nedvességtartalmú sókamrában… és akkor még nem is beszéltünk arról a tesztről, amikor üzemanyagot folyatnak rájuk, mintha tankolás közben túlcsordulna a benzin vagy a gázolaj.

    Hogyan érdemes letisztítani a madárürüléket az autóról?

    A madárpiszkot az autón hagyni nem túl jó ötlet. Minden autósnak azt javasoljuk, hogy ilyenkor mossák le járművüket szivaccsal és langyos vízzel, amihez pH-semleges autósampont kevernek, és ezzel óvatosan tisztítsák le a fényezést. Ha évente egyszer-kétszer le is vaxolják a karosszériát, akkor a festékréteg még hatékonyabban ellenáll majd az efféle támadásoknak – ráadásul a csillogását is tovább megőrzi.