Kategória: Automobil

  • Vettel egy Aston Martin DBX-ben elmélkedik az újrakezdésről

    Vettel egy Aston Martin DBX-ben elmélkedik az újrakezdésről

    Sebastian Vettel reklámfilmet forgatott az Aston Martin DBX luxus SUV-jával, miközben az újrakezdésen elmélkedett, saját maga narrálásában. A brit márka nagyköveteként tehát nem csak a Forma-1-es AMR01-gyel lesz dolga a jövőben, hanem akár Skandináviában is csapathat havas tájakon az 550 lóerős terepjáróval, miközben olykor bevillan az F1-es versenygépe is. A család fontos, ezt tudjuk már Dominic Torettótól is, de a német is megerősítette a mondandójával, hogy milyen fontos az új köteléke a britekkel.

    A versenypályákon az orvosi autóként is látható DBX alább a téli környezetben hasít:

  • MOL Hygi: a brit variáns ellen is hatásos a kézfertőtlenítő

    MOL Hygi: a brit variáns ellen is hatásos a kézfertőtlenítő

    Sajtóközlemény: Csaknem 4,5 millió liter kéz- és felületfertőtlenítő készült máig a MOL almásfüzitői üzemében, amelynek egyik gyártósorát a járvány első hullámának idején állították át az akkor világszerte hiánycikknek számító termék gyártására. A MOL Hygi az Operatív Törzs közreműködésével, illetve a MOL adományaként mindenhol jelen van, ahol a védekezés frontvonalában dolgozók biztonsága érdekében szükség van rá. A kézfertőtlenítő – magas alkoholtartalma miatt – az új mutációk, köztük a brit variáns ellen is hatékony.

    A koronavírus-járvány jelenlegi szakaszában, a korábbiaknál is fertőzőbb vírusmutációk terjedése idején még nagyobb jelentősége van az egyéni felelősségvállalásnak és a személyes higiéniának. A rendszeres kéz- és felületfertőtlenítés a védekezés egyik kulcseleme, és ezt a MOL töltőállomások vásárlói is látják: március első hetében az előző héthez képest duplájára nőtt a MOL Hygi kézfertőtlenítő szerek kereskedelmi forgalma.

    A fokozott járványveszélyre utoljára január első hetében, a karácsonyi otthonlét utáni időszakban reagáltak így az emberek. Akkor egy hét alatt hétszeresére nőtt a kereslet, de a forgalom mostani megduplázódása is rendkívülinek számít. A töltőállomásokon a kisebb kiszerelésű változatok a legnépszerűbbek. Az első járványhullám idején csaknem 100 ezer liter fogyott a magyar kézfertőtlenítőből, de a második hullám forgalma is meghaladta az 55 ezer litert.

    A MOL Hygi fő összetevője, az etil-alkohol igazoltan vírus-, baktérium- és gombaölő hatású. A magas – a MOL Hygi esetében 70% fölötti – alkoholtartalmú kézfertőtlenítők pedig a harmadik járványhullámot okozó új vírusmutációk ellen is hatékonyak. A Health Europa március végén publikált, több kutatás eredményét összefoglaló tanulmánya szerint az alkoholbázisú készítmények a vírus külső burkát denaturálják, és a hatásuk a kórokozók olyan biológiai tulajdonságain alapul, amelyek minden vírusváltozat esetében hasonlóak.

    „A MOL felelős vállalatként a pandémia kezdete óta folyamatosan biztosítja a fertőtlenítő-ellátást a járvány elleni védekezés hazai szereplői számára. Máig csaknem 4,5 millió liter MOL Hygi készült, amelynek nagy részét az Operatív Törzs közreműködésével a védekezés frontvonalában dolgozó hazai kórházaknak, önkormányzatoknak, közszolgáltató cégeknek, rend- és honvédelmi szervezeteknek, valamint szociális intézményeknek, iskoláknak juttattuk el. Emellett az elmúlt egy évben 72 ezer liter fertőtlenítőszert adományoztunk, többek között egészségügyi intézményeknek, önkormányzatoknak, valamint gyermekvédelmi és segélyszervezeteknek” – mondta Bakos Piroska, a MOL Magyarország szóvivője.

    A MOL legutóbb március elején adott át – szintén adományként 27 ezer liter kis kiszerelésű alkoholos fertőtlenítőt az Országos Kórházi Főigazgatóságnak, ezeket országszerte 100 egészségügyi intézmény – többek között a Debreceni Egyetem Klinikai Központja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, valamint az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ – dolgozói kapták meg.

    A MOL Hygi gyártása teljes egészében Magyarországon történik; a vállalat 2020. március végén kezdte meg a kéz- és felületfertőtlenítők előállítását almásfüzitői gyárában, akkor, amikor ez a termék világszerte, így Európában is hiánycikknek számított. Az üzem kapacitása napi mintegy 50 000 liter, így a biztonságos ellátás hosszú távon is garantált. A MOL elkötelezett abban, hogy a harmadik hullám során is biztosítsa a hazai kézfertőtlenítő-ellátást, hozzájárulva a járvány leküzdéséhez és a lakosság biztonságához.

  • Mucsi Zoltán tolja a bullshit dumát egy Mustang BULLITT bemutatóján

    Mucsi Zoltán tolja a bullshit dumát egy Mustang BULLITT bemutatóján

    Ugyan idén mi nem gyártottunk április bolondja hírt a mai napra, de minket is sokkolt Mucsi Zoltán legújabb alakítása, egy BULLITT reklám kapcsán. A művész úr az ismert stílusában mutatja be a Ford Mustang 5 literes V8-as amerikai csodaautóját, amelynek eredetije 1968-ban szerepelt Steve McQueennel, a San Franciscó-i zsaru című filmben. Negyed órában és kellő alapossággal járja körbe a témát, a Mr. Mustang megbízásából.

    Súlyos lett a végeredmény:

  • Michelisz Norberttel és Talmácsi Gáborral indít közlekedésbiztonsági kampányt a HUMDA

    Michelisz Norberttel és Talmácsi Gáborral indít közlekedésbiztonsági kampányt a HUMDA

    Sajtóközlemény: „Maradj ember a volán mögött is!” szlogennel közlekedésbiztonsági kampányt indít a HUMDA. A kezdeményezés arra hívja fel a figyelmet, hogy empátiával és együttműködéssel csökkenthető a közúti balesetek száma Magyarországon. Michelisz Norbert, Talmácsi Gábor és Szujó Zoltán is csatlakozott a kampányhoz.

    Budapest, 2021. április 1. – A hétköznapokhoz hasonlóan a közlekedésben résztvevőknél is rendkívül fontos az empátia és az együttműködés, ezek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy kevesebb baleset történjen a közutakon. Ennek érdekében indít közlekedésbiztonsági kampányt a hazai mobilitási piac meghatározó szereplője, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. A kampány célja felhívni a figyelmet arra, hogy milyen egyszerűen tehetnénk a balesetmentes közlekedésért. A közlekedési kultúra általános szintjének javulásával kevesebb lenne a forgalom szereplői között az ellentét, ami a baleseti kockázatok csökkenéséhez vezetne.

    A kampányhoz csatlakozott az autó- és motorsport két legsikeresebb hazai versenyzője, Michelisz Norbert, a WTCR túraautó-világkupa 2019-es világbajnoka és Talmácsi Gábor, a MotoGP 125 köbcentiméteres kategóriájának 2007-es világbajnoka, valamint Szujó Zoltán. Az ismert sportriporter a kampány részeként elkészült társadalmi célú hirdetés narrátora. A reklám hétköznapi helyzeteken keresztül mutatja be, hogy az empátia és a kooperáció közutakon tapasztalható hiánya milyen életidegen és furcsa lenne a mindennapokban. Sokkal több felesleges probléma és konfliktus keletkezne, ha mindenki úgy viselkedne egymással, ahogy arra az utakon hajlamosak az emberek.

    A közlekedési balesetben elhunytak száma 2020-ban 450-re csökkent. A HUMDA kiemelt célja az elért eredmények megőrzése, amelyhez hozzájárulhat a közlekedési szabályok betartása és a közlekedők egymásra figyelése, így többek között az autósok és motorosok közötti tolerancia növelése is.

    „A HUMDA egyik küldetése a közlekedésbiztonság színvonalának javítása. A megfelelő szemléletformálás révén szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a 2020-ban jelentősen javuló baleseti statisztikák eredményeinek számottevő részét hosszú távon is megőrizhessük. Magyarország ennek érdekében is csatlakozott az ENSZ közlekedésbiztonsági alapjához és átvesszük a Nemzetközi Automobil Szövetség, az FIA jó gyakorlatait és tapasztalatait is. A Hungaroring továbbfejlesztése és a hajdúnánási MotoGP pálya kapcsán e törekvésünk szintén kiválóan megmutatkozik, hiszen már a tervezési fázistól folyamatosan egyeztetünk a szakma nemzetközi szereplőivel” – hangsúlyozta Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    „A teljes médiamixet lefedő Maradj ember a volán mögött is! kampányunk az egész társadalmat célozza, és reméljük, sokakat elér és sikeresen szólít meg, hiszen csakis közösen, odafigyeléssel és empátiával érhetjük el a kitűzött célt. Gondoljunk csak bele: a pénztár előtti sorban sem kezdünk el olyan ingerülten viselkedni, mint néha az autóban, amikor lassan indul el valaki előttünk. Más helyzetekben többnyire jóval visszafogottabban reagálunk, pedig a felesleges bosszankodás elterelheti a figyelmet a vezetésről, a türelmetlenkedéssel magunkat és másokat is veszélybe sodorhatunk” – emelte ki Lázár László, a HUMDA Zrt. kommunikációs igazgatója.

  • Mercedes-Benz eActros januártól naponta akár 300 kilométert tesz meg

    Mercedes-Benz eActros januártól naponta akár 300 kilométert tesz meg

    Összehasonlítás a felsővezetékes koncepcióval: az akkumulátoros-elektromos Mercedes-Benz eActros januártól a jövőbeli felsővezetékes pálya mentén naponta akár 300 kilométert tesz meg.

    Sajtóközlemény: A pozitív tapasztalatok okán a Logistik Schmitt az eActros prototípusokat idén januártól egy új, az eddigieknél komolyabb feladatkör elé állította: az év elejétől immár a B462 számú úton is zajlik a tesztelés, amely útvonal lényegében megfelel az eWayBW felsővezetékes projektjének. Ez a tesztfázis eredetileg csak 2021 közepétől volt betervezve, immár a továbbfejlesztett eActros prototípusokkal, azonban a Mercedes-Benz szakértői végül úgy döntöttek, hogy kihasználják a lehetőséget és az aktuális prototípusokat még alaposan megdolgoztatják. Tekintettel arra, hogy az eActros esetében kizárólag akkumulátorok szolgáltatják a hajtási energiát, a modell maximális flexibilitást tesz lehetővé a rövid távú helyváltoztatások tekintetében is. Az új feladatkörben a napi futásteljesítmény 250 és 300 kilométer közötti, tehát bő 100 kilométerrel több az eddiginél. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi prototípusok hatótávolsága egyetlen feltöltéssel 200 kilométer, az új feladatkörhöz tartozó nagyobb napi kilométer futás okán napközben szükség van egy töltésre, amire a Logistik Schmitt telephelyén kerül sor, rakodás során, holtidőben. Miközben az eActros prototípusok terhelése eddig általában 4 tonna környékén mozgott, az új feladatkörben ennek a többszörösét szállítja az elektromos modell. Az eActros prototípusok tesztelésének következő fázisa az új B462 útvonalon az eWayBW felsővezetékes projekttel való koncepció-összehasonlítás első lépésének tekinthető, azonban a Daimler nem tervez a jövőben ilyen felsővezetékes megoldást. A Mercedes-Benz a továbbfejlesztett, szériaközeli eActros prototípusok átadását különben idén nyárra tervezi a Logistik Schmitt számára. Ezt a remek hírt a Mercedes-Benz illetékesei az elmúlt napokban osztották meg a Logistik Schmitt vezetőivel egy, a közvetlenül az új tesztútvonalat jelentő B462 mentén található gaggenaui Unimog Múzeumban megrendezett digitális rendezvényen.

    Az akkumulátorokkal és a hidrogén-alapú üzemanyagcellákkal a jövőben minden ügyfelünk igényét ki fogjuk tudni elégíteni

    A jövőbeli hajtáskoncepciók tekintetében a fejlesztéseket két, lokálisan teljesen CO2-semleges tisztán elektromos meghajtásra összpontosítjuk: az akkumulátoros és a hidrogén-alapú tüzelőanyagcellás hajtásláncok irányába. Ezzel a két megoldással a jövőben minden ügyfelünk szállítmányozási igényét ki fogjuk tudni elégíteni, mégpedig teljesen flexibilis módon. Az eActros prototípusokkal végzett gyakorlati tesztek tökéletesen bizonyítják, hogy az akkumulátoros-elektromos tehergépjárművek kiváló szolgálatot tesznek a középnehéz városi terítőfuvarozás során. Azon felhasználási területekre, ahol nagyobb hatótávolságra van szükség és nagyobb terheléssel dolgoznak a tehergépjárművek, 2024-től tervezzük egy szintén akkumulátorokkal dolgozó, tisztán elektromos, kiterjesztett hatótávú eActros „LongHaul“ kivitel bemutatását, a még nagyobb hatótávolságot igénylő feladatkörökhöz pedig a hidrogén-alapú tüzelőanyagcellás koncepcióban látjuk a jövőt, amely technológiát az évtized második felétől már sorozatgyártásban tervezünk alkalmazni.

    A Daimler Trucks & Buses a fenntartható vállalati stratégiát követve céljául kitűzte, hogy a 2039-es évig bezárólag Európában, Japánban és Észak-Amerikában csak olyan új gépjárműveket fog kínálni ügyfelei számára, amelyek menet közben CO2-semlegesek. Vállalatunk célja, hogy 2050-ig meg tudjuk valósítani a CO2-semleges közúti szállítmányozást.

  • Az Apple és a Huawei után a Xiaomi is beszállna az autóiparba

    Az Apple és a Huawei után a Xiaomi is beszállna az autóiparba

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Apple és a Huawei okostelefon gyártó vállalatok az autóipar felé terjeszkednének, és teljesen, vagy részben saját autóval rukkolnának elő.

    A legújabb ezen a listán az a Xiaomi, mely nem régiben olyan elektromos rollerrel állt elő, melynek megjelenését az F1-es Mercedes csapat ihlette.

    Mint kiderült, a Xiaomi saját autót építene, az ezzel kapcsolatos projektet meg is alapozzák a következő hónapokban.

    Xiaomi Mi Car

    A 36KR szerint ez az információ a vállalathoz közel álló befektetőktől származik.

    Az információk szerint a Xiaomi vezérigazgatója már megkereste a NIO alapítóját az elképzeléssel, és már az is tudható, hogy a szórakoztatóelektronikai cég autóipari részlegének vezetője a márka társalapítója és elnök helyettese, Wang Chuan lesz.

  • A Mercedes-AMG és a Mercedes-AMG Petronas F1 Team még intenzívebb együttműködése

    A Mercedes-AMG és a Mercedes-AMG Petronas F1 Team még intenzívebb együttműködése

    Sajtóközlemény: A németországi Affalterbachban és a brit Brackley-ben egyaránt különösen hatékony és motivált csapatok dolgoznak a kivételes menetteljesítmények elérésén. Fejlesztések a csúcstechnológia terén, innovációk és sikerek – mindezek a Mercedes-AMG és a Mercedes-AMG Petronas F1 Team számára is alapvetőek, most pedig az eddiginél is szorosabb együttműködésben dolgoznak e célok eléréséért.

    „Már kilenc éve összeköt minket a partneri viszony, amely számos különböző fejlesztés és rengeteg siker forrása. Összekötnek minket a motorsportgének és csapataink elkötelezettsége. Röviden: a teljesítménynek élünk! Most pedig elérkezett az idő, hogy közös munkánkat magasabb szintre emeljük: a Project ONE hiperautó személyében jóformán elsőként hozunk el Formula 1-es technológiát a közutakra. A különösen exkluzív modell első példányait már az idén megkapják a megrendelők. Ezzel a kivételes projekttel kívánjuk bevezetni az AMG-nél a teljesítményközpontú elektrifikációt. Az E PERFORMANCE jelvény alatt különösen nagy teljesítményű, mégis hatékony hibrid hajtásláncok érkeznek a jövő utcai modelljeibe. Ami pedig versenypályás teljesítményünket illeti, reméljük, hogy leggyorsabb és legerősebb E Performance versenyautónk ismét sikeresen száll ringbe a világbajnoki címért” – mondta Philipp Schiemer, a Mercedes-AMG GmbH vezetőségének elnöke.

    Affalterbachban a Mercedes-AMG minden releváns területen hozzáférést kap a Mercedes-AMG Petronas F1 Team győztes technológiájához. A szorosabb közös munka a tudás és a technológiák megosztását gyorsabbá teszi, ezáltal pedig a Mercedes-AMG pozícióját a jövő teljesítményközpontú sportmárkájaként még tovább erősíti. Ezáltal pedig a Mercedes-AMG még inkább nyit a Formula 1 világa iránt érdeklődő ügyfelek irányába, miközben a legújabb, leginkább fenntartható és motorsportban is bevált technológiát ülteti át sorozatgyártású autóiba.

    „A Formula 1-ben, a motorsport királykategóriájában dolgozó jelenlegi hibrid hajtásláncok nem csak különösen erősek, de egyre magasabb hatékonysági fokon dolgoznak, ezáltal pedig nagyon takarékosak – ezek pedig olyan ismérvek, amelyek sorozatgyártású modelljeinket is jellemzik. A szorosabb partneri viszony lehetővé teszi a tapasztalat és a technológiák gyorsabb megosztását, amelyekből utcai autóink is profitálhatnak” – mondta Jochen Hermann, a Mercedes-AMG GmbH vezetőségi tagja.

    A Mercedes-AMG már 2012 óta dolgozik együtt a Mercedes-AMG Petronas F1 Team-mel és a Mercedes-AMG High Performance Powertrains (HPP) vállalattal, méghozzá nem csak számos projekten, de a technológiák megosztásán is. Friss példa erre az elektromos turbófeltöltő, amely a Formula 1-ben már bizonyított szélsőséges körülmények között, hamarosan pedig az AMG sorozatgyártású modelljeibe is megérkezik. Emellett a fejlesztések szimulációjánál, valamint a hibrid üzemeltetési stratégia tekintetében is hasznos eszmecsere folyik.

    A jövőben további megoldások és fejlesztések kerülnek át a Formula 1-ből a sorozatgyártású autókba, többek között a nagyteljesítményű akkumulátorok cellatechnológiája vagy a speciális hűtési megoldások. Ezek nem csupán párhuzamot vonnak az AMG F1 W12 versenyautó és az utcai autók közé, de egyben az F1 világát a közúton is átélhetővé teszik.

    Az új együttműködés jegyében az affalterbachi Mercedes-AMG néhány dolgozója Mercedes-AMG High Performance Powertrains (HPP)-nél és a sikeres Formula 1-es istállónál kap helyet, miközben a vállalatok felügyelőbizottságába is bekerülnek a két cég vezetői.

    „Örömmel üdvözöltük a különböző ágazataink még szorosabb együttműködését. Mindegy, hogy a mi Formula 1-es csapatunkat vagy az affalterbachi Mercedes-AMG-t nézzük, mindenhol érezhető lesz a közös munka és gondolkodás lenyűgöző eredménye. Minden egyes csapattagunk mindent belead, hiszen életünk a teljesítmény. Ennek szellemében izgatottan várom, hogy milyen új csúcsokat tudunk együtt elérni” – mondta Toto Wolff, a Mercedes-AMG Petronas F1 Team csapat- és üzletvezetője.

    Az intenzív közös munka eredménye a Mercedes-AMG motorsport-aktivitásán is meglátszik majd. Ez a marketinget épp úgy érinti, mint az e-sport támogatását, sőt, aktív kihatással van az elmúlt tizenegy évben különösen nagy sikernek örvendő, folyamatosan növekvő GT3-as és GT4-es ügyfélversenyzésre is. Mindezzel az AMG megerősíti mélyen a motorsportban rejlő gyökereit, miközben új technológiákkal és megoldásokkal halad egy még ígéretesebb jövő felé.

  • Az új Dacia Sandero: A kijelző a zsebedben lapul

    Az új Dacia Sandero: A kijelző a zsebedben lapul

    Manapság mindenhova magunkkal visszük okostelefonjainkat. Ugye milyen intelligens megoldás lenne, ha leváltanák az autóinkban található multimédia kijelzőt? A Dacia számára ez nyilvánvaló választás volt, de csak akkor, ha teljes mértékben a vezetési élmény része lehet. Ebben a szellemben született meg a Media Control. Nicolas Legros, a Dacia Cross Car Line operatív igazgatója, mutatja be a rendszer filozófiáját és előnyeit, amelyek az Új Dacia Sandero-val mutatkoznak be.

    Hogyan lehetne az okostelefon az útitársunk, anélkül, hogy azzal kellene bajlódnunk, hogy folyton a lötyögős légbefúvón rácson lévő telefontartót kell igazgatnunk? Bárcsak ennyire egyszerű lenne! A Dacia-nál megértették ezt a problémát. A márka mérnökei és formatervezői közös erővel egy olyan okos és gazdaságos megoldással álltak elő, amely összhangban van kor elvárásaival.

    „A Dacia-nál küldetésünknek tekintjük, hogy újradefiniáljuk az autózás leglényegének fogalmát. Ezért egy olyan egyszerű, de okos multimédia-megoldást kellett találnunk a, ami egyben vonzó is. Felméréseink azt mutatják, hogy vásárlóink az egyszerűséget szeretik ezen a téren. Olyan fontos szempont ez, amelyet a Dacia-közösség tagjai is számtalanszor jeleztek nekünk. Mérnökeink és tervezőink ezért közösen létrehozták a Media Control rendszert, amely ügyfeleink kedvenc képernyőjét – a telefonjukat – az autóban lévő multimédia élmény középpontjába helyezi.” – mondta el Nicolas Legros, a Dacia Cross Car Line operatív igazgatója.

    MI AZ A MEDIA CONTROL?

    A Media Control egy olyan rendszer, amely a rádiós egység kiegészítőjeként kap helyet, és egy kifejezetten az okostelefon számára kialakított tartót, valamint egy ingyenes, testreszabható és könnyen kezelhető alkalmazást foglal magában.

    Nicolas Legros kifejti: “A Media Control egy teljes multimédiás rendszert jelent. Egy rádiót, két hangszórót, egy USB-portot, Bluetooth csatlakozási lehetőséget, a kormánykerék kezelőszerveit és mindenekelőtt a műszerfalba integrált okostelefon dokkoló állomást tartalmaz. A projekt kezdete óta ez a dokkoló állomás a műszerfal dizájnjának szerves, beépített részét képezi. Ez garantálja vásárlóink számára a kényelmet és az ergonomikus kialakítást.”

    Az új Dacia Sandero műszerfalának közepén kialakított univerzális foglalatába helyezve és szilárdan rögzítve, az okostelefon tökéletesen a vezetési élmény részévé válik. A stratégiai elhelyezés, magasan, enyhén a vezető felé fordítva tökéletes láthatóságot biztosít, ezáltal garantálva a biztonságot. Az autó vezetője pedig egyszerűen csak letölti a Dacia Media  Control alkalmazást az okostelefonjára, és az egyszerű Bluetooth-kapcsolatnak köszönhetően az eszköz a műszerfal valódi kiterjesztésévé válik, felváltva az integrált multimédiás rendszert.

    Navigáció, rádió, zene, telefon, sőt a jármű információi is csupán egyetlen érintésre vannak a vezetőtől, és mindez akár hangvezérléssel is használható az okostelefonba épített hangfelismerésnek köszönhetően.

    Ráadásul, ha a telefon nincs a dokkolóban, az teljesen eltűnik a műszerfalban.

    INTELLIGENS RENDSZER, OKOS FUNKCIÓK

    De mindez nem elegendő ahhoz, hogy a Media Control 100%-ban intelligens multimédiás rendszer legyen. A testreszabható alkalmazásnak köszönhetően a rendszer minden egyes felhasználó igényeihez alkalmazkodik, valamint csatlakozik a jármű fedélzeti számítógépéhez is.

    Így a felhasználó parancsikonokat is létrehozhat kedvenc alkalmazásaihoz, kontaktjaihoz és
    widgetjeihez. Ami a navigációt illeti, szolgáltatók széles választéka áll rendelkezésre. Ha a
    multimédia funkcióit nézzük, egy menüből választhatunk: rádió, streaming szolgáltatások, telefonon található lejátszási listák, USB pendrive és akár még MP3 lejátszó közül is lehet választani. A telefon esetében, a hívás mellett minden egyéb fontos funkció rendelkezésünkre áll: hangalapú vezérlés, a névjegyzékben történő kereséshez, a hívás előzmények böngészéséhez, vagy a naptárhoz való hozzáféréshez. Androidos készülékek esetében a rendszer akár SMS-eket is fel tud hangosan olvasni, és ez a funkció hamarosan az iOS alapú készülékek esetében is elérhető lesz. Ami a járművet illeti, a Driving ECO funkció megjeleníti a valós idejű fogyasztási adatokat és személyre szabott vezetési tanácsokat nyújt minden út végén.

    Az úticélhoz való megérkezést követően hasznos lehet az autóban felejtett telefon figyelmeztetés, vagy a ‘Go To My Car’ funkció, amely segít megtalálni az autót a parkolásnál.

    Nicolas Legros így foglalja ezt össze: „A Media Control funkció az okostelefonok leghasznosabb lehetőségeit beépíti a vezetési élménybe.”

    ENNÉL NEM IS LEHETNE EGYSZERŰBB

    A rendszer egyszerűsége az ergonómiájában rejlik. Az okostelefon dokkoló optimális elhelyezésének köszönhetően minden könnyen elérhető néhány érintéssel. Az alkalmazás intuitív felhasználói felülete lehetővé teszi a menükben történő hatékony és gördülékeny navigációt. Az okostelefonon végrehajtott műveletek tükrözése az autó multimédiás kijelzőjén még könnyebbé teszi a rendszer kezelését. Nem utolsósorban, a kormánykerék kezelőszervei megkönnyítik az alkalmazás vezérlését, ha zeneszámot, vagy rádióállomást szeretnénk váltani, vagy a hangerőt szabályoznánk, esetleg hívást fogadunk vagy fejezünk be. A nagyobb kényelem és biztonság érdekében a rendszer az okostelefonba épített hangvezérléssel is használható.

    Röviden: a Media Control egy jól átgondolt rendszer, alapvető funkció. Testreszabható, letisztult és a legjobb ár-érték arányt nyújtja a piacon. „A márka ismertetőjegyei a multimédiára alkalmazva. ” – mondta Nicolas Legros, utalva arra, hogy a rendszer a Dacia szellemiség minden kritériumának megfelel. Egyszerű, praktikus és okos: igazi Dacia.

  • A HERE 3D-ben térképezi fel Magyarországot

    A HERE 3D-ben térképezi fel Magyarországot

    • A HERE pontosan rögzíti az útadatokat és precízen, utcaszinten gyűjti össze a panorámaképeket a világ számos országából, annak érdekében, hogy naprakész és részletgazdag digitális térképeket jelenítsen meg.
    • A HERE a legújabb technológiákat használja, hogy rögzítse és feldolgozza ezeket az információkat, miközben elkötelezett az iránt, hogy tiszteletben tartsa a privát szférát.

    Magyarország, Budapest – a HERE, a helyalapú felhőszolgáltató, áprilistól rendkívül pontosan, 3D-ben térképezi fel Magyarország egy részét, hogy a világ legfejletteb térképét biztosítsa.

    A HERE azzal kezdi, hogy a legújabb technikával felszerelt autókkal járják be az utakat, és nagy pontossággal rögzítik az útadatokat, így az útburkolati jeleket és a KRESZ-táblákat egyaránt. Az egyértelműen azonosítható HERE autók 3D-ben is rögzítenek, valamint utcaszintű képeket hoznak létre a látványosságokról, az üzletekről, benzinkutakról és éttermekről.

    Az információkat egy részletgazdag Magyarország-térképen fogják használni, melyet az önvezető autókhoz és egyéb fejlett szolgáltatásokhoz terveztek, amik növelik a közlekedésbiztonságot, enyhítik a forgalmi dugókat és megkönnyítik a városi navigációt.

    A következő hetekben a HERE autói az ország összes fontosabb útját bejárják. A felmérés nem zavarja a rendes forgalom menetét.

    A HERE elkötelezett a magánszféra tiszteletben tartása iránt. A rögzített képek csak az autóban tárolódnak, majd később, titkosított formában kerülnek át egy biztonságos tárhelyre. Ezután elkezdődik a feldolgozásuk az iparágban vezető szoftver és egy fejlett algoritmus segítségével. A képek csak az után lesznek elérhetőek, hogy az arcokat és rendszámokat elhomályosították.

    Abban a ritka esetben, ha a képen látható személy vagy rendszám felismerhető maradt, bárki egyszerűen jelentheti ezt a HERE felé. Nézze meg az online képet, majd kattintson a térképen a “Report Image” linkre a bal alsó sarokban.

    További információkért, kérjük, látogassa meg a https://here.com/en/drive-schedule weboldalt, ahol megtudhatja, hogy a HERE, hogyan óvja magánéletét.

  • Autós Nagykoalíció: a Suzuki Vitara lett az Év Magyar Autója 2021-ben

    Autós Nagykoalíció: a Suzuki Vitara lett az Év Magyar Autója 2021-ben

    (MTI) – Kihirdették immár második alkalommal az Év Magyar Autója díjakat, az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett versenyre 22 márka 48 jelölést adott le, a Suzuki Vitara lett az Év Magyar Autója 2021-ben – közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.

    Mint írták, most először mindhárom autógyártó nevezett autót a díjra. Így az ebben a kategóriában tavalyi ezüstérmes esztergomi Suzuki Vitara megmérkőzhetett a győri Audi Q3 Sportback és a kecskeméti Mercedes-Benz CLA 250 e modellekkel. Külön érdekesség: mindhárom jelölt autó hibrid, ami jól jelzi, hogy Magyarországon magas színvonalon folyik az autógyártás és nem a múltnak, hanem a jövőnek termelnek ezek az üzemek.

    Közölték: minden évben nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, hogy több kategóriában melyik lesz a magyar autópiacon a „legmagyarabb”, a „legjobb” és a „legzöldebb” autó. 2021-ben a közönségdíjjal együtt tizenhárom Év Magyar Autója díjat kaptak a hazai forgalmazók és gyártók, további huszonegy dobogós modell pedig oklevélben részesült. Jövőre a szervezőbizottság tervei szerint további kategóriákban is díjazzák az autókat.

    A Magyar Év Autója 2021 díjra 29 modellt neveztek, az Év Zöldautója 2021 díjra pedig 16 modellt.

    A Magyar Év Autója 2021 elismerést hat kategóriában adták át, ebben a mezőnyben indult a legtöbb autó.

    Az Év Zöldautója 2021 díjra két kategóriában nevezhették az importőrök és az autógyártók az autóikat. Egyetlen kritériumnak kellett ezeknek megfelelniük: kevesebb mint 50 gramm/kilométer lehet a szén-dioxid-kibocsátásuk.

    További részletek a nyertes modellekről a http://www.evmagyarautoja.hu/ oldalon találhatóak.