Közel hat évtized után sem izzadt meg ez az 1966-os Mustang Cabrio, amikor a végsőkig hajtották a német autobahnon.
A videót a TopSpeed Germany csatornájára tették fel, a sofőr pedig minden idők egyik legnagyobb amerikai izomautóját, egy klasszikus 60-as évekbeli Mustangot tolt el az abszolút végsebességig a sebességkorlátozás nélküli német autópályán.
Ahogy a videón is látható, a Mustang annak ellenére, hogy már több mint hat évtizedes, könnyedén teljesítette a gazdája minden kérését.
Ha van olyan hely a világon, ahol legálisan olyan gyorsan lehet menni, ahogy csak akar az ember, az Németország. Az autópálya-hálózat számos szakaszán nincs sebességkorlátozás, és a korlátot tényleg csak az autó határai adják.
A végsebesség eléréséhez pedig a Ford 4,7 literes V8-as motorja segít neki, amely 203 lóerőt produkál. Ez a 4 sebességes kézi váltóval párosul.
Az első generációs Mustang 1964-től 1966-ig volt forgalomban, és számos fejlesztésen esett át. 1966 szintén nagyszerű év volt a márka számára, mivel először nyertek Le Mans-ban az ikonikus Ford GT40-essel.
Tény, hogy a Mustang volt 1966 legkelendőbb kabriója, megelőzve a Chevy Impalát, amely akkoriban a legfőbb riválisa volt.
Amikor a Ford el akarta adni a Mustangot Németországban, még a 60-as években, a név a Krupp cég tulajdonában volt, akik még azt is felajánlották, hogy 10 000 dollárért eladják a nevet a Fordnak, de a Ford visszautasította. A Ford ehelyett átnevezte a Mustangot T5-re, és így árulták azt a német piacon.
Annyi biztos, hogy minden rajongó élvezni fogja ezt a POV, azaz a vezető szemszögéből felvett felvételt. A lenyugvó nap látványos hátteret biztosított, amikor a legendás Mustang elérte a 200 kilóméter/órás végsebességet.
Az USA-ban óriási hagyománynak örvendenek a hétvégi gyorsulási versenyek. Itt meglepő módon egy Buick gyorsult le egy Plymouth-ot.
A verseny egyik résztvevője egy Hemi motoros 1976-os Plymouth Duster, az ellenfél pedig egy 11 évvel öregebb 1965 Buick Skylark.
Mindkét autó ultra-tisztának tűnik, és utcai használatra is alkalmas, de a motorháztető alatt erősített motorokat rejtegetnek – írja az Auto Evolution.
Az 1976-os Dustert például már nem az eredeti, Malaise-korabeli V8-as hajtja. Ehelyett egy újkori Hemi motorral van felszerelve.
Arról nem szól a fáma, hogy mennyi lóerőt küld a hátsó kerekekre, de a Hemi V8-asok nem viccelnek, és általában jóval több mint 400 lóerővel rendelkeznek, még akkor is, ha nem kompresszorosak.
Az 1965-ös Skylark viszont egy 406 köbcentis (6,6 literes) kis blokkból kapja az erőt. Bár a Buick 1965-ben hasonló lökettérfogatú motort kínált a Skylarkban, feltételezhetjük, hogy ez a motor messze nem volt széria.
Nos, annak ellenére, hogy 12,33 másodpercre volt szüksége a negyed mérföld lefutásához, ami nem sokkal gyorsabb, mint néhány csont nélküli izomautó a korszakból, a Skylark megelőzte a Dustert.
Persze a villámgyors rajt segített a Buick vezetőjének, hogy már a rajtnál jelentős előnyre tegyen szert, de a Plymouth-nak a vége felé már nem sikerült csökkentenie a különbséget.
Meglepő vereség a Mopar számára, de ettől függetlenül izgalmas verseny volt. És egy pokolian jó Skylark-ot láthattunk.
Ez a verseny a Madison Wisconsin 608 Car Club selejtezőjében történt a Byron Dragway-en.
Ahogy 1964-ben az eredeti Ford GT40 prototípus esetében, úgy a Ford az új GT Heritage Edition kivitel (a 2022-es Ford GT Holman Moody Edition) bemutatásához is New York-ot választotta helyszínül.
Ez is egyértelműen jelzi, hogy a legújabb 2022-es Heritage Edition változat a GT40 MK II versenygép előtt tiszteleg, amely 1966-ban mindhárom dobogós helyet megszerezte a híres 24 órás Le Mans futamon.
“Az összes eddigi Ford GT Heritage Edition fényezéséhez hasonlóan a Holman Moody Heritage Edition változatról sem hiányozhatnak a jellegzetes arany és vörös árnyalatok, amelyek a győztes 1966-os gépeket idézik,” mondta el Mike Severson, a Ford GT programigazgatója. “Az egyik legismertebb Ford GT40 versenyautó inspirációjával megalkotott új Ford GT a Holman Moody versenycsapat mindenkit túlszárnyaló innovatív szellemiségének állít emléket.”
A Holman Moody csapat nagyon fontos szerepet játszott a GT40 győzelmeiben. Az 1965-ös Le Mans futam után a Ford azzal bízta meg Holman Moodyt (és a Shelby Americant), hogy dolgozzák át a GT40 MK II-est. 1966 januárjában a P/1016 alvázszámú autó nyolc nap alatt 265 kört futott egyfajta guruló laboratóriumként, hogy a csapat alaposan letesztelhesse az újratervezett, immár sokkal hatékonyabb fék-, futómű- és abroncsbeállításokat, sőt még egy kísérleti automata sebességváltót is kipróbáltak. A mérnökök szeme előtt egyetlen cél lebegett: megnyerni az 1966-os Le Mans futamot.
Ez az innovatív szemlélet ma is él, amit tökéletesen példáz a 2022-es Ford GT versenykész szerkezete, váltófülekkel kapcsolható hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltója és karbonszálas karosszériája.
Az ultra-limitált darabszámban készített GT Holman Moody Edition szupersportkocsit a 2022-es New York-i Nemzetközi Autókiállításon láthatja először a nagyközönség, méghozzá az eredeti P/1016 alvázszámú Holman Moody Ford GT40 MK II-es gép mellett.
A legújabb Heritage Edition modellváltozat az eredeti versenyautó előtt tiszteleg, amellyel a Ford mindhárom dobogós helyet megszerezte
A limitált darabszámú szupersportkocsi egyedi arany-vörös fényezését Oxford White színű körökben virító 5-os rajtszám egészíti ki az ajtókon, a gépháztetőn és a hátsó légterelőn; pontosan úgy, ahogyan az 1966-os Ford GT40-esen volt, amivel Holman Moody versenyzett. Hatásos látványt nyújtanak a burkolatlan, fényes karbonszálas elemek is, például a 20 colos keréktárcsák, az első légterelő, a küszöbelemek, a tükörházak, gépháztető-légbeömlők és hátsó diffúzor. A feketére lakkozott Brembo® féknyergeket ezüstszínű grafika egészíti ki, és feketék a kerékrögzítő csavarok is.
A karbonszálas felületek a kabinban is visszaköszönnek, hiszen szénszál borítja a küszöböket és a középkonzolt is, az ajtópaneleken pedig matt színű 5-ös rajtszámok láthatók. A szintén karbonvázas ülések ébenfa árnyalatú Alcantara® kárpitozását aranyszínű varrás díszíti, az ülőfelületen és a fejtámlán pedig dombornyomású GT embléma látható. A műszerfalat Ebony színű bőrrel és Alcantarával burkolták, az oszlopokat és a tető belső felületét pedig exkluzív Ebony Alcantara kárpit fedi.
A műszerfal és az ülés mögötti merevítő X-idomon aranyszínű berakások láthatók, amelyek jól passzolnak a kapcsolópanelek, a küszöbidomok és az A-oszlop alsó felének karbonszálas matt borításához. A kormánykereket fekete fonallal varrott Ebony Alcantara borítja, a duplakuplungos váltó kormánykapcsolóit pedig – a külső fényezéshez illeszkedve – Holman Moody Gold árnyalatúra festették.
Tovább gyarapodik a Heritage Edition sorozat
A Ford GT Heritage Edition modellek a típus emlékezetes versenygyőzelmeit örökítik meg, köztük természetesen a Le Mans-ban aratott diadalokat is. A rendkívül korlátozott darabszámban gyártott sorozatban immár a kilencedik modellváltozatot adja ki a Ford, és ezekből kettő jelenleg is gyártásban van.
2022-es Ford GT Alan Mann Heritage Edition amely a 16-os rajtszámú Alan Mann Ford GT MK I könnyű építésű kísérleti prototípus előtt tiszteleg, ami kijelölte az 1966-os Le Mans-i hármas győzelemhez vezető utat; az autót jelenleg is gyártják
2022-es Ford GT ’64 Prototype Heritage Edition, ami az első öt eredeti Ford GT prototípus előtt tiszteleg; az autót jelenleg is gyártják
2021-es Ford GT Heritage Edition, amely a 98-as rajtszámú Ford GT Mk II-esnek állít emléket; az autót Ken Miles és Lloyd Ruby vezették az 1966-os Daytona futamon, ahol a Ford megszerezte az 1-2-3-5. helyezést, és a Ford GT40 Mk II fantasztikus évadot zárt; az autóból mindössze 50 darab készült
2020-as Ford GT ’69 Gulf Livery Heritage Edition, amely az 1969-es Le Mans-győztes, 6-os rajtszámú Ford GT40 Mk I előtt tiszteleg; az autóból mindössze 50 darab készült
2019-es Ford GT ’68 Gulf Livery Heritage Edition, amely az 1968-as Le Mans-győztes, 9-es rajtszámú Ford GT40 Mk I előtt tiszteleg; az autóból mindössze 39 darab készült
2018-as Ford GT ’67 Heritage Edition, amely az 1967-es Le Mans-győztes, 1-es rajtszámú Ford GT40 Mk IV előtt tiszteleg; az autóból mindössze 50 darab készült
2017-es Ford GT ’66 Heritage Edition, amely a 2-es rajtszámú Ford GT Mk II-esnek állít emléket; az autót Bruce McLaren és Chris Amon vezették az 1966-os Le Mans futamon; az autóból mindössze 27 darab készült
2006-os Ford GT Gulf Livery Heritage Edition, ami a GT40 két egymást követő, 1968-as és 1969-es Le Mans 24 órás futamgyőzelmének emlékére készült ; az autóból mindössze 343 darabot gyártottak
A 2022-es Ford GT Holman Moody Heritage Edition modellt a kiválasztott Ford GT vásárlók rendelhetik meg, akik már idén ősszel megkapják autójukat.
A Chevrolet 1957-ben dobta piacra első nagy teljesítményű járművét. A Tri-Five alapjaira épült, és a Fekete Özvegy becenevet kapta.
A recept messze nem volt bonyolult. Mivel a Chevrolet a NASCAR-versenyek megnyerése mellett az új motortechnológiát is népszerűsíteni akarta, fogta az akkori legkönnyebb autóját, és a legerősebb motorjával szerelte fel.
A szóban forgó autó a 150-es szedán volt. Nemcsak a feltűnően szebb Bel Air csupasz változata, de a kétajtós hátsó pad nélkül is érkezett, és nem volt benne rádióegység és kartámasz sem.
Az erőt a kínálat csúcsát jelentő 283 köbcentis (4,6 literes) V8-as motor adta, amely az új Rochester üzemanyag-befecskendező rendszernek köszönhetően 283 lóerőt teljesített.
Ezeket az autókat a The Southern Engineering Development Company (SEDCO) nevű cég állította össze, amely a Nalley Chevrolet márkakereskedésben működött Atlantában, Georgia államban.
A Chevyvel abban az időben együttműködő más cégektől eltérően ez a vállalat szokatlanul széleskörű hozzáféréssel rendelkezett a gyártó alkatrészeihez.
A történet szerint a SEDCO-t valójában egy Chevrolet mérnök hozta létre a GM áldásával, hogy megkerülje a gyári versenyzésre vonatkozó AMA-tilalmat.
És ez működött is, mivel a Fekete Özvegy uralta az 1957-es Grand National Series szezont, annak ellenére, hogy a NASCAR gyorsan betiltotta az üzemanyag-befecskendezést, ami arra kényszerítette a SEDCO-t, hogy négycsöves karburátorokra álljon át.
Hány darab Black Widow-t gyártott le a Chevrolet? Nos, erről nincsenek feljegyzések, de a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a SEDCO mindössze hat darabot állított össze.
2022-ben már több replika van, mint eredeti SEDCO autó, ennek ellenére egy ilyen Black Widow tűnt fel a cars & coffee rendezvényén.
Az autó, amelyet annak idején Rex White vezetett, Lakewood Ranchben bukkant fel a klasszikus és modern izomautók lenyűgöző sora között.
A YouTube-os „Matt Gause” pedig a megfelelő időben volt a megfelelő helyen, hogy beszéljen a tulajdonossal, és filmre vegye a Black Widow-t menet közben.
1993-ban Mark Pieloch vásárolt egy sárga Chevrolet Corvette Indianapolis 500 Pace Car-al kezdte, ma az egyik legnagyobb múzeum tulaja.
Pieloch felesége, Tetiana aggódik rokonai és barátai biztonságáért az orosz bombázások alatt szülőhelyén, Harkivban, Ukrajna második legnagyobb városában.
Pieloch a West Palm Beach-i Barrett-Jackson árverésen adományozta el 1986-os sárga Corvette-jét – amelynek kilométeróráján mindössze 15 000 kilométer állt -, hogy pénzt gyűjtsön az ukrán humanitárius segélyszervezeteknek.
Ezen kívül még egy 2009-es Ford Shelby GT500 Super Snake is árverésre került, együtt a két autó pedig közel 1 millió dollárért kelt el. Végül 1,76 millió dollárt sikerült összegyűjteni a Samaritan’s Purse, egy felekezeten kívüli keresztény nonprofit szervezeten keresztül az ukrajnai segélyek számára.
„Amikor megláttam az 1 millió dollárt az árverésen, teljesen megdöbbentem” – emlékezett vissza Pieloch, miután visszatért a Space Coastra Dél-Floridából.
„Az összes további adomány ugyanilyen sokkoló volt” – mondta Pieloch.
A Corvette-et és a Mustangot 1 millió dolláros csomagban vásárolta meg Rick Hendrick, a NASCAR Hendrick Motorsports tulajdonosa.
A jelenlévő adományozók további 760 000 dollárt ajánlottak fel, így az ukrajnai segélyek összege 1,76 millió dollárra emelkedett. Pielochék ebből az összegből 100 000 dollárral járultak hozzá.
„Az árverés egyszerűen elképesztő volt. Azt mondanám, hogy ez volt életem egyik legjobb napja” – mondta Mark Pieloch.
„Nagyon kevés olyan dolog van, ami ilyen napot ad az ember életében” – mondta Pieloch.
„Az, hogy ennyi pénzt tudtunk összegyűjteni ebből a jótékonysági szempontból, egyszerűen megdöbbentő volt” – mondta.
A Ford digitálisan bemutatta a New York-i autóshow-n való megjelenés előtt a Moody Heritage Edition GT-t.
Az autó a gyártó 1966-os Le Mans-i győzelme és az eredeti Ford GT prototípus előtt tiszteleg.
Az évek során számos Heritage Edition Ford GT-t láthattunk már, köztük a közelmúltban bemutatott Alan Mann Heritage Editiont, és a Moody Heritage Edition lesz az utolsó 2022-es Heritage Edition modell.
Ez a legújabb dizájn a New York-i Nemzetközi Autókiállításon jelenik meg először a nyilvánosság előtt, és egyben visszaemlékezés az eredeti Ford GT40 prototípus 1966-os debütálására ugyanezen a kiállításon.
A legújabb különleges kiadású modell egyedi arany és vörös fényezésben pompázik, amely a Holman Moody által versenyzett 1966-os Ford GT megjelenését idézi; a színösszeállítással ellentétben az ajtókon, a motorháztetőn és a hátsó szárnyon Oxford White kerekek és az 5-ös rajtszám díszeleg.
A modern anyagokat egy csipetnyi szénszálas díszítőelemek, köztük az első spoiler, az oldalsó küszöbök, a tükrök, a motorszárnyak és a hátsó diffúzor hozzák be a keverékbe. A 20 colos kerekek szintén látható szénszálból készültek, fekete és ezüst Brembo féknyergeket árnyékolnak, és fekete kerékanyák tartják a kerékagyhoz.
„Az összes eddigi Ford GT Heritage Edition fényezés közül a Holman Moody Heritage Edition elmaradhatatlan arany és piros színű, jellegzetes motívuma epikus tisztelgés az 1966-os Le Mans-i célba érkezésünk előtt” – mondta Mike Severson, a Ford GT programvezetője.
„Az egyik legismertebb Ford GT40 versenyautó által inspirált legújabb Ford GT a Holman Moody versenycsapat tudása és a globális versenytársak innovációjának legyőzésére való képessége előtt tiszteleg.”
A 2022-es és az 1966-os GT Fotó: Ford Motor Company
Miattuk változott meg a történelem
A Holman Moody csapat döntő szerepet játszott a GT40 sikerében. A Ford 1965-ös Le Mans-i vereségét követően a csapat, nem mással, mint a Shelby American-nel együttműködve, átdolgozta a GT40 MKII-t.
A P/1016-os alvázszámú autó lett a csoport laboratóriuma, amely 1966 januárjában nyolc nap alatt több mint 265 kört futott. Az eredmények jobb fékeket, jobb felfüggesztést és jobb gumikopást eredményeztek a csapat számára.
Holman Moody hozzájárulása az eredeti GT40-es újításaihoz végül a Fordot 1-2-3-as győzelemhez juttatta 1966-ban Le Mans-ban. Sikerük mai örököse mellett a P/1016-os alvázszámú autó a New York-i Autókiállításon is megjelenik majd.
A 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú települések és a fővárosi agglomeráció közlekedési közszolgáltatói vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek kibocsátásmentes városi, elektromos meghajtású autóbuszok és az ezekhez kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítéséhez. Összesen 50,7 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás igényelhető a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozó alap terhére.
Elektromos autóbuszok beszerzésére legfeljebb 80 százalékos, töltőberendezésre és töltőinfrastruktúrára kiépítésére pedig maximum 60 százalékos támogatás igényelhető a pályázaton. A támogatás aránya a korszerűtlen, magas károsanyag-kibocsátású autóbuszok lecserélésénél a kiváltani tervezett autóbuszok kibocsátási normájához igazodik. A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében elindított program célja a leginkább szennyező buszok mielőbbi kivonása a forgalomból, ezáltal a városi életminőség javítása. A pályázatokat 2022. május 5. és szeptember 30. között lehet beadni, a felhívás a palyazat.gov.hu oldalról érhető el, a szövege már megtekinthető a humda.hu és a zoldbusz.hu oldalakon. A 25 ezer főnél népesebb városok önkormányzatai és azok közlekedés-szervezői, helyi személyszállítási közszolgáltatói, valamint a főváros legfeljebb 100 km-es vonzáskörzetének személyszállítási közszolgáltatói indulhatnak a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által koordinál Zöld Busz Program pályázatán. A támogatás legalább 300 millió forint és legfeljebb 10 milliárd forint lehet, melyre a forrást pozitív elbírálás esetén Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve (Recovery and Resilience Facility – RRF) biztosítja.
– Folyamatosak az elektromos meghajtású buszok beszerzései Magyarországon. A Volánbusz Zrt. még tavaly átvett 40 darab Mercedes-Benz eCitaro buszt, illetve rövidesen további 60 autóbusz érkezik, ezek Győrben, Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Szolnokon, Szegeden és Egerben közlekednek majd. A Zöld Busz Program első pályázatán további 23 elektromos hajtású autóbusz és 4 önjáró trolibusz beszerzése valósul meg idén. Ezek Miskolcon, Pécsett, Veszprémben és Szegeden közlekednek majd. A kevésbé környezetszennyező, zöldebb közlekedési eszközök minél szélesebb körű használata, a modernebb járműállomány és a fenntarthatóság kiemelten fontos a HUMDA számára. Ügynökségünk komplex módon közelít a járműipari ökoszisztémához és szeretnénk a szinergiákat a lehető legnagyobb mértékben kiaknázni a közösségi közlekedés területén is – mutatott rá Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A mai autópiacot elárasztják a különleges kiadású modellek, de ez korántsem újdonság. Az autógyártók évtizedek óta csinálják ezt.
De akárcsak 2022-ben, a korszak néhány limitált szériás autója valóban különleges volt, míg mások egyszerű modellek voltak, néhány extrával – írja az Auto Evolution.
Az 1968-as Dodge Bengal Charger egyike ezeknek az autóknak, de a ma már ikonikus National Football League (NFL) csapattal való kapcsolata kiemeli a többi közül.
A Bengal Charger 1968-ban született, amikor az izomautó éppen az első újratervezést kapta, mióta 1966-ban megérkezett a márkakereskedésekbe.
A B-karosszéria megújításának részeként a Charger 1968-ra kevésbé lett előkelő, de új, kólásüveges stílusú, lényegesen agresszívebb stílusjegyekkel büszkélkedett.
Ugyanebben az évben jelent meg a nagyteljesítményű R/T (Road/Track) csomag és a hátsó rész köré tekert dongócsíkok.
Az akkoriban kínált legtöbb limitált kiadású izomautóval ellentétben a Bengal Charger-t nem egy vállalati irodában képzelték el.
Az ötlet Tom Kneertől származott, aki egy cincinnati Dodge-kereskedést vezetett. A város éppen 1967-ben kapott franchise-t az NFL-ben, és az újonnan alakult Cincinnati Bengals csapat 1968-ban debütált volna. Kneer ezt a pillanatot egy limitált kiadású Dodge-dzsal akarta megünnepelni.
Az 1968-as év egyik legizgalmasabb autója, a Charger kézenfekvő választás volt Kneer számára. A történet szerint Kneer barátságban volt a csapat egyik tulajdonosával, és megtudta, hogy a Bengals elsődleges színei a narancs és a fekete lesznek.
A Chrysler Corporation 1968-ban nem kínált narancssárga festést személyautókra, ezért Tom felvette a kapcsolatot a céggel, hogy kérjen egy ebben az árnyalatban fényezett Chargert.
Fotó: Mecum Auctions
Elég megrendelés érkezett, úgyhogy jöhetett a gyártás
A Chrysler beleegyezett, de közölte vele, hogy ahhoz, hogy különleges színű autót építsenek, legalább 50 darabot kell rendelnie. Kneer elfogadta az ajánlatot, és kérte, hogy a Chargereket narancssárga színben készítsék el, amelyet a Chrysler flottaszínként használt a teherautókhoz.
Ez a tigrisnarancs szín nevet kapta. Hogy még jobban hasonlítson a csapat egyenruhájához, Kneer azt is kérte, hogy az összes autó fekete tetővel legyen felszerelve. Ráadásul a Chrysler beleegyezett, hogy ingyenesen fekete dongócsíkokat adjon hozzá a festéshez.
Ezek még inkább hozzátettek az autó egyedi karakteréhez, mivel a csíkok általában az R/T változatoknak voltak fenntartva. A legtöbb Bengal pedig nem R/T volt.
Az izomautókat krómozott Bengal Charger-jelvényekkel is árulták az első sárvédőkön, de ezeket Cincinnatiben készítették, és akkor szerelték fel az autókra, amikor megérkeztek a Tom Kneer Dodge-hoz.
A csomaghoz egyedi padlószőnyegek is tartoztak, narancssárga színű Bengal Charger felirattal, de nincs információ arról, hogy ezeket a Dodge vagy a márkakereskedés adta-e hozzá.
Mivel nehezen tudta eladni a drágább HEMI és 440 köbcentis (7,2 literes) Chargereket, Kneer a Bengal autók többségét a 318ci (5,2 literes) V8-as motorral rendelte.
Néhány autót az alap 225 cm3-es (3,7 literes) sorhatos motorral szereltek fel, míg néhány autó a 383 cm3-es (6,3 literes) V8-as motorral hagyta el a gyárat. Az 50 megrendelt autóból feltehetően csak 10-12 darabot szereltek fel R/T csomaggal.
Fotó: Mecum Auctions
Hány Bengal Charger van még a világban?
Jöjjön 2022, és az 1968-as bengáli Charger még mindig némileg rejtélyes. Ez azért van, mert a legtöbbjüket sehol sem lehet megtalálni.
A Mopar-szakértők azt állítják, hogy mindössze háromról tudnak még, és mondanom sem kell, hogy ritkán bukkannak fel ezek a nyilvánosság előtt.
Úgy tűnik, egy autót jótékonysági céllal árvereztek el még 2001-ben, és a Mecum Auctions Kissimmee-i árverésén bukkant fel újra 2020 elején. Bár a becslések szerint több mint 280 000 dollárt kellett volna érnie, a Charger mindössze 80 300 dollárért cserélt gazdát.
Hol van tehát a másik két ismert Bengal Charger? Nos, úgy tűnik, az egyiket 1997-ben adták el, és azóta nem látták, míg a másik Michiganben található, és az eredeti 440 V8-as V8-as motorját kicserélték.
Egy rejtélyes 1972-es Charger tulajdonosa, azt állítja, hogy a Dodge egy második Bengal sorozatot is épített az 1972-es modellévre. Bár az ő autója valóban narancssárgára van festve, és az első sárvédőkön Bengal Charger jelvényekkel van ellátva, nincs bizonyíték arra, hogy Kneer 1972-ben új szériát rendelt volna.
Valószínűleg egy utólagosan beszerzett átalakításról van szó, és ez egy újabb rejtély a rendkívül ritka Cincinnati Bengals ihlette Chargerrel kapcsolatban.
Az 1970-ben bemutatott Superbird a Plymouth válasza volt a Charger Daytonára, amelyet a Dodge az előző évben kínált.
Csakúgy, mint majdnem azonos testvérét, a Superbirdöt is kifejezetten a NASCAR számára fejlesztették ki, így a vállalatnak homologizációs célokból közúti változatot is kellett kínálnia – írja az Auto Evolution.
A Charger Daytonával ellentétben, amelyből 503 darab készült, ami éppen elég volt a homologizációhoz, a Plymouth Superbird csaknem 2000 példánya került ki a gyárból.
A tényleges szám rejtély. Míg a legtöbb szakértő egyetért a valamivel több mint 1900 darabos gyártási számmal, egyes források szerint a Plymouth akár 2700 darabot is összeszerelt.
Ettől függetlenül úgy gondolják, hogy ma több mint 1000 Superbird létezik, ami egyenesen lenyűgöző, tekintve, hogy a Superbirds milyen gyors és extrém volt az 1970-es évek elején. De természetesen nem mindegyikük van forgalomban.
Míg a Superbirds ritkán bukkan fel roncstelepeken, sok ilyen autót évtizedek óta pajtákban tárolnak, és restaurálásra van szükségük ahhoz, hogy újra használhatóvá váljanak. Másrészt, jó néhányat közülük már felújítottak, és most Concours-kész példányokként élnek tovább, amelyek díjakat nyernek az autókiállításokon.
Aztán itt van a Superbirds legritkább fajtája: a restaurálatlan túlélők. Nem tudom, hány ilyen van még, de azt tudom, hogy ez a Corporate Blue a létező legszebb restaurálatlan 1970-es Superbird.
A Jennings Wing Car kollekció része, amely több Plymouth Superbirds-t és Dodge Charger Daytonát is magában foglal.
Ez a Superbird a Corporate Blue színben készült, egy különleges megrendelésre készült árnyalatban, amelyet Richard Petty NASCAR versenyzőnek választott színe ihletett.
Igen, ezt az árnyalatot inkább Petty Blue néven ismerik, de a hivatalos neve akkoriban Corporate Blue volt.
És már a szín is egy nagyon ritka klasszikussá teszi ezt az 1970-es Superbirdet. A becslések szerint ugyanis mindössze 50 autó készült ebben a különleges árnyalatban.
Mi tehát ennek az autónak a története, és hogyan élt túl sértetlenül több mint öt évtizedet?
Nos, eredetileg Tennessee-ben adták el, és élete első éveiben néhány tulajdonost váltott, de aztán a Wellborn Musclecar Museumban kötött ki.
Arról nincs információ, hogy mennyi időt töltött múzeumi darabként, amíg a Jennings Wing Cars meg nem vásárolta árverésen, de az állapota alapján valószínűleg jó néhány évtizedről beszélhetünk. A kilométerórán is csak 25.000 mérföld (40.234 km) szerepel, tehát nem is nagyon vezették.
A motorháztető alatt a számoknak megfelelő motor a 440 köbcentiméteres (7,2 literes) V8-as típusból származik. Igen, ez a mindenható 426 köbcentis (7,0 literes) Hemi, de ez a 440-es hatcsöves változata. A 375 lóerős alapmotorral ellentétben a Six Barrel 390 lóerővel érkezett. Ez mindössze 35 lóerővel marad el a csúcs Hemi teljesítményétől.
És bár ez nem olyan ritka, mint az utóbbi, a Petty Blue és a 440 Six Barrel kombináció miatt ez az 1970-es Superbird egyike a mindössze 20 épített autónak. És mondanom sem kell, hogy talán egyike annak a maroknyi autónak, amelyik a mai napig fennmaradt.
A Suzuki Motor Corporation és a repülő autók (eVTOL) gyártásával és teherszállító drónok fejlesztésével foglalkozó SkyDrive Inc. 2022. március 22-én közösen jelentette be Tokióban, hogy partnerséget kötnek repülő autók fejlesztésére, gyártására, valamint kereskedelmi forgalomba hozatalára.
Ezek a repülő autók elektromos meghajtással, teljesen autonóm robotpilótával, valamint függőleges fel- és leszállási képességgel rendelkeznek majd. Elsőként Indiában kezdik meg az előkészületeket.
A 2018-ban alapított SkyDrive azzal a küldetéssel jött létre, hogy az „évszázadban egyszer előforduló mobilitási forradalom vezetője legyen. A cég a repülő autók egyik vezető gyártója Japánban. Jelenleg kompakt kétüléses, elektromos meghajtású repülő autó fejlesztésével foglalkozik, annak teljes körű gyártásával is tervezve. Az egyetlen olyan vállalat Japánban, amely sikeresen hajtott végre tesztrepülést emberekkel, teherszállító drónjai pedig már 30 kg-os súly szállítására is képesek. A SkyDrive célja, hogy a 2025-ös világkiállításon Oszakában, valamint Japán más régióiban is elindítsa a légitaxi szolgáltatás.
A Suzuki Motor Corporation Japán egyik vezető autógyártója és globális motorkerékpár-gyártója, amelynek szakértelme a kompakt autók gyártására és nemzetközi piacokon történő értékesítésére is kiterjed. A vállalat mottója „Kiváló minőségű termékek fejlesztése az ügyfelekre fókuszálva”, ehhez jelenleg három kategóriában – autó, motorkerékpár, hajómotor – kínál mobilitási eszközöket a felhasználóknak. A vállalat célja továbbra is, hogy az emberek mindennapi életének és közlekedésének nélkülözhetetlen szereplője maradjon. A SkyDrive-al kötött megállapodás lehetőséget biztosít a Suzuki számára a repülő autók felfedezésére, és hogy egy negyedik kategóriával bővítse portfólióját.
Közös út
A két vállalat közösen olyan üzleti és technológiai területen kezdi meg az együttműködést, amely magában foglalja a technológiai kutatás-fejlesztést, a gyártási és tömeggyártási rendszerek tervezését, a tengerentúli piacok fejlesztését, valamint a karbonsemlegesség elérésére irányuló erőfeszítések előmozdítását. Elsőként az indiai piacot térképezik fel, és a projekt megvalósításához megkezdik az előkészületeket.