Szerző: Varga Ákos

  • Nem biztos Brivio maradása az Alpine-nál

    Nem biztos Brivio maradása az Alpine-nál

    Az anyagyárnál lévő felettese szerint Davide Brivio saját döntése lesz, hogy marad-e az Alpine F1-es csapatánál.

    Korábban felmerültek esetleges személyi változások az Alpine-nál. Ezzel kapcsolatban előkerült Davide Brivio neve is, akivel kapcsolatban azt gyanították, nehezen áll át az F1-re évek MotoGP-s munkája után.

    Laurent Rossi a pletykákkal szemben viszont akkor megvédte őt. „Megfelel az elvárásoknak” – szögezte le az Alpine ügyvezetője. „Ahogy az összes menedzseri pozícióban szereplő emberét, az ő teljesítményét is később fogjuk kiértékelni.”

    A bürokráciailag az Alpine brand felett álló Renault részéről viszont Davide de Meo már nem fogalmazott ennyire egyértelműen Brivio jövőjével kapcsolatban. „Megvan a szerepe a csapatnál. Olyan emberi értékeket hozott magával a csapathoz, amelyekre nagy szükségünk volt. Nagyszerű érzéke van például a fiatal tehetségekhez és az ő fejlesztésükhöz. Szóval a pozíciója megvan. Hogy marad-e, az viszont már az ő döntése. Én viszont úgy látom, folytatni akarja.”

    Az Alpine a 2021-es szezont a konstruktőri tabella ötödik helyén zárta. 155 szerzett pontja alig több mint feleannyi volt a McLaren pontmennyiségének.

  • Zhou nem ér rá az utálóival foglalkozni

    Zhou nem ér rá az utálóival foglalkozni

    Guanyu Zhou sejtette, mire számíthat majd az F1-be érkezésekor. Ettől függetlenül nincs kapacitása a kritikusaival foglalkozni.

    Novemberi hír már, miszerint Guanyu Zhou lesz az F1 történetének első, versenyen is induló kínai versenyzője. Az Alfa döntése sokaknál kiverte a biztosítékot. Zhoura sok helyről sokféle kritika zúdult, viszont ő ezekkel ha akarna sem tudna foglalkozni.

    „Meglepődtem, hogy ennyire erős reakciókat váltott ki (az F1-be szerződésem)” – ismerte el Zhou. „De nincs ezekre túl sok időm. A legfontosabb, hogy eljutottam ide és valóra vált az álmom. Büszke vagyok erre.”

    Maga a jelenség viszont nem lepte meg a kínait. Talán csak a mértéke. „Ha valaki eljut a csúcsra, úgyis megjönnek az utálók. De ezekre nem kell figyelnünk. A legfontosabb az álmod és a szenvedélyed.”

    A közvéleménnyel ellentétben még az F2 bajnoka is együtt tud élni Zhou F1-be szerződésével. „Nem fair vele szemben a rá zúduló rengeteg kritika” – szögezi le Oscar Piastri. „Nyilván áll mögötte egy jelentősebb tőke is. De ettől még nem csinál rosszul semmit. Kemény lesz neki Valtteri mellett, de kíváncsi vagyok rá, hogy teljesít majd.”

    Zhou egyébként Piastri és Shwartzman mögött harmadikként zárt az idei F2-es szezont.

  • Szerződéshosszabbítást érhet Sainz számára a Leclerc-verés

    Szerződéshosszabbítást érhet Sainz számára a Leclerc-verés

    Carlos Sainz négy dobogós helyezésének is köszönhetően ötödikként zárta a 2021-es szezont. A csapattársát is verő spanyol teljesítményét a Ferrari is értékeli.

    Carlos Sainz a szezonzáró abu dhabi futamon 2021-ben negyedszer állhatott fel a dobogóra. A spanyol ezzel egy huszáros hajrával végül megelőzte a csapattárs Charles Leclerc-t és még Lando Norrist is.

    „Carlosnak nagyszerű éve volt” – szögezi le a csapatfőnök Mattia Binotto is Sainz szezonját értékelve.

    Sainz jól áll a hosszabb távú maradást illetően a jelenleg 2022-ig tartó szerződése után is. „Már tavaly megmondtam, hogy erre (a szerződéshosszabbításra) a tél lesz a megfelelő alkalom. Szóval most itt a tél, sort is kerítünk erre. Átbeszélünk mindent, azt is, hogy fog kinézni a jövő. Két jó versenyzőt akartunk magunknak tudni idén. Ez meg is valósult. Nagyon örülök Carlos idei teljesítményének. Az első szezon nem mindig egyszerű. De ezért szerződtettük. Tudtuk, hogy jó versenyző, aki stabilan fog pontokat szerezni és képes a tanulásra.”

    Sainz végül 164,5 ponttal zárta a szezont, ez 5,5-lel több a csapattárs Leclerc pontmennyiségéhez képest.

  • Andreas Seidl Michael Masi mellé állt

    Andreas Seidl Michael Masi mellé állt

    Össztűz zúdult a szezonzáró vélt vagy valós következetlenségével kapcsolatban a versenyigazgató Michael Masi felé. Andreas Seidl viszont megvédte Masit.

    Azzal, ahogy eredetileg otthagyta volna a lekörözött versenyzőket Hamilton és Verstappen között a Safety Car-periódusra, majd a végén mégis elengedte őket, valamint hogy egy egykörös miniversenyre a legvégén elengedte a mezőnyt, célkeresztbe került Michael Masi.

    A futamon történtekkel kapcsolatban egyébként a Mercedes óvást is benyújtott. Van viszont olyan is, aki a paddockban mellé állt. Ő pedig a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl.

    „A mi részünkről egyértelmű a szezonzárón történtekkel kapcsolatos véleményünk. Mi köszönettel tartozunk Michael Masi felé az idén és már az előző években is folytatott őszinte és transzparens kommunikáció miatt. Mi ráadásul még elégedettek is vagyunk a szezonzárón látott intézkedésekkel. Nem csak a ránk vonatkozókkal, hanem általánosságban.”

    Seidl visszafogott véleményalkotást szeretne látni. „Óvatosnak kell lennünk. Láthattuk, mekkora indulatokat szabadított el ez az intenzív csata. Ez nagyon rossz képet tud festeni rólunk. Mondom, mi elégedettek vagyunk Michael ténykedésével. De ha esetleg fel is merül valamilyen probléma, olyankor nyitott a megoldási javaslatainkra is.”

    A csapatfőnök nem akart bezzegezni sem. „Nem fair a régi időket összehasonlítani a mostanival. Ahogy az is jól működött, ez sem működik rosszul. Nem egyszerű dolog versenyigazgatónak lenni. Főleg nem egy ilyen intenzív csata közepette. Ezt mindenkinek észben kellene tartania.”

  • Narancs füstködbe burkolózott a Red Bull főhadiszállása

    Narancs füstködbe burkolózott a Red Bull főhadiszállása

    Megadta a módját a Red Bull, és a Milton Keynes-i főhadiszállás külsőségeiben is alaposan megünnepelte Max Verstappent.

    Nem vörös szőnyeg, hanem narancs füstbombás díszsorfal fogadta Max Verstappent a Red Bull Milton Keynes-i főhadiszállásán. Kevés telt csak el, és nem csak az autó volt narancssárga, hanem gyakorlatilag a teljes helyszín.

    A királyoknak kijáró fogadtatás (ha már holland…) végén Christian Horner csapatfőnök és a tervezőzseni Adrian Newey ölelték keblükre Verstappent.

    Verstappen üdvözlése:

  • Rosberg és Brundle fejében van megoldás a pályaelhagyásokra

    Rosberg és Brundle fejében van megoldás a pályaelhagyásokra

    Az F1 egyik legfelkapottabb vitatémája, hogy hogyan szankcionálják hatékonyan a pályaelhagyó versenyzőket. Brundle és Rosberg megoldást kínál erre.

    Az évek során a pályák nagy része a sóderágy helyett aszfaltozott bukótérre váltott az F1-es versenynaptárban. Ez az autókra nézve kíméletesebb, ugyanakkor például motorversenyt már nehezebb ilyen helyeken rendezni. A réginél „megengedőbb” pályákon pedig fokozatosan megszaporodtak a pályaelhagyások, ami komoly fejfájást okoz az FIA és a versenybírák számára.

    A brazil futamon például Verstappen úszott meg egy büntetést, amikor az elmért féktávjával elhagyta a pályát, de ezzel Lewis Hamiltont is kivezette a pályáról. De ilyen esetek előfordultak bőséggel Szaúd-Arábiában és a szezonzárón is. Ezekre kínál megoldást a 2016-os világbajnok Nico Rosberg és a szakkommentátorként tevékenykedő exversenyző Martin Brundle.

    „Nagyon fontos, hogy ezekkel szemben legyen valami elrettentő erő. Éppen ezért van erre ötletem.” – ajánlotta fel intellektuális szolgálatait Rosberg a Sky kérdésére. „Az egyik ilyen szerint a pályát elhagyó versenyzők motorjait 1-2 másodpercre vissza lehetne fogni.”

    Brundle a Sky F1-es programjában reagált erre a felvetésére. Szerinte a módszer kiválóan működik a gokartozás világában. Az egyetlen megoldandó probléma ezzel kapcsolatban szerinte a hirtelen visszalassuló autók jelentette biztonsági kockázat lenne.

  • Verstappen szerint igazából senkinek semmi baja egymással

    Verstappen szerint igazából senkinek semmi baja egymással

    Gyakorlatilag mindenki egymásnak esett körülöttük. Max Verstappen és Lewis Hamilton viszont kölcsönösen tiszteli egymást a holland elmondása szerint.

    Hihetetlen feszültség és izgalmak után az utolsó körben dőlt el a 2021-es világbajnoki cím Max Verstappen javára Lewis Hamiltonnal szemben. Ezt követően ki-ki vérmérséklete szerint nyilvánult meg és voltak ezek között nagyon súlyos mondatok is.

    Érdekes módon a kirakattal ellentétben a viszony jóval békésebb minden érintett között. Az egymásnak gratuláló Hamilton és Verstappen családot a tévéközvetítésben is láthattuk, de ezen kívül is vannak ebben a sportszerűség-témakörben érdekességek. „Még Toto is küldött nekem egy gratuláló SMS-t” – fogalmaz Verstappen. „Ebben leírta nekem, hogy megérdemelt győzelem volt. Kedves volt tőle.”

    Hamiltonnal kapcsolatban sincs semmilyen ellenérzés Verstappen részéről. „Lewis egy nagyszerű sportember. Ő is odajött gratulálni nekem a verseny után. Ez nagyon kemény lehetett neki is. Persze megvoltak egymással a kemény pillanataink. De kölcsönösen tiszteljük egymást. Annyi történt, hogy hajtottuk egymást a jobbnál jobb teljesítmények felé. Élvezetes volt ellene versenyezni.

  • Gáláns ajánlatot tett Latifi felé Christian Horner

    Gáláns ajánlatot tett Latifi felé Christian Horner

    Nyilván nem így akarta, de Nicholas Latifi óriási szívességet tett a Red Bullnak és Max Verstappennek a szezonzárón. Horner és a csapat hálás is neki a győzelem után.

    Miután Nicholas Latifi öt körrel a leintés előtt a falban kötött ki, a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon minden megváltozott. A balesetnek (na meg az FIA minimum vitatott döntéseinek is) köszönhette Max Verstappen, hogy fel tudott zárkózni és helyzetbe tudta hozni magát, hogy aztán az utolsó körben kiénekelje a sajtot Hamilton szájából.

    A csapatfőnök Christian Horner nem felejtette el Nicholas Latifi felé is kifejezni háláját. „Az biztos, hogy életre szóló Red Bull-ellátmányban részesül…” – fogalmazott jó adag humorral is fűszerezve Horner az Independent kérdésére. „Kellett valami a versenyzés istenségeitől az utolsó 10 körre. Köszönet Nicholas Latifinek a Safety Carért. Nagyszerű döntést hozott aztán a versenyigazgatás is, hogy elengedte a versenyt. Üvöltöttünk Michael (Masi) felé őrület volt az egész.”

    Horner a győztesek eleganciájával tudott megnyilvánulni a rivális irányába is. „Elismeréssel tartozunk Lewisnak is, nagyszerű ellenfél volt számunkra egész évben. Nagyszerű világbanok ő, éppen ezért jelent annyit nekünk ez a győzelem.”

    A Mercedes egyébként megóvta a végeredményt, amit elsőre elutasítottak. Nem sokkal ezen döntés meghozatala után a Mercedes jelezte, ezt sem hagyja annyiban.

  • Latifi elnézést kért mindazért, amit okozott

    Latifi elnézést kért mindazért, amit okozott

    Akaratlanul is Nicholas Latifi lett a 2021-es vb-csata főszereplője az abu dhabi szezonzárón. Ez pedig a legkevésbé sem állt szándékában.

    Hat kör volt már csak hátra az Abu Dhabi Nagydíjból amikor Nicholas Latifi falba állította Williamsét. Ekkor az élen Lewis Hamilton előnye tizenegy másodperc volt Max Verstappennel szemben, és úgy nézett ki, díszmenet lesz az utolsó néhány köre nyolcadik világbajnoki címe felé. Ekkor viszont érkezett a Safety Car, és a végét már tudjuk: nem hogy díszmenet nem lett Hamilton hajrája, hanem Verstappen karrierje során először ünnepelhetett.

    „Egész hétvégén küzdöttünk a tapadással” – kezd bele versenye elemzésébe Latifi. „Az a kanyar ráadásul pláne nehezen ment egész hétvégén. Koszos gumik és nem éppen tiszta levegő… Ezeknek is köszönhetően elkövettem egy hibát. Fogalmam sem volt addig az állásról. Nyilván nem állt szándékomban beleszólni ebbe. Hibáztam és tönkretettem a saját versenyemet.”

    Előkerültek párhuzamok Timo Glock 2008-as esetével kapcsolatban is. 2008-cal kapcsolatban Glock emlegette többször, hogy vannak, akik mind a mai napig a szemére vetik ezt az esetet és szándékosságot kiáltanak. Ennek Latifi a nulladik percben szerette volna elejét venni. „Nem állt szándékomban így befolyásolni a verseny végkimenetelét. Elnézést szeretnék kérni ezért az általam okozott nem várt forgatókönyvért.”

  • Verstappen: A Mercedes óvása jól összefoglalja a szezont

    Verstappen: A Mercedes óvása jól összefoglalja a szezont

    A világbajnoki címét ünnepelni szándékozó Max Verstappen cinikus énjét vette elő, amikor a végeredményre vonatkozó Mercedes-óvást véleményezte.

    Max Verstappen mindössze a legeslegvégén, az utolsó körben biztosította be karrierje első vb-címét. Ezzel megakadályozta, vagy legalábbis elodázta azt, hogy Lewis Hamilton nyolcadszor is felülhessen az F1 trónjára. A Red Bull és maga Verstappen örömmámorába gyakorlatilag rögtön a leintés után belerondított a Mercedes az óvásával. Így a végeredmény a szó hivatalos értelmében még nem végleges.

    „Nincs ehhez nagyon mit hozzáfűzni… Ez egy kicsit össze is foglalja a szezont” – fogalmazott pikírten a jelen tényállás szerinti friss világbajnok.

    Verstappen elmondása szerint csak Hamiltonra igyekezett reagálni. „Láttam, hogy küszködik a kemény gumik üzemmelegre hozásával. Így pedig közel tudtam hozzá maradni. Aztán nekem a lágy gumikon nyilván több tapadásom volt. Aztán viszont persze ott volt még az ötös kanyar ahol vissza lehet jönni… Szoros volt ez köztünk.”

    Verstappen a végeredmény helyben hagyása esetén nyolc pontos előnnyel mondhatja magát világbajnoknak.