Szerző: Varga Ákos

  • Évek után a WEC-ben tér vissza az aktív versenyzéshez Gutiérrez

    Évek után a WEC-ben tér vissza az aktív versenyzéshez Gutiérrez

    Esteban Gutiérrez majdnem öt év tesztpilótaság után tér vissza az aktív versenyzéshez, az endurance-világbajnokság LMP2-es kategóriájában szereplő Inter Europolhoz szerződött.

    A korábban az F1-ben is szereplő Esteban Gutiérrez legutóbb a 2016-17-es Formula E és a 2017-es IndyCar-szezonban versenyzett. Azóta a Mercedes F1-es, illetve Formula E-csapatánál látott el teszt- és tartalékpilótai tevékenyeséget. Most a WEC LMP2-es kategóriájában szereplő Inter Europol Orecájában indulhat, csapattársai Alex Brundle és Kuba Smiechowski lesznek. Gutiérrez Renger van der Zandét váltja a csapatban, Brundle és Smiechowski tavaly is itt versenyeztek.

    Nagyon örülök, hogy egy ilyen patinás és nagyon kemény sorozatban térhetek vissza a versenyzéshez” – mutatkozott be új szerepkörében a még mindig csak 30 éves Gutiérrez. „Az endurance-versenyzés egyelőre új számomra, így az eleje mindenképp a tanulásról fog szólni. Köszönettel tartozom az Interpolnak, hogy itt egy ilyen csapat része lehetek Kuba és Alex mellett. A csapat fejlődése és mindannyiunk ambíciója egy jó kombináció lesz a jövőben.

    Sascha Fassbender csapatfőnök szerint Gutiérrezzel a csapatban egy nagyon erős felállás jött náluk össze, amivel elérhetik ambícióikat. „Nagyon várom már a közös munkát. Nagyszerű eredmények várnak ránk.”

    Gutiérrez korábban is közel került már a WEC-hez. A mexikói még a 2018-19-es szezonra megállapodott a DragonSpeeddel, az utolsó pillanatban azonban kihátrált a szerződésből, hogy a Mercedesnél elvégzendő munkára koncentrálhasson. Később tesztelt is LMP2-es autót a Prema jóvoltából.

    Utolsó aktív évében Gutiérrez legjobb eredménye a Formula E-ben egy nyolcadik, az IndyCarban pedig egy tizenharmadik hely volt.

  • Minardis tapasztalataira építene a Haas technikai igazgatója

    Minardis tapasztalataira építene a Haas technikai igazgatója

    A Minardi annak idején az F1 gyakorlatilag fix sereghajtója volt. A Haas korábban itt dolgozó technikai igazgatója szerint mégis van mit hasznosítani akkor szerzett tapasztalataiból.

    Mi magyarok első kézből is emlékezhetünk rá, hogy a Minardi 20 év F1-es pályafutás alatt gyakorlatilag folyamatosan a mezőny szerethető lúzere volt. Az olasz kiscsapat 340 futamon még csak dobogóra sem tudott soha állni, legjobb eredménye egy első soros rajthely és három darab negyedik hely volt. A konstruktőri tabellán a Minardi sosem végzett a hetedik helynél előrébb.

    Simone Resta annak idején 1998 és 2001 között dolgozott Faenzában. A szakember ezt követően, még a Haas előtt, sokáig a Ferrarinál dolgozott, leszámítva egy másfél éves „kölcsönt” az Alfa Romeónál. Az F1-es időszakát erőn felül kezdő Haas technikai igazgatója most karrierje kezdetén megszerzett tapasztalataira igyekszik építeni. Az amerikai istálló egész hasonló időszakot él meg a mezőny végén, mint annak idején a Minardi.

    A Minardi volt messze a legkisebb csapat, ahol valaha dolgoztam” – emlékezett vissza a Haas olasz szakembere a kezdetekre a The Race kérdésére. „Szóval tudom, hogy kell kevés forrással dolgozni. Benne van a DNS-emben. Hogyan egyszerűsítsünk le mindent, hogyan fókuszáljunk a prioritásokra. A Minardinál születtem. Innen aztán elkerültem a mezőny egyik csúcsistállójához, a Ferrarihoz. Ehhez a két véglethez képest mondjuk félúton van az Alfánál töltött időszakom.

    Resta mostanra már gyakorlatilag mindent látott. „Nincs itt semmi meglepetés. Egyszerűen más a Haas hozzáállása például a Ferrarihoz képest. Ez nem azt jelenti, hogy akkor minden rendben is van, mert persze van munkánk. De tudjuk, honnan kell ezt nézni.”

    A Haas helyzete persze csak kis túlzással vonható párhuzamba a Minardi által átéltekkel. Az amerikai istállónak teljesen másak az anyagi kapacitásai, emellett pedig amilyen alkatrészt csak tudnak, átvesznek a Ferraritól. Ettől még a csapat pozíciója jelenleg pontosan ugyanaz, mint annak idején a Minardi esetében.

    De akkor hogyan tovább?

    Steiner szerint rápihentek 2022-re és lesz visszaút az istálló számára. Ezzel egybecsengenek Resta szavai is.

    Még mindig mi vagyunk az a csapat, amely igyekszik borítani a papírformát és erőn felül teljesíteni” – fogalmaz Resta. „A csapat felépítése ugyanis nagyjából ugyanaz, mint mondjuk 2018-19 környékén. Ami változott, az az, hogy a Dallara kárára jóval több a saját emberünk. Néhány ember pedig a Ferraritól került hozzánk a költségvetési sapka miatt. Ezek mellett viszont még mindig mi vagyunk messze-messze a legkisebb csapat. Ugyanaz a csapat vagyunk, akik 2016-17-18-ban és ugyanazt is akarjuk megcsinálni.

    A Haas 2021-ben az egyetlen nullapontos csapat volt a konstruktőri tabellán.

  • Schumacher szerint ígéretes a Haas idei autója

    Schumacher szerint ígéretes a Haas idei autója

    Mick Schumacher szerint megérte elengedni 2021-et a Haasnál és az idei autóra koncentrálni. A német jelentős előrelépésben reménykedik.

    Tökutolsóként zárta a Haas a 2021-es szezont, a mezőny egyetlen nullapontos istállójaként. Mick Schumacher (és Nyikita Mazepin) újoncéve így minimum a küzdelmes szóval jellemezhető, de a német az idei szezonnal kapcsolatban már jóval optimistább. Nem véletlen, hiszen a Haas minden kapacitását a 2022-es autó fejlesztésére irányította.

    Az alapján, amit láttam és hallottam, nagyon pozitívak a visszajelzések” – bizakodik Schumacher. „Nagyon sokat várok 2022-től. Aztán reméljük, hogy ezek a várakozások találkoznak a valósággal a pályán.

    Mick Schumacher abszolút érdeklődéssel figyelte a nettó versenyzésen kívül azt is, hogy mi zajlik a háttérben. „Ez mindig érdekelt. Általában a háttér, meg főleg az ezen belül, hogy hogyan működik az autó. Egészen mélyen belefolytam a 2022-es autó fejlesztésébe. Látni akartam a CAD-animáción, hogy hogy fog ez az egész kinézni. Szóval sok izgalmas pontja volt ennek a folyamatnak.

    Schumacher elmondása szerint nagyon izgatott volt azzal kapcsolatban, hogy végre ő is hozzájárulhatott érdemben az autó fejlesztéséhez. „Ez volt az első alkalom, hogy az autó nekünk személy szerint épült és nem mindenkinek. Kezdve a sisakoktól, mindent ránk szabtak, így áll össze minden harmóniában.

    Mick Schumacher első F1-es szezonjának legjobb eredménye a mogyoródi tizenkettedik hely volt.

  • Üzemanyag-innovációkon töri a fejét Adrian Newey

    Üzemanyag-innovációkon töri a fejét Adrian Newey

    A Red Bull tervezőzsenije, Adrian Newey nemrég az Extreme E versenyhétvégéjén járt, így testközelből láthatta, milyen alternatív módokon lehet versenyezni.

    Adrian Newey a Veloce Racing vezetőségi tagja a Red Bullnál betöltött F1-es szerepe mellett. Az istálló hetedikként zárta az Extreme E nyitó szezonját és már a 2022-esre készül. A teljesen elektromos, 540 lóerő körüli teljesítménnyel rendelkező SUV-k versenyét Newey más szemmel is nézi.

    Nagyon izgalmas lenne, ha az Extreme E üzemanyagként is engedné a hidrogén felhasználását, nem csak az akkumulátorok részeként” – gondolkodott el Newey. „Aztán azt kell kitalálni és kiegyensúlyozni, hogy az egyik technológia ne legyen klasszisokkal gyorsabb a másiknál. De jó reklám lehetne a hidrogén alternatív üzemanyagként való használatára.

    Az F1 2022-ben tíz százaléknyi etanolt tartalmazó üzemanyagot használ majd, így ez a komponens először lesz legalább részben zöld. Ez egy opció, Newey szerint viszont nem szabad leragadni egy konkrét eshetőségnél. Egyébként sincs szerinte egy fix recept a jövő motorjait és hajtásait illetően.

    Nem szabad elkötelezni magunkat egyetlen megoldás mellett” – mondja Newey. „Egyértelműen megvan az elektromosság helye a jövő autózásában, de a hidrogéné és a szintetikus üzemanyagé is. Úgy kell nézni, hogy a klímaválságra ne csak egy megoldás legyen, mert egyébként tényleg nem csak egy van.

    Az Extreme E első szezonját Johan Kristoffersson és Molly Taylor nyerte a Rosberg X Racing színeiben.

  • Alonso szerint 2007 miatt félreismerték őt

    Alonso szerint 2007 miatt félreismerték őt

    Fernando Alonso kicsit unja már a boldogságára vonatkozó sablonkérdéseket. Szerinte ezeket 2007-nek köszönheti, amikor félrement az ő megítélése.

    Két év távollét után Fernando Alonso tavaly tért vissza az F1-be az Alpine versenyzőjeként. A köztes időben a spanyol sok műfajban kipróbálta magát, indult Le Mans-ban, az Indy 500-on és a Dakaron is. Alonso 2021-ben egyszer állhatott dobogóra, ezen kívül kulcsszerepe volt a csapattárs Ocon hungaroringi győzelmében.

    Alonso korábban úgy fogalmazott, a visszatérés minden pillanatát élvezte. Ezzel együtt nem érez jelentős különbséget ahhoz képest, ahogy mondjuk régebben érezte magát. Erről a Motorsport.comnak beszélt. „Nem értek egyet ezzel. Annak idején, amikor a Ferrarihoz csatlakoztam, pontosan ugyanezeket a kérdéseket kaptam meg tőletek. Hogyhogy ilyen boldog vagy most? Mert ez egy olasz csapat, te meg spanyol vagy? Jobban illetek egymáshoz? Akkor azt mondtam, hogy igen, valószínűleg hasonló mediterrán karakterrel és humorérzékkel rendelkezünk.

    2015-ben, amikor a McLarenhez igazolt, Alonsónak déjá vu-érzése lehetett. „2015-ben visszatértem a McLarenhez és kezdődött elölről minden, ugyanazokkal a kérdésekkel. Hogyhogy ilyen boldog vagy most? Felszabadultál a Ferrarihoz képest, amely magadra hagyott? Úgy is boldogabb vagy, hogy egyébként nem fogsz győzelmekért harcolni? Honnan jött ez a változás? És ezektől sem a Dakaron, sem Indianapolisban nem szabadultam.

    Alonso szerint 2007 miatt ismerik őt félre. „2007-ben a McLarennél egy brit csapat brit versenyzőjével küzdöttem Lewis személyében. Ez valószínűleg rossz üzenet közvetített, ami aztán el is terjedt. Azóta ugyanis mindig mindenki meglepődik, hogy én itt mennyire boldog vagyok. Szóval nem gondolnám, hogy sok minden változott az akkori korszakhoz képest. Boldog vagyok ma, de akkor sem voltam boldogtalan.”

    Alonso a fáradtságra fogja 2018-as kiszállását. „Emiatt hagytam akkor abba. Más dolgok jártak a fejemben. Ezzel együtt egy fantasztikus szezon volt az. Zakkel az Indy 500-at terveztük, Stoffellel pedig fantasztikus volt a kapcsolatom. Boldog vagyok, még ha ezt most szerintem senki nem fogja megkapni.

  • A csapatfőnököt lepte meg a legjobban a Haas javulása

    A csapatfőnököt lepte meg a legjobban a Haas javulása

    Maga Günther Steiner sem számolt azzal, hogy 2021 vége felé a Haas még közeledni is fog a középmezőnyhöz. Meg is lepte a tény.

    A Haas azt a taktikát választotta tavaly, hogy érdemben hozzá sem nyúlnak az autóhoz, hogy minden erejükkel 2022-re koncentrálhassanak. Ennek meglett az „eredménye”, tekintve, hogy az amerikai istálló volt az egyetlen, amely pont nélkül zárta az évet. Ehhez képest a Haas viszont tempóban nem hogy le nem maradt a közvetlenül előtte lévőktől, hanem még közeledni is tudott a Williamshez és az Alfa Romeóhoz. Ez pedig őszintén meglepte Günther Steiner csapatfőnököt.

    A lényeg az volt, hogy senki ne elégedjen meg és kényelmesedjen el” – elevenítette fel a tavalyi taktikát Steiner a Motorsport.com kérdésére. „Folyamatosan sulykolni kellett, hogy ‘srácok, semmit nem csináltatok rosszul, majd jobb lesz’. Egyértelmű, mi történt: ha egy évig nem csinálunk semmit, ez vár ránk. Ennek ellenére az utolsó két versenyen egy-két tizedre voltunk csak a középmezőny végétől. Nem hittem el, amit látok. Nem is értettem, ez egy kétéves autó.”

    Felmerült, hogy a versenyzők nagyobb tapasztalata mutatta meg áldásos hatását. Steiner viszont úgy véli, minden józan ész szerint folyamatosan nőnie kellett volna a Haas lemaradásának. „Növelniük kellett volna az előnyüket hozzánk képest, ők ugyanis fejlesztették az autóikat. Nagyon furcsa volt számomra az utolsó két verseny. Szaúd-Arábiában, ahol a kör ráadásul még nagyon hosszú is, másfél tizeddel voltunk csak lemaradva. Az egyik Williamsszel harcolni is tudtunk. Vajon ők voltak lassúak…? Amikor harcolni tudunk valakivel, akkor hirtelen más lesz minden. Máshogy vibrál egy futam, más a lelkiállapot, más minden.

    Mick Schumacher az abu dhabi szezonzárón harcolt Latifivel és tartotta is maga mögött a kanadait, amíg az ki nem esett. Szerinte a nagyobb tapasztalat segített a Haas problémáin. „Emellett pedig máshogy tudtunk a záróhétvégékhez és az ezeken használandó beállításokhoz hozzáállni. Egyszerűen megtaláltuk, mi az amit akarunk az autótól.”

  • Ocon szerint rengeteget segített mogyoródi győzelme az Alpine-on

    Ocon szerint rengeteget segített mogyoródi győzelme az Alpine-on

    Sokakat meglepő győzelme a Hungaroringen Esteban Ocon szerint rengeteget segített csapatának. Ezzel ugyanis megjött a győztes mentalitás.

    Egy végtelenül szélsőséges Alpine-szezonba illett bele tökéletesen a szintén hektikus időjárási körülmények között megrendezett Magyar Nagydíj. Ez volt az istálló szezonjának csúcspontja, az Alpine ezen kívül egy dobogót hozott még a csapattárs Fernando Alonso révén. Az Alpine végül ötödikként zárt ezeknek a kiemelkedő eredményeknek köszönhetően, megelőzve az AlphaTaurit.

    Ocon szerint sokat segített az általa behúzott mogyoródi győzelem az Alpine-on. Ezzel ugyanis jókora nyomástól szabadulhattak meg. „Nagyszerű érzés volt, persze. Emellett pedig örülök, hogy segíthettem a csapatnak is ezzel. Ez volt az első győzelem a gyár visszatérése óta az F1-be. Ezzel pedig most már tudjuk, milyen érzés ez, hogy kell csinálni. Ezzel felvértezve remélhetőleg most már jóval hamarabb kerülhetünk ismét hasonló pozícióba. Így kisebb rajtunk a nyomás” – ecsetelte az aktualitásokat a francia versenyző a Motorsport.com kérdésére.

    Persze Ocon szerint a rendszeres győzelmektől még mindig messze vannak. „Továbbra is ugyanúgy kell dolgoznom, mint eddig. És így vannak ezzel a srácok is körülöttem. Ez volt az első, amit remélhetőleg sok másik követ majd. Ezt akarjuk. Persze az első is nagyon jó érzés volt. De ahhoz, hogy ezt rendszeresítsük, még hosszú út vezet.”

    Ocon szerint az Alpine, ha az autójuk nem is volt különösebben gyors, a csapat legalább a lehetőségeit jól kihasználta. „Ez is volt a cél, tudtuk, hol a helyünk a mezőnyben. Amikor viszont lehetőségeink adódtak, ott tudtunk lenni. Katar, Szaúd-Arábia, Magyarország, meg majdnem még Szocsi is… Jól kellett dolgoznunk, ez szerintem sikerült. Erre büszkék lehetünk, mert ez azt jelenti, hogy amikor ehhez lesz egy jó autónk is, félelem nélkül harcolhatunk a nagyokkal.

  • Budkowski szerint az Alpine rengeteget fejlődött

    Budkowski szerint az Alpine rengeteget fejlődött

    Bár csak ötödik lett az Alpine a konstruktőri tabellán, Marcin Budkowski a csapat részéről alapvetően elégedett 2021-gyel.

    Borzalmasan hullámzó volt egész 2021-ben az Alpine teljesítménye, amelyben voltak igen mély pontok, de például egy hungaroringi győzelem is. Esteban Ocon győzelmén kívül még egyszer láttunk Alpine-t dobogón Fernando Alonso révén. Ezek is kellettek az AlphaTauri ellen folytatott szoros küzdelemben. Bár a Ferrari-McLaren duótól az Alpine messze volt, Marcin Budkowski szerint sikerült fejlődniük.

    „Tekintve, hogy a motor gyakorlatilag három éve ugyanaz, stratégiai okokból pedig be lett fagyasztva a kaszni- és váltófejlesztés is, amire el tudtuk használni a tokenjeinket, ott kifejezetten jól dolgoztunk” – sorolja 2021 hátterét Budkowski a Motorsport.comnak. „A pályán és a pályán kívül is. Szóval ez nagyon bátorító 2022-re nézve. A saját számainkat tudjuk, azzal elégedettek vagyunk. Nyilván viszonyítási alapunk a többiekről nincs.”

    A változások Budkowski szerint előbb-utóbb meghozzák gyümölcseiket. „Büszke vagyok a csapatra és az elvégzett munkára is. Ez az elmúlt évben rengeteget változott. És ez a munka egyre inkább látszik. A pályán mindenképp, és a gyárban is, bár ott minden kicsit kevésbé látványos. Ugyanis a fókusz most már jó két éve főleg a mostani autón van. De amikor ránézek az elvégzett munkára, az jót ígér.”

    Amivel Budkowski szerint is foglalkozni kell még, az a hektikus teljesítmény. „Azt gondolom, azt megmutattuk, hogy a lehetőségekkel élni tudunk, ha adódnak előttünk. Volt viszont néhány teljesen reménytelen verseny is, ezt mindenképp meg kell vizsgálnunk. Igyekszünk is, mindenki gőzerővel dolgozik.”

    155 szerzett pontjával az Alpine 13-mal előzte meg az AlphaTaurit, de a McLarentől már 120-szal maradt el.

  • Gasly számára jó érzés volt a nagyfiúkkal harcolni

    Gasly számára jó érzés volt a nagyfiúkkal harcolni

    Pierre Gasly nem tagadja, jobban esett neki, hogy több alkalommal is az élmezőny csapataival tudott harcolni. Izgalmasabb ez, mint a hátsóbb traktusok.

    Tavaly futamot nyert és idén is dobogóra tudott állni: Pierre Gasly hosszú ideje nem látott magasságokba emeli fel időről időre az AlphaTaurit. A csapat végül kicsivel ugyan, de elbukta a konstruktőri ötödik helyet, míg maga Gasly kilencedikként zárta a szezont.

    Gasly alapvetően elégedett a szezonnal, főleg ahogy teljesítettek a szezon csúcspontjain. „Az, amit folyamatosan elérünk Toro Rossóként vagy most már AlphaTauriként, egészen hihetetlen” – lelkendezett a francia a Motorsport.com kérdésére. „Büszke vagyok ezekre a srácokra és nagyon várom már, mire lehetünk képesek jövőre. Mert idén megmutattuk, hogy tudunk harcolni a legjobbak ellen is.”

    Bár a tavalyi évet és a futamgyőzelmét nem múlta felül 2021, azért Gasly motivált tudott maradni. „Ebben sokat segített az, hogy többször is a középmezőny élcsapataival, a McLarennel és a Ferrarival tudtunk harcolni. Ez egyszerűen egy más izgalmi szintet jelent. Remélhetőleg ez jövőre is fennáll majd.”

    Gasly egyébként mindössze öt ponttal maradt el Daniel Ricciardótól, aki nyolcadik lett év végén. A tizedik Fernando Alonsóhoz képest a pontelőnye 29 pont volt a záráskor.

  • Coulthard szerint Verstappen befészkelte magát Hamilton fejébe

    Coulthard szerint Verstappen befészkelte magát Hamilton fejébe

    David Coulthard úgy véli, Max Verstappen felvette a Lewis Hamilton által ledobott kesztyűt az idegek csatájában, sőt, egyenesen a hollandot érezte jobbnak ebben.

    Bár egészen az év végéig szoros csatát vívtak Lewis Hamiltonnal, és konkrétan a legutolsó körig nem lehetett biztosra mondani semmit, Max Verstappen végül győztesen jött ki ebből a pszichológiai hadszíntéren is zajló csatából, és világbajnoki címet ünnepelhetett. David Coulthard szerint az, hogy Verstappen egy ilyen kemény csatából jött ki győztesen, még 2022-ben is előnyt jelenthet neki. A skót szerint Hamilton gondolatai ugyanis riválisa körül forognak.

    „(Verstappen) egy kivételes ember és egy ugyanilyen kivételes sportoló” – szögezi le DC a Channel 4 kérdésére válaszolva. „Nagyszerű és egyben megosztó személyiség. Na és ki volt még ugyanilyen nagyszerű és egyben megosztó? Pontosan, Ayrton Senna és Michael Schumacher, csak hogy néhány példát említsünk. A Mercedes és Lewis nagyszerűsége ellen valami más kellett. Ez a valami más pedig a ‘ha akár csak részben van nyitva egy ajtó, oda be kell menni’-megközelítés volt. Ezzel a hozzáállással pedig befészkelte magát Lewis gondolataiba.”

    Sokat számít Coulthard szerint Verstappen neveltetése is. „Meg kellett harcolnia ezért, és megérdemelten győzött. Egyszerűen senkitől és semmitől nem fél. Nem része ez a pszichéjének. Számomra a leglenyűgözőbb a versenyzésében az, hogy ha lát egy lehetőséget, akkor rámegy. Még csak fel sem merül benne a kétség. Én annak idején mindig elgondolkoztam. Megkockáztassam vagy ne? Neki ez eszébe sem jut. Lenyűgöző.”