Szerző: Varga Ákos

  • Neves díjat nyert meg másodszor is Oscar Piastri

    Neves díjat nyert meg másodszor is Oscar Piastri

    Oscar Piastri ráadásul az első olyan díjazottja a Sir Jack Brabham Awardnak, aki egymást követő két évben is megkapta az elismerést.

    Oscar Piastri kapcsán az elmúlt napok-hetek legfontosabb híre az volt, hogy nem kapott ülést a 2022-es F1-es mezőnyben. Az utolsó lépcsőfokon, vagyis az F2-ben szerzett bajnoki címe után viszont egy rangos elismerésben is részesült. A Sir Jack Brabham Award nevezetű díjat az F1-ben korábban egyszeres dobogós Tim Schenkentől kapta meg.

    A díj a Motorsport Australia egyik legrangosabb elismerése. Ezt az az ausztrál kaphatja meg, aki nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújt az autósport világában. Korábban Daniel Ricciardo, Mark Webber és Marcos Ambrose is díjazottak voltak. Piastri mellett az egyetlen kétszeres díjazott az IndyCar-bajnok Will Power, de ő sem egymást követő években lett díjazott.

    Óriási köszönettel tartozom a Motorsport Australia döntéshozói felé, hogy ismét engem választottak” – hálálkodott Piastri a Motorsport.com kérdésére válaszolva. „Egészen különleges társaságba kerültem ezzel, lévén rajtam kívül Will Power az egyetlen kétszeres díjazott. Talán nem ugyanaz egy ilyen díj jelentése, mint egy futamgyőzelem alatt átélt izgalom, mégis nagyon jólesik egy ilyen, hiszen ez elismerése a pályán nyújtott teljesítményemnek. Szerencsére megvolt már az időm az ünneplésre, így most már teljesen egészében 2022-re koncentrálhatok. A legjobbkor jöhet majd a csúcsforma.

    A Motorsport Australia elnöke, Andrew Fraser különleges tehetségként aposztrofálta Piastrit. „Ezt a díjat egyszer megnyerni is nagy teljesítmény, kétszer pedig egészen különleges. Oscar nagyon megérdemli a díjat. Olyan versenyző, mint Oscar, generációnként egy születik, és nem sokan tudnak ilyen eredményeket felmutatni ilyen rövid idő leforgása alatt. A legjobbakat kívánom neki az Alpine tartalékversenyzőjeként, majd azután is.

    A Sir Jack Brabham Award díjazottjai:

    • 2021: Oscar Piastri
    • 2020: Oscar Piastri
    • 2018: Will Power
    • 2017: Matthew Campbell
    • 2014: Daniel Ricciardo
    • 2012: David Brabham
    • 2011: Tony Gaze, DFC & Two Bars, OAM
    • 2009: Marcos Ambrose
    • 2009: Mark Webber AO
    • 2007: Will Power
    • 2006: Cody Crocker
    • 2006: Ben Atkinson
  • Nem tudta az Alfa, mit hoz magára azzal, hogy nem fejlesztett 2021-ben

    Nem tudta az Alfa, mit hoz magára azzal, hogy nem fejlesztett 2021-ben

    Fred Vasseur csapatfőnök elismerte, alábecsülték annak a döntésnek a hatásait, miszerint az Alfa nagyon hamar elengedte a 2021-es autó fejlesztését.

    Korábban a Haas csapatfőnöke beszélt arról, hogy érdemben hozzá se nyúltak az autójukhoz, hogy minden kapacitásukkal 2022-re készülhessenek az amerikai istállónál. Nagyon hasonló dolog történt az Alfa Romeo esetében is Fred Vasseur elmondása szerint. Csak épp a következményekkel nem számoltak Hinwilben.

    „Még 2020-ban meghoztuk ezt a döntést év végén. Elkezdtünk 2022-re készülni” – avat be a csapat mechanizmusaiba Vasseur. „Csak éppen ettől még ott volt 22 verseny, amit le kellett futni ugyanazzal az autóval. Pszichológiailag ezt nagyon nehéz letudni. Amikor jönnek fejlesztések, ott van az a… nem is motiváció, hanem remény, hogy majd jobb lesz. Itt viszont nekünk ez nem volt meg.

    Az Alfa Romeo végül csak a már említett Haast tudta megelőzni, miután a Williams is átugrotta az olasz-svájci istállót. „Pedig a tiszta teljesítmény egyébként nem volt rossz. Azt hiszem, még előre is tudtunk lépni az egy évvel azelőttihez képest. Az időmérők átlagait nézve például gyorsabbak voltunk a Williamsnél. A versenyeken is gyorsabbak voltunk a Williamsnél. Valami tizennégyszer végeztünk előttük. Az időmérőkön viszont nem tudtunk élni két jó lehetőséggel, a Hungaroringen és Spában.

    Vasseur szerint viszont van ezekre magyarázat. „Spában úgy nem szereztünk pontot, hogy egyébként nem voltunk rosszak az időmérőn. A magyarországi történések jóval frusztrálóbbak. A szezon egyik legjobb időmérője után belekeveredtünk a balesetbe az egyes kanyarban.

    Az Alfa Romeo tehát meghozta a döntést, azt viszont Vasseur szerint majd csak az idő dönti el, hogy ez jó döntés volt-e. „Vajon megérte volna-e abba pénzt és munkaórát feccölni, hogy előrelépjünk a kilencedikről a nyolcadik helyre? Vagy inkább koncentráljunk 2022-re? Kockáztattunk, most majd meglátjuk, bejött-e.

  • Hálás a Pirelli a versenyzőknek a gumifejlesztésében végzett munkájukért

    Hálás a Pirelli a versenyzőknek a gumifejlesztésében végzett munkájukért

    A Pirelli nagyon dicsérte az F1-es mezőnyt az új, 18 colos kerekeken végzett fejlesztőmunkát illetően. Rengeteg munkaórát öltek ebbe.

    2022-ben az F1 mezőnye az új korszak jegyében az eddigi 13 colos helyett 18 colos kerekeket használ majd. Ezeknek a tesztelésében a 2022-es bevezetésig a Williamsen kívül minden csapat részt vett valamilyen formában az úgynevezett öszvérautókkal.

    Az új 18 colos kerekeket az alapoktól építettük fel” – áll a Pirelli közleményében. „Minden egyes elemet a nulláról rajzoltunk meg, először egy papíron. A tervezés 10000 órányi belső tesztet igényelt, ötezer órányi szimulációt a hetvenféle keverékkel. Ebből végül harmincféle verzió maradt meg, amit a csapatok húszezer kilométeren keresztül hajtottak. A versenyzőknek kulcsszerepe volt ebben, a tesztek valamely pontján mindegyikük hozzájárult a fejlesztéshez, nagyon hasznos visszajelzésekkel.

    Na de mi változik a 13 colos kerekekhez képest a Pirelli szerint? „Az új 18 colos verzióknál szélesebb a működési tartomány, és ezért nem történik drasztikus változás a gumimelegítésben sem. Ennek (a szélesebb működési tartománynak) köszönhetően a túlmelegedés mostantól minimális lesz, és sokkal kisebb a gumikopás is. Innentől az eddigi 100 helyett 70 fokra lesznek a gumik felmelegítve elöl és 80-ra hátul. A gumimelegítés hőmérsékletének csökkentése egyébként egy hosszabb távú terv része. Ennek a fokozatos csökkentésével idővel eltűnhetnek a gumimelegítő paplanok, amivel tovább lehet csökkenteni az áramfogyasztást. Ezek a 18 colos kerekek ráadásul jóval inkább hasonlítanak az utcán használtakhoz. Az itt használt technológiák így jóval kisebb átalakításokkal alkalmazhatóak lesznek majd az utcai autókon.

    A Pirelli 18 colos kerekeiből először a teszten láthatunk majd ízelítőt.

  • Sam Bird évekre elkötelezte magát a Jaguar Formula E-csapatához

    Sam Bird évekre elkötelezte magát a Jaguar Formula E-csapatához

    Többéves szerződést kötött Sam Bird és a Jaguar: a brit versenyző és brit csapata kölcsönösen elégedettek egymással.

    Hosszú évekig, hat szezonon keresztül versenyzett Sam Bird a Virgin színeiben karrierje Formula E-s fejezetében. Az itt töltött évek során összesen kilenc futamot tudott megnyerni, legjobb összetett eredménye egy harmadik hely volt még a 2017-18-as szezon végén. Ezután váltott Bird és lett a Jaguar versenyzője. Itt összejött újabb két futamgyőzelem és egy római második hely, ezeknek is köszönhetően a legutóbbi szezont hatodikként zárta.

    A Jaguar alig maradt le a konstruktőri bajnoki címről a Mercedes mögött (amely egyébként Nyck de Vries személyében a bajnokot is adta), így a kölcsönös elégedettségnek egy többéves szerződéshosszabbítás lett az eredménye.

    Az első szezonom a Jaguarnál minden kérdésemre választ adott” – dicsérte az istállót Bird. „Folytatni akartam a csapattal és része lenni a Jaguar TCS Racing családjának. Az istálló most elhivatott és nagyon motivált a tavalyihoz képest még jobb eredmény elérésében. Ezt akarom én is látni. Most itt az idő, hogy nekivágjunk a nyolcadik Formula E-szezonnak. A cél, hogy a pályán is viszont láthassuk azt a kemény munkát, amit a felkészülésbe fektettünk. A lehető legtöbb pontot akarjuk szerezni.

    James Barclay a csapat részéről szintén elégedett volt Sam Bird teljesítményével. „Nagyon pozitív szezonkezdő információ az, hogy a nagyszerű tavalyi év után Sam Bird a következő szezonban is a versenyzőnk lesz. Az eredményei megmutatták, hogy nagyon is illik a csapatba, közösek a céljaink és ő is a család része lett. Sam mindent meg fog tenni, hogy a Jaguar I-TYPE 5-ot győzelemre és minél jobb pozíciókba vezesse. Most, hogy ez a kérdés eldőlt, koncentrálhatunk a felkészülésre és a Gen 3-vel való munkára.

    A Formula E következő szezonja a január 28-29-i hétvégén kezdődik a szaúd-arábiai Rijádban.

  • „A világ igazságtalansága lesz, ha Piastri 2023-ra sem talál F1-es ülést”

    „A világ igazságtalansága lesz, ha Piastri 2023-ra sem talál F1-es ülést”

    Bizonyos szempontból hasonló Callum Ilott és Oscar Piastri helyzete: Ilott szerint nagyon rossz fényt vetne a nevelőszériákra, ha egy Piastri kaliberű versenyző sem kapna lehetőséget az F1-ben.

    Callum Ilott még 2020-ban lett második az F2-ben Mick Schumacher mögött. Ezt követően nem jutott neki hely a Forma 1-ben, az összes szerepe a tesztpilótaság volt a Ferrarinál és az Alfa Romeónál. Illott végül az IndyCarban találta meg a helyét, a 2021-ben teljesített három futam után idén már teljes szezonban versenyezhet a Juncosnál.

    Ilott így át tudja érezni Piastri helyzetét is. Az ausztrál idén az F2-es bajnoki cím után mindössze tartalékversenyzőként tevékenykedhet majd az Alpine-nál. Piastri kimaradása kapcsán nagyon sokan kifejtették már aggodalmaikat, ilyen volt most Ilott is.

    Történt már ilyen az elmúlt években, évtizedkben, végsősoron ilyen az élet. Ilyenkor mindig abban reménykedsz, hogy nem veled fog ez előfordulni” – fogalmazott lemondóan Ilott. „Piastri helyzete viszont egy kicsit más. Ne feledjük, bajnoki cím után sem tudott összerakni magának egy szezont. Olyan is előfordult már, hogy ilyenkor valaki tart egy év szünetet. Ami meglepőbb lenne, ha ez év végén ugyanígy maradna, és nem találna magának továbbra sem helyet. Ez a világ igazságtalansága lenne a nevelőszériákkal szemben, ha Oscar (Piastri)nak megint nem jutna hely.

    Ilott már átment ezen a folyamaton, ami most Piastri előtt áll. „Adott összesen 20 hely. Ezeknek a nagy része olyan srácoké, akik már bizonyítottak. Ez pedig rengeteget számít. Ez ráadásul drága. A csapatoknak, a versenyzőknek, mindenkinek. Minden tényezőnek össze kell állnia, különben nem fogsz odaférni. Ez egy ilyen sport. Egyéni. Nekem is saját bőrömön kellett ezt megtapasztalnom. Az IndyCar most nekem egy jó lehetőség, így is kell most erre tekintenem.

  • Alonso szerint még előny is, hogy ő az F1 rangidőse

    Alonso szerint még előny is, hogy ő az F1 rangidőse

    Fernando Alonso a pozitív oldalát fogja meg annak, hogy Kimi Räikkönen visszavonulásával ő lett a mezőny legidősebb versenyzője.

    Fernando Alonso immár 21 éve, hogy bemutatkozott az F1-ben. 2001 óta immár 333 futamon indult el ténylegesen, és idén, 40. évét betöltve sem lassít. Korával Alonso Kimi Räikkönen visszavonulása után a mezőny legidősebb versenyzője lett, megelőzve a 37 éves Lewis Hamiltont.

    Alonso nemrég úgy fogalmazott, hogy bár talán nem úgy tűnik, boldognak érzi magát. Ezt pedig a kora sem befolyásolja.

    A koromat illetően jól érzem magam, sőt, még előnyként is tekintek rá” – szögezte le Alonso a Motorsport.com kérdésére. „Ismerem a pályákat, ismerem a 18 colos kerekeket is a WEC-ből, amiket most mindenki tesztel. Itt is pontosan ugyanúgy fognak viselkedni a gumik, és pontosan ugyanúgy is kell majd vezetni őket, mint a WEC-ben, ami az eddigi F1-es vezetési stílushoz képest elég más. Sokaknak viszont ez lesz vele az első alkalom. Ez pedig az én helyzetemben jó dolog.

    Persze 40 betöltött életév áldozatokkal jár Alonso számára. „Az egyetlen probléma motivációt találni ilyen korban ahhoz, hogy 300 napot távol leszek az évben. Meg kell lenni ehhez a vágynak erre. Meg ehhez kell igazítanod az életstílusodat. Ezen kívül viszont főleg előnyei vannak ennek. Az életem ezen szakaszában ráadásul mindent fel tudok tenni az F1-re. Az autók sem igényelnek akkora fizikumot, mint mondjuk 2004-05 környékén.

  • Schumacher szerint önmagában a Mercedes sem elég az üdvösséghez

    Schumacher szerint önmagában a Mercedes sem elég az üdvösséghez

    Mick Schumacher szerint nem ad automatikusan biankójegyet a mennyországba az, hogyha valaki Mercedesben ül. Ő sem lenne biztos a saját sikerében.

    Mick Schumacher újoncszezonjában jócskán megfizette a tanulópénzt az F1-ben. A Haas a mezőny egyetlen csapata volt, amely egyetlen pontot sem szerzett 2021-ben. Persze ebben benne van az is, hogy senki egy pillanatig nem is titkolta a csapatnál, hogy egyáltalán nem fejlesztették az autót, hogy a 2022-esre koncentrálhassanak.

    Schumacher tehát akár sóvároghatott is volna a csúcsautók után, de szerinte egy jó autó csak a siker egyik összetevője, amitől nem oldódik meg minden kihívás, amivel szembe kell néznie egy esetleges vb-harcban.

    Mindenki megérdemli a helyét, aki itt versenyez” – szögezte le Schumacher. „Itt mindenki tud vezetni. Arrogáns lenne azt mondani, hogy X vagy Y a Mercedesben fixen versenyeket nyerne. Ez csak akkor derülhet ki, ha valaki tényleg beül a Mercedesbe.

    Schumacher George Russell újoncévével talált párhuzamokat. „Ráadásul annyira messze sem vagyunk, mint az akkori Williams. Volt is néhány csatánk. Persze jó lett volna még több, de reméljük, jövőre ez összejön.

    Olyan párhuzamokat Schumacher persze nem akar vonni ebből, hogy már ő is nagycsapatban lássa magát. „A fókuszomban egyelőre csak az előttem álló szezon van. Minden ezen felül egyelőre túl távoli. Először jól kell teljesítenem idén, aztán majd meglátjuk, hogy ez milyen kapukat nyit meg.

  • Budkowski távozik az Alpine-tól – jön Szafnauer?

    Budkowski távozik az Alpine-tól – jön Szafnauer?

    Mindenkit meglepve jelentette be az Alpine, hogy Marcin Budkowski, a vezetői csapat egyike távozik az istállótól. 

    Marcin Budkowski annak idején még az FIA-tól érkezett az akkor még Renault néven futó istállóhoz, nem kis hullámokat generálva váltásával. A 2021-es szezon végeztével még arról beszélt, hogy elképezelhetőek lesznek vezetőségi változások, ekkor azonban még leginkább Davide Brivio távozásával kapcsolatban merültek fel pletykák.

    Végül Marcin Budkowski lett az, aki távozott. Ezzel kapcsolatban az Alpine és a gyár ügyvezetője, Laurent Rossi így fogalmazott: „Szeretném megköszönni Marcin elhivatottságát és az elvégzett munkáját az elmúlt négy évből. A csapat célja most a lehető legjobb felkészülés a bahreini tesztre, majd a szezonra. Előre szeretnénk lépni.

    Budkowski is a hála hangján szólt távozásával kapcsolatban. „Nagyon élveztem, hogy része lehettem a Renault-nak, majd az Alpine-nak. Rengeteg tehetséges és elhivatott szakemberrel dolgozhattam együtt. Továbbra is figyelni fogom, mi történik majd a csapat háza táján.

    Egybevághat Budkowski távozásának hírével, hogy nemrég Otmar Szafnauer is távozott pozíciójából. Ő az Aston Martint hagyta ott, ám akkor még nem lehetett tudni, hol folytatja.

    Az Alpine 2021-ben az ötödik helyen végzett a konstruktőri tabellán. 155 szerzett pontja 13-mal volt több az AlphaTauriénál és 120-szal kevesebb, mint amennyit a negyedikként közvetlenül előttük záró McLaren szerzett a 22 futamos szezon során.

    Ideiglenesen Laurent Rossi veszi át a feladatok egy részét, ameddig a végleges vezetői struktúra ki nem alakul.

  • Johansson szerint sokan fordulnak el az F1-től a szezonzáró miatt

    Johansson szerint sokan fordulnak el az F1-től a szezonzáró miatt

    A korábban az F1-ben (is) szereplő Stefan Johansson szerint akikkel ő beszélt, azok közül nagyon sokan döntöttek úgy, hogy a szezonzáró után nem néznek több F1-et.

    Stefan Johansson annak idején 1980-ban, majd 1983-tól 91-ig volt az F1-es mezőny tagja. A ténylegesen 79 futamon elinduló tizenkétszeres dobogós svéd később megfordult sok más szakág sok más versenyén, azonban az F1-et mindig figyelemmel követte. A száguldó cirkuszról véleménye is van, ezt pedig kimondani sem restell, 2021-es szezonzárón látottak például kifejezetten nem tetszettek neki.

    Sokak szerint nem volt fair, ahogy Michael Masi versenyigazgató kivette a lekörözött versenyzőket a versenyben akkor vezető Hamilton és a mögötte jövő Verstappen közül. Ezt lehet kihallani Johansson szavaiból is.

    Bárcsak sportszerűen dőlt volna el a verseny és a bajnoki cím” – írja Johansson a blogjában. „Nagyon sok ember, akivel beszéltem, úgy fogalmaz, hogy neki ez volt az utolsó verseny, amit nézett. Imádjuk ezt a sportot. De tényleg nehéz lelkesnek maradni, ha ilyen hülyeségek történnek.”

    Johansson kétfelé osztotta a tapasztalatait. „Máshogy vélekednek erről szakmabeliek és máshogy a rajongók. Utóbbiak imádták, ami történt. Akik viszont ebben dolgoznak, azt mondják, kiábrándultak ebből az egészből.”

    Az exversenyző elmondta gondolatait az új korszakról is. A svéd nem számít jelentős erőviszony-átrendeződésre az új szabályokkal. „Annak idején, amikor a McLaren és a Honda szakított, majd a japánok összeálltak a Red Bullal, azt mondtam, ők fognak dominálni. Ki tudja, talán most kezdődött ez.

  • Kubicával és F3-as futamgyőztessel száll be a WEC-be a Prema

    Kubicával és F3-as futamgyőztessel száll be a WEC-be a Prema

    Idén először indul az endurance-világbajnokság mezőnyében a Prema. Robert Kubica és Louis Délétraz ELMS-bajnoki címmel érkezik F3-futamgyőztes csapattársuk mellé.

    A Prema nevét alapvetően a formaautózásból ismerhetjük, hosszú évek óta a nevelőszériák egyik legsikeresebb istállója. Az olaszok tavaly jelentették be, hogy indulni szándékoznak a WEC mezőnyének LMP2-es kategóriájában. A csapat most a versenyzőit is megnevezte Kubica, Délétraz és az F3-ból érkező Lorenzo Colombo személyében. A csapat Kubica szponzorát is belefoglalva a hivatalos nevezésbe Prema Orlen Team néven fut majd.

    Kubica és Délétraz tavaly három futamot is megnyerve szereztek ELMS-bajnoki címet a kínai Ye Yifei társaságában, ők ketten tehát 2022-ben is egy csapatban folytathatják. Kubica egyébként tavaly már bemutatkozhatott a WEC-ben is, a lengyel a bahreini duplaforduló során például kategóriadobogós lett, míg Le Mans-ban nem értékelték eredményüket. Lorenzo Colombo számára a sportautózás egyelőre felfedezetlen világ, az olasz az F3-ból érkezik. Colombo tavaly tizenötödikként zárta a szezont, de a spái nyitófutamot meg tudta nyerni.

    Nem mindig kezd az ember egy ekkora potenciállal rendelkező új kalandba” – lelkendezett a Prema csapatfőnöke, René Rosin. „Hihetetlenül izgalmas lehetőség az, hogy a WEC-ben és a Le Mans-i 24 óráson versenyezhetünk. Büszke vagyok a csapat által elvégzett munkára az indulásig vezető úton. Roberttel és Louis-val kiegészülve bátran merem állítani, hogy miénk az egyik legerősebb felállás a mezőnyben. Mellettük pedig nagyon várjuk már a közös munkát Lorenzóval is. Ismerjük őt a formaautózásból, az egyik legizgalmasabb tehetség a juniorszériákban. Biztos vagyok benne, hogy nagyon gyorsan túl lesz az újonc tanulási fázison.

    Kubica annak idején még 2003-ban volt már Prema-versenyző az F3 Euroseries mezőnyében. „Ismerem a Rosin családot és néhány szakember a csapatból, bár már rengeteg idő eltelt. A csapatot viszont a nevelőszériák világából senkinek nem kell bemutatni. Új kihívás lesz ez nem csak a csapatnak, de nekem is, mert eddig csak három futamon indultam. De várom már a munkát Louis-ékkal.”