Szerző: Varga Ákos

  • Johansson szerint a Red Bull lesz az új korszak ura

    Johansson szerint a Red Bull lesz az új korszak ura

    A 2014-ben kezdődő hibrid korszakot eddig a Mercedes uralta. Tavaly tudta őket a Red Bull először legyőzni, legalább egyéniben. 2022-től végképp jöhet az uralmuk Stefan Johansson szerint.

    A Haas 2022-es autója már megjött, a napokban pedig várható a többi is. Lázas tehát a készülődés az előttünk álló szezonra, de vannak, akik szerint a hurráoptimizmus hiábavaló. Ezt a tábort erősíti Stefan Johansson is. Az 1983 és 1991 között összesen 79 futamot teljesítő svéd exversenyző szerint a 2022-ben beköszöntő szabályváltozások a Red Bull uralmát hozhatják el, és szerinte nem várható túl nagy változás az erőviszonyokban.

    Ha maradtak volna az eddigi szabályok (2022-re is), akkor úgy gondolom, minden eddiginél szorosabb lehetne a verseny” – közelíti meg blogbejegyzésében meglepő módon a kérdést Johansson. „Mindig mondom, hogy ha a vezetőség szoros versenyeket akar, akkor annak a legjobb módja a szabályok stabilitása. Így a kisebb, anyagilag kevésbé eleresztett csapatok is fel tudnak idővel zárkózni. Rengeteg példát láttunk erre.

    Most viszont jön egy újabb éles váltás 2014 után. Ez Johansson szerint egyáltalán nem biztos, hogy meghozza a kívánt eredményt. „Így viszont lesz egy, maximum két csapat, amely könnyedén óriási előnyre tehet majd szert. A többieknek innentől ugyanúgy évekbe telik felzárkózni. Félek, hogy megint ez lesz. Ha igen, akkor az ösztönöm azt mondatja velem, hogy ezeket az aerodinamikai változásokat a Red Bull tudja majd a legjobban értelmezni.

    A Haas után a mezőny többi istállója közül egyébként pont a Red Bull leplezi le legközelebb az autóját, méghozzá már holnap. A bemutatókkal kapcsolatban ITT tájékozódhatsz!

  • W Series-csapatot indít a Kendall és Kylie Jenner transznemű apja

    W Series-csapatot indít a Kendall és Kylie Jenner transznemű apja

    A korábban Bruce-ként ismert ex-olimpiai bajnok transz celebritás, Caitlyn Jenner a 2022-es szezonban a W Seriesben indít saját istállót.

    Caitlyn Jenner annak idején, még az 1976-os montréali olimpián Bruce Jenner néven tízpróbázóként szerzett olimpiai bajnoki címet a német Guido Kratschmer és a szovjet Mikola Avilov előtt. A ma már leginkább celebként ismert Jenner számára talán némileg meglepő módon az autóversenyzés világa sem idegen: 1986-ban például Scott Pruett váltótársaként kategóriagyőztes lett a sebringi 12 órás versenyen és Portlandben is, és egyébként a szezont is másodikként zárta.

    A 2015-ben nemváltoztató műtéten áteső ex-olimpikon most ismét az autósporttal szemez, miután az idei szezonra a W Seriesben indít csapatot.

    Miután nagy híve vagyok a sportszerű versenyzésnek, imádom az autóversenyzést, és minden nőt támogatok a sport világában a legalsó szintektől egészen a világklasszisokig, a W Series tökéletes választás” – mondja Jenner. “Ezzel a szerepvállalással minden, számomra fontos értéket egy helyen pipálhatok ki. Ez egy olyan bajnokság, amely lányokat, nőket inspirál arra, hogy sikereket érjenek el egy alapvetően férfiak uralta világban. A W Series megváltoztatja az autósportot.

    Jenner Racing, W Series
    Fotó: W Series

    Jenner nem titkoltan érzelmektől fűtötten indítja el magáról elnevezett csapatát. “Izgatottan figyeltem, amikor a W Series mezőnye tavaly 400 ezer embert szórakoztatott Austinban, a COTA-n rendezett versenyen. Májusban büszkén fogok feszíteni, amikor csapatom, a Jenner Racing autója Miamiban, az F1 betétfutamán először kigurul a pályára. És ahogy mindig is lenni szokott, itt is azért vagyok jelen, hogy nyerjek.

    A jelenleg Amerikában tehetségek után kutató W Series első embere, Catherine Bond Muir üdvözli Jenner szerepvállalását. “Hisszük, hogy a nők egyenlő körülmények mellett egyenlő ellenfelei tudnak lenni a férfiaknak a versenypályán. Szeretnénk erre lehetőséget adni a nőknek. Ebben pedig Caitlyn óriási elkötelezettsége is rengeteget fog segíteni.

  • Verstappen attól félt a szezonzárón, be sem tudja fejezni

    Verstappen attól félt a szezonzárón, be sem tudja fejezni

    Nem igazán akart engedelmeskedni az abu dhabi szezonzárón Max Verstappen lába. A vb-cím tényleg egy hajszálon múlhatott, ugyanis attól félt, végig sem ér.

    Ahogy arra nagyon jól emlékszünk, Max Verstappen az utolsó körben szerezte meg Lewis Hamilton kárára pályafutása első vb-címét. Ez viszont saját elmondása szerint egy hajszálon függött. Erről a The Guardiannek beszélt. Sokáig nem bírta volna már, lába görcsölése miatt.

    Ha valaki megnézi a telemetria adatait, nem egy túl sima gázhasználat rajzolódik ki belőle” – ismeri el Verstappen. „Ordítottam már a legvégén a rádióba, mert egyszerűen nem tudtam máshogy használni a lábam. Teljesen kész volt már a verseny legvégére. Nem tudom, bírtam volna-e, ha akár csak egy körrel tovább tart a futam. Iszonyatos volt a stressz szintje, és valószínűleg így reagált erre a testem. De nem adhattuk fel.

    Verstappen tényleg mindent egy lapra tett fel. „Úgy voltam vele, muszáj megelőznöm. Egy esélyem van erre. Nem fogok másodikként befutni. Az újraindításkor ennek megfelelően próbáltam nagyon rajta lenni. A célvonal után közvetlenül, nekikezdve a legutolsó körnek, viszont elkezdett görcsölni a lábam. Ennél fájdalmasabb dolog kevés történhet ilyen helyzetben, hiszen nagyon sokáig megyünk padlógázon. Úgy álltak össze az izmaim, mint egy teniszlabda. Az adrenalin persze segít ezen valamennyit, de ha ez úgy történik, hogy nem az autóban ülök, járni sem tudtam volna. De nem volt mit tenni, menni kellett.

    A kör, a verseny, és így a szezon legvége volt a legnehezebb Verstappen számára. „Egyre jobban fájt a lábam, ahogy haladtunk előre a körben. Aztán szerencsére az ötös kanyarban sikerült előznöm. Ekkor volt három másodpercem, amikor nem kellett a gázon tartanom a lábam. Aztán viszont az egyenesben Lewis visszajött rám, ekkor már remegett a lábam. Az egész utolsó szezon így telt.

  • Hamilton egymaga szembe tud szállni az FIA-val

    Hamilton egymaga szembe tud szállni az FIA-val

    Egyedül Lewis Hamilton akkora erőket tud mozgósítani az endurance-versenyző Jeroen Bleekemolen szerint, hogy azzal bármilyen változást el tud érni.

    Akár pozitív, akár negatív előjellel, de Lewis Hamilton az elmúlt másfél évtized megkerülhetetlen alakja az F1-ben. Pontosan ezt használhatja ki a gyakorlatilag mindenki által marasztalt Hamilton egy másik versenyző, a WEC-ben, illetve az IMSA futamain induló Jeroen Bleekemolen szerint.

    Hamilton nyomást próbál gyakorolni az FIA-ra” – gondolkozott el Bleekemolen. „És ehhez meg is van minden hatalma. Szeretne eltávolítani innen embereket, mint például Michael Masit. Szeretne mindent a feje tetejére állítani, és ehhez meg is van minden eszköze. Néhány áldozata ennek a stratégiának biztosan lesz. Nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni azt, amit mondott. A nyomás ott van az FIA-n. Most ezt vagy jól kezelik, vagy ha nem, nem teszik zsebre, amit kapnak Hamilton irányából.

    A Red Bull sportigazgatói feladait ellátó Jonathan Wheatley szerint egyszerűen túl nagy örökséget hagyott maga után Charlie Whiting. „Ő egy egészen kivételes személy volt, akivel kapcsolatban az FIA-ban valószínűleg csak a halála után tudatosult, hogy milyen űr keletkezett a halálával.

    Nemrég Mika Häkkinen is úgy fogalmazott, nem tartja valószínűnek Hamilton visszavonulását.

  • Verstappen úgy hajtja Red Bullját a havon, mintha nem lenne holnap

    Verstappen úgy hajtja Red Bullját a havon, mintha nem lenne holnap

    Érdekes videó került fel a Red Bull Racing Instagram-oldalára. Max Verstappen és a csapat téli körülmények között küzd az unalom ellen.

    Ha már téli holtszezon, akkor az legyen tényleg téli. Ez látszik a Red Bull Racing videóján, amelyen a szerződéshosszabbításra készülő Max Verstappen tűnik fel egy hóra és jégre optimalizált autóval. Mellette egy speciális jégmotor is feltűnik, amely úgy tűnik, adekvátabb jármű a körülményekhez…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • Úgy néz ki, mégis marad idén a három sprintverseny

    Úgy néz ki, mégis marad idén a három sprintverseny

    Az F1 2022-es szezonjának előzetes naptárában még hat sprintverseny szerepelt. Költségproblémák merültek fel, így maradhat a tavalyi mennyiség.

    2021 újdonsága volt az a három sprintverseny, aminek a tétje pont és minél jobb rajthelyek voltak. Ebből 2022-re már hatot terveztek, azonban az ezzel járó esetleges költségek miatt úgy néz ki, az F1 most visszakozik. Tavaly a csapatok alkalmanként 450 ezer dollárnyi extrapénzhez jutottak a három sprintfutam esetében, amelyhez még százezer adódott hozzá, hogy fedezze az esetleges balesetek költségeit. Ez 2022-re egy egyszeri 500.000 dolláros összegre változott volna az első öt sprintverseny esetében, majd további 150 ezer minden egyes további alkalomra. Ez viszont nem tartalmazott extra összeget balesetek esetére.

    Ebbe a legtöbb csapat belement volna, a hírek szerint kettőt kivéve: a Red Bullt és a Mercedest. Ebből alakult ki a patthelyzet.

    Az egyik csapat ezek miatt egy ötmilliós költségsapka-növelést szeretett volna. Ez egyszerűen teljesen megindokolhatatlan” – fogalmazott ezzel kapcsolatban Zak Brown McLaren-csapatfőnök még a múlt hónapban.

    Miután az F1 illetékesei az ötmilliós emelésbe nem mentek bele, kompromisszumként felmerült, hogy maradjon akkor idén is mindössze három sprintverseny. Amennyiben viszont a fentebb említett csapatok ezt sem fogadják el, akkor könnyedén előfordulhat az is, hogy 2022-ben egyáltalán nem lesz sprintverseny a szezon során. Korábban az F1 úgy fogalmazott, hogy az eredetileg tervezett hat sprintfutam 10 milliós extra bevétellel járt volna.

  • Nyomás nélkül futhatott könnyű újoncévet Mick Schumacher

    Nyomás nélkül futhatott könnyű újoncévet Mick Schumacher

    Nem új szerződésért kellett hajtania 2021-ben, így pedig Mick Schumacher a szó pszichológiai értelmében jóval egyszerűbb évet futott, kevesebb problémával.

    2021-ben a Haas volt a mezőny egyetlen istállója, amely pont nélkül zárta a szezont. Itt ejtette meg bemutatkozását a hétszeres világbajnok Michael fia, Mick Schumacher. Azt is hihetnénk tehát, hogy nagyon nehéz szezonja volt, ami bizonyos szempontból igaz is, viszont Schumacher meg tudta ezt közelíteni máshonnan is.

    Azt hiszem, (az újoncévem) még egyszerűbb is lett, mint azt én vártam” – ismerte el Schumacher a Motorsport.com kérdésére. „Nem volt meg az a nyomás, hogy folyamatosan arra a kérdésre kellett volna válaszolnom: na és mit fogsz csinálni jövőre? Most, ha teljesítettem, úgy tudtam készülni, hogy lesz munkám. Csak magamról szólt ez az év, és ezt semmi külső tényező nem befolyásolta.

    Schumacher helyzetét az is könnyítette, hogy tudta ő is, nem lesz reális esélye a pontszerzésre 2021-ben. Az autójához a Haas 2020 óta hozzá sem nyúlt. „Persze, jó lett volna az a nyomás, hogy pontokért kell harcolnom. Viszont annak is van értelme, ha valaki a mezőny végén küzd az elemekkel. A hozzáértők innen is látni fogják, hogyan teljesítesz. Persze a laikusoknak csak az tűnik fel, hogy eddig bajnoki címekért és futamgyőzelmekért harcoltam, erre tavaly a mezőny legvégén küzdöttem. Kicsit máshogy kellett ehhez hozzáállnom, de nem volt ezzel baj. Sok minden megváltozik jövőre.

    Mick Schumacher a Haasnál versenyzőként teljesített szezon mellett Ferrari-tartalékpilótai szerepet is ellát majd azokon a versenyhétvégéken, amikor Antonio Giovinazzi nem lehet ott az olasz istállóval Formula E-elfoglaltságai miatt.

  • Főnöke szerint Tsunoda sorsa a saját kezében van

    Főnöke szerint Tsunoda sorsa a saját kezében van

    Voltak ígéretes versenyei, de Yuki Tsunoda nagyon hektikus 2021-es szezont teljesített. Hogy innen merre vezet az útja, Franz Tost szerint csak rajta múlik.

    Míg Pierre Gasly a top 10-be is befért 2021 végén 110 szerzett pontjával, addig Yuki Tsunoda mindössze 34 ponttal zárta az évet a tabella 14. helyén. Tsunoda tehát házon belül jókora verést kapott, de voltak biztató eredményei. Ezek főleg a szezon második felére datálódtak, legjobb eredménye például pont a szezonzárón elért negyedik hely volt. Maga Tsunoda ismerte el, hogy ebben sokat segített az, hogy jobb hozzáállással tudta megközelíteni a versenyeket a kezdeti „lustaság” után.

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost szerint kizárólag Tsunodán múlik, merre tovább. „Egy F1-es versenyző soha nem tud túl sok erőnléti edzést végezni” – mondja Tost a megfelelő hozzáállással kapcsolatban. „Emellett pedig nagyon fontos a táplálkozás és a fegyelem is. Az F1 által támasztott igényeket pedig egy versenyzőnek 100 százalékban le kell fednie. Ez most csak rajta (Yuki Tsunodán – a szerk.) múlik. Mi csak tanácsokat tudunk neki adni, a tényleges munkát neki kell elvégeznie. Itt fog kiderülni, hogy sztárrá válik-e. A versenyzéssel nem lesz baj, azt könnyedén abszolválni fogja.

    Tost szerint egyébként Tsunoda közel sem futott annyira rossz szezont, mint ahogy azt a konkrét számok mutatják. Pierre Gasly mellette nagyon magasra tette a lécet. Tost szerint Tsunoda szezonja leginkább „tipikus” volt.

    Yuki szezonja a tökéletes példája az újoncévnek” – mondja Tost. „Egy nagyon tapasztalt versenyző mellett kellett bemutatkoznia, ami nem volt egyszerű. Ráadásul a csapatnál ez volt az első ilyen felállás. Általában úgy szokott kinézni, hogy két újoncunk van, legtöbbször csak egy év különbséggel. Ilyenkor közel sem annyira egyértelmű az értékítélet.

    Tsunoda többször hozta az újoncformát. „Például Bahreinben, ahol kilencedikként haladt. Mondtuk magunknak, jönni fog a baleset, mert a határon volt. Szóltunk is neki. De ez mindig így van az újoncokkal. Jövőre teljesen más lesz.

  • James Allison szerint bárki könnyen melléfoghat az idei autókkal

    James Allison szerint bárki könnyen melléfoghat az idei autókkal

    A Mercedes technikai igazgatója, James Allison könnyű tévútra menni a 2022-ben életbe lépő új szabályok szerint épített autókkal.

    Gőzerővel készül a Forma-1 mezőnye a 2022-es szezonra, ahol az autók majd alapvetően eltérnek az eddig használtaktól a szabályváltozások nyomán. A cél a látványosabb versenyeket garantáló autók megalkotása volt a döntéshozók részéről, és a csapatoknak egy évvel több felkészülése volt erre, miután eredetileg már tavaly eszerint épültek volna az autók.

    Több felkészülés ide vagy oda, James Allison a Mercedes részéről úgy véli, így is könnyű rossz irányba elindulni.

    Minden egyes csapat minden egyes szakembere megtette a tőle telhető legjobbat” – fogalmazott Allison. „Mindenki megpróbálta a tőle telhető legjobban és legkreatívabban értelmezni az új szabályokat és a legjobb autót megépíteni eszerint. Aztán majd a szezonnyitón és a többi futamon kiderül, hogy ki hol tart a másikhoz képest. Tekintve, hogy mennyire új és más lesz az új, 2022-es autó, benne van a pakliban, hogy egy-két csapat borzalmasan melléfog a maga autójával.

    Allison egyébként inspirálódna is más csapatok autóiból. Könnyedén előfordulhat ugyanis, hogy olyat lát, amire ő maga személyesen nem is gondolt. „Azt gondolom, bizonyos szintig mindenki ki fog hagyni lehetőségeket, amikre akár gondolhatott is volna. Majd megnézzük egymás autóját, és azt fogjuk mondani: hogy nem gondoltunk erre? Ezeket aztán igyekszünk majd a lehető leghamarabb a saját képünkre és autónkra formálni. Ha pedig esetleg úgy adódik, hogy mi leszünk a legjobbak, a riválisaink fogják ugyanezt tenni.

    A legtöbb vesztenivalója a Mercedesnek van, ezt tudja Allison is. „Nyilván szeretnénk elöl maradni, de ugyanez a célja minden egyes más csapatnak is. Figyelnünk kell arra, hogy most is megfelelő élességgel tudjunk egy ilyen mértékű szabályváltozáshoz hozzáállni. Ilyenkor ildomos minden egyes passzust kétszer olyan részletesen átnézni. Semmi nem kerülheti el a figyelmünket.

  • Csapatot vált az F3-ban Alekszandr Szmoljar

    Csapatot vált az F3-ban Alekszandr Szmoljar

    Shwartzman (ideiglenes?) kiszállásával jelenleg Alekszandr Szmoljar az, aki Mazepin után a legközelebb jár az F1-hez. Tavaly már futamokat nyert az F3-ban, így megnőtt érte az érdeklődés.

    Alekszandr Szmoljar 2020-ban mutatkozhatott be az F3-ban. Első évében már rögtön dobogóra állhatott, tavaly pedig már futamokat is nyert, ugyancsak az ART Grand Prix színeiben. Ezzel a teljesítménnyel már hatodikként zárta a szezont, így érthető módon megnőtt az ázsiója.

    107 szerzett pontjára és a hatodik helyre több csapat is felfigyelt, így az ART után Szmoljar az MP Motorsportshoz igazolt.

    Nagyon elégedett vagyok, hogy az MP Motorsportshoz igazolhattam” – fogalmazott Szmoljar. „Tavaly rengeteget harcoltam a csapat versenyzőivel, ahogy ugyanazokért a dobogós helyekért harcoltak, amikre én is ácsingóztam. Most már együtt küzdhetünk ezekért, reméljük, minél több győzelem lesz ennek a vége. Most itt az ideje a lehető legjobb felkészülésnek, hogy aztán majd jól teljesíthessünk a bahreini szezonnyitón.

    Szmoljar az első bejelentett versenyző az MP Motorsportnál a 2022-es szezonra. „Nagyszerű hír Alex szerződtetése és az, hogy ő és az SMP Racing belénk fektette a bizalmát. Ő a bajnokság egyik legjobb versenyzője a maradásával, és óriási tapasztalata rengeteget fog segíteni nekünk egy remélhetően nagyon erős szezonban. – mondta a holland istálló első embere, Sander Dorsman.

    A 2022-es F3-as szezon Bahreinben kezdődik. Az első futamot március 19-én rendezik. A címvédő norvég Dennis Hauger eggyel feljebb lépve immár az F2-ben folytatja.