Szerző: Varga Ákos

  • Binotto már látja maga előtt a Ferrari harmadik helyét

    Binotto már látja maga előtt a Ferrari harmadik helyét

    Újabb jó eredményének köszönhetően a Ferrari Brazíliában további pontokat vert a McLarenre. Közel a konstruktőri dobogó, Mattia Binotto pedig több dolog miatt is bizakodó.

    A Ferrari kihozta a maximumot a lehetőségeiből egy ötödik és egy hatodik hellyel Interlagosban. Miután a McLarenben Lando Norris csak tizedik lett, Daniel Ricciardo pedig egyenesen kiesett, így tovább nőtt az olló a két istálló között az olaszok javára. Ezzel karnyújtásnyi távolságba került tőlük a konstruktőri tabella harmadik helye, ezt kiemelte Mattia Binotto csapatfőnök is.

    „Nagyon fontos pontokat szereztünk. A 31,5 pontos differenciánál szerintem idén még nem is volt nagyobb köztünk. Van viszont még három verseny, ebből ráadásul kettő teljesen ismeretlen, így ezeken sok minden megtörténhet. De elégedettek vagyunk. A kulcs a megbízhatóságunk. Emiatt is vagyunk jobbak jelenleg” – értékelt Binotto optimistán, de mégis óvatosan az olasz Motorsport.com kérdésére.

    A lehetőségekben ennyi van a csapatfőnök szerint. „Ez van, ilyen az autónk. A 2020-asból született hiányosságokkal és hibákkal, innen nézve pedig rengeteget fejlődött. A 2022-es autót illetően az ezzel foglalkozó csapat nagyon jól dolgozik, emellett pedig folyamatosan fejlődni tudunk a versenyhelyzetek kezelésében is. Jól alakult a mai verseny, szerencsére senki nem vállalt felesleges kockázatokat. Szeretném látni őket akár egymással is harcolni. Viszont a határok átlépése nélkül.”

    Persze ennek az eredménynek igyekezett aládolgozni a Ferrari. „Nyilván a fejlesztések rengeteget segítettek. Az új erőforrással például gyorsabbak tudtunk lenni. Emellett jobb az autónk a nagyobb leszorítóerőt igénylő pályákon is. Szocsi óta folyamatosan egy kis előnyben tudunk lenni a McLarenhez képest” – fogalmazott Binotto.

  • A leintés után még büntetést kapott Lewis Hamilton!

    A leintés után még büntetést kapott Lewis Hamilton!

    Nehezen zárult le a Brazil Nagydíj, ugyanis hiába nyert Lewis Hamilton, volt még egy kisimítandó esete a versenybíráknál.

    Imponáló versenyzéssel szerezte meg a győzelmet Lewis Hamilton Interlagosban. A hétszeres világbajnok ezzel faragni tudta hátrányát a vb-éllovas Max Verstappennel szemben… Ezzel pedig akár le is zárhatnánk a brazil futam beszámolóját, viszont Lewis Hamiltonnak megint jelenése van a versenybíráknál.

    Toto Wolff csapatfőnök telefonbeszélgetését csípték el a leintés után, eszerint még van dolguk a bürokráciát illetően. „Most olvastam valamit… Még mennünk kell a versenybírákhoz. Szerintük Lewis kikapcsolta a biztonsági övét az utolsó körben. Jó lesz…”

    Hamilton a szabálykönyv L kiegészítésével kapcsolatban került bajba. Itt a harmadik fejezet 4-es cikkelye szerint ameddig az adott versenyző autója mozgásban van, a versenyző köteles bekapcsolva hagyni a biztonsági övét.

    Korábban a 2017-es Japán Nagydíjon Hamilton már bajba került, ekkor Romain Grosjean kérdőjelezte meg ezt a megmozdulást.

    Hamilton végül ötezer eurós büntetéssel megúszta az esetet, 20 ezer euróra felfüggesztve 2022 végéig. Ez a büntetés tehát a versenyen elért eredményére nincs hatással.

  • Gasly: Ez volt a legjobb időmérőm idén

    Gasly: Ez volt a legjobb időmérőm idén

    Pierre Gasly igen jó teljesítménnyel rukkolt elő a Brazil Nagydíj időmérő edzésén és ötödik lett. A francia érthető módon elégedett.

    Bár a brazil időmérő Hamilton űrtempójáról szólt, Pierre Gasly sem panaszkodhat a teljesítményével kapcsolatban. Az AlphaTauri franciája többek között mindkét Ferrarit és mindkét McLarent maga mögé tudta utasítani.

    „Nagyon boldog vagyok a köröm minőségével. Talán a legjobb, amit idén futottam” – lelkendezett olasz kérdésre válaszolva. „Reggel még nem éreztem jól magam az autóban, ez pedig péntek reggel nem egy jó jel.”

    Eddig egyik sprintfutam sem alakult jól Gasly és az AlphaTauri számára. Silverstone-ban mindössze tizenkettedik lett, Monzában pedig az új formátum második alkalma alig több mint egy kilométerig tartott. Ezt tudja Gasly is. „A sprintkvalifikáció számunkra mindig nehéz volt. Figyelnünk kell Lewis esetleges büntetésére is. Meglátjuk, akár kijöhet egy jó futam.”

  • Agresszív énjét veszi elő Alonso a sprintfutamon

    Agresszív énjét veszi elő Alonso a sprintfutamon

    Agresszív versenyzést láthatunk majd egy jól szórakozó Fernando Alonso jóvoltából a ma esti brazil sprintfutamon.

    Fernando Alonso a top 10-be még éppen befért a tegnapi interlagosi időmérőn. Bár az eredmény nem az igazi, a spanyol hozzáállása ettől még nem fog változni. „A felkészülés az edzésre jól alakult. Maga az edzés is jól kezdődött a Q2-be történő kényelmes továbbjutással, a vége viszont nagyon szoros volt. Az egész mezőny nagyon hasonló időket produkált és ezen körülmények között meg tudtuk találni a határainkat” – foglalta össze a pénteket az Alpine kétszeres világbajnok veteránja a soymotor.comnak.

    Alonso számára fekszik a sprintfutam lebonyolítása. Silverstone-ban a tizenegyedik helyről indulva hetedikként intették le, és bár Monzában nem kapaszkodott fel annyit, az egész hétvége egyik legélvezetesebb csatáját vívta Sebastian Vettellel. Valami hasonló a cél a hozzáállást illetően a mai alkalommal is.

    „Jó lett volna előrébbről indulni, vagy legalább a pálya tisztábbik oldalára kvalifikálni. Meglátjuk, mire leszünk képesek, eddig jók voltunk ezeken. Én mindenesetre szórakozni akarok kicsit és így agresszív leszek majd.”

  • Egy fix autóval vág neki a Glickenhaus a 2022-es WEC-szezonnak

    Egy fix autóval vág neki a Glickenhaus a 2022-es WEC-szezonnak

    Aztán persze majd kialakul az esetleges további autó(k) szerepeltetése. Le Mans-ban biztos lesz még egy Glickenhaus a pályán.

    A Hypercar-korszak kezdetének számító 2021-es szezonban a Glickenhaus volt a legfelső kategória egyik istállója a Toyota és az Alpine mellett. Az amerikaiaknak voltak is biztató eredményeik, hiszen például a Le Mans-i első tesztnapot az élen zárták. A Glickenhaus végül jövőre is itt lesz, méghozzá egy teljes szezonos autóval, tekintve hogy ez konkrétan a minimum kötelező szereplés a WEC állásfoglalása szerint.

    Az alapító Jim Glickenhaus egy autóval tervez majd a szezon első versenyein és kettővel Le Mans-ban. A többit még ő sem tudja. „Sebringben és Spában egy autóval leszünk ott, Le Mans-ban kettővel. Aztán meglátjuk, mennyi autót tudunk indítani az azt követő versenyeken” – fogalmaz Glickenhaus a Motorsport.com kérdésére. „Tervben van a szezon hátralévő része is, az egyetlen kérdés, mit fogunk csinálni a rengeteg BoP-pluszsúllyal, amit valószínűleg úgyis kapni fogunk. Ha megkérdezik tőlem: Jim, mik a szándékaid? Én azt mondom hogy még minimum öt évig versenyezni akarok a WEC-ben.”

    Glickenhaus korábban úgy fogalmazott, a fuji és a bahreini hétvégék annyira nem mozgatják meg. A WEC illetékesei végül kötelezték, hogy ha nevezni akar 2022-re, akkor minimum egy autóval mindenhol ott kell lennie. Az alapító elmondása szerint rengeteg versenyző érdeklődött nála ülés felől. Bár a 2022-es felállás még nincs véglegesítve, szerinte az idén versenyzők többsége (Olivier Pla már biztosan) visszatér majd a csapathoz.

    A Glickenhaus legjobb eredménye a monzai harmadik hely volt a Westbrook-Dumas-Mailleux trió jóvoltából.

  • Bottas felszabadult az alfás szerződés aláírása óta

    Bottas felszabadult az alfás szerződés aláírása óta

    Azóta, hogy már tudja, mi lesz vele 2022-ben és megvan a helye a mezőnyben, Valtteri Bottas nyugalmat érez magában.

    A Mercedes finn versenyzője jövőre már az Alfa Romeót erősíti. Bottas viszont bizonyos szempontból ezt nem hogy visszalépésnek, hanem megnyugtatónak érzi. Bottasnak felrótták a túlzott nyugodtságot a mexikói rajt kapcsán, ő azonban nem érzi ezt. „Nyilván újraélném ha lehetne és megpróbálnám blokkolni Maxot a külső ívtől. Ott és akkor viszont megtettem minden tőlem telhetőt.”

    Azóta, hogy eldőlt, Bottas az Alfa Romeo versenyzője lesz 2022-ben, a finn talán már kicsit jövőbeli munkaadójánál jár fejben. „Nagyobb hatása volt rám a szerződés aláírásának az általam vártnál. Amikor kiderült a sorsom a következő néhány évre, felszabadultam és lekerült a vállamról egy jó adag nyomás. Soha nem éreztem eddig még ilyet. Általában fél évig harcolnom kell a következő évi ülésért. Most viszont már a szezon ezen szakaszában tudom, mit fogok csinálni. Eddig nem tudtam fél évnél előrébb tervezni. Ez a megközelítés nem igazán nekem való.”

  • Berger szerint Verstappen a nyugodtabb a vb-harcban

    Berger szerint Verstappen a nyugodtabb a vb-harcban

    Gerhard Berger szerint mentális erő tekintetében is Max Verstappen áll jobban a vb-címért folytatott harcban Lewis Hamiltonnal szemben.

    Max Verstappen előnye jelenleg 19 pont a vb-összetettben Lewis Hamiltonnal szemben miután Mexikóban is ő diadalmaskodott. Ilyen távolságból akár még közbejöhetne nagyon sok minden, Gerhard Berger szerint viszont Verstappen számára nem okoz majd problémát a stresszkezelés.

    „Úgy gondolom, ő a nyugodtabb. Ő kezeli jobban a feszültséget” – mondta el az osztrák exversenyző, korábbi Toro Rosso-csapattulajdonos az ORF-nek. „A célvonalon áthaladáskor az egyetlen üzenet egy viszonylag hideg köszönöm a csapat felé. Tiszta fej, semmi érzelem, semmi ordítás, semmi sírás.”

    Ez Berger szerint éles kontrasztban áll Hamilton viselkedésével. „Ő sokszor túllő a célon az ünneplésekkor. Ennek viszont semmi köze a címekhez, egyszerűen így viselkedik igazi nyomás alatt. Ezt már láthattuk a Rosberg elleni csata során is.”

  • Továbbra is szerepel Le Mans Verstappen tervei között

    Továbbra is szerepel Le Mans Verstappen tervei között

    Optimális esetben Verstappen erre apja, Jos oldalán kerítene sort. A Red Bull vb-aspiránsa egyelőre kivár és érdeklődve figyeli a Hypercar-kategória formálódását.

    Max Verstappen fókusza egyelőre természetesen az F1-en és karrierje első világbajnoki címén van. A holland előnye jelenleg 19 pont, de F1-es sikerek ide vagy oda, a Le Mans-i szereplés egész hamar eljöhet.

    A Red Bull versenyzője szót ejtett már arról, hogy szívesen versenyezne a legendás helyszínen, az ezzel kapcsolatos fejleményekről kérdezte most őt a Motorsport.com. „Időről időre szóba kerül…” – ismeri el Verstappen. „Jön a Hypercar-korszak, de azért kellene még néhány belépő gyártó, hogy teljesen kialakuljon a kategória. Az, hogy milyen lehetőségeim lesznek Le Mans-ban, szerintem még néhány év, mire kikristályosodik. De a jövőben jó lenne indulni. Optimális esetben az édesapámmal.”

    Az idén Le Mans-ban debütáló Hypercar kategóriának egyelőre a Toyota és a Glickenhaus a tagja. A Peugeot jövőre csatlakozik, a Ferrari pedig a tervei szerint majd 2023-ban. Hasonlóra készül az Audi, a Porsche, az Acura és a Cadillac a testvérkategória LMDh-hoz való csatlakozással, szintén ugyanebben az évben. A Red Bullnak szintén voltak ilyen tervei az elmúlt években az Aston Martin oldalán. Ez Lawrence Stroll beszállásával és az ezt követő profilváltással esett kútba.

    Az idősebbik Verstappen, Jos 2009 óta nem versenyzett, ekkor egyébként megnyerte az LMP2-es kategóriát egy Porsche RS Spider volánjánál. A 49 éves ex F1-es versenyző jövő hónapban a Jack’s International Drenthe Rallyn térhet vissza a versenyzéshez, majd januárban jöhet a dubai 24 órás verseny.

    A fent emlegetett asseni raliverseny Jos Verstappen számára az első alkalom lesz ebben a szakágban. Fia szerint mindent bele is ad az első bevetés előtt. „Még ma is küldött nekem képeket. Megint tesztel… A navigátor személye biztosan új lesz neki, de tudom, hogy jól fog itt is teljesíteni. Kíváncsi vagyok az eredményére.”

  • Bottas úgy érzi, felzabálta a stressz a Mercedesnél

    Bottas úgy érzi, felzabálta a stressz a Mercedesnél

    Valtteri Bottas szerint nem tett jót a nyugodt körülményeknek az, hogy folyamatosan egyéves szerződések és médiaspekuláció mellett kellett versenyeznie.

    Azóta, hogy kiderült, a finn az Alfa Romeóhoz igazol, minden teher lekerült Valtteri Bottas válláról. Nagy váltásnak éli ezt meg a Mercedesnél töltött időszakhoz képest, hiszen az egyéves szerződések és a helyettesítéséről szóló folyamatos pletykák mellett igen nehéz volt dolgozni.

    „Nyilván az ember próbálja magát meggyőzni, hogy ez úgyse rá vonatkozik” – kezd bele Bottas helyzete elemzésébe az F1 hivatalos podcastjében. „Megpróbáltam kizárni ezeket a zajokat. A túl nagy mennyiség ezekből viszont már nyilván nem segít. Szóval próbáltam ezeket kizárni. Az egyéves szerződések és ennek a kombinációja többször okozott nehéz pillanatokat.”

    Csapatfőnöke próbálta elérni, hogy Bottas máshogy közelítsen a stressz témájához. „Toto szerint ez még jót is tesz nekem. Persze ez egy ideig így is van, viszont ha ez zajlik kilenc évig a teljes karrierem során, az azért már elkezd belülről felzabálni.”

    Bottasnak van némi hiányérzete a Mercedesnél töltött évekkel kapcsolatban. „Nyilván minden versenyző gyerekként vb-címekről álmodozik. Ez volt az engem hajtó erő a karrierem során. Minden nap úgy keltem fel: bajnok akarok lenni. Szóval innen nézve persze kudarc az itt töltött időszakom. Másrészt viszont megtettem mindent a sikerért. Nem jött össze a vb-cím, legalábbis egyelőre.”

  • Verstappen Schumacherre emlékezteti Ross Brawnt

    Verstappen Schumacherre emlékezteti Ross Brawnt

    A paddock igen komoly szereplőinek elismerését vívta ki az utóbbi időben a vb-éllovas Max Verstappen. Ebbe a sorba állt be most Ross Brawn is.

    Ross Brawn az F1 hivatalos oldalán rendszeresen ír az éppen aktuális történtekkel kapcsolatban. Ezúttal a Mexikói Nagydíj és Max Verstappen teljesítménye volt a témája. A holland Mexikóban aratott győzelmével immáron 19 pontos előnyben van Lewis Hamiltonhoz képest, ehhez pedig kulcsfontosságú volt a rajt a legutóbbi futamon.

    „A rajt elengedhetetlen volt Max számára, ezzel ugyanis jelentősen átalakította a verseny menetét. Onnantól pedig kijött az általunk már gondolt teljesítmény-különbség Max és a Red Bull javára. Ehhez képest az időmérő volt az anomália, amikor a Mercedes bizonyult gyorsabbnak.”

    Brawn nem győzi dicsérni Verstappen teljesítményét. „Hibátlan versenyt futott. És bár az érzelmi döntés szerint Checo lett a nap versenyzője, ne feledkezzünk meg Maxról sem, aki a rajtnál az élre állt és nyert. Nem tudta kizökkenteni a Safety Car sem.”

    Christian Horner Red Bull-csapatfőnök szerint Verstappen hosszasan szokta analizálni a pályát a legjobb taktika érdekében. Brawnnak erről eszébe jutott egy párhuzam. „Ez arra emlékeztet engem, ahogy Michael Schumacher járta be a pályákat csütörtökönként. Megnézte ötletekért a kanyarokat, és keresett menekülőútvonalakat rossz forgatókönyv esetére. Hasonlóan jár el ezek szerint Max is.”