Szerző: Varga Ákos

  • Verstappen: „Semmilyen párhuzam nincs Silverstone és Interlagos között”

    Verstappen: „Semmilyen párhuzam nincs Silverstone és Interlagos között”

    Max Verstappen a brazil hétvégén nem először feszült egymásnak Lewis Hamiltonnal. Most ebből hasonlított össze kettőt.

    A Sao Pauló-i Nagydíj egyik legmarkánsabb beszédtémája a 48. körben történt incidens volt Max Verstappen és Lewis Hamilton között. Az akkor még vezető holland kivezette a pályáról mercedeses vb-riválisát, amit végül a versenybírák elengedtek versenybalesetként. Ezt egyébként a keddi napon a Mercedes meg is fellebbezte, így tulajdonképpen még mindig nem tekinthető hivatalosnak a futam végeredménye.

    Sokan párhuzamokat vélnek felfedezni kettejük Silverstone-i esete és a mostani között. Ez Verstappen szerint határozottan nincs így. „Nem gondolnám, hogy hasonlít. Nem is feltétlenül értem a párhuzamot. Teljesen más kanyarról is van szó. Az egészet a kopott gumi okozta. Nyilván próbáltunk mindketten elöl lenni és én később fékeztem a megszokottnál. Csak épp ezt már a kissé kopott gumikon nem lehetett úgy kivitelezni. Biztonságosabb volt kicsit túlfutni az autóval.”

    Verstappen esetleges büntetésével akár még a futam végeredménye és így a vb-összetett is átalakulhat. A holland előnye jelenleg 14 pont Hamiltonnal szemben.

  • Nem csak egy egyéves terv része Zhou az Alfa Romeónál

    Nem csak egy egyéves terv része Zhou az Alfa Romeónál

    Fred Vasseur csapatfőnök is elmondta a gondolatait az F1-es rajtrács utoljára elkelt helyével és Zhou szerződtetésével kapcsolatban. A kínaira projekt épül.

    A tegnapi nap híre szerint Antonio Giovinazzi jövőre már nem maradhat az Alfa Romeónál és a kínai Zhou érkezik helyette. A döntés kárvallottja igen keményen fogalmazott menesztésével kapcsolatban. ,,Az F1, a tehetségről, az autókról, a sebességről és a kockázatról szól. Viszont kegyetlen is lehet, ha a pénz diktálja a szabályokat. Én viszont hiszek az önerőből elért kis valamint nagy győzelmekben. Ez volt az első fotóm egy F1-es autóban, az utolsó még nem készült el.” – bizakodott Twitter-bejegyzésében Giovinazzi.

    Zhou riválisai egyébként az Alfa Romeo üléséért Callum Illott és Oscar Piastri voltak. Illott már korábban az Indycarba szerződött, míg Piastri az Alpine tartalékversenyzője lett a napokban.

    Zhou szerződtetésével kapcsolatban a csapatfőnök Fred Vasseur is megszólalt. „Eleinte csak egy egyéves lehetőség volt a láthatáron. Annak viszont semmi értelme nem lett volna ha ezt sehogy nem tudom tovább vinni 2023-ra. Főleg így, hogy nincs már szerződése az Alpine-nal. Ez viszont most egy nagyszerű lehetőség nekünk és még az F1-nek is egy kínai nyitást illetően.”

    Ami Giovinazzit illeti, Vasseur mossa kezeit. „Bár eleinte nehezen indult az együttműködés, végül sokat javult a teljesítménye. Az, hogy most nem vele folytatjuk, több tényező következménye, amelyek nem csak róla szóltak. Talán néha többet vártunk tőle. Ez viszont minden egyes csapattagra igaz volt rajta kívül is.”

    Azok után, hogy Ma Qinghua annak idején 2012-ben és 2013-ban öt versenyhétvége első pénteki szabadedzésén vezethette a HRT-t, majd a Caterhamet, Guanyu Zhou lesz az első olyan kínai, aki versenyen is részt vehet.

  • Brundle szerint esélytelen a Mercedes fellebbezése

    Brundle szerint esélytelen a Mercedes fellebbezése

    Martin Brundle szerint hiába óvta meg a Mercedes azt, ami Brazíliában történt Lewis Hamilton és Max Verstappen között. A szakkommentátor úgy véli, nem lesz változás.

    A tegnapi nap során a Mercedes a fellebbezés mellett döntött a Verstappen-Hamilton incidenssel kapcsolatban. A 48. körben történteket akkor a versenybíróság elengedte versenybalesetként, azóta viszont az FIA rendelkezésére állnak a Red Bull belső kamerás felvételei is. Így jutott el a Mercedes a fellebbezésig, Martin Brundle szerint azonban hiába.

    „Persze a Mercedes fellebbezhet. Ezek a fellebbezések viszont a legritkább esetben érnek célt” – szögezte le Brundle. „Egy öt másodpercedes büntetés lehetőségére a Red Bull válasza az lesz, hogy de hát ők akkor már nem autóztak olyan tempót. Innentől pedig felmerül a büntetés sportszerűtlensége, hiszen nyilván a Red Bull ennek tudatában másmilyen tempóra kötelezte volna Verstappent. Még Hamilton sem ágált különösebben a tény ellen, hogy nem büntették Verstappent.”

    Korábban Toto Wolff nevetségesnek ítélte a versenybírák döntését és szerinte a Red Bull javára kedveznek a 2021-es év során. Brundle szerint viszont ennek az állításnak nincs semmilyen alapja.

    Amennyiben Verstappent mégis megbüntetnék utólag, azzal akár Valtteri Bottas mögé is csúszhat a Sao Pauló-i Nagydíj végelszámolásában. Egy ilyen forgatókönyv esetén tovább olvadna jelenleg 14 pontos összetett előnye.

  • Kosárlabdás hasonlattal illusztrálta Alonso a Mercedes-fölényt

    Kosárlabdás hasonlattal illusztrálta Alonso a Mercedes-fölényt

    Fernando Alonso hazája egyik legnépszerűbb sportjából hozott hasonlatot a Mercedes-fölény érzékeltetésére. Találó?

    Lewis Hamilton a brazil hétvégén többször is kapott büntetést, a végén mégis meg tudta nyerni a futamot a másik vb-aspiráns Max Verstappen előtt. Ez elgondolkodtatta Fernando Alonsót.

    „Érdekes az, amikor valaki ennyi büntetést kap, mégis megnyeri a versenyt” – gondolkodott el Alonso spanyol kérdésekre válaszolva. „Persze ez nem új dolog, de ma egyértelmű volt a fölény. Az is igaz viszont, hogy az eddigi vb-címeiket is ekkora fölényben szerezték.” Érdekes hasonlat jutott aztán eszébe az Alpine versenyzőjének. „Mintha két csapat kosárlabdázna és az egyiknek nagyobb gyűrűbe kellene dobálnia. Aki a kisebbe dobál, úgyis veszteni fog. Idén a Red Bull jó munkát végez, de még így is nagyon nehéz dolguk van.”

    Alonso nyilván mindent megtesz a sikerért, viszont véleménye azért van. „Dolgozunk a szimulátorban, kockára tesszük az életünket és mindent megteszünk a sikerért. Viszont gyakorlatilag folyamatosan egy kör hátrányban vagyunk. Katarba már ezt tudván indulunk el. Ez az egyetlen sport, ahol ez megtörténhet. Én szerencsés vagyok a két F1-es vb-címemmel és a WEC-szezonokkal. Nekem is kijutott ebből az autó adta fölényből. Viszont egy kisfiú a tévében mit lát? Hogy egy autó megelőz két másikat az egyenesben?”

     

  • „Néhány” szimulációval megtámogatta a Mercedes Hamilton győzelmét

    „Néhány” szimulációval megtámogatta a Mercedes Hamilton győzelmét

    Amellett, hogy Lewis Hamilton is ellenállhatatlanul vezetett, kellett a sikerhez a Mercedes háttérmunkája is, ami szintén nem akármi.

    Büntetések sújtották Lewis Hamilton tulajdonképpen teljes hétvégéjét, de végül a tizedik helyről indulva is meg tudta nyerni a futamot. Ehhez kellett egyrészt a hétszeres világbajnok imponáló magabiztossága, na meg persze a hátország, ami szintén dolgozott becsülettel…

    „Rengeteg szimulációt csináltunk az esetleges opciókkal kapcsolatban…” – kezd bele a Mercedes részéről Andrew Shovlin a Hamilton-győzelem hátterének ismertetésébe. Aztán amikor jött a kérdés, hogy mégis mennyit, Shovlin folytatta. „Ez a százezres nagyságrendben van. Vagy még több is. A büntetések ellenére látszott az autónk ereje. Sok-sok lehetőségünk volt javítani és minimalizálni a károkat. Megpróbáltuk ezekkel a szimulációkkal segíteni az ügyünket és Lewis minél jobb eredményét.”

    Persze ehhez kellett még Hamilton ihletett formája is. „A sprintfutamon mutatott teljesítménye alapján minimum egy dobogót láttunk magunk előtt vasárnapra. Tulajdonképpen jónak nézett ki minden. Az egyetlen ismeretlen az egyenletben a melegebb hőmérséklet volt a sprintfutamhoz képest. Aztán Lewis mindenkit támadni tudott és le is vadászott.”

  • Egy repedés lett Daniel Ricciardo veszte

    Egy repedés lett Daniel Ricciardo veszte

    Daniel Ricciardo nem tudta befejezni az interlagosi hétvége futamát. A kiesésben az alváz repedése volt a ludas.

    Míg Lando Norris legalább az utolsó pontszerző helyet elcsípte, addig Daniel Ricciardo számára idejekorán véget ért a brazil futam egy technikai hiba miatt. Nem sokkal később kiderült a kiesés oka is.

    „Hirtelen minden erő elveszett Daniel autójából” – kezd bele Andreas Seidl csapatfőnök a Motorsport.com kérdésére. „A kezdeti vizsgálatok alapján repedést fedeztünk fel az alváz erőforrás felőli oldalán lévő illesztésnél. Katarban már részletesebben is tudok erről beszélni.”

    Pedig egyébként Daniel Ricciardo jó érzésekkel vágott neki a futamnak. Az ausztrál szerint a Ferrari is elérhető és akár verhető is lett volna a tervezett eltérő taktikával. „Tudtuk, hogy ők kétszer fognak kiállni. A tempójuk talán jobb volt, de az egy kiállással tudtuk volna ezt kompenzálni. Aztán elszállt minden erő. Nagy kár ez így. Viszont hétvégén jön az újabb lehetőség a javításra.”

    Lando Norrisnak egy Carlos Sainzcal történt kontakt és az ebből adódó defekt miatt lett a vártnál jóval nehezebb versenye. Így Ricciardo nullázása mellett végül ő is csak egy pontot tudott szerezni. Sainz nem győzte hangsúlyozni az incidens vétlen mivoltát. „Azt gondolom, Lando kiválóan kapta el a rajtot, míg Carlos kevésbé. Aztán Landónak ki kellett mennie kívülre. Ott meg már nem igazán volt hely, és sajnos hozzáért Carlos első szárnyához.”

    A mindössze egyetlen szerzett ponttal a McLaren lemaradása 31,5 pontra nőtt a Ferrarival szemben a konsturktőri tabella harmadik helyéért folytatott versenyben.

  • Hill szerint Hamilton „minden idők egyik legnagyszerűbb” győzelmét aratta

    Hill szerint Hamilton „minden idők egyik legnagyszerűbb” győzelmét aratta

    Damon Hill nem győzte dicsérni Lewis Hamilton interlagosi teljesítményét, amely igencsak megragadta 1996 világbajnokát.

    Lewis Hamilton Interlagosban százegyedszer ért célba elsőként F1-es karrierje során. Büntetések ide vagy oda, a Mercedes hétszeres világbajnokát nem lehetett megingatni. Ezt emelte ki Damon Hill is a verseny értékelésekor.

    „Ez volt minden idők egyik legnagyszerűbb vezetése. Egyszerűen csodálatos!” – lelkendezett a honfitárs Twitteren. „Küldöm az F1-nek a takarítási számlát. Ez izzasztó volt!”

    Hamiltonnak jól esett a dicséret. „Sosem unja meg az ember az ilyen emberektől érkező dicséreteket” – válaszolt élőszóban Hamilton Hill dicséretére. „Annak idején gyerekkoromban nagy rajongója is voltam még versenyzőként. Nagyon jól estek a szavai, de ő mindig is támogatott engem.”

    Hamilton interlagosi győzelmével 14 pontra zárkózott fel Verstappen mögé a vb-összetettben három futammal a szezon vége előtt.

     

  • Megóvja a Mercedes Verstappen brazíliai manőverét!

    Megóvja a Mercedes Verstappen brazíliai manőverét!

    Többfrontos csata zajlik a Mercedes és a Red Bull között pályán és pályán kívül is. Most a Mercedes lépett és óvta meg Verstappen Hamilton elleni manőverét.

    Egymásnak feszültek izmok és lóerők Verstappen és Hamilton között a Brazil Nagydíj során. Csapatfőnöke szerint a holland nyilván sportszerűen védekezett, Toto Wolff viszont amellett kardoskodott, hogy Verstappen büntetést érdemelne. Az FIA minden egyes perdöntő felvétel hiányában első körben elengedte az esetet versenybalesetként. Mostanra viszont ezek a felvételek eljutottak az illetékesekhez, így pedig a Mercedes is lépett.

    Ez a lépés konkrétan egy óvás formájában valósul meg a Mercedes közleménye szerint. A közlemény megfogalmazása szerint a csapat él a szabályokban foglalt felülvizsgálati jogával. Erre azután szánta el magát a Mercedes, hogy immáron az FIA rendelkezésére állnak a futamon akkor még meg nem lévő felvételek a 48. körben történt Verstappen-manőverrel kapcsolatban.

    Verstappen előnye az interlagosi vereséggel 14 pontra csökkent, ez a fór pedig akár egy visszamenőleg adott, akár egy következő futamra vonatkozó markánsabb büntetéssel akár tovább olvadhat.

  • A Formula E-ben talált menedékre Giovinazzi

    A Formula E-ben talált menedékre Giovinazzi

    Antonio Giovinazzi bár a Forma-1-ből kiszorult, azért jövőre is lett ülése, méghozzá az elektromos világbajnokságban.

    A keddi nap során eldőlt az F1-es rajtrács összetételét érintő utolsó érdemi kérdés is. Eszerint Antonio Giovinazzi körül elfogyott a levegő és 2022-re már nem kap szerződést az Alfa Romeótól. Bár Giovinazzi rendkívül csalódott, gyógyír lehet a sebeire a mai nap során konkrét formát öltő lehetőség a 2022-es szezonra.

    Reggel az olasz Sportmediaset még csak feltételes módban számolt be honfitársuk előrehaladott tárgyalásairól a Formula E egyik istállójával. A Dragon/Penske Autosporté volt ekkor az öt még el nem kelt hely egyike miután egyelőre csak Sergio Sette Camarával állapodtak meg a következő idényre. Mellette kapott helyet végül Antonio Giovinazzi is, akit a csapat vár is a november 29-30-i valenciai tesztre. Mindezt egyelőre Forma-1-es elfoglaltságai mellett teszi majd, miután a szezon még javában tart.

    A Dragon korábban tárgyalásokat folytatott Dan Ticktummal és Danyiil Kvjattal is. Ticktummal elakadtak a tárgyalások, míg Kvjat a hírek szerint egyelőre inkább kivár más opciókkal kapcsolatban.

    A döntést, amint az hivatalossá vált, Giovinazzi büszkén be is jelentette Instagram-fiókján.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Antonio Giovinazzi ?? (@antogiovinazzi99) által megosztott bejegyzés

  • Helmut Marko fél a Mercedes „rakétájától”

    Helmut Marko fél a Mercedes „rakétájától”

    Sok mindenben reménykedett Helmut Marko és a Red Bull, ám végül fejet kellett hajtaniuk az erősebb Lewis Hamilton és a Mercedes előtt. Van is bennük félelem.

    Nem igazán volt érdemi esélye a Red Bullnak az interlagosi futamgyőzelemre az ihletett formában versenyző Lewis Hamilton ellen. Az ihletett forma mellett egy új motor is repítette Lewis Hamiltont és ez aggasztja is a Red Bull részéről Helmut Markót.

    „Nem nagyon láttunk tőlük még csak hasonló motort sem az elmúlt években…” – gondolkozott el Marko. Egy igazi rakétát raktak össze a szezon végére.”

    Persze zajlik már a lázas munka a hátrány visszadolgozására. „Dolgozunk már ezen, emellett pedig ugyanerre kértük a Honda mérnökeit is. Ha ugyanis így folytatódik, az sok jóval nem kecsegtet számunkra a szezon hajrájában.”

    Max Verstappen előnye a vb-összetettben 14 pontra olvadt Lewis Hamilton interlagosi győzelmének következtében.