Szerző: Varga Ákos

  • A Pirelli a versenyzőkre hárít a rengeteg katari defekttel kapcsolatban

    A Pirelli a versenyzőkre hárít a rengeteg katari defekttel kapcsolatban

    A mezőny túlzottan agresszív rázókő-használata okozta Katarban a szokatlanul sok defektet a Pirelli szerint.

    A Katari Nagydíj állandó kísérőeleme volt a rengeteg defekt az egész hétvége során. Valtteri Bottas és Lando Norris mellett például a futamon mindkét Williams-pilóta pórul járt. A Pirelli ezek során nem talált közös jellemvonást és különböző eseteknek minősített őket. Gyártási hibáról pedig pláne nincs szó az olasz gumiszállító szerint.

    „Az eddigi vizsgálatok alapján kijelenthető, hogy a defekteket a rázókövekkel nagy sebességnél történő túl sok találkozás okozta” – áll a Pirelli nyilatkozatában. „Mindezek mellett adott volt egy csak a katari pályára jellemző oldal- és függőleges irányú terhelés is.”

    „A rázóköveken való áthajtás kemény igénybevételnek tette ki az abroncsokat. Ezeket nem lehetett előre lemérni. Ennek mértéke sérüléseket okozott aztán a konstrukcióban, valamint nyomásvesztést az oldalfalban. Ezt követően jött a defekt néhány másodpercen belül.”

    A katari versenyt megelőzően egyébként a Pirelli felhívta a figyelmet a bal első gumik (amelyeken defektet kapott minden érintett versenyző) nagy igénybevételére a verseny során. Végül maga a Pirellit irányító Mario Isola oszlatott el ezzel kapcsolatban minden aggályt, amikor úgy fogalmazott, semmilyen abnormális adatot nem látnak a szabadedzések és az időmérő alapján.”

    A Pirelli analízisével egybevág Fernando Alonso gumikezelése is. A spanyol egy váratlan egykiállásos taktikával ért fel a dobogó legalsó fokára, 2014 után először.

  • Verstappen-Pérez szendvicsben Hamilton a 3. edzésen

    Verstappen-Pérez szendvicsben Hamilton a 3. edzésen

    Tovább folytatódott a Mercedes és a Red Bull, azon belül is Hamilton és Verstappen különmeccse a Szaúd-Arábiai Nagydíj harmadik szabadedzésén.

    Szoros különbséggel, de mindkét pénteki szabadedzést Lewis Hamilton tudta megnyerni. A második gyakorláson Charles Leclerc csúnyán összetörte az autóját, azt a Ferrari végül rendbe tudta rakni. Így a monacói teljes harci díszben ott tudott lenni a harmadik szabadedzésen.

    Először a mezőny hátsó régiójának versenyzői futottak mért kört, az első tíz perc után is csak Raikkönennek és a két haasosnak volt mért köre. Őket aztán Valtteri Bottas tudta megelőzni még mindig 1:30-cal kezdődő idővel. Az első ember 1:29-es idővel Lewis Hamilton volt még mindig az első negyed óra során. Bottas ment utána és nem volt tőlük messze a folyamatosan kint köröző Räikkönen és Giovinazzi sem. Már a 20. perc is lepörgött, amikor megjött a két Red Bull is mért körrel. Verstappen ebben az összevetésben lassabb volt Sergio Péreznél, aki rövid ideig átvette a vezetést. Néhány másodpercre rá jött a két Mercedes immár 1:29 eleji időkkel. Verstappen hátránya ekkor több mint fél másodperc volt.

    A Mercedes-Red Bull különmeccsbe egyébként a Ferrari és a McLaren, de még az AlphaTauri is bele tudott szólni eleinte, Carlos Sainz például feltűnt még a második, Lando Norris pedig a harmadik helyen. Hamilton közben egy 1:28.314-es űridővel rátett még egy lapáttal, Verstappen hozzá képest a lágyabbik gumival is csak tisztes három tizedmásodperces távolból tudta őt követni a második helyen. Norris a hatodik helyen már egy másodperccel lassabb volt.

    Az edzés második felében megint kezdett Verstappen és Hamilton kiemelkedni a mezőnyből. Kettejük szoros meccse mögött 25 perccel a vége előtt az akkor harmadik Gasly már félmásodperces hátrányban volt. Bottas lemaradása érdekes módon már az egy másodperc felé közelített.

    Az utolsó nagyságrendileg 20 perc a naplemente miatt hűlő pályán már nem elsősorban az egykörös tempóról szólt. Ebben az időszakban a Mercedes volt a legaktívabb a pályán. A nagy munka közepette Hamilton egyszer még figyelmetlen is volt, ekkor Pierre Gasly majdnem rá is futott hátulról az első kanyarba érkezve. Ebben az időszakban az egyetlen olyan versenyző, aki javítani tudott a köridején, az Max Verstappen volt.

    Verstappen 1:28.100-as ideje végül a legjobbnak bizonyult a harmadik edzés leintésekor. Ezzel a holland valamivel több mint két tizeddel bizonyult gyorsabbnak Lewis Hamiltonnál. Hamilton mögött végül Sergio Pérez zárt, de jók voltak a „kicsik”, vagyis az AlphaTauri is. Tsunoda csapattársát megelőzve lett negyedik. Bottas hátránya mögöttük a hatodik helyen már majdnem egy másodperc volt. A top 10-be a két Ferrarin kívül Ocon és Norris fértek még be.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    # Versenyző Csapat Köridő/Különbség
    1 Max Verstappen Red Bull Racing 1:28.100
    2 Lewis Hamilton Mercedes +0.214
    3 Sergio Pérez Red Bull Racing +0.529
    4 Yuki Tsunoda AlphaTauri +0.541
    5 Pierre Gasly AlphaTauri +0.615
    6 Valtteri Bottas Mercedes +0.919
    7 Charles Leclerc Ferrari +1.001
    8 Carlos Sainz Ferrari +1.049
    9 Esteban Ocon Alpine +1.077
    10 Lando Norris McLaren +1.200
    11 Fernando Alonso Alpine +1.318
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo +1.490
    13 Kimi Räikkönen Alfa Romeo +1.589
    14 Daniel Ricciardo McLaren +1.617
    15 Lance Stroll Aston Martin +1.930
    16 George Russell Williams +1.934
    17 Sebastian Vettel Aston Martin +2.196
    18 Nicholas Latifi Williams +2.266
    19 Mick Schumacher Haas +2.833
    20 Nyikita Mazepin Haas +2.879
  • Jó eredménnyel hálálná meg csapata munkáját Leclerc

    Jó eredménnyel hálálná meg csapata munkáját Leclerc

    Charles Leclerc kezében ez a legjobb eszköz, hogy kifejezze köszönetét csapata felé az összetört Ferrariján végzett fáradhatatlan munkáért.

    A tegnapi nap során kicsit megrövidítette a második szabadedzést Charles Leclerc nagy sebességű falba csapódásával. Miután a monacói csúnyán leírta a Ferrarit, úgy nézett ki, nem sok menthető alkatrész maradt a piros gépből. Ehhez képest sikerült a kasznit és az erőforrást is megmenteni, sőt, azok vígan elfuthatnak majd a szombati programok és a verseny során is a csapat elmondása szerint.

    A Ferrari előtt ettől függetlenül nagy munka állt, hogy összekaparják, ami maradt az autóból. Leclerc ezért érthető módon óriási hálát érez az érintettek felé. „Sajnos nem úgy alakult a nap, ahogy azt szerettük volna” – utalt Leclerc az autótörésre és a mindössze tizedik helyre. „Viszont végigmentünk mindenen, amit tesztelni akartunk. A potenciál megvan bennünk, jó napunk kell, hogy legyen.”

    „Sajnálom, hogy ekkora pluszmunkát okoztam a csapatnak. Remélhetőleg a lehető legjobb eredménnyel tudom majd meghálálni feléjük az elvégzett munkát” – fogalmaz Leclerc.

    A Ferrari jelenleg 39,5 pontos előnyben van a konstruktőri harmadik helyért folytatott versenyben a McLarennel szemben. Egy Leclerc által emlegetett jó eredmény ehhez a harmadik helyhez holnap akár már matematikailag is hozzásegítheti az olaszokat. „Ettől még nem akarunk pihenni. Rengeteget kihozhatunk ebből a hátralévő két versenyből. Egy jó szezonhajrá is segíthet nekünk 2022-re vonatkoztatva.”

  • Odáig van az F1-es mezőny Jeddah-tól

    Odáig van az F1-es mezőny Jeddah-tól

    Gyors, ritmusos, és bár szűk, alapvetően jó móka végigmenni a Jeddah Corniche Circuiten. Gyakorlatilag az egész mezőny jellemzése egybevág a pályáról.

    A Szaúd-Arábiai Nagydíj pénteki napját tulajdonképpen csak egyetlen baleset nehezítette az F1 két szabadedzésen. Bár Charles Leclerc-é nagy csattanás volt, és mindenki tudja, hogy figyelni kell majd, általánosságban elmondható, hogy mindenki gyorsan megszerette a pályát.

    Most a versenyzők pályára vonatkozó gondolatait gyűjtöttük össze.

    Lewis Hamilton – „Gyors, hihetetlenül gyors. Emellett pedig még rengeteg tapadás is van a pályán. Ha az ember egyszer ráérez a ritmusra, nagyon jó itt körözni. A forgalom kezelése viszont rosszabb sok helynél. Kicsit Monaco-szerű. Kialakulhatnak veszélyzónák a lassú autók sebességkülönbsége okán.”

    Valtteri Bottas – „Talán már a rádióban is mondtam. Nagyon király hely. Elég hardcore élmény, ahogy fullgázon, óriási sebességel haladsz a falak között. De ezt akarjuk. Ezt élvezzük, ez adja az adrenalinlöketet.”

    Fernando Alonso – „Persze tudtuk, mi vár ránk a szimulátor alapján. Még a köridő-előrejelzés is egész jól bejött. Ettől függetlenül persze nagyon-nagyon látványos itt a kör. Óriási sebességgel megyünk nagyon közel a falakhoz. Itt bármilyen hibáért nagy árat fizethetünk. Figyelni kell, senkinek nem lesz egyszerű dolga.”

    Carlos Sainz – „Nagyon más istenigazából mindenhez képest, ahol eddig versenyeztem. Makaó óta szerintem nem éreztem ekkora intenzitást és adrenalinlöketet. Meg kell találni a fékezési pontokat, mielőtt elkapod a falat, nagyon gyors, nagyon intenzív, szóval nagyon más. Őrületes itt egy kör, de úgy néz ki, egyelőre mindenki megúszta épségben.”

    Sergio Pérez – „Nagyon gyors, jó ritmusú pálya. Élvezetes. Érdekes lesz majd viszont az időmérő, jókor kell jó helyen lenni a forgalomkezelést illetően. Láthattuk, mi tud történni.”

    Daniel Ricciardo – „Gyors, jó ritmusú pálya, de kicsit minden kanyar ugyanúgy néz ki. Figyelni kell, hogy most ez a kanyar jön, most egy másik, most megint egy különböző… Negyedik fokozatban. Most ötödik. Jó ilyen helyekre is menni.”

    Lando Norris – „(Jeddah) Nagyon nehéz pálya! Egyet pislogsz például az egyes szektorban és máris a falban kötsz ki! Folyamatosan koncentrálni kell és élesnek maradni. Ez pedig egy jó dolog.”

    George Russell – „Ez a pálya aztán biztosan megbüntet, ha rontasz. Nagyon precíznek kell lenned. Főleg az időmérőn, amikor lesz az az egy vagy két köröd. Várom már.”

  • Hamilton még jobb egykörös tempót akar

    Hamilton még jobb egykörös tempót akar

    Lewis Hamilton nem volt teljesen elégedett a tempójával: szerinte az üdvösséghez még tovább kell faragniuk az egykörös tempójukon.

    Lewis Hamilton mindkét pénteki szabadedzést megnyerte Dzsiddában, ezzel együtt mégsem volt teljesen tele az a bizonyos pohár. A hétszeres világbajnok úgy véli, van még bennük. Ezt pedig mindenképp meg is kell találniuk.

    „Nem mi vagyunk a legjobbak egy körön. A tempónk viszont hosszabb távon egyáltalán nem rossz” – elemezte péntekjét Hamilton a Motorsport.com kérdésére. „Kipróbáltunk néhány dolgot az első edzéshez képest a másodikra. Nem tudom még, melyiket kellene megtartani. De ezt majd éjjel kitaláljuk. Aztán pedig remélhetőleg megtaláljuk a legjobb beállításokat szombatra. Nem állunk egyáltalán rosszul.”

    Bár a szombattal kapcsolatban általában relevánsabb második edzésen Verstappen csak negyedik lett, Hamilton azért tart a vb-riválistól. „Egy körön a Red Bull mindenképp nagyon gyors, így van még elvégzendő munkánk.”

    A Mercedes részéről Hamilton és Bottas teljesítményét látva a taktikáért felelős Andrew Shovlin a gumikezelésben látja a megoldást. „A hosszú meneteken jók vagyunk. Ami az egykörös tempónkat illeti, ott jobban alakult a délutáni gyakorlás. Jobban küszködtünk este a hidegebb pályahőmérséklet mellett. Az, hogy a hosszabb távú tempónk jó, azt mondathatja, hogy az alaptempónk is megvan. Kell még egy kis finomhangolás és a Q3-ban a jó gumihasználat.”

  • Hamilton és Norris is veszélyes szituációktól tart a falak között

    Hamilton és Norris is veszélyes szituációktól tart a falak között

    Lewis Hamilton és Lando Norris szerint is bőven okozhatnak problémás helyzeteket a lassú versenyzők  a szűk, de nagyon gyors szaúdi pályán.

    Kifejezetten magabiztosnak tűnő teljesítménnyel mindkét pénteki szabadedzést megnyerte Lewis Hamilton Szaúd-Arábiában. A látszat ellenére a hétszeres világbajnok viszont nem teljesen elégedett: aggódik a saját tempója és a szűk pálya okozta esetleges akadályverseny miatt is.

    „Rosszabb jó néhány versenynaptárbeli helynél. Elég erősen hajaz Monacóra” – utalt Hamilton a forgalom okozta esetleges kellemetlen szituációkra a Mercedes vb-címvédője. „Ahogy felzárkózunk egy-egy lassabb autóra… Na az elég komoly veszélyzónákat hozhat majd létre.”

    Ezzel együtt Hamilton szerint élvezetes végigmenni a Jeddah Corniche Circuiten. „Hihetetlenül gyors (pálya)! Egészen elképesztő. Emellett pedig nagyon jól is tapad. Ha egyszer az ember ráérez a ritmusra, óriási élmény itt vezetni.”

    Hamilton szavaival Lando Norris mondandója is egybecseng. „Miután mindenki száguld, tényleg lehet ebből probléma. És nem azért, mert bárki bármit rosszul csinálna. Egyszerűen nem látjuk be a kanyarokat. Persze a mérnökök nyilván próbálnak majd minket tájékoztatni. De ha még előzgetni is akarunk, akkor hirtelen nem öt, hanem mondjuk nyolc autót kell majd hirtelenjében elkerülnünk. Kijöhet ebből egy káosz és talán még más helyszínekhez képest jóval markánsabban is. De ez is a játék része.”

    Norris szerint itt azért kicsit más a helyzet Monacóhoz képest. De magáról a pályáról hasonlóan vélekedik, mint Hamilton. „Persze az a pálya is óriási koncentrációt igényel. Viszont vannak helyek, ahol lehet kicsit relaxálni, és könnyebb megítélni mondjuk egy adott falszakasz elhelyezkedését. Ez itt a nagyon nagy sebesség miatt jóval nehezebb. Ettől függetlenül jó kis pálya ez. Főleg az első szektor! A falakkal és a tempóval az a rész a legjobb móka.”

  • Hamilton soha nem volt még olyan nyugodt, mint most

    Hamilton soha nem volt még olyan nyugodt, mint most

    Bizonyos szempontból más ez a vb-harc Hamilton számára, mint az előző hét győzelem során, de ettől függetlenül nem idegeskedik az utolsó két futamra készülve.

    Legutóbbi győzelmének köszönhetően Lewis Hamilton nyolcpontos hátrányból vág neki az utolsó két futamnak Max Verstappennel szemben. Ebből akár az a forgatókönyv is megvalósulhat, hogy az utolsó futamnak konkrétan pontkülönbség nélkül vágnak neki. A csata tehát rég nem látott módon szoros, de Hamiltont már segíti egy jó adag rutin és így nem idegeskedik.

    „Két egymáshoz nagyon közel lévő csapat harcol a vb-címért. Innen nézve más ez a csata a korábbiakhoz képest” – kezd bele az összehasonlításba Hamilton a Motorsport.com kérdésére. „Másrészt viszont eddig még meghódítatlan területekért harcolunk. Senki nem nyert még nyolc vb-címet, így pedig ez egy elég friss élmény.”

    A 2021-es vb-harc pszichológiájával pedig végképp semmi problémája nincs. „Soha nem voltam még ilyen nyugodt. Itt vagyok már egy ideje és tudom, mire számítsak ilyenkor. Ez ugye már nem az első győzelmem lenne. Emlékszem az első vb-címemre. De még a másodikra és a harmadikra is. Tele volt mindegyik álmatlan éjszakákkal. Azóta viszont sokkal biztosabb vagyok magamban, és tudom, hogy legyek egyre jobb és jobb. A múlton már nem tudok változtatni. A jövőre viszont fel tudok készülni a tőlem telhető legjobb módon.”

    Toto Wolff szerint a legjobbat hozták ki Hamiltonból a Brazíliában rázúduló büntetések. „Nem tudom, hogy egyet értsek-e ezzel. Nem gondolom, hogy más szintre kerültem volna ezek miatt. Azt gondolom, általában vagyok jó szinten. Vagy talán csak beletenyereltem valamibe… Előfordult már ilyen, hogy visszajöttem nehéz helyzetekből. Ilyenkor szeretném azt hinni, hogy egész évben jól teljesítettem. De ilyenkor mindenből tanulunk. Én, a mérnökök, mindenki. De ez kellett. Több teljesítmény és több fókusz mindenkitől.”

     

  • Brawn: A zöld törekvéseink miatt jönne az Audi és a Porsche

    Brawn: A zöld törekvéseink miatt jönne az Audi és a Porsche

    Ross Brawn szerint az F1 zöldítési tervei keltették fel a beszállással kapcsolatban az Audi és a Porsche érdeklődését.

    Ross Brawn nemrég leszögezte, az F1-nek is reagálnia kell a klímaválság támasztotta kihívásokra. Szerinte most a szemléletváltás miatt kezdett el érdeklődni a beszállással kapcsolatban az Audi és a Porsche is. Mindezt úgy, hogy egyébként az új (2025-től vagy 2026-tól életbe lépő) motorkoncepióval kapcsolatban még nincs túl sok konkrétum.

    „Egy találkozóra megyek épp, amely része az F1 fenntarthatóságának javítására vonatkozó koncepciónak” – idézi Brawnt az f1i portál. „Azt a versengést, ami az F1-et jellemzi, olyan irányba kell becsatornázni, hogy annak relevanciája legyen a jövőre nézve. Ha a terveinket sikerülne a 10 csapat számára is versenyként tálalni… A konkrét téma az a fenntartható üzemanyag.”

    Van már az időre vonatkozóan is terv Ross Brawn fejében. „Legkésőbb 2026-ban, de már akár korábban is fenntartható (értsd: nettó karbonsemleges) üzemanyaggal kell már versenyezni. Tehát az üzemanyagnak az elkészítése és forgalmazása során el kell érni a nettó karbonsemlegességet. Ennek a technológiának pedig átültethetőnek kell lennie az utcai autók világába is.”

    Brawn szerint emiatt nőtt meg az érdeklődés gyártók részéről is az F1 iránt. „Példával tudunk szolgálni a világ felé a fenntartható üzemanyagot illetően. Aztán majd meglesz az elektromosság helye is. De egyelőre van egymilliárd jármű a világon, ezektől pedig nem lehet csak úgy megszabadulni. Vigyázni kell, hogy a megfelelő hatást érjük el. Pontosan ezen törekvések miatt nőtt meg az érdeklődés az esetleges beszállást illetően. Az sem titok, hogy a Porsche és az Audi indulása is pontosan ezek miatt van napirenden.”

  • Kiszáll a Honda a Red Bull mögül, de mégsem teljesen

    Kiszáll a Honda a Red Bull mögül, de mégsem teljesen

    Egy logó formájában látható módon is megmaradhat a Honda a Red Bull autóján szponzorként. Erről maga a gyár képviselője beszélt Szaúd-Arábiában.

    Egy furcsának ható megállapodás keretein belül a Honda 2022-ben hivatalosan már nem lesz a Red Bull (és az AlphaTauri) motorszállító partnere. Ezzel együtt megmarad egy szoros partneri kapcsolat a japánok és a csapat között a saját motor felé történő átmenet biztosítása érdekében. Ennek pedig az autón lévő szponzorfeliratokban is lesz látható megnyilvánulása.

    „Dolgozunk a jövő évi motoron, mielőtt befagyasztják a fejlesztéseket” – avatott be mindenkit a részletekbe Toyoharu Tanabe Szaúd-Arábiában. „Óriási változások jönnek az aerodinamikában, ehhez igazítjuk hozzá a teljesítményt is.”

    Felmerül a kérdés: akkor miért száll ki egyáltalán a Honda hivatalosan? „Ez egy nagyon jó kérdés. A gyár döntött így.”

    A Honda kiszállása tehát leginkább főleg névleges, de ettől még nem csak a háttérben, a szakmai munkában, hanem felirat szintjén is ott lehet a Red Bull az autón. „Lehet, hogy egy logó formájában a Honda megjelenik majd a jövő évi autón. Nem tudni még. Kérdés, hogy milyen formában.”

    Szóba kerülhet a Honda háttérbe vonulásának okai között akár még a büszkeség is. Erről tanúskodnak legalábbis Tanabe szavai. „A becsléseket el lehet végezni akár még a motorhangok alapján is. Ezek alapján ott vagyunk egy nagyon hasonló szinten. De nem mi vagyunk a legjobbak. A megbízhatóságot illetően is nagyon hasonló a szint, amit képvisel minden motorgyártó.”

  • Alonso: Sok-sok meglepetés várhat ránk Szaúd-Arábiában is

    Alonso: Sok-sok meglepetés várhat ránk Szaúd-Arábiában is

    Fernando Alonso számára nagyon jól jött ki a versenynaptárban debütáló katari hétvége. Most valami hasonlóban reménykedik a másik új helyszínen is.

    Katarban Fernando Alonso a 2014-es Magyar Nagydíj óta először állhatott dobogóra. A versenynaptár zsinórban második új pályájára készülve a kétszeres világbajnok spanyolnak nyilván megjött az étvágya. Az Alpine veteránja most egy a katarihoz hasonló kiszámíthatatlan hétvégében reménykedik.

    „A rajtrács elejétől a végéig mindenkinek új lesz az élmény” – fogalmazott Alonso. „Amit eddig láttam, az alapján ez egy nagyon gyors pálya lesz. Mélyebben most valószínűleg nem tudnék ebbe belemenni, de majd kérdezzetek meg ismét a pénteki edzések után. Addigra már meg fogunk tenni jó néhány kört. Voltunk már új helyeken idén, szóval tudjuk, mire kell figyelnünk ilyen esetekben. Egy ilyen új helyszín sok-sok meglepetéssel szolgálhat. Senki nem tudhatja biztosan, mi vár rá. Reménykedünk egy újabb erős hétvégében.”

    A Renault csoport (az F1-csapat ugye Alpine néven) 100. versenyére készül a visszatérés óta. A szaúdi futamon az Alpine Alonso és Ocon autójára egyrészt egy „100. futam” felirattal készül majd, másrészt pedig a fekete motorborításon helyet kap a kezdetektől fogva a csapattal lévő szponzor, a Castrol.

    Fernando Alonso legutóbb szerzett dobogójával jelenleg 10. az egyéni tabellán. Ennek a dobogónak köszönhetően mindkét Alpine-t láthattuk már a pódiumon.