Szerző: Vámosi Péter

  • Az rFactor 2 közleményt adott ki Max Verstappen lekapcsolódása miatt

    Az rFactor 2 közleményt adott ki Max Verstappen lekapcsolódása miatt

    A hírhedté vált 2023-as Le Mans-i 24 órás versenyt rendező játék mögött álló cég bocsánatot kért a rajongóktól, miután a versenyen többször is megszakadt a kapcsolat, többek között Max Verstappen esetében is.

    A holland a Team Redline csapatával versenyzett, de megszakadt a kapcsolat. Emiatt kiállt, és verbális tirádát indított az élő közvetítésben a szervezők ellen:

    „Elképesztő balszerencsének mondják… nos, ez csak inkompetencia. Még a saját játékukat sem képesek kontrollálni. Ez már a harmadik alkalom, hogy ez történik velem, hogy kiesek a játékból, miközben versenyzem. Ez egyben az utolsó alkalom is, mert mi értelme van így? Öt hónapig készülsz, hogy megpróbáld megnyerni ezt a bajnokságot, vezeted is. Megpróbálod megnyerni ezt a versenyt, amire két hónapig készültél, és ők így kezelik. Az igazat megvallva, ez egy vicc. Nem is lehet ezt rendezésnek nevezni. Ez így bohóckodás.”

    Később rákontrázott a kritikájára, mondván, hogy a szervezők „nem tudják ellenőrizni a saját sz*r szerverüket”. Ez a nyilvánosság nem kívánt fényt vetett az rFactor 2 játékra és a mögötte álló Studio 397 cégre. A Studio 397 megpróbálta lehűteni az őket ért negatív sajtót és a rajongók reakcióit. Közleményt adtak ki, amelyben bocsánatot kért a szurkolóktól, és vállalta a felelősséget a történtekért:

    „A 24 Hours of Lemans Virtual 2023-as versenyének befejezését és a sajnálatos problémákat követően, amelyek két piros zászlós leálláshoz és a játékosok lekapcsolódásához vezettek, a Studio 397 technikai csapata előzetes vizsgálatokat folytat, hogy meghatározza az okokat és a fejlesztés irányát a jövőbeli termékfrissítéseknél.

    Újfent elnézést kérünk a szurkolóktól és az esemény résztvevőitől az incidensek okozta nyilvánvaló frusztrációért. Az ehhez hasonló problémák masszívan dühítők egy ilyen jelentős produkció minden résztvevőjének. Továbbra is eltökéltek vagyunk abban, hogy a 2023-as eseményt platformként használjuk fel tudásunk és tapasztalataink bővítésére, hogy erősebb, robusztusabb megoldásokat építsünk be az rFactor 2 minden online játékosának.”

    Az esemény egyik fő gondja az volt, hogy a szerverek IP-címei tévesen nyilvánosságra kerültek, ami miatt DDoS-támadások célpontjává váltak. A Studio 397 azt állítja, hogy nem tudnak „rosszindulatú támadásról”. Ugyanakkor megígérték, hogy új eljárásokat vezetnek be, amelyek biztosítják, hogy ilyesmi a jövőben ne fordulhasson elő:

    „Tudomásunk van arról, hogy a szerverek IP-címei véletlenül nyilvánosságra kerültek, és az esemény során szokatlan szintű forgalmat figyeltünk meg. Ehhez társult néhány, az adott időszakban zajló, aggasztó esemény naplózása. Rosszindulatú támadásról nem voltak információink, de új eljárásokat fogunk bevezetni annak érdekében, hogy a jövőben szervereinket erőteljesen védjük. A közvetlen IP-címek használata a többjátékos munkamenetekhez való hozzáféréshez nyilvánvalóan nem a legjobb megoldás. Ezért teljes felelősséget vállalunk a nem résztvevők számára történő véletlen nyilvánosságra kerülésért.

    Aktívan dolgozunk új eljárásokon, hogy csak az engedélyezett felhasználókat engedjük be, és a jövőben megelőzzük a hasonló eseteket. Ezenkívül a futam során előfordult négy spontán többszörös kapcsolatmegszakadás is rendkívüli volt, ez eddig csak egyszer fordult elő versenyen. Miközben az elmúlt években jelentős fejlesztéseket és hibajavításokat hajtottunk végre a játék többjátékos kódján, egyértelműen még mindig gondokat tapasztalunk a régi, alacsony szintű hálózati kóddal. Ez természetesen elfogadhatatlan helyzet bármely többjátékos környezetben, és elköteleztük magunkat amellett, hogy az elkövetkező hónapokban átírjuk ezt, hogy minden játékosnak jobb élményt biztosítsunk.”

    Végezetül elmondták, hogy a reflektorfény „kifizetődő és kihívást jelentő” volt, és megígérték, hogy együttműködnek a Le Mans-i szervezővel, hogy a jövőben jobb rendezést tudjanak produkálni:

    „A 24 Hours of Le Mans Virtual reflektorfénye az évek során egyszerre volt kifizetődő és kihívással teli az rFactor 2 és a Studio 397 számára. A legszélesebb körben látható szimulátoros versenyeseményként minden gond reflektorfénybe kerül a világ minden tájáról érkező hihetetlen versenyzők miatt. Arra törekszünk, hogy a legvalósághűbb versenyszimulációs élményt nyújtsuk, és továbbra is fáradhatatlanul azon leszünk, hogy a Le Mans-i szervezőkkel együtt a jövő felé haladva látványos virtuális eseményeket hozzunk létre.”

    Grosjean is reagált Verstappen Virtual Le Mans kritikájára

     

  • A Ford gondolkodóba esett a Forma-1 népszerűsége miatt

    A Ford gondolkodóba esett a Forma-1 népszerűsége miatt

    A Ford motorsportfőnöke szerint az amerikai autóipari óriásnak butaság lenne nem gondolkodna a Forma-1-es visszatérésén, miközben a sportág népszerűsége gyorsan növekszik az Egyesült Államokban.

    A legendás kék ovális márkája előrehaladott tárgyalásokat folytat a Red Bull-lal a csapat erőforrásainak „átmatricázásáról” a 2026-os szezon kezdetétől. Vannak olyan elképzelések is, hogy az üzlet még a következő idény kezdete előtt hivatalossá válhat. A Ford egyelőre hallgat a Red Bull-lal kapcsolatos ügyletéről. Azt azonban elismerték, hogy az F1 népszerűségének növekedése a Liberty Media hatalomátvétele óta megváltoztatta a felfogást, és ez azt jelenti, hogy a királykategóriába való visszatérésnek a radaron kell lennie.

    Miután a Ford legutóbb 2000 és 2004 között a Jaguar csapatával vett részt a száguldó cirkuszban, és 2004-ig Cosworth motorokat is gyártott, azóta más versenykategóriákra, például a rali-világbajnokságra és a sportkocsikra összpontosította az erőfeszítéseit. Mark Rushbrook, a Ford Performance főnöke azonban arra utalt, hogy a gondolkodásmód megváltozik, és a közelmúltbeli növekedésnek köszönhetően az F1 is megfontolásra érdemes. Rushbrook a Motorsport.com-nak nyilatkozva ennyit mondott erről:

    „A Forma-1 kétségtelenül erős és növekszik, mind az Egyesült Államokban, mind globálisan. Amit jól csináltak, az az, hogy nagyszerű futamokat és nagyszerű versengést hoztak létre. Még mindig ez a csúcs, de olyan megoldásokkal, mint a Drive to Survive, új közönséget tudtak elérni. Vállalatként az innováció, a technológiai transzfer és a tanulási lehetőség miatt megyünk versenyezni, de marketing okokból is. Ez egyértelműen az asztalra került, és mindenképpen megfontolást igényel.”

    Rushbrookot konkrétan a 2026-os potenciális belépéssel kapcsolatos pletykákról is kérdezték:

    „Nem véleményezzük a spekulációkat, de ugyanez a helyzet az összes ilyen sorozat esetében, ami létezik. A mi felelősségünk, hogy tanulmányozzuk és megértsük őket, és aztán határozzunk arról, hogy van-e értelme avagy nincs.”

    Az F1 vonzerejét növeli a gyártóknak az is, hogy 2026-tól teljesen fenntartható üzemanyagokra térnek át, és ezt a tényezőt az Audi és a Cadillac is fontosnak nevezte az érdeklődésük felkeltésében. Rushbrook úgy véli, hogy komoly értéket képvisel, ha a kategóriák nem sietnek a teljesen elektromos üzemre való átállással:

    „A fenntartható üzemanyag mindenképpen érdekel bennünket, és ezt már más sorozatokban is csináljuk. A WRC-ben van már ilyen tavaly óta, és ez nagyszerű része volt a történetnek és a tanulásnak számunkra. Az általunk értékesített járműveknél, egyes régiók gyorsabban térnek át a teljesen elektromosra, mint mások, mások pedig hosszabb ideig maradnak a belsőégésű motoroknál. De mi fenntarthatóak akarunk lenni abban, amit vállalatként csinálunk. Nem csak elektromos autókat gyártunk, hanem a belsőégésű motorokkal is fenntarthatóbbak akarunk lenni. Támogatjuk, hogy minden széria, akár részt veszünk benne, akár nem, fenntarthatóbb üzemanyagra álljon át.”

    A Ford Forma-1 iránti érdeklődésének másik szikrája az lehet, ha a General Motors a Cadillac márkáján keresztül zöld utat kap, hogy az Andretti csapattal együtt csatlakozzanak a nagydíjversenyzés mezőnyéhez. Amennyiben az egyik fő piaci versenytársa versenyezne az F1-ben, az minden bizonnyal némi lendületet adna a Fordnak, hogy belevágjon. Rushbrook azonban úgy gondolja, hogy az, amit a GM tesz, nem fogja szigorúan diktálni a Ford terveit. Arra a kérdésre, hogy a General Motors részvétele változtatna-e valamit a Fordnál, így felelt:

    „Nem feltétlenül, de érdekes lesz figyelni, miképp alakul ez a dolog, sikerül-e 11. csapatként csatlakozniuk.”

    A Ford nem cáfolta a Red Bull-pletykát

  • F1 világbajnok indul idén NASCAR autóval a Le Mans-i 24 óráson

    F1 világbajnok indul idén NASCAR autóval a Le Mans-i 24 óráson

    Jenson Button bekerült a Garage 56 versenyzői felállásába, amellyel a NASCAR visszatér a Le Mans-i 24 órásra a júniusi centenáriumi versenyre.

    A 2009-es F1-es világbajnok csatlakozik a hétszeres NASCAR-kupa-bajnok Jimmie Johnsonhoz és a 2010-es Le Mans-győztes Mike Rockenfellerhez. Így nyilatkozott Button:

    „Igazán különleges itt lennem. Mindig is autóversenyzőként gondoltam magamra, és a Forma-1-es pályafutásom óta új kihívásokat kerestem. Nagyon izgatott vagyok, hogy Le Mans-ba mehetek, és egy All-Star csapattal dolgozhatok együtt.

    Az egyezség Jimmie-n keresztül jött létre már rég, megkérdeztem tőle, hogy mit tervez 2023-ban, mert nem tud nyugton maradni. Azt mondta, hogy szeretné a NASCAR-t Le Mans-ba hozni, aztán Rocky meghívott egy tesztre Sebringbe, és onnan indult ez az egész. Figyeltem és hallgattam az összes információt, és az összes lépést, ahogy léptek előre. Nagyon várom már.”

    Johnson hozzátette:

    „Amikor Rick Hendrick telefonált, nem tudtam ellenállni a lehetőségnek. Nagy álmom volt, hogy megtapasztaljam Le Mans-t ezzel a remek versenyzői felállással és ezzel az istállóval, ez igazán különleges. A terv és a szándék az, hogy a NASCAR-t elvigyük Le Mans-ba, Franciaországban mindenki élvezni fogja hallani, ahogy ez az autó dübörög az egyenesekben. Hatalmas megtiszteltetés a NASCAR-t képviselni, és komoly múltam van az érintett emberekkel. Az autó más, mint a tipikus NASCAR járművek, tehát valahol a NASCAR és a prototípus hibridje között van.”

    A Garage 56 az a nevezés, amelyet az Automobile Club de l’Ouest az innovatív gépek „holnap és azon túl” technológiájának különít el. A projekt – a Next Gen Chevrolet Camaro ZL1 versenyautó módosított változata – a NASCAR, a HMS, a Chevrolet, az IMSA és a Goodyear együttműködésében készül. A tervet először márciusban jelentették be, a 2023-as Le Mans-i 24 órás versenyen való debütálással tisztelegve a NASCAR alapítója, idősebb Bill France előtt, aki közel fél évszázaddal ezelőtt először vitt stock autókat a francia hosszú távú klasszikus versenyre.

    Az IMSA-csapat Action Express Racing által épített, augusztusban Road Atlantában kipróbált első tesztautót november óta a Hendrick-autó váltotta fel. Utóbbi átdolgozott alvázzal, motorral, felfüggesztéssel és karosszériával rendelkezik.

    Mindhárom pilóta kedden teszteli az autót a daytonai országúti kialakításán. Jeff Gordon, akire számítottak, hogy részt vesz a programban, állítólag „jól fogadta” a döntést, hogy mégsem vesz részt a projektben.

    A Bugatti feketelistára tette Tom Cruise-t és Jenson Buttont

  • Ezen ex-F1-es pilótákra figyelj most a Daytona 24 órás versenyen

    Ezen ex-F1-es pilótákra figyelj most a Daytona 24 órás versenyen

    Kevin Magnussen ugyan kénytelen volt visszalépni a Daytona 24 órástól, de az IMSA szezonnyitóján még mindig bőven van érdeklődés korábbi Forma-1-es pilótáktól.

    A Haas versenyzője kénytelen lesz kihagyni a versenyt, miután kézműtéten esett át. Azonban várhatóan a királykategória előszezoni tesztjeire már alkalmas lesz a vezetésre. A prémium GTP kategóriában négy korábbi F1-es indul, az LMP2-es kategóriában további négy, a GTD Pro-ban pedig kettő, nézzük is meg tehát a felállást!

    Az egykori Sauber-pilóta Felipe Nasr a második rajtkockából indul a Porsche Penske színeiben. A brazil sikeres karriert futott be az Államokban a sportautózásban.

    felipe nasr
    Fotó: Griffith Bean/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Brendon Hartley visszatért a hosszútávú versenyzéshez, amikor a Toro Rosso elengedte, és a harmadik helyen indul a Wayne Taylor Racing színeiben.

    Ricky Taylor, Filipe Albuquerque, Louis Deletraz, Brendon Hartley
    Fotó: Richard Dole/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Egy másik korábbi Toro Rosso-versenyző, Sebastian Bourdais is a karrierje során sikereket ért el az Egyesült Államokban. A francia a negyedik helyen indul a Cadillac színeiben.

    Sebastien Bourdais
    Fotó: Michael L. Levitt/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Jack Aitken bejelentette, hogy szakít a Williamsszel, miután az elmúlt három szezonban tartalékpilótai szerepkört töltött be. Egyetlen Forma-1-es futamon indult 2020-ban (Sakhir Nagydíj), és a Whelen Engineering Action Express Racing színeiben indul a hatodik helyről.

    Jack Aitken
    Fotó: Richard Dole/LAT Images/Courtesy of IMSA

    A holland Giedo van der Garde az F1-ben a nem túl sikeres Caterham alakulatánál versenyzett, de az LMP2-es versenykategóriában indul. Miután a Racing Team Nederland a tavalyi idény után visszalépett, ezúttal a TDS Racing színeiben indul.

    Francois Heriau, Giedo van der Garde, Josh Pierson, Job Van Uitert
    Fotó: Michael L. Levitt/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Esteban Gutierrez továbbra is kötődik a Mercedeshez, ami abban nyilvánul meg, hogy csapata névadóként támogatja a versenyen való indulását. A mexikói ezen a versenyen a Crowdstrike Racing pilótája.

    George Kurtz, Ben Hanley, Matt McMurry, Esteban Gutierrez
    Fotó: Jake Galstad/LAT Images/Courtesy of IMSA

    A Haas frissen újra kinevezett tartalékosa, Pietro Fittipaldi csapata Gutierrez mellől indul, a Rick Ware Racing versenyzőjeként pedig a 14. helyen áll rajthoz.

    Eric Lux, Pietro Fittipaldi, Devlin Defrancesco, Austin Cindric
    Fotó: Jake Galstad/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Gianmaria Bruni már veteránnak számít az autóversenyzőként, de még mindig egy top nevezésben találhatja magát. A Proton Competition azonban a mezőny végéről fog indulni. Az olasz a Minardinál versenyzett a Forma-1-ben, Baumgartner Zsolt csapattársaként.

    Fred Poordad, James Allen, Giammaria Bruni, Francesco Pizzi
    Fotó: Jake Galstad/LAT Images/Courtesy of IMSA

    A Lamborghini gyári programjai közül elsőként Romain Grosjean az Iron Lynx színeiben vág neki Daytonának. Ezután az Andretti Autosporttal induló IndyCar-szezonja felé fordítaná a figyelmét.

    Jordan Pepper, Romain Grosjean, Mirko Bortolotti, Andrea Caldarelli
    Fotó: Jake Galstad/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Jan Magnussenhez eredetileg a fiának, Kevinnek kellett volna csatlakoznia az MDK Motorsportnál. Ennek ellenére a korábbi McLaren- és Stewart-pilóta már a tél második hosszútávú futamát fogja élvezni, miután a Gulf 12 óráson is versenyzett.

    Mark Kvamme, Trenton Estep, Jan Magnussen, Jason Hart
    Fotó: Griffith Bean/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Visszatér Európába Grosjean, és 2024-től ebben a szériában fog versenyezni

  • Horner elárulta, hogy miért vannak Andrettiék ellen

    Horner elárulta, hogy miért vannak Andrettiék ellen

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner elmagyarázta, miért ellenzik a csapatok, hogy az amerikaiak 11. egységként csatlakozzanak a rajtrácshoz.

    A Forma-1-ben mozgalmas volt a holtszezon: a csapatfőnökök átigazolása, az FIA és a kereskedelmi jogok birtokosa közötti szócsaták voltak a porondon. Továbbá az Andretti bejelentette, hogy csatlakozni kívánnak a mezőnyhöz.

    Bár az Andretti és a Cadillac csatlakozásával kapcsolatos általános visszajelzések pozitívak voltak, néhányan aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy vajon tudnak-e növekedést biztosítani a Forma-1-nek, valamint a többi csapatnak is előnyös-e a csatlakozásuk. Mielőtt elkezdte volna a hivatalos szándéknyilatkozati folyamatot, Michael Andretti máris nekiment a jelenlegi istállóknak a „sznob” hozzáállásuk miatt.

    A Red Bull főnöke kifejtette, hogy a csapatok miért ellenzik a közös pályázatukat. Arra hivatkozik, hogy a csapatok kevesebb pénzdíjat kapnának a konstruktőri tabella 11. résztvevője miatt. A RACER-nek beszélt erről:

    „Ha bevezetünk még egy vagy két csapatot, azzal felhígítjuk a jelenlegi 10 franchise értékeit. Ennek természetesen a csapatok, különösen a mezőny alsó vége felé nem örülnének. Ott már amúgy is nagyon fel van fújva a belső érték. Azon két istálló, amelyik támogatja (a McLaren és az Alpine), vagy partneri kapcsolatban áll velük az Egyesült Államokban, vagy motort szállít nekik. A másik nyolc pedig azt mondja, hogy: „Várjunk csak, miért is hígítanánk fel a pénzdíjjal kapcsolatos részünket?”

    A felhígulás elleni összeget a Williams 2020-as, a csapatot 200 millió dollárért megvásárló Dorilton Capital által történő felvásárlás előtti értékén állapították meg.

    Amennyiben az Andretti úgy dönt, hogy 2026-ban csatlakozik, akkor egy 20 éves uniós rendelet miatt potenciálisan elkerülhetik ennek a díjnak a megfizetését. Horner azonban úgy gondolja, hogy a jelenlegi 10 csapat elég. Szerinte ez további problémákat szülne a meglévő csapatoknak a későbbiekben, ezért így zárt:

    „Azt hiszem, mind a 10 istálló remek formában van. Ez részben a sportág népszerűségének köszönhető, továbbá a költségvetési sapkának. Valamint annak is, hogy csak 10 kiadó hely és 10 franchise van. Szerintem a Forma-1 nagyon tudatosan fog gondolkodni azon, hogy ezt felhígítsa, ha ezzel a későbbiekben problémákat okozhat magának.”

    Ketyeg az óra az Andretti csapatnál – hónapokon belül eldőlhet a sorsuk

  • Így nézheted majd idén az új TCR World Tour-t, és Michelisz versenyeit

    Így nézheted majd idén az új TCR World Tour-t, és Michelisz versenyeit

    A WSC Group megerősítette, hogy az új TCR World Tour szezonjának első futama előtt egy új streaming platformot indítanak a TCR futamoknak.

    A TCR-koncepció mögött álló vállalat a MyTVchainnel együttműködve újította fel a meglévő tcr-series.tv platformot, amely a versenyek központi platformja lesz világszerte. Ez magában foglalja a TCR World Tourt is, amely Portugáliában indul, április végén. Marcello Lotti, a WSC elnöke elégedett:

    „Több mint 300 futammal globálisan magunk mögött, közeleg az új zászlóshajó, a TCR WORLD TOUR. A saját streaming-platformunkat frissítjük, hogy a TCR-rel a következő szintre lépjünk. A tcr-series.tv weboldal lesz az a mindent egy helyen, amely globálisan elérhető lesz a PC-képernyőkön és mobilalkalmazásokon, élő TCR futamokkal, valamint igény szerinti ismétlésekkel és kiemelt eseményekkel, kiegészítve a televíziós közvetítő partnereinket. Ezzel az új streaming felülettel remekül kiszolgáljuk a TCR rajongókat, versenyzőket, promótereket, gyártókat és szponzorokat öt kontinensen, és ideális platformot biztosítunk az új sorozat elindításához.”

    Megvan a 2022-es év TCR autója, itt vannak a korábbi évek nyertesei is!

     

  • Nagyban változik 2023-ra a Red Bull festése?

    Nagyban változik 2023-ra a Red Bull festése?

    A Red Bull pénteken a közösségi médiában egy majdnem teljesen fehér autó renderelését mutatta be, de utalt egy lehetséges változásra a következő szezonra.

    A híres „Bikás” logót, amely a motorborításon szerepel, sötétre festették, miután eddig mindig piros volt az eddigi szereplése során a rajtrácson. A posztot egy kiírás is kísérte, amely így szólt: „2023 – Egy üres vászon.” A Bikás csapat azonban már korábban is bemutatta autóját alternatív festéssel, de talán a rajongóknak nem kell túlságosan reménykedniük abban, hogy a jövő héten új dizájnt mutatnak be.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

    A korábban használt leghíresebb különleges dizájnok közé tartozik a ‘Camo-Bull’, amelyet 2015-ben a szezon előtti teszteken használtak. Az autó végül a legversenyképtelenebb kihívója lett a turbó-hibrid korszaknak, és az egyetlen autó volt, amely nem tudott nagydíjat nyerni a jelenlegi korszakban.

    Daniel Ricciardo
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A 2018-as és 2019-es shakedown teszteken is feltűnő fényezést használtak, mielőtt az adott szezonok kezdetére visszatértek volna a hagyományos festésükhöz. Az alternatív fényezések népszerűnek bizonyultak, és a rajongók motiválták az istállót, hogy a szezon előtti bevetéseken használt dizájnokat a teljes évben tartsák meg.

    red bull
    Fotó: David Clerihew/Red Bull Content Pool
    Red Bull
    Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Red Bull az első csapat, amely február 3-án mutatja be 2023-as Forma-1-es autóját, a Haas jövő kedden csak a 2023-as festését leplezi le.

    Az energiaitalosok által támogatott csapat úgy vág neki a 2023-as idénynek, hogy mindkét címét meg akarja védeni a tavalyi domináns szezon után, amikor 17 nagydíjgyőzelmet aratott.

    Testvércsapatuk, az AlphaTauri február 11-én mutatja be új betontorpedóját, egy héttel a Red Bull után.

    Tost elárulta, hogy ki nem lesz még biztosan a Red Bull motorbeszállítója

  • Az Alfa Romeo elvesztette névadó szponzorát

    Az Alfa Romeo elvesztette névadó szponzorát

    Miután Frederic Vasseur csapatfőnök távozott a Ferrarihoz, a Sauber által üzemeltetett Alfa Romeo most úgy néz ki, hogy elveszíti a névadó támogatóját.

    A hírek szerint mind az ORLEN, egy lengyel olajvállalat, mind a vele kapcsolatban álló lengyel pilótájuk, Robert Kubica távozik a svájci székhelyű istállótól. És míg az ORLEN idén egy kevésbé kiemelt szerepkörben folytatódhat az AlfaTaurinál, addig Kubica tesztversenyzői napjai a Forma-1-ben úgy tűnik, véget értek.

    Ami a francia Vasseurt illeti, a versenyhétvégéken az ő feladatait mostantól a Sauber ügyvezető menedzsere, Alessandro Alunni Bravi – aki korábban többek között olyan pilótákat menedzselt mint Stoffel Vandoorne, – veszi át. Az olasz Alunni Bravi ugyanakkor valójában nem váltja Vasseurt a csapatfőnöki poszton. Ehelyett „a csapat képviselője” lesz, aki a Sauber csoport új vezérigazgatójának, Andreas Seidlnek tartozik majd beszámolási kötelezettséggel. Úgy tudni, hogy a német Seidl, aki tavaly év végén távozott a McLarentől, inkább a csapat közelgő Audi-ra való átállására akart fókuszálni. Seidl várhatóan 2026-tól – vagy esetleg már korábban – valóban újra csapatfőnök lesz. Így fogalmaz Seidl a közleményükben:

    „Alessandro, aki a Forma-1-es bajnokság alatt képviseli az alakulatot, lehetővé teszi nekem, hogy a csapat növekedésére és a ránk váró kihívásokra és lehetőségekre való felkészülésre összpontosítsak.”

    Az Auto Motor und Sport azzal számol, hogy míg az Audi a német Seidlt szeretné a gyári F1-es csapata élére, addig az olasz Allunni Bravi egyelőre jobb választás a Ferrarival és az Alfa Romeóval való együttműködés hátralévő idejére.

    Piacra lépett az ORLEN Magyarországon

  • Sainz megtudta az új Ferrari-főnöktől, hogy mi lesz idén a státusza

    Sainz megtudta az új Ferrari-főnöktől, hogy mi lesz idén a státusza

    A Ferrari új csapatfőnöke, Fred Vasseur eloszlatta azokat a találgatásokat, melyek szerint Charles Leclerc-et részesítené előnyben, Sainz ellenében.

    A tavalyi friss győztest fontos csapattagként üdvözölte, és azt is elárulta, hogy kétszer is megpróbálta szerződtetni a spanyolt a korábbi Forma-1-es csapataihoz. A 28 éves Sainz 2021-ben csatlakozott a Ferrarihoz a McLarentől, és tavaly áprilisban, még Mattia Binotto vezénylete alatt 2024 végéig szóló szerződéshosszabbítást írt alá.

    A monacói Leclerc, aki az elmúlt szezonban a Red Bull kétszeres világbajnoka, Max Verstappen után az összesített második helyezettje volt, szintén 2024 végéig szóló szerződést kapott. Leclerc Vasseur ART csapatánál versenyzett a GP3-as junior sorozatban, és 2018-ban mutatkozott be az F1-ben a Ferrari-motoros Sauberrel, amikor a francia volt a csapatfőnök.

    Vasseur azonban, aki korábban a Renault csapatfőnöke volt, mielőtt a Sauberhez került, egy Zoom hívásban azt mondta az újságíróknak, hogy Sainzhoz is volt kapcsolata a múltban, és nagyra tartja őt. Viccelődve ennyit mondott róla:

    „Amikor a Renault-nál voltam, azzal kezdtem a beszélgetést Carlosszal és Carlos menedzsmentjével, hogy megnyerjem őt és aláírjuk a szerződést. Kicsivel később csatlakozott is. Amikor a Saubernél voltam, újra megpróbáltam leszerződtetni Carlost, de eredménytelenül, így azt mondtam, hogy oké, ha együtt akarok dolgozni Carlosszal, akkor a legjobb, ha csatlakozom ahhoz a csapathoz, ahol ő van. Mindig is remek volt a kapcsolatunk. Bízom benne, és azt hiszem, hogy az elmúlt években megmutatta, hogy potenciális győztes, aki nagyon fontos a csapatnak. Nem lesz első és második számú pilótánk. A szervezetnél kristálytiszták ezek a szerepek, de ha egy ponton nekem kell lépnem Carlosért vagy Charlesért, akkor megteszem.”

    Leclerc tavaly három versenyt nyert, és kilenc pole pozíciót szerzett, míg Sainz a Brit Nagydíjon szerezte meg első győzelmét a Forma-1-ben, és a szezont az ötödik helyen zárta.

    „Felébredt” téli álmából a Ferrari – Sainz és Leclerc már autóba ül

  • Most megveheted David Beckham régi Ferrari 360 Spiderjét

    Most megveheted David Beckham régi Ferrari 360 Spiderjét

    David Beckham ízlése olykor hagy némi kívánnivalót maga után, de ami most jön, azt meg kell adni neki.

    Kevés olyan sportoló van a Földön, aki túllép a sportágán, és világszintű ikonná válik. Az olyan sportolók, mint Lionel Messi, Lewis Hamilton, LeBron James és Serena Williams megasztárok, akik vitathatatlanul meghaladják – vagy éppen túlnőnek – sportáguk globális vonzerején. Bár minden bizonnyal nem ő volt az első, aki a hátsó oldalakról a legelsőre került, kétségtelen, hogy David Beckham magasan szerepel azon elképesztő hírességek listáján, akiket egykor azért fizettek, hogy a füvön futkározzanak. Még a közelmúltbeli katari világbajnoksággal kapcsolatos vitát is figyelembe véve, egy évtizeddel azután, hogy abbahagyta a játékot, még mindig ő az egyik legismertebb labdarúgó a Földön.

    A futballdrukkerek, és minden bizonnyal a megrögzött Beckham-rajongók számára elég jelentős, hogy az egyik régi autója eladó. Főleg azért, mert ez az autó a 21. század elején, a Manchester Unitedtől a Real Madridhoz való 2003-as átigazolása előtt volt a tulajdonában. Ekkor az Aranylabdás focista ereje teljében volt. Az a Görögország elleni szabadrúgás 2001 októberében történt, amellyel Anglia kvalifikálta magát a 2002-es világbajnokságra, arra a tornára, amelyet sokan Beckham megváltásának tekintettek az 1998-as Argentína elleni büntető után. A United megnyerte a 2002-03-as Premier League-et. Beckham pedig 2003 júniusában, a Spanyolországba való költözés előtt OBE kitüntetést kapott. Mindezt úgy, hogy ez a Ferrari otthon állt a garázsában. Sok más autó mellett, de egyértelműen ott volt.

    Ilyen lenne a nézet Beckham Ferrarijából is...
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Tehát kétségtelenül Becks pályafutásának egy fontos szakaszából való ez a 360 Spider, és a Ferrarikhoz képest is érdekes. Manapság persze a gyűjtők szívesebben látnának egy nyitott, kézi sebességváltóst, mint az automatizált F1-et. Persze, a Challenge-stílusú kerekek, a Tubi kipufogó és a karbon ülések is szépek. Ezek olyan felszerelések, amelyek úgy tűnik, hogy már újonnan is ott voltak. Minden bizonnyal a 20 évvel ezelőtti képeken, amelyeken a United legendás 7-es számú játékosa egy Ferrariban látható, feltehetően ez az.

    Akkoriban még a „D7 DVB” rendszámtábla volt rajta, ami természetesen már nincs az autón. Az 125058-as alvázszámú autót több mint 20 éve dédelgetik, feltehetően egy gyűjteményben, mert mindössze 7900 mérföldet tettek meg vele. A 2010-es ékszíjcserénél 6 458-at mutattak ki, ami jól mutatja, hogy milyen keveset használták a közelmúltban.

    A tulajdonosi előzményektől függetlenül ez a 360 Spider örömöt okoz majd a következő tulajdonosának. A 2000-es évek elejéről származik, amikor oly sok olyan autót építettek, amelyekre ma is áhítozunk. Felhasználóbarátabb, mint a 355-ös, és kevésbé összetett, mint az azt követő autók, a vonzereje könnyen belátható. Különösen fekete színben, barna bőrrel.

    Az állapot, a futásteljesítmény és egy bizonyos Beckham úr, mint előző tulajdonos miatt azonban ez az egyik legdrágább 360-as. Talán ez annyira nem is meglepő. Míg a szalonképes Spidereket meg lehet venni már 60 000 fontért, addig ennek a példánynak a kikiáltási ára majdnem a duplája, 110 000 font. De azok, akik egyszerűen csak az egyik legjobb sportautót keresik, akiket a foci kevésbé érdekel, biztosan nem fognak ennél jobbat találni. Akit pedig mégis, az micsoda történetet tud majd mesélni, amikor valaki a Ferrarijáról kérdezősködik.

    Újra eladó Schumacher első Forma-1-es versenyautója