Szerző: Vámosi Péter

  • Steiner: Gondok lehetnek az orosz festés miatt

    Steiner: Gondok lehetnek az orosz festés miatt

    Günther Steiner csapatfőnök elismerte, hogy „nehézségekbe” ütközhet, amiért 2022-ben újra belementek a Haas orosz zászló ihlette festésébe. Az orosz Nikita Mazepinnel a volánnál, és apja cégével, az Uralkalival, mint névadó szponzorral a kis amerikai csapat tavaly már futott a fehér, kék és piros orosz trikoloron alapuló festéssel.

    Most, hogy a Haas elsőként leplezte le az új festést és a 2022-es autójuk alapdizájnját, egyértelmű, hogy az orosz színvilág idén is lényegében megmarad. Ez már tavaly is egy ellentmondásos lépés volt, mivel Oroszország a doppingbotrány középpontjában állt, amely miatt az országot kiközösítették a sportvilágban.

    Most azonban, az Oroszország, az Egyesült Államok és Európa közötti katonai feszültségek az ukrán határ körüli vita kiéleződése miatt napirendre kerültek – sőt egyes bennfentesek már attól tartanak, hogy akár háború is lehet. Amikor a vitatott orosz színekről kérdezték, Steiner ennyit mondott:

    „Minket nem érint a politika. Természetesen, ahogy mások is, mi is figyelünk mindent, ami épp a világban történik. Amennyiben bármilyen nehézség merülne fel, akkor foglalkozni fogunk vele. Ugyanakkor örülök, hogy most nem veszünk részt ilyesmiben. De nem is tehetünk ellene semmit. Mi nem a politikával foglalkozunk, hanem a sporttal.”

  • Hivatalos: Michelisz Norbert és Mikel Azcona páros BRC Hyundainál

    Hivatalos: Michelisz Norbert és Mikel Azcona páros BRC Hyundainál

    Mikel Azcona a 2022-es FIA Túraautó Világkupa szezonban Michelisz Norbert csapattársa lesz a BRC Motorsportnál, a spanyol pedig a Cupráról a Hyundai-ra vált. Azcona a TouringCarTimes-nak nyilatkozott erről:

    „Kifejezetten örülök ennek a változásnak a versenyzői karrieremben. Ez egy pozitív változás, és pilótaként fejlődni fogok.”

    Michelisz mindeközben ötödik szezonját kezdi meg a BRC Hyundai színeiben, és azt mondja, hogy új csapattársa motiválja:

    „Nagyon elégedett vagyok, és megtiszteltetés számomra, hogy a WTCR – FIA Túraautó Világkupában az Elantra N TCR-rel és a BRC Racing Team versenycsapattal folytatom. Minden idényre való felkészülés és indulás izgalmas, de idén még inkább az, hogy Mikel lesz a csapattársam, hiszen ő valószínűleg az egyik legjobb pilóta. Követtem a pályafutását, és élveztem minden egyes pályán vívott küzdelmünket, amióta a WTCR-be érkezett, és kifejezetten várom már, hogy együtt dolgozhassak vele.”

    Azcona a túraautó-legenda Gabriele Tarquini helyére érkezik, aki tavaly jelentette be, hogy visszavonul a teljes szezonos versenyzéstől. A Hyundai Motorsport csapatigazgató-helyettese, Julien Moncet ezért így fogalmazott:

    „Gabriele Tarquini és az ő nagy tapasztalatának a pótlása nehéz feladat volt, de Mikel Azconával úgy gondolom, hogy a megfelelő versenyzőt választottuk ki. A TCR világ egyik sztárjává vált, és a Hyundai Motorsport Customer Racing versenyzőjeként megteheti a következő lépést a karrierjében. Ismerjük az alakulat erejét, Michelisz Norbert képességeit és az autó teljesítményét, és négy év után mindannyian tudjuk, hogy a WTCR mennyire versenyképes tud lenni, így soha semmit nem veszünk biztosra. Ezért az első forduló előtt egy kiterjedt tesztprogramot tervezünk, hogy mindkét pilóta minden lehetőséget ki tudjon használni a szezon során.”

    Azcona a nemzetközi túraautós bemutatkozása óta versenyzett a Cupra színeiben, 2018-ban és 2021-ben TCR Europe bajnok lett, a WTCR-ben pedig három szezon alatt három győzelmet aratott. Tavaly a PURE ETCR-ben is tagja volt a spanyol márka alakulatának, és a bajnokságban a harmadik helyen végzett. Így folytatta ezért Azcona:

    „Nagyon örülök ennek az új lehetőségnek, amely a Hyundai Motorsporttól jött. Nagyon várom, hogy elkezdjük az előszezoni tesztelést, valamint a BRC istállóval és a Hyundai Motorsporttal való együttműködést.”

    A spanyol győzelmeket akar majd a BRC Motorsporttal való új szövetségében, és a következő szezonra emelni akarja a teljesítményén:

    „Igen motivált vagyok, sokat edzek a szezon előtt, hogy jó eredményekért küzdhessünk. Biztos vagyok benne, hogy a Hyundai és én is közös célokat tűztünk ki, ezért is döntöttem a váltás mellett.

    „A Hyundai egy referencia értékkel bíró gyártó, akik az elmúlt években a világbajnoki címekért harcoltak. Biztos vagyok benne, hogy együtt, amilyen versenyző vagyok, a motivációmmal és a céljaimmal jó eredményeket és győzelmeket érhetünk el. Igen izgatottan várom ezt a változást, és várom, hogy versenyzőként is tovább fejlődjek.”

    Azcona szintén nagyon várja már a közös munkát csapattársával, Micheliszszel, akit évek óta követ és csodál versenyzőként:

    „Én is nagyon örülök, hogy Michelisz Norbert csapattársa lehetek a BRC-nél. Ő számomra referencia pilóta és egyben az egyik hősöm is. Teljes versenyzői pályafutásom során figyelemmel kísértem őt, és nagyon kedvelem.”

    A páros a következő hetekben kezdi meg a szezon előtti tesztelést. A Hyundai Motorsport Customer Racing még nem erősítette meg, hogy lesz-e további teljes szezonos Elantra nevezés a 2022-es túraautó világkupán. Mint az ismert: az Engstler Motorsport Hondára váltott, a Target Competition pedig visszatért a TCR Europe-ba.

  • Volt már az autóversenyzés olimpiai sportág

    Volt már az autóversenyzés olimpiai sportág

    Zajlanak épp a téli olimpiai játékok Pekingben, amelyeken számos sportágban rendeznek versenyeket. Az autóversenyzés egyelőre nem tartozik ezen sportágak közé, de ez nem volt mindig így.

    A Forma-1 nem része a játékoknak, de a messzi múltban az autóversenyzés is szerepelt a programban. Az 1900-as nyári olimpiai játékokon több autóversenyt is rendeztek, sőt, a különböző osztályoknak különböző futamokat tartottak. Megkülönböztettek túraautókat, kisautókat, taxikat, furgonokat és teherautókat. Ezenkívül két hosszútávú versenyt is tartottak. Összesen tizennégy futamot rendeztek ezen az olimpián.

    A versenyeket Franciaországban bonyolították le, és a résztvevők többsége hazai induló volt. Mindössze egy nem francia nevezést regisztráltak; a német Mercedes márka már akkoriban is részt vett a sportban, ahogy a Renault is.

    Természetesen medálokat is kiosztottak, de ezek nem a mai hagyományos arany-, ezüst- és bronzérmek voltak. A versenyek győztesei aranyozott-ezüst érmeket kaptak, amelyeken egy ezüstérem fölött egy aranyréteg volt. Ahelyett, hogy ezüst- és bronzérmet osztottak volna a második és harmadik helyen beért versenyzőknek, minden olyan induló, aki 60 km/h-nál nagyobb átlagsebességet ért el, ezüst plakettet kapott. A 40 km/h feletti átlagsebességet elérők pedig bronzérmet kaptak.

    A túraautók kategóriájának győztesei egy műalkotást nyertek, míg a többi kategória győztesei igazi aranyérmet kaptak. Az eredményeket zsűri döntötte el, ezért több induló is elérhette ugyanazt az eredményt. Ennek következtében a teherautó kategóriában négyen nyertek aranyérmet.

    Egy operatőr is jelen volt az 1900-as nyári játékokon. Ezek a klasszikus felvételek a fenti videón láthatók.

  • LEGO méretben máris lebukott az új McLaren MCL36

    LEGO méretben máris lebukott az új McLaren MCL36

    Pénteken a LEGO és a McLaren közzétette a közösségi médiában az első előzetesét a hamarosan megjelenő LEGO 42141 McLaren MCL36 Forma-1-es versenyautóról.

    Köszönhetően a YouTube-on egy túl korán közzétett videónak, most először pillanthatunk rá a készülő LEGO Technic modellre, ugyanis feltehetően február 11-én mutatják be az igazi modellel együtt.

    A Redditen lepiz_gakma2 nevű felhasználó osztott meg egy bejegyzést három képernyőmásolattal, amelyek szerinte az Indobrickville nevű, Indonéziában elismert LEGO-rajongói médium YouTube-csatornáján található videóból származnak. Úgy tűnik, a hibát már ott is észrevették, mert az eredeti videót már nem lehet elérni.

    Bár a három képernyőmentés nem feltétlenül a legjobb minőségű, néhány részlet már felismerhető. Először is, most már nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy a LEGO 42141 McLaren valóban az MCL36 lesz, azaz a következő, 2022-es szezon versenyautója. A narancssárga és kék színösszeállítás is jól kivehető.

    A 76909 Mercedes-AMG F1 W12 E Performance & Mercedes-AMG Project One Speed Champions szettben már megjelenik az a megoldás is, hogy a versenyautó kék esőgumikkal lett felszerelve. A Speed Champions tervezői szerint ezt a Pirelli gumigyártóval egyeztetve tették, mivel az esőgumik állnak a legközelebb a LEGO abroncsok profilmélységéhez. Feltehetően ez az oka annak is, hogy a LEGO Technic modell is már esőgumikkal rendelkezik.

    Készlet száma: 42141
    Megnevezés: McLaren MCL36
    Alkatrészek száma: 1431
    Megjelenés dátuma: 2022. március 1.
    Elérhetőség: LEGO
    Ajánlott életkor: 18+
    Ajánlott fogyasztói ár: 179,99 Euro

  • Mikaela Åhlin-Kottulinsky nem indult 2022-ben a PWR Racinggel

    Mikaela Åhlin-Kottulinsky nem indult 2022-ben a PWR Racinggel

    Mikaela Åhlin-Kottulinsky elárulta, hogy nem indul a PWR Racing színeiben a 2022-es STCC TCR Scandinavia szezonban. A TouringcarTimesnak így nyilatkozott:

    „Nemrég lett világos, hogy nem folytatom az STCC-ben a PWR-rel, így más programok után nézek, mert a jelenlegi öt Extreme E versenyemnél azért többet szeretnék versenyezni.”

    A 29 éves versenyzőnőt nemrég igazolták le a 2022-es Extreme E idényre a Rosberg X Racinghez, a JBXE-től váltva, amelynél tavaly a PWR Racinggel folytatott STCC-programja mellett versenyzett. Åhlin-Kottulinsky tavaly élete legjobb STCC-szezonját teljesítette, és két győzelemmel és tizenegy dobogós helyezéssel a második helyen végzett csapattársa és a bajnok Robert Dahlgren mögött. Mikaela, aki a PWR Racinggel debütált 2017-ben az STCC-ben, majd így folytatta:

    „Nem fogok a PWR-nél versenyezni. Erre az évre hoztuk meg ezt a döntést, de még nem tudom, mit hoz a jövő, de idén már nem fogunk együtt versenyezni.”

    A PWR Racing ugyanakkor nem zárja ki, hogy Åhlin-Kottulinsky idén is a csapat tagja lehet az STCC hétvégéin, bár egyelőre még nem meghatározott a szerepköre. Daniel Haglöf, a PWR Racing társtulajdonosa ennyit árult el erről:

    „Jelenleg tárgyalásokat folytatunk egy olyan megoldásról, amely szerint Mikaela továbbra is velünk dolgozik majd az STCC hétvégéin, de jelenleg nem tudunk bővebben nyilatkozni erről a témáról. Kifejezetten elégedettek vagyunk a Mikaelával való együttműködéssel és azzal, amit eddig elértünk, de úgy gondolom, hogy a java még hátravan.”

  • Ukrán építésű elektromos Zaporozsec, 3.7 másodperc alatt 100-on

    Ukrán építésű elektromos Zaporozsec, 3.7 másodperc alatt 100-on

    Az egykori szovjet Zaporozsec ZAZ 966 úgy viselkedik az Ansaldo elektromotorjával, mintha Red Bull-t ivott volna.

    Tréfás kedvű ukrán autóépítők vették kezelésbe az egykori legolcsóbb és sokszorosan lesajnált szocialista technikát, és a gyári 887 köbcentis négyhengeres léghűtéses motort kivágták belőle, az elektromos egység mellé pedig az akksi illetve a vezérlés egy Chevrolet Voltból érkezett.

    Az elkészült e-csoda ezután próbaútra indult. A „shake down” teszt igazán jól sikerült, a kb. 800 kilós járgány 3.7 másodperc alatt pattant 100 km/órára, álló helyzetből. A teljesítménye is 400 lóerő felett lehet, ahogy azt magyarázzák az urak a videón. Végül magyarázkodhattak is a közúti próbájuk miatt a rendőrségnek, ahol véget is ér a videójuk.

    2018 óta készült ez a veszedelmes szörnyeteg, alább láthatóak a kezdetek.

    Itt pedig az első éles „teszt”, a már „kiforrott technikával”.

     

     

  • Button elárulta, hogy Kimi egyszer csak megjelent a házában

    Button elárulta, hogy Kimi egyszer csak megjelent a házában

    Az egykori Formula-1-es versenyzőből lett szakértő, Jenson Button egy nagyon érdekes történetet árult el a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönennel kapcsolatban.

    A finn, tavaly év végén vonult vissza a Forma-1-ből két évtizedes, fényes sportkarriert követően, és azt állítja, lehet, hogy soha többé nem teszi be a lábát a Forma-1-es paddockba. A Jégember egyelőre a családjával töltött időre összpontosít, valamint a Kawasaki új MXGP-csapatának vezetésére, miután a múlt héten kinevezték csapatfőnöknek. Räikkönen nem volt szószátyár a paddockban töltött ideje alatt, inkább hagyta, hogy a vezetése beszéljen helyette. Az Alfa Romeo F1-csapat volt pilótája 21 futamgyőzelmet szerzett, azonban a versenypályán kívül teljesen más a helyzet vele kapcsolatban.

    A száguldó cirkuszon kívül sokan úgy beszéltek Räikkönenről, mint aki a bulikirály, és sokkal rejtélyesebb személyisége, mint azt előadja „Jégemberként”. Button ezúttal egy olyan szituációt idéz fel, amely minden bizonnyal alátámasztja a Kimi ezen oldaláról szóló mendemondákat. Jenson a Sky Sports F1 közvetítésében a 2021-es szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjról szóló Sky Sports F1 közvetítésében beszélt erről:

    „A paddockban nem igazán beszélgettünk, de amikor kimentünk kívülre, amikor lement a nap, a dolgok megváltoztak. Az egyetlen történet, amire igazán emlékszem Kimivel kapcsolatban, mert a legtöbb már homályos, az volt, hogy hajnali 3-ig voltunk kint Londonban, és akkor már volt ott egy házam. Olyan állapotban voltam, hogy „fáradt vagyok, lelépek innen”. Beszálltam a taxiba, hazaértem, besétáltam a házamba, erre Kimi ott ült a nappalimban, egyedül. Fogalmam sincs, hogy kerülhetett oda.”

    Nem Button az egyetlen a Sky Sports csapatában, akit meglepett Räikkönen. Martin Brundle is „kellemesen” meglepődött, amikor a finn 2014-ben Silverstone-ban megjelent a Sky F1-es alakulatánál, és az alábbit alakította:

    https://twitter.com/f1fanatic_tw/status/893544211739324416

  • Így hörög fel a Ferrari F1-75 motorja!

    Így hörög fel a Ferrari F1-75 motorja!

    A Ferrari a csapat maranallói központjában csütörtökön először indította be 2022-es Forma-1-es autóját, az F1-75-öst.

    Az F1-75 a 68. Forma-1-es autó, amelyet a híres olasz csapat gyárt, és a név, amelyet visel, tisztelgés a Ferrari első szériaautójának, a 125S-nek a 75. évfordulója előtt, amely 75 évvel ezelőtt márciusban hagyta el a gyárat. Az F1-75 a Ferrari és a tifosi reménye, amellyel a csapat visszatérhet a győztes útra, az elmúlt években tapasztalt nehéz időszakot követően.

    Annak ellenére, hogy 2021-ben volt egy kisebb fellendülésük, és a konstruktőri tabella harmadik helyére értek, tény, hogy a Ferrari utolsó győzelmét 2019-ben, a Szingapúri Nagydíjon aratta Sebastian Vettel. Az utolsó F1-es versenyzői bajnokuk a tavaly visszavonult Kimi Räikkönen, és a konstruktőri bajnokságot is 2008-ban nyerték meg utoljára, amikor Felipe Massa egy ponttal maradt le a versenyzői bajnoki címéről Lewis Hamilton mögött, a szezonzáró brazíliai futam utolsó körében.

    Az F1-75-ös beindítása után a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto így nyilatkozott:

    „Ez egy nagyon különleges pillanat, és kivételesebb, mint a korábbi évek hasonló alkalmai alatt. Az F1-75 egy teljesen új autó, és egy olyan kalandozás csúcspontja, amelyet néhány évvel ezelőtt együtt kezdtünk el, egységes és elszánt csapatként dolgozva.”

    Az F1-75 hivatalos bemutatójára február 17-én kerül sor, közép-európai idő szerint 14.00 órakor.

  • Marko elégedett a Liberty költségvetési sapkájával, és a Netflixszel

    Marko elégedett a Liberty költségvetési sapkájával, és a Netflixszel

    Dr. Helmut Marko ritkán dicsér, de most méltatta a Forma-1 jelenlegi kereskedelmi jogtulajdonosát, a Liberty Mediát. Az amerikai médiacéget rengeteg kritika érte, mióta öt évvel ezelőtt átvette a sportág irányítását és leváltotta Bernie Ecclestone-t, de az új világbajnok Red Bull-os Dr. Helmut Marko üdvözli a legújabb intézkedéseket. Az Autorevue-nak nyilatkozott az osztrák szakember, és egykori F1-es pilóta:

    „Sokkal érdekesebb lesz a Forma-1 a költségvetési korlát miatt.”

    Az új költségvetési keret célja a költségek általános csökkentése mellett az is, hogy a sokkal nagyobb topcsapatok és a mezőny többi tagja közötti szakadékot csökkentse. Marko azonban így folytatta:

    „Emellett az is tény, hogy a Liberty Media sokat tett és fejlesztett a közösségi média és a Netflix területén. Amikor látod Sergio Perez körül a lelkesedést Mexikóban, egyszerűen el sem hiszem azt, ami ott történt. Ugyanez esett meg Maxszel is, Zandvoortban. Ez egy olyan pozitív lelkesedés, amit alkohol és erőszak nélkül értek el.”

  • Horner: Elég késő lenne már bejelenteni a 2022-es sprintversenyeket

    Horner: Elég késő lenne már bejelenteni a 2022-es sprintversenyeket

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint már késő lenne a 2022-es sprint időmérős formátumot megerősíteni.

    Egyes csapatok azzal érvelnek, hogy extra pénzre van szükségük a Forma-1-től, hogy fedezni tudják az idei plusz versenyeket. Az F1 ugyanis azt reméli, hogy idén hat versenyhétvégét tudnak majd lebonyolítani az új formátummal.

    Horner az indiai WION műsorszolgáltatónak elmondta, hogy bár a tavalyi sprintfutamok érdekesek voltak, az idő fogytán van arra, hogy finomítsanak rajt, bővítsék és megerősítsék a formátumot 2022-re:

    „Nem volt tökéletes, de ha nem próbálsz ki valamit, addig ezt nem tudod. Szerintem lennének dolgok, amiket meg lehetne tenni, hogy izgalmasabbá, érdekesebbé tegyük. De már elég későre jár, és hamar döntést kell hoznunk.”

    Sőt, a pletykák szerint az FIA arra készül, hogy a héten összehívja a Motorsport Világtanács rendkívüli ülését, ahol elviekben a 2022-es 60 perces edzések visszaállításáról és Michael Masi versenyigazgató jövőjéről is tárgyalnak.