Szerző: Vámosi Péter

  • Az Alfa Romeo jóváhagyta a last-minute súlynövelést

    Az Alfa Romeo jóváhagyta a last-minute súlynövelést

    Az Alfa Romeo néhány nappal a 2022-es szezon előtt jóváhagyta az autók súlyának további növelését.

    Az előszezoni tesztek kezdetén világossá vált, hogy a legtöbb csapat nehezen tudott olyan autót gyártani, amely megfelel az új, 795 kg-os minimális autó és versenyzője súlyhatárnak. Az utolsó pillanatban egy 5 kg-os emelésért lobbiztak, de végül a múlt hét végén 3 kg-os kompromisszumos megállapodás született. A vitathatatlanul egyetlen olyan csapat főnöke, amely kényelmesen az eredeti súlyhatár alatt van, Frederic Vasseur, így indokolt:

    „Érthetőek az okai ennek. Mindenkinek meg kellett erősítenie a padlólemezét a pattogás miatt, és a kerekek is egy kilogrammal nehezebbek, mint a prototípusok voltak.”

    Ám ahogy a súlyhatár egyre csak nő, a pilótákat ez nem hatja meg. Sebastian Vettel azzal poénkodott a bahreini teszt után, hogy egy „turistabusz” talán jobb módja az idei versenyekre való felkészülésnek, mint egy kifinomult szimulátor. Az is kérdőjeles egyelőre, hogy az Alfa Romeo rövid és könnyű 2022-es autója valóban a megfelelő megoldás-e. Vasseur így látja:

    „Az a jó a költségvetési korlátban, hogy mindenki szabadon dönthet arról, mire költi a pénzét. A pénzügyi határ megakadályozza, hogy fegyverkezési versennyé váljon ez.”

    Végül valószínűleg nem a súly fogja meghatározni a 2022-es korai erősorrendet – hanem a túlzott „pattogás” problémája, ami szinte minden csapatot érint. Az Aston Martin egyik belső alkalmazottja így fogalmazta meg ezt:

    „Nem a leggyorsabb fogja megnyerni a versenyt, hanem az az alakulat, amelyik a legjobban kezeli ezt a pattogó hatást.”

    Még a 2022-es év eddigi vitathatatlanul leglenyűgözőbb autója – a Ferrari – is szenved az új talajhatás filozófia által okozott pattogó hatástól. Charles Leclerc sem örül ennek:

    „Egészen biztos vagyok benne, hogy fájni fog a hátam a vasárnapi verseny után.”

  • Steiner sajnálja, hogy ki kellett raknia Mazepint

    Steiner sajnálja, hogy ki kellett raknia Mazepint

    Günther Steiner elismeri, hogy sajnálja, hogy ki kellett taszajtania a Haas csapatból az orosz pilótát, Nikita Mazepint.

    Az Uralkali támogatta 23 éves versenyző, nem zárja ki a jogi lépéseket, amiért a 2022-es évre a csapat korábbi versenyzőjét, az azonnal lenyűgöző Kevin Magnussen hozták a helyére. A Haas csapatfőnöke elismeri, hogy az elmúlt hetek fárasztóak és unalmasak voltak számára. Az amerikai csapat ugyanis az orosz kormány és az orosz emberek ellen irányuló, példátlan magán- és nyilvános szankciók középpontjába került. Steiner ezért ezt hangsúlyozta nevetve a német RTL-nek:

    „A legrosszabb részén már túl kell lennünk. Nekünk most már csak felfelé van előre. Mindig képesek vagyunk a meglepetésre, ha dráma van.”

    Steiner megerősítette Mazepin állítását, miszerint valójában nem beszélt közvetlenül vele, hogy 2022-ben nem fog versenyezni:

    „Ezt valóban írásban közöltem vele, ezért nem beszéltünk.”

    Mazepin és az Uralkali nem zárja ki a jogi lépéseket, de mind a pilótát, mind pedig édesapját, Dmitry-t személyesen nevezték meg az Oroszország elleni legutóbbi EU-szankciókban. Steiner ezért így folytatta:

    „Ez egy igen összetett téma, még a jogi szakértőknek is. Biztosan fogunk pénzt veszíteni, de a csapat anyagilag stabil. Nem kell aggódni az istálló miatt. Ez a legfontosabb dolog nekem.”

    Hogy Mazepint az ügy ártatlan áldozatának tekinti-e, Steiner elismeri, hogy ezt „nehéz megmondani”:

    „Természetesen mindig sajnálom, ha ilyesmit kell tennem. A külső körülmények, amelyeken sem én, sem ő nem tud változtatni, olyanok, amilyenek. Ezzel együtt kell élni, és tovább kell lépni. Ezt én az élet részének tekintem.”

  • Vettel háborúellenes sisakja politikai botrányt okozott

    Vettel háborúellenes sisakja politikai botrányt okozott

    Sebastian Vettel újabb politikai balhéba keveredett azzal, hogy a múlt heti bahreini tesztelésen egy speciális „No War” feliratú sisakot használt.

    A festést a világ országainak kicsi nemzeti zászlóit ábrázoló csík szegélyezte – köztük egy Észak-Ciprusét is. Észak-Ciprust pedig valójában csak Törökország ismeri el, a nemzetközi közösség többi része a Ciprusi Köztársaság részének tekinti. A szociális és környezetvédelmi politikai kérdésekben mostanában szabályosan szókimondó Vettel, így magyarázkodott:

    „Nem néztem végig az összes zászlót. Most már leszedtem a matricát, mert okozott némi gondot.”

    A hírek szerint a felirat tervezője bocsánatot kért, az Aston Martin versenyzőjének a sisakja miatt, miután a ciprusi autóversenyzői szövetség panaszt tett az FIA-nál. A német pilóta így fejezte be a gondolatmenetét:

    „Igazából csak azt az üzenetet akartam közvetíteni, hogy a világ egyesült a háború ellen. Békében nőttünk fel, most pedig olyan, mint egy rémálom, amiből úgy tűnik, nem tudunk felébredni.”

  • A Haas megbízhatósága nagyobb gond, mint a sebessége

    A Haas megbízhatósága nagyobb gond, mint a sebessége

    Kevin Magnussen elmondta, hogy az előszezoni tesztek után inkább a megbízhatóság, mint a tempó miatt aggódik a Haas VF-22-es autójánál. A dán pilóta hirtelen tért vissza a Forma-1-be, miután úgy tűnt, hogy a 2020-as szezon végén végleg elhagyja a sorozatot. Akkor jött el az esélye újra, amikor a Haas az Európában zajló események miatt megvált Nikita Mazepintől, és ezért rövid időn belül csapattársra volt szükségük Mick Schumacher mellé.

    Magnussen rohant Bahreinbe, hogy részt vegyen a teszten, miután kiszabadult a sportautós kötelezettségei alól, és ott is marad a jövő hétvégi szezonnyitó nagydíjig.

    A 29 éves pilóta a megtett kilométerek után elégedett volt az autó sebességével, amelyben reménykedett a Haas, miután a tavalyi évet leírták, hogy egy olyan idényre koncentrálhassanak, amelynek új szabályai a mezőny szorosabbá tételét szolgálják. Ami viszont zavarja a gondolatmenetét, az a megbízhatóság, mert a szombat délelőttre tervezett hosszú etapját két különálló probléma – először egy víznyomás-szivárgás, majd egy üzemanyagrendszer-probléma – zavarta meg:

    „A fő gondunk, szerintem a megbízhatóság. Ez nem az a helyzet, amit az ember szeretne, de talán nem is annyira vészes. Amennyiben tényleg csak a megbízhatóság miatt aggódsz… természetesen mindig azt akarod, hogy az autód gyorsabb legyen, és ezen dolgozunk tovább. Persze, egyelőre csak arra van szükségünk, hogy az autónk a verseny végéig eljusson. Szerintem, ez egy komoly téma a paddockban, úgy tudom, sokan próbálják megbízhatóvá tenni az autójukat. Jó érzés ugyanakkor ülni benne, és nem volt lassú. Izgalmas lesz látni, hol is tartunk valójában a jövő héten. Remélhetőleg a csapat talál némileg több teljesítményt, egy kicsivel több megbízhatóságot, és akkor picit magabiztosabban mehetünk a jövő hétre.”

    Magnussen befejezte a pályán töltött teszt idejét, mielőtt a jövő hétvégén visszatér versenyzőként. Elgondolkodott a váratlan visszatérésén a csapathoz, amelyet 15 hónappal korábban hagyott el, mikor akkor azt mondták neki, hogy a Haasnak szüksége van olyan pilótákra, akik képesek szponzori pénzeket hozni. Erről ennyit mondott:

    „Ez az egész valóban nagy meglepetés volt. Igazán nem számítottam arra, hogy visszatérhetek a Forma-1-be, azt hittem, hogy ez a fejezet lezárult. Ugyanakkor azt hiszem, soha nem szabad azt mondani, hogy soha. Most újra itt vagyok, és folytatódik a gyerekkori álmom, ami a Forma-1 volt, és ez egyszerűen fantasztikus.”

  • Marko nem ájult el a Mercedes forradalmi dizájnjától

    Marko nem ájult el a Mercedes forradalmi dizájnjától

    Helmut Marko elárulta, hogy a Red Bullt nem nyűgözte le a Mercedes W13-as versenygépének teljesítménye a szezon előtti bahreini teszteken. A Red Bull motorsport-tanácsadója elárulta, hogy csapata nagy figyelmet fordított a Mercedes W13 teljesítményére Bahreinben, miután a regnáló konstruktőri világbajnok forradalmian új konstrukcióval jelent meg a teszten.

    A Mercedes a szolíd első barcelonai tesztje után rendkívül karcsúsított oldaldobozokat és új tükördizájnt mutatott be – az egész paddock felbolydult a szűkre szabott W13-as láttán. A harmadik nap végére azonban a Red Bull saját, frissített RB18-asa egy másodperccel lett gyorsabb a Mercedesnél ugyanazzal a puha C5-ös keveréken. Marko szerint nem volt semmi különösebben figyelemre méltó a riválisuk teljesítményében, árulta el az OE24-nek:

    „Jobban figyeltük a teljesítményt, de nem volt annyira lenyűgöző. Forradalminak tűnik az, amit a Mercedes hozott. De ami számít, az csak a köridő. A lényeg pedig az, hogy újra mi vagyunk a leggyorsabbak.”

    Marko azonban bevallotta, hogy némi óvatossággal tekint a bahreini szezonnyitóra, és kifejtette, hogy a Mercedes 2021-ben szintén küszködni látszott az előszezoni tesztek lezárásakor – csakhogy aztán megjelentek és megnyerte az első futamot:

    „Emlékszem a tavalyi évre, ahol a Mercedes is lemaradt a teszteken. Mi elsősorban azonban a mi autónkkal foglalkozunk, és azzal jól állunk.”

    Míg a Mercedes küzdött a „delfinezés” problémáival, amelyek megakadályozták őket abban, hogy jobb köridőt tudjanak futni, Marko szerint a Red Bullnál nincsenek ilyen problémák. A bahreini pályán gyors körön az RB18 lényegesen gördülékenyebbnek tűnt, mint a W13-as, és Marko magabiztosnak érzi magát ezen a téren:

    „Mi ezt is kézben tartjuk. Teljesen elégedettek vagyunk az új autónkkal és az összes frissítéssel. Most már csak a szombati időmérőre várok, amikor felpörög a motor, és minden lapot kiterítünk az asztalra.”

  • Verstappen: Senki sem lépett oda neki rendesen

    Verstappen: Senki sem lépett oda neki rendesen

    Max Verstappen elbagatellizálja a tesztelési formájukat, és utalt rá, hogy egyik csapat sem terítette ki a kártyáit.

    Ugyan ő érte el a bahreini teszt leggyorsabb idejét, Max Verstappen nem hajlandó elragadtatni magát, és ragaszkodik ahhoz, hogy egyik csapat sem mutatta meg az igazi tempóját. Ő akkor jelentette ki mindezt, amikor a Mercedes újra lefitymálta az esélyeiket, Lewis Hamilton pedig azt állítja, hogy szerencsés lesz, ha a győzelmekért harcolhat, nemhogy a bajnoki címért.

    A brit jóval hátrébb végzett az összesített időmérőn – a 16. helyen -, mint csapattársa. George Russell az 5. helyen végzett, bár több mint egy másodperccel elmaradva a világbajnok tempójától, de ugyanúgy, a C5-ös keveréken.

    Szem előtt tartva az ősi mondást, amely arról szól, hogy ahhoz, hogy első legyél, először célba kell érned: a W13-as kezelhetősége rossz, ugyanakkor a második legtöbb kört teljesítette. Ami azonban az egyenes tempót illeti, Verstappen az F1TV-n megerősítette, hogy korai lenne még arról nyilatkozni:

    „Jelenleg senki sincs teljes időmérős beállításokon. Persze, jobb kevés üzemanyaggal, és igazából többel az autó egy kicsit lusta, és nem is igazán csinál sokat, de ez mindenkinél így van. A fő hangsúly a gumikon volt, amelyeket a jövő héten fogunk használni. Az autót jónak éreztem, és végigcsináltuk a tervezett programunkat, ami szerintem mindig pozitív. Az új alkatrészek, amelyeket ma tettek fel, szintén jól működtek, az ember mindig ebben reménykedik. Remélhetőleg megtartjuk őket a versenyre is.

    „Barcelonához képest ez egy előnyösebb pálya. Tudod, durvább a felület, melegebbek körülmények és a többi. A pálya elrendezése miatt teljesen más érzés, itt menni, mint Barcelonában. Ugyanakkor azt hiszem, sokkal többet tanultunk az autóról, így gyorsabbá tettük azt. Szerintem ez az, amit az ember akar.”

    Arra a kérdésre, hogy Hamilton mit mondott a Mercedes esélyeiről, a holland nevetve megismételte Carlos Sainz szkepticista mondatait:

    „Mindig ez van. Ha valaki jól teljesít, vagy van egy olyan csapat, amelytől mindenki azt várja, hogy jól teljesítsen, akkor ő: „Ó, dehogy, egyértelműen nem mi vagyunk a favoritok.”. Aztán egy héttel később, amikor jól mennek a dolgaik, hirtelen azt mondják: „Ugyan, de mi egy hét alatt teljesen megfordítottuk a dolgokat. Nem normális, elképesztő munka. Köszönet érte mindenkinek a gyárban…”

    A Ferrariról viszont ennyit mondott:

    „Egyértelműen stabil az autójuk most. Jól állnak a dolgaik, nekik is nagyon kevés problémájuk volt. Meglátjuk majd a jövő héten, hogy ki a leggyorsabb, de eddig nagyon jó tesztjük volt. Az elmúlt két év nem volt túl jó nekik, így automatikusan kicsit korábban kezdtek el fejleszteni az idei szezonra, mint néhány más csapat. Természetes, hogy ők korábban kezdtek a 2022-es autóval, mint mi, de ez így is rendben van. Végsősoron ezeknél az új autóknál a szezon közbeni fejlődési ütem lesz a legfontosabb.”

  • Szafnauer: Mindkét félnek jobb, hogy elhagytam az Aston Martint

    Szafnauer: Mindkét félnek jobb, hogy elhagytam az Aston Martint

    Otmar Szafnauer úgy véli, minden félnek jobb volt, hogy a télen elhagyta az Aston Martint, mielőtt az Alpinehoz új Forma-1-es csapatfőnökeként csatlakozott volna. Szafnauer sokáig volt a silverstone-i székhelyű Aston Martin F1-es csapat főnöke, egészen a Force India korai időszakáig visszamenőleg. Tavaly kiderült, hogy az Alpine-hoz való átigazolás küszöbén állt, ami kérdéseket vetett fel az Aston Martinos jövőjét illetően. Szafnauer novemberben Interlagosban még azt mondta, hogy „nem áll szándékában távozni”, és hosszú távú szerződése van, miután a médiában megjelent híreket „spekulatív találgatásoknak” nevezte.

    Januárban azonban az Aston Martin megerősítette, hogy Szafnauer távozott az F1-es csapata vezérigazgatói és csapatfőnöki posztjáról. Az Alpine-hoz való váltását aztvégül án február közepén, a szezon előtti tesztek megkezdése előtt jelentették be. A Motorsport.com kérdésére, hogy mi változott azóta, hogy azt állította, nem áll szándékában elhagyni az Aston Martint, Szafnauer kifejtette, hogy „eltelt némi idő”. Erről az F1 heti második előszezoni tesztjén Bahreinben beszélt már:

    „Azon a ponton nem állt szándékomban távozni. Aztán az idő haladt előre, és a dolgok megváltoztak az Astonnál. Úgy gondoltam, hogy mindkét fél számára jobb, ha máshol keresgélek.”

    Szafnauer kulcsszerepet játszott abban, hogy a csapat 2018-ban a Force Indiától a Racing Pointhoz került, miután előbbi pénzügyi összeomlása után Lawrence Stroll megmentette az istállót. A csapat 2021-re Aston Martinra változott, miután Stroll részesedést szerzett a brit autógyárban. A korábbi McLaren F1 vezér, Martin Whitmarsh kinevezése az Aston Martin új csoportvezérigazgatójává azonban kérdéseket vetett fel Szafnauer pozíciójával és feladatkörével kapcsolatban, amely szerinte változatlan marad. Szafnauer az Alpine F1-es menedzsmentjének szélesebb körű átszervezésének részeként csatlakozott az Alpine-hoz. Ennek keretében a korábbi ügyvezető igazgató, Marcin Budkowski is távozott. Így folytatta:

    „Igazán élvezem itt a munkát, ez a hatodik napom. Pár napot eltöltöttem a gyárban, próbáltam körbejárni és annyi emberrel találkozni, amennyivel tényleg csak lehet az első napokban. Kellemes csalódás volt, hogy sok olyan arcot láttam ott, akiket a múltamból ismertem, legyen szó a Hondáról, a British American Racingről, vagy akár a Force Indiáról. Tudom, milyenek ilyen helyzetben az emberek. Nagy potenciál van bennük, hasonló gondolkodású emberek, akik egy irányba húznak, és jól akarnak teljesíteni. Nagyszerű múltjuk van. Nyertek már korábban, remek az infrastruktúrájuk, szóval nagyon várom már, hogy együtt dolgozhassak velük.”

  • A Red Bull is pályára küldte az RB18 durván továbbfejlesztett változatát

    A Red Bull is pályára küldte az RB18 durván továbbfejlesztett változatát

    Az F1-es előszezoni tesztek utolsó bahreini napjára egy jelentős frissítési csomagot raktak fel a Red Bull RB18-ra, ami a paddockban mindenhol összeborzolta a szemöldököket.

    Miután Max Verstappen a hét elején már elkottyantotta, hogy lesznek frissítések, a Red Bull 2022-es betontorpedója szombaton erősen átdolgozott – és jobban megformált – oldaldobozokkal lépett ki a boxutcából, miközben a padlólemezen is láthatóak változások – ami az idei szabályújítás értelmében különösen kiemelt elem.

    Miután türelmesen várakozott a Red Bull garázsában – az RB18-ast a paravánok mögé rejtve -, Sergio Perez végül alig egy órával a péntek délelőtti edzés után kigördült, így a rajongók és a média először láthatták az átdolgozásokat.

    A mexikói rögtön belecsapott a lecsóba a felfrissített autóval, és közepes gumikon 1:34.733-as idővel rögtön az időmérős lista élére állt.

    Verstappen a délutáni edzésen veszi át a volánt Pereztől.

  • Magnussen elfogadta, hogy az F1 egy lezárt fejezet, majd jött a Haas

    Magnussen elfogadta, hogy az F1 egy lezárt fejezet, majd jött a Haas

    Kevin Magnussen azt mondja, hogy a Haasnál való szenzációs visszatérése előtt lezárt fejezetnek tartotta a Forma-1-es karrierjét. A dán versenyző az utolsó pillanatban kapott ajánlatot, hogy a 2022-es szezon előestéjén váratlanul visszatérjen az F1-be, és helyettesítse a menesztett Nikita Mazepint, akinek az ukrajnai orosz invázió miatt felbontották a szerződését.

    Magnussen egy évet töltött távol a Forma-1-től, miután 2020 végén elvesztette az ülését, és arra készült, hogy a Chip Ganassival a közelgő IMSA-szezonban és a Peugeot-val a hosszútávú világbajnokságban induljon. Ennyit mondott erről Kevin:

    „Jó helyen voltam, amikor Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke felhívott, egy igazán jó helyen. 2021 igazán élvezetes volt, született egy lányom, visszaköltöztem Dániába, teljesítettem egy idényt az IMSA-ban, ami szintén nagyon bejött, jól éreztem magam, részt vettem egy IndyCar-futamon, Le Mans-ban voltam apámmal, szóval nem igazán gondoltam sokat az F1-re. Valahol tényleg elfogadtam, hogy az F1 egy lezárt fejezet, de aztán persze láttam, hogy Mazepin kiszállt a Haasból, nem gondoltam, hogy van esélyem odamenni, mert a vezetési képességeimen kívül még mindig nem sokat hozok egy csapathoz, szóval azt gondoltam, hogy ez továbbra sem lesz opció.”

    A Chip Ganassival és a Peugeot-val kötött szerződései akadályok voltak, de Magnussen mindig is tisztában volt azzal, hogy mit akar csinálni, amint jött a hívás a Steiner-től:

    „Amikor felhívott, egyből igent mondtam. Majd utána gondolkodtam el rajta!

    „Amikor egyértelműen rákérdezett, azonnal igent mondtam. Aztán tudod, ezek az akadályok hamar világossá váltak, hogy más csapatokkal is volt szerződésem, és jöttek a gondolatok, hogy kell ez nekem? Azonban úgy éreztem, hogy az első megérzés, amikor Günther felhívott, annyira sokatmondó volt.”

    Magnussen már korábban is azt hangsúlyozta, hogy nem érdekli az, hogy visszatérjen az F1-be, ha nem egy futamgyőztes csapathoz kerül. Ugyanakkor nem valószínű, hogy a Haas 2022-ben a rajtrács élmezőnyében találja majd magát, a technikai szabályok jelentős átalakítása ellenére sem. Arra a kérdésre, hogy mi késztette arra, hogy meggondolja magát, Magnussen így felelt:

    „Fogalmam sincs, de megtettem. Igen gyorsan! Azt hiszem, egy dolog mindezt mondani, amikor nincs lehetőséged a Forma-1-be menni. Amikor viszont tényleg ott ülsz a lehetőséggel, hogy visszamenj, az már más. Ez is egy módja az elfogadásnak, mert nincs okod azt mondani, hogy vissza akarok menni. Sokan kérdezik ezt tőled, de én belefáradtam ezekbe a kérdésekbe. Így könnyebb kezelni, ha azt mondod, hogy előre tekintek, és továbbléptem. Mégis, aztán amikor kapsz egy lehetőséget, akkor élsz vele.”

  • Ricciardo beteg, a bahreini F1-es teszt második napját is kihagyja

    Ricciardo beteg, a bahreini F1-es teszt második napját is kihagyja

    Daniel Ricciardo kénytelen kihagyni a bahreini Forma-1-es teszt mai napját is, miután továbbra is rosszul érzi magát. Az ausztrál a csütörtöki első napról is már hiányzott, helyette csapattársa, Lando Norris volt egész nap.

    A McLaren reménykedett benne, hogy Ricciardo csütörtökre visszatérhet, ám a csapat reggel bejelentette, hogy újra Norris ül majd az autóba. Közleményükben ez állt:

    „Daniel Ricciardo tegnap reggel kezdte rosszul érezni magát, és bár a javulás jelei mutatkoznak, a csapat tovább vizsgálja, mielőtt újra szolgálatba állhatna. Daniel ez idő alatt több koronavírustesztet is elvégzett elővigyázatosságból, amelyek mindvégig negatívak voltak.”

    Az e heti bahreini teszt az utolsó lehetőség a versenyzőknek, hogy felpörögjenek az autóikkal a jövő heti F1-es szezonnyitó előtt a sakhiri pályán.

    A McLaren biztató első tesztet teljesített Barcelonában, de Bahrein már nagyobb kihívást jelentett, miután Norris csütörtökön fékproblémákkal küszködött, és az MCL36-ot nehézkesnek találta vezetni a szeles körülmények között.