Szerző: Vámosi Péter

  • Hülkenberg továbbra is visszatérne az F1-be, teljes munkaidősként

    Hülkenberg továbbra is visszatérne az F1-be, teljes munkaidősként

    Nico Hülkenberg elismerte, hogy a legutóbbi tartalékos szereplése után is szeretne teljes munkaidőben visszatérni az F1 mezőnyébe. A német pilóta 2019 vége óta versenyülés nélkül maradt, amikor az akkor még Renault-nak nevezett alakulatnál Esteban Ocon váltotta.

    Azóta Hulk háromszor is beugrott az egykori Racing Point alakulatnál, amikor Sergio Perez és Lance Stroll helyére ült be, miután mindketten 2020-ban COVID-19 fertőzés miatt maradtak ki.

    Az idei szezonnyitó Bahreini Nagydíjon újra be kellett ugrania Sebastian Vettel helyetteseként, akinek pozitív lett a koronavírus tesztje, majd Szaúd-Arábiában is beugrott a négyszeres világbajnok helyett, miközben Vettel felépülése folytatódik.

    Annak fényében, hogy Kevin Magnussen az idei szezonra meglepetésre visszatért a Forma-1-be, és a Haasnál Nikita Mazepint váltotta, Hülkenberget arról faggatták, hogy reméli-e még, hogy hasonlóképp visszatérhet egy versenyzői ülésért. Az Aston Martin tartalékpilótája továbbra is nyitott erre, bár elismeri, hogy ez nem biztos, hogy könnyű lesz. Hülkenberg a médiának nyilatkozott, köztük a RacingNews365.com-nak:

    „Igen, természetesen, ha lenne egy jó lehetőség.

    „Egyértelműen készen állok rá, miután távol voltam, majd újra megéltem Bahreint az időmérős rohanással, a verseny izgalmával és az első körben való csatározással. Rengeteg nagyszerű dolog történik a Forma-1-ben. Nagyon szórakoztató, tehát ha ott a megfelelő lehetőség, akkor persze, de ez nem egy könnyű feladat.”

    Miután Bahreinben megkapta a felkérést, hogy Vettel helyére üljön, Hülkenbergnek az új autókhoz való gyors alkalmazkodással kellett szembenéznie, tekintettel a rengeteg frissített technikai szabályra, amelyek azóta léptek életbe, hogy utoljára részt vett egy versenyhétvégén. A német azonban összességében elégedett volt a sakhiri versenyhétvégéjével:

    „Szerintem, mindenkinek nagyon meredek a tanulási görbéje ezekkel az új autókkal. Rengeteget kell még tanulni, és ez a következő hónapokban is folytatódik majd. Nekem ez nyilvánvalóan igen nagy tanulási görbe volt.

    Jól sikerült a hétvége. A verseny mulatságos volt, de ugyanakkor nehéz is. Nyilvánvaló, hogy pár éve már nem versenyeztem. Annyi minden történik egy futam alatt, a dolgok folyamatosan változnak, így nehéz volt lépést tartani mindezzel. Az autóval kapcsolatos problémákkal amik vannak, törődni kell, de önmagában, azt hiszem, elég jól ment.”

  • Öt versenyző akarta bojkottálni a Szaúd-Arábiai Nagydíjat

    Öt versenyző akarta bojkottálni a Szaúd-Arábiai Nagydíjat

    A szombati nap ugyan robbanásmentesen telt, de egyértelmű, hogy a viták arról, hogy Szaúd-Arábia szerepeljen-e egyáltalán az F1-es versenynaptárban, csak folynak zavartalanul.

    A pénteki támadások után, amelyek során a jeddah-i pálya kamerák nagytotáljain látható rakéták és drónok száma végül 16 volt, a paddockban az a pletyka járt fű alatt, hogy a szaúdi tisztviselők figyelmeztettek, a verseny lefújása nagyobb bajjal járna, mintha folytatnák azt. Roger Benoit, a svájci Blick újság veterán újságírója epésen meg is jegyezte:

    „Vajon még azzal is megfenyegették őket, hogy megtiltják az ország elhagyását, és elkobozzák az autóikat? A csapatfőnökök nem akarták kommentálni vagy megerősíteni ezt a sztorit, de már kétség sincs afelől, hogy a Forma-1 egy pénzéhes társasággá vált.”

    Miután a csapatfőnökök hamar megegyeztek a verseny és a kormány bennfenteseivel a futamhétvége folytatásáról, a 20 pilóta külön-külön találkozott az illetékesekkel – és a források szerint tulajdonképpen egyöntetűen haza akartak menni. Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint legalább öten álltak a bojkottmozgalmuk élére: Lewis Hamilton, George Russell, Fernando Alonso, Pierre Gasly és Lance Stroll.

    Az Alfa Romeo pilótája, Valtteri Bottas szerint a Szaúd-Arábiával kapcsolatos megbeszéléseket majd azután kell folytatni, hogy a vasárnapi futamot követően a sportág elhagyta az országot. A finn Viaplaynek nyilatkozott:

    „Az illetékesek elmondták a saját álláspontjukat, és megígérték, hogy a legbiztonságosabb megoldás az, ha folytatjuk a versenyt. A jövőben át kell gondolnunk, hogy miféle helyekre megyünk. Itt sem minden stabil. Persze, én nem vagyok politikus. Amennyiben azt mondják, hogy versenyezzek, akkor versenyzek.”

    A francia Gasly mindeközben nem tagadta, hogy ő az egyik legerősebb hang a pilóták között, az RTBF-nek kitartott emellett:

    „Nem az én dolgom az, hogy bizonyos politikai titkokat felfedjek.”

  • Russell nem gondolja problémásnak a Drive To Survive-ot

    Russell nem gondolja problémásnak a Drive To Survive-ot

    George Russell megszakította a sort azon a Forma-1-es versenyzőknél, akik fújnak a Netflix hivatalos sorozatára, a Drive To Survive-ra. Max Verstappen és elvbarátai a hírek szerint most, hogy elkezdték a 2022-es széria forgatását, a producereket szidják, a regnáló világbajnok pedig „kamunak” nevezte egyes narratívákat. Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali megérti az aggodalmaikat, ezért így nyilatkozott a motorsport-magazin.com-nak:

    „Az olyan versenyző, aki azért nem hajlandó részt venni, mert úgy érzi, hogy nem a megfelelő módon ábrázolják, nem konstruktív. Ugyanakkor ez olyasmi, amit minden versenyzővel meg fogunk beszélni. Biztosítanunk kell, hogy ez a projekt továbbra is vonzó az embereknek, anélkül, hogy eltorzítanánk a sport imázsát és jelentését.”

    Még Domenicali is elismerte, hogy a Netflix producereinek stílusa az, hogy „dramatizálnak” bizonyos történetszálakat:

    „Mi is beszélni fogunk a Netflixszel, mert szükséges az, hogy a történet ne térjen el a valóságtól. Különben már nem felelnek meg nekünk.”

    A Mercedes új pilótája, Russell azonban nem érti, mi ez a nagy felhajtás – annak ellenére, hogy a rajongóknak is feltűnt egy komoly rendellenesség az egyik Netflixes történetében. Russellnek a tavalyi belgiumi futam előtt mondták meg, hogy a Mercedes versenyzője lesz – majd a következő futamon, Zandvoortban újra eljátszotta, hogy Toto Wolff mondta ezt neki a Netflix kamerái előtt. A brit pilóta ennyit mondott erre:

    „A Netflix mindannyiunknak fontos a Forma-1-ben.

    Láttuk, hogy a sportág fejlődött az elmúlt években, és a sorozat új rajongókat hozott a Forma-1-nek. Sok szó esett a drámaiságról, de végeredményben a sportot a legjobb formájában akarjuk megmutatni. Amíg pozitív hatása van a Forma-1-re, nem látom, mi a probléma.”

    Ami a színészi képességeit illeti az újrajátszás kapcsán, a 24 éves versenyző felnevetett:

    „Nem gondolom, hogy egyhamar Hollywoodba megyek.”

    A hétszeres világbajnokkal és csapattársával, Lewis Hamiltonnal való kemény rivalizálásáról szóló, valószínűleg 2022-es Netflix-narratívát is megelőlegezi, de így folytatta:

    „Tény, hogy Lewis és az én kapcsolatom jó. A Drive To Survive-ban talán kicsit kiforgatják majd a szavaimat, hogy úgy tűnjön, mintha el akarnám venni Lewis koronáját vagy ilyesmi, de az én álláspontom más. Igen, a Forma-1-ben versenyzem, és világbajnok akarok lenni. Ez egyértelmű. Ahhoz, hogy világbajnok legyek, mindenkit le kell győznöm, beleértve a csapattársamat is.”

  • Pont azt mondta Hülkenberg Magnussennek, mint amire számítottál

    Pont azt mondta Hülkenberg Magnussennek, mint amire számítottál

    Öt évnyi hallgatás után Nico Hülkenberg volt az idén, aki megtörte a jeget ősi ellenségénél, Kevin Magnussennél. 2017-ben történt, amikor a dán Magnussen egy pályán történt incidens után azt mondta a német riválisának, hogy „szopjon le”, miután Hülkenberg újra sportszerűtlenséggel vádolta meg akkor.

    Nem váltottak több szót azóta, majd mindkettőjüket az F1 partvonalán kívülre ültették. A 2022-es bahreini szezonnyitón azonban mindketten helyettesítették a hiányzó állandó pilótákat. Ezen a hétvégén mindketten újra a volán mögé ülnek Szaúd-Arábiában, ahol Magnussen elárulta az Ekstra Bladetnek, hogy ötéves hallgatásuknak nemrég egy mosoly és egy nevetés vetett véget:

    „Nos, Nico odajött hozzám, és közölte, hogy „Szopjál le.”. Mindketten röhögtünk rajta. Valójában ez volt az első alkalom, hogy azóta beszéltünk.”

    Sőt, a „Mindent vagy semmit” című életrajzi könyvében Magnussen még azt a sztorit is elmesélte, amikor egy liftben ragadtak Hülkenberggel, miután a német véletlenül megnyomta a 30. emelet gombját.

    Egy szót sem szólt, egyikük sem.

    Magnussen, aki Hülkenberghez hasonlóan nemrég lett apa, így folytatta:

    „Számtalanszor elmondtam már, hogy nagyon tisztelem őt, mint versenyzőt. Nem ismerem igazán személyesen, és most beszéltem vele először öt év után.”

    A 29 éves Magnussen azt állítja, meglepte, hogy mekkora sztori lett a „szopjál le” ügyből ez alatt az öt év alatt.

  • Hill: Szaúd-Arábiában a Forma-1 a tűzzel játszik

    Hill: Szaúd-Arábiában a Forma-1 a tűzzel játszik

    Az egykori F1-es bajnok Damon Hill szerint  F1 „a tűzzel játszik” azzal, hogy a közeli olajfinomítót ért terrortámadás után Szaúd-Arábiában próbál tovább versenyezni.

    Az F1 és az FIA a péntek délutáni második edzés előtt találkozott a csapatokkal és a versenyzőkkel, hogy megmagyarázza a közeli Aramco olajraktár elleni terrortámadás után kapott információkat. Az egyeztetést követően az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali csak addig tartott szünetet, hogy elmondja a várakozó média munkatársaknak:

    Biztonságban érezzük magunkat.

    A második szabadedzés mindössze 15 perces késéssel, füst és lángok aggasztó háttere mellett zajlott, de a leintés után az F1-es paddock újra összeült, hogy további megbeszéléseket folytassanak. Ezen a második megbeszélésen újra eldőlt, hogy a hétvége Jeddahban folytatódik, Toto Wolff pedig megerősítette, hogy a csapatfőnökök „egyhangúlag” szavaztak e mellett.

    Hill a Twitteren fejezte ki nemtetszését a Forma-1 azon próbálkozásai miatt, hogy a második megbeszélés befejezése előtt megtartsák az eseményt, és kérdőre vont mindenkit:

    „Mennyire is összeférhetetlen egy dolog ez? Nincs ok az aggodalomra. Verseny lesz. Érdekes lesz látni, hogy miképp kezelik ezt. A Forma-1 szó szerint a tűzzel játszik.”

  • Ralf Schumacher már le is lépett Jeddah-ból a támadás után

    Ralf Schumacher már le is lépett Jeddah-ból a támadás után

    Már a Forma-1-es paddockban sem „mulatságos” az élet. Ez volt a Red Bull 78 éves osztrák tanácsadójának, Dr. Helmut Markónak a lehangoló értékelése a többórás megbeszélés után, amely végül a közeli rakétacsapások ellenére „biztonságosnak” minősítette a Szaúd-Arábiai Nagydíjat. Így fogalmazott:

    „Itt van a világjárvány, háború van Európában, most pedig egy rakétatámadás 20 kilométerre tőlünk. Ez már nem normális, se nem szórakoztató többé.”

    Úgy tűnik, hogy ezzel a korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher is egyetért, mivel a hírek szerint egyoldalúan úgy döntött, hogy felhagy a Sky Deutschlandnál vállalt feladataival, és hazatér. Így fogalmazott:

    „Csak 20 kilométerre van mindez. Amennyiben tényleg támadásról van szó, akkor nagyon csodálom, hogy mit keresünk még mindig itt. A lehető leghamarabb össze kellene pakolni és elhagyni egy ilyen országot, mint ez.”

    Schumacher, akinek az unokaöccse Mick, a Haasnál versenyez, elismerte, hogy a Forma-1-re óriási nyomás nehezedett volna a szaúdi versenyszervezők és az Aston Martint is szponzoráló állami szaúdi olajvállalat, az Aramco részéről:

    „Először is tisztázzuk, hogy én Forma-1-es szakértő vagyok, nem pedig a biztosítások, az üzleti élet vagy a politika szakértője. Úgy vélem, hogy a Forma-1-re nehezedő nyomás hatalmas. Nagyon-nagyon sok pénzt fizetnek, és hosszú távú szerződésük van. Most arról folyik a vita, hogy a szaúdi kormány azt állítja, hogy gondoskodik a biztonságról. Ez azt jelenti, hogy a Forma-1 nem húzhatja meg csak úgy a nadrágszíjat. Szerintem ez gond. Egyértelmű véleményem van erről, és meghoztam a döntésemet. Persze, mindenkinek magának kell ezt ugyanígy megtennie.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Ralf Schumacher (@ralfschumacher_rsc) által megosztott bejegyzés

  • Ralf Schumacher: Strollnak lehet, hogy más hobbit kellene találnia

    Ralf Schumacher: Strollnak lehet, hogy más hobbit kellene találnia

    Ralf Schumacher úgy gondolja, Lance Stroll lejáratta magát Bahreinben, amikor Nico Hülkenberg elverte az időmérőn. Azt mondja, az Aston Martin versenyzőjének talán más hobbit kellene keresnie az életben, mint a Forma-1. Hülkenberget az utolsó pillanatban hívta az Aston Sakhirba Sebastian Vettel helyére, miután utóbbinak pozitív lett a koronavírus tesztje.

    Hulk a 2020-as Eifeli Nagydíjon a csapattal való alkalmi szereplése óta nem versenyzett az F1-ben. Jól helytállt az időmérőn, sőt a szombaton meg is előzte Strollt, bár mindkét pilóta kiesett a Q3-ban. A futam napján Stroll egyértelmű előnyre tett szert az F1 csúcs-helyettesítőjével szemben, a kanadai a 12. helyen haladt át a leintésnél, míg Hülkenberg a 17. pozícióban ért célba.

    Schumacher azonban, aki Jacques Villeuneuve szerepét vette át az F1 legkeményebb kritikusaként Strollal szemben, nem fogta vissza magát, amikor a kanadai teljesítményét értékelte a 2022-es szezon nyitófutama után:

    „Stroll feltehetné magának a kérdést, hogy nem kellene-e más hobbit keresnie. Ez igen kínos volt. Nico remek munkát végzett.”

    Schumacher az Aston Martin 2022-es szezonjának visszafogott kezdésével kapcsolatban is megszólalt. Katasztrófának nevezve a csapat új AMR22-esét, miközben megkérdőjelezte a silverstone-i csapat „buldózeres megközelítését” a rajtrács elejére jutást illetően.

    Schumacher utalt arra is, hogy a csapattulajdonos Lawrence Stroll állítólag nagyobb szerepet vállal az istállónál, amit a német nem tart jó hírnek az Astonnak, ezért a német így folytatta az AvD Motor & Sport Magazin műsorában:

    „Az autóról, azt halljuk, hogy egy katasztrófa. Ráadásul a hírek szerint a csapattulajdonos most már a megbeszéléseken is ott ül. Hangot ad annak, hogyan kellene csinálni a dolgokat. Amennyiben ez a helyzet, akkor az nagyon-nagyon megbonyolítja a dolgokat.”

    Lawrence Stroll komoly pénzt fektetett be F1-es alakulatába. Zöld utat adott egy új, korszerű gyár építésének Silverstone-ban. Kulcsfontosságú munkatársakat – például a McLaren korábbi első emberét, Martin Whitmarsh-t vagy a Red Bull korábbi aero-főnökét, Dan Fallows-t – vette fel a menedzsment és a technikai részleg megerősítésére.

    Schumacher az Aston „pénz nem számít” megközelítését a csapatépítésben a Toyota pazarló, de eredménytelen F1-es erőlködéséhez hasonlította, amely nyolc sikertelen szezonon át tartott:

    „A csapat elvesztette a gondolatmenetét. Túl sokat akarnak elérni túl hamar, de ez egyszerűen nem működik a Forma-1-ben. Nem lehet csak úgy fogni egy csomó embert és egy halom pénzt, beletenni őket egy fazékba, rövid ideig kevergetni, és akkor valami jó sül ki belőle. Az istálló buldózeres megközelítést akart alkalmazni, de ez nem működött már a Toyotánál sem.”

  • A BRC Racing is bemutatja a 2022-es WTCR autójuk festését

    A BRC Racing is bemutatja a 2022-es WTCR autójuk festését

    A BRC Racing csapat nyilvánosságra hozta a 2022-es túraautó-világkupa szezonban egyedüliként induló Hyundai által támogatott versenycsapat festését. Mivel az Engstler Motorsport az új idényben Hondára vált, a BRC két autóval fogja a koreai gyártó zászlaját képviselni, a korábbi bajnok Michelisz Norbert mellett az újonc Mikel Azconával.

    A két Elantra N TCR a Hyundai Motorsport hagyományos piros, sötétkék és performance kék színeit kapja, a festés pedig a 2021-ben az autókon szereplő látványvilág továbbfejlesztése. Az elmúlt szezonokban az autókon látott Lukoil márkajelzés azonban már nem szerepel.

    A vizuál egy különleges élő eseményen lepleződött le a Cherasco-i Palazzo Salmatorisban, a BRC Racing műhelyének közelében, és a hangsúly most már az új szezon május eleji, Pau utcáin történő rajtjára való felkészülésre összpontosul. Julien Moncet, a Hyundai Motorsport helyettes csapatfőnöke így nyilatkozott:

    „A Cherascóban megrendezett élő rendezvény remek alkalom volt arra, hogy hivatalosan is elindítsuk ügyfelünk WTCR – FIA World Touring Car Cup szezonját a Hyundai Elantra N TCR-rel, valamint Michelisz Norberttel és Mikel Azconával. A BRC Hyundai N Squadra Corse nyilvánvalóan remek versenyzői felállással rendelkezik idén, és az eseményen való részvétel kiváló alkalom volt arra, hogy találkozzunk Gabriele Rizzóval és a csapat többi tagjával, akik folytatják a felkészülést a szezonra. A Customer Racinget támogató mérnökeinkkel az elmúlt hónapokban elvégezhettek néhány mindent eldöntő tesztet, ami felbecsülhetetlen értékű lesz, amikor a versenyek elkezdődnek. A WTCR mezőnye mindig hihetetlenül szoros, és a győzelmi esélyek szinte azonosak. A csapat és pilótái által elvégzett plusz munka, valamint a 2021 után az Elantra N TCR-rel szerzett egy évnyi tapasztalat remélhetőleg a Hyundai autóit az élmezőnybe juttatja, amikor a versenyek elkezdődnek.”

    Michelisz 2022-ben újra az #5-össel fog versenyezni, Azcona pedig továbbra is a #96-os rajtszámmal.

  • Breaking: Hülkenberg újra Vettel helyén a Szaúd-Arábiai Nagydíjon is

    Breaking: Hülkenberg újra Vettel helyén a Szaúd-Arábiai Nagydíjon is

    Az Aston Martin megerősítette, hogy Nico Hülkenberg újra Lance Stroll mellett versenyez majd Szaúd-Arábiában, Sebastian Vettel pedig az Ausztrál Nagydíjra tér vissza.

    Honfitársa lép megint Vettel helyére az Aston Martinnál a második egymást követő versenyhétvégén, ezúttal Szaúd-Arábiában. Utóbbi ugyanis még mindig a koronavírus fertőzése után lábadozik. A csapat rövid közleményében ez áll:

    „Annak ellenére, hogy az AMR22-essel nem tett meg elég kilométert, Nico jól megbirkózott a feladattal Bahreinben, és biztosak vagyunk benne, hogy Jeddah-ban is ugyanezt fogja tenni. Azzal számolunk, hogy Sebastian Vettel az Ausztrál Nagydíjra már fitt lesz. Nico Hülkenberg fog Lance Stroll mellett edzeni, időmérő edzésen és versenyen részt venni.”

    Ugyan a tartalékosnak nem volt valódi tapasztalata az AMR22-ről, és rendkívül későn kapta meg a „behívóját”, Hülkenberg gyorsan alkalmazkodott, és Sakhirban felülmúlta csapattársát, Strollt. A verseny napján ugyanakkor egyik pilóta sem szerzett pontot, így az Aston Martin egyike annak a négy csapatnak – a Williams, a McLaren és a Red Bull mellett -, amelyek üres kézzel távoztak az első fordulóról.

  • Az F1 a jövő Drive to Survive sorozatában foglalkozni fog a kamu drámával

    Az F1 a jövő Drive to Survive sorozatában foglalkozni fog a kamu drámával

    A Forma-1 közölte, hogy megvitatja, miképp szerkeszti a Netflix a „Drive to Survive” című sikersorozatot, miután a versenyzők és a rajongók panaszkodtak, hogy bizonyos történetszálakat meghamisítottak, vagy drámaibbá tettek a szórakoztatás érdekében.

    A Netflix nemrégiben tette közzé az F1-es szezont követő doku-sorozata negyedik évadát. Ebben is nagyobb betekintést nyújt a kulisszák mögé és a pályán kívül történtekbe, valamint a pályán zajló drámákról is beszámol. Ugyanakkor néhány versenyző, köztük a világbajnok Max Verstappen kritikusan nyilatkozott arról, hogy egyes drámákat a szórakoztatás érdekében felfokoznak. Verstappen még azt is elutasította, hogy részt vegyen a további sorozatokban.

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali szerint a Netflix főnökeivel közösen fognak foglalkozni a „hamis drámával”. Kiemelte viszont azt, hogy a sorozat milyen sikeresen növelte az F1 népszerűségét, hiszen több tízmillió új rajongó nézi minden hétvégén, miután a Netflixen keresztül felfedezték a sportágat. Az olasz a Motorsportnak nyilatkozott:

    „Nem is kérdés az, hogy a Netflix-projektnek nagyon sikeres hatása volt. Az új közönség érdeklődésének felkeltése érdekében olyan hangnemet használtak, amely bizonyos szempontból a történet dramatizálására összpontosított. Ez egyfajta lehetőség, de úgy gondolom, hogy ezt meg kell érteni. Erről egyeztettünk ezen a hétvégén Bahreinben a csapatokkal tartott megbeszélésen is. A Netflixszel is fogunk beszélni, mert szükséges, hogy a történet ne távolodjon el a valóságtól, különben már nem illik bele.”

    Domenicali ugyanakkor nem ért egyet Verstappen döntésével, hogy nem vesz részt. Ragaszkodik ahhoz, hogy nyílt párbeszédre van szükség az F1, a csapatok, a versenyzők és a Netflix között, hogy a tartalmat jobban, minden félnek tetsző módon alakítsák ki:

    „Az a pilóta, aki azért nem hajlandó részt venni, mert úgy érzi, hogy nem a megfelelő módon jelenítik meg, nem konstruktív. Párbeszédre van szükség, hogy megértsük, hogyan lehet őt olyan formában bevonni, amit ő is helyesnek érez. Ez egy olyan téma, amelyet a versenyzőkkel együtt fogunk kezelni. Biztosítanunk kell, hogy egy olyan projektnek, amely ilyen páratlan vonzerőt generált, olyan nyelvezete legyen, amely továbbra is vonzó. Azonban anélkül, hogy eltorzítaná a sportról alkotott képet és a sport jelentését, amellyel nap mint nap együtt élünk.”