Szerző: Vámosi Péter

  • Kiss Norbiék is befejezték a szezon előtti teszteket

    Kiss Norbiék is befejezték a szezon előtti teszteket

    Áprilisban a háromszoros Európa-bajnok Kiss Norbert és a Révész Racing kitolták a feljavított Balut a műhelyből, majd megkezdték a teszteket. Idén is a Hungaroringen zajlott mindez, távol a mezőny többi résztvevőjének közös dzsemborijától. A hónap elején még esős körülmények fogadták a nyírségi csapatot, alig pár napja azonban már alapvetően jó idő volt, így nem csak erőfelmérés volt, hanem utas autóztatás, imázsfilm készítés is.

    Ezen a napon már ott voltunk mi is, ahol kiderült, valóban sikerült csökkenteni a vörös MAN súlyán, továbbá kipróbáltak a srácok egy másik turbót, változtattak a szűkítőn is, jobb lett a kormánymű, valamint az első felfüggesztésen is változott pár dolog. Optimistán állhat tehát hozza a magyar alakulat a a május 21-22-én megrendezésre kerülő szezonnyitóhoz, amely Olaszországban, Misanoban lesz, ahol tavaly számunkra oly kedvezően zárult az idény.

    További jó hír, hogy a Hungaroring bejelentette, hogy a Super Racing Fesztiválon a paddock területre történő belépéshez nem lesz feltétel az oltás, sem védettség, tehát kizárólag belépőjegy vásárlása szükséges.

    Időközben elkészült az imázsfilm is, végül pedig alább láthatóak a fotós kollégáink munkái. Előbb Magyar Gábor:

    Illetve Vándor Iván képei:

  • Öveket bekapcsolni, hogy kikapcsolódj, avagy Szujó Zoltán könyve

    Öveket bekapcsolni, hogy kikapcsolódj, avagy Szujó Zoltán könyve

    Szujó Zoltán régi adósságát törleszti a hallgatói, nézői és immáron az olvasói felé: kiadta elsősorban Forma-1-es sportriporteri munkássága sztorijait, könyvként.

    Bevallom, amikor 2019-ben jött a hír, hogy feláll az MTVA-tól, talán elsők között írtam neki keserédes SMS formájában, hogy vegyen most akkor mély levegőt, és írja meg az élményeit.

    Szujó Zoltán
    Fotó: Racingline.hu

    Szerencsére, nem csak én tanácsoltam ezt neki, így bő 200 oldalban, két év alatt, egy kifejezetten igényes, keményfedeles kiadásban manifesztálódott ez. Ráadásul amit én külön nagyra értékelek, hogy megtehette volna azt, hogy bármelyik nyomdával együttműködik, mégis az egykori szűkebb pátriárkáját, Gyomaendrődöt tisztelte meg ezzel a munkával.

    Jó csavarnak érzem azt, hogy rögtön a bevezetőben a felmondása körülményeivel kezd. Mondhatnám azt is, hogy meglepett, de mint szintén rajongója Quentin Tarantino munkásságának, az ilyesmin már a pillám sem rebben. Ahogy pedig a sztárrendező filmjeiben az megszokott, ugrálunk olykor az időben és térben, még ha egy-egy fejezet címe tükrözi is az abban foglaltakat. Egyáltalán nem feltétlenül kronológiai sorrendben lineáris a felépítése tehát a könyvnek. Akit az ilyesmi esetleg összezavarna, nem kell aggódnia, nem vészes, követhető.

    Személy szerint örülök annak, hogy nem a „kötelező” karácsonyi könyvpiacra időzítették a megjelenését. Sokkal Forma-1 közelibbnek érzem azt, hogy Zoltán most versenynaptár-szerűen városról városra turnézik, találkozik a rajongókkal, beszélget, dedikál. Mindezt környezettudatos állampolgárként vonattal kivitelezi, ahogy az egykori diákévei alatt is így gyűrte le a távolságokat. Annyiban még szintén párhuzamos egyébként a karrierutunk, hogy alapvetően kellően távol helyezzük magunkat a futball világától. Persze, olykor csak belekeveredünk, és űzzük is ezt a sportot, inkább kevesebb sikerrel.

    Kifejezetten érdekesnek gondolom azt, hogy Vitray Tamás neve mennyire összeforrt előbb Dávid Sándorral, majd Palik Lászlóval. Zoli sem maradt ki ebből, még ifjú riporterként. Mégsem Vitray úr nevére emlékezünk a régi F1 közvetítések kapcsán, mivel a kollégák tényleg a lehetőségekhez képest mindig nívósan oldották meg, ki-ki a szájíze szerint a száguldó cirkusz világának a hazai ecsetelését. És akkor ha már szóra jött az állandó vitaalap, amely a mai napig megossza a Forma-1 rajongókat: Szujó vagy Palik-e a jobb? Nos, a könyvből világosan kiderül az, hogy ők mikor, hányadán is álltak egymással.

    Örökzöld téma a médiás körökben az, hogy autogram kérdésköre, hogy nekünk, akik közel kerülhetnek a tűzhöz, és a celebritásokhoz, illik-e ez. Nos, Zoltán ezzel kapcsolatban is megoszt történeteket a könyvében. Maradjunk annyiban, hogy talán nem főben járó bűn ez. Bevallom, én is, ha úgy adódik, hogy világbajnokkal készíthetek interjút, azon évek AUTOCOURSE páldányait általában csak aláirattatom az alannyal, amelyik években nyertek. Persze, szigorúan csak az interjúnk végén, első a munka!

    Amiért még szimpatikus ez a könyv, hogy nem önfényezés lett, sőt! Inkább leírja azokat a hibákat is, amelyeket kezdő riporterek szoktak véteni, így akár oktatókönyvként is elmennének bizonyos részei. Ugyanakkor önironikus is a dolog, és ahogy egykori példaképe, id. Knézy Jenő, ő is „eltette humorosba” a bizonyos botlásait, amelyeket most írt meg. Kiderülnek olyan trükkök is, hogy miképp lehet becserkészni akár egy-egy interjúalanyt. Mennyire is kell rámenősnek lenni, vagy pont, hogy alázatosnak és kitartónak. Így szakmabelieknek is ajánlott olvasmány, már persze csak azoknak, akik nem szelfizni járnak a paddockba, meg a gasztonómiai élvezetekért.

    Alapvetően előjött Zoltánból a tanár, már-már idegenvezető is, ahogy azon országokat mutatja be, ahol száguldó sportriporterként járt a munkái miatt. Ugyanakkor nem maradhattak ki azon magyar virtusból adódó csibészelések sem, amelyekkel az épp adott ország derék polgárait bosszantotta. Olykor egyedül, vagy az operatőr kollégával. Néha mintha Széchenyi Zsigmond vadászati leírásait is fel vélem fedezni modern köntösben, amikor a tájat, városokat írja le, amerre járt.

    Derék dolognak tartom azt, hogy kitekint egy-egy pálya múltjára is, még úgy is, hogy a történetei alapvetően 2002 utániak. Azt is lehet olvasni a sorok között, hogy ugyan már évek óta nem közvetíti a királykategória futamait, de továbbra is naprakész.

    Legalább annyira magamra ismertem az ő és Michael Schumacher kapcsolatában, ahogy én vagyok Alain Prosttal. Egyikük sem egyszerű eset, de miért is gondolnánk ilyesmit sokszoros világbajnokokról. Zoli, ezt a meccset én „nyertem”, egyszer négy órán keresztül váratott, hogy lemondja az interjút.

    Kiemelkedő rész, az egykori RTL-es Kész Átverés! műsor pontos leirata, ahol Szujó úr került kellemetlen helyzetbe. Talán innen is eredeztethető a baráti kapcsolata Zolinak Sebestyén Balázzsal, aki azóta is visszatérő vendég a reggeli rádiós műsorukba. Az sem lehet véletlen, hogy ugyan Balázs ritkán vállal ilyen felkérést, de az „Öveket bekapcsolni!” könyvbemutatóján ő volt a porondmester. Biztos, ezért az adásért vezekelt, mert lássuk be, tényleg annyira pattanásig feszítették akkor a húrt, hogy annak egészségügyi kockázata is lehetett volna.

    Nem maradhatnak ki persze a Forma-1-ben dolgozó magyarok megemlítése sem. Kiváló korlenyomat, mert hát az ő munkájuk sem tart örökké a száguldó cirkuszban. Kicsit olyasmi ez, mint a légiutaskísérők élete, majd egyszer csak a földön maradnak. Ezután más munkát vállalnak, de addig kifejezetten érdekes és csillogó, első osztályúnak gondolt az életük.

    Nagy erénye a könyvnek, hogy rengeteg saját képet is láthatunk, Zoltán „családi albumából”, így ezek tényleg nem voltak ismertek eddig. A lektori munka pedig kiemelkedőbb, mint az elmúlt évek magyar motorsportos könyveiben bármikor. Talán csak két elütést, ha találtam, pedig nem vagyok az a szőrszálhasogató, aki nagyítóval keresi a hibákat.

    Ugyanakkor a könyvet bátran ajánlom azoknak is, akiket nem csak a Forma-1 érdekel. Olvashatunk akár a profi bokszról is, illetve további autóversenyekről, kosárlabdáról, fociról. Stílusában leginkább a Hungarohoz tudnám hasonlítani, illetve a Dávid Sándor által jegyzett Forma-1 sztorik sorozathoz.

    Érdekes figyelni azt is, hogy a Dakaron vezetett naplót, mint tenné azt egy mai blogger vagy vlogger, amelyből az is kiderül, hogy tényleg úgy dolgozott akkoriban, mint egy mai átlagos influenszer, hiszen sokszor maga forgatta, narrálta, szkriptelte, és vágta az anyagait. Meglepő ezek után az, hogy pár ismertebb tévéből érkezett név, aki nagyot akar futni a netes szubkultúrában, ezzel nincs tisztában, hogy pont ettől működik ez a műfaj, ha teljesen magad csinálod, és nem munkatársakra bízod…

    Végül, de nem utolsósorban nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy olyannyira törekszik a profizmusra minden szinten, hogy az már olykor tépelődésbe torkollik. Nem kell, nyugodtan dőlj hátra, és nyissunk együtt egy üveg bort… Az aszú jó, Zoltán?

    Összességében egy nagyon olvasmányos, „gyorsan kivégezhető” könyvet kaptunk, könnyed a hangvétele, de ez tudatos is, egyáltalán nem akar már-már szakkönyv lenni, mint Wéber Gábor művei. Azt gondolom ugyanakkor, hogy bőven maradt még történet, és mindegyik pályára el sem jutottunk Zolival, így ha akár újabb két évet is kell rá várni, de én a magam részéről várom a folytatást!

     

  • VW vezér: A Porsche és az Audi úgy döntött, hogy beszáll az F1-be

    VW vezér: A Porsche és az Audi úgy döntött, hogy beszáll az F1-be

    A Volkswagen-csoport prémiummárkái, a Porsche és az Audi 2026-ban a Forma-1-be történő belépésre készülnek a vállalat vezérigazgatója, Herbert Diess szerint.

    Az Audi a múlt hónapban egy közleményben megerősítette, hogy a 2026-os szezonra vonatkozó projektről szóló tárgyalások utolsó fázisában vannak. Diess egy hétfői konferencián elmondta ezen üzenetet. Kijelentette, hogy az F1 jelenlegi fenntarthatóságra való fókusza, az Egyesült Államokban és Ázsiában történő növekedés, valamint a fiatal nézők körében való népszerűség a megnövekedett érdeklődésük mozgatórugói.

    Az egyelőre nem ismert, hogy a gyártók milyen minőségben csatlakoznának a mezőnyhöz. Úgy tudni, hogy a Porsche a Red Bull Racinggel történő együttműködésre törekszik.

    A Honda az egyetlen olyan motorbeszállító, amely a turbó-hibrid korszak kezdete után lépett be a sportágba. Azonban a 2021-es idény végén visszaléptek az F1-ből. A Red Bull átvette az erőforrásukat, és átnevezte az egységeket „Red Bull Powertrains”-re. A motorfejlesztést pedig mostantól kezdve minden csapat számára befagyasztották.

    A tervek szerint azonban 2026-ban új motortechnikai szabályzás lép életbe, és a Volkswagen ezen korszakban szeretne újra belépni az F1-be. Az Audit és a Porschét már jó ideje kapcsolatba hozták az F1-es visszatéréssel, azonban minden eddigi érdeklődés meghiúsult.

    A Porsche az 1991-es szezon óta nem állt kapcsolatban a Forma-1-gyel, akkor a Footworkkel dolgozott együtt egy olyan projektben, amelyet a kiesések és az időmérőkről való kiesés árnyékolt be.

    Az Audi azonban még soha nem ugrott fejest az F1-be. A német gyártó a pletykák szerint a jövőben saját gyári csapatot szeretne indítani. Ugyanakkor nem világos, hogy ez egy jelenlegi csapat megvásárlását jelentené-e, vagy egy saját alakulat építését a semmiből. Nem meglepő módon az utóbbi lehetőség jóval drágább lenne, de azt jelentené, hogy egy 11. csapat lehetne a rajtrácson, amire a 2016-os szezon óta nem volt példa a Forma-1-ben.

    A Porsche és az Audi jelenleg erősen érdekelt különböző más motorsport-kategóriákban, azonban lehet, hogy máshol vissza kell vennie a részvételből, hogy megkönnyítsék maguknak az F1-es szereplést.

  • A McLaren-rajongóknak tetszeni fog Fittipaldi jóslata az MCL36-ról

    A McLaren-rajongóknak tetszeni fog Fittipaldi jóslata az MCL36-ról

    A McLaren rajongói örömüket lelik majd Emerson Fittipaldi jóslatában a csapattal kapcsolatban, a korábbi Forma-1-es világbajnok ugyanis azt sugallja, hogy az autó egyre jobb lesz, és Monaco után igen versenyképesek lehetnek.

    A McLaren fejlődött talán az összes csapat közül a legtöbbet a bahreini szezon eleji kiindulóponthoz képest. Onnan kezdve, hogy mindkét autójuk a pontokon kívül végzett, a csapat keményen dolgozott azért, hogy megfordítsa a dolgokat, és ezt Lando Norris is alátámasztotta, aki a múlt hétvégén Imolában dobogós helyet szerzett. Úgy tűnik tehát, hogy hirtelen a harmadik leggyorsabb autónak számítanak a mezőnyben, és a korábbi világbajnok Fittipaldi azt gondolja, hogy minden egyes futammal egyre jobbak lesznek. A Vegas Insidernek nyilatkozott:

    „Szerintem a McLaren minden egyes újabb futammal egyre versenyképesebb lesz. Azt mondanám, Monaco után különösen versenyképesek lehetnek. Ez a személyes véleményem. Imolában a McLaren a harmadik sorból indult. Ez azt jelenti, hogy jók, gyorsak és konzisztensek az autóik.”

    A McLaren és a száguldó cirkusz többi tagjának a következő hétvégén a Miami Nagydíj következik, amely megrendezésére először kerül sor. Érdemes lesz figyelni, hogy kinek fekszik leginkább a pálya. A McLaren ugyanakkor abban reménykedik, hogy tovább tudják tartani a lépést az élmezőnyben a fejlődésükkel.

  • Senna utoljára pont a Tamburello-kanyar mellé írt alá

    Senna utoljára pont a Tamburello-kanyar mellé írt alá

    Ayrton Senna és akkori csapattársa, Damon Hill 1994. május 1-jén, vasárnap délelőtt nem sokkal ellátogatott a Williams Paddock Clubba, ahol Richard West, a csapat egykori marketingese egy moderált kérdezz-felelek beszélgetést vezérelt le a VIP vendégeknek.

    Az akkoriban rutinszerű versenyzői kötelező tortúra lett végül az utolsó alkalom, ahol Senna nyilvánosan beszélt. A legendás brazil balesete után West teljesen megfeledkezett erről az interjújáról, egészen addig, amíg pár évvel később egy ismeretlentől nem kapott egy videokazettát. Ezt a történetet idézzük ma fel.

    A beszélgetés során Senna kitért a pálya biztonságára, bár meglepő módon, már inkább a közelgő Monacói Nagydíjra, mint Imolára fókuszált:

    „Ott nagyon szűk a bokszutca, és túl sok ember van ott egyszerre. Nagyon-nagyon veszélyes lesz. Még csak ma beszéltünk róla (a többi versenyzővel), de azon gondolkodunk, hogy megkérjük az FIA illetékesei, hogy vezessenek be sebességkorlátozást a bokszutcában.”

    Mielőtt elment, Senna aláírta a pálya térképének azon példányát, amelyiken Hill-lel együtt elmagyarázták az egybegyűlteknek, hogy miképp lehet gyorsan menni a San Marinó-i Nagydíjon. Szignóját a Tamburello mellé helyezte el, ez az a kanyar, ahol autója végzetes következményekkel letért a pályáról, pár órával később. West továbbra is tanácstalan az eset kapcsán:

    „Ez egy rövid kérdezz-felelek volt, de hihetetlenül megható, és eddig elveszett. A mai napig nem tudom, ki küldte el nekem ezt a felvételt.”

  • Berger: Sainz nem áll készen a másodhegedűs szerepre

    Berger: Sainz nem áll készen a másodhegedűs szerepre

    A Red Bull előnyben van a Ferrarival szemben a 2022-es világbajnoki címért, ha a versenyzőikről van szó. Ez a véleménye az Forma-1-es legenda és a korábbi Ferrari versenyzőnek, Gerhard Bergernek, miután a maranellói csapat főnöke, Mattia Binotto azt állította, hogy a Scuderia rendelkezik a legjobb pilótapárossal a rajtrácson. Berger a SpeedWeeknek nyilatkozott, melyben Sainzra utal:

    „Ebben a helyzetben ezt kell mondod, függetlenül attól, hogy mit gondolsz valójában. Mivel a másik versenyző hosszabb időre szerződött, ezt természetesen ki kell emelned.”

    Az osztrák, ma már DTM főnök szerint a Red Bull jobb helyzetben van, hiszen Max Verstappen egyértelmű első számú pilóta Sergio Perez mellett:

    „Igen, Perez tényleg sokat fejlődött, és csapatjátékos is. Sainzzal ellentétben ő pontosan ismeri a helyzetét. Sainznak még mindig vannak ambíciói, hogy a Ferrarinál első helyért harcoljon. Ez nem fog neki összejönni, de nem tehet erről. A csapatnak ezzel gondja lehet, hiszen Sainz még nem áll készen arra, hogy a második számú versenyző legyen.”

    Ami azonban általánosságban a Forma-1-et illeti, a 62 éves Berger elismerte az új szabályokat, de nagy kritikája azért van feléjük:

    „Túl nehezek az autók, olyanok, mint a kisteherautók. 800 kilogramm, az túl sok. Az autók 550 kilogrammot nyomtak a mi időnkben. A plusz súlyt ez a hibrid technológia magyarázza.”

  • Mostban tesztelt a kamionos mezőny jó része

    Mostban tesztelt a kamionos mezőny jó része

    A héten több csapat is részt vett a szezon előtti teszteken a cseh Autodrom Mostban. A versenykamionok és az istállók vegyes pályakörülmények között próbálták ki magukat a háromnapos teszt során.

    A 2021-es bajnokság második helyezettje, Sascha Lenz az idén kissé sötétebb színekben mutatta be MAN versenykamionját, amelynek festése több fekete színt tartalmaz. Néhány kezdeti probléma ellenére a csapat jó mennyiségű pályaidőt futott, és értékes adatokat gyűjtöttek a szezon előtt.

    sascha lenz
    Fotó: FIA ETRC

    A Buggyra Racing két kamiont hozott a hazai pályájukon zajló tesztre. A 2017-es bajnokuk, Adam Lacko számára egyértelmű a cél az előttünk álló idényre: harcba szállni a bajnoki címért. Tudja ugyanakkor, hogy ez nem lesz könnyű feladat:

    „Egyre több versenyző van a mezőny első felében. Az időmérőn három-négyen vagyunk egy tizedmásodpercen belül. Ez lenyűgöző egy 5,3 tonnás monstrummal, és egyértelmű, hogy ezek a futamok újra nagyszerű színvonalat képviselnek.”

    adam lacko
    Fotó: FIA ETRC

    Jan Kalivoda, a Buggyra Racing kommunikációs vezetője hozzátette:

    „Ezek a tesztek még egy kicsit tovább fognak minket motiválni. Idén a tengelyen és a fékrendszeren melóztunk. A motornak is adtunk némi teljesítményt, miközben a megbízhatóságra összpontosítottunk. Úgy véljük, hogy ezek a lépések segítenek majd abban, hogy még egy kicsit javuljunk. De az első futamig nem fogjuk látni, hogy mennyire jó a konkurencia.”

    A 2021-es Goodyear Kupa második helyezettje, a 21 éves francia Téo Calvet a második teljes szezonjára készül a Goodyear FIA ETRC-ben. Célja, hogy megnyerje a Promoter’s Cupot, miközben az összesített értékelésben is közelítene az élmezőnyhöz.

    „Elégedett vagyok a teszttel, hiszen folyamatosan javulok. Kedden Adammal felcseréltük az autónkat, ő segített nekem a beállításokkal, én pedig az ő beállításait próbáltam ki. Ez is szerepet játszott a fejlődésemben.”

    teo calvet
    Fotó: FIA ETRC

    A Hahn Racing szintén pályára lépett a héten. Jochen, húsvéthétfőn ünnepelte a születésnapját, tavaly kissé vegyes szezonja volt, de a csapat elégedett az elmúlt napok meneteivel és a szerzett tapasztalatokkal.

    jochen hahn
    Fotó: FIA ETRC
    jochen hahn
    Fotó: FIA ETRC

    A német Schwabentruck alakulat két IVECO S-Wayt is bevetett a teszt alatt. Az állandó versenyzőjük Steffi Halm a #44-est, a finn Emma Mäkinen pedig a csapat második versenykamionját vezette. A finn hölgyversenyző a bajnokság negyedik fordulóján, a Nürburgringen debütál majd az idei szezonban.

     

    steffi halm
    Fotó: FIA ETRC
    Emma Mäkinen
    Fotó: FIA ETRC

    Clemens Hecker Mostban mutatta meg először vadonatúj kamionját. A német és csapata az elmúlt két évben egy teljesen új kamionon és dizájnon dolgozott, és átváltott MAN-ről SCANIA-ra.

    clemens hecker
    Fotó: FIA ETRC
    clemens hecker
    Fotó: FIA ETRC

    A másik SCANIA Autodrom Mostban Steffen Faasé volt, akinek a versenykamionja a téli szünetben új dizájnnal és „We power your way” szlogennel újult meg. A csapat elárulta, hogy többek között a felfüggesztésre összpontosítottak a holtidőben.

    steffen faas
    Fotó: FIA ETRC
    steffen faas
    Fotó: FIA ETRC

    Két további IVECO csatlakozott a teszthez a Don’t Touch Racing versenyzői, André Kursim és René Reinert személyében, akik az év első köreit tették itt meg.

    andré kursim, sascha lenz, jochen hahn
    Fotó: FIA ETRC
    rené reinert
    Fotó: FIA ETRC

    Az Autodromo Mosttól távol, Nogaróban a T Sport Bernau tesztelte a versenykamionját. A brit alapítású csapatnak a franciaországi pálya kedvezőbb helyen fekszik, és mivel az előző két évben is ott teszteltek, bőven volt összehasonlítási alapjuk a friss adatokhoz. A csapat MAN kamionja új festést kapott, és a kétnapos teszt alatt a rendszereket – többek között a motort, a sebességváltót, a fékeket és a kormánymű alkatrészeit – ellenőrizték. Antonio Albacete így összegzett:

    „Találtunk néhány problémát, de erre való a teszt. Összességében elégedettek vagyunk a teszt eredményeivel, az egész csapat keményen dolgozott.”

    antonio albacete
    Fotó: FIA ETRC

    A visszaszámlálás már nem sokáig tart, hiszen kevesebb mint egy hónap múlva már Misanóban állnak rajthoz a versenykamionok.

  • Giovanni Venturini is a Romeo Ferraris ETCR versenyzője lett

    Giovanni Venturini is a Romeo Ferraris ETCR versenyzője lett

    Giovanni Venturini teszi teljessé a Romeo Ferraris négyautós felállását a 2022-es FIA ETCR szezonra, csatlakozva a már bejelentett csapattársakhoz, Luca Filippihez, Maxime Martinhoz és Bruno Spenglerhez. Így nyilatkozott az érintett:

    „Idén új fejezet nyílik a pályafutásomban, és egyből megörültem a lehetőségnek, hogy a Romeo Ferrarisnál versenyezhetek a FIA ETCR bajnokságban. Ez egy olyan projekt, amely bőséges teret biztosít a fejlődésre, és nagyon izgalmas, annál is inkább, mert lehetővé teszi nekem, hogy első kézből fedezzem fel az elektromos meghajtás erősségeit a motorsportban. Tudom, hogy sokat kell még tanulnom, de szerintem már Pau-ban versenyképes leszek a Giulia ETCR volánja mögött, egy olyan pályán, ahol mindig is szerettem volna megmérettetni magam. Elérkezett ez a lehetőség.”

    A 30 éves olasz versenyző az együléses formaautók és a GT-k világából érkezik, tavaly a második helyen végzett a Fanatec GT World Challenge America Pro Cupban. Michela Cerruti, a Romeo Ferraris csapatfőnöke os elégedett:

    „Nagyon örülök annak a felállásnak, amelyet az FIA ETCR idei szezonjára állítottunk össze. Giovanni egy újabb értékes versenyző, aki Luca, Maxime és Bruno után úgy döntött, hogy velünk versenyez. Ennek a kvartettnek köszönhetően számíthatunk a tehetségre, a gyorsaságra, a tapasztalatra és arra, hogy képesek lesznek egy jól felépített szervezetben dolgozni, hozzájárulva az autó technikai fejlődéséhez. Ezek a kiemelkedő értékek, amelyek lehetővé teszik, hogy csapatként és gyártóként is tovább fejlődjünk, és még versenyképesebbé tegyük a Giulia ETCR-t. Az, hogy ilyen kaliberű versenyzők vannak a projektünkben, további adag lelkesedést ad nekünk a szezon kezdetére Pau-ban.”

  • Publikus a 2022-es nevezési lista – Kiss Norbi a #1

    Publikus a 2022-es nevezési lista – Kiss Norbi a #1

    A 2022-es Goodyear FIA Kamion Európa-bajnokság szezonja három hét múlva kezdődik Misanóban. 15 teljes szezonra szóló nevezéssel indul a nyolc versenyhétvégéből álló, 32 futamból álló idény.

    A regnáló bajnok, Kiss Norbert az 1-es rajtszámmal áll rajthoz tűzpiros MAN versenykamionjával. A háromszoros Goodyear FIA ETRC bajnok tavaly hihetetlen tempót diktáló szezont tudhat magáénak. A 12 lehetséges pole pozícióból 10-et szerzett meg, és 11 győzelmet aratott.

    A tavalyi második helyezett Sascha Lenz, az utolsó futamot győzelemmel zárta. Összesen négy győzelmet aratott. Arra törekszik majd, hogy Kiss ellen felpörgesse a harcot, és megszerezze az elsőséget.

    A Buggyra ZM Racing pilótája, Adam Lacko kijelölte célját az előttünk álló szezonra: a 2017-es bajnok a címért akar újra harcolni. A cseh versenyző, aki 2021-ben 10 dobogós helyezést és egy győzelmet szerzett, tudja, hogy ez nem lesz könnyű feladat:

    „Egyre több versenyző van az élmezőnyében. Az időmérőkön három-négyen vagyunk egy tizedmásodpercen belül. Ez lenyűgöző egy 5,3 tonnás monstrummal, és egyértelmű, hogy ezek a versenyek újra nagyszerű színvonalat képviselnek.”

    Kiss, Lenz és Lacko mellett két további Goodyear FIA Kamion Európa-bajnok áll majd rajthoz: A német Jochen Hahn és a spanyol Antonio Albacete is újabb győzelmekkel szeretné gazdagítani lenyűgöző életútját.

    A Team Schwabentruck versenyzője, Steffi Halm tavaly egyenletesen jó teljesítményt nyújtott. Öt dobogós helyezést ért el. 2022-ben újra a dobogó legfelső fokára szeretne felállni.

    A Don’t Touch Racing pilótája, André Kursim 2021-ben három győzelmet aratva stabil szezont futott. Idén arra törekszik majd, hogy a tavalyi erős teljesítményét kamatoztatni tudja.

    René Reinert, tavaly Misanóban egy második hellyel zárta az idényt, kétségkívül újra a dobogóra szeretne felállni.

    A Lion Truck Racing versenyzője, Anthony Janiec a 2022-es rajtrácsra teljes szezont teljesítő indulóként tér vissza. A francia tavaly néhány futamon indult. Mostban az akkori  legjobb helyezése egy negyedik hely volt.

    A Promoter’s Cup címvédője Shane Brereton. Ő a 2021-es szezon utolsó fordulóján szerezte meg az elsőségét, az erős konkurencia ellenében védené meg a címét.

    Legközelebbi tavalyi riválisa, a francia Buggyra ZM Racer Téo Calvet második szezonjára készül a sorozatban. Célja, hogy megnyerje a Promoter’s Cupot, miközben az összesített értékelésben is közelít az élcsoporthoz.

    Steffen Faas a 2021-es idényt két dobogós helyezéssel zárta Misanóban, és a tabella harmadik helyén végzett. A Tankpool24 csapata keményen dolgozott a versenykamionon a holtszezonban, hogy a legjobb pozícióba kerüljön ahhoz, hogy versenyben legyen az első helyért.

    A brit versenyző, Jamie Anderson tavaly egy teljesen új kamionnal versenyzett. Ez bevallottan némi megszokást igényelt, mivel jobbkormányos volt. Két győzelmet és 6 dobogós helyezést szerzett a Promoter’s Cupban, és az idén a dobogó legfelső fokára szeretne állni.

    Clemens Hecker tiszta lappal vág neki a 2022-es szezonnak: a német versenyző az MAN versenykamionról egy vadonatúj Scaniára vált, és idén is dobogóra szeretne állni.

    Egy ismerős név is visszatér a rajtrácsra egy teljes szezonra: José Rodrigues. A portugál a tavalyi szezonban egy versenyen indult Spanyolországban, a Circuito del Jaramán egy győzelmet és két dobogós helyezést szerzett a Promoter’s Cupban, és újabb győzelmeket szeretne a nevéhez fűzni.

    2022 GOODYEAR FIA KAMION EURÓPA-BAJNOJKSÁG TELJES SZEZONOS NEVEZŐK

    RAJTSZÁM     CSAPAT GYÁRTMÁNY VERSENYZŐ NEMZETISÉG
    1 Révész Racing MAN Kiss Norbert magyar
    2 SL Trucksport 30 MAN Sascha Lenz német
    4 Team Hahn Racing IVECO Jochen Hahn német
    11 Don’t Touch Racing IVECO André Kursim német
    14 Reboconorte Racing Truck Team MAN José Rodrigues portugál
    17 Apollo Tyres Tor Truck Racing MAN Shane Brereton brit
    20 Buggyra ZM Racing FREIGHTLINER Téo Calvet francia
    23 T Sport Bernau MAN Antonio Albacete spanyol
    24 Tankpool24 Racing SCANIA Steffen Faas német
    25 Hecker Racing SCANIA Clemens Hecker német
    33 Anderson Racing MAN Jamie Anderson brit
    44 Team Schwabentruck IVECO Steffi Halm német
    55 Buggyra ZM Racing FREIGHTLINER Adam Lacko cseh
    66 Lion Truck Racing MAN Anthony Janiec francia
    77 Reinert Racing IVECO René Reinert német


    2022 CSAPATBAJNOKSÁG NEVEZŐI

    RAJTSZÁMOK            CSAPAT GYÁRTMÁNY VERSENYZŐK
    1 / 23 T Sport & Révész MAN Kiss Norbert / Antonio Albacete
    2 / 17 LÖWEN POWER MAN Sascha Lenz / Shane Brereton
    4 / 44 DIE BULLEN VON IVECO IVECO Jochen Hahn / Steffi Halm
    20 / 55 BUGGYRA Racing FREIGHTLINER Téo Calvet / Adam Lacko
  • Bruno Spengler bemutatkozik az ETCR-ben a Romeo Ferrarisszal

    Bruno Spengler bemutatkozik az ETCR-ben a Romeo Ferrarisszal

    Bruno Spengler az idén debütál az FIA ETCR sorozatban, miután a Romeo Ferraris harmadik pilótájaként nevezte meg.

    A korábbi DTM-bajnok Maxime Martin és Luca Filippi mellett a csapat egyik Alfa Romeo Giulia ETCR-jének volánjánál ül majd, így ez lesz az első tapasztalata az elektromos túraautóversenyzésben. Spenglernek ugyanakkor van tapasztalata a Formula E-vel, mivel a sorozatban tartalékversenyzői szerepet töltött be, és részt vett különféle teszteken. Így nyilatkozott:

    „Nagyon lelkes vagyok az FIA ETCR-bajnokságban való debütálásom miatt, visszatérve a túraautóversenyzéshez, de ezúttal teljesen elektromos autókkal. A Formula E-ben tesztpilótaként már szereztem tapasztalatokat, felfedezve a technológiában rejlő lehetőségeket, de az általa kínált versenyélmény valami egészen más. Tavaly nézőként nagyra értékeltem a Romeo Ferraris képességét, hogy egy olyan versenyképes projektet, mint a Giulia ETCR, pályára tudott állítani. Most remek lesz, ha én is hozzájárulhatok ehhez és együtt küzdhetünk a legjobb eredményekért.”

    Spengler szerződtetésével már csak egy hely marad a csapatnál az előttünk álló szezonra. Michela Cerruti csapatfőnök ezért hozzátette:

    „Az, hogy Bruno, a DTM egyik legsikeresebb versenyzőjeként csatlakozott a csapatunkhoz, két dolgot mutat: a Giulia ETCR-ben rejlő potenciált felismerték, ugyanakkor a teljesen elektromos túraautók bajnoksága nagy vonzerővel bír a már ismert nevek körében, most még inkább az FIA felügyeletének köszönhetően. Büszkék vagyunk arra, hogy a kezdetektől fogva vállaltuk ezt a kihívást, és hogy most Brunót üdvözölhetjük a csapatunkban. Közös tapasztalatainkat összeadva már a versenynaptár első fordulójától kezdve vezető szerepet játszhatunk.”