Szerző: Vámosi Péter

  • Capito továbbra is néma a Renault-motorral kapcsolatos pletykák kapcsán

    Capito továbbra is néma a Renault-motorral kapcsolatos pletykák kapcsán

    A Williams csapatfőnöke, Jost Capito nem kívánt nyilatkozni azokról a spekulációkról, amelyek a csapatot a jövőben Renault-motorokkal hozták összefüggésbe.

    A Renault-motor csak egy csapatot, az Alpine-t hajtja a jelenlegi Forma-1-es mezőnyben, miután a 2018-as idény végén a Red Bull és az AlphaTauri alakulatokat elvesztették ügyfélként.

    Az Alpine vezetői kijelentették, hogy nyitottak arra, hogy újra ügyfélcsapatot vegyenek fel a soraikba. Ennek egyik fő előnye, hogy a rendelkezésre álló adatok száma jelentősen nő, mivel több autó tesz meg kilométereket. Így több értékes információhoz juthatunk a motoregységek teljesítményéről és megbízhatóságáról.

    A Williamst a 2014-es turbóhibrid-korszak kezdete óta Mercedes-motorok hajtják. A Mercedes-főnök Toto Wolff azonban utalt rá, hogy az Ezüstnyilaknak „egy ideális világban” csak két ügyfelük lenne a jelenlegi három helyett. Ezek jelenleg a Williams, a McLaren és az Aston Martin.

    Ez azóta felerősítette azon pletykákat, hogy a Williams lehet az a csapat, amelyik elköszönhet a Mercedes-tábortól. Capito szerint ugyanakkor még hosszú út áll előttük, mielőtt lejár a csapat jelenlegi megállapodása az Ezüstnyilakkal. A GrandPx.news kérdezte erről Capitót:

    „Jelenleg mindez csak spekuláció. 2025 végéig szerződésünk van a Mercedesszel, 2026-ban pedig új szabályok jönnek. Addig még sok víz folyik le a Rajnán.”

    A Williams korábban már volt Renault erőforrással ellátva. Először 1989 és 1997 között egy négy versenyzői és öt konstruktőri bajnoki címet eredményező partnerségben, majd 2012-ben és 2013-ban rövid további együttműködés következett.

    Ez nem eredményezte azt, hogy a Williams trófeaszekrényébe egyetlen további versenyzői vagy konstruktőri cím is bekerült volna. Ugyanakkor Pastor Maldonado dicsőséges győzelmét hozta ez a kapcsolat a 2012-es Spanyol Nagydíjon – ez volt az utolsó alkalom, amikor a Williams a dobogó legfelső fokára állhatott.

    A Williams pilótafelállása körül is folytatódnak a találgatások, nem csak 2023-ra, hanem az idei szezon hátralévő részére is.

    A teljesítményében elmaradó Nicholas Latifi óriási nyomás alatt áll, hogy megtartsa a helyét, az Alpine tartalékpilóta Oscar Piastri pedig alig várja, hogy megkapja első Forma-1-es lehetőségét, miután megnyerte a Formula 2-es bajnoki címet 2021-ben.

  • Szafnauer: A Netflix kamerái „drámát teremtenek” a Forma-1-ben

    Szafnauer: A Netflix kamerái „drámát teremtenek” a Forma-1-ben

    Egyértelmű, hogy a csapatfőnökök pattanásig feszült montreali találkozója szerepel majd a Netflix következő hivatalos, Forma-1-ről szóló sorozatában.

    Miközben a csapatfőnökök háborúztak az FIA úgynevezett „delfinezés” elleni szigorítása miatt, a Red Bull-vezér Christian Horner elárulta, hogy a Netflix kamerái akkor forogtak, amikor Toto Wolffot „elöntötte a sz*r”. Az Auto Motor und Sportnak az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack, így elemzett:

    „A megbeszélés enyhén érzelmessé vált. Volt ott egy kamera, és azt hiszem, Christian volt az, aki megkérdezte, hogy ki lehet-e kapcsolni. De nem tudom megmondani, hogy még mindig rögzítették-e, vagy a mikrofonok végig vettek-e minket.”

    A német Bild című lap idézte Horner szavait, aki megerősítette, hogy a montreali találkozónak voltak „színházi elemei”, ezért epésen megjegyezte:

    „Érkezik Lewis új filmje, talán Toto kap benne egy szerepet.”

    Otmar Szafnauer, a Renault tulajdonában lévő Alpine csapat irányítója a Sport1-nek nyilatkozott a kamerák jelenlétéről:

    „Az a tény, hogy a Netflix ott volt, bizonyosan hozzájárult ahhoz, hogy nem voltam hajlandó semmit se mondani. Olyan drámát okoz, amely egyébként nem lenne? Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy az emberek azt feltételezik, hogy van hatása. Talán így is van.”

    Nikita Mazepin, a Haas elbocsátott versenyzője szerint mivel a Netflix „üzletet próbál csinálni” a Forma-1-ben való részvételéből, „néhány unalmas pillanatot” fel kell fűszerezni. A Sport-Expressnek beszélt erről:

    „Azt hiszem, hogy a szerkesztők munkája nagyon nehéz, és természetesen nem irigylem őket. Összességében minden, ami a sportot népszerűsíti, jó projekt, hiszen elsősorban a fiatalokat célozzák meg. Lehet, hogy 10-20 év múlva pár fiatal srác nem a kocsmába megy majd este a tanulás után sörözni, hanem gokartozni fognak. Akkor azt hiszem, azt mondhatnánk, hogy ez egy eredményes projekt volt.”

  • Ecclestone: Schumacher apja befogná a kritikusok száját

    Ecclestone: Schumacher apja befogná a kritikusok száját

    Bernie Ecclestone védelmébe vette a szenvedő F1-es pilótát, Mick Schumachert, és ragaszkodott ahhoz, hogy a Haasnak segítenie kellene neki, nem pedig kritizálnia.

    A 91 éves egykori F1-es vezér ugyanakkor elismerte, hogy a Forma-1-es legenda Michael Schumacher fiának teljesítményét jelenleg nehéz megítélni. A német NTV-nek nyilatkozott:

    „Nem ismerjük, hogy mennyire jó vagy rossz az autó. Nem mindegy ugyanis, hogy az autó illik-e a vezetési stílusához vagy sem.”

    A 23 éves német Schumacher idén nem csak azért küzdött, hogy lépést tartson a tapasztalt csapattárssal, Kevin Magnussennel a Haasnál, de sok kritika érte a sorozatos nagy sebességű balesetei miatt is. A kritikák jó része a Haas csapatfőnökétől, Günther Steinertől érkeztek. Ecclestone, amikor Schumacher legutóbbi vezetését ért kritikákról kérdezték, ennyit mondott erről:

    „Nincs szüksége arra, hogy az emberek állandóan az orra alá dörgöljék ezt. Szüksége lenne valakire, aki segít neki, és nem kritizálja túlzottan.”

    Ecclestone felvetette azt is, hogy ha Mick híres édesapja, Michael elég egészséges lenne ahhoz, hogy válaszoljon a kritikákra, akkor azok megszűnnének:

    Ha Michael itt lenne, megmondaná Günther-nek, hogy hova tolja el a biciklit. Sokat segítene ez.”

    A dolgok jelenlegi állása szerint azonban Ecclestone elismeri, hogy Schumacher F1-es karrierje szempontjából aggasztó a helyzet:

    „Amennyiben felbosszantja a csapatot, és kirúgják, akkor az a kérdés, hogy egy másik istálló hajlandó-e őt felvenni. Szóval szenved egy kicsit, és reménykedik benne, hogy valaki ad neki egy esélyt. Megvannak a képességei, szóval az a kérdés, hogy van-e olyan alakulat, amelyik fel akarja venni, és megpróbálja megnézni, hogy van-e olyan jó, mint az apja.”

    A Haasnál nem valószínű, hogy Schumacher helyzete drámaian javulna, mivel Steiner már elárulta, hogy Magyarországon egy komoly fejlesztési csomagon kívül csak frissítések lesznek. Ecclestone ezért így folytatta:

    „Egy másik autóban szeretném őt látni, egy versenyképesebb autóban. Örömmel látnám a Mercedesben, az jó lenne.”

    Hozzátette, hogy a Red Bull is jó hely lenne Schumachernek:

    „Gondoskodnak a versenyzőikről, és megpróbálják megtalálni a legjobb beállítást nekik. Látható, hogy milyen jó most a második számú pilóta a csapatukban. Igen jók, valamint gondoskodnak arról, hogy az autó illeszkedjen a pilótához.”

    Érdekes módon Schumacher korábbi csapattársa, Nikita Mazepin egyetért Schumacherrel abban, hogy Steinernek inkább védenie kellene a Haas pilótáit, mintsem kritizálnia, árulta el az orosz Sport-Expressnek:

    „Engem is úgy neveltek, hogy nem szokás olyanokat bírálni, akik kétszer olyan idősek, mint én. Tehát ezt nem fogom megtenni. Nem sok olyan embert ismerek, aki negatív híreket olvasott magáról, majd jobban vezetett. Amennyiben a nyilvános kritika segít valakinek, akkor nagyszerű. Ugyanakkor szerintem hasznosabb, ha személyesen leülünk az illetővel, és mindent szemtől-szemben elmondunk neki.”

  • Spa-Francorchamps nyitott a Forma-1 amerikai-módjára

    Spa-Francorchamps nyitott a Forma-1 amerikai-módjára

    Stijn de Boever versenyigazgató elismeri, hogy a legendás Spa-Francorchamps-nak el kell fogadnia az „amerikai utat”, ha a Forma-1-es naptárban akar maradni.

    Egyre világosabbá válik, hogy az ikonikus helyszín 2023-ban már nem kaphat helyet a 24 futamból álló versenynaptárban, mivel az F1 tulajdonosa, a Liberty Media olyan izgalmas új futamokkal tervez, mint Miami és Las Vegas. Spa jelenlegi Belga Nagydíj futamának szerződése pedig a 2022-es évad végén lejár. De Boevert, a versenyt szervező Spa Grand Prix kereskedelmi igazgatóját az olasz Autosprint kereste emiatt:

    „Való igaz, hogy a Forma-1 részéről érkezett egy kérés, hogy vezessünk be nagyobb szórakoztató elemet. Azt mondták, hogy a történelem igazán remek dolog, de több kellene. Úgy döntöttünk, hogy hallgatunk rájuk, és követjük őket a nagydíjversenyzés újfajta kínálatában. Ez lenne az amerikai út, az ezzel járó összes szórakozási lehetőséggel együtt.”

    A legújabb, meg nem erősített pletykák szerint, amennyiben Spa nem tud rendesen megállapodni a Libertyvel egy futamról, akkor kompromisszumos megoldás lehet egy olyan, a bajnokságba nem számító fordulóról, amelyen az F1-es csapatok a szokásos felállásuk helyett fiatal versenyzőket indítanak.

    Az RTBF értesülései szerint a Spa Grand Prix elnöke, Melchior Wathelet kedden érkezett vissza Londonból Belgiumba, miután találkozott a Liberty Media illetékeseivel.

  • Melbourne örül a későbbi időpontjának a versenynaptárban

    Melbourne örül a későbbi időpontjának a versenynaptárban

    Az Ausztrál Nagydíj vezére, Andrew Westacott azt mondja, tudta, hogy Melbourne már nem lesz örökké a szezonnyitó futam.

    Egészen a közelmúltig az Albert Parkban rendezett verseny volt a hagyományos szezonnyitó, de idén a Forma-1 visszatért Bahreinhez, mint első futamhoz a téli tesztek után.

    Így, hogy Melbourne új, 2035-ig szóló szerződést kötött az F1-gyel, amely magában foglalja az FIA Formula 2 és Formula 3 futamait is, Westacott utalt arra, hogy a megállapodás nem garantálta a nyitó futam megrendezését:

    „Ez csak a harmadik év volt hogy nem ez volt az első futam, de ennek oka a Ramadán időzítése, illetve annak fontossága volt. Mindig is vágytuk az első futamot, mert szerintem van benne valami különleges. Egyfajta frissessége van.

    Ugyanakkor egy olyan városban, mint Melbourne, nincs meg a képességed arra, hogy ugyanúgy generáld a hype-ot és a média izgalmát, mint amikor két, ezt megelőző futam volt Tehát azt gondolom, hogy amíg mi vagyunk az első, második vagy harmadik verseny, és az időzítés megfelelő, addig ez működik. Sokkal több történetszálat lehet felépíteni, a rajongók láthatják, mi történt az első futamokon, legyen az Bahreinben és Szaúd-Arábiában vagy bárhol máshol a jövőben.”

  • Wolff a rivális csapatfőnököket szidta Montrealban

    Wolff a rivális csapatfőnököket szidta Montrealban

    Toto Wolff felvette az „Abu Dhabi-setupját”, amikor egy montreali megbeszélésen elvesztette a türelmét a Forma-1-es csapatfőnökökkel szemben. A meg nem nevezett forrás a Mercedes csapatfőnök legendás kirohanására utalt a 2021-es világbajnokság rendkívül ellentmondásos kimenetele után.

    A kanadai találkozót követően, amelyet azért hívtak össze, hogy megvitassák az aktuális kérdéseket, köztük az FIA úgynevezett „delfinezés” elleni szigorítását, egy másik forrás szerint Wolffot „elöntötte a sz*r” a Red Bull csapatfőnök Christian Horner miatt.

    Horner nézetére rákontrázott Dr. Helmut Marko is, aki a „lehetetlen” szigorítást kifogásolta, amelyet sokak szerint a regnáló bajnok Mercedesnek a talajhatás jelensége miatt fellépő panaszai tápláltak. Miután a hétszeres világbajnok a dobogón végzett a vasárnapi Kanadai Nagydíjon, Marko epésen megjegyezte:

    „Ma Lewis Hamilton hamar kiszállt az autóból. Úgy tűnik, amikor a dobogóra áll, sokkal könnyebb a hátának.”

    Horner mindeközben leszögezte:

    „Egy csapatnak, a Mercedesnek vannak a legnagyobb gondjai, aztán az FIA a szezon közepén reagált. Az, hogy egyesek most az FIA-ra próbálnak olyan hatásköröket ráerőltetni, amelyek gyakorlatilag meghatározzák az autók beállításait, biztosan nem volt meggondolt. Igazságtalan az, hogy a szezon közepén változtatnak a szabályokon, mert egy csapat benézte a céljait.”

    Amikor Horner, valamint más csapatfőnökök, köztük a 2022-es bajnoki rivális ferraris Mattia Binotto a montreali találkozón visszavágott Wolffnak, a jelek szerint patália alakult ki. Az egyik forrás arra gondolt, hogy Wolff dühös reakciója a megbeszélésen azért volt-e, „mert a Netflix kamerái be voltak kapcsolva”. Wolff ennyit nyomatékosított:

    „Ez a helyzet egyértelmű, hogy túl messzire jutott. Az, hogy a csapatfőnökök politikai játszmákat próbálnak játszani, álszent dolog. Nem a Mercedes az egyetlen csapat, amelyik valamiképp szenved. Ugyanakkor ezekkel a manipulációkkal a háttérben, ezekkel a mellébeszélésekkel, ez egy kicsit nehéz.”

    Marko persze tagadta, hogy a Red Bull álláspontja ebben a kérdésben pusztán versenyképességi okokból állna a pilóták esetleges hosszútávú egészségkárosodása felett, beleértve akár Max Verstappent is. Erről már az ORF-nek beszélt:

    „A pilótáink az egyik legnagyobb értékünk, gondoskodunk róla, hogy a legjobb fizikai állapotban legyenek.”

    Arra még figyelmeztetett, hogy a Mercedes stratégiája, miszerint szabálymódosításokat akarnak, visszafelé is elsülhet:

    „Minden paraméter állítgatása túlságosan kockázatos, bejön a véletlen-faktor. Ez főleg azt az alakulatot érintené, amelyik a legtöbbet panaszkodott.”

  • Ecclestone: A Ferrari és Leclerc sem lesz bajnok

    Ecclestone: A Ferrari és Leclerc sem lesz bajnok

    Max Verstappennek „sima ügy” lesz a második egymást követő versenyzői világbajnoki címéhez vezető út a korábbi F1-es vezér, Bernie Ecclestone szerint.

    A 91 éves üzletember évtizedekig vezette a Forma-1-et, majd öt évvel ezelőtt elkezdődött a Liberty Media-éra, de mindig is következetesen azt mondta, hogy a versenyképes Ferrari kulcsfontosságú a sportág sikerében. Ugyan a maranellói székhelyű csapat egy küzdelmes időszak után 2022-ben kétségtelenül versenyképes. Ecclestone azt állítja, annak jeleit látja, hogy a Ferrari visszatér a régi szokásokhoz. A svájci Blicknek nyilatkozott:

    „A hibák újra becsúsztak. A megbízhatóság, amit most látunk, gyakran a régi időkre emlékeztet, és maguk a pilótáik sem mindig magabiztosak a pályán. Ez azt jelenti, hogy Maxnak könnyű dolga van a Red Bullnál, hiszen már hat győzelmet szerzett.”

    Ecclestone utalt rá, hogy nem talál örömöt abban, amit a Ferrari jelenlegi helyzetének lát, és a csapat legutóbbi, 2008-as bajnoki címére utalt:

    „Ahogy sokan mások is, én is reméltem, hogy a Ferrari több mint 14 év után újra sikeres lesz. Sajnos azt kell mondanom, hogy aki továbbra is a Ferrarira vagy Leclerc-re teszi a pénzét, az nem nyer semmit se.”

    Charles Leclerc ugyanakkor annak ellenére sem adja fel, hogy immár 49 pont a lemaradása a regnáló világbajnok Verstappennel szemben:

    „A bajnokság még a korai fázisában jár. Tény, 49 pont a hátrányom, de ez két győzelem – ennyi! Komolyan hiszem, hogy továbbra is csak magunkra kell koncentrálnunk. Nem aggódom, rendkívül motivált vagyok, hogy végre egy rendes hétvégét teljesítsünk, és megmutassuk, hogy még mindig ott vagyunk, és hogy továbbra is erősek vagyunk.”

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull egyik vezetőjeként ugyanakkor elismeri, hogy a Ferrari jobban teljesített abban, hogy a lehető legkönnyebb autót készítsék el a teljesen új, 2022-es szabályok szerint. Az Autosprintnek beszélt erről:

    „Nem tudom, mi volt a legutóbbi versenyen, de az egyik legutóbbin a Ferrari csak fél kilóval volt a minimális súly felett. Ez jelentősen jobb, hozzánk, vagy a Mercedeshez képest is.”

    A Ferrari korábbi pilótája, az 58 éves Jean Alesi szerint kulcsfontosságú, hogy a legendás olasz alakulat a legutóbbi kudarcok után is megőrizze pozitivitását és elhivatottságát. A francia a Corriere della Sera kérdésére válaszolt:

    „Leclercnek igaza van, amiért ilyen optimizmust mutat kifelé. Egy ennyire szoros bajnokság a sebességváltókat, a motorokat, a hidraulikus rendszereket és minden egyebet is a végletekig igénybe vesz. A technikai gondok megérkeztek, de bármely csapatnál előjöhetnek. Még a bajnokság felénél sem tartunk. Rengeteg idő és lehetőség lesz a talpra állásra, kezdve a következő fordulóval Silverstone-ban, egy olyan pályán, amely a bajnokoknak jutalomjáték.”

  • Az F1 dobná Spa-Francorchamps legendás futamát

    Az F1 dobná Spa-Francorchamps legendás futamát

    A legendás Forma-1-es pálya, Spa-Francorchamps a jelek szerint kimaradhat a 2023-as versenynaptárból. A csapatfőnökök a múlt hétvégén Montrealban hallhatták az F1 vezérigazgatójának, Stefano Domenicalinak azon hírét, miszerint a versenynaptár ismét bővülhet – jövőre rekordszámú, 24 futamra. Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur így vélekedik erről:

    „Nagy különbség nincs 24, 23 vagy 22 között.”

    A 24 futamból azonban 16-ot Európán kívüli futamnak szánnak, mivel a Forma-1 új piacokat kutat fel az Egyesült Államokban, de Afrikában is. A híres Belga Nagydíj helyszíne, Spa azonban kimaradhat, mivel a szervezők még nem állapodtak meg új szerződésről a Forma-1-gyel, annak ellenére, hogy a legendás Eau Rouge szakaszon jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. Az AlphaTauri csapatfőnökének, Franz Tostnak azonban nincs ideje az érzelmekre:

    „Ez rém egyszerű, ha nincs pénz, nincs játék. Amennyiben van pénzük, akkor odamegyünk. Ha nincs belőle pénzünk, nem megyünk oda.”

    Az Algemeen Dagblad napilap szerint a 2023-as versenynaptár első közzétett tervezete csak a nyár végére várható. Jo Bossuyt rovatvezető hozzátette:

    „Ezen tervek lassan tisztázódnak, és nem néznek ki jól Spa-Francorchamps számára.”

    Bossuyt szerint Spa elkaszálása még világosabbnak tűnt az F1-es csapatfőnökök szombat délutáni montreali találkozója után, amelyen a 2023-as versenynaptárról tárgyaltak. Így folytatta a tudósító:

    „Már csak 8 hely van a naptárban az európai pályáknak, hiszen Silverstone, Budapest, Spanyolország, Imola, Zandvoort és Monza mind szerződéssel rendelkeznek 2023-ra. Monacóval még tartanak a tárgyalások, Ausztriával pedig minden bizonnyal nem lesz gond, mivel a pálya tulajdonosa a Red Bull. Ez azt jelenti, hogy a nyolc európai időpont már fixen betelt.”

  • Marko: A Red Bull autói akár még gyorsabbak is lehetnek

    Marko: A Red Bull autói akár még gyorsabbak is lehetnek

    Miközben Max Verstappen tovább építi ki a világbajnoki előnyét, Christian Horner csapatfőnök vasárnap arra figyelmeztetett, hogy a Red Bull nem válhat nagyképűvé.

    Charles Leclerc motorjával kapcsolatos rajtbüntetését követően a regnáló világbajnok Verstappen Kanadában aratott újabb győzelme közel 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben. Horner így látja ezt:

    „Most már nyertünk néhány versenyt egymás után. Mindkét bajnokságot vezetjük, Max hibátlanul vezet, ez mind kiváló. Ugyanakkor gondban vagyunk Sergio Perez autójával, amit ki kell vizsgálnunk, továbbá a Ferrari sebessége itt a futamon igazán lenyűgöző volt. Nem lazsálhatunk.”

    Ráadásul a holland Verstappen vasárnap csak kevesebb mint egy másodperccel előzte meg a Ferrari versenyzőjét, Carlos Sainzot. Erről már Dr. Helmut Marko beszélt az osztrák ORF-nek, olykor viccelődve:

    „Sainz felől a nyomás a verseny végén óriási volt. Maxnak nem igazán sikerült elhúznia a DRS-nyi távolságból, mert a Ferrari a pálya második szakaszán jelentősen gyorsabb volt nálunk. Ugyanakkor az is szerepet játszott, hogy Max gumijai régebbiek voltak, így le a kalappal előtte, hogy ilyen nyomásnak is ellenállt. Szerencsénkre Sainz kétszer is hibázott a hajtűkanyarban. Max még a legkomolyabb nyomás alatt is úgy vezetett, hogy egyetlen hibát sem vétett. Az sem javított a helyzetén, hogy a rádiója meghibásodott, így nem tudtuk, megkapta-e az üzenetünket, hogy egy kicsit több erőt is szabadjára engedhet. Amennyiben a rádió nem működik, legalább megvan az az előnyünk, hogy nem hallunk több panaszt.”

    Ami Perez meghibásodását illeti, Marko megerősítette, hogy az váltógond volt:

    „Az életciklusa végén járt, de ki kellett volna tartania. Lehet, hogy a szombati balesete miatt alakult így.”

    Ennek ellenére vasárnap késő este vidám arcok voltak a Red Bull garázsában, mivel Marko figyelmeztette a Ferrarit, hogy még rengeteg potenciál van bennük, amit ki tudnak aknázni:

    „Az autónk továbbra is túlsúlyos, ez a negatívuma. A pozitívum az, amennyiben sikerül még többet fogynunk, akkor rengeteg időt nyerhetünk.”

    A másik negatívum, hogy Silverstone, a következő verseny helyszíne várhatóan jobban fekszik majd a Ferrarinak. Újra Horneré a szó:

    „A Ferrari szupergyors volt Spanyolországban, és Silverstone-ra hoznak majd néhány fejlesztést, nehéz futamunk lesz ott.”

    Ami a Mercedest illeti, Lewis Hamilton vasárnap visszatért a pódiumra, majd utána arról számolt be, hogy a hátát „újra fiatalnak” érezte a simább montreali felületen. Toto Wolff is viccesre vette a figurát ezért:

    „Meg kell változtatnunk az üzleti modellünket, és specializálódnunk kell az aszfaltra. Veszünk pár gépet, elmegyünk a régebbi pályákra, és új aszfaltot kínálunk nekik. Nekünk ez jól befektetett pénz lenne.”

  • Nem kell elkapkodni a 2022-es Latifi-Piastri cserét

    Nem kell elkapkodni a 2022-es Latifi-Piastri cserét

    A Forma-1 hagyományos „pilótakeringője” már javában tart, hiszen kezdenek körvonalazódni a 2023-as versenyzői ülések birtokosai. Pierre Gasly-val, például a Red Bull egyértelműen közölte, hogy a jövő év végéig be kell tartania a szerződését. Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost mondta ezt Montrealban, annak ellenére, hogy korábban azt találgatták, a francia pilóta az energiaital-gyártó cég F1-es istállója után másfelé kacsintgat:

    „A mi versenyzőnk lesz, ez pedig 100 százalékban megerősített, hiszen érvényes szerződése van velünk. Nincs is értelme erről többet beszélni.”

    Kevésbé biztos a helyzet az Alpine-nál. Persze, Fernando Alonso váratlan második helyezése Max Verstappen mögött a nedves montreali pályán nem fog ártani a közelgő tárgyalásoknak. Amennyiben a Renault tulajdonában lévő csapat kitart a spanyol mellett, a regnáló Formula 2-es bajnok Oscar Piastri úgy néz ki, hogy a Williamshez szerződik. Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke ennyit közölt:

    Nem kell nekünk ezt elkapkodnunk. Nem sietjük el a dolgot, és a megfelelő pillanatban, az őrületes átigazási szezonon belül körülnézünk. Végül meghozzuk az ilyen típusú döntéseket.”

    Arra a kérdésre, hogy a 21 éves ausztrál jövőre az F1-ben lesz-e, elismerte, hogy „Igen”. Sőt, Szafnauer akár egy korábbi megállapodást sem zár ki a Williamsszel, noha a brit csapat azt állítja, nem tervezik, hogy 2022-ben elengedik Nicholas Latifit. Erősködött egy kicsit, de bevallotta, hogy Montrealban „elbeszélgetett” a Williamsszel:

    „Olvastam ugyanezen pletykákat, de nehéz megjósolom ezzel kapcsolatban a jövőt. Nekem sincs több információm erről, mint nektek.”

    Már a Williams csapatfőnöke, Jost Capito sem zárja már ki azt, hogy Latifi még 2022 vége előtt kiszorul, persze jelenleg még palástol:

    „Mindkét versenyzőnek szerződése van a szezonra, és a tervünk az, hogy ezt teljesítsük is. Nincsenek más elgondolásaink.”

    Ugyanakkor elmondta, hogy Piastri készen áll a Forma-1-re, és rajta van azon a listán, akiket a Williams keres. Ami a 40 éves Alonsót illeti, róla Szafnauer azt mondta, hogy a nagy nyári szünetükhöz közeledve erről már több hír lesz majd.