Szerző: Vámosi Péter

  • Hülkenberg újra akcióban az Aston Martinnal a Hungaroringen

    Hülkenberg újra akcióban az Aston Martinnal a Hungaroringen

    Nico Hülkenberg ezen a héten Mogyoródon tér vissza egy F1-es autó volánja mögé, mert az Aston Martin ezzel járul hozzá a Pirelli 2023-as gumitesztelési programjához.

    A tesztet kedden Lance Stroll végzi, Hülkenberg – az Aston hivatalos tartalékpilótája – szerdán veszi át a feladatokat. Hülkenberg utoljára 2019-ben versenyzett teljes munkaidős pilótaként a Forma-1-ben a Renault csapatnál, de 2020-ban a 34 éves versenyző Silverstone-ban a Racing Point versenyzőjét, Sergio Perezt, a Nürburgringen pedig Strollt helyettesítette, amikor mindketten koronavírus-fertőzés miatt kiestek, egy-egy futamról.

    Hülkenberget idén év elején is bevetette a silverstone-i alakulat, hogy Bahreinben és Szaúd-Arábiában helyettesítse Sebastian Vettelt, amikor a német pilótát koronavírusos megbetegedés sújtotta.

    Az e heti budapesti teszten a hírek szerint a Mercedes-csapat is részt vesz majd, bár a brackley-i alakulat még nem erősítette meg a versenyzői felállását.

    A Pirelli 2023-as tesztprogramja – amelyet az F1 idei specifikációjú autóival végeznek – 18 napra oszlott el. Az olasz gyártó ugyanakkor az F1-es versenynaptárban szereplő egymás utáni futamok száma miatt nehezen tudta összeállítani a tesztnapjait.

    Logisztikailag a Pirelli nem tudja kezelni a hét közepén, két egymást követő hétvégén megrendezett verseny közötti tesztet, ami korlátozta a csapatokat abban, hogy a Spanyol és a Brit Nagydíj után Barcelonában vagy Silverstone-ban is segíthessenek.

    A Pirelli következő és egyben utolsó gumitesztjére a Red Bull Racinggel szeptember 13-án, Monzában kerül sor, közvetlenül az Olasz Nagydíjat követően.

  • Schumacher lehet, hogy kénytelen lesz visszavonulni

    Schumacher lehet, hogy kénytelen lesz visszavonulni

    Alig két év után véget érhet Mick Schumacher Forma-1-es időszaka. A 23 éves Mick Schumacher 2021 óta versenyez a királykategóriában, szerződése a Haasszal 2022 végén jár le. Hogy marad-e az amerikai csapatnál, az egyáltalán nem biztos. Ugyan a kezdeti tárgyalások már megtörténtek, a két fél közötti kapcsolat nehézkes. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner korábban pedig nyilvánosan kritizálta Micket.

    Ráadásul a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto sincs teljesen meggyőződve az ifjú Schumi képességeiről. Az olaszok szállítják az erőforrásokat a Haasnak, és a két pilótaülés egyikébe is beleszólhatnak.

    Egy dolog biztos: Mick nem lesz Sebastian Vettel utódja már az Aston Martinnál. A korábbi világbajnok ugyan őt hozta játékba utódjaként, de tegnap óta egyértelmű, hogy Fernando Alonso kapja azt a melót.

  • A kamion Európa-bajnokság is gyászolja Janiecet

    A kamion Európa-bajnokság is gyászolja Janiecet

    A Goodyear FIA ETRC, az ETRA Promotion és a teljes kamionversenyzős közösség szomorúan értesült Anthony Janiec francia kamionversenyző haláláról.

    A háromszoros francia kamionversenyző bajnok Janiec a Formula 3-ban tanulta meg a versenyzői alapokat, és 2007 óta versenyzett versenykamionokkal, amikor a Team 14-gyel versenyzett a francia és az európai sorozatban, mielőtt 2015-ben összeállt a Lion Truck Racinggel.

    Azóta minden évben számos alkalommal szerepelt a kamion Európa-bajnokságon, és bebizonyította, hogy a legjobb napján az egyik leggyorsabb kamionversenyző tud lenni. Rolf Werner, a Goodyear FIA ETRC promóterének, az ETRA-nak az ügyvezető igazgatója méltatta őt:

    „Anthony nemcsak a kamionversenyző közösség megbecsült alakja volt, hanem az ETRC-családunk nélkülözhetetlen tagja is. Szenvedélyesen szerette a motorsportot, és már most hiányzik nekünk, ahogyan a paddockunkból még mindig hiányzik a korábbi csapat patrónusa, Patrick Folléas, aki szintén túl korán, mindössze két évvel ezelőtt hunyt el. A Goodyear FIA ETRC nevében őszinte részvétemet szeretném kifejezni családjának, Jennifernek, Murielle-nek, Sarah-nak, Jean-Pierre-nek, két gyermekének, Timéónak és Léónak, a Lion Truck Racing valamint a Janiec Racing Team tagjainak ezekben a szomorú időkben.

    Soha sem feledünk Anthony!”

  • Wolff: A további pattogástól agykárosodást szenvedhetnek a pilóták

    Wolff: A további pattogástól agykárosodást szenvedhetnek a pilóták

    A Forma-1-es csapatok az agykárosodás veszélyét kockáztatják a versenyzőikkel, ha megpróbálják megakadályozni az FIA által 2023-ra javasolt delfinezés-ellenes szabályokat. A Ferrari és a Red Bull vezetésével legalább hat csapat ellenzi a javasolt változtatásokat – míg a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a biztonságra hivatkozva kiáll a szabályok mellett. Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost Magyarországon így nyilatkozott erről:

    „A legutóbbi egyeztetéseknek és a padlólemez megváltoztatására vonatkozó javaslatoknak véleményem szerint semmi közük a biztonsághoz, ez csupán sportpolitika.”

    Sőt, a Red Bull-os Christian Horner is azzal vádolta Wolffot, hogy a biztonságra hivatkozva lobbizik az FIA-nál olyan változtatásokért, amelyek a Mercedesnek a teljesítmény szempontjából előnyösek lennének. Wolff elutasítja ezt az elméletet, utalva a delfinezős talajhatás-jelenségre, ami miatt Lewis Hamilton állítólag sérült háttal távozott Baku után:

    „Továbbra is azt gondolom, hogy az FIA-nak és mindannyiunknak tennie kell valamit. A néhány percig tartó 1-1 hertzes frekvenciák okozhatnak agykárosodást. Nálunk 6-7 hertz ez, és több órán át tart.”

    Amit az FIA javasolt, hogy a 2023-as szezonra 25 milliméterrel emeljék meg a padlólemezek széleit, ami leginkább a 2022-es éllovasok, a Red Bull és a Ferrari teljesítményét érintheti. A Mercedes ellenfelei azzal érvelnek, hogy a delfinezés problémája az utóbbi versenyeken már sokkal kevésbé jelent gondot. Wolff ezért így folytatta:

    „Ez az érv nem számít, mert Silverstone, Paul Ricard és Ausztria nem éppen olyan pályák, amelyeken annyira pattogtunk volna. Nem akarok úgy érkezni Spába vagy pár későbbi futamra, ahol a pálya nem annyira sima, mint egy hagyományos versenypályán, és nem tettünk semmit se ellene. Mindkét oldalról folyik ez a sok beszéd a lobbizásról, de amúgy miről is beszélünk itt?”

    Nyilvánvalóan itt visszautalt a versenyzők biztonsággal kapcsolatos érvére.

  • Chandhok már látja az Alfa Romeo-Audi átmenetet

    Chandhok már látja az Alfa Romeo-Audi átmenetet

    Karun Chandhok azt jósolja, hogy az Audi feltehetően 2026-ban a Forma-1-be való belépése a Saberrel fog megtörténni, az Alfa Romeo távozásával. A Sauber jelenleg az Alfa Romeo csapatát üzemelteti. A hírek szerint az olasz autómárka a 2023-as szezonra is megújította a szerződését.

    Hosszabb távon ugyanakkor az Alfa Romeo neve eltűnhet a sportból, és helyét az Audi veheti át, amely a Volkwagen-csoporthoz tartozó Porsche márkával együtt várhatóan 2026-tól érkezik a boxutcába. Ez egybeesne az abban az évben bevezetésre kerülő új motorszabályokkal, amelynek véglegesítése folyamatban van, és amikor mindent aláírnak, a Porsche és az Audi érkezése is megerősítést nyerhet.

    A legutóbbi hírek szerint a Porsche a Red Bull F1 csapat és a Red Bull Powertrains 50%-os részesedésének megvásárlására készülhet. Az Autosport mindeközben azt állítja, hogy az Audi tárgyalásokat folytat a Sauber részvényeinek 75%-os megvásárlásáról, amelyet tavaly majdnem Michael Andretti vett meg.

    Chandhok a Sky F1-en elmondta, hogy szintén ismert volt előtte az, hogy egy ilyen üzlet előkészítés alatt áll. Utalt rá, hogy még eltart egy ideig, amíg nyilvánosságra hozzák azt, ha létrejön. Az ex-F1-es versenyző ennyit mondott:

    „Úgy tudom, hogy az Audinál nagyon közel állnak ahhoz, hogy bejelentsék, 2026-ban beszállnak a Forma-1-be. És ugyan arra számítunk, hogy ez kezdetben a Sauberrel lesz, nem fogják bejelenteni, hogy a Sauber a kiszemelt partnerük ebben. Akkor fogják bejelenteni, hogy érkeznek, amikor 2026-ban jönnek véglegesen az új motorszabályok. És aztán a későbbiekben, úgy véljük, várhatóan a Sauberrel fognak összeállni, hiszen valahogy így van ennek értelme, nem? Az Alfa Romeo egy-két évig még folytatja, aztán megtörténik az átmenet, és szerintem ez nagyszerű lesz.”

    Bár maga az Alfa Romeo csapat nem erősítette meg a hírt, a cég vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato elárulta, hogy a Sauberrel való partnerség egy ötödik idény erejéig folytatódik. Imparato a Magyar Nagydíj hétvégéjének nyitónapján nyilatkozott:

    „Ma reggel a 2023-ra szóló hosszabbítást aláírtam. Minden év júliusában megvizsgáljuk a helyzetet. Amennyiben a jövőben rájövünk, hogy már nem érdekel minket a Forma-1, vagy nem térül meg a befektetésünk, meglátjuk, mit teszünk. De minden rendezett módon fog változni.”

  • Váratlanul elhunyt Anthony Janiec, a Lion Truck Racing pilótája

    Váratlanul elhunyt Anthony Janiec, a Lion Truck Racing pilótája

    A Lion Truck Racing az alábbi közleményt tette ki a közösségi oldalára nemrég, melyben tudatták, hogy versenyzőjük, Anthony Janiec elhunyt:

    „Nagyon szomorúan jelentjük be, hogy versenyzőnk, Anthony Janiec szívmegállást követően elhunyt.

    A háromszoros francia bajnok Anthony egy kiváló versenyző volt, aki 100%-ban a motorsport iránti szenvedélyének élt és mindannyiunkat lenyűgözött a tehetségével.

    Képes volt az utolsó helyről is megnyerni egy futamot, Európa-bajnoki győzelmeket szerezni; mindig jó hangulata volt és az egyik legjobb pilóta volt a szakágunkban.

    Anthony mindenkinek hiányozni fog.

    A családjára és két gyermekére gondolunk. A mennybe ment, hogy csatlakozhasson Patrickhoz, csapatunk alapítójához, aki túl korán távozott, de szívünkben minden nap jelen van.”

  • Berger: Vettel inkább méheket ment, mint versenyezne

    Berger: Vettel inkább méheket ment, mint versenyezne

    Sebastian Vettelt nem érdekli az, hogy 2023-ra a német túraautó-sorozatba, a DTM-be szerződjön, állítja a sorozat főnöke, Gerhard Berger. A 35 éves, négyszeres világbajnok Vettel azzal lepte meg a Forma-1 világát, hogy a hétvégén Magyarországon bejelentette a közelgő visszavonulását. Azt azonban a német nem zárná ki, hogy egy napon visszatérjen a pilótafülkébe:

    „Természetesen versenyezhetnék másutt is az én koromban. Csúcsformában vagyok fizikailag. Erre a kérdésre azonban ma nem tudok válaszolni. Jelenleg azt mondom, hogy ez a fejezet a végéhez közeledik. És nem azt állítottam, hogy azért hagyom abba a Forma-1-et, hogy máshol versenyezzek. Amit ma nem tudok megmondani, az az, hogy miképp fogok erre reagálni.”

    Ugyanakkor, több korábbi bajnok, köztük Vettel mentora, Michael Schumacher is először visszavonult az F1-ből, hogy aztán egy idő után visszatérjen. Vettelnek már felajánlottak egy helyet az Extreme E sorozatban, míg Berger – a német első Forma-1-es csapatfőnöke még a Toro Rosso korai időszakában – nem titkolta, hogy szeretné Vettelt a DTM-be csábítani. Az Österreichnek nyilatkozott:

    „Ez álomszerű lenne, de attól tartok, hogy most inkább méheket ment.”

    Berger ezzel Vettel újdonsült környezetvédelmi aktivizmusára utal, ami egyeseknek összeborzolta a szemöldökét, tekintve, hogy az F1 platformját használja a figyelemfelkeltésre. Vettel azt mondja, hogy a visszavonulása után is folytatni fogja a tervét:

    „Lehet, hogy a hangom most már nem lesz olyan hangos, vagy az elérésem nem lesz olyan nagy, de az emberiség a történelmének legnagyobb kihívása előtt áll, és ha nem nyerjük meg ezt a versenyt, a Föld nélkülünk fog tovább forogni.”

  • Főnöke szerint Albon nem akar az Aston Martinhoz igazolni

    Főnöke szerint Albon nem akar az Aston Martinhoz igazolni

    Alex Albont nem érdekli az, hogy a Williamstől az Aston Martinhoz igazoljon. Ezt azonban nem maga a brit származású thaiföldi pilóta állítja, aki lenyűgözően teljesít, mióta a Red Bull 2022-re kölcsönadta a grove-i székhelyű csapatnak. Amikor Sebastian Vettel pár nappal ezelőtt bejelentette a visszavonulását, a 26 éves Albon neve egyike volt azoknak, akik azonnal felmerült lehetséges utódjaként. Az érintettet erről már Budapesten kérdezték:

    „Egyértelmű, az Aston Martin egy remek alakulat, nyilvánvalóan fejlődnek csapatként is. A hangsúlyt azonban most az idei évre kell helyeznünk. És ez most így is marad.”

    Albon jelenlegi csapatfőnöke, Jost Capito azonban utalt rá a német Skynak, hogy a Williams versenyzője nem akarja elhagyni a csapatot:

    Itt boldog. Még ha lenne is lehetősége csapatot váltani, akkor sem tenné meg.”

    Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack azt állítja, csak „hétfő reggeltől” kezd el Vettel utódlásával foglalkozni. Azt azonban nem cáfolta, hogy a Mercedes junior Nyck de Vries, a Formula E regnáló bajnoka is egy lehetőség:

    „Nyck egyike a sok-sok versenyzőnek. A Formula E-s idők óta ismerem őt. Ő egy rendes fickó. Ő vezette a Williamst, a múlt héten a Mercedes autóját vezette, tehát azt hiszem, hogy ő az egyik pilóta, akit megnézünk. Ugyanakkor másokkal is foglalkozunk.”

  • Marko: Perez túl távol van Verstappentől

    Marko: Perez túl távol van Verstappentől

    Ugyan egy új, 2024-ig szóló kétéves szerződése van, de Sergio Perez nem úszta meg a Red Bull vezető tisztségviselőjének, Dr. Helmut Markónak az újabb dorgálását. A 79 éves szakember így nyilatkozott róla Magyarországon:

    „Jelenleg túl messze áll Max-tól.”

    Ez a méltatlankodás alig egy héttel azután történt, hogy a mexikói Perezt Marko szintén megfeddte azért, ahogyan a Paul Ricard-on az újraindításnál visszavette a tempójából. Akkor a Servus TV-nek ennyit mondott:

    „Igen kellemetlen, hogy Checo elaludt. Egy biztos harmadik hely veszett ott el. Talán túl sok tequilát ivott előtte este.”

    Szombaton Magyarországon Max Verstappen motorproblémá, ígval küzdötty a vasárnapi futamot a tizedik helyről kezdheti meg. Perez eközben még a Q3-ba se jutott be. Marko már a német Skynak beszélt erről:

    „Az összes edzésen nehéz volt a helyzetünk, úgyhogy össze kell ülnünk. Még el sem kezdődött a nyári szünet, de Perez máris úgy tűnik, hogy elment nyaralni. Beszélnünk kell vele, és változatlanul Max beállításait kell használnia.”

    Marko szerint a 32 éves Pereznek a jövőben már az első szabadedzéstől fogva jobb formában kell lennie:

    „Amennyiben már akkor egy másodperces lemaradásban van, akkor nem tud felzárkózni. És ezt láttuk bizonyos futamokon tavaly is. Tavaly kiküszöböltük ezt, szóval most már gondoskodnunk kell arról, hogy egy kicsit visszatérjen ugyanaz a nyugalom.”

    Marko ugyanakkor azt mondta, az nem Perez hibája, hogy az FIA először törölte, majd visszaállította a mexikói egyik köridejét pályahatárok megsértése miatt:

    „Ezt a műsort le kell állítani. Vagy hatékony ellenőrzések legyenek helyben, vagy engedjük el ezt. Ausztriában és Franciaországban is volt ez a színdarab, és ez elfogadhatatlan.”

  • Marko: Ne bontsunk még pezsgőt azért a Red Bull-Porschéra

    Marko: Ne bontsunk még pezsgőt azért a Red Bull-Porschéra

    Dr. Helmut Marko szerint „korai” lenne elkezdeni ünnepelni a Red Bull Forma-1-es gyári együttműködését és a Porsche 50%-os felvásárlását 2026-ra és az azt követő időszakra. A héten kiszivárgott vállalati aktákból kiderült, hogy a Volkswagen tulajdonában álló Porsche megvásárolja az energiaital-gyártó cég F1-es top csapatának felét. Marko a Red Bull osztrák vezető tisztségviselője a Kleine Zeitungnak nevetve ennyit mondott:

    „Még nem fogadhatok gratulációkat, ezek a hírek még koraiak.”

    A Red Bull ugyanakkor a hivatalos közleményében megerősítette, hogy egyeztetnek a Porschéval, amihez Marko ennyit tett még hozzá:

    „Tárgyaltunk, de semmiről sincs még döntés. A VW-csoport úgy döntött, hogy akkor száll be a Forma-1-be, ha az új motorszabályzat életbe lép, és több szempontból is értelmezhetővé válik. A költségkeretről, az újonc státuszról, a szén-dioxidmentes üzemanyagról és még néhány pontról van szó ezen felül.”

    Nem meglepő módon Marko utalt rá, hogy a 2026-ra vonatkozó teljesen új motorszabályzat FIA általi véglegesítésében mutatkozó fennakadás a Red Bull riválisaira, a Ferrarira és a Mercedesre vonatkozik. A 79 éves egykori F1-es pilóta így folytatta:

    „Most semmit sem tudunk megerősíteni. A szabályzattal kapcsolatban mindennek hibátlanul kell működnie, mivel ez egy hatalmas változás lesz. A Ferrari és a Mercedes részéről is vannak ellenvetések, akik meg szeretnék tartani az előnyüket.”

    Szintén igen valószínű 2026-ra egy második VW-márka, az Audi belépése a Forma-1-be. A német autógyártó várhatóan bevásárolja magát a svájci F1-es istállóba, a Sauberbe. Jelenleg a Sauber Alfa Romeo néven versenyez a királykategóriában, de ez az üzlet nyilvánvalóan megszűnne, amint az autógyártó rivális Audi lenne a gyári partner.

    2023-ra ugyanakkor az Alfa Romeo vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato megerősítette, hogy a névadási megállapodás legalábbis egyelőre folytatódik. A Radiocor de Il Sole 24 Ore-nak beszélt erről:

    „Aláírtuk 2023-ra a szerződés megújítását. Minden év júliusában kiértékeljük, hogy eldöntsük, folytatjuk-e ezt az elkötelezettséget. Ha egy nap úgy látjuk, hogy már nincs érdeklődés, vagy nem térül meg a befektetésünk, akkor mérlegelni fogunk. Mindent rendezetten csinálunk majd, de ez nem téma ebben az évben.”