Szerző: Vámosi Péter

  • A Geely kezébe került a Lotus, 51 millió fontot fizettek a cégért

    A Geely kezébe került a Lotus, 51 millió fontot fizettek a cégért

    Új tulajdonosa lett a norfolki autógyárnak, a Group Lotusnak, akik az állításuk szerint a híres márka teljes potenciálját ki akarják használni a jövőben. A kínai mamutvállalatnak a Geelynek már így is voltak európai autómárkái, olyanok mint a London Taxi Company, vagy a Volvo. Most a hetheli bázisú gyártót vásárolták fel azzal, hogy megvették az eddigi maláj tulajdonos Proton cég 49.9%-os részesedését.

    Az üzletet a hongkongi értéktőzsdén jelentették be, ahol a Geely részvényeit is jegyzik, ennek jóváhagyására azonban július közepéig várni kell. A feltételezések szerint a Geely 51 millió fontot fizetett a Lotus részvényeiért.

    Daniel Donghui Li, a Geely ügyvezető alelnöke ennyit mondott:

    „A Volvo Cars revitalizációja után felhalmozott tapasztalatainkra alapozva fel szeretnénk szabadítani a Lotus Cars teljes potenciálját is. Új fázisába akarjuk elvezetni a fejlesztéseiket, új termékeket akarunk előállítani, és új technológiákat bevezetni.”

    A Lotust a Proton egyébként még 1996-ban vásárolta meg. Az üzleti jelentések szerint az elmúlt években a cég 41 millió fontos veszteséget könyvelhetett el 2016 márciusig, az ezt megelőző évi jelentés szerint a veszteség 45.2 millió font volt. A cégnek 750 alkalmazottja van Norfolkban, tavaly ünnepelték az 50. évfordulójukat. Három évvel ezelőtt Jean-Mark Gales ügyvezető igazgató egy tervet dolgozott ki, amelynek a célja az volt, hogy újra profitot termeljenek, és a múlt hónapban ez már újra sikerült is.

    A kínai Donghui Li ezzel kapcsolatban még hozzátette:

    „Azzal, hogy a Proton és a Lotus márka is csatlakozik a Geely Group portfóliójához, erősítjük a globális jelenlétünket, és Délkelet-Ázsiában egy új központot is nyertünk.”

  • Boullier nem zárja már ki azt, hogy szakít a McLaren a Hondával

    Boullier nem zárja már ki azt, hogy szakít a McLaren a Hondával

    Három évvel ezelőtt került újra kapcsolatba a McLaren és a japán márkával, de a teljesítmény és a megbízhatóság is hagy kívánnivalót maga után. A csapatfőnök Boullier elemezte a problémát:

    „A gond az, hogy nem az a helyzet, hogy vettünk egy motort. A Honda tiszta lappal indult amikor bejöttek az új szabályok, és a megítélésük jó volt. Ugyanakkor nem volt garancia a kész termékre, persze azt se feledjük el, hogy ezekért a motorokért nem fizetünk.”

    Egyelőre a közös munka azonban nem megy, és egyre erősebb a pletyka, hogy Fernando Alonso is elhagyja az alakulatot többek között. Volt szó arról is, hogy a Mercedes segítene a Honda motorfejlesztésében, vagy az, hogy a McLaren egyszerűen szakít a japánoknak, és újra a németek ügyfelévé válnának. ​A La Derniere Heure újság kérdésére válaszolva ennyit mondott Boullier , azzal kapcsolatban, hogy vizsgálják-e már a McLaren jogászai annak a lehetőségét, hogy a Hondával szakítsanak a gyenge teljesítményük miatt:

    „Mielőtt még jogi útra terelnénk a dolgot, most olyan fázisban vagyunk, hogy megpróbálunk megoldásokat találni inkább. Az időm nagy részét Angliában, vagy Japánban töltöm, megpróbálom javítani az ügymenetet, de ez elég nehezen megy. Európaiként nehéz megérteni őket, pláne ha európai versenysportban dolgozol, úgy még nehezebb. Ez a hozzáállásuk a Forma-1-hez: amikor már mindenki jobbra halad, ők elmennek balra. Ez nem igazán megszokott, de úgy néz ki, hogy mégis csak működik, hiszen végeredményben Japán egy nagyhatalom. Ugyanakkor minden az időzítésről szól. Végigcsinálják, de az elgondolt három év helyett valójában hát-hét év kell ehhez, addig meg valahogy túl kell élni. Ha előre haladunk, akkor oké, ha azonban visszafelé fejlődünk, akkor magunkat is nehezebb helyzetbe hozzuk, és a motivációnk is alábbhagy.”

    Arra a konkrét kérdésre, hogy mi lesz ezzel az összeállítással 2017 után, így válaszolt: Bármi lehetséges. Minket csak az érdekel, hogy működjön, de abban a helyzetben vagyunk, hogy mi irányíthatunk. Jelenleg azt mondhatom, hogy nem akarjuk, hogy elváljanak az útjaink. Persze nem én fogom meghozni ezt a döntést, hanem a McLaren tulajdonosi köre.”

  • Scott Dixon és Dario Franchitti rablás áldozata lett a Taco Bellben!

    Scott Dixon és Dario Franchitti rablás áldozata lett a Taco Bellben!

    Négy órával azután, hogy Scott Dixon megnyerte a 101. Indianapolis 500 időmerő edzését, feleségével Emma Davies-Dixonnal, valamint a háromszoros Indy 500 győztes Dario Franchittivel, beültek egy Taco Bellbe vacsorázni. Hiba volt, kirabolták őket, ráadásul fegyverrel!

    A Fox59 számolt be arról, hogy este tíz órakor volt az eset, amikor a Chip Ganassi Racing szupersztárjai abban a Taco Bellben ültek, amelyik a West 16th Street alatt található. Ez pedig csak fél mérföldre található az Indianapolis Motor Speedwaytől.

    A Ganassi csapat szóvivője megerősítette az NBC Sportsnak, hogy a rablás valóban megtörtént, ugyanakkor egyik versenyző sem nyilatkozik a történtekről.

    A 14 és 15 éves fegyveres tinédzsereket később elfogták, akik a közeli Berwick Aven menekültek gyalogszerrel.

  • Misanói kamionos keringő: Pályán, és pályán kívül is szabad a tánc!

    Misanói kamionos keringő: Pályán, és pályán kívül is szabad a tánc!

    Már mindegyik csapat leporolta magát a Red Bull Ring után, így a tekintélyt parancsoló versenykamionok újabb helyszínre látogatnak el a hétvégén. Ez pedig nem más, mint az inkább motorversenyzésért rajongók körében ismert Misano World Circuit Marco Simoncelli pálya. az Adriai-tenger mellett.

    Két hete a Red Bull Ringen három győztest is avathattunk négy versenyen, így valóban már most igazoltnak látszik az a felvetés, hogy nagyon szoros lesz a verseny az elsőségért. A feladatot azonban a regnáló bajnok Jochen Hahn kiválóan oldotta meg, pedig a jól megszokott MAN-jét IVECO-ra váltotta. Két Ausztriában szerzett győzelmével vezeti is a bajnokságot, 11 ponttal.

    A szezon komoly meglepetése a portugál Jose Rodrigues (Reboconorte MAN). Második helyen áll az összetettben, ugyanakkor a Promóterek Kupájának a kiírását is vezeti, három győzelemmel. Jelenleg amiatt se kell aggódnia, ha esetleg lejjebb csúszna, hiszen édesapja, Eduardo Rodrigues követi őt ezen bajnokságban, így az elismerés mindenképp a családban marad.

    Olasz földön azonban újra üdvözölhetünk régi ismerősöket, hiszen Thomas Robineau is újra rajthoz áll MAN-jével, valamint megkezdi a szezonját a szintén francia Dominique Orsini is, egy régebbi fejlesztésű Mercedesszel.

    Némi meglepetésre a visszatérő ​Antonio Albacete, Kiss Norbi és Adam Lacko is „adósak” még győzelmekkel, ők mindannyian feltehetően még jobban odateszik magukat Misanoban. Tavaly a cseh versenyző itt 3 versenyt is megnyert, az egyik kedvenc pályája ez, ami jól fekszik a Buggyrájának. Aki némileg ezen elképzelésekbe bekavarhat, az viszont a visszatérő csapattársa, a kétszeres bajnok David Vršecký. Érdemes lesz ugyanakkor továbbra is figyelni a kamionsport legenda Gerd Körber ténykedését is, hiszen nagyon is szorgalmasan gyűjti a pontokat idén, még ha nyerni ő sem tudott egyelőre.

    A Hahn csapat frissen vált a téli szezon alatt némileg olasz alakulattá is, így Itáliában mindenképp bizonyítani akarnak, az IVECO hazájában:

    „Misano a kedvenc pályám, ez az IVECO hazai meccse, így mindezt figyelembe véve nagyon is optimista vagyok. Remélem, hogy nyerni fogunk!” – jelentette ki a négyszeres Európa-bajnok. Ezen a véleményen van Adam Lacko is, aki tavaly itt sikert sikerre halmozott:

    „A misanói pályát nagyon szeretem, az az érzésem, hogy igazából a szezon nekünk itt fog elkezdődni.”

    Steffi Halm, egyetlen nőként a mezőnyben azonban felemlegeti a pályával kapcsolatos kihívásokat is:

    „Nagyon trükkös pálya, vannak nagyon lassú részei, és egy hosszú egyenes hátul. Fékezned kell a kanyarokban, jó sokszor kell beletaposnod a hajtűkanyar előtt. Mindent egybevéve elég nehéz gyorsnak lenni ezen a pályán.”

    Mindent egybevéve remek versenyek szoktak lenni Misanóban, de ahogy az augusztus végén majd a Hungaroringen is látható lesz, a pályán kívüli aktivitás is jelentős. Komoly a jelenlét az utcai teher hordozók részéről, valamint a szakmai kiállítók is komolyan készülnek mindig erre a versenyhétvégére. A legújabb fejlesztéseket mutatják majd itt be, tesztelni is lehet a gépeket, valamint szimulátorban is kipróbálhatják a nézők az ügyességüket. Az Olasz Autósport Szövetség szervezésében meg szabadtéri múzeummá válik a pálya egy része, és régi veterán teherautók lesznek kiállítva.

    Az olasz hétvége nagyon kedvelt a kamionos körökben, tényleg a legváltozatosabban „pimpelt” járgányok érkeznek ide szerte Európából. Szombat este pedig a szervezők garantálják a fesztivál hangulatot, így akár még ismerkedni is lehet… nem csak kamionokkal.

  • Pauban az F3 vasárnapi versenyeit Max Günther nyerte

    Pauban az F3 vasárnapi versenyeit Max Günther nyerte

    A Prema Powerteamnél versenyző Maximilian Günther nyolc versenyt kellett hogy befejezzen, mire idén is végre felért először a dobogó csúcsára. Ha már így alakult, rögtön duplázott is, hiszen a késő délutáni versenyt is megnyerte. A 2.76 km hosszú pályán Lando Norrist sikerült maga mögött tartania a második versenyen. Csapattársa, Callum Illott lett a harmadik, Harrison Newey pedig a negyedik. Joel Eriksson a verseny előtt még vezette a bajnokságot, azonban a hétvége második versenyét egy baleset után feladni kényszerült.

    A hétvége utolsó versenyét is Lando Norris kezdhette meg az élről, és az újonc kivételesen jól kapta el a rajtot, és rögtön növelni is tudta az előnyét. Az első kör végén már 1.271 másodpercnyire növelte az előnyét. A McLaren juniorja őrült tempót diktált folyamatosan, de a 9. körben a pályára kellett jönnie a biztonsági autónak, mert David Beckmann falazott a Foch sikánban, és egy ideig eltartott összeszedni a törmelékeket. Amikor újra nekieredhetett a mezőny, Norris egyből 2.6 másodperces előnyt autózott ki magának. A nagy sietségnek meglett azonban a böjtje: ő is nekicsapódott a falnak a Fochban.

    Innentől Günthernek már sétagalopp volt a mai és egyben idei második győzelme, csapattársa Callum Ilott előtt. Callum azonban a verseny közepétől kezdődően komoly nyomás alatt volt, a Hitech GP-s Ralf Aron egyre inkább jött fel rá.

    ​A sorozat következő állomása már a Hungaroringen lesz június közepén, a DTM betétfutamaként.

  • Bourdais mendence és csípőtörést szenvedett az Indy 500 időmérő edzésén

    Bourdais mendence és csípőtörést szenvedett az Indy 500 időmérő edzésén

    A legendás Indianapolis 500 futam kvalifikációján Sebastian Bourdais több csontját is törte a medencéjében, illetve a jobboldali csípőjénél. A Dale Coyne Racing versenyzője éppen a leggyorsabb volt a pályán, amikor a kettes kanyarban előbb próbált korrigálni azt, hogy kitört az autója hátulja, majd a falnak csapódott. Azonnal az IU Health Methodist Hospitalba szállították a baleset után. A széria is megerősítette hogy jól van, eltekintve a csonttöréseitől. Feltehetően már szombat éjszaka megoperálták.

    Ez áll a közleményben:
    „Sebastien Bourdaisnál medence és jobboldali csípő törést diagnosztizáltak, miután balesetet szenvedett a 101. Indianapolis 500 időmérő edzésén balesetet szenvedett. Dr. Geoffrey Billows, az IndyCar főorvosa szerint még este megműtik a medencéjét az IU Health Methodist Hospitalban. Bourdais a harmadik gyors körét tette meg épp, amikor a Dale Coyne Racing #18-as rajtszámú GEICO Hondájával keményen korlátnak ütközött a kettes kanyarban.

  • Pauban is legyőzte Eriksson Norrist az első versenyen

    Pauban is legyőzte Eriksson Norrist az első versenyen

    A BMW neveltje, Eriksson ugrott előre a rajtnál, miután az első sorból elinduló Norris újra elrontotta az indulását a piros lámpák kialvása után. A Gare kanyarban meg is előzte a McLaren neveltjét a svéd pilóta az első körben. Az élről induló Callum Ilott falazott a Foch sikánban, és ugyan eljutott a bokszutcáig, de kiállni kényszerült. Norris ezután a szemerkélő esőben üldözőbe vette a Fallara-Volkswagenjével Erikssont.

    A következő balesetet Guan Yu Zhou szenvedte el a 10. körben, amikor egy balkanyarban a Foch után elvesztette uralmát a gép felett, és ezzel a mezőny megnyerte az első biztonsági autós fázist. Eriksson így hiába építette ki az előnyét valamelyest az őt üldöző brit pilótával szemben, ezt kezdhette újra gyakorlatilag az eset miatt.

    ​Joey Mawson volt az, aki némi meglepetésre a dobogó alsó fokára állhatott volna, de ő is a falnak csapata a versenyautóját a nagy sebességű Parc Beaumont kanyarban. Jake Dennis meg már az emlegetett Foch sikánban találkozott a Premás Maximilian Güntherrel, amiből a német került ki győztesen. Ez az újabb intermezzo megint a Safety Car pályára hajtásával járt, és amikor kiment már gyakorlatilag csak két körük maradt a versenyzőknek a versenytávból. Erikkson innentől már könnyedén tudta tartani Lando Norrist. Günther lett a harmadik, még úgy is, hogy letört darabok lógtak az autója elején.

    Jake Hughes próbálta ugyan a német pilótát letaszítani a dobogó harmadik fokáról, azonban magával szúrt ki: falnak ment a Fochban. Ennek köszönhetően a Hitech GP-s kollégája Nikita Mazepin és Ralf Aron lett a negyedik-ötödik. A hatodik helyen Harrison Newey ért be, miután sikerrel verte vissza csapattársa Pedro Piquet támadásait. Mick Schumacher ugyan nyolcadik lett, de később Ferdinand Habsburg mögé sorolták, mert sárga zászló alatt előzte meg az osztrák pilótát. Jehan Daruvala lett az utolsó pontot szerző pilóta Pau első versenyén.

  • Baumgartner Zsolt is elérhető már Instagramon, de van itt még valami…

    Baumgartner Zsolt is elérhető már Instagramon, de van itt még valami…

    Hazánk ezidáig egyetlen Forma-1-es indulója a napokban elindította a hivatalos Instagram oldalát, így újra nyomon követhető Zsolti élete. Érdemes is figyelni, hiszen gyakorlatilag „visszatért” a királykategóriába, ha nem is aktív versenyzőként. Mint az ismeretes, az átfestett 2 üléses Minardit vezeti, a szintén korábban a csapatnál versenyzett osztrák Patrick Friesacher mellett,. Egyébként a Liberty Media találta ezt ki a versenyhétvégékre, mint új új program, a szerencsés/gazdag kilátogatóknak.

    Az igazán érdekes nem is az, hogy elkezdte tartalommal tölteni Zsolti az Instagram fiókját, hanem ha rámennénk Zsolt hivatalos oldalára ( zsolt.baumgartner.hu ), az igencsak máshova vezet…
    Történetesen a link átugrik James Cage oldalára, aki bizonyos körökben zenészként ismert, másutt pedig profi informatikusként. Rá is kérdeztünk nála, hogy mi történhetett, de egyelőre a röhögéstől nem jut szóhoz, ugyanakkor ő sem érti, hogy mi történhetett. Nem, nem hackelte meg.

    https://www.instagram.com/zsolt.baumgartner

  • Az F1 2017-ben klasszikus versenyautók is lesznek

    Az F1 2017-ben klasszikus versenyautók is lesznek

     

    A Forma-1 hivatalos játékába, amely augusztusban jelenik majd meg, először térnek majd vissza klasszikus versenyautók, a játék 2013-as kiadása óta. A fejlesztő csapat továbbra is a Codemasters, és a napokban megmutattak pár dolgot a szimulátorból, valamint az is kiderült, hogy augusztus 25-én lesz a hivatalos bemutató.

    Fokozottabb várakozás előzi meg az idei kiadást, hiszen 12 legendás F1-es torpedót is lehet majd vezetni a játékban, köztük a Williams FW14B-t, a Ferrari F2002-t, vagy az 1988-as csúcsgépet, a McLaren MP4/4-et. Ezek az autók az úgynevezett „special edition”-ben lesznek elérhetőek, külön letöltést igényel majd.

    Ezekkel az autókkal is lehet majd menni a továbbfejlesztett karrier módban, ahol a játékosokat további ismert pályák várják majd, ezekkel a híres masinákkal. Paul Jeal a Codemastersnél vezeti a fejlesztést, és nem rejtegette az örömét: „Remek hír, hogy a sorozatba visszatérnek újra a klasszikus F1-es autók. Már az F1 2013-ban is remek volt a fogadtatása ezen autóknak, és ezek idén visszatérnek, és még jobbak lesznek. Ennyi remek autó közül nehéz volt kiválasztani azon 12-t, amelyek bekerülhettek, de a rajongók kedvenceiből választottunk az elmúlt 30 évből.”

    A játékban lesz még 4 alternatív pályakialakítás is, árulta el Lee Mather, aki a 2017-es játék kreatív menedzselését végzi. A Codemasters azt ígéri, hogy fejlesztenek a többjátékos üzemmódon is, és lesz egy teljesen új karrier mód a világbajnoki cím elhódításáért, de részleteket erről egyelőre nem árultak el.

  • Ez már a 3. Kamion EB és Fesztivál a Hungaroringen

    Ez már a 3. Kamion EB és Fesztivál a Hungaroringen

     

    2017-ben ismét augusztus utolsó hétvégéjén, 26-27. között ad otthont a Hungaroring a Kamion EB magyarországi versenyeinek, melyeken természetesen a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert is rajthoz áll Mercedes-Benz versenykamionjával. A négy – minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkező – kamionos versenyfutam mellett családi programok és két különleges, nem kevésbé látványos, szupersportkocsikat felsorakoztató GT betétfutam fokozzák az izgalmakat.

    „1987-ben ezen a napon, május 17-én rendezték Magyarország első kamionos Nagydíját (Hungarocamion Truck Grand Prix*). Ma, 2017. május 17-én büszkén jelenthetem be, hogy az immár hagyományosnak tekinthető újkori kamionversenyzés harmadszorra látogat vissza hozzánk augusztus végén és a Kamion EB mezőnye a Hungaroringen ismét összeméri tudását.

    Két évvel ezelőtt sokak, sokunk álmát megvalósítva, negyed évszázados szünetet követően tért vissza Magyarországra a kamionversenyzés. Tavaly már közel 32 ezer néző látogatott ki a remek házigazdának bizonyuló Hungaroringre a hétvége során, így nagyon rövid időn belül a pálya egyik leglátogatottabb versenyeseményévé vált a Kamion EB és Fesztivál. Ebben persze nagy szerepe volt és van Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok versenyzőnek, aki azt is megmutatta, nem csak a legjobb technikával tud dobogóra kerülni.

    Ahogy eddig is, az idén is szeretnénk még jobb szórakozást, még több élményt nyújtani a kilátogató nézőknek, így nem csak a pályán, hanem mellette is még izgalmasabb, érdekesebb eseményekkel készülünk augusztus utolsó hétvégéjére. A családi programok között minden korosztály megtalálja az őt legjobban érdeklő, szórakoztató lehetőséget, a versenypályán pedig a kamionok mellett két olyan, szupersportautókat felvonultató verseny is a szórakozást szolgálja, melyek minden egyes tagja egyedül is óriási tömegeket vonz, még álló helyzetben is.

    Az eddigi tapasztalatainkat felhasználva több apró változtatásnak köszönhetően minden téren igyekszünk még többet, még jobbat nyújtani. Nagyon figyelünk például a pálya megközelíthetőségére akár autóval, akár tömegközlekedéssel, a parkolásra, illetve a távozásra is” – mondja Major György, a Kamion EB és Fesztivál főszervezője.

    „Amikor 2015-ben megkeresett minket a Kamion EB szervezői csapata, hogy a Hungaroringre is szeretné elhozni a nagyszabású versenyt, már tudtuk, hogy egy új őrület van készülőben. Azóta egy olyan egyedülálló fesztivállá nőtte ki magát a rendezvény, ami méltán felveszi a versenyt a Hungaroring másik kiemelkedő motorsport eseményével, a túraautó-világbajnoksággal. A két cég között egy rendkívül konstruktív, gyümölcsöző kapcsolat alakult ki, aminek nagyon örülünk. Persze nem csak a szervezők, de a pilóták, köztük a nagyon népszerű Kiss Norbi is nagyban hozzájárulnak a sikerekhez. Bízom benne, hogy a színes program-kavalkádban idén már a tinédzser lányom is jól fogja érezni magát” – kezdi Gazsi Júlia, a Hungaroring Zrt. vezérigazgató-helyettese.

    „A Hungaroring tavaly felújított aszfaltcsíkja egyébként remekül állta a kamionok okozta terhelést, így idén is nagy örömmel várjuk az EB mezőnyét. A szervezők és a Hungaroring Zrt. is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szórakozás tényleg felhőtlen legyen, csak az időjárást nem tudjuk befolyásolni. De bízunk abban, hogy idén is legalább olyan kellemes idő lesz, mint az elmúlt években volt!” – teszi hozzá Gazsi Júlia.

    A Hungaroringen szombaton és vasárnap egy-egy időmérő edzést és két-két kamionos futamot szurkolhatnak majd végig a kilátogatók. A tavaly újraaszfaltozott versenypályán a már ismert Blancpain GT sorozat mellett – melyben az idén vadonatúj autókkal állnak rajthoz a csapatok –, a korábbi, de nem kevésbé hangos és látványos GT autókkal „amatőr” versenyzők is összemérik tudásukat a Gentleman Ride keretében.

    A magyar szurkolók idén is Kiss Norbit várják és biztatják a legjobban, aki tavaly csapatot váltott és bebizonyította, hogy nem csak gyári támogatással képes győzni, hanem egy privát csapattal is. A Tankpool24 Racing Team az idei évre tovább fejlesztette a Mercedes-Benz versenykamion szinte minden egyes elemét, így a technikai feltételek is adottak a remek szezonhoz.

    A tavalyi – minden várakozást felülmúlóan sikeres – összekovácsolódást, alapozást követően idén már egyértelműen a futamgyőzelmek a Tankpool24 és Kiss Norbi célja, amiknek az év végén akár dobogós helyezés is lehet az eredménye.

    Az utóbbi évek legszorosabb szezonját várja a szombathelyi versenyző. „Szerencsére jól sikerült a szezon előtti tesztünk a többi csapattal Mostban, így a szezon kezdete előtt tényleg csak a kamion finomhangolása miatt utaztam ki Baden-Badenbe. Sikerült a fejlesztések után is véglegesítenünk a Mercedes súlyát, így újra a minimum határon vagyunk. A futómű geometriáján is sokat változtattunk és lesznek még további meglepetések is!” – mondta Kiss Norbert.

    Az Európa-bajnokság a kamionversenyzés csúcskategóriája, ugyanis ebben a szakágban világbajnokságot nem rendeznek. A látványos, a teljesítményeket és méreteket tekintve rendkívüli eseményen egyszerre 20.000 lóerővel dübörögnek majd a versenypályán a 12 literes dízelmotorokkal hajtott, egyenként kb. 1200 LE-s, 5500 newtonméter forgatónyomatékkal rendelkező, 5,5 tonnás kamionmonstrumok. A Hungaroring még mindig friss aszfaltja pedig kitűnő terep arra, hogy ezek az óriások megmutassák, mire képesek.

    A 2017-es év újdonsága, hogy a pilótákat idén két csoportba sorolják, a Krómba és a Titánba. A Króm résztvevői számára az ETRA létrehozta a Promóter Kupát. Ebben a 4500 Euró/verseny összdíjazású értékelésben az un. Króm csoportba sorolt minden versenyző részt vehet, tehát azok is, akik az egész bajnokságra, illetve azok is, akik csak az egyes versenyekre neveznek.

    A Promóter Kupa győztesei és helyezettjei saját díjkiosztón vehetik át serlegeiket, a pontozás pedig megegyezik a Kamion EB fő értékelésénél is alkalmazottal. (1.: 20; 2: 15; 3.: 12; 4.: 10, stb.)

    A Titánba tartoznak az elmúlt 10 év kamionos Európa-bajnokai, mindenki, aki a 2016-os szezont a tabella első 10 helyén zárta, azok akik 2016-ban legalább egyszer a legjobb 5 között szerepeltek a Szuper Pole során, illetve aki megfelel az FIA Arany vagy Platina besorolási kritériumainak.

    A szervezők a magyar érdekeltség miatt idén is teltházas versenyekre számítanak és arra készülnek, hogy igazi fesztiválhangulat kerekedik majd a magyar pályán.

    Változást jelent a jegyek tekintetében a korábbi két alkalomhoz képest, hogy az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők egész hétvégre 990,- Ft-ért válthatnak belépőt, míg a 14 év alatti gyermekek és a mozgáskorlátozottak számára teljesen ingyenes a belépés.

    A jegyek értékesítése már megkezdődött, érdemes már most bejegyezni a naptárba az időpontot: 2017. augusztus 26-27. – Kamion EB és Fesztivál – Hungaroring

    * A Hungarocamion Truck Grand Prix az első magyarországi kamionverseny zárófutama volt, melyen mindhárom kategória legjobbjai állhattak rajthoz, elöl a leggyengébb motorral szerelt kamionokkal. Az esőnek is köszönhetően egy nagyon látványos, izgalmas bónusz verseny volt.