Szerző: Vámosi Péter

  • Újabb második és harmadik hely Kiss Norbinak Misanóban!

    Újabb második és harmadik hely Kiss Norbinak Misanóban!

    Mintha a tegnapi nap folytatódott volna: remek időmérős eredmény után, mindkét versenyen dobogóra léphetett Kiss Norbert az olasz kamionversenyes hétvégén. Az időmérő edzésen újra Adam Lacko hódította el a pole pozíciót, Norbinak azonban minden igyekezete ellenére nem sikerült a második helyre bejönnie, mert oda Jochen Hahn ért fel, míg a szombathelyi a harmadik rajthelyről indulhatott el.

    A repülőrajtnál a cseh pilóta jól jött el, Hahn ugyan ment rá, de a riválisok hagytak egymásnak helyet. Norbi azonban legalább olyan elánnal üldözte Jochent ahogy egy nappal korábban, és végül sikerült is őt megelőznie. Albacete is megpróbálta Hahnt megelőzni, de a német derekasan kitartott a harmadik helyen, annak ellenére, hogy rettenetesen füstölt az IVECO-ja, a befecskendező hibája miatt. A harmadik körben végül sikerült a spanyolnak is elmennie Hahn mellett, aki viszont figyelmeztetést is kapott a versenybíráktól így a bokszutcába is ki kellett, hogy álljon. A 10. helyen sikerült visszatérnie, majd pár kör alatt megelőzte Norbi csapattársát, André Kursimot, és Draganovicot. Az élen azonban semmi változás nem történt már, így Kiss egy második helynek örülhetett a hétvége harmadik futamán.
    „Igaz, hogy az időmérő edzésen csak a harmadik tudtam lenni, nagyjából ugyanazt az időt tudtam menni amit tegnap, de a többiek javultak. A rajtom jó volt, jól jött ki az első néhány kanyar, és a Jochent rögtön meg tudtam előzni. Feljöttem a második helyre, az Adam Lacko mögé megint, de most nem tudtam közel menni hozzá, támadni őt. Végeredményben ez egy biztonságos második hely, 15 pont a bajnokságban, ami nagyon-nagyon fontos volt.”

    A hétvége utolsó ütközete a misanói pályán azonban az aránylag unalmas első után parádésra sikeredett, Norbinak is. Ugyan Jochen Hahnnak kellett volna indulnia a poleból, a fordított rajtrács miatt, de nem sikerült időben felérnie a rajtprocedúrához, így végül csak a bokszutcából indulhatott el a német versenyző. Az így üresen maradt hely mellől induló francia Robineau gond nélkül jött el a lámpák kialvása után, de Sascha Lenz egyből ment rá. A nagy igyekezetében a német meg is pördült, így Robineau egy újabb vállalkozót kapott a nyakába: Gerd Körbert. Ő végül a nyolcas kanyarban ment el mellette, ahogy nem sokkal később a kelet-európai különítmény is, Kiss-Lacko sorrendben. A szombathelyi ezután felszívta magát, és üldözőbe vette a kamionsport legendáját is, miközben azért figyelnie kellett Adam Lackora is. Végül a cseh pár körrel később elment a magyar pilóta mellett a hatostól a nyolcasig tartó kanyarkombinációban. Norbira is megérkezett menet közben Steffi Halm, miközben Lacko aránylag hamar el tudott menni Gerd Körber mellett. Így tett aztán Steffi Halm, és Kiss is, sajnos már ebben a sorrendben, mert menet közben el tudott menni Norbi mellett a német versenyzőnő. Norbi ugyan a verseny végéig nyomás alatt tartotta Steffit, de visszaelőzni már nem tudta. A versenyhétvégét ugyanúgy ahogy tavaly is, három győzelemmel zárta, mivel a negyedik futamon aratott sikerével így feljött az összetettben is az első helyre. Norbi sem volt elégedetlen a nap végén:
    „A szokásos őrült fordított rajtrácsos második versenyen szerencsém volt. Megint a Saschát kilökték, de most nem én. Így már rögtön az első kör végén a harmadik helyen tudtam jönni. Utána viszont semmiből nem jöttem ki jól. Próbáltam üldözni az előttem haladókat, de az Adam és a Steffi a próbálkozás közben megelőzött, úgyhogy végül maradt a harmadik hely. Ez jó, négyből négyszer ott voltam a dobogón, oké egyet elvettek. Jó sok pontot szereztem a bajnokságban, és a legfontosabb, hogy erősek voltunk. Megint megléptünk egy kis szintet., versenyképesek voltunk, ez jó jel a Nürburgringre!”

    A bajnokság tehát július első hétvégéjén folytatódik a kamionversenyzés Mekkájában, a bajnokság állása a második versenyhétvége után:

    1. Adam Lacko 92 pont
    2. Steffi Halm 80 pont
    3. Jochen Hahn 72 pont
    4. Antonio Albacete 60 pont
    5. KISS NORBERT 56 pont
    6. Gerd Körber 47 pont
    7. Sascha Lenz 46 pont
    8. José Rodrigues 34 pont
    9. André Kursim 14 pont
    10. Thomas Robineau 12 pont

  • Dupla dobogó szombaton Misanóban Norbinak, még ha az egyiket el is vették…

    Dupla dobogó szombaton Misanóban Norbinak, még ha az egyiket el is vették…

    Sokkal jobban kezdődött a hétvégéje az egyetlen magyar kamionosnak Olaszországban, mint két hete a Red Bull Ringen. Pénteken ugyan még sok munka várt a tankpool24 legénységére, mert rengeteg állítani való akadt a Mercedesen, így az egyik szabadedzést ki is hagyták teljesen, mert rugókat kellett cserélni. Ez azt is jelentette, hogy újra kellett a futómű geometriájával is törődni. A munkát azonban remekül végezték el a németek, és Norbi nagy kedvel vágott bele a délelőtti eseményekbe Misanóban. Már a szombati edzéseken látszott, hogy jó lesz a dolog, mert az egyiket a szombathelyi fenegyerek meg is nyerte. Kiss többször is hangsúlyozta, hogy szoros idényre számít, ugyanakkor azt ő sem gondolta volna, hogy 0.001 ezreddel marad csak le a poleról, így az első versenyt Adam Lacko mellől kezdhette meg. Természetesen ez a valaha volt legszorosabb időeredmény a kamionsport történelmében, és az is különleges volt, hogy négy különböző márka foglalta el az első négy helyet. A rajt előtt egy szomorú eset miatt is egy perces csenddel adóztak Nicky Hayden emlékének a kamionversenyzők a Marco Simoncelli nevével fémjelzett pályán.

    A cseh Lacko a rajt után neki is iramodott, hiszen a szeme előtt nyilvánvalóan a tavaly itt szerzett három győzelme lebegett, azonban Norbi ameddig csak tudott, és a technikája bírta, loholt utána. A kelet-európai duó szépen el is húzott a harmadik helyen nyargaló Jochen Hahntól. A legszorosabb távolság a cseh-magyar páros között 0.4 másodpercnyi volt, de Norbi minden igyekezete ellenére nem sikerült befognia az idei első győzelmét szerző Adam Lackót. Hahn viszont kisebb meglepetést okozott azzal, hogy a versenykamionja egyre inkább az erejét vesztette, és hátracsúszott az ötödik helyre, így a dobogó legalsó fokára végül Steffi Halm léphetett az első versenyen. Az incidenst ugyan vizsgálták a sportfelügyelők, de nem lett belőle semmi gond. Érthetően elégedett volt Norbi a verseny után:
    „Azt kell hogy mondjam, hogy a legnagyobb meglepetés számomra az, hogy sikerült a motorunkon is fejleszteni, remekül haladunk. Egyre magabiztosabb is vagyok emiatt a pályán, jó érzés vezetni a Mercedest, és a futómű beállításunk is azt gondolom, hogy jól sikerült. Elégedett vagyok a helyezésemmel, ebben most ennyi volt, de remélem, hogy holnap azért el tudom hozni Lacko orra elől a polet, akkor meg az egy új helyzet lesz.”

    A mai második versenyen a fordított rajtrácsos indulás miatt az idei év új sztárja, José Rodrigues indulhatott a poleból, Norbi értelemszerűen a hetedik helyről vághatott neki az újabb viadalnak. A rajtot azonban a portugál elrontotta, Körber vette át a vezetést, őt szorosan követte Hahn, és az első kört már Kiss Norbi is az ötödik helyen fejezte be. A magyar fiú üldözőbe is vette az előtte haladó német Sasha Lenzet, és némi kakaskodás után hazánk fia jött ki jól az ütközetből, ő megörökölte a negyedik helyet, Lenz visszaesett a hetedik helyre. A versenybírák egyből jelezték is, hogy az esetet kivizsgálják. Norbi határozottsága azonban nem hagyott alább, és keresett magának egy másik előtte nyargalászó németet, és viszonylag hamar sikerült levadásznia Gerd Körbert is, az IVECO-jában. Ő is aztán még tovább visszaesett, köszönhetően annak, hogy korábban Lackoval ütközött, de ezt csak sima versenybalesetnek minősítették a versenybírók. Norbi utánament még a második helyezett Steffi Halmnak, de megelőzni már nem tudta, így egy harmadik helyet szerzett a német páros után szombat késő délután a leintéskor.

    A dobogóra ugyan Norbi még felállhatott, de kapott utólag egy 30 másodperces büntetést, miután őt hozták ki vétkesnek a Lenzzel történt eset miatt. Norbi nem volt boldog, érthetően:
    „Azt gondolom, hogy valójában nem hagyott helyet nekem a kettes kanyarban, ez eléggé hasonló szituáció volt, mint amikor 2-3 éve ugyanez történt itt velem és Albacetével. Akkor is engem hoztak ki bűnösnek, pedig valójában én szorultam be. Nem tudok mit tenni, el kell, hogy fogadjam a büntetést. Összességében azonban tényleg azt kell, hogy mondjam, hogy elégedett vagyok, például a váltóm is már sokkal pontosabb és gyorsabb, bátrabban be merek szúrni a versenytársaknak, de ha rám zárják az ajtót, úgy nehéz előre menni. Ennek ellenére optimistán várom a vasárnapot, nincs komoly sérülés a kamionomon.”

    Vasárnap folytatódnak Kiss Norbi kalandjai az Adriai-tengertől alig 5 kilométerre. 10:30-kor kezdődik majd az időmérő edzés, 13:10-kor lesz az első vasárnapi verseny rajtja, végül az utolsó verseny Misanóban 15:20-kor lesz majd.

  • A Renault Monacóban kezdi az ünneplést: 40 éve vannak a Forma-1-ben

    A Renault Monacóban kezdi az ünneplést: 40 éve vannak a Forma-1-ben

    Ezen a hétvégén Monacóban kezdte meg a Renault azt az ünnepi sorozatát, melynek apropója, hogy a francia gyár 40 éve indult először a királykategóriában. A betontorpedójuk az 1977-es Brit Nagydíjon mutatkozott be, Jean-Pierre Jabouille vezethette a világ első turbómotoros F1-es versenyautóját, az RS01-est.

    Pénteken az autó eredeti versenyzőjével újra pályára gurult a sárga porszívó, ráadásul csatlakozott hozzá a négyszeres világbajnok Alain Prost is, aki a márka nagykövete, tanácsadója a mai napig. Ő az egykori RE 40-esét hajtotta, ez már karbonszálas karosszériát kapott, és négy versenyt is nyert vele, sőt majdnem világbajnok lett vele 1983-ban.

    Ebből a buliból nem maradhatott ki Nico Hülkenberg sem, ő az új Mégane R.S-st mutatta be először a nagyközönségnek. A Renault Sport Formula One Team további eseményeket is tervez az évben a 40 éves jelenlétük miatt a sportban, melybe további partnereket vonnak majd be, illetve olyan vendégeket, akiknek kulcsszerepük volt a márka Forma-1-ess sikereiben.

    Fotók: Tóth Zsombor/racingline.hu

    [Best_Wordpress_Gallery id=”9″ gal_title=”Renault: 40 éve a Forma-1-ben”]

  • 3 dolog, amit feltétlenül tudnod kell, az indulásunkkal kapcsolatban!

    3 dolog, amit feltétlenül tudnod kell, az indulásunkkal kapcsolatban!

    Miután mindenki rákattintott erre a cikkre a remek hatásvadász cím miatt, természetesen hasznos tartalommal is megtöltjük azt. Így valóban érdemes figyelmesen elolvasni az itt leírtakat. Rögtön a legégetőbb kérdéssel kezdenénk, mégpedig azzal, hogy miért volt szükség erre a váltásra?

    1. Nem titok, a szerkesztőink, fotósaink mindannyian a korábbi F1 Csatorna / Motorsport Csatorna gárdájából kerültek ki. Ugyanakkor a Racingline.hu már teljesen más alapokon nyugszik, mint az Mcsatorna.hu, ami továbbra is a Pannon Lapok Társasága / Mediaworks kezelésében maradt. csapatunk ugyanakkor, némi intermezzo után, továbbra is folytatja amit eddig is: a Forma-1 mellett a magyar motorsportot szerető és követő közönség kiszolgálását, autósportos hírekkel. Bízunk benne, hogy az új név mellett az új webmotor is jobban kiszolgálja majd a igényeket, és még élvezetesebbé válik az oldalunk böngészése bármilyen eszközről. Vannak még ötleteink, miképp lehet tovább lépni előremutatóan a XXI. század modern digitális forgatagában, és hisszük, hogy meg is tudjuk majd valósítani, bármiféle korlátozás nélkül.

    2. Gyorsan kellett összeraknunk egy új oldalt oldalt, kevesebb, mint két hónap alatt. Nem is előre tervezett lépés volt ez. Ráadásul mindezt úgy, hogy 8 évnyi archívumot, 2 teljesen különálló rendszerből a jelenlegibe összelapátoljunk. Több dolog miatt is ragaszkodtunk ehhez, pedig elegánsan mondhattuk volna azt is, hogy teljesen új oldal, és kezdjünk mindent elölről.
    Informatikailag is komoly kihívás elé állított minket ez a migráció. Minden igyekezetünk ellenére, akadhatnak működésbeli problémák, vagy elrontott vizuális megjelenítés egy-egy adott eszközön. Éppen ezért kérjük, hogy bármilyen gond esetén keressetek minket a bug@www.racingline.hu email címen. Amennyiben megjelenítési probléma, kérjük csatoljatok be képernyő másolatot is, valamint pontosan írjátok meg, hogy milyen eszközről néznétek az oldalt.

    3. Újra megadnánk a lehetőséget azoknak, akik a szerkesztőink szeretnének lenni, valamint kellően lelkesek, elhivatottak ahhoz, hogy megállják a helyüket a motorsportos média világában. Semmi mást nem is várunk a jelentkezéssel kapcsolatban első körben, mint egy motivációs levelet + önéletrajzot. Ezeket küldjétek el a peter.vamosi@racingline.hu email címre, legkésőbb 2017. június 10. 12:00-ig.

    Újfent szeretnénk megköszönni kitartásotokat, türelmeteket amit tanúsítottatok az átállás időszaka alatt, de most már lépjünk oda neki együtt!

  • Hivatalos: A DTM betétfutamaként jön a TCR a Hungaroringre!

    Hivatalos: A DTM betétfutamaként jön a TCR a Hungaroringre!

    A magyar TCR verseny időpontja változott, előrejön június 17-18-ára, magyarán a DTM betétfutamaként lesz látható több magyar csapat is, még több magyar pilótával. Eredetileg a tervezett időpont július 1-2 lett volna.

    Nem más, mint személyesen Marcello Lotti, a széria megálmodója nyilatkozott most erről:
    „Úgy döntöttünk, hogy a hungaroringi versenyt logisztikai okokból előrehozzuk. Eredetileg Budapest és Oschersleben között egy gyors 1000 kilométeres táv várt volna a csapatok kamionjaira. Így, hogy a Hungaroring csak egy héttel követi majd a salzburgringi versenyt, csak 600 kilométer lesz a táv. Ráadásul a legjobb az egészben az, hogy a DTM fénye ránk is vetül majd kicsit.”

    Mint az ismeretes, Magyarország WTCC-s sztárja, Michelisz Norbert is rajthoz áll a saját csapata pilótájaként, de értesüléseink szerint a magyar Team Unicorse csapat is rajthoz állna az Alfájával, még egyelőre ismeretlen pilótával a volánnál.

    Lotti egyértelműen ismeri, mit kell mondani a magyar közönségnek zárszóként:
    „Együtt dolgozunk a Hungaroringgel, a M1RA-val és a JAS Motorsporttal, hogy mindez összejöjjön. Norbert jelenléte Attila Tassi és Ficza Ferenc mellett hatalmas érdeklődést hozhat a versenynapra.”

    És ezt már csak tényleg zárójelesen, és csak mi tesszük hozzá: Kiss Norbi is épp ráér majd azokban a napokban…

  • Stroll Playstationön is elrontja azt a kanyart, ahol valóságban is bukott

    Stroll Playstationön is elrontja azt a kanyart, ahol valóságban is bukott

    A Williams újoncé, Lance Strollnak Playstationön is problémát okoz a monacói pálya azon része, ahol tegnap bukott. A kanadai pilóta soha nem versenyzett még itt, a második szabadedzésen okozott piros zászlós fázist, amikor eldobta az autóját a Massenet kanyarban, majd tovább csúszott a Casino felé. Stroll persze megpróbálta előadni, hogy nem akkora probléma az újabb ütközése, de a tinédzser végül bevallotta, hogy virtuálisan is hasonló kalandokban volt része:

    „A pálya remek, és jól is volt vezethető az autóm, végül mégis ütköztem. Próbáltam limiten autózni, de egy kissé piszkos részre lementem, így elvesztettem hátul a tapadást, mondhatnám azt is, hogy ez egy tipikus utcai pályás hiba volt a részemről. Hamar megismerkedtem azonban az ideális ívekkel, és egészen addig boldog is voltam. Megkeresem azokat a kis területeket, ahol még tudok majd szombatra javulni, tudom, hogy ez lehetséges. Talán a nyolcas kanyar, és az utolsó az, ahol még van hová fejlődnöm. Tényleg bosszant a dolog, mert amikor Playstationön is játszok, akkor is ez a két kanyar az, amelyeket nem tudok jól bevenni, így mindenképp javulnom kell.”

    Stroll 16. lett a második szabadedzésen csütörtökön, csapattársa Felipe Massa a 11. leggyorsabb volt.

  • Ijesztő defektje volt tegnap Michelisznek, ennek ellenére remekel a Nordschleifén

    Ijesztő defektje volt tegnap Michelisznek, ennek ellenére remekel a Nordschleifén

    A magyar Hondás versenyző komoly balesetet került el, miközben épp gyors körön volt a Nürburgringen. 8:43.255 volt az addigi legjobb ideje, amikor Michelisz Norbi az utolsónak szánt gyors körén majdnem a szalagkorlátba szállt a 50 perces edzés alatt. Majdnem ugyanekkor a pálya egy másik részén csapattársa, Tiago Monteiro pedig megállt a pályán, benzinpumpa probléma miatt, pedig ő is épp gyors körön volt.

    Az edzés azonban 20 percig az RC Motorsport LADA versenyzője miatt állt: Yann Ehrlacher a Brunnchen kanyarban sodródott ki, miután a Vesta szervókormányánál jött elő egy hiba. Keményen a szalagkorlátnak ütközött.

    Amikor újra elengedték a mezőnyt, akkor volt Michelisz a leggyorsabb, majdnem sikerült Hufft is befognia.

    Pénteken reggel folytatódott a szabadedzés, ahol Norbi újra remekelt, megint második volt, ám ezúttal már a Volvós Nicky Catsburg mögött. A holland versenyző ezúttal nagyon odatette magát, mert sikerült megdöntenie José-Maria Lopez tavaly futott köridejét is. Időmérő edzés 12:45-kor lesz.

  • Misano Norbi egyik kedvenc pályája, cél újra a dobogó!

    Misano Norbi egyik kedvenc pályája, cél újra a dobogó!

    A 2017-es kamion Európa-bajnokság ezen a hétvégén olasz földön, az egyik legkomolyabb MotoGP-s szentélyben, a Misano World Circuit Marco Simoncellin folytatódik, Rimini mellett, az Adriai-tengertől pár kilométerre. Kiss Norbinak jó emlékei vannak tavalyról is innen, hiszen itt próbálhatta ki akkor először az új Mercedes versenykamionját, amellyel a dobogóra is egyből felért, amihez azért a tankpool24 legénysége nem volt hozzászokva. A szombathelyi pilóta kifejezetten kedveli a pályát, és bízik a remek szereplésben:

    „Ez a helyszín az egyik kedvencem. Marco Simoncelli egy legendás MotoGP versenyző volt, és büszke vagyok rá, hogy azon a pályán versenyezhetek, amely az ő nevét viseli. A vonalvezetés kifejezetten tetszik, és a környék is, hiszen gyakorlatilag nem vagyunk messze a tengerparttól. Mindezt figyelembe véve, nagyon szeretek ide jönni.”

    Újabb négy verseny vár tehát a magyar versenyzőre, a napsütötte tengerpart mellett, és a jó hír az, hogy a FIA ETRC is egyre inkább igyekszik kiszolgálni azon igényt, hogy a fotelből is lehessen követni Norbi versenyeit. Így Norbi valamint a széria oldalán is elérhető a live timing, ahol figyelemmel követhető a versenyek vagy az edzések pillanatnyi állása. Ugyanakkor érdemes lesz követni a hivatalos facebook oldalát is a kamion Európa-bajnokságnak, mert az ígéreteik szerint több fotóval, videóval és élő bejelentkezéssel készülnek például a rajtrácsról. A széria Youtube csatornáján pedig a versenyeket követően hamar elérhetőek lesznek rövidebb akció dús verseny összefoglalók.

    Természetesen ahogy az eddig is megszokott volt, Norbi szombaton és vasárnap is jelentkezik majd videós összefoglalóval a saját hivatalos facebook oldalán is.

    A pontverseny állása a misanói forduló előtt így áll:

    1. Jochen Hahn 51 pont
    2. Steffi Halm 40 pont
    3. Adam Lacko 34 pont
    4. Gerd Körber 26 pont
    5. Sascha Lenz 25 pont
    6. Jose Rodriguez 24 pont
    7. Antonio Albacete 24 pont
    8. KISS NORBERT 16 pont
    9. Alen Draganovic 7 pont
    10. André Kursim 5 pont

  • Austinban fellép Stevie Wonder és Justin Timberlake is

    Austinban fellép Stevie Wonder és Justin Timberlake is

    A zenészlegenda Stevie Wonder lesz a vasárnapi fellépője a 2017-es Amerikai Nagydíjnak, ahol egy nappal korábban a színpadon Justin Timberlake énekel majd.

    Wonder számai negyvenkilencszer szerepeltek a Top 40-ben, harminckettő #1 slágere volt, és több mint 100 milliós eladást produkált világszerte. 25 Grammy-díja közül kiemelkedik az, amelyiket az életművéért kapott, de nyert Golden Globeot és Oscart is. Az Egyesült Államok Elnökétől is megkapta a „Medal of Freedom”-ot, valamint ENSZ békenagykövetként is tevékenykedik, valamint segíti a fogyatékkal élőket.

    Wondernek és Timberlakenek a tavalyi fellépő Taylor Swift sikeres koncertje lesz a mérce, és a helyszín újra a Circuit of the Americas pályája lesz. A szervezők ígérete szerint helyt kapnak majd a texasi zenekarok is a színpadon, ezek kilétét később hozzák majd nyilvánosságra.

  • Bourdais elhagyhatta a kórházat, de még idén újra Indy autóba ülne

    Bourdais elhagyhatta a kórházat, de még idén újra Indy autóba ülne

    A francia pilóta többszörös medencecsonttörést és jobb oldali csípőtörést szenvedett, miután a kettes kanyarban rettenetesen összetörte magát az időmérős körén az elmúlt vasárnapon. A csapatfőnök Dale Coyne azonnal egy helyi rehabilitációs intézetbe szállíttatta versenyzőjét, miután kiengedték az IU Health Methodist Hospitalból. Ebben az évben azonban már nem valószínű az, hogy visszatérhet Bourdais.

    Ugyan az IndyCar orvosasszisztense, Dr. Kevin Scheid azt mondta Bourdais állapotára, hogy „hihetetlenül gyorsan javul”, a versenyző még magasabbra tette a lécet: még idén vissza akar ülni az autójába. Így nyilatkozott a Forma-1-et is megjárt versenyző, miután elmehetett a kórházból:

    „Örülök, hogy a saját lábamon állok, annak meg pláne, hogy képes vagyok mankóval közlekedni. Köszönöm az IU Health Methodist dolgozóinak, valamint a Holmatro biztonsági csapatnak, valamint mindenkinek az IndyCarnál és a csapatomnál, a Dale Coyne Racingnél azt, hogy segítségükkel már így állok röviddel a balesetem után. Egy hosszú út áll előttem. Még hat hét lesz az, hogy súlyt helyezhetek a jobb lábamra, és léphetek vele egyet, de utána már minden könnyebb lesz. Nagyon várom már azt a napot, amikor visszaülhetek az autómba, és remélem, hogy ez a tervem sikerülhet még a szezonzáró előtt.”

    Az IndyCar idei utolsó versenye Sonomában lesz, szeptember 17-én.

    Dr. ​Scheid szerint Bourdais rehabilitációja egyből elkezdődhet, még ha a sérülései miatt több időre is lesz szüksége a felépüléshez. Így látja a helyzetet az IndyCar orvosa:

    „Sebastien megdöbbentően gyorsan épül fel a medence és csípő töréséből, figyelembe véve a balesetének a súlyosságát. Mankóval jár, jó a hangulata és jól is érzi magát. Arra számítunk, hogy nyolc hét alatt állhat majd úgy, hogy terhelést kapjon a jobb lába. Addig is dolgozhat a felsőtestén, és az általános erőnlétén, függően attól, hogy a csípője mit enged meg.”