Szerző: Vámosi Péter

  • Újabb IndyCar versenyzők tették helyre Hamiltont

    Újabb IndyCar versenyzők tették helyre Hamiltont

     

    Graham Rahal és James Hinchcliffe, úgy is mint a jelenlegi és korábbi detroiti verseny győztesei döbbenten vették tudomásul Lewis Hamilton véleményét, mellyel a komplett IndyCar mezőnyt ledegradálta. Mint az ismeretes, Lewis arra alapozva, hogy Fernando Alonso csak átment, és egyből ötödik lett az Indy 500 időmérőjén beárazta egyben a szériát is, egy lavinát indított el. A veterán Tony Kanaan már visszaszólt, hogy Hamilton tavaly egy kétesélyes bajnokságban maradt alul, most azonban az IndyCar fiataljai is szót kaptak.

    Rahal az idei idény hetedik győztese: „Amikor láttam Lewis Hamilton kommentárját… igen csak feszültté váltam, és remegtem, hogy ne szóljak vissza valamit. Ugyanakkor ott a Forma-1-ben az egész pályafutása során két, esetleg négyautós bajnokságokban vett részt. Ezzel szemben itt van rögtön Hinch, aki ma az első körben megpördült. Mondanád is magadban, hogy oké, akkor vele végeztem is. Nagy fenét, megvolt a sebessége, jó volt a stratégiája, és jókat előzött. Azt hiszem, hogy talán három kiálláson volt, keményen nyomta neki, gyors volt. A következő dolog, ami feltűnt, hogy máris újra dobogós helyen volt, az első háromban. Az IndyCar a versenyzésről szól, ez a hetedik verseny idén, és eddig hét különböző győztest avattunk. Ilyesmi nem nagyon fordul elő más motorsportos kategóriákban. Mondhat bárki bármit, ez a fajta versenyzés remek. Azt hiszem, hogy Esteban Gutierrez is megerősítheti ezt. Egy keveset beszéltem vele, és azt mondta, hogy ebben az autóban érezte eddig a legjobban magát egész eddigi pályafutása során. Csak ember és versenyautó. Ez ilyen egyszerű, és nagyon is szórakoztató. Ha itt nyerni tudsz, egy olyan nap, mint ez most, akkor érzed, hogy valami nagy dolgot értél el. Versenyzőként, csapatként, mérnökként egy ilyen nap rendkívül kifizetődő.”

    Rahal 55 körben vezetett a 70-ből, szóvá tette, hogy a Forma-1 élmenői közt nincs akkora harc, és azt gondolja, hogy a négyszeres IndyCar bajnok Scott Dixon is a győzelemért szállna harcba a királykategóriában is. Erről így nyilatkozott:
    „El se tudom képzelni, milyen az az érzés, amikor odamész egy versenyhétvégére azzal a tudattal, hogy csak annyi a dolgom, hogy legyőzzem a csapattársamat, és már nyerek is. Itt ilyesmi nem történik. Igazából ha beraknám Scott Dixont az F1-es Mercedesbe garantálom azt, hogy Lewis Hamiltonnak is futnia kell a pénzéért. Én talán nem is venném vele fel érdemben a kesztyűt, de Dixon igen.”

    Hinchcliffe, is meglepődött Hamilton véleményén, és szintén kikéri magának azt: „Vicces olyasvalakitől kritikát hallani a mi mezőnyünkről, akinek három másik autó ellen kell versenyeznie, miközben itt hét nyertese van az első hét versenynek. Ez mutatja azt, hogy mennyire is versenyképes széria a miénk, mennyire szoros is a gyártók és a csapatok mérkőzése, és hogy mennyire is nehéz versenyt nyerni nálunk. Itt tényleg mindent jól kell hogy csinálj. A munka a pitben hibátlan kell hogy legyen, a különféle zászlós fázisokból jól kell kijönnöd, ja, és az sem árt, ha egy nagyon jó autót nagyon jól tudsz vezetni. Én azt hiszem, hogy ez a legnagyszerűbb négykerekű versenyzési forma a bolygón. Mindannyian kiváltságosak vagyunk, hogy egy ilyen változatos mezőnyben versenyezhetünk. Itt magasan képzett, remek pilóták vannak.”

  • Jedlóczky Márk bemutatkozik a Team Unicorse csapatában

    Jedlóczky Márk bemutatkozik a Team Unicorse csapatában

    Az elmúlt napokban sokan olvashattátok a különböző csatornákon megjelent hírt, miszerint csapatunk a Team Unicorse ott lesz a TCR International Series magyarországi fordulóján, június 16-18. között a Hungaroringen.

    Csapatként hivatalosan most, miután leadtuk nevezésünket, tudjuk megerősíteni
    részvételünket. Az esemény színvonalát mindenképpen emeli, hogy a Német Túraautó Bajnokság, a DTM lesz a versenyhétvége házigazdája, így valószínű, hogy a mi versenyfutamaink is még nagyobb figyelmet kapnak, mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. Autónk, az Alfa Romeo Giulietta TCR-t ülésében egy fiatal újonc, Jedlóczky L. Márk foglal majd helyet.

    A 18 éves Márk gyermekkora óta aktívan sportol, jelenleg egy sporttagozatos gimnázium tanulója. Érettségi vizsga után a Budapesti Testnevelési Egyetemen szeretné folytatni tanulmányait. Az elsőnek választott sportágában, a kézilabdában, korosztályában már eddig is komoly sikereket és eredményeket ért el, de ezek mellett mindennél jobban szereti az autósportot!

    Szülővárosában Miskolcon vehetett részt első amatőr szlalom versenyén 2014 márciusában, melyen azonnal győzelmet aratott. Már ekkor többen felfigyeltek rá sportszakmai berkekben. Még ugyanabban az évben három hasonló versenyen indult, amiből további két győzelem volt a mérlege. A következő két évben az egyik legnépszerűbb magyar amatőr autósport kupasorozaton az FRT-n állt rajthoz, mely régóta elérhető lehetőséget biztosít az autósportot kipróbálni vágyó fiatalok számára.
    Itt a 2016-os esztendőben kategóriája értékelésben év végére sikerült a második helyen végeznie.

    A családi indíttatásnak köszönhetően, 2016 év végén friss gépjárművezetői engedéllyel a zsebében, belekóstolhatott a rallyversenyzésbe is, egy Subaru Impreza STI és egy Mitsubishi Lancer EVO volánja mögött, a magyar rallysport legrangosabb fesztiválján, a Szilveszter Rallyn. 2017-ben egy több kategóriában teljesített komolyabb teszt után lehetőséget kapott, hogy rajthoz álljon a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség túra és formula autós bajnokságában.

    A szezonnyitó futamon, a Hungaroringen, a Zengő Motorsport SEAT Leon Racer
    versenyautójával, a bíztató teszteredmények után mindkét időmérő edzésen a kategóriája (CEZ D6-5 és MNASZ F-3500) pole pozícióját sikerült megszereznie, majd mindkét versenyen megszerezte kategóriájában a futamgyőzelmeket, a magyar bajnoki és az FIA CEZ értékelésben is. Ezzel jelenleg vezeti a bajnokságot.
    Teljesítményére több hazai, autósportban jártas szakértő és aktív versenyző is felfigyelt. Márk kiemelten fontosnak tartja a versenyekre való felkészülést ezért már két éve folyamatosan résztvevője a kimondottan technikai sportokra kifejlesztett Fit4Race programnak, melynek tulajdonosa és megalkotója Matics Zsolt edző és sport terapeuta személyesen készíti fel őt a versenyekre. A mentális és fizikai felkészülés mellett sokat gyakorol különböző szimulátorokon is.

    Példaképe a magyar versenyzők közül Michelisz Norbert a nemzetközi mezőnyből pedig Sébastien Loeb a világ legsikeresebb rallye versenyzője. Természetesen a példaképek között ott van még szeretett nevelőapja, aki rallyversenyzőként húsz évig koptatta a magyar rally pályákat és egy ideje már Márk viszi tovább a nevét az autósportban.

    Jedlóczky L. Márk: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgulok egy kicsit. Azt hiszem a reális célom a körülményekhez képest legjobb rajthely megszerzése, és mindkét versenyfutam befejezése lehet, a lehetőség szerinti legjobb helyen.
    Ezek elég kihívást jelentenek, főleg úgy, hogy életem első nemzetközi versenyén állhatok rajthoz. Azt azért még el szeretném mondani, hogy rendkívül nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy a hazai autósport legnagyobb versenyzőivel egy rajtrácson, egy versenyen indulhatok, gondolok itt Ficza Ferire, vagy Tassi Attilára, de az, hogy példaképem, Michelisz Norbi is rajthoz áll, egészen elképesztő és egyben inspiráló a számomra.”

    Borbandi Zsolt, csapatvezető: „Nem szeretnénk, ha Márk úgy érezné, hogy bármiféle nyomás, vagy elvárás nehezedik rá a csapat részéről. Nyilván kell majd egy kis idő, amíg összebarátkozik az autóval, de látva az előzményeket emiatt nem aggódunk. Szeretnénk, ha élvezné a versenyzést, és természetesen jó lenne, ha épségben célba érne mindkét futamon. Ha ezen felül esetleg sikerül megvillantania a tudását a
    nemzetközi mezőnyben, hazai és nemzetközi közönség előtt, az neki is és a csapatnak is ajándék. Mi mindenképpen azon leszünk, hogy versenyképes technikát adjunk alá, hisz mindannyiunk közös érdeke a minél jobb szereplés, amely akár a záloga lehet a további együttműködésnek. És jelen esetben az eredményességet nem feltétlenül az elért helyezés határozza meg.”

    Nem csak Márk, de a csapat számára is nagy jelentőséggel bír a hungaroringi verseny, hisz ez lesz az első alkalom számunkra, hogy a Marcello Lotti által megálmodott és mostanra világméretűvé nőtt (épp a napokban jelentették be az amerikai sorozat elindítását) TCR Series család tagjaként állhatunk föl a rajtrácsra, ráadásul hazai pilótával, hazai közönség előtt.

    Külön öröm számunkra az is, hogy az Alfa Romeo Giulietta TCR gyártója, a Romeo Ferraris istálló által versenyeztetett két további Giuliettaval egy mezőnyben versenyezhetünk, és remélhetőleg hozzá fogunk tudni járulni mi is a márka presztizsének növeléséhez.

     

  • Újra őrület a Hungaroringen: DTM és TCR egyszerre!

    Újra őrület a Hungaroringen: DTM és TCR egyszerre!

    Ilyen se nagyon volt még: a magát a túraautózás csúcsának nevező DTM szinte kistestvérként befogadja a pár éve a nulláról indult, de nagyon is feltörekvő TCR International Seriest, és a Hungaroringen egy hétvégén szerepelnek majd, nem is beszélve a méltán híres FIA Formula 3 Európa-bajnokságról.

    A DTM a 80-as évek végén egyszer már járt Magyarországon, de akkor sajnos nem lett folytatása a dolognak, egy hétvégés szereplés volt az akkor. 2014-ben tért vissza a széria, ami már nyomokban sem tartalmazza azt a fajta túraautózást, amit esetlegesen 1988-ban valaki még élőben láthatott Mogyoródon. A jelenlegi három gyártó, akik szerepelnek benne gyakorlatilag a legfejlettebb technikát rakja a versenyzők alá, és ha lekapjuk a sziluetteket, olyan megoldásokat és szerkezeteket láthatunk, ami alapján mondhatjuk azt, hogy a dolog inkább közelebb áll a formaautózáshoz, mint a túraautókhoz. Idén ráadásul ugyanúgy, ahogy a Forma-1 élén is, vezércsere történt. A királykategóriából Bernie Ecclestone távozott, itt a szintén régóta a DTM ügyvezetését gyakorló Hans Werner Auftrecht vonult vissza, és vette át a helyét Gerhard Berger. Jelenleg pedig Berger unokaöccse vezeti a DTM idei tabelláját, és könnyen elképzelhető az, hogy esetlegesen a széria bajnokaként jövőre akár már a Forma-1-ben is láthatjuk a fiatal osztrák Mercedeses csillagot. Aki ebbe a sztoriba beleszólhat még, az az Audis Jamie Green, illetve a Magyarországon elképesztő népszerűségnek örvendő Timo Glock, a BMW-jével.

    Kevésbé ismert tény, hogy a DTM holdudvarába tartozik az F3-as bajnokság is, és lehet hogy a jelenlegi formájában utoljára, hiszen egyre több helyről hallani azt, hogy a FIA azon mesterkedik, hogy összevonja a GP3-mal, amelynek a jogai egyébként a FOM-nál vannak, és így egy elég komoly utánpótlásszéria jönne létre a közeljövőben. Brutálisan szoros a bajnokság, az élen pontegyenlőség van Joel Eriksson és az újonc Lando Norris között, de itt szerepel idén a magyar gyökerekkel is rendelkező Habsburg Ferdinánd, illetve az F1-es hétszeres világbajnok fia Mick Schumacher. További nevesebb szereplői a szériának Harrison Newey, a Red Bull F1 főtervezőjének Adriennek a fia, illetve az első már mogyoródi Magyar Nagydíj nyertesének, Nelson Piquetnek a fia Pedro, aki szintén a Forma-1 irányába tart, mint pár évvel korábban Nelsinho.

    Végül, de nem utolsósorban örömteli hír, hogy végre a TCR International Series is ellátogat június 16-18 között Magyarországra, hiszen a széria alapítója Marcello Lotti nagyon is szereti a magyar közönséget, ismerős még neki a hangulat a WTCC-ről, mint annak az egykori vezére. Idén már helyet kapott a Hungaroring a versenynaptárában, bár későbbi időponttal. Információink szerint a váltásra azért is szükség volt, mert gyakorlatilag az eredetileg tervezett július eleji GT Openes hétvégén már egyszerűen maximum cipős kanállal lehetett volna szorítani helyet a TCR-es autóknak, helyek és időpontok tekintetében is. Így került előrébb a DTM-es hétvégére, ami nem baj, mert így az amúgy is nagy számban kilátogató magyar közönség láthat magyar csapatokat és magyar versenyzőket!

    Nézzük is sorban végig őket, még úgy is, hogy jövő héten még lesz egy versenyhétvégéjük a Salzburgringen, és ha ott netán valaki leamortizálja a technikát, eléggé bajos lehet az indulása alig pár nappal később Magyarországon. A Zengő Motorsportnál Ficza Ferenc az, akivel kell számolni, a kérdés az, hogy még SEAT-tal, vagy már a Kiával. A M1RA csapat háza táján az a nagy szenzáció, hogy a csapattulajdonos Michelisz Norbert is beül a TCR-es Hondába, és harcba száll Tassi Attilával egyetemben, aki eddig nyugodtan mondható az év magyar nemzetközi meglepetésének is. A negyedik magyar fiú pedig nem más lesz, mint Jedlóczky L. Márk, aki eddig a magyar OB-n jeleskedett Zengőék SEAT-jával. Most azonban a magyar Unicorse csapat Alfa Romeo Giulietta TCR-rel indul majd, a magyar DTM-es hétvégén, az első nemzetközi TCR-es versenyén.

    Egy szónak is száz a vége, a nyár eleji motorsportos szórakozás garantált, és a jegyek megvásárolhatóak az Ostermann oldalán:
    http://www.gpticketshop.hu/DTM.html

    Érdemes sietni, mert bizonyos típusú jegyek máris elfogytak!

  • Fontos versenyhétvége következik Kiss Pál Tamás számára

    Fontos versenyhétvége következik Kiss Pál Tamás számára

     

    Első helyen áll a hazai rallycross bajnokságban a címvédő Kiss Pál Tamás, és az idei harmadik futamon fontos lépést tehet a címvédés felé.

    A rallycrossra is igaz, hogy okosan kell versenyezni, és ezen a pünkösdi hétvégén erre készül Kiss Pál Tamás. A miskolci versenyző újra hazai pályán versenyez, mert már tradíció, hogy a pünkösdi hétvégén a magyar mezőny újra a Rabócsiringen találkozik. Visszavágóra számít mindenki, hiszen Húsvétkor hatalmas csatában nyert Kiss Pál Tamás, aki a Total Rallycross Országos Bajnoki III. futamán ismét nyerni szeretne, de most az előfutamokon is begyűjtené a maximális pontszámot. A nagy ellenfél most is Kárai Tamás lesz, és a SPEEDBOX Racing Team Peugeot 208 WRX-e újabb fejlesztésekkel érkezik a hétvégére.

    „A héten megérkezett a felújított motorunk Franciaországból, amihez egy újabb szoftvert is kaptunk. Beépítettük az autóba, tökéletesen működik, így a most következő bajnoki futamon és a rákövetkező hétvégi norvég és svéd Eb hétvégén is egy szinte új, ereje teljében levő motorral indulhatok. A szünetben átnéztük az autót, kicseréltünk minden alkatrészt, mert most következik a szezon három legfontosabb versenye.”– mondta Kiss Pál Tamás.

    A hazai pályának számító Rabócsiringen mindig fantasztikus hangulatú hétvégéket él át a SPEEDBOX csapata, de ez a verseny egy újabb lépcsőfok lesz, hiszen az egyik meghatározó partner, a TOTAL a verseny névadója.

    „Egy nagyszabású TOTAL napot tartunk a versenyhétvégén, érdemes lesz többször ellátogatni a csapatunk főhadiszállásához, mert meglepetésekkel készülünk a nézők számára is. A versenyzés élményét is megpróbáljuk megmutatni néhány szerencsés nézőnek, a sátrunknál levő TOTAL standon regisztrálók közül kisorsolunk három szerencsés nyertest, akikkel a bátyám ifj. Kiss László, aki 2008 Magyar Rallycross Bajnoka, autózik egyet a pályán, a csapat EVO VI-os Mitsubishijével.” – árulta el az egyik meglepetést Kiss Pál Tamás.

    A címvédő a szokásos magabiztosságával, de mégis némi izgatottsággal készül a vasárnapi és hétfői megmérettetésre, mert ezeken a futamokon mindig sok miskolci szurkoló bíztatja. A nyár eleji időjárás is tökéletes a rallycrossra, remélhetőleg napsütéses Pünkösd várja majd a versenyzőket és a nézőket.

    „Szép időt jósolnak, és ehhez majd az autót is be kell állítani, mert nagyobb tapadásra számítok, mint a húsvéti versenyen. Nagyon várom már az újabb csatát Kárai Tomival, szeretnék revansot venni, és ezúttal az előfutamokat is megnyerni. Bízom benne, hogy most a döntőben is meglátjuk mindketten a kockás zászlót. Okosan kell versenyeznünk, mert kedd reggel mindketten indulunk Norvégiába az Eb futamra, így az is fontos lesz, hogy vigyázzunk egymásra. Remélem, a többiek is figyelnek majd kettőnkre a rajtoknál, hiszen az Eb futamon a magyar rallycrosst is képviselni fogjuk.” – fejezte be Kiss Pál Tamás, aki eddigi két győzelmével 59 ponttal vezeti a bajnokságot, az Európa-bajnokságban pedig második helyen áll.

    A jó szereplés a TOTAL Pünkösdi Rallycross Parádén újabb komoly lépés lehet a bajnoki cím felé, mert a hazai bajnokságban második Max Pucher nem nevezett erre a futamra, a harmadik Kárai Tamás 44, a negyedik Vass Zoltán pedig 40 ponttal áll a listán.

    A Magyar Rallycross-bajnokság versenynaptára:

    2017.03.25-26. Szlovákiaring – 1. hely
    2017.04.16-17. Rabócsiring – 1. hely
    2017.06.04-05. Rabócsiring
    2017.08.05-06. Kakucsring
    2017.08.26-27. Gerinbach
    2017.10.07-08. Rabócsiring
    2017.10.21-22. Szlovákiaring

  • Rosberggel térne vissza a Mercedes az endurance világába?

    Rosberggel térne vissza a Mercedes az endurance világába?

    A regnáló világbajnok, Nico Rosberg vagy félre akar mindenkit vezetni, vagy eleve ez volt a feladata, hogy „szólja el” magát. Történetesen egy Instagram Stories posztban osztott meg Nico Rosberg egy képet, amiben egy TV-ben látható a Mercedes jelenlegi Forma-1-es autója, ugyanakkor sziluett szinten egy jármű, ami erőteljesen egy WEC-es LMP1-es jellegű autóra hajaz.

    Lehet, hogy a német ex-pilóta megirigyelte Timo Glock nem is olyan régi poénját, amikor előadta, hogy visszatérne a Forma-1-be, pedig még csak április elseje sem volt. Ugyanakkor két reálisabb elképzelés is van azzal kapcsolatban, amit a lefényképezett tv-n láthatunk.

    Annak ellenére, hogy mérhetetlenül titkosnak minősítette Rosberg a projektet amiről nem mutathat többet, ismert az a tény, hogy a Mercedes is már jó ideje gőzerővel dolgozik egy olyan utcai sportautón, amellyel felvehetik a versenyt a legizmosabb Ferrarival, a Bugatti Chironnal, vagy bármilyen más, hasonló kategóriájú szörnyeteggel. Abból sem csináltak titkot, hogy az ő autójukban amennyire csak lehet, átemelnek megoldásokat a Forma-1-es versenyautójukból is, sőt a motor is a királykategóriából érkezne, nyilván módosított formában. Persze elég furcsa lenne, ha így kezdenék kiszivárogtatni a dolgot, de láttunk már érdekes marketinges mutatványokat az autóipari cégektől.

    A másik lehetőség az, hogy esetlegesen valóban visszatérnek az endurance, azaz a WEC világába. Utoljára 1999-ben szerepeltek Le Mansban, mondhatnánk, hogy épp ideje visszatérni. Mondjuk így közel húsz évvel később jelentősen drágább egy ilyen visszatérés, mert az LMP1-es kategória gyári költségvetése már pont ugyanakkora, mint egy F1-es nagy csapaté. Az is tény, hogy az idén az F1-ben nagyon hangoztatott hibrid EQ Power technológiájuk jobb reklámot kaphatna egy Le Mans győzelemmel…

    Mi az utcai autóra tippelünk.

    Mercedes

  • Lando Norris a héten Portugáliában tesztelte a 2011-es McLarent!

    Lando Norris a héten Portugáliában tesztelte a 2011-es McLarent!

    A Formula 3-ban vitézkedő újonc Algarve pályáján próbálhatta ki a Forma-1-es autót, hiszen ez is „járt” a díj mellé, amit még a McLarentől kapott az eredményei miatt 2016-ban. Miután meggyőzte a csapatot idén a szimulátoros munkájával, úgy döntöttek a brit istállónál, hogy megkapja azt a lehetőséget, hogy a 2011-es McLaren MP4-26-tal a lehető legtöbb kilométert megtehesse.

    Norris szerdán és csütörtökön körözgethetett, és mivel kiérdemelte, többet is, mint egy átlag McLaren Award nyertes, akiket általában Silverstoneba hívják meg tesztelni, mindig év végén, és általában 5 kört tehetnek meg. Hivatalosan Landót februárban nevezték meg, mint McLaren-Honda junior, két hónappal azután, hogy átvehette a díját.

    A 17 éves srác a Carlinnál versenyez, és hatalmasat meccsel a tapasztaltabb Joel Erikssonnal az European Formula 3 bajnoki címéért. Eddig a kilenc versenyből kettőt nyert meg, és már úton is volt a harmadik győzelme felé, amikor Pau Nagydíján az első felfüggesztésének a hibája miatt vezető helyről kiesett.

    A szimulátoros munka és az F1-es teszt mellé járt a teljes körű brit versenyzői klub, azaz a BRDC tagság is, sőt kapott egy Arai GP-5-os karbonból készült bukósisakot is.

  • Palmer helye inog, ismerte el Abiteboul

    Palmer helye inog, ismerte el Abiteboul

    Egyáltalán nem biztos, hogy a Forma-1-ben maradhat Jolyon Palmer, árulta el Cyril Abiteboul. A brit versenyző nincs formában, pedig ez már a második szezonja a franciákkal, miközben a csapatnál újonc Nico Hülkenberg tündököl.

    Az AFP hírügynökségnek Abiteboul nyilatkozott a helyzetről, ami nem éppen rózsás a brit számára, még ha diplomatikusan is fogalmaz a főnök:
    „Két olyan versenyzőre van szükségünk, akik alkalmasak a pontszerzésre. Azt tesszük, ami jó Jolyonnak, hogy túljusson ezen nehéz időszakán. Ugyanakkor eredményekre van szükségünk. Nico megmutatta, hogy az autóval lehet pontokért harcolni, és Jolyonnak is teljesítenie kell. Mindenben támogatjuk, nincsen B-terv, de nagyon versenyképes környezetet biztosítunk, és mindenkin van nyomás. Adunk magunknak egy kis időt, hogy kielemezzük a helyzetet.”

  • Räikkönen és Vettel jótékonysági focimeccsen játszottak!

    Räikkönen és Vettel jótékonysági focimeccsen játszottak!

    Sebastian Vettel, és Kimi Räikkönen is részt vett a „Game of Heart” nevű jótékonysági focimeccsen, Olaszországban, kedden, a Juventus stadionban.

    „Gyerekkorom óta szoktam focizni, bár finnként az én kedvencem még mindig a jéghoki.” – mondta Räikkönen. „De szeretem rúgni a labdát, szinte minden nap játszom, mert a fiam kéri. Inkább játszom, mintsem nézem, nincs is kedvenc focistám, de követem a Juventust. Büszke vagyok, hogy részt vehetek ezen az eseményen.”

    „Mint minden német gyerek, én is kiskorom óta szeretem a focit.” – mesélte Vettel. „Még ha nem is voltam benne túl jó. De ha az ember ezzel gyűjteni tud azoknak, akiknek szüksége van rá, úgy jobban megy. Nem számít, hogy hogyan, vagy mikor, de fontos dolog segíteni.”

    Räikkönen még gólt is lőtt! Íme!

    https://www.youtube.com/watch?v=ITy69XGthYQ

    https://www.instagram.com/p/BUvwPNHhkwG/

    https://www.instagram.com/p/BUvoT_WDRIQ/

    https://www.instagram.com/p/BUvyht2jjG6/

    https://www.instagram.com/p/BUvet6ulhYa/

     

  • Gustav Malja tesztelhet majd a Sauberrel a Hungaroringen

    Gustav Malja tesztelhet majd a Sauberrel a Hungaroringen

    Mint az ismeretes, a Hungaroringen lesz a Forma-1 következő szezonközi tesztje, és a Sauber már be is jelentette, hogy ki vezetheti a C36-ost: Gustav Maljáé a lehetőség, hogy egy napra kipróbálhassa magát a királykategóriában. A július végi teszten élheti át először ezt az élményt majd a 21 éves svéd pilóta, aki jelenleg a Formula 2-ben vitézkedik. Ahogy sokan mások is, Malja is gokarttal kezdte a motorsportos karrierjét, 2011-ben. Így nyilatkozott a versenyző:

    „Az, hogy egy Forma-1-es autót vezethetek, az egy eszméletlenül komoly dolog, egy gyermekkori vágyam teljesül. Alig várom, hogy beülhessek: biztos vagyok benne, hogy ez egy nagyon szürreális élmény lesz. Mindent meg fogok tenni, hogy ameddig bírom, addig kihasználjam a tesztnap adta lehetőségeket, és amennyit csak tudok, tanulhassak. Köszönöm a Sauber csapatnak, hogy biztosítják nekem ezt a fantasztikus élményt.”

    Monisha Kaltenborn hozzátette:

    „Gustavnak ez egy remek lehetőség lesz arra, hogy egy újabb lépést tegyen meg a versenyzői pályafutásában, és hogy beteljesítse a gyermekkori álmát. Egy Forma-1-es autó vezetése először egy remek lehetőség, és egy különleges pillanat minden versenyző életében, így neki is. Már figyelemmel kísérjük egy ideje, tavaly a GP2-ben folyamatosan tudott fejlődni, ami jó.”

  • 88 évesen elhunyt Eric Broadley, a Lola alapítója

    88 évesen elhunyt Eric Broadley, a Lola alapítója

    Broadley egyike volt a brit motorsport ipar úttörőinek, Colin Chapman, John Cooper, vagy Major Arthur Mallock mellett. Ő volt a Lola autók atyja.

    Az első alkotása 1958-ban a Lola Mk1-es volt, amit 2000 fontnyi megtakarításából épített. Később olyan autókkal tette le a névjegyét, mint a legendás Lola T70-es, vagy a félelmetes F5000-es autók a 70-es években. Megtalálhattuk az autóit az egykori C csoportban, valamint a Forma-1-ben is akár.

    1962-től kezdődően 35 Forma-1-es projektben vett részt, közöttük olyan patinás autó is, mint a Honda RA300-as, amivel a Honda 1967-ben megszerezte az első győzelmét. Ugyanakkor Broadley állt a Graham Hill alapította Embassy Hill csapat mögött a 70-es években, a Larousse Lola mögött a 80-as években, és a 90-es évek elején.

    Amerikában is tisztességgel bemutatkozott: Graham Hill volt az első brit pilóta, aki a legendás 500 mérföldes indianapolisi versenyen nyerni tudott egy Lola T90 Red Ball Speciallal 1966-ban. Ugyanakkor az idősebb Al Unser is Lola T500-assal nyert 1978-ban Indianapolisban, Poconoban és Ontairoban.

    Mario Andretti, Bobby Rahal, Al Unser Jnr, Cristiano Da Matta, Nigel Mansell, Paul Tracy és Michael Andretti is a CART-ban, illetve a ChampCarban os Lola autókkal nyertek bajnoki címeket. Olyan gyártókat utasított a Lola maga mögé, mint a March, Reynard, Ralt, Brabham, Eagle, Penske, és még folytatható lenne a lista. A csapatok, a versenyzők, és a mérnökök is azért szerették a márkát, mert egy nagyon minőségi konstruktőrről beszélhettünk az esetükben.

    Broadley egy nagyon magabiztos ember volt, aki azért megcsillogtatta a humoros oldalát is a több ezer Lola dolgozónak, ha kellett. Igazi oldschool mérnök volt, akit alig lehetett megtalálni otthon, mert mindig valami versenyautó tervén dolgozott. Az üzletet sokszor mások vitték helyette, és inkább azt mondták rá, hogy ő volt a „mérnökök mérnöke”, nem volt olyan pezsgő személyiség, mint Colin Chapman, Ken Tyrrell vagy Ron Dennis.

    Miután véget ért a nagy korszaka, nyugdíjasként is bejárt az egykori üzemébe, és beszélgetett a régi alkalmazottakkal. Akik ismerték és dolgoztak vele, örömmel emlékeznek rá. Az autóversenyzés egyik csendes háttérembere volt ő, akinek az elkötelezettsége legalább akkora tiszteletet érdemel, mint Chapman öröksége, vagy Williamsé, vagy a McLarené.