Szerző: Vámosi Péter

  • Már a Nürburgringen is otthon érzi magát Kiss Norbi!

    Már a Nürburgringen is otthon érzi magát Kiss Norbi!

    Az év egyik legkomolyabb megmérettetésére készül Kiss Norbi a Nürburgringen, akinek szinte hazai pálya immáron a német csapata, a Tankpool24 Racing Team miatt a német aszfaltcsík. A mezőny ilyenkor majdnem megduplázódik, hiszen akár Franciaországból, Angliából is érkeznek résztvevők, hiszen mindenki felfokozott hangulatban várja azt a versenyt, amely már a kezdetek kezdete óta része a versenynaptárnak. A majd öt hétnyi szünet után a szombathelyi pilóta kifejezetten optimista:

    „Boldog vagyok, hogy újra dobogós helyekért mehetünk itt is, a kamionversenyzés Monacojában. Azt gondolom, hogy Lackóék és Hahnék után a harmadik tényező már mi vagyunk, bár a futamgyőzelem még hiányzik idén. Az előző versenyhétvége Misanóban jól sikerült, így hasonlóan jó eredményeket várunk a Nürburgringen is. Ezen a pályán kifejezetten fontos lesz az, hogy a  szabadedzéseken megtaláljuk a megfelelő beállításokat, ha minden a tervek szerint alakul akkor azt mondom, hogy dobogóra mindenképp esélyesek vagyunk, és a pillanatnyi forma dönt majd a futam győzteséről.”

    Kiss Norbin kívül további 20 pilóta indul majd az Internationaler ADAC Truck Grand-Prix kupáiért, köztük visszatérő bajnokai a szériának, a magyar pilótát azonban ez egyáltalán nem zavarja és bízik a csapata sikeres felkészülésében, hiszen erre most volt idő.

    „Nem zavar a sok beugró pilóta, mert a top tízbe talán egyedül az IVECO-val induló újonc, Steffen Faas kerülhet, de a széria oszlopos pilótáinak ő nem okozhat majd gondot, és nem hiszem, hogy dobogóért tudna majd menni. Ráadásul most nekem is több szurkolóm lesz a német helyszínen, mert a magyar Fliegl gyárból egy komolyabb kontingens jelezte az érkezését, így mindenképp szeretnénk jó eredményt elérni. Apróbb, de annál fontosabb fejlesztések újra lesznek a kamionomon, ezúttal a hátsó futóműnél, illetve a hűtés terén léptünk előre. Itt a csapat névadó szponzora, a tankpool24 nagyon ki szokott tenni magáért nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is, hiszen ilyenkor a sokkal nagyobb sátor sem elég a vendégeinknek. Ugyanakkor én már nagyon várom azt, hogy alig két hónap múlva a Hungaroringen a magyar közönség előtt is megmutathassam, hogy mit tudok, és együtt mire vagyunk képesek a Mercedesszel!” – nyilatkozta a megmérettetés előtt Kiss Norbi.

  • A Forma-1 is közös autóbemutatót akar 2018-tól kezdve!

    A Forma-1 is közös autóbemutatót akar 2018-tól kezdve!

    Az új urai a Forma-1-nek közös autóbemutatót akarnak már az elkövetkezendő évben. Ezt állítja legalábbis a német AMuS, miszerint az összes csapat és a versenyzőik a téli tesztek előtt egy rendezvényen leplezik majd le az új betontorpedókat. Az még persze jelenleg nem tiszta, hogy a barcelonai pályán, vagy valahol a városban kerül sor majd erre az eseményre, de az információk szerint a rajongók ingyen részt vehetnek majd ezen, és tekinthetik meg közelről az új versenygépeket, és találkozhatnak a pilótákkal is.

    Mielőtt ez megtörténik, 2017-ben persze még várható egy hatalmas csata a Ferraris Sebastian Vettel és a Mercedes sztárja, Lewis Hamilton között. Flavio Briatore nyíltan el is mondta most a RAI-nak a véleményét erről:

    „Egy vörösbe öltözött világbajnok most megváltás lenne mindenkinek. Amennyiben ma kellene tennem valamelyikükre, akkor viszont azt mondanám, hogy 60% hogy Hamilton, és 40% hogy Vettel lesz a végső győztes. A konstruktőrök bajnokságát tekintve meg Bottast erősebbnek érzem, mint Räikkönent.”

    Egyetért ezzel a korábbi Forma-1-es versenyző, Christiian Klien is, és ezt el is mondta a Servus TV-nek:

    „Kanada előtt azt láttam, hogy a Ferrari van előnyben, főleg a jó gumikezelésük miatt. Montréálban azonban fordult a kocka, és a Mercedes rájött, hogy miképp tudja jobban munkára fogni a Pirelliket. Az a csapat lesz a világbajnok, amelyik a leghatékonyabb fejlesztésekkel bír előrukkolni majd az év végéig.”

  • Egyre valószínűbb, hogy a Porsche kiszáll az LMP1-ből!

    Egyre valószínűbb, hogy a Porsche kiszáll az LMP1-ből!

    Idén júniusban a Porsche 19. alkalommal győzött a 24 órás versenyen Le Mansban. Ezzel csak tovább erősítették eddigi vezető pozíciójukat azon sportautók között, akiknek ez itt sikerült, hiszen az Audi 13, a Ferrari 9, és a Jaguár hétszer diadalmaskodott ezen legendás helyszínen. 2018-ban meglehet a stuttgartiak 20. elsősége is, gondolnánk…

    A gyári 919 Hybrid alapjait Weissachban rakták le, még 2014-ben, amikor a márka visszatért a szériába. Akkor már meg kellett küzdeniük az egyébként innovatívabbnak mondható Toyota TS050-essel. Akkor az volt a mondás, hogy az elkövetkezendő években minden versenyen részt kell venni. Most azonban ez a menet erőteljesen megkérdőjeleződött. Keményen tartják magukat azon pletykák, hogy idő előtt kiszállhatnak, pedig eredetileg 2018 év végéig szól a szerződésük, ami kötelezné őket erre.

    Michael Steiner, a Porsche fejlesztési osztályának a vezetője a Motorsport-Total.com kérdésére elég szűkszavúan válaszolt: „Ez még nem eldöntött kérdés.” Ebből annyi derült valójában ki, hogy Weissachban, és Wolfsburgban is gondolkodnak azon, hogy akár az idei év végén kiszálljanak. A Toyota viszont ezen kérdéstől függetlenül mindenképp 2019 év végéig maradna, és folytatná azt, amit elkezdett.

    Számtalan oka lehet annak, hogy a Porsche gondolkodóba esett. A széria promótere az ACO Le Mansban bemutatta a 2020-as szabályzás terveit, ami nem az a nagy ugrás, amit Weissachban vártak. Ott azt várták, hogy akár a hibridtechnológia következő fázisát is bemutathatják majd. Az ACO és a FIA sem támogatja azonban ezt. Az új tervekkel olyan gyártókat próbálnak visszacsalogatni a WEC-be, mint például a Peugeot márkát. Összességében olcsóbbá akarják tenni az LMP1-es hibrid kategóriát. Ez pedig teljes mértékben szembemegy azok kívánalmával, akik fejlesztenék a technológiát tovább.

    Ráadásul a 919-est 2014 óta tudatosan fejlesztik, de az a koncepció, hogy egy 2 literes V4-es turbó hibrid hajtással, lassan eléri a végső határait. A Toyota is hatalmasat ugrott ezen a téren a TS050-es modelljével. Egyértelműen idén a japánoké volt a gyorsabb autó, ráadásul az ő megoldásaikban még rejlik további potenciál. A Porschénak egy teljesen új autót kellene építenie ahhoz, hogy továbbra is versenyképesek tudjanak maradni. Egy ilyen dolog 2018 év végén még nagyobb bizonytalanságot okozhat. Ugyanakkor a VW dízelbotránya szintén kihat a Porschéra is, még ha csak háttérben is, hiszen spórolniuk kell a sportprogramon. Tavaly már nem is volt harmadik autójuk Le Mansban a rajtrácson emiatt.

    Újabb érv a kiszállás mellett az is, hogy nincs a dologban kihívás. Egy egész éves küzdelem a Toyotával ezen nem segít, hiába hajszolják bele egymást a jövő hibridtechnológiás sportautója vetélkedésbe. 2014-ben még más volt a helyzet. Akkor még volt Audi is, Nissan is hatalmas csinnadratta között megérkezett, és további gyártók is álltak a WEC-be lépés előtt, és reménykedett benne mindenki, hogy a Peugeot is visszatér.

    A franciák azonban még az egyeztető tárgyaláson ott voltak, amikor a technikai munkacsoporttal egyeztettek arról, hogy lehetőleg minél olcsóbb legyen a dolog, és a hibridhajtás kérdéskörét a minimumra redukálják. Ez persze a Porschénak nem tetszett, és még a FIA és az ACO közbenjárásával sem sikerült pontot tenni a dolog végére úgy, hogy az oroszlános márka úgy gondolja, hogy be akarjon szállni. Akkor nagy pofont kaptak, kérdés az, hogy azóta sikerült-e ezt kiheverniük.

    Az Auto Bildnek Fritz Enzinger, a Porsche LMP1-es projekt vezetője egyértelműsítette a jelenlegi helyzetet:
    „Gyors döntést várunk a Peugeottól, akár így nem sokkal most Le Mans után. Amennyiben a franciák igent is mondanak, akkor se jönnek 2020, vagy 2021 előtt. Meg kell gondolnunk nekünk is azt, hogy addig is, 2-3 évig Le Mansban úgy szerepelünk, hogy csak egy vetélytársunk van. Jelenleg emiatt vagyunk mi döntésképtelenek.”

    Miközben az LMP1 szenved, a GTE-Pro osztály virágzik. A Porsche ott a 911 RSR-rel képviselteti magát, olyan márkák közt, mint a Ferrari, Aston Martin, Ford, Corvette, és 2018-tól kezdődően a BMW.

    Az sem javít a helyzeten, hogy a Toyota és a Porsche a japánok egyik technikai megoldásán összevesztek még az idei Le Mans előtt. A TS050-es hátulsó traktusán egyfajta dupla diffúzort alakítottak ki, ami a németek szerint véleményes, így kikérték a FIA véleményét. A válaszból kiderült, hogy a megoldás homológ, és átment a technikai átvételen. Egyre nehezebb így együttműködni, és így egyre mocskosabb lesz a játék is.

    Az elmúlt hónapokban az ACO sem volt épp a Porsche nagy barátja. Többek között bírósági ügy lett abból, hogy a Porschén feltűnt egy olyan partnerlogó egy reklámban, ami kifejezett kérése volt az ACO-nak, hogy ne szerepeljen, és azt akarták, hogy ismerjék el, hogy sérült egy másik márka joga ezzel. Az ilyen esetek pedig csak mérgezik a kapcsolatot.

    Végül, de nem utolsósorban elmondható az, hogy a WEC színpadképe jelentősen megváltozott. Le Mans a nagy és mindent felülíró esemény, ez továbbra sem kérdés. De a többi versenyhelyszín, olyanok mint Bahrein, Austin vagy Mexikó nem annyira népszerűek. Az Audi lelépett, a Nissan beégett, a Peugeot meg még mindig nem szállt be. Mindez azt mutatja, hogy az endurance csábító világa meglepően szűk kört érdekel csak.

    Így fogalmaz Oliver Blume, a Porsche elöljárója ezzel kapcsolatban: „Le Mans mítosza él. Éppen az olyan hihetetlen történetek miatt is, mint amit nem is annyira rég átélhettünk.”
    Tehát elmondható az, hogy Stuttgartban a legendás francia versenyt a helyén kezelik, de összességében azért kérdőjeles a szereplés, leginkább a többi WEC esemény, a 8 versenyhelyszínnel. A nagy távolságok drága világ körüli utazással járnak, és ezt már lehet, hogy nem szeretnék megtenni a 919-es modellel.

    A német weboldal információi szerint a 2018-as WEC-es szerepléssel kapcsolatban akár már idén júliusban megszülethet, egy igazgatósági ülésen. Mivel azonban még július közepén lesz csak a hazainak számító WEC verseny a Nürburgringen, ezért ennek az eredményét feltehetően csak a verseny után teszik hivatalossá, és akkor derül majd csak ki egyértelműen az, hogy megy, vagy marad-e a Porsche a hosszútávú prototípus világbajnokságban.

  • GT Open: Újra reng a Hungaroring, ingyenes a belépés!

    GT Open: Újra reng a Hungaroring, ingyenes a belépés!

    Részben az egykori World Series by Renault-rendezvények hangulatát megidéző ingyenes hétvégét tartanak július 1-jén és 2-án a Hungaroringen. A Forma-Renault 2.0 Európa-kupa mezőnye mellett Mogyoródra látogat az ezúttal főszereplő International GT Open is, amely az egyik legkomolyabb GT3-as versenysorozat a legkülönfélébb túraautókkal.

    Harmadszor látogat a Hungaroringre az International GT Open nemzetközi túraautós sorozat, amely részben megidézi majd az egykori World Series by Renault-hétvégék hangulatát. Csakúgy, mint sok éven keresztül a WSR, a július 1-jén és 2-án megrendezésre kerülő hétvége is teljesen ingyenes lesz a nézők számára, ráadásul nemcsak a lelátóról, hanem a paddockból is szabadon követhetők az események.

    További párhuzam, hogy az International GT Open egyik betétsorozata lesz a korábban a WSR keretében megrendezett Forma-Renault 2.0 Európa-kupa is, amely mögött továbbra is teljes mellszélességgel áll a Renault Sport.

    A hétvége főszereplői azonban az International GT Open mezőnyében versenyző túraautósok lesznek. A 2006-ban indult széria mára az egyik legkomolyabb GT3-as sorozattá nőtte ki magát, a több száz lóerős Ferrarik, BMW-k és Lamborghinik mellett még Lexusokkal is találkozni a roppant színes mezőnyben.

    A szériában szerepel a korábban a Forma-1-ben is megfordult, és ott botrányhőssé vált Nelsinho Piquet, de ismerős lehet a Red Bull-hátterű Antonio Felix da Costa neve is, aki többek között a DTM-ben is kapott már lehetőséget.

    A hétvége programját színesíti a Forma-3-as autókat felvonultató Euroformula Open, valamint a szintén nyitott tetős autókkal zajló Radical European Masters, és a Lotus-kupa is.

    A Hungaroringen már csütörtökön elkezdődik a program privát tesztekkel, pénteken a szabadedzéseket tartják. Szombaton reggel fél kilenckor kezdődnek az időmérők, az első verseny 13.50-kor startol. A vasárnapi versenyprogram délelőtt tízkor indul. Az International GT Open első versenye 70, míg a vasárnapi második 60 perces lesz.

    Jó hír a nézőknek, hogy nemcsak autóval, hanem a 321-es menetrendszerinti buszjárattal is el lehet érni a versenypályát.

  • Huszonegy kamion küzdhet meg idén a Nürburgringen!

    Huszonegy kamion küzdhet meg idén a Nürburgringen!

    Egy nagyobb szünet után folytatódik a kamion Európa-bajnokság, és Kiss Norbi az év legkomolyabb versenyére készülhet Németországban, a kontinensviadal őshazájában. Az ADAC Truck Grand Prixnek a Nürburgring ad otthont, és idén 21 kamion nevezett be. Eddig két versenyhétvége ment le a kilencből, de már elmondható az, hogy roppant szoros a bajnokság. És most jön még csak az év egyik legjobban várt versenye!

    2016 bajnoka, Jochen Hahn persze nagyon készül az új IVECO kamionjával, ami az ő életében új fejezet, de ugyanolyan erős mint tavaly is volt. Misanóban voltak problémái, és jelenleg csak harmadik a bajnokságban, de ez nem számít semmit. Így nyilatkozott a verseny előtt:
    „A hazai versenyünkre készülünk, ami számunkra a legnagyobb rendezvény. Versenyzőként a Nürburgring egyike a legizgalmasabb pályáknak, és az első kanyar után máris a Mercedes-Benz Arénában találjuk magunkat, ahol háromféle vonalvezetés is használható, így lehet próbálkozni egy előzéssel. Más pályákról ez azért nem mondható el. Ez tényleg egy olyan helyszín, ahol a versenyzők tudása számít. Remek a hangulat, és tényleg higgyétek el, hogy versenyzőként is halljuk a fülkében, ahogy tombol a közönség. Nagyon magával ragadó ez a lelkesedés. Remélem, hogy a misanói problémákat magunk mögött tudhatjuk, és jó show-t produkálhatunk majd.”

    Steffi Halm a Reinert Racing MAN-jével a lehető legjobban kezdte a szezont, olyannyira, hogy harcban áll a bajnoki címért is. Érthető, hogy ő is lelkes a hazai versenye előtt:
    „Német vagyok, és ez az egyetlen német verseny, tehát mindig örömmel versenyzek itt. Nagyobb a tömeg, több barátom látogat ki, és ez extra motivációt ad nekem. Reméljük, hogy az időjárás is olyan kegyes lesz hozzánk, mint Misanóban, és nem fog esni. Boldog vagyok, és nagyon várom már ezt a versenyt.”

    Tavaly pont Hahn és Halm voltak azok, akik nyerni tudtak itt egyszer-egyszer, Adam Lacko viszont kétszer is. Ő remek hétvégét zárt Olaszországban, háromszor is győzni tudott, vezeti is a bajnokságot. A Buggyrásra komoly kihívás vár, a sok eltökélt helyi hős mellett, de őt ez nem zavarja majd nagyon. A legnagyobb buli ugyanakkor Gerd Körbernél, és a Team Schwabentrucknál várható, köszönhetően annak, hogy a versenyző 1987 óta, tehát 30 éve versenyez a szériában. Ő is győzelemre képes technikában ül, lehet, hogy pont itt arathatja le majd újra a babérokat.

    Senki ne feledkezzen meg persze a Tankpool24 Racing Mercedeses ászáról, Kiss Norbertről sem, de odaérhet Antonio Albacete a Truck Sport Lutz Bernau MAN-jével, vagy Sasha Lenz is. Kiss és Albacete alatt nem biztos, hogy most a legjobb technika van, de mindketten hatalmas stratégák, a versenyben meg nem ismernek tréfát, így velük is érdemes számolni a hétvégén, amelyet a széria a tervek szerint élő stream formájában is közvetít majd!

    Új arcok is jelentkeznek az év legjobban várt kamionos versenyhétvégéjén. A 21 autós mezőnyből tízen először vesznek részt majd az idei kergetőzésben, olyan márkákkal majd, mint a Renault, DAF és a Volvo. Anthony Janiec, Jeremy Robineau, Jose Manuel Vieira da Sousa, Steffen Faas, a kétszeres bajnok David Vrsecky, Heinz-Werner Lenz, Cees Zandbergen, Henry Tijhuis, Manuel Rodrigues Goncalves, José Fernandes Teodosio lesznek azok, akik először indulnak majd 2017-ben egy FIA ETRC hétvégén. Janiec, Robineau, Vrsecky és idősebb Lenz neve azért ismertebb kamionos körökben, de hat teljesen új pilóta is szerencsét próbál a szériában.

    José Teodosio és José Sousa a francia kamionos bajnokságon indulnak idén, de már nagyon várják azt, hogy megmérkőzzenek Európa legjobbjaival. A 43 éves Teodosio harmadik jelenleg is a franciáknál. Csapattársával José Sousával egyetemben Renault kamionokkal küzdenek az élen. Steffan Faas viszont teljesen újoncként vág neki a hétvégének, ő a Team Schwabentruck IVECO-ját hajthatja majd, azt, amelyikkel Markus Altenstrasser pontokat gyűjtött a szezonnyitón, a Red Bull Ringen. Faas jelenleg is a KTM X-Bow Battle bajnoka, és ismerős lehet neki a Nürburgring, hiszen korábban SEAT-tal és VW túraautókkal már ment itt.

    Cees Zandbergen és Henry Tijhuis érkezésével háromra nő a holland indulók száma, hiszen Erwin Kleinnagelvoort egész évre adta le a nevezését. Zandbergen 12 alkalommal indult már ETRC versenyen, Tijhuisnak azonban ez az alkalom lesz az első. Manuel Rodrigues Goncalves is a francia bajnokságból ruccan át erre a hétvégére, és ő lesz az egyetlen Volvós a mezőnyben.

    A versenyek mellett a szervezők persze gondoskodnak arról, hogy mindenki jól érezze magát a versenyhétvégén. Lesz külön gyermek zóna, country zene, és kamionos találkozó. Több mint 60 logisztikában és kamionozásban érdekelt cég is bemutatja a legújabb termékeit, így mindenképp érdemes lesz a hétvégén a Nürburgringre figyelni!

  • Finn belháború: Kimi kiakadt Bottasra Baku után!

    Finn belháború: Kimi kiakadt Bottasra Baku után!

    A Ferrari finnje épp azon iparkodott, hogy megelőzze a második helyen forduló riválisát a kettes kanyarban, miután honfitársa Bottas kissé túlpörgette a kerekeit egy kanyarral korábban a rajt után. A Mercedeses belül tartotta a versenyautóját, ami kicsit elemelkedett miután rátette a rázőkőre, így beleszállt Räikkönenbe, és nekipasszírozta a Ferrarist a szalagkorlátnak. Kimi így mérgelődött, miután idén egyszer a Spanyol Nagydíjon Bottas egyszer már ütközött vele, amelynek következtében akkor ő beleállt Verstappenbe :
    „Nem sokat tehettem. Ütést kaptam a kettes kanyarban, és az autóm bal oldala elég megviselt lett. Újra túl korán fékezett, és ezzel szerintem ő is tisztában van. Megpróbáltam ezért elmenni neki kívülről, már majdnem sikerült is, amikor ütést kaptam oldalról. Szerintem észrevette, hogy túl korán fékezett, felengedte, majd nagyobb sebességgel nekem jött. Egyértelműen ez az ő hibája volt, de én fáztam rá a dologra.”

    A versenybírók nem büntettek meg senkit sem az eset után, Räikkönen előbb az ötödik helyre esett vissza, majd a Force Indiák csattanásából származó törmelék miatt végleg kiállni kényszerült. Bottas második lett, miután az utolsó métereken sikerült legyűrnie Lance Strollt. A Mercedes finn pilótája így látja az incidenst honfitársával:
    „Az én szemszögemből nézve: én voltam belül, ő nyilván kívül. Később fékezett, és kicsit előrébb volt, de én továbbra is ott voltam belül, ahol normál esetben az ideális ív van. Úgy ment bele abba a kanyarba, hogy nem hagyott helyet nekem, kénytelen voltam rámenni a kerékvetőre. És ez akkor ott nem csak egy lehetőség volt nekem, hanem kénytelen voltam ráhajtani. Így igen, ráhajtottam, az autó megcsúszott és megugrott, nekiütköztem, a kerekem meg defektes lett. Tényleg nem tudom, lehet hogy még párszor meg kell nézzem a videót, és újra értékelném, de azt gondolom, hogy nem volt nagyon más lehetőségem. Én voltam belül, azt hittem, meg is lesz az a kanyar, igazából el kellene férnie ott két autónak is. Mivel kicsit előrébb is volt, így akár meg is tarthatta volna a pozícióját.”

    A két finn már nem először találja meg egymást, emlékezetes volt 2015-ben is az, amikor szintén a dobogóért harcoltak, előbb az Orosz Nagydíjon, majd Mexikóban. Bottas emiatt így zárta végül a mondandóját:
    „Tudod, szégyen az, hogy újra én és Kimi az érintett, de ugyanazon pozíciókért harcolunk, és elég szerencsétlen az, hogy újra ez újra velünk történik meg.”

  • TCR, még visszatérünk! – üzeni a Team Unicorse

    TCR, még visszatérünk! – üzeni a Team Unicorse

    A Team Unicorse személyes hangvételű közleményt adott ki a magyar TCR-es hétvégéről. Magunk részéről mi is csak gratulálni szeretnénk az eredményeikhez, csak így tovább!

    Túl vagyunk a TCR nemzetközi sorozatában eltöltött első hétvégénken.
    Nagyon vártuk már, hogy három év kihagyása után ismét egy rangos, nemzetközi bajnokságban vehessünk részt. A közeg egyáltalán nem volt ismeretlen számunkra, hiszen jól tudott, hogy a sorozatot az a Marcello Lotti irányítja, aki anno az ETCC-WTCC promótere is volt, amikor 2012-ben mi az Európa Kupában kezdtünk.

    A Hungaroringen megrendezett verseny több okból is különleges volt számunkra, egyrészt a hazai közönség közelsége miatt, másrészt, ahogyan azt már korábban is említettük, a világ talán legkomolyabb túraautós sorozatának, a DTM-nek a betétfutamaként szerepelni valóban felemelő érzés.

    Harmadsorban rendkívül megtisztelő volt számunkra, „anyacsapatunkkal” a Romeo Ferraris-sal közös boxban, az általuk üzemeltetett két Giulietta mellett, harmadikként, egyenrangú félként jelen lenni.

    Az eredményeket tekintve az Alfáknak sajnos nem sok babér termett ezen a hétvégén. Már a szabadedzéseken sem sikerült a középmezőnynél előrébb mutatkozni, a kvalifikációt pedig Davit Kajaia a 15., Dusán Borkovic a 17., a mi fiúnk, Jedlóczky Márk pedig a 21. helyen zárta, ami a kiosztott büntetések miatt végül a rajtrácson elfoglalt 20. pozíciót jelentette számára.

    Az első verseny rajtjánál Márk nem látta a startlámpát, így csak a rádión kapott instrukciók alapján tudott elrajtolni, nem is sikerült tökéletesen. Jó néhány körön keresztül tudta tartani a lépést a jóval tapasztaltabb zengős srácokkal, Nagy Danival és Ficza Ferivel, de aztán egy kicsit lemaradva, végül a rajtpozícióhoz képest 4 helyet javítva a 16. helyen ért célba. Márkatársaink közül Davit Kajaia a 11. helyen végzett, Dusan Borkovicnak pedig egy ütközésben elszenvedett kormánymű sérülés miatt végül fel kellett adnia a versenyt.

    A második futamon Márk rajtja jobban sikerült, és az első kanyarban történt tömegkarambolt szerencsésen elkerülve, a Safety Car mögött a 13. pozícióban várta az újraindítást. Miután a Safety Car kiállt, a célegyenes végén lehetetlen volt tartania a mögüle érkező kétszeres világbajnok Rob Huffot és a WTCC-t szintén megjárt Dusan Borkovicot. A futam további részében szép csatákat vívott a KIA-t kormányzó Ficza Ferenccel és az Audiban ülő szerb Milovan Vesniccel, és a kockás zászló végül a 15. helyen intette le. Ami a többi alfás versenyzőt illeti, Kajaia egyik főszereplője volt az első körben történt ütközésnek, az autója erősen megsérült, így természetesen nem tudta folytatni a versenyt. Dusan Borkovic ismét összeért valakivel, aminek következtében megsérült a futóműve, így szintén feladni kényszerült a futamot.

    A hétvége tanulságaként mindenképpen el szeretnénk mondani, hogy ahhoz képest, hogy pilótánknak mennyire kevés a túraautós tapasztalata, véleményünk szerint remekül helyt állt, és az elért eredmény ebben az erős, volt Formula 1-es pilótákat és túraautó bajnokokat felvonultató mezőnyben semmiképpen sem szégyellendő.

    Végül, de nem utolsó sorban, szeretnénk gratulálni Tassi Attilának és csapatának a magyar M1RA-nak, a hétvégén megszerzett dupla futamgyőzelemhez.

  • Hamilton nem akar találkozni Scherzingerrel Bakuban

    Hamilton nem akar találkozni Scherzingerrel Bakuban

    Hiába jártak évekig, Lewis Hamilton nem tervezi azt, hogy az Azerbajdzsáni Nagydíjon fellépő exével, Nicole Scherzingerrel találkozzon. Nicole az időmérő edzés után lép majd fel, közvetlenül a pálya mellett. Nem csak ő, hanem a Black Eyed Peas is fellép aznap majd Bakuban, szórakoztatván ezzel is a helyi kilátogató közönséget.

    Hamiltont persze megkérdezték, hogy megnézi-e a koncertet, és megiszik-e Scherzingerrel legalább egy kávét, de hamar lelombozta az érdeklődőket:
    „Nincsenek ilyen jellegű terveim. Mindegyik versenyhétvégén vannak koncertek, de normál esetben a versenyre koncentrálok.”

    Elég furcsán hangzik ez most, pláne, miután áprilisban a Snapchaten közzétett egy olyan videót, melyen Nicole-t hallgatja, és azzal a felirattal rakta ki, hogy „Ez az dal, amit Nicole mindig énekelt nekem.” A dolgot némileg árnyalja, hogy ugyan hiába morzsolt el Lewis egy könnycseppet, a háttérben egy nevetgélő hölgy volt hallható.

    Nicole és Lewis szerelmes története 2007 és 2015 közötti időszakra tehető, és hol együtt voltak, hol nem. Hamiltont számtalanszor kapták rövidebb flörtökön, köztük Rita Ora énekesnővel is, vagy a magyar szupermodell Palvin Barbarával. Scherzinger jelenleg a hivatásos bolgár teniszező Grigor Dimitrovval jár.

  • Hamilton Bottas mellett kampányol

    Hamilton Bottas mellett kampányol

    Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy új csapattársa, Valtteri Bottas már „kiérdemelte a helyét” annyira, hogy hosszabb távon is megtartsa a Mercedes.

    Bottas idén csatlakozott a Mercedeshez, már megszerezte első győzelmét is, és jelenleg harmadik a bajnokságban.

    A csapatfőnök, Toto Wolff azt mondta, nem kapkodják el a döntést a finn versenyző jövőjét illetően, illetve Valtteri is hasonlóan nyilatkozott Bakuban.

    Hamilton azonban úgy véli, hogy csapattársa folyamatosan erősödik, és megérdemli a szerződéshosszabbítást.

    „Kiérdemelte hosszútávra a helyét a Mercedes családban.”- mondta Hamilton az F1 hivatalos weboldalának. „Szerintem alapvetően a Mercedes az egyetlen csapat, mely igazán törődik az egyénekkel, amennyire én látom. Főleg versenyzőként, egy életre a család tagjává válsz.”

    „Nagyszerű munkát végez (Bottas), a csapatnál töltött első szezonjában már nyert is egy versenyt. Még erősebben fogja folytatni, és ehhez szüksége van a lehetőségre.”

  • Mégse Kolles, hanem Vasseur jön a Sauberhez?

    Mégse Kolles, hanem Vasseur jön a Sauberhez?

     

    A hétvége egyik legérdekesebb kérdése az, hogy ki veszi át a Sauber istálló csapatfőnöki szerepét, Colin Kolles, esetleg Frederic Vasseur? A német Auto Bild motorsport van leginkább rajta a témán, és állításuk szerint a francia lehet a befutó. Állítólag már lezárt történet az, hogy a svájci kiscsapat a volt Renault vezérrel folytatja a Forma-1-es szereplését.

    Van persze olyan pletyka is, hogy Vasseur nehezen adná fel a párizsi életterét a német nyelvterületű svájciakért, már csak azért is, mert pár üzleti ügye a Forma-1-gyel kapcsolatban a francia fővároshoz köti. Többek között annak a Spark Racing Technologynak is dolgozik, akik a Formula E autókat is építik.

    A másik jelölt, Colin Kollesről azonban már azt hallani inkább, hogy elesik ettől a lehetőségtől. A német-román állampolgárságú egykori fogorvost állítólag a Liberty Mediánál nem kedvelik. A Magyarországon is tanult korábbi dokinak jó kapcsolata volt Bernie Ecclestonenal, és ez az amerikaiaknak nem tetszik. Ilyen fogadtatás mellett érthető is, hogy semmi kedve Kollesnak újra visszatérnie csapatfőnökként, ezúttal a Sauber élén a Forma-1-be. Ráadásul Monisha Kaltenborn után átvenni a csapatot, most nem épp a legvidámabb tevékenység.

    Ezzel szemben a legfrisebb információk szerint Vasseur már járt is Hinwillben, és az ottani személyzetnek már úgy lett bemutatva, hogy ő lesz Monisha utódja, majd körbevezették a gyárban. Hivatalosan a csapat viszont nem adott még ki semmiféle kommunikációt erről a fejleményről. Mindenesetre legalább akkora hatalmat akarnak adni nekik a svájciak, mint azt kapott Eric Boullier a McLarennél. Vasseur ugyanakkor egy ilyen pozícióért nem szívesen adná fel a párizsi életét. Ezt csak akkor tenné meg, ha egyértelműen ő kapná meg a főszerepet, és a csapat irányítását.

    Ami jelenleg biztos, az a fejetlenség a csapatnál, és lehet hogy már csak puszta formalitás az, hogy leszerződtessék a franciát. Az sem kizárt, hogy Vasseur arra játszik, hogy magasabb fizetést kapjon az új feladatköréért. Napokon belül kiderül majd az igazság.