Szerző: Vámosi Péter

  • Michelisz nyerte a fő futamot Argentínában

    Michelisz nyerte a fő futamot Argentínában

    Michelisz Norbert győzött a második, fő futamon a túraautó-világbajnokság (WTCC) argentin versenyhétvégéjén.

    Michelisz honlapjának tájékoztatása szerint a Honda gyári csapatának magyar pilótája az első futamon defektet kapott, miután autója összeért csapattársa, a portugál Tiago Monteiro versenygépével.

    A fő futamot a második pozícióból kezdte Michelisz, s remek rajtjának köszönhetően maga mögött tudta tartani az őt üldözőket. A Volvo élről rajtolt holland pilótája, Nicky Catsburg defektet kapott a nyolcadik körben. Michelisz ezt kihasználva átvette a vezetést, és megnyerte a versenyt.

    A Zengő Motorsport két pilótája, Nagy Dániel és Szabó Dávid Zsolt mindkét viadalt az utolsó két helyen zárta.

    Michelisz a vb-pontversenyben vasárnapi sikerének köszönhetően a harmadik helyre lépett előre.

    Szöveg: MTI

  • Jön a 32. Magyar Nagydíj a Hungaroringen!

    Jön a 32. Magyar Nagydíj a Hungaroringen!

    Kevés olyan pálya büszkélkedhet ilyen folyamatos múlttal, mint a Hungaroring. Rangját mindenképp mutatja, hogy két klasszikus, Monza és Monte-Carlo után már a mi pályánk büszkélkedhet a legtöbb nagydíjrendezés jogával, és ez jelenleg biztosított is tovább 2026-ig. Ezt még Bernie Ecclestonenál sikerült elérni, aki annak ellenére kilátogat a magyar pályára, hogy gyakorlatilag semmi dolga nincs, hiszen év elején Chase Carey és a Liberty Media átvette a hatalmat a Forma-1 felett, hiszen tulajdonosváltás történt.

    A máig egyetlen Kelet-Európai pálya amely vendégül látja rendre a királykategóriát, már kinőtte azon jelzőjét is, hogy unalmasak lennének a versenyek rajta. Ugyan továbbra is nehéz előzni rajta, és az egyik legtechnikásabb pályáról beszélünk, az évek alatt a versenyzők és a külföldi nézők is megszerették. Idén ráadásul óriási harc kezd kibontakozni a világbajnok csapat Mercedes pilótái Lewis Hamilton és az idén odaigazolt Valtteri Bottas között a bajnoki címért, ennek ellenére a bajnokságot a Ferraris Sebastian Vettel vezeti jelenleg. Hamilton a jelenkor Forma-1-ének a legnagyobb playboya, így hatalmas rajongótáborral rendelkezik világszerte, így Magyarországon is. Bottas (és Kimi Räikkönen) kedvéért pedig minden évben rengeteg finn, Vettel kedvéért meg számtalan német rajongó célozza meg Mogyoródot, hiszen idén újra elmaradt a Német Nagydíj, így kénytelenek kiélni rajongásukat máshol.

    Egyértelműen az angol pilótának fekszik leginkább a mi vonalvezetésünk, hiszen ötször nyert már a forró kis katlanunkban. A jelenlegi mezőnyből pedig még Daniel Ricciardonak, Sebastian Vettelnek, Kimi Räikkönennek és Fernando Alonsonak sikerült nyernie egyszer, az eddigi pályafutásuk során. Ennek ellenére persze dőreség lenne előre nagy összegben fogadni a brit elsőségére. A kulcs továbbra is az időmérő edzés lesz, mert onnan aki az élről tud indulni, nagy eséllyel meg is nyerheti a Magyar Nagydíjat.

    Jegyvásárlással érdemes sietni, mert már most rengeteg jegy elfogyott, az aktuális listáért érdemes felkeresni a gpticketshop.hu oldalát:
    http://www.gpticketshop.hu/Formula_1.html?referer=3

  • Kiss Norbi vasárnap is nyert a Slovakia Ringen!

    Kiss Norbi vasárnap is nyert a Slovakia Ringen!

    Az  örömteli tegnapi nap után a hangulat vasárnap tovább fokozódott Dunaszerdahelyen, hiszen újabb győzelmet és egy harmadik helyezést szerzett Kiss Norbi. Ezzel az eredménnyel a szombathelyi fiú feljött a második helyre a bajnoki összetettben.

    Az időmérő edzés ezúttal nem sikerült olyan jól mint szombaton, a hétvége harmadik versenyének rajtja viszont annál inkább. Az első helyről ezúttal Jochen Hahn indult, mellőle Norbi majd Antonio Albacete és Adam Lacko következett.

    A 6 km hosszú Slovakia Ring kifejezetten ideális versenypálya a kamionoknak is, mivel az első kanyar is kellően széles. Norbi miatt  rengeteg magyar látogatott el ide, és nagyon parádés első kört láthattak. Amíg Norbi környékén gyakorlatilag mindenki elrontotta az első féktávot, neki sikerül mértani pontossággal bevenni a célegyenes végi kanyart, és ez volt a kulcsmomentum a hétvégi második győzelméhez:
    “Az időmérő edzésen valahogy a gumik nem működtek jól, nem volt tapadás, és nem tudtam jól a hosszú kanyarokon átmenni. Csak a második rajthely lett meg és el voltam egy kicsit kámpicsorodva, de aztán a második kanyar felé már nagyon örültem!  Antonio és Jochen egymás mellett mentek a belső oldalon, és ahogy fékeztünk, láttam a szemem sarkából, hogy túl későn lassítanak. Éreztem rögtön, hogy mögéjük tudok fordulni és egy jó kigyorsítással el tudok menni. Utána már simán elől tudtam maradni. Nem értem, hogy az időmérőn miért nem működött az autó, a gumik, vagy a beállítás miatt, mert a versenyen tök jól volt minden, ahogy a warm upon is, ahol 2:41-es időt mentem, ami nagyon durva volt!”

    Az utolsó versenyt Norbi a szabályok alapján a nyolcadik helyről kezdhette meg. Ezúttal sokkal jobban alakult minden mint az előző napi fordított rajtrácsos futamon. A rajtnál tisztán jött el, látszólag könnyedén tudta előzgetni a versenytársakat. A kilátogató közönség Norbi minden akciójánál őrjöngött. Az utolsó körökben már Jochen Hahn nyakán lógott, de a német remekül védekezett, így a második helyet sajnos már nem sikerült megszerezni. Érthető, hogy a magyar versenyző teljesen elégedett a Szlovákiában megszerzett eredményeivel, és már nagyon várja a hazai futamát a Hungaroringen:
    “A fordított rajtrácsos versenyről is sikerült feljönni, egy karcolás nélkül a harmadik helyre, ezzel átvettük a bajnokságban a második helyet. Így érkezünk a Hungaroringre, ahol mindenképpen esélyesek vagyunk a győzelemre!”

    A bajnokság állása a magyar versenyhétvége előtt:
    1. Adam Lacko (Freightleiner) 182 pont
    2. KISS NORBERT (Mercedes-Benz) 139 pont
    3. Jochen Hahn (IVECO) 135 pont
    4. Stephanie Halm (MAN) 133 pont
    5. Antonio Albacete (MAN) 109 pont

  • Rajt-cél győzelemmel mutatkozott be Szlovákiában Kiss Norbi!

    Rajt-cél győzelemmel mutatkozott be Szlovákiában Kiss Norbi!

    Kiss Norbi szereti tartani a szavát: győzni jött a Slovakia Ringre, és rögtön be is húzta a szombati első versenyt. Ez az érzés persze nem ismeretlen a számára, mert pár éve már nyert itt a Team Unicorse színeiben az ETCC-ben, így talán kijelenthetjük azt, hogy pályaismeret terén a magyar fiú némi előny birtokában érkezett Dunaszerdahelyre. Most azonban először tartottak északi szomszédainknál kamionversenyt, és a kilátogató közönség bizony komolyan buzdította a szombathelyi fiút.

    Norbi semmit se bízott a véletlenre: délelőtt megfutotta az abszolút legjobb időt, így ő indulhatott az élről. Mellőle Antonio Albacete indult, és mindenki csak találatot, hogy mi lesz az első kanyarban, hiszen egyikük sem nyert még idén és mindketten ki voltak éhezve a győzelemre. A nap végére mindkettejüknek sikerült is ez, Norbi pedig végtelenül boldog volt, hogy meglett az idei első sikere:

    „A rajt volt egyedül necces, mert igen, ott kellett egy kis lökés hátulról, hogy meg tudjam tartani az első helyet, de ez sikerült.  Utána el tudtam szakadni a mezőnytől, és magabiztosan mentem elöl és még spórolni is tudtam, a verseny második felében. Nagyon jó volt az első verseny, büszke vagyok, hogy újra itt vagyunk, és újra szólt a magyar himnusz. Szuper volt, jó munkát végzünk!”

    A második verseny Norbinak kicsit kalandosabban alakult a kelleténél. Jól rajtolt, benne is volt a sűrűjében, és az első kanyar után az ötödik helyen fordult. Azonban hamarosan jelzett a számítógép, hogy időbüntetést fog kapni. A miértről így nyilatkozott a 31 éves pilóta:

    „Sajnos a rajtnál elrontottam. Nem számítottam arra, hogy ott hat kamion szélárnyékában, amikor elérjük a 160-at, akkor bekapcsol a sebességhatárolás, de nem lassult időben vissza annyira az autó, hiába vette el a gázt az elektronika. 2.8 másodpercig lehet átlépni a 160-at, na, ezt nekem itt sikerült 3.1 tized másodpercig átlépnem. Emiatt a végén kaptam egy tíz másodperces időbüntetést, és az ötödik helyről a nyolcadikra kerültem vissza. Balszerencsés, de nem baj, mert így is jó volt a tempóm, igaz előzni nem nagyon tudtam. Nem fontos annyira, mert a második versenyen nem osztanak annyi pontot.”

    A remek hangulatú szombati nap után, Kiss kifejezetten optimista a vasárnappal kapcsolatban és bízik abban, hogy akár még egy lapáttal rá tud tenni az eddigi eredményekre:

    „Holnap, ha hasonlót tudunk csinálni, csak büntetés nélkül, akkor lehet, hogy úgy tudunk elmenni a Hungaroringre, hogy a második vagyok a bajnokságban, de ezért holnap még küzdünk majd.”

    Vasárnap 10:35-kor lesz az időmérő edzés, a hétvége harmadik futama 13:10-kor lesz, a záró verseny pedig 16:35-kor.

    Követhető lesz ismét minden Norbi weboldalán:

    Kiss Norbi weboldala: http://www.kissnorbi.com

  • Silk Way: Rövid volt, gyors és technikás

    Silk Way: Rövid volt, gyors és technikás

    Nem volt hosszú szakasz, legalábbis a maratoni versenyek tekintetében nem. A kínai határátkelés előtt, még a kazah oldalon egy 106 kilométeres pálya várt a mezőnyre, amely gyors volt és technikás, de ahogy a versenyzők fogalmaztak: „hamar elment”. Legalábbis a Silk Way rali többi szakaszához képest.
    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 11. helyen ért célba ezen a napon, és továbbra is tartja 11. pozícióját az összetettben.
    „Aránylag rövid, 106 kilométeres szakaszt jelöltek ki a rendezők ezen a napon, az elején negyven kilométert autóztunk az előttünk rajtoló Pelichet porában, de onnantól kezdve élveztük a versenyzést, mert sem előttünk, sem mögöttünk nem volt senki látható távolságban, bátran nyargalhattunk a MAZ-ok után – nyilatkozta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Mindent megtettünk, hogy ne veszítsünk túl sok időt, mert szerettünk volna lőtávolon belül maradni a top tízhez képest. Akadt egy-két érdekes helyzet még ezen a rövid szakaszon is, amikor nagyokat repült az autó egy-egy nem várt gödör után, de mindig szerencsés volt a földet érés és lekopogom, hogy a Mokka eddig nagyon jól bírja a kiképzést.”
    S hogy miként látta a szakaszt Bunkoczi Lász ó a jobb egyből?
    „Navigációs szempontból nem jelentett különösebb kihívást ez a pálya, egy-két trükkös része volt mindössze, az egyik ilyennél tudtuk megelőzni Pelichet-t, mert ő egy kicsit elnézett egy kanyart. Ezt leszámítva nem volt nagy izgalom. Haladunk a sivatag felé, ami jó hír az esős napok után” – mondta Bunkoczi, aki a határon ugyanúgy megkapta a kínai jogosítványát (mivel itt csak azzal lehet vezetni), mint ahogyan Szalay Balázs is. A Mokka is új forgalmit kapott (a hátulján a rendszámmal), hogy ha esetleg közúti ellenőrzéssel találnák szembe magukat, ez se okozhasson gondot.
    Ami a másik magyar egységet, a kamionos kategóriában versenyző Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) triót illeti – túl van a szakaszon, amelyen a 12. helyen végzett (három-négy autót megelőzve a pályán), az összetettben pedig a kilencedik helyen áll.
    SILK WAY RALI
    Urdzsar–Karamaj (össztáv: 412.90 km, ebbõl szelektív szakasz: 106.60 km). Autósok: 1. Bryce Menzies, Peter Mortensen (amerikai, Mini) 1:03:56, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 1:31 p h., 3. Loeb, Elena (francia, Peugeot DKR Maxi) 1:37 p h., …11. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 7:01 p hKamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilnur Musztafin (orosz, Kamaz) 1:06:26, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 27 mp h., 3. Margyejev, Beljajev, Szvisztunov (orosz, Kamaz) 1:13 p h., …12. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 20:42 p h.
    Az összetettben. Autósok: 1. Sébastien Loeb 18:21:57, 2. Despres 1:03:35 ó h., 3. Menzies 1:28:35 ó h., …11. Szalay Balázs 3:32:22 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 20:15:43, 2. Sibalov 2:39 p h., 3. Kolomy, Stross, Ernst (cseh, Tatra) 15:27 p h., …9. Kovács Miklós 5:24:40 ó h.
  • Hamilton is saját emoticonokkal rukkolt elő

    Hamilton is saját emoticonokkal rukkolt elő

    Februárban Fernando Alonso adta rajongói tudtára, hogy saját arcát animáltatta meg és készíttetett egyedi emoji, emoticon, azaz hangulatjel csomagot, melyet le lehet tölteni az okostelefonokra.

    Most Lewis Hamilton közölte ugyanezt, így hamarosan a közösségi oldalak megszokott hangulatjelei mellett már nem csak Alonso, de Hamilton grimaszaival is üzenhetünk ismerőseinknek aktuális véleményünkről.

    A „Hamoji” csomag Androidra és iOS-re is elérhető lesz hamarosan.

    https://www.facebook.com/LewisHamilton/videos/1717236768357644/?autoplay_reason=gatekeeper&video_container_type=0&video_creator_product_type=2&app_id=2392950137&live_video_guests=0

  • Vasseur rendet tesz a Saubernél, a Honda remeghet

    Vasseur rendet tesz a Saubernél, a Honda remeghet

    A szerdán frissen hivatalosan is kinevezett Frederic Vasseur egyik első feladatának gondolja azt, hogy megvizsgálja, hogy mi legyen a csapata Hondás szerződésével, mivel szerinte ahogy a McLarennel dolgoznak, az szerinte ijesztő.

    Ugyan a Sauber a japánokkal szerződött le 2018-tól kezdődően, egyre több forrás állítja azt, hogy kételyek merültek fel. A végleges szerződés elviekben még nincs aláírva, és a Sauber tulajdonosai mérlegelik annak a lehetőségét, hogy esetleg a sokkal megbízhatóbb és versenyképesebb Mercedes vagy Ferrari erőforrásait használják inkább. A volt Renault vezér Vasseur a francia L’Equipenek nyilatkozott, és kiemelte, hogy központi kérdés nála az, hogy 2018-ban milyen motor kerül a Sauberbe, mert csalódással tekint a McLaren-Honda házasságára, és látja, hogy a japánok mekkora kárt okoztak a legendás brit alakulatnak:
    „Asztalon van a Honda kérdés, és ez az első dolog, amin dolgozni fogok. Ezt a kérdést hamar le kell, hogy zárjuk. Amiket hallok a McLarenesektől, az kifejezetten megijeszt.”

    Vasseur azt is elárulta, hogy a Sauber jelenlegi tulajdonosai, a Longbow Finance azért szavaztak neki bizalmat, hogy újra egy versenyképes csapatot varázsoljon belőlük a rajtrácson, és azt az ígéretet kapta, hogy ehhez meglesznek a megfelelő források is.
    „Fel akarom „ébreszteni” a csapatot, és szeretném, ha megint rendszeres pontszerzők lennénk. Ez egy izgalmas kihívás lesz, és a Longbow komoly anyagi támogatást biztosít a projektnek. Precíz tervük van, évekre előre lefektetve. Megkötések nélkül dolgozhatok. A csapat motivált, és a múltban már bebizonyították a képességeiket.” – ígéri Vasseur.

    A francia szakember ugyanakkor utal arra is, hogy nem lenne szerencsés Marcus Ericssonnal összefüggésbe hozni a csapatot, hiába az ő támogatói azok, akik finanszírozzák a csapatot:
    „Egy csapat terveit nem lehet építeni egy versenyző köré, ez nem egészséges. Amennyiben Marcus karriert akar építeni, – amiről meg vagyok győződve, akkor versenyeket kell nyernie, így nem biztos, hogy az az elképzelése, hogy a Sauberrel maradjon. A csapat is lehet, hogy más pilótákat szeretne. Most ez a két dolog összeér, és van is értelme, hogy közös legyen a cél. Ugyanakkor senki sem kötődik túlzottan. Én hozom majd meg a versenyzők kérdéskörében a végleges választ. A Sauber a jövőben a fiatal versenyzőkre koncentrál majd.”

  • Vettel születésnapja, ingyen pia, Toto Wolff és a torpedó Kvyat

    Vettel születésnapja, ingyen pia, Toto Wolff és a torpedó Kvyat

    A Brit Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a Jon McEvoy vetette fel a Daily Mail-től, hogy egy nappal Sebastian Vettel meghallgatása előtt (még a bakui Hamiltonos eset miatt) a Mercedes főnöke, Toto Wolff is elment a német versenyző születésnapi bulijára. Megkérdezte hát a jelenlévőket (Hamilton, Ricciardo, Kvyat, Wehrlein), hogy meglepődtek-e ezen? Mókás válaszok érkeztek.

    Ricciardo: „Ingyen pia. Nem számít mennyi pénzt keresel, ezt sosem utasítod el.”

    Hamilton: „Ezen csak nevetni tudok. Nem tudok mit válaszolni, hogy őszinte legyek. Ez a legostobább kérdést amit eddig hallottam.”

    Wehrlein: „Szerintem Seb egy igazán kedves srác, én is elmentem volna a születésnapjára.”
    Ricciardo: „Miért nem voltál akkor meghívva?”
    Wehrlein: „Nem tudom! Talán nem tudja, hogy kedves vagyok.”

    Kérdés: Daniil, te is kicsípted magad az estére, vagy elmentél te is?
    Kvyat: „Reméltem, hogy elfelejtesz engem is megkérdezni. Nem tudok erre válaszolni neked. Nem tudom elképzelni.
    Ricciardo röhögve: „Volt meghívó a torpedó (Daniil) részére. Láttam.”
    Kvyat: „Jó memóriád van.”

  • Egy 79 éves versenyzőnő hajtott meg egy F1-es Renault-t!

    Egy 79 éves versenyzőnő hajtott meg egy F1-es Renault-t!

    A masszív autósport rajongóknak ismerősen csenghet Rosemary Smith neve. A most 79 éves hölgy rallyversenyző volt az 1960-as években.

    A Renault F1-es szereplésének 40. évfordulóját ünnepli idén, ez alkalomból pedig rendre érdekes, exkluzív eseményeket találnak ki. Most például lehetővé tették Rosemary-nek, hogy vezessen egy Forma-1-es autót!

    A hölgy, és barátnője, Pauline Gullick, aki egyébként a navigátora volt annak idején, meghívást kaptak a Renault-tól a Paul Ricard versenypályára, ahol Rosemary-vel Jolyon Palmer ismertette meg az F1-es járgányt.

    „800 lóerős autót vezetni olyasmi, amiről sok más versenyzőhöz hasonlóan, én is álmodtam, de sosem gondoltam, hogy egyszer lehetőségem is lesz rá, így mikor a Renault felvette velem a kapcsolatot, éltem a lehetőséggel.” – mesélte a hölgy. „Határozottan nagyon más, mint a rally autók, amikhez én szoktam, de csodálatos élmény volt. Egyre-egyre jobban éreztem magam az autóban és az idegességemen sokat segített, hogy beszéltem Jolyonnal, aki segített nekem.”

    „Nem sűrűn botlik az ember olyan történetbe, mint Rosemay-é, ő egy figyelemre méltó nő, nagyszerű sportember, aki megtestesíti szenvedélyes életerőt, és mind tanulhatunk tőle.” – mondta Dave Monk, a filmet készítő Publics London kreatív igazgatója.

  • Hamiltont kifütyülték Londonban

    Hamiltont kifütyülték Londonban

    Lewis Hamilton hazai versenyhétvégéje kezdődött meg tegnap Silverstone-ban. Azonban a brit versenyző örömteli fogadtatása bizonyosan nem lesz olyan mértékű, mint azt várja. Erre utal az is, hogy a helyi közönség kifütyülte Hamiltont Londonban.

    Ennek oka pedig nem más, mint hogy a szerdán rendezett nagyszabású, a rajongók kedvére rendezett eseményen a mezőnyből egyedül Lewis Hamilton nem vett részt, helyette barátaival lazult Görögországban.

    „Meghívtuk a csapatokat és versenyzőket, és minden csapattól és 19 versenyző részéről fantasztikus volt az esemény fogadtatása.” – közölte a Liberty Media.

    Hamilton arra hivatkozott, hogy a bajnoki csata közepén, szüksége volt egy kis pihenőre. A tegnapi sajtótájékoztatón azonban az AP hírügynökség képviselője fel is tette a kérdést, hogy, miért volt „jobb” felkészülés Lewis számára egy 7-8 órás repülőút Görögországba, mintha ott lett volna Londonban, ahol a hazai rajongó feltölthették volna energiával. Mire Hamilton azt felelte, hogy Monacóban él, nem az Egyesült Királyságban, (így nem igazán volt hosszabb az út Görögországba, mintha Londonba ment volna), illetve ennél hosszabb utakat is megtesz, így ez neki nem probléma.