Szerző: Vámosi Péter

  • Button majdnem leszerződött a Williamshez 2017-re!

    Button majdnem leszerződött a Williamshez 2017-re!

    Nem sokon múlt, hogy Jenson Button leszerződjön a Williamshez az idei évre, árulta el a pilóta. A brit pilóta azonban úgy döntött, hogy 2018 végéig marad a McLaren-Honda kötelékében, és ott foglal el egy versenyülést, ha a helyzet úgy adja.

    2016-ban azt pletykálták, hogy a 37 éves versenyző visszatérhet a grove-i csapathoz, ahol 2000-ben megkezdte Button a Forma-1-es pályafutását. Ugyan keveset versenyezhet idén Jenson, de a McLarennel maradt úgy is, hogy nem mehet egész évet velük.

    „Majdnem visszatértem a Williamshez vagy háromszor-négyszer. Beszéltem is velük az idei versenyzés lehetőségéről, pár alkalommal. Tavaly is egyeztettünk, sőt idén is, ők egy remek csapat, de az én időm már lejárt.” – ismerte el Jenson.

    Button idén helyettesíthette már Fernando Alonsot Monacoban, mert a spanyol versenyző az Indy 500-on indult. A versenye nem sikerült valami jól, mert ütközött Pascal Wehrleinnel, és kénytelen volt feladni a versenyt. Ugyan a Williamsnél még mindig tisztázatlan az, hogy milyen felállással akarnak indulni a jövőben, még mindig tartják magukat olyan híresztelések, hogy Button visszatérhet a csapathoz. Annak ellenére, hogy 2009 világbajnoka kifejtette, hogy nem akar újra a Forma-1-ben versenyezni, miután 17 évet eltöltött a szériában.

  • Nasr dolgozik a 2018-as visszatérésén a Forma-1-be

    Nasr dolgozik a 2018-as visszatérésén a Forma-1-be

    Ugyan az ex-Sauberes Felipe Nasr dolgozik azon, hogy jövőre újra a száguldó cirkuszban indulhasson, elismerte, hogy egy IndyCar debütálás reálisabb lehet.

    A brazil Nasr először mutatkozott az F1-es paddockban a Brit Nagydíjon, mióta 2016 végén távozni volt kénytelen. Az Autosportnak ennyit mondott:
    „Még mindig keresem a lehetőségeket. Azt gondolom, hogy még visszatérhetek, és figyelem, hogy milyen lehetőségek adódhatnak 2018-ra. Az elsődleges tervem a Forma-1, de több B opcióm is van. Ilyenek mint IndyCar, Formula E, vagy a WEC, ezek közül bármelyikben kiköthetek, érdekelnek. Megpróbálok mindenhol kialkudni egy tesztlehetőséget, mielőtt elkötelezném magamat, vagy döntenék.”

    Nasr azt is elismerte, hogy magának nehezíti a Forma-1 a dolgát azzal, hogy kevés a hely a rajtrácson:
    „Nehéz kérdés. Jó lenne, ha érkezne egy-két új csapat, nem csak magam miatt, hanem minden feltörekvő fiatalnak, akinek a végcélja a Forma-1. A dolgok azonban gyorsan megváltozhatnak, és akár jóra is fordulhatnak. A leglényegesebb, hogy fitt vagyok. Mindent megtettem azért, hogy készen álljak, tudom, hogy ha bármikor beülhetnék az autóba, akkor egyből versenyképes lennék. Nem jó dolog, ha kikerülsz az autóból, de nem fogom sajnáltatni magam. Mindennek megvan az ideje az életben, és az a lényeg, hogy készen állok, és hamarosan döntést hozok.”

    A brazil azt reméli, hogy a brazil kapcsolatainak köszönhetően akár az IndyCar világába is hamar bekerülhet:
    „Mindig is figyeltem az Indy-t. Sok brazil kötött ott ki, és Helio Castronevesszel jó a kapcsolatunk, mert a nagybátyám F3-as csapatában versenyzett. Mindig is mondta, hogy mi újság arrafelé, és ez egy olyan széria, ami mindig is érdekelt, és komolyak a versenyek is. Meglátjuk mi lesz, de egyértelműen vannak nyitott ajtók.”

  • Hivatalos: Kubica tesztel a Hungaroringen!

    Hivatalos: Kubica tesztel a Hungaroringen!

    Robert Kubica végre beülhet az idei Renault R.S. 17-es volánja mögé a szezonközi teszten a Hungaroringen, ezzel új fázisába érkezett a felkészülése, erősítette meg a csapat immáron hivatalosan is. Miután a lengyel idén visszatért a Forma-1-es autók világához, és tesztelhette a 2012-es E20-ast Valenciában és Paul Ricardon, valamint Goodwoodban is tarthatott bemutatót, újabb szintet tervez most megugrani.

    A Renault már a tesztek alatt is azt kommunikálta, hogy elhárultak az akadályok az elől, hogy a 2008-as Kanadai Nagydíj győztese visszatérjen, és balesete előtti teljesítményét nyújtsa. A lengyel pilóta így már hivatalosan is csatlakozik a Forma-1 mezőnyéhez a jövő heti teszten a Hungaroringen, és szerdán vezetheti majd az R.S.17-est.

    Cyril Abiteboul.a következőt nyilatkozta: „Az első két teszt Robertnek és nekünk is rengeteg információt adott. A következő lépés az R.S. 17 vezetése lesz a Hungaroringen, és így már precíz adataink lesznek az autóról, és a fizikai felkészültségéről. Ezen teszt után alaposan kielemezzük a begyűjtött adatokat, ami alapján eldönthetjük azt, hogy Robert készen áll-e teljesen a versenyzésre a következő években.”

    Kedden az Formula 2-ből ismert Nicholas Latifi hajthatja meg a Renault F1-es torpedóját, aki negyedik jelenleg a bajnokságában, és győzött Silverstoneban.

  • Egy hét múlva újra jön a GP Afterparty!

    Egy hét múlva újra jön a GP Afterparty!

    A 32. Magyar Nagydíj mellett bizony már a GP Afterparty rendezvénysorozat is komoly hagyományokkal bír Magyarországon. A Symbol Budapest már évek óta szervezi ezt, és számtalan pilóta ment a Bécsi útra szórakozni, kikapcsolódni a verseny után.

    Egyedülálló kezdeményezés volt az is a szervezőktől, hogy rendre aktív, vagy visszavonult Forma-1-es versenyzőket, vagy hozzájuk köthető híresség voltak a dj pultban, így olyanok is, mint Jaime Alguersuari, Sakon Yamamoto, Giancarlo Fisichella, vagy Petra Silander színésznő, modell és lemezlovas, azaz Jean-Eric Vergne kedvese.

    Hogy bemutassuk azt, hogy mégis milyen hangulat vár arra, aki július 30-án este ellátogat a budai szórakozóhelyre, összeszedtünk pár promóciós videót az elmúlt évekből.

    Jegyek itt kaphatók: http://xtickets.hu/

    GP Afterparty promó 2017.

    Tavaly ilyen volt a buli Giancarlo Fisichellával.

    Tavalyelőtt is Fisichella volt, akkor így hívott meg mindenkit a partirta:

    2014-ben Petra Silander volt a sztár!

    A 2013-as vendégek között volt egy kamu PSY is, de jól nyomta!

    2012-ben még Fernando Alonso is itt ünnepelte a születésnapját!

    2011 is igazán remek volt!

    2010-ben jött először az az ötlet, hogy egy Forma-1-es pilóta álljon be pár órára a dj pultba. Hatalmas siker lett, és más országok is hamar követték ezt a példát.

     

  • Eladó a Zengő Motorsport SEAT Leonja!

    Eladó a Zengő Motorsport SEAT Leonja!

    Nem először találunk magyar csapat hirdetését a Racecarsdirect.com-on. Most némi meglepetésre a Zengő Motorsport egy autóját, és a WTCC-s szállítójárművüket találtuk meg itt. Bő fél évvel ezelőtt pedig a B3 csapat maradékára bukkantunk, kvázi bejelentés helyett, hogy megszűnnek. Zengőéknél erről feltehetően szó sincs, mindenesetre elgondolkodtató a lépés.

    Azt sem gondoljuk, hogy nincs szükség az autóra. Úgy, hogy Zengő Zoltán a WTCC az ETCC a TCR és a magyar OB között osztja meg az erőforrásait, eszközeit, egy ilyen autó, ennyi versenyző mellett mindenképp meglepő, ha eladó. Szabó Zsolt ugyan „felment” a WTCC-be, így a SEAT-ja most üresen áll, de mindenképp furcsa az, hogy eladóvá is vált, így még a szezon vége előtt, hiszen történhet bármi.

    Az, hogy a szállítójármű is eladó, mindenképp érdekes, hiszen univerzális járműről beszélünk, amibe kb. mindegy, hogy milyen versenyautókat rakunk, csak férjen el benne.

  • Silk Way: Szépségek és nehézségek – célban a csapat

    Silk Way: Szépségek és nehézségek – célban a csapat

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős majd’ tízezer kilométernyi autózás után – amelyben voltak jobb, rosszabb, könnyebb és borzalmasan nehéz napok is – megérkezett a Silk Way rali céljába, a háromezer éves Hszianba. A pilótát arra kértük, értékelje az elmúlt, valamivel több mint két hét történéseit, amelynek végén a 19. helyen gurulhatott át a céldobogón az Opel Mokkával.
    „Az mindig jó, ha célban vagyunk, mert azt jelenti, ha kisebb-nagyobb nehézségek árán is, de ezt a feladatot is megoldottuk, ezen a maratonin is túl vagyunk – mondta Szalay Balázs. – Volt jó néhány nap az elmúlt két hét során, amelyeken problémákkal küszködtünk: cseréltünk ékszíjat, többször volt defektünk, futóműgondunk, és abroncsválasztási problémánk, és persze nem szabad elfelejteni, hogy négy napig gyomorproblémákkal küszködtem, ami szintén megakasztotta a dolgok normál menetét. Jó főpróba volt ez az év végi nagy megméretés előtt.”
    Az első napokon – az orosz és a kazah szakaszokon – az eső és a vendégmarasztaló sár nehezítette meg a versenyzők dolgát, utóbb pedig, a Góbi sivatagban a hegynyi magas dűnék jelentettek hatalmas kihívást.
    „Nehéz verseny volt, már csak a hossza miatt is, nagyon kiveszi a csapat erejét, hogy napi hét-nyolcszáz kilométert kell megtenniük a szervizes fiúknak, és utána jön még a szerelés. Nekünk is sokat kellett menni, de mi legalább gyönyörködhettünk az érintetlen természet szépségeiben. A legszebb a pénteki szakasz volt, a rajt után húsz kilométerrel már bent voltunk a sivatag kellős közepén, ahol tavakat kerülgettünk, végeláthatatlan dűnesorokon autóztunk, és egyszer csak megpillantottunk egy hatalmas Dzsingisz kán szobrot homokkőből. Gyönyörű volt. Azt is élveztem egyébként, amikor Ürümcsi után a dűnékben autóztunk, én ebben látom a tereprali szépségét, meg abban, amikor az erdőben megyünk” – tette hozzá Szalay, aki szombaton navigátorával, Bunkoczi Lászlóval és a többi csapattaggal elment megnézni az agyaghadsereget, este pedig Hszianban vacsorázott, amelynek szépsége és különlegessége egyszerűen lenyűgözte.
    „A nehézségeket figyelembe véve mindenképp elégedett vagyok, hogy leküzdöttük ezt a hosszú versenytávot – a csapat megint jól vizsgázott, minden problémát megoldott” – summázta Szalay.
  • Nem kapkodja el a névváltását a Force India

    Nem kapkodja el a névváltását a Force India

    Azt ugyan tudjuk, hogy a jelenleg Force India néven ismert alakulat jövőre nevet váltana, és több név is felmerült. A folyamat zajlik, de a csapattulajdonos Vijay Mallya szerint nem kell meggondolatlanul sietni:
    „Nem vagyunk időhöz kötve. Már ebben az évben el kellene dönteni, hogy mi lesz jövőre a nevünk? Nem tudok erre válaszolni, de nem is vagyunk nyomás alatt amiatt, hogy hozzunk mielőbb döntést. Amikor itt lesz annak az ideje, akkor a partnereinkkel együtt bejelentjük majd.”

    Kicsit részletezte is Mallya, hogy miért is akarnak nevet váltani, hiszen a cél az, hogy még inkább globálissá váljanak majd: „Egyeztettünk pár támogatónkkal, akik elmondták, hogy A Force India nagyon lokális név földrajzilag nézve. Nemzetközi szponzoraink vannak, és még jönnének is ilyenek. Olyanok, akiknek nincs üzletmenetük Indiában. Azt hiszem, hogy eljött annak az ideje, hogy meglepjük őket is egy globális platformmal, a Force India után, így itt az ideje a váltásnak.

    „Nem változtattathatjuk meg állandóan a nevünket, így amit választunk, legalább újabb 10 évre kell, hogy szóljon. Így nagyon is átgondoljuk ezt majd.”

  • A Renault komolyan gondolkodik Kubicában

    A Renault komolyan gondolkodik Kubicában

    Sokan azt gondolják, hogy az egész egy nagy marketingfogás a Renault Sport részéről,  de valójában nagyon is gondolkodnak azon, hogy Robert Kubica velük térjen vissza. Szinte biztos az, hogy a 32 éves pilóta a mezőnnyel együtt tesztelheti majd a 2017-es autót a Magyar Nagydíj után, amely sokkal erősebb, és jobban is igénybe veszi, mint az E20-as, amivel idén már két pályán is körözhetett. Mivel ezek jól sikerültek, valamint a MARCA szerint Robert már jobb időket megy Jolyon Palmernél és Nico Hülkenbergnél is a csapat szimulátorában, így lehetséges, hogy a Renault akar egy mindent eldöntő tesztet. Amennyiben minden megfelelően alakul, akkor Kubica válthatja Palmert Spaban, ami logikus is lenne, hiszen az angolnak nincs még idén pontja szezon közepén.

    Kubica barátja, Fernando Alonso mindenesetre nagyon lelkes:, és már adott a lengyelnek tippeket is, miképp kell vezetnie majd az új autót: „A visszatérése az év legjobb híre lenne. Robert egyszerűen a legjobb.”

    Nagyon úgy néz ki, hogy Kubica meg tud birkózni egy egész versenytávval problémamentesen, menne neki az időmérő edzés, szimulátorban jobb ideje van mint Palmernek a Hungaroringen, tehát kijelenthető, hogy készen áll.  A Renault módosított minimálisan a kormányon, hogy jobban kézre essen neki. Simán tud váltani, és mindenféle mozgásra bírni az autót. Egyedül az okoz kisebb gondot, amikor teljesen kicsavart állapotban keresztezi a karjait. Ilyen kanyar például a Loews Monte Carloban, vagy Austinban is van ennyire szűk kanyar. Ezek sem feltétlenül leküzdhetetlen akadályok, mert a teszteken már kipróbáltak olyan beállítást, aminek következtében kisebb erőfeszítést kell kifejtenie, hogy az autó kanyarodjon.

  • Silk Way: Ami megtörténhetett, megtörtént

    Silk Way: Ami megtörténhetett, megtörtént

    Kalandos nap volt – ami megtörténhetett a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőssel, az meg is történt a Silk Way rali utolsó előtti napján, amelyről estére kiderült, hogy valójában az utolsó volt. Az Opel Dakar Team kettőse a 20. helyen végzett a szakaszon, az összetettben pedig a korábbi időbüntetés miatt (amit azért kapott, mert technikai gondja miatt kénytelen volt kijönni a pályáról és kihagyni GPS-pontokat) a 19. helyen fejezte be ezt a hosszú, rettenetesen nehéz, ugyanakkor gyönyörű versenyt.
     „Utolsó előttinek rajtoltunk, de ez nem vette el a kedvemet, sőt, 115 kilométerig nyomtam, ahogy a csövön kifért – tizenhárom autót előztünk meg közben, és persze ettől fülig ért a szánk. Végig dűnéken autóztunk, és jobbról, balról hagytuk magunk mögött az ellenfeleket. Mindig történt valami, nem unatkoztunk – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Aztán a 115. kilométernél elszakadt a kormányszervó ékszíja, amit fél óra alatt sikerült kicserélni, de amikor tovább akartunk menni, az autó egyszerűen nem indult, mert nem kapott benzint. Elkezdtünk variálni egy kicsit az áramkábelekkel, és egyszer csak erőre kapott. Megint tudtunk menni egy kicsit, de nem sokat, mert kaptunk egy defektet – a homokban a dűnéről lefelé jövet egy kanyarban lefordult először a bal első, utána a jobb első gumink. Emiatt egy kicsit vissza kellett venni a tempóból, mert már nem volt tartalék abroncsunk.”
    A fenti problémák ellenére a páros a 11. helyen ért célba az első szakaszon. Igen, az elsőn, mert a pénteki volt az egyik olyan nap a majd’ tízezer kilométeres verseny során, amelyen két szelektív szakaszt is rendeztek. A másodikon aztán folytatódtak a kalandok.
    „Körülbelül negyven kilométernél megállt az autó – se szó, se beszéd a dűnék között. Eltelt vagy fél óra, mire újra el tudtuk indítani, mert megint nem kapott üzemanyagot a motor. Utóbb kiderült, hogy egy relé ment tönkre. Amikor végre újra menetben voltunk, úgy döntöttünk, a CP1-nél kimegyünk az aszfaltra, mert addigra az autó már folyamatosan leállt, és nem érte volna meg kockáztatni. Nagyon nehéz nap volt ez is, és nagyon nehéz verseny” – summázta a történteket Szalay Balázs.
    A kamionos kategóriában versenyző Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió is túl van a hatalmas dűnékkel tarkított szakaszokon, s a Scania pilótája elárulta, ha lehet fokozni, akkor ez még nehezebb nap volt, mint az elõzõ.
    „A szervezők mondták, hogy a tegnapi nap csak ízelítő volt a mai menetre: olyan elképesztő magasságú dűnéket kellett megmásznunk, hogy volt, amikor fél órán keresztül csak felfelé mentünk. Az első felvonást ásás nélkül, néhány kisebb tolatással oldottuk meg, még arra is jutott idő, hogy gyönyörködjünk a Góbi sivatag látványában. A második szakaszon azonban csak az első ellenőrző pontig jutottunk, mert egy dűnéről lefelé jövet egy letörés után eltört a hátsó laprugónk, és nem mertük kockáztatni, hogy kint éjszakázunk a sivatagban” – nyilatkozta Kovács Miklós, aki a top tízben, egészen pontosan az rendkívül előkelő 9. helyen fejezte be a versenyt.
    Merthogy bár egy nap még hátra lenne a versenyből, de a szervezők este bejelentették: a hatalmas esőzés miatt törölték a záró napi mért szakaszt, úgyhogy közúton érkezik meg a mezőny Hszianba.
    SILK WAY RALI
    13. szakasz, Alxa Youqi– Zhongwei (össztáv: 690.31 km, ebbõl szelektív szakasz: 318.66 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot 3008 DKR) 5:12:59, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 1:39 p h., 3. Lavieille, Garcin (francia, Baicmotor BJ40L) 16:01 p h., …20. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 3:17:01 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilnur Musztafin (orosz, Kamaz) 5:29:00, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 3:00 p h., 3. Margyejev 5:18 p h., ...13. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 3:11.00 ó h.
    Az összetettben. Autósok: 1. Cyril Despres 41:46:25, 2. Lavieille 1:04:39 ó h., 3. Han Wei, Min Liao 1:11:19 ó h., …19. Szalay Balázs 121:41:15 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 43:45:38, 2. Sibalov 6:04 p h., 3. Margyejev 23:12 p h., …9. Kovács Miklós 17:53:15 ó h.
  • Belgiumban Verstappen miatt hatalmas tömeget várnak

    Belgiumban Verstappen miatt hatalmas tömeget várnak

    Utoljára a Michael Schumacher korszakban volt ekkora érdeklődés a Belga Nagydíj iránt, most Max Verstappen miatt várnak rengeteg nézőt a szervezők. A legszebb Schumacher/Ferraris időket idézi fel az, hogy az összes tribünjegy elkelt, és már csak állójegyek vannak péntekre és szombatra. A verseny promótere, Andre Maes szerint ez azt jelenti, hogy több mint 250.000 néző lesz jelen a hétvégén, amire 2001 óta nem volt példa.
    Az Autosportnak ennyit mondott:
    „Igazak a hírek, elfogytak a tribünjegyek, nem csak vasárnapra, hanem a teljes hétvégére. A hatóságok kérésére biztonsági okokból, korlátoznunk kellett a jegyek számát. Úgy néz ki, hogy több mint 260.000 nézőnk lehet majd a három nap alatt.”

    A sikeres belga jegyeladást nyilván segítette az is, hogy újra elmaradt a Német Nagydíj, Stoffel Vandoorne is megérkezett a Forma-1-be, ugyanakkor Maes elismeri, hogy a kulcs Max Verstappen jelenléte. Tavaly több lelátó is narancssárgába borult, hiszen több mint 25.000 holland rajongó jött szurkolni a Red Bull csillagának.
    Erről így beszélt Maes:
    „Max Verstappen hatása valósággá vált. És komolyabb tényező is lett, mint az, hogy elmaradt a Német Nagydíj.”

    2017-ben az 50. Belga Nagydíjra készülnek már a szervezők Spa-Francorchampsban, és nagyon is gőzerővel dolgoznak a látnivalókon az illetékesek. Ennek részeként demo köröket fut majd az az 1992-es Benetton B192-es, amivel Michael Schumacher megnyerte a karrierje első versenyét, pont ezen a helyszínen.  A „Fan Zone” is az előző évekhez képest kétszer-háromszor annyi látnivalót tartalmaz majd.

    A növekvő nézőszám ellenére 2016-ban 8.62 millió euró veszteséget termelt a verseny, 2015-ben is 6.78 millió euró volt a deficit. A belga gazdasági L’Echo magazin szerint a hiány a megnövekedett biztonsági intézkedéseknek, és a jogdíj emelkedésének köszönhető, és még az erősödő dollár is rásegített erre. 2007 óta a kárt Vallónia regionális kormánya rendezi. Egy tanulmány szerint azonban a verseny egyéb gazdasági hatásai miatt 27 millió euró bevétel is keletkezik.

    Az Autosport úgy tudja, hogy a szervezők megkezdték a tárgyalásokat a Forma-1 új uraival, egy új szerződés reményében, mivel a jelenleg érvényben lévő 2018-ban kifut a verseny után. Maes sem volt épp bőbeszédű a témát illetően, és csak ennyit erősített meg: „Remek a kapcsolatunk a Liberty Mediaval.”​