Szerző: Vámosi Péter

  • Jön az elektromos túraautó széria a Formula E mellé!

    Jön az elektromos túraautó széria a Formula E mellé!

    Már a Formula E 2018/19-es szezonban bemutatkozhat egy elektromos túraautó széria betétfutamaként, tudta meg az Autosport.com. Az elektromos zárt autós versengést feltehetően a vezetőség október környékén jelenti majd be. A FIA elnöke, Jean Todt még Montreálban elmondta, hogy a FE mindig is szeretett volna elektromos betétfutamot a versenyhétvégéire:
    „Fejleszteni akarjuk az elektromos versenyzést. Tanulmányozzuk és egyeztetünk más jellegű elektromos autókról, amiket betétfutamként behozhatunk ezen hétvégékre a motorsport világába. Lenne helye egy más jellegű versenynek betétfutamként. Ilyesmin gondolkodunk.”

    Még nem eldöntött az, hogy egy ilyen megmozdulás egy alkalomra szólna, vagy akár többször is visszatérnének. Újra kellene gondolni a Formula E versenynap időrendjét, hogy beférjen egy betétfutam. A jelenlegi töltési idő is befolyásolja a versenyek hosszát a Formula E-ben, így ez bonyodalmakat is okozhat akár az egynapos lebonyolításban.

    Jelenleg a Formula E Roborace prototípussal illetve különféle egyéb fejlesztés alatt álló autókkal tart bemutatót az időmérő edzés és a verseny közötti három órás szünetben. A 2016/17-es szezonnyitón Hong Kongban elektromos Volkswagen Golfokkal versenyeztek betétfutamként.

  • ​Már nem Kimi a legkedveltebb pilóta, hanem…

    ​Már nem Kimi a legkedveltebb pilóta, hanem…

    Immáron Lewis Hamilton a legkedveltebb Forma-1-es autóversenyző. Egy globális felmérés a rajongók körében támasztja ezt alá: 20.7%, tehát több mint a szavazók ötöde a Mercedes pilótáját tartja a kedvencének a jelenlegi mezőnyből. A képzeletbeli dobogó második helyre a McLaren üdvöskéje, Fernando Alonso (18.3%), a harmadikra Kimi Räikkönen (14.3%) futott be.

    A felmérést 2017-ben a „Motorsport Network”a Nielsen Sporttal, és 148.170 rajongó vett benne részt, 194 országból. Az utolsó ilyen felmérés 2015-ben volt, akkor a GPDA, azaz a versenyzők szervezetének a vezérletével. Akkor Räikkönen nyert a McLaren akkori versenyzői, Alonso és Jenson Button előtt.

    Akkor Hamilton csak 10%-ot szerzett, az elmúlt két évben a kedveltségét gyakorlatilag megduplázta. Kevésbé meglepő ugyanakkor, hogy a finn szavazóknál továbbra is ő a legkedveltebb, 85%-uk szavazott rá. A holland Max Verstappen a hazai szavazóknál szintén jól szerepelt, 80%-át szerezte meg az ottani szavazatoknak. Világszinten azonban „csak” a hatodik helyen végzett.

    Miközben Sebastian Vettel (13.4%-kal) csak a negyedik lett az egyéni szavazáson, a Ferrari lett 31.9%-kal a legkedveltebb csapat. A Mercedes 16.2%-kal a második, de ez már csak fele annyi, mint a maranellóiak kedveltsége. Felfért még a dobogóra a legendás McLaren csapat 15.8%, lemaradt a Red Bull 14.1%-kal. A Williams istálló a maga 5%-os kedveltségével már egyértelműen lemaradt a top négytől.

    [poll id=”20″]

  • Kiss Norbi: Krasznai János a hősöm volt!

    Kiss Norbi: Krasznai János a hősöm volt!

    A kétszeres Európa-bajnok Kiss, egyike Magyarország legsikeresebb valaha volt autóversenyzőinek. Bő három évtizede volt azonban valaki, aki inspirálta a fiatal Kisst, és miatta is autóversenyző akart lenni. Ez a valaki nem más volt, mint honfitársa, Krasznai János.

    Ahogy ma Norbi, Krasznai is kiemelkedő versenyzője volt a kamionos Európa-bajnokságnak, pedig akkoriban ez a széria még egy teljesen más világ volt. Így emlékezik vissza erre a szombathelyi pilóta:
    „A 80-as évek kamionjaival hétköznap dolgoztak, hétvégéken pedig megérkeztek egy versenyhelyszínre, leakasztották a pótkocsit, és versenyeztek velük.”

    Ez volt az a korszak is, amikor elkezdték kifejezetten versenyzési célokra átalakítani a kamionokat, és egyre komolyabb lett a gyári jelenlét is. Kiss elárulta:
    „Jánost kiválasztotta a Mercedes-Benz. Gyakorlatilag a gyár által támogatott versenyző volt.”

    Krasznai János a kamionos pályafutása legjobb eredményét 1989-ben futotta, amikor harmadik lett a bajnoki összetettben. Az egész nemzetet lázba hozta a nemzetközi sikere. A Tankpool24 versenyzője így emlékszik a korszakra:
    „A 80-as években remek hétvégék voltak. Akkoriban nem volt ennyi tévécsatorna, és nem volt internet sem. Egyszerű volt az embereket elérni az állami televízión keresztül, és hatalmas tömeg, közel 200.000 ember látogatott ki ezen versenyekre.”

    Harminc évvel később Krasznaira még mindig szívesen emlékeznek, és sokan tisztelik Magyarországon, erről így nyilatkozott Norbi: „Elég híres volt. Még most is sokan emlékeznek rá. Egyike volt akkoriban az első nemzetközileg is ismert motorsport hősöknek, még mielőtt én vagy Michelisz Norbi megérkeztünk volna.”

    Évekkel később, amikor már Kiss maga is sikeres versenyzővé vált, találkozhatott a gyermekkori példaképével, erre így emlékszik vissza:
    „Két éve velünk volt a Hungaroringen, amikor a FIA ETRC visszatért Magyarországra. Ott volt a pódiumon, és díjakat adott át. Jó volt, hogy megismerhettem, mert hallottam a legendás sztorijairól, amik egykoron történtek vele. Az viszont hogy személyesen tőle hallhattam, miközben nézett ahogy versenyeztem és Európa-bajnokká válok, igazán nagyszerű volt.”

    János 2015 novemberében bekövetkezett haláláig figyelemmel kísérte a kamionversenyzés eseményeit. Tavaly az emlékére a magyar szervezés létrehozott egy különdíjat, amelyet szombaton és vasárnap is a kamionos mezőny azon versenyzője kap meg, aki a leggyorsabb kört éri el az adott nap versenyein. A díjat tavaly Krasznai özvegye, Szabó Márta adta át.

  • Massa felgyógyult, indulhat a nyári szünet után

    Massa felgyógyult, indulhat a nyári szünet után

    Felipe Massa visszatérhet augusztus végén, és pályára léphet. A veterán brazil pilóta kihagyta a Magyar Nagydíjat, miután beteg lett, és szédült. A 36 éves versenyző azonban az Instagramján már olyan képet osztott meg nemrég, amelyiken az látható, hogy fut a trénerével.

    https://www.instagram.com/p/BXdagiIgV-o/

    Most hazájában tölti a nyári szünetet, és Sao Paolo mellett Interlagos gokart pályáján gyakorol, és láthatóan nagy sebességgel közlekedik. Ennyit mondott erről: „Remek érzés visszatérni a pályára, jól érzem magamat.”

    https://www.instagram.com/p/BXnmTHIgzzS/

  • A McLaren visszatérne az IndyCar világába még

    A McLaren visszatérne az IndyCar világába még

    Idén már biztos nem tér vissza a brit istálló a tengerentúlra, de az ezt követő időszak még nyitott kérdés. És ezt nem más állítja, mint Mark Miles, az amerikai széria főnöke. Fernando Alonso a Monacói Nagydíjat hagyta ki azért, hogy a McLaren és a Honda összefogásának az eredményeként, az Andretti csapat szárnyai alatt elindultak az Indy 500-on.

    A héten Zak Brown McLaren főnök teljesen lehetetlennek tartotta azon pletykákat, hogy Alonso kihagyná akár a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat is azért, hogy részt vehessen az IndyCar szezonzáróján szeptemberben. Ugyanakkor azt is lehet már tudni, hogy ennek a történetnek még közel sincs vége. A spanyol El Mundeo Deportivonak ennyit mondott Mark Miles IndyCar CEO:
    „Tudjuk, hogy a McLarennek lehetősége van visszatérni az Andretti Autosporttal jövőre is az Indianapolis 500-ra. Ugyanakkor érdekli őket az is, hogy csapatként is teljes szezont fussanak a Verizon Indycar szériában, ha nem is 2018-ban, de 2019-ben inkább. Zak Brown rendre kérdezget a tervezeteinkről.”

  • A Rábaringen is lesz kamionos fesztivál!

    A Rábaringen is lesz kamionos fesztivál!

    Győrtől alig 10 kilométerre található a Rábaring, Écs mellett. Az egykoron a magyar teherautógyár tesztpályájának épült létesítmény már sok vihart megélt, de jó ideje komolyabb rendezvény nem járt ott. Az idén majd 30 éves aszfaltcsíkra most azonban újra visszamerészkednek a járművek, még ha nem is versenytempóban, pedig volt itt régen gyorsasági OB is, rally, és még dragster is. Kevésbé ismert történet, hogy a Hungarocamion egyeztetett 1991-ben arról, hogy a Hungaroring után tovább vigye a versenyt a Rábaringre, hiszen akkoriban erőszakolta ki Bernie Ecclestone a FIA-tól azt, hogy kamionverseny, és Forma-1 egy pályán a jövőben nem lehet. Azóta már Ecclestone sincs, se ez a „szabály”, hiszen akár pont a Nürburgring, vagy a mi pályánk a bizonyíték rá, hogy jól megfér a két széria egymás mellett. Másrészt akkoriban azért nem tudták vállalni a Kisalföldön a kamionos Európa-bajnoki futamot, mert ezt annak idején tényleg műszaki-kísérleti és fejlesztőközpontnak épült, magyarul próbapályának. Már a kezdetekkor sem terveztek épp emiatt különösebben nézőteret, amire pedig nagy igény lett volna, hiszen 1990-ben is 130.000 nézőt vonzott a magyar kamionverseny, akkor még Krasznai Jánossal a Mercedes volánjánál.

    Most egyelőre szolidabb formában ,de újra birtokba veszik az épületegyüttest és a versenypályát is, amelynek egyedülálló módon, bizony még döntött kanyarja is van! A szervezők igazán családbarát programot állítottak össze, így tényleg érdemes lesz kilátogatni 2017. augusztus 11 péntek és 2017. augusztus 13 között Écsre. Kifejezetten üdítő azt is látni, hogy a hungaroringi Kamion EB és Fesztivál is képviselteti majd magát a rendezvényen, és a helyszínen is lehet majd jegyet vásárolni a hónap végi Európa-bajnoki futamokra.

    A kamionokon kívül kifejezetten ígéretesnek tűnik az, hogy megtekinthető lesz az egyetlen magyar tengeralattjáró is, pedig jelenleg még hivatalos tengerünk sincs. Harckocsi bemutató is lesz, aki ilyesmire vágyna. Koncertek is színesítik a programot, a sztárfellépő Charlie lesz, de a bátrabbak karaokéban is kipróbálhatják magukat. Nem is lenne kellően magyar egy fesztivál főzőverseny nélkül, így az is lesz, valamint különféle versenyfeladatokban is kipróbálhatják magukat majd a versenyzők. Nyilván a Despacito hatása, de lesz lassulási verseny is, legyen is bármi az, valamint nyerges-fél pótkocsi akasztó verseny, illetve erő húzó verseny, szóval érdemes lesz mindenképp megenni a főzőverseny végeredményét, hogy a remek kondi meglegyen.

    A katasztrófavédelem is kiveszi a részét majd az eseményekből, de csak pár bemutató erejéig, Isten ments, hogy komolyan szükség legyen rájuk. További részletes programért érdemes felkeresni az esemény facebook oldalát:
    https://www.facebook.com/rabaringfesztival

  • A Renault mérnökei lelkesek Kubica tesztje után

    A Renault mérnökei lelkesek Kubica tesztje után

    A Renault vezető mérnöke, Ricardo Penteado azt gondolja, hogy Robert Kubica megmutatta azt is, hogy milyen erős, és hogy még mindig megvan a gyorsasága, a szezonközi teszten, a Hungaroringen. Mint az ismert, a lengyel vissza akar térni a Forma-1-be, és hat év után először vett részt hivatalos F1-es teszten immáron egy idei autóval, a Renault RS17-essel.

    A lengyel pilóta 142 kört teljesített különösebb fáradtság nélkül, sőt közölte is a teszt után egyből, hogy akár már másnap újra teljesítene szívesen 142 kört. Nyilvánvaló, hogy az ilyen kijelentéseivel Kubica egyértelműen egy versenyülésre hajt, 2018-ra.

    A brazil Globo magazinnak Penteado ennyit nyilatkozott:

    „El lehet felejteni az olyan jellegű kérdéseket, hogy tudja-e vezetni a jelenlegi hibrid versenyautókat. A leglényegesebb dolog, amit most igazolt Kubica, hogy nem csak egy körön tud gyors lenni. Kiemelkedő az is, hogy hány kört tudott megtenni, gyakorlatilag egy kétszeres versenytávról beszélünk. Negyven fokos hőség volt, és Robert egyszer sem szállt ki arra panaszkodva, hogy kimerült volna.”

    A szakember még kiemelte, hogy Kubica úgy volt képes vezetni a Renault versenyautóját, hogy csak minimálisan kellett módosítaniuk a kormányon:

    „Nem okozott neki problémát. Direkt sok változtatást kértünk tőle a kormányon, és mindenre a megfelelő időn belül reagált.”

  • Perez már nagyon várja első gyermekét

    Perez már nagyon várja első gyermekét

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Sergio Perez és kedvese, Carola első gyermeküket várják. Most, hogy a Forma-1-es versenyzőknek is kitört a nyári szünet, Carola posztolt egy ilyen kedves fotót. 🙂

    https://www.instagram.com/p/BXeeyibDqkC/?taken-by=carolamtz1

     

  • Elektromos modelljeire vonatkozó stratégiájának újabb lépéseit jelentette be a BMW Group

    Elektromos modelljeire vonatkozó stratégiájának újabb lépéseit jelentette be a BMW Group

    Az első tisztán elektromos MINI a brit prémiumgyártó háromajtós klasszikusának műszaki alapjaira épül majd, az adaptív járműstruktúra kiépítése pedig a vállalatcsoport összes modellsorozatának villamosítását lehetővé teszi.

    A hálózatról tölthető modellpaletta szisztematikus kiépítése és folyamatos fejlesztése a BMW Group „Strategy NUMBER ONE > NEXT” vállalati stratégiájának egyik alappillére, amelynek tükrében a vállalatcsoport 2017. július 25-én bejelentette, hogy a közeljövőben képes lesz összes márkája mindegyik modellsorozatát hálózatról tölthető típusokkal bővíteni, a belsőégésű erőforrással szerelt paletta oldalán így egyre több tisztán elektromos, illetve plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsi jelenik majd meg. A BMW Group következő generációs, adaptív járműstruktúrája egyre több tisztán elektromos meghajtású modell sorozatgyártását vetíti előre, a vállalatcsoport hálózatról tölthető portfóliója így már az elkövetkező években és 2020 után is újabbnál újabb modellekkel bővül.

    A BMW Group mindeközben azt is bejelentette, hogy a MINI modelltörténetének első, nagyteljesítményű akkumulátor-technológiával felszerelt, tisztán elektromos meghajtású négykerekűje a brit prémiumgyártó háromajtós klasszikusának műszaki alapjaira épül majd. A modell sorozatgyártása a tervek szerint 2019-ben kezdődik: az emisszió-mentes hajtáslánc elemeit a BMW Group elektromos mobilitásra szakosodott üzempárosa, a dingolfingi gyár és a bajorországi Landshutban működő létesítmény közösen készíti, a végső összeszerelés feladatát pedig a háromajtós MINI elsőszámú otthonának számító oxfordi üzem kapja meg.

    „A BMW Group elektromos mobilitásra szakosodott, globális kiterjedésű fejlesztőközpontjaként a Dingolfingban és Landshutban működő üzempáros a vállalatcsoport nemzetközi gyártási hálózatának két úttörő létesítménye. Rendkívül innovatív, rugalmas tömegtermelési technológiánk lehetővé teszi számunkra, hogy ügyfeleink folyamatosan változó igényeihez gyorsan és gördülékenyen alkalmazkodjunk, így amennyiben szükség van rá, a piac fejlődésével párhuzamosan az elektromos hajtáslánc erőforrásának alkatrész-gyártási volumenét is hatékonyan tudjuk növelni” – nyilatkozta Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja.

    A BMW Group várakozásai szerint 2025-re a hálózatról tölthető modellek a vállalatcsoport egész éves értékesítésének 15-25 százalékát teszik majd ki, miközben az elektromos mobilitás világméretű elterjedését különféle tényezők, így többek között az eltérő piaci szabályozások, a járműtöltési infrastruktúra fejlesztése és a bevezetett állami kedvezmények határozzák majd meg. Annak érdekében, hogy a jövőben hálózatról tölthető modellpalettája tagjaival is gyorsan és hatékonyan tudjon reagálni a különböző értékesítési régiók eltérő ügyféligényeire, a BMW Group egy egyedülállóan adaptív járműstruktúrát és ezzel párhuzamosan egy globális méretű tömegtermelési rendszert fejlesztett ki, amely lehetővé teszi, hogy a vállalatcsoport üzemei a jövőben egy időben termeljék az adott modellsorozat belsőégésű erőforrással szerelt, plug-in hibrid hajtásláncú és tisztán elektromos meghajtású képviselőit.

    A BMW Group hálózatról tölthető modelljei jelenleg világszerte tíz létesítményben látnak napvilágot. 2013 óta a tisztán elektromos meghajtás főbb alkatrészeit a vállalatcsoport dingolfingi és landshuti üzemei gyártják, miközben Dingolfingban készülnek a BMW 5-ös sorozat és a BMW 7-es sorozat plug-in hibrid modellváltozatai, 2021-től pedig az automatizált járművezetés korszakát elhozó BMW iNEXT modell is. A BMW Group eddig összesen több mint 100 millió eurót invesztált a dingolfingi létesítmény elektromos mobilitásra kifejlesztett gyártósoraiba, a vállalatcsoport hálózatról tölthető modellpalettájának jövőbeni bővítésével párhuzamosan pedig ezen befektetések még tovább folytatódnak majd.

    Jönnek a BMW Group újabb hálózatról tölthető modelljei

    Az elkövetkező években a BMW és a MINI újabb hálózatról tölthető modellekről rántja le a leplet, amelyek közül az egyik meghatározó újdonság a brit prémiummárka modelltörténetének első tisztán elektromos meghajtású modellje lesz. 2018-ban a BMW i modellcsalád a BMW i8 Roadster képében új taggal bővül, míg a tisztán elektromos BMW X3 2020-ban, a BMW iNEXT modell pedig 2021-ben érkezik meg az utakra.

    Tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modelljeit egyesítő portfóliója kilenc tagjával a BMW Group már most az iparág legszélesebb hálózatról tölthető palettájával büszkélkedhet. A lista a BMW i3 tisztán elektromos meghajtású prémium kisautótól egészen a vállalatcsoport legújabb hálózatról tölthető gépkocsijáig, a MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid modellig terjed (átlagos üzemanyag-fogyasztás és kombinált károsanyag-kibocsátás az EU-ciklus plug-in hibrid modelleket vizsgáló tesztkörének mérései szerint: 2,1-2,3 liter / 100 km; 49-52 gramm / km), amely a holland VDL Nedcar üzemében lát napvilágot. A BMW Group célul tűzte ki, hogy a hálózatról tölthető modellpaletta egész éves értékesítési mutatójával 2017 végén most először átlépje a 100 000 darabos értéket, amellyel a vállalatcsoport által forgalomba helyezett tisztán elektromos, illetve plug-in hibrid meghajtású modellek száma még idén kétszázezer fölé nő.

    A BMW Group a hálózatról tölthető hajtásláncok korai tanulmányozásával hatalmas előnyre tett szert a jövőbe mutató járműtechnológiai innovációk kifejlesztése terén. A vállalatcsoport elektromos járművekre épülő, úttörő tesztelése a MINI E modellel már 2008-ban megkezdődött, az évek során felhalmozott szaktudást pedig a tervezőmérnökök a BMW i3 és a BMW i8 modell későbbi megálmodásakor maradéktalanul kiaknázták, egy vadonatúj modellcsalád megszületését váltva valóra.

  • Ki, hova igazol a 2017/18-as szezonra a Formula-E-ben?

    Ki, hova igazol a 2017/18-as szezonra a Formula-E-ben?

    Alig ért véget a Formula-E harmadik szezonja, máris beindult itt is a versenyzői piac, pedig az új majd csak decemberben indul, Hong-Kongban. Most különösen érdekes lesz a helyzet, mivel egyre több gyártó érkezik a szériába, komoly elképzelésekkel.

    A szériába beszálló Mercedes és Porsche akár benyomhatja a saját versenyzőiket is más csapatokhoz, pont azért, hogy tapasztalatokat szerezzenek addig is, amíg a gyártók meg nem érkeznek. Ennek eredményeként most nagyon hosszú a listája azon pilótáknak, akik a Formula E felé vehetik az irányt, de az ismerős arcok maradnak még legalább egy újabb szezont. Olyanok is beszállhatnak, mint Felipe Nasr, Jolyon Palmer, Pascal Wehrlein vagy Pierre Gasly, de akár még ismertebb nevek is feltűnhetnek majd, főleg az ötödik, hatodik szezon környékén.

    Jelenleg azonban csak 10 csapat van, és nézzük is végig, hogy mi a jelenlegi elképzelésük a negyedik szezont illetően a versenyzőikről.

    Renault e.dams
    A helyzet itt egyértelmű: Sebastien Buemi és Nicolas Prost is marad, miután szerződtették őket a 2018/19 végéig.

    Abt Schaeffler Audi Sport
    A friss bajnok Lucas di Grassi marad, mert van szerződése a következő szezonra is, és opció is van későbbre is. Daniel Abt helyzete nem ennyire biztos, de feltehetően maradhat. Az Audi Loic Duvalt szeretné itt tudni, de inkább csak az ötödik szezontól kezdve, amikorra tisztázódhat a DTM jövője is.

    Mahindra Racing
    Az inkább szürke, mint eredményes Mahindra csapatnál Felix Rosenqvist és Nick Heidfeld hozta be a csapatbajnokságban a harmadik helyre az alakulatot. Előbbinek feltehetően van szerződése egy újabb szezonra, Heidfeld még nem írt alá, de feltehetően ő is maradhat egy további évet itt. Rosenqvistnek azonban 2019-től kezdve kinéz egy IndyCar ülés a Chip Ganassi Racingnél, de már akár jövőre is indulhat Scott Dixon mellett. Ha ez bekövetkezik, akkor megindulhat a harc ezért az ülésért.

    DS Virgin Racing
    Sam Bird és Jose Maria Lopez is maradnak a DS Virginnél, és 2017/18-ban lesz az utolsó év hogy a DS, alias Citroen szállítja nekik az erőforrást. Bird azonban egyre inkább menne a Jaguarba, Adam Carroll helyére. Ráadásul Bird korábbi versenymérnöke, Patrick Coorey már ott dolgozik. A DS egyébként hamarosan hivatalosan is átmegy a Techeetah csapathoz, és ez azt is jelentheti akár, hogy Lopez is velük tart, és így alkotnak majd csapatot Jean-Eric Vergnenel 2018/19-ben. Bárhogy is alakuljon, Alex Lynn készen áll bárki helyettesítésére a DS Virginnél.

    Techeetah
    Jean-Eric Vergne, biztos hogy marad 2017/18-ra az utolsó évben is, hogy a kínai csapat a Renault motorját használja, miután majd az ötödik szezonban átváltanak a DS-re. A csapattársa azonban kérdőjeles. Stephane Sarrazin is jelölt marad, de ismert, hogy számtalan versenyzővel egyeztetnek, köztük Loic Duvallal. A motorsport.com úgy tudja, hogy a menedzsment figyeli a WEC-es Porschésokat is, Brendon Hartleyt és Neel Janit is.

    NextEV NIO
    Nelson Piquet Jr és Oliver Turvey is maradnak az istállónál, hiszen minden fél azt gondolja, hogy kifizetődő ez a felállás.Ennek ellenére Piquet feltehetően több csapattal is tárgyal, mivel újabb sikertelen szezonon van túl. A korábbi Formula E bajnokot a Jaguarral hozták hírbe leginkább, lehet, hogy előszerződésük is van. Ha esetleg itt változás állna be, akkor Alex Lynn és Adam Carroll érkezhet. Robin Frijns is kiköthet itt, amennyiben nem tud megegyezni a Dragon Racinggel.

    MS Amlin Andretti
    Antonio Felix da Costa biztosan marad tovább az Andrettinél, amely az ötödik szezontól kezdve majd a BMW gyári csapata lesz.Frijns helyzete bonyolultabb, és másik csapatot is keres magának. Pótlására akár a DTM-ből is érkezhetnek versenyzők, akár Timo Glock, vagy Tom Blomqvist is, pláne ha a német széria bedől. A csapat tartalék pilótája Alexander Sims is akár több szerepet kaphat, és indulhat egy-egy versenyen. A névadó szponzor Amlin tulajdonosai pedig egyre inkább Takuma Satot szeretnék az istállónál látni. Ezt ugyan meghiúsította a Honda, mert nem szeretnék elengedni az Indy 500 bajnokukat, de úgy néz ki, hogy nem tettek le arról, hogy a másik pilóta japán legyen, így Kamui Kobayashi neve is felmerült.

    Faraday Future Dragon Racing
    Jerome d’Ambrosio egy újabb szezont tölthet el az amerikaiakkal, de bezavarhat az, hogy a kapcsolat a Faraday Futurerel egyre nyomasztóbb, de Jay Penske szerint ez a versenyzőválasztást nem befolyásolja. Loic Duval nem valószínű, hogy marad, leginkább Robin Frijns várható a helyére, abban az esetben, ha a hollandnak mennie kell az Andrettitől. Visszatérhet persze a a WEC-es Toyotás Mike Conway is, aki Párizsban már bemutatkozott a csapatnál. A brit persze elsősorban inkább az LMP1-ben menne, de még meg kell várni azt, hogy 2018-ban az a program hogy alakul.

    Venturi
    Maro Engel úgy néz ki, hogy maradhat, miután erőn felül teljesített újoncként. A kérdés az, hogy meg is tudják-e tartani a Mercedeses pilótát. Miután a Merccedes kivonul a DTM-ből, lehet hogy ez lesz a kulcs ahhoz, hogy Engel továbbra is a monacói csapatnál versenyezhet. Tom Dillmann is lenyűgözte csapatot azzal, ahogy helyettesítette Sarrazint, és esélyes is hogy marad. Kivéve, ha a HWA és a Mercedes gyorsan lép, mert akkor akár Pascal Wehrlein, vagy Robert Wickens is itt köthet ki. A Venturi a hírek szerint tartana egy külön shoot-out tesztet a jelentkezőknek, és megnéznék, hogy melyik jelentkező a leggyorsabb. Ebben az a James Rossiter is részt vehet majd, aki már indult velük Montreálban. Rajtuk kívül emlegetik még Nick de Vriest, Loic Duvalt és Robin Frijnst is.

    Panasonic Jaguar Racing
    Mitch Evans egyike volt a szezon hőseinek, így feltehetően maradhat. Adam Carroll helyzete azonban kérdéses, annak ellenére, hogy voltak jobb eredményei. Amikor a Jaguar beszállt, akkor Nelson Piquet Jr. és Jerome d’Ambrosio is egyeztetett velük. Alex Lynn is szóra jöhet azonban, ahogy Sam Bird is, ha mennie kell a DS Virgin Racingtől. A korábbi GP2-es pilóta pedig már tavaly augusztusban tesztelt is velük. Bird esélyeit ronthatja esetlegesen Nick Heidfeld még. A tapasztalt némettel már 2015-ben egyeztetett a csapat, ugyanakkor Felipe Massát se feledjük, aki idén tesztelt velük. Minden attól függ, hogy a Williams alakulata számít-e jövőre is a brazil pilótára a Forma-1-ben. A kalapba kerülhet még Ho-Pin Tung is, aki a Jaguar első szezonjában a csapat hivatalos tesztpilótája volt.