Szerző: Vámosi Péter

  • Második hely, és ismét egy műszaki hiba

    Második hely, és ismét egy műszaki hiba

    A szombati második verseny után mindenütt lenyugodtak a kedélyek. A Tankpool24 is remek munkát végzett, mivel sikerült a versenykamiont ismét harcképesre varázsolniuk. Norbi ezt újfent azzal hálálta meg a csapatnak és a kilátogató 32.000 nézőnek, hogy immáron 2:18-as időn belül szerezte meg a pole pozíciót. A repülőrajt Adam Lacko-nak jobban sikerült, de Norbi a Mercedesszel tartotta a belső ívet. A szkanderozásuknak a harmadik kanyar vetett véget, ahol Lacko végül meg tudta előzni Norbit. A Hungaroring kanyargósabb részén többször támadta őt, de sajnos megelőzni nem tudta a Buggyra-t. Norbi az első versenyen ismét megfutotta a verseny leggyorsabb körét, így ahogy szombaton, vasárnap is ő nyerte meg a Krasznai János Emlékdíjat, ami mindenképp mutatja azt, hogy vannak már olyan területek, ahol gyors és látványos eredményt ért el a német istállóval. A Kiss-Lacko páros mögött ugyanilyen szoros volt a Hahn-Albacete párharc is, de aztán a német pilóta visszaesett és a cseh-magyar duett mögött így Steffi Halm érkezett meg a harmadik helyre.

    A hétvége utolsó versenyét a 30 éve versenyző Gerd Körber kezdhette meg az élről, aki mellől szintén egy narancssárga kamionnal indulhatott Sascha Lenz. Norbi a fordított rajtsorrendnek köszönhetően a hetedikként indulhatott a vasárnapi második futamon. A rajtot követően az első soros indulók megtartották a pozícióikat, és pár kanyar erejéig együtt is haladtak. Körber lett az, aki végül jobban jött ki a rajt utáni csetepatékból és az első körben vezette is a futamot. Lenz-et azonban meglökte Hahn, és ebből kapott Albacete, valamint a beugró Brereton. Az adok-kapokból újra Adam Lacko jött ki a legjobban, mert mindent elkerülvén hirtelen a második helyen termett a nyolcadikról. Az IVECO-s ugyan körökön keresztül tartotta magát, de végül a cseh csak legyűrte a legendát is, és úton volt a szezon harmadik olyan győzelmi sorozata felé, amikor egy versenyhétvégén három győzelmet is szerzett. Norbi mindeközben a középmezőnyben viaskodott David Vrseckyvel, aki mellett mint az közismert, nem olyan könnyű elmenni. A technika ördöge azonban ma is Kisst találta meg. A hetedik körben a célegyenes után azonnal félre is állt, mert rakoncátlankodni kezdett a motorja. Komoly feladat és kihívás lesz a Tankpool24-nek kivizsgálni a probléma okát, hiszen ezúttal csak pár nap áll majd rendelkezésükre a javításra. Viszonylag hamar, a jövő hétvégén már Mostban, a Cseh Köztársaságban jön a következő Európa-bajnoki futam.

    „Számomra ez a versenyhétvége a legfontosabb, mivel hazai szurkolók előtt versenyezhetek. Nagyon szeretném megköszönni mindenkinek, aki a hétvégén szurkolt nekünk a helyszínen vagy a médiák előtt, és bízom benne, hogy még a problémák ellenére is egy élménnyel lettek gazdagabbak.”

    A bajnokság állása:
    1. Adam Lacko 232 pont
    2. KISS NORBERT 174 pont
    3. Jochen Hahn 174 pont
    4. Steffi Halm 172 pont
    5. Antonio Albacete 126 pont
    6. Sascha Lenz 92 pont
    7. Gerd Körber 88 pont
    8. David Vrsecky 48 pont
    9. Andre Kursim 43 pont
    10. José Rodrigues 40 pont

  • Kiss Norbi szombati diadala és drámája

    Kiss Norbi szombati diadala és drámája

    A szombathelyi Kiss Norbert határozott célokkal indult neki a hazai kamionos hétvégének, és ennek a munkának már pénteken nekilátott csapatával, a Tankpool24 Racing Team-el. Már a pénteki szabadedzéseken látszott, hogy jól sikerült a felkészülés az egy hónapnyi szünet alatt. A Mercedes új motorja jól muzsikál, így mindenki nagyon várta a szombati első versenynapot.

    Az időmérő edzés is jól alakult. Norbi elsőként végzett Jochen Hahn és Steffi Halm előtt. Ennek ellenére nem volt maradéktalanul elégedett a magyar versenyző és izgult, hogy mi lesz majd az első futam rajtjánál. A félelem nem volt alaptalan, mivel Jochen Hahn valóban kicsivel jobban kapta el a rajtot. Norbinak azonban sikerült a belső ívet megtartania és elsőként tudott elfordulni. A nagy ellenfél Buggyra-nak ez már nem sikerült annyira jól. A cseh pilóta végül sikerrel megelőzte Albacete-t, a negyedik helyért. A mezőny végéről rajtoló Ryan Smith pedig beverekedte magát a középmezőnybe, miközben Norbi a verseny felére már 4 másodperccel növelte az előnyét Hahn-nal szemben.

    A fordított rajtrácsos második versenyen David Vrsecky indulhatott az élről. Norbi is remekül rajtolt, és az élboly után kereste a helyét, amikor beköszönt neki Smith, olyannyira, hogy kicsit keresztbe is állt Norbi, majd lelassult. Az ütközés eredményeképp a magyar pilóta egyből a parc fermébe hajtott, és kiállni kényszerült. Mint utólag kiderült, a rugó tört el. Az esetet egyből el is kezdték vizsgálni, miközben Vrsecky előre engedte a csapattársát Lackot, őt pedig megelőzte Jochen Hahn. A német ugyan próbálta befogni a bajnoki tabella élén álló cseh pilótát, de ez nem sikerült neki. Mögöttük két eléggé megviselt kamion csatázott, Vrsecky és Smith. Az ő párharcukat az utolsó kanyar döntötte el, ahol az angol el tudott menni, és így lett harmadik. A Norbival történt incidense miatt a kilátogató magyar közönség hallhatóan nem örült. A versenybizottság ugyan órákon át vizsgálta az esetet, de végül helyben hagyták az eredményt, így Smith megtarthatta a helyezését, de vasárnapra kapott három rajthelyes büntetést az eset miatt.

    Követhető lesz az eredmény Kiss Norbi oldalán:
    http://www.kissnorbi.com/live

  • Goike Gyuri, és a többi magyar kamionversenyző, 1987-ben!

    Goike Gyuri, és a többi magyar kamionversenyző, 1987-ben!

    Krasznai János nevét mindenki ismeri, aki kicsit is szereti a magyar autósportot, és azon belül nem is feltétlenül a kamionverenyzést. A Hungarocamion egykori sofőrjéből legenda lett, 1989-ben az Európa-bajnokságon 3. lett az összetettben, és négy éven keresztül képviselte hazánkat sikeresen a nemzetközi mezőnyben.

    Igen ám, de hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy rajta kívül bizony szép számmal indultak még magyar indulók az első Truck Trophyn, – ahogy annak idején a szervező Hungarokamion elnevezte az eseményt. Egy akkori szétlövés után János lett a cégnél kiemelt versenyző, ő lett az, aki a nemzetközi színtéren is bemutatkozhatott, először egy Mercedes 1933 S-sel. Akkoriban a cég rengeteg kamiont vásárolt a flottájába, ez a típus egyike volt azon teherautóknak, amivel valóban közúton is fuvaroztak, hiszen akkoriban még nem építettek külön prototípus versenykamionokat, bár bizonyos elemeihez persze hozzányúltak.

    Ugyanezen kategóriában indult azonban Goike György, és Balárdi Gyula is, előbbi egy Renault kamionnal, utóbbi egy Volvo F12-essel. Mindkét típus szintén rendszeres használatban volt a Hungarocamionnál, és a magyar szakik bőszen próbálták tovább faragni a turbót, hogy minél gyorsabbak legyenek a magyar versenyzők az első magyar kamionversenyen. Ők egyébként az úgynevezett 2-es kategóriában versenyeztek, tehát 300-500 LE közötti kamionokról beszélünk az esetükben.

    Érdekességként említjük most csak meg, hogy a 3-as kategóriát, tehát a 300 LE alatti kategóriát az a Slim Borgudd nyerte meg, a West Coast Diesel csapat Volvojával, aki később magasabb kategóriában kamionos Európa-bajnok is lett, de ismert arról is, hogy az ABBA dobosa is volt. Ráadásul ő 1981-ben a Forma-1-ben is ment majdnem egy teljes évet az ATS csapattal, és bizony a Brit Nagydíjon sikerült pontot is szereznie a kiscsapattal! Krasznaiék kategóriáját Richard Walker nyerte meg, a mai napig is aktív Gerd Körber előtt, aki akkoriban MAN-nel versenyzett.

    A fő kategóriát, tehát az 500 LE felett teljesítő kamionok viadalát Rodney Chapman nyerte meg egy Forddal, aki ebben az évben bajnok is lett. A mezőnyben ugyanakkor nagyon bátor kelet-európai versenyzőket is találunk, mint például az akkor 13. Frankie Vojtiseket, aki akkor LIAZ 110.577-tel (!!!) indult. Természetesen a Hungarocamionnál, sőt ami kevésbé ismert, a budapesti Volán SC-nél is mertek nagyot álmodni, így a legtöbb magyar versenyző bizony itt indult.

    Legjobban végül a hungarocamionos Dinnyés László szerepelt itt, ő 15. lett a szénné tuningolt RÁBA S16.188-ával. A volánosoknál Tóth Ferenc (LIAZ 100.47) a 19., Csernay József (RÁBA 833.13) a 20., Nagy Zoltán (KAMAZ 5410) a 21. helyezést szerezték meg.

    1987-ben tehát 6 magyar indulója volt az akkori kamionos Európa-bajnoki futamnak összesen.

    Idén Goike György kapta azt a megtiszteltetést a mai kamionverseny szervezőitől, díjat adhat át majd a helyezetteknek. Reméljük, hogy a legnagyobbat mindig csak Kiss Norbinak adhatja majd!

  • A többi kategóriába is érkezik majd a halo…

    A többi kategóriába is érkezik majd a halo…

    Az FIA-nak eltökélt szándéka, hogy miután a Forma-1-ben már bizonyított, majd más kategóriákban is bevezetik a halót.

    A Forma-1-ben jövőre már kötelező lesz a halo. Az IndyCar azt jelezte, hogy kiértékeli a szerkezet használatának szükségességét, míg a Formula E vélhetően már a halóhoz igazítja majd a 2018/19-es autókat.

    Az FIA biztonságért felelős vezetője, Laurent Mekies elmondta, mindig is az volt a terv a halóval, hogy minden együléses autóra alkalmazható legyen.

    „Ez nem azt jelenti, hogy szigorúan ugyanez a verzió lesz mindenhol, de a koncepció azonos.” – mondta Mekies az Autosportnak.

    A versenyzőknek megoszlik a véleménye a halóról, bár a GPDA elnöke, Alex Wurz például támogatja az ötletet.

    „A versenyzők nagyon támogatják a biztonságért folyó erőfeszítéseket, és nagyon közvetlen a kapcsolatunk a GPDA-val is.”

    „Nem elég egy jó ötlet, ha nem tudod meggyőzni róla a körülötted lévő embereket, támogatók kellenek, különben haszontalan az egész.” – folytatja Mekies. „Az FIA elnöke mindig szorgalmazza, hogy beszéljünk a versenyzőkkel, ők ülnek az autókban, szóval beszéltünk velük, többet, mint általában.”

    Mekies elmondta, hogy az FIA nem fog alábbhagyni a biztonság fokozásának kereséséből.

    „Az F1-ben, mivel minden a határon mozog, minden változtatásnak következményei vannak, ezért beszélnek róla egy kicsit többet. De mi egész évben ezen dolgozunk, minden kategória technikai csoportjaival. Kutatócsoportokkal dolgozunk, melyben mindenki részt vesz. IndyCar, NASCAR, minden játékos képviselteti magát, mert a cél az, hogy mindenki számára jobbá tegyük a dolgokat.”

     

  • Hamilton csalódást okozott a rajongóknak

    Hamilton csalódást okozott a rajongóknak

    Két dolgot is szóvá tett az internet népe ma Lewis Hamiltonnak. Egyrészt pár belga rajongó zokon vette, hogy bár nem voltak sokan a reptéren, akik a brit versenyző érkezésére vártak, Lewis mégsem ment oda hozzájuk pár szelfire és autogramra, inkább más irányba távozott.

    A másik dolog, amivel kihúzta a gyufát, hogy érkezését beharangozván egy posztot tett közzé. A cikk arról szól, hogy egyes állatfarmokon „gyilkos habot” zúdítanak közvetlenül a csirkékre, így ölik le őket. Hamilton nyilvánvalóan csak arra akart utalni, hogy ő jön, mint a hab, és letarol mindenkit, magyarán győzelemre hajt Spában is. A közönség azonban nagyon ízléstelennek találta, hogy épp egy olyan hasonlattal élt, mely szerint kegyetlen módon ölnek állatokat.

  • 35 helyes rajtbüntetéssel kezdi hazai futamát Vandoorne

    35 helyes rajtbüntetéssel kezdi hazai futamát Vandoorne

    Stoffel Vandoorne először indulhat hazája nagydíján a Forma-1-ben Spa-Francorchampsban, Belgiumban. Hogy igazán emlékezetes legyen a 2015-ös GP2-es bajnok hétvégéje, rögtön kapott is egy 35 rajthelyes büntetést.

    A McLaren-Honda úgy döntött, hogy Vandoorne autójába beszerelik a legújabb Spec 3-as típusú motort, míg csapattársa, Fernando Alonso azt fogja használni, amit legutóbb Magyarországon is. Így annak ellenére, hogy egy vadi új erőforrás fog dohogni az az autójában, a 25 éves versenyző csak a rajtrács végéről indulhat majd a hazai közönség előtt. Azért persze próbál optimista maradni:
    „Már jó ideje arra vártam, hogy vezethessek a Belga Nagydíjon immáron Forma-1-es autóversenyzőként. Minden pilótának érdekes a hazai versenye, ezek a hétvégék különlegesek. Jó lesz érezni a honfitársaim biztatását, és sok rajongóm jön majd el, valamint a családom és a barátaim, hogy majd támogassanak.”

  • Räikkönennek saját, Ferraris karaoke mikrofonja van!

    Räikkönennek saját, Ferraris karaoke mikrofonja van!

    Kimi Räikkönen közismerten szeret karaokezni, nem törődvén azzal, hogy tud-e énekelni (nem 😀 ). Ha Finnországba látogat, szinte sosem hagyja ki a lehetőséget, hogy ellátogasson egy karaoke bárba a barátaival.

    Most azonban a helsinki Wallis Karaoke Bárban (mely a pletykák szerint az a bár, amit ő maga nyitott), egyedi, külön neki készült, Ferraris mikrofont kapott. 😀

    https://www.facebook.com/walliskaraokebar/photos/a.262823104214969.1073741830.200148970482383/275229029641043/?type=3&theater

     

  • Győzelemre éhes kamionosok érkeznek a Hungaroringre!

    Győzelemre éhes kamionosok érkeznek a Hungaroringre!

    A kamionversenyzőknek is véget ért a nyári szünet, és míg a Forma-1-es kollégák Spa-Francorchamps felé veszik az irányt, addig előbbiek a Hungaroringre érkeznek. A magyar helyszín az ötödik forduló a kilenc állomásos idei szezonból, és a mi versenyünk a kezdete a monstrumok kelet-európai turnéjának. A következő héten ugyanis már a Cseh Köztársaság felé veszik az irányt, és Mostban mennek majd. A bajnokság szempontjából ezen versenyek végkimenetele döntő lesz.

    Jelenleg a legtöbb ütőkártya Adam Lacko kezében van, a szezon második felére nézve is. A Buggyra versenyzője az eddigi 15 versenyből hatot megnyert, Misanoban és a Nürburgringen is hármat-hármat. 43 pontos előnye van most, így a cseh pilóta elkezdhet matematikázni is akár, bár nem erről híres, hiszen benne van a versenyszellem, és folytatná a győzelmi szériáját, egészen addig, ameddig végre először elhódítaná az Európa-bajnoki címet.

    Első számú kihívója most már viszont a szombathelyi Kiss Norbert, aki kétszer is nyert a legutóbbi Slovakia Ring versenyein. A helyi hős 2015-ben már kétszer is nyert a hazai közönség előtt, ez az az év is, amikor megszerezte a második bajnoki címét a nemzetközi sorozatban. Tavaly is négyszer állt a pódiumra, ami a kilátogató közönséget igazán tűzbe hozta. A Tankpool24 versenyzője egyre gyorsabb a Mercedesével, és már akár ezen a hétvégén komolyan elkezdheti szorongatni Lackot a bajnoki címért.

    Kiss után a németek egy kis csoportja jön a bajnokságban, a regnáló bajnok Jochen Hahnnal és Steffi Halmmal. Ők is még bőven esélyesek arra, hogy beleszóljanak a bajnoki címért folyó vetélkedésbe. Akivel pedig újra számolni kell, az nem más, mint Antonio Albacete, aki szintén a Slovakia Ringen győzött idén először, és vélhetően megnőtt az étvágya emiatt.

    A dobogóért száll harcba akár Adam Buggyrás csapattársa David Vrsecky is, aki az utolsó két alkalommal már pontokat is szerzett. Gerd Körber és Sascha Lenz is okozhatnak akár meglepetéseket.

    Ryan Smith and Shane Brereton lesznek azon brit urak, akik ezúttal is csatlakoznak az állandó mezőnyhöz. Smith a szezonnyitó óta most tér vissza először, akkor csúnyán összetört a kamionja, miután ütköztek a szintén beugrós Alen Draganoviccsal. Brereton utoljára tavaly Le Mansban indult. Smith mindig is elég versenyképes volt, és tavaly is remekelt a Hungaroringen. Az OXXO versenyzője ugyan másodikként is végzett egyszer tavaly a ringen, de utólag büntetést kapott. Ennek ellenére dobogós helyezéssel távozott akkor a hétvégéről. Újra itt lesz Frankie Vojtíšek is, aki a Slovakia Ringen tért vissza az idei körforgásba, Gerd Körber mellett egyike azon veterán versenyzőknek, akik még együtt versenyeztek a két éve elhunyt Krasznai Jánossal.

  • Kiss Norbi a Mercedesszel is győzni akar hazai versenyén!

    Kiss Norbi a Mercedesszel is győzni akar hazai versenyén!

    Jó egy hónapja remekelt Kiss Norbert kétszeres kamion Európa-bajnok a Slovakia Ringen, mivel mindkét főfutamot megnyerte, és ezzel feljött a bajnoki tabella második helyére. Ahogy a Forma-1-ben, a kamionosok világában is most volt a nyári vakáció, de a szombathelyi pilóta cseppet sem unatkozott. A királykategóriával ellentétben az ETRC-ben lehet a kamionokon dolgozni a több hetes szünetben és ezt Norbi csapata, a német Tankpool24 Racing ki is használta.

    Elemeire szedték a 24-es rajtszámú kamiont a nürtingeni bázisukon. Még komolyabban készül az egész csapat Norbi hazai versenyére, mivel az eddigi biztató sikerek után győzni érkeznek a Hungaroringre. 2017-ben már több lehetősége van a csapatnak mint tavaly, hogy jobban kiismerjék az erőforrás határait. A Tankpool 24-nél új fejlesztésekkel próbálnak előrukkolni, amelyeknek az eredményét a Hungaroringre kilátogató közönség láthatja majd először. Idén Norbinak mindenképp a győzelem az elvárás önmagával szemben. Tavaly már közel álltak ahhoz, hogy az Actrosszal is nyerjen Norbi a Hungaroringen, ahogy korábban az MAN versenykamionnal is sikerült már ez a bravúr.

    A futam előtt Norbi hazalátogatott Szombathelyre is, némileg kikapcsolódni, illetve gyerekekkel találkozott egy olyan KRESZ-táborban, ami a helyi vállalkozók támogatásával jött létre. Az ingyenes napközis foglalkozásokat rászorult szülők megsegítésére alapítottak, akik nem engedhetik meg maguknak azt, hogy gyermekeik nyaralhassanak. A szervezők színes programot állítottak össze a szurkolóknak. A táborban a kerékpárszerelés rejtelmeibe is betekintést nyerhettek, gokartozhattak, elektromos autókkal, sportautókkal is megismerkedhettek. A sztárvendég a kamionos helyi hős, Kiss Norbi volt, aki közúton is az abszolút biztonságos autózás híve, és kifejezetten fontosnak tartja azt, hogy minél korábban megismerkedjenek a fiatalok a KRESZ szabályaival.

    A hétvégén azonban már kifejezetten gyorsan akar hajtani, még ha a limiter 160 km/h-ra le is korlátozza majd az 5.3 tonnás versenykamionját. A Kamion EB és Fesztivál szervezői Kiss versenyei mellett kifejezetten színes programot állítottak össze, hiszen újra hazánkba látogat a Blancpain GT Series is, azaz a felsőkategóriás luxusautók versenye, valamint lesz szabadtéri retro/vintage teherautó kiállítás is, de a családokra gondolva lesznek kifejezetten gyermekeknek szánt lehetőségek és programok is a főtribün mögött.

    A paddock területére is bejutást biztosító jegyek továbbra is elérhetőek az esemény honlapján: http://kamionfesztival.hu/tickets

  • Csepel teherautók a Hungaroringen!

    Csepel teherautók a Hungaroringen!

    Olyat álmodott meg, a Truck Race Promotion Kft., azaz a magyar kamionos futam promótere, ami még sosem volt. A kamionversenyzés  első hőskorszakában 1987-1990 között a Hungarocamion volt a verseny szervezője, és a saját flottájuk javarészt Rábákból álltak a másik telepükön pedig SCANIA-k, IVECO-k, Mercedesek, Renault-k teljesítettek szolgálatot a közúton, de 1987-ben a Hungaroringen is. Igen ám, de a cég indulásakor bizony voltak Csepel tehergépjárművek is! Ezek viszont már nem kaptak semmiféle szerepet az első magyar kamionversenyen, ami érthető is, hiszen már akkor eljárt felettük az idő.

    A RÁBA, és az Ikarus mellett azonban a busz és teherautógyártásunk legendás szereplője volt jó ideig a Csepel is, így nagyon is jó gondolat, hogy bemutatásra kerüljenek ezek a járművek is a Kamion EB és Fesztivál keretein belül, egyféle szabadtéri múzeumként.

    A kiállításra kerülő D-344 műhelykocsi és platós csapatszállító, a D-566.02-os platós csapatszállító, és a D-705.30 nyergesvontató eredetileg a Csepel Autó Gyártmánymúzeumban található meg Szigetszentmiklóson, az egykori gyár területén. Most azonban ezek a teherautók kivonulnak a Hungaroringre, ahol a versenyre kilátogató nagyközönség is megcsodálhatja a magyar teherautógyártás múltját. Augusztus 25-én péntektől kezdve tehát érdemes meglátogatni a ring első kanyarjában ezt a szabadtéri kiállítást, ahol a szigetszentmiklósi Sárgaház kollégái, akik  üzemeltetik a múzeumot is, örömmel mesélnek sztorikat is az adott teherautókról. Reméljük, hogy jövőre akár már Ikarusok és RÁBÁ-k is csatlakoznak majd ezen remek retro/vintage kezdeményezéshez.