Szerző: Vámosi Péter

  • Átszabták az F1-hez szerezhető licenszpontokat az egyes bajnokságokban

    Átszabták az F1-hez szerezhető licenszpontokat az egyes bajnokságokban

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy módosítják azt, hogy az egyes bajnokságban mennyi F1-hez szükséges licensszpontot lehessen megszerezni. Ezt a módosítást most az FIA hivatalosan is bejelentette. A rendszert úgy módosították, hogy a fiatal versenyzőket leginkább a Formula 2 felé tereljék.

    A Forma-1-es licensz egyik feltétele, hogy az egyéb szériákban minimum 40 licenszpontot kell összegyűjteni. Eddig ez azonnal megszerezhető volt ha az adott versenyző bajnok lesz GP2-ben, IndyCarban, European F3-ban, Formula e-ben vagy a WEC LMP1-es kategóriájában.

    A Formula 2-vé átnevezett GP2-ben jelenleg a bajnokságban első, második és harmadik helyezett is 40 pontot kap, a negyedik helyezett 30-at, az ötödik 20-at, és gyakorlatilag a top 10 versenyző mind kap valamennyit.

    2018-tól az IndyCarért továbbra is jár a 40 pont, azonban az F3-mal, Formula E-vel és LMP1-gyel csak maximum 30 pont szerezhető majd a bajnoki címmel, a második helyezéssel pedig 25-öt.

    GP3-ban 25, a Japán Super Formulában pedig 20 pont lesz gyűjthető egy szezonban.

    A legrosszabbul a Formula V8 3.5 járt. Eddig a bajnokuk 35 pontot kapott, az új rendszer szerint azonban majd csak 20 pontot ér az ott szerzett bajnoki cím, míg 15-öt a második és 10-et a harmadik hely.

  • Milyen járművei vannak otthon Gerhard Bergernek?

    Milyen járművei vannak otthon Gerhard Bergernek?

    A tízszeres F1-es győztes fiatalabb éveiben igencsak bohém volt. Az alábbi interjúban mesél az első autóiról, valamint arról, hogy bizony büszke tulajdonosa egy BMW M1-esnek is.

    – Mi volt az első autója?
    – Egy fekete BMW 528i. 14 napig volt meg. Aztán tizenegyet pörögtem vele, miután 210 km/óránál nyári gumival megcsúsztam a havon.

    – Totálkár?
    – Viccelsz? Teljesen. Aztán egy Porsche 911-esem lett. Annyira erős motorja volt, hogy később már a Forma-1 sem lepett meg igazán. Azzal tanultam meg keresztbe menni, driftelni.

    – Manapság?
    – Mára már lenyugodtam, nem akarok balhét a közúton. Állandó így is a feszültség, hogy valahol lefényképeznek, így meg már nem buli. Ezért is használok leginkább Mercedest, egy V osztályos kisbuszt, mert már nem én vezetek, hanem hagyom, hogy vigyenek,  hátul ülök. Ugyanez igaz a motorkerékpárokra is. Miután egyszer 180-nál lerepültem róla, eladtam a Honda Goldwingemet is. Nincsenek már ilyen hajlamaim, hogy gyorsan menjek közúton.

    – És amikor te ülsz a volán mögé?
    – Vidéken erre van egy Land Rover Defenderem, rövidebb utakra meg egy Yamaha T-Maxom. A korábban volt összes sportautómat eladtam. Ma már inkább az oldtimerek vonzanak.

    – Mint például?
    – Álmom egy Jaguar E-Type, és egy Ford Mustang Fastback.

    – Versenyautókat is gyűjtesz?
    – Megvan az a BMW M1-es, amivel Bruno Giacomelli és Elio de Angelis versenyzett a Procar szériában, két éve találtam rá Svájcban. Ez egy remek autó, egy  nagyszerű korszakból. Akkoriban a fél Forma-1-es mezőny indult betétfutamként a nagydíjhétvégéken ebben a szériában.

    – Forma-1-es autó is áll a garázsban?
    – Igen, az a Toro Rosso, amivel Sebastian Vettel 2008-ban nyert Monzában. Régen megvolt Alain Prost 1985-ös világbajnok McLaren autója is, és ez kifejezetten bosszantotta a korábbi csapatfőnöküket, Ron Dennist. Azóta jó áron túladtam rajta.

  • Kamion Eb: Lacko első meccslabdája jön Le Mansban

    Kamion Eb: Lacko első meccslabdája jön Le Mansban

    Ezen a hétvégén már Le Mansba érkezett a 2017-es kamion Európa-bajnokság mezőnye. Sűrő programja van most a pilótáknak, hiszen október második hetében már a szezonzáró jön majd. Májusban vette át a pontversenyben a vezetést Adam Lacko, még Misanoban, és azóta csúcsformában van. Még a váltóproblémája Zolderben sem tudta nagyon kizökkenteni, és öles léptekkel tart az első kamion Európa-bajnoki címe felé.

    A Buggyra pilótájának kényelmes 53 pontos előnye van, a regnáló bajnok Jochen Hahnnal szemben, és még 120 pont kiadó, Le Mansban és Jaramában. Ez azt is jelenti, hogy akár már most hétvégén a cseh versenyző, szinte lehetetlen elveszteni, de történtek már cifra dolgok a kamionsportban.

    Kiss Norbert ugyanakkor kedvére bosszanthatja most majd Lackot és Hahnt is,  hiszen csak 12 ponttal lemaradva a harmadik helyen tanyázik az összetettben. A Tankpool24-Mercedes versenyzője nyert már korábban is itt, 2012-ben és 2014-ben is, és újra futamgyőzelmekért szállna most harcba.

    Steffi Halm is nyert itt tavaly, ő is kedveli La Sarthe pályáját:
    „Jó a rövid „keringő”, és vannak gyors kanyarok is, lejtős kanyarok, és pár nagyon szűk, például az, amelyik a rajt-cél egyeneshez vezet. Ott nagyon kevés a hely, és jó íven kell lenni. Nagyon trükkös, nehéz megtalálni a jó beállítást, amivel itt gyorsan lehet menni. Mindig jó itt lenni. Le Mans egyszerűen különleges, igazán speciális. Olyasmi kicsit, mint a Nürburgring. Mindig is sok nézőt vonzott. Sokan érkeznek ide, és jó az ő kiszolgálásuk a versenyeken kívül is.”

    Shane Bereton is visszatér, miután kihagyta Zoldert, és a brit ott folytatná, ahol abbahagyta a remek magyar és cseh versenyhétvégéi után. A „Szivárványharcos” is visszatér, azaz Cees Zandbergen. A színes kamionos holland veterán versenyző Scaniát hajt, és utoljára a Nürburgringen találkozhattunk a nevével. Újra csatlakozik a mezőnyhöz Manuel Goncalves Rodrigues is a Volvojával, így ezen a hétvégén hat különböző márka lesz majd a rajtrácson.

    Le Mansban mindig garantált a fesztiválhangulat, attrakciók egész sora várja a látogatókat a paddock területén. A  családi programot színesíti majd kaszkadőr bemutató, tűzijáték, szurkolói zóna, de dj is. A francia és a brit országos bajnoki kamionos mezőny is csatlakozik betétprogramként, szombaton, és vasárnap is a hétvége eseményeihez.

  • Verstappen: Vettel nem kért bocsánatot

    Verstappen: Vettel nem kért bocsánatot

    Max Verstappen elmondása szerint Sebastian Vettel nem vállalta a felelősséget a szingapúri rajtbalesetért és nem kért elnézést.

    Max ugyanis Vettelt hibáztatja a balesetért, annak ellenére, hogy a versenybíróság senkit nem talált vétkesnek az esetben.

    Mikor a fiatal holland versenyzőt arról kérdezték, hogy Vettel elismerte-e, hogy hibázott és bocsánatot kért-e, Verstappen így felelt: „Nem, csak olyasmit mondott, hogy ‘így utólag, valóban másképp kellett volna tenni a dolgokat’. De ami történt, megtörtént.”

    „Vettel a bajnoki címért csatázik, nem kellene ilyen kockázatos dolgokba belemennie, ha tudja, hogy Hamilton az ötödik helyről indul.” – tette hozzá Max. „Ha ez Hamiltonnal történt volna (Hamilton lett volna Verstappen pozíciójában), az teljesen más történet lenne. Az ő szempontjából (Vettel), nem értem, miért történhet ilyesmi.”

    Mielőtt még a versenybírák döntést hoztak volna, Verstappen édesapja, Jos kijelentette, hogy fia vétlen volt az incidensben.

    „Ha megnézik a felvételeket, látható, hogy Räikkönen érkezett jobb oldalon és befelé kormányzott.” – mondta Jos Verstappen az Autosportnak. „De ha közelebbről megnézzük a jelenetet, láthatjuk, hogy Vettel érkezett bal oldalon és Max közöttük volt. Nem tudott se jobbra, se balra menni. Aligha lehet Maxot bármiért is hibáztatni.”

    Jos szerint Vettel büntetést is érdemelt volna.

    „Megérdemelné, komolyan így gondolom.” – mondta, még a bírák döntése előtt.

  • Tim Gábor a bajnokság második helyén várja a végjátékot

    Tim Gábor a bajnokság második helyén várja a végjátékot

    Tim Gábor, miután több bajnoki cím után ideiglenesen felhagyott a pályaautózással, a hazai MARB sorozat felé fordult, hogy rallye versenyeken fejlődhessen tovább. Az általa épített Nissan Sunny GTi volánja mögött, Timár Tamás navigálásával idén már a hetedik versenyen álltak rajthoz, ezúttal a Lyukóbánya Rallye-n.

    Ebben az évben már két abszolút győzelmet, és három kategória győzelmet szereztek, de az utóbbi futamokon utolérte Őket a balszerencse. Zobákpusztán felfüggesztés gondokkal küzdöttek, majd Porrogszentkirályon kiestek.

    A Lyukóbánya – Parasznya Rallye-n először versenyeztek esős körülmények között, és a tapasztalanság meg is bosszulta magát. A második gyorsaságin árokba csúsztak, és csak nagy időveszteség árán tudták folytatni a versenyt.

    Végül az abszolút értékelés hatodik, kategóriájuk harmadik helyén zárták a versenyt. A 2000cc-es kategóriában továbbra is a második helyen állnak.

    „Most egy kicsit hullámvölgybe kerültünk, az év elején erősek voltunk, de az utóbbi versenyeken volt műszaki hibánk, és sok olyan helyzet ami új volt a számunkra. Nem titok, abszolút bajnoki címért harcolunk, de látjuk, hogy ez kezd kicsúszni a kezünk közül. Sokkal tapasztaltabbak nálunk az ellenfeleink. A kategóriánkban még van esélyünk, mindent megteszünk a bajnoki címért. Ha nem sikerül, az sem lesz csalódás, ez nekünk tanuló év. De a mentalitásom nem fog változni, mindig győzni szeretnék!” – foglalta össze Tim a verseny után.

  • Vasárnap Zolderban: Újabb siker Kissnek és Kursimnak!

    Vasárnap Zolderban: Újabb siker Kissnek és Kursimnak!

    Lehet, hogy a katarzissal felérő szombati nap estéje kissé megviselhette a német legénységet, a magyar pilótával, mert ezúttal az időmérőn a megszokotthoz képest kevésbé ment jól a Mercedes. Kiss Norbi csak a hatodik helyre kvalifikálta magát, de ennek az oka inkább a gumikezelésben volt keresendő, sem mint az esetleges elhajlásban. Nem volt ez valami jó hír, mert az összes közvetlen ellenfele a bajnokságban Norbi elől indult, így Lacko, Hahn, Halm, de még Antonio Albacete is.

    A rajt aztán pont Antonionak sikerült a legrosszabbul. Először úgy tűnt, hogy Hahn meg is előzi, végül a spanyol megtartotta a helyezését. Lacko könnyedén elment és uralta a mezőnyt, Norbi csapattársa, André Kursim a rajt után nemsokkal elhagyta az első lökhárítóját a kamionversenyzésben megszokott csetepatéban. Norbi a verseny közben kénytelen volt szemlélni az eseményeket, amik előtte, és mögötte is zajlottak. Előtte Halm talált rést Albacete pajzsán, és így sikeresen megelőzte. Norbi mögött pedig miután sikerrel lerázta Vrseckyt, Lenz igyekezett, hogy felzárkózzon. Annak ellenére, hogy a kamionos Európa bajnokság egyetlen idei hölgyversenyzője leszaladt az egyik kanyarban a pályáról, sikerült Kiss elé visszajönnie. A verseny vége felé ugyan nagyon szoros lett a távolság Albacete-Halm és Kiss között, azonban a befutóra nem változott már az eredmény, így Norbi az 5. lett. Csapattársa André Kursim a 8. helyének köszönhetően késő délután az első helyről indulhatott újra, ahogy volt az már szombaton is. Norbi ezt mondta az első verseny után:
    „Sajnos, amilyen jól sikerült a tegnapi nap, azt ma nem tudtuk megismételni. Valami elment a lengéscsillapítónál, és nem jöttünk még rá, hogy mi. Ezt figyelembe véve, azt gondolom, hogy jól szerepeltünk. Persze több is lehetett volna benne, de minden nap nem lehet olyan sikeres, valójában az a lényeg, hogy túléltük ezt a versenyt.”

    A lemenő napnál rajtolt el Belgiumban az utolsó, negyedik verseny, és itt Kiss a negyedik helyről indult. Csapattársához képest csak Sascha Lenz, és az átugorhatatlan David Vrsecky volt előtte. Érezhető is volt, hogy egy jó rajttal itt hamar dobogóra lehet kerülni, és ez sikerült is Norbinak. A hétvégén már megszokott kedvenc előzési helyén Sascha Lenz mellett sikerült elmennie, így hamar fel is ért a csehek szekunder versenyzőjére. Ő viszont hű fegyverhordozónak bizonyult. David Vrsecky közben gyors haladást imitált és pont úgy rontott bele a kanyarokba, hogy folyamatosan lassítsa a mögötte előzési szándékát mindenféle módon kinyilvánító szombathelyin. A Buggyra szélesnek bizonyult, és a manővernek köszönhetően nem csak Norbit húzta magára, hanem Antonio Albacetét, Adam Lackót és a többieket. A cseh csapat ügyesen sakkozott, mert Lacko pillanatok alatt kihasználta azt, hogy a spanyol egy pillanatra elaludt, és máris ott loholt Norbi mögött. Kiss így megízlelhette a cseh szendvicset is. Közben csapattársa Kursim, tetemes előnyre tett szert az élen, senkitől sem akadályoztatva. Mindenki nagy meglepetésére megnyerte kamionos versenykarrierje második versenyét is.
    Kiss összegzése a második versenyről és a hétvégéről:
    „Szuper, hogy újra felértünk a dobogóra, Andréval együtt. Nagyon örülök, mert igazán pozitív most a hangulat a csapatnál, ami érthető a sikereink okán. Most nem is megyek haza, hanem maradok velük Németországban, és helyben segítem a minél jobb felkészülést Le Mans-ra. Kicseréljük a lengéscsillapítót is, így lesz munka bőven, és a német támogatóink kedvéért tartott bemutatót is gyakorlatilag tesztelésként fogjuk fel, továbbá ki fogjuk használni ezt a lehetőséget is a fejlődésre.”

    A Tankpool24 legénysége a nem várt belga remeklésnek köszönhetően a csapatbajnokságban is megkezdte a felzárkózást az IVECO-sokra, Kiss Norbi sok értékes pontot szerzett és így a harmadik helyen van az egyéni összetettben, 12 ponttal lemaradva Jochen Hahn mögött. Folytatás jövő héten a méltán híres és legendás Le Mans-ban!

  • Verstappen: Vettel magas árat fizetett, amiért kockáztatott

    Verstappen: Vettel magas árat fizetett, amiért kockáztatott

    A Red Bull fiatalja, Max Verstappen azt állítja, hogy Sebastian Vettel megbüntette magát, amiért a Szingapúri Nagydíj rajtjánál túl sokat kockáztatott, és ezzel elindított egy drámai folyamatot az első körben. Vettel a poleból indult, de Verstappen és csapattársa Kimi Räikkönen is szorongatta őt egyből, pedig a negyedik helyről érkezett. A holland volt a két ferraris között, de ütközött Räikkönennel, aki már a kanyarban így beleszállt Vettelbe, majd a finn már kontrollálhatatlan autója újra ütközött Max Red Bulljával, az egyes kanyarban.

    A sportbírók természetesen vizsgálják az esetet, miközben Verstappen úgy  érzi, hogy Vettel túl agresszív volt.

    „Azt hiszem főleg Sebastian préselt engem egy irányba, talán nem látta Kimit, hogy jön balról, de ez nem kifogás olyasvalakitől, aki a világbajnoki címért harcol. Nem szabad ekkora kockázatot vállalni, hogy valakit ennyire beszorítasz, láthatjuk mi fog történni. Lewis meg csak simán vezeti a versenyt, miközben mi mind kiesünk. Próbáltam a háttérben maradni, láttam, hogy mi fog történni, de a hátsó kerekek szélesebbek mint az elsők, és így már hiába akartam kicsit lemaradni. Aztán eltörött a felfüggesztésem, Kimi autóján meg maradt két kerék. Nem hinném, hogy ez versenybaleset lenne, akkor amikor három autó látja egy ilyen manővernek a kárát. Középen voltam, semmit se csináltam rosszul, csak egy jó rajtot akartam. Meglátjuk mi fog történni, annak azonban örülök, hogy ezúttal nem csak én láttam egy ilyennek a kárát, hanem mindhárman, így egy kicsit most ez mindenkinek fáj legalább.”

  • Tesztelné Kubicát a Williams, mielőtt esetlegesen alkalmazná 2018-ban!

    Tesztelné Kubicát a Williams, mielőtt esetlegesen alkalmazná 2018-ban!

    Feltehetően egy privát teszten kipróbálná a Williams csapat Robert Kubicát, mielőtt szerződést ajánlana neki 2018-ra. A Renault megkapta Carlos Sainzot egy évre, kölcsönbe a Red Bulltól, így a korábbi F1-es csapatánál bezárultak előtte az ajtók.

    Kubica ugyanakkor továbbra is eltökélt, és hosszas lábadozás után tér vissza a ralis balesetéből. Kikérte magát a Renaulttal kötött rövidtávú szerződéséből, valamint a regnáló világbajnok, és korábbi Williams versenyző, Nico Rosberg csatlakozott a lengyel menedzsmentjéhez.

    Most az AMuS és a Canal+ is azt jelentette, hogy lesz Kubicának egy titkos tesztje a csapattal, feltehetően Interlagosban. Ezen ott lesz Lance Stroll is, és az újonc kanadai egyrészt remek referenciaidőket állíthat fel, valamint jobban megismerheti ezt a versenyhelyszínt is, ahogy év közben volt erre példa már több privát alkalommal is. Stroll édesapja gazdag támogatásának köszönhetően biztosan marad a Williamsnél 2018-ban is, de nem biztos, hogy marad mellette a Valtteri Bottas helyére visszatért Felipe Massa.

  • 2019-től kezdve: Aston Martin Red Bull Racing!

    2019-től kezdve: Aston Martin Red Bull Racing!

    A híres legendás brit sportkocsigyártó, az Aston Martin 2019-től kezdve a Red Bull csapat névadó szponzora lesz. a Motorsport-Total információja szerint a pontos név „Aston Martin Red Bull Racing” lesz, hasonlóképp, mint 2014-15-ben au Infiniti volt a kiemelt támogatójuk. Az Aston Martin ugyanakkor nem tervez motort is gyártani a versenycsapatnak. Andy Palmer, az Aston Martin ügyvezető igazgatója röviden ennyit mondott:
    „Arról spekulál mindenki, hogy elmélyítjük a kapcsolatunkat a Red Bullal. Erre valóban az a válaszom, hogy: Igen!”

    Így néz ki a mesterterv: 2018-ban a Red Bull marad a Renault motoroknál, de TAG Heuer néven. Erre van is szerződés, árulta el a Skynak a Christian Horner. Utána viszont Honda motorok érkezhetnek az autóikba. Két év múlva olyan motorok jöhetnek csak számításba, amelyek már léteznek. Ez már némileg behatárolja a lehetőségeket, pláne, mivel a Ferrari és a Mercedes is már régebben elutasította az energiaitalos csapatot, és nem szállítana nekik erőforrásokat. Marad tehát a Honda, amelyik épp most vált a B csapatuk, a Toro Rosso motorbeszállítójává. Amint viszont Honda motorok kerülnek a Red Bullokba, ezeket akár Aston Martin néven is futtathatják. Ráadásul a Honda és az Aston Martin nem is direkt konkurenciák az autópiacon, annak ellenére hogy az NSX-szel azért gyártanak a japánok is szuper sportautókat.

    2021-től változhat a helyzet, akkor új motorformula jön, és több alternatíva is felmerülhet. Akár az Aston Martin is fejleszthet hajtásláncot, oly módon, hogy az ő tudásukat is beleadván választanak egy független motorbeszállítót, mint például a Cosworthot, vagy az Ilmort. Komoly az angolok szándéka, ugyanis Palmer egyeztetett most Szingapúrban Charlie Whitinggal is, technikai részletekről. Ennek ellenére hivatalosan nem a Forma-1, hanem a WEC van fókuszban az angolok motorsport programjában.

    Az Aston Martin 2016 óta tűnt fel a Red Bull csapat támogatójaként. A Valkyrie sportautón már hivatalosan is együtt dolgozik a két cég, de a következő hetekben jöhetnek további fejlemények. Ugyan sokan továbbra is hisznek abban, hogy 2021-től Red Bull-Porsche jöhet, Horner tiszta vizet öntött a pohárba:
    „Sokan gondolják, hogy érkezik majd egy német gyártó, azonban ez nem fog bekövetkezni.”
    Még úgy sem, hogy közismerten jó a viszony a Volkswagen csoport és a Red Bull márka között.

  • Kiss Norbi nyert Zolderben, majd dupla Tankpool24 dobogó!

    Kiss Norbi nyert Zolderben, majd dupla Tankpool24 dobogó!

    Pénteken borongós-esős idő fogadta a kamion Európa-bajnokság mezőnyét. Szombatra azonban kivirradt, sőt felvirradt a Tankpool24 Racing Team történetének eddigi legsikeresebb napja. Norbi és a csapat is tartott a zolderi pályától, de remek munkát végeztek a németek, és így bátran nekivághattak az időmérőnek.

    Mindkét versenyzőjük a top 10-be verekedte be magát, André Kursim a 9. helyre kvalifikált, a szombathelyi Kiss Norbi pedig az első sorba, a bajnokesélyes Adam Lacko mellé.

    Az idei év megszokott forgatókönyvét várta mindenki a hétvége első rajtját követően, és ez az első kanyarig igaz is volt. Utána viszont Kiss aránylag könnyedén el tudott menni cseh riválisa mellett a kettes kanyarban, és a mezőnnyel legközelebb csak a célban találkozott. Mint utóbb kiderült, pár körrel később Adam kiállni volt kénytelen, tönkrement a váltója. A dobogón német társaságot kapott Norbi, Jochen Hahn lett a második, Sascha Lenz pedig a harmadik. Mivel Steffi Halm is megtalálta a szalagkorlátot a 11-es kanyarban, ez az eredmény azt is jelentette, hogy Norbi hirtelen az összetett pontversenyben is visszatért a harmadik helyre.

    A szombati második verseny komoly izgalmakat ígért, hiszen az élmezőny két tagja, Steffi Halm és Adam Lacko is csak a rajtrács végéről iramodhatott neki a 12 körnek. A fordított rajtrács miatt Kiss a 8. helyről indult, és a cél egyértelmű volt: kimaradni a balhékból a legszűkebb, legveszélyesebb pályán, ahová ellátogat a bajnokság. Szerencsére az események Norbi mögött zajlottak, és valóban ezen ütközeteknek több kamion is a kárát látta, miközben a Lacko-Halm páros nagy ütemben lépdelt előre. Norbi az első kör végén már az ötödik volt, miközben Mercedeses csapattársa, André Kursim életében először az első helyen vezette a futamot, sőt folyamatosan távolodott el a mezőnytől. Gerd Körber, ahogy az első versenyen úgy most is “ elfogyott”, és ennek köszönhetően Norbi is előrébb tudott lépni és így a negyedik helyen állt. A rajt után pár körrel Antonio Albacete élvezhette jó ideig a Tankpool24-es srácok szendvicsét. Körről-körre szorosabb lett a Norbi és a spanyol versenyző csatája, így az élmenők már stabilan egy másodpercen belül voltak egymástól. Közben mögéjük felért Hahn-Lacko-Lenz és Halm. A spanyol pilóta ugyan rutinosan szorongatta az első győzelmére hajtó fiatal Kursimot, de ő kitartott. Kiss azonban egy huszárvágással a kettes-hármas kanyarkombinációban a spanyol elé tudott vágni, így a német kis privát csapat történelmük első kettős sikerét ünnepelhették, Kursim-Kiss sorrendben!